Bizottsági arcképcsarnok

Készült: 2024.03.28.11:27:29 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

225. ülésnap (2017.05.18.), 16. felszólalás
Felszólaló Dr. Galambos Dénes (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 10:15


Felszólalások:  Előző  16  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. GALAMBOS DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Államtitkár Urak! A felszólalásomban, amit célul tűztem magam elé, némileg a hangsúlyokon majd változtatni fogok, mert követve az általános vitát, szeretnék olyan kérdéshez is hozzászólni, amelyet nem terveztem. Ha már a versenyképesség kérdése felmerült, Fodor Gábort nem látom, de ő vetette fel, erre is szeretnék utalni, hogy milyen kérdések azok, amelyek ebben az összefüggésben fontosak.

A Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló T/15381. számú törvényjavaslatban szereplő költségvetési források meghatározásánál a korábbi évekhez hasonlóan 2018-ban is megjelennek azok az irányvonalak és alapelvek, amelyek már 2010-től meghatározzák a kormány gazdaságpolitikáját. Ezek az alapelvek ‑ csatlakozom Szászfalvi László képviselőtársam felszólalásához ‑ a családok támogatása, a foglalkoztatás bővülése, ennek elősegítése és az életszínvonal folyamatos emelkedésének ösztönzése. Ezeken belül is kiemelt figyelmet fordít a jövő évi költségvetés a szülők munkába állásának segítésére, illetve a különböző ágazatokban dolgozók jövedelmének növelésére.

A pedagógus-életpálya bevezetése meghatározó lépés volt a köznevelésben dolgozók bérrendezésének a tekintetében, amelyhez a szükséges forrásokat az óvodapedagógusok és a pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelőmunkát közvetlenül segítők részére a költségvetés önkormányzati fejezete mindig is biztosította. A béremelés azonban nemcsak a köznevelés területét érintette, ugyanis 2014-től a szociális ágazatban dolgozók keresete is folyamatosan növekszik. Ezen túlmenően 2016-tól a bölcsődében dolgozó felsőfokú végzettségű kisgyermeknevelők a pedagógus-életpálya szerinti bérre jogosultak, valamint az idei évtől bölcsődei pótlékban részesülnek a középfokú végzettséggel rendelkező kisgyermeknevelők is. A minimálbér és a garantált bérminimum emelése az egyes ágazatokat eltérő módon érintette, amelyet a támogatási rendszer figyelembe vesz.

Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány és az önkormányzatok a fiatalok megfelelő gondozásának biztosítása érdekében kiemelt figyelmet fordítanak a gyermekek étkeztetésére és a kisgyermekellátó rendszer hatékony megszervezésére is. A jövő évi költségvetés számaiból látszik, hogy nagyobb változások várhatók ‑ ahogy már képviselőtársam említette ‑ a bölcsődei ellátás területén. A bölcsődei és a mini­bölcsődei ellátás esetében is bevezetésre kerül a feladatalapú finanszírozás, amely támogatási forma már több területen, így például a szociális szakosított ellátásnál, az óvodai nevelésnél vagy a gyermekétkeztetés feladatellátásánál is bizonyította az eredményességét. A minibölcsődék kialakításának támogatására másfél milliárd forint fejlesztési forrást is tartalmaz a költségvetés annak érdekében, hogy minél több településen váljon elérhetővé a szülők munkavállalását elősegítő bölcsődei ellátás.

Saját választókerületemben ‑ Dunaújváros és térsége, Fejér megye 4. választókerület ‑ gyakorlati példák igazolják, és a szülők körében végzett felmérések is alátámasztják ennek szükségességét, ami a bölcsődei ellátás fejlesztését jelenti. Ehhez kapcsolódik az is, hogy a részmunkaidős foglalkoztatás lehetősége adekvát módon kell hogy kapcsolódjon mindehhez a programhoz. Vannak olyan elfelejtett iparágak, mint a könnyűipar ágazatai, például a varrodák… ‑ és a női munkaerő ezen a területen való foglalkoztatása. Komoly igényként merül fel a térségünkben például az, hogy részmunkaidős foglalkoztatás keretében volna igény ilyen irányú foglalkoztatásra is, és még sorolhatnám tovább. Azt gondolom, ez helyes lépés, amikor a bölcsődei férőhelyek számát növeljük, és ezzel a nők foglalkoztatásba való bekerülését is támogatjuk.

Ehhez kapcsolódik az is, hogy a jövő évtől a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság feltételeinek változása miatt ‑ ahogy már ma többször elhangzott ‑ több gyerek lesz jogosult ingyenes étkeztetésre, amelyhez a 2018. költségvetés több forrást biztosít. Ahogy már egyszer elhangzott, de hadd ismételjem meg, intézményi és szünidei étkeztetésre a következő évi költségvetésben közel 80 milliárd forint áll majd rendelkezésre.

Az önkormányzati finanszírozás tekintetében a jövő évi költségvetés legfontosabb célkitűzése a kiszámíthatóság és a stabilitás megtartása, a működési hiány nélküli gazdálkodás fiskális feltételeinek erősítése és a kistelepülések felzárkózásának elősegítése. Az önkormányzati fejezeten belül továbbra is helyes, hogy megmarad az önkormányzatok rendkívüli támogatására rendelkezésre álló összeg, illetőleg a vis maior támogatás is.

Szintén saját választókerületem példája: vannak olyan esetek, amikor nem tervezhető, nyilvánvalóan egy vis maior esemény nem tervezhető, a Duna folyik az én választókerületem teljes vonalában, sok település tartozik abba a körbe, és nem tudjuk, hogy a Duna adott áradása vagy a löszfal állapota miatt mikor kerülnek olyan helyzetbe önkormányzatok, amikor segítségre szorulnak. Például ez is fedezetül szolgál a vis maior keretből ezekre a feladatokra.

Amiért eltérek ezen a ponton az eredetileg tervezett felszólalásomtól, azt azért teszem, mert Bana Tibor képviselőtársam 66 módosító indítványa egy jelentős részében a közútfejlesztéseket jelezte. Ha államtitkár úr bent lenne a teremben, akkor neki címezném, de nyilván a jegyzőkönyvet fogja olvasni. Azt gondolom, hogy ami most az általános vitában elmondható, hiszen módosító indítványt e tekintetben nem nyújtottunk be, de mint Fejér megyei képviselő szeretném hangsúlyozni, és ez a versenyképesség kérdésével függ össze: a 2022-ig terjedő időszakra vonatkozó közútfejlesztési program keretében szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy az ország azon régiója, amelyben képviselőtársaimmal tevékenykedünk, ez pedig Fejér megyének a Dunától egészen a Balatonig terjedő területe, illetőleg Dél-Fejér megye; jelesül három autópálya vonatkozásában szeretném hangsúlyozni, hogy a terület versenyképességének a növeléséhez szükség lenne arra, hogy legalább megkezdjük 2018-tól az M8 autópálya engedélyezési tervének elkészítését és ehhez megfelelő forrás biztosítását a Duna-hídtól, a dunaújvárosi hídtól egészen az enyingi M7-es bekötésig. A másik irányban pedig a dunaújvárosi Duna-hídtól a Kecskemétig terjedő szakaszra vonatkozó tervek elkészítését is jó lenne, ha tartalmazná a költségvetés vagy ennek valamely kapcsolódó része.

Ezt azért is mondanám, mert három olyan autópálya összeköttetéséről lenne szó, amely a keresztirányú forgalom levezetésével, illetve a térségben levő nagyvállalatok, ha szükséges, beszállítási útvonalak korszerűsítését szolgálná. Magyarán, a közútfejlesztés egy nagyon fontos szeletére szerettem volna felhívni a figyelmet. Azt gondolom, hogy ebben még a vita további részében mások is fognak csatlakozni.

Ez egyúttal a mobilitást is alátámasztaná. Jelentős problémaként merül fel, hogy a teljes foglalkoztatás irányába tett lépések mellett ma már azt is látjuk, hogy vannak térségek, jelesül a mi térségünk is, ahol megjelenik az az igény, hogy a további fejlesztések akkor valósíthatók meg, vállalati fejlesztések, ha ahhoz megfelelő összetételű és létszámú munkaerő áll rendelkezésre.

(9.50)

Nagyon fontos az, hogy mind a szakképzés, mind pedig a felsőfokú képzés tekintetében a rendelkezésre álló erőforrásokat jól hasznosítsuk. Ezt tesszük akkor, amikor a dunaújvárosi egyetem fejlesztésével kívánunk lehetőséget teremteni azoknak az ágazatoknak, amelyek a környékünkön fejlődnek, így a kohászatnak, illetve a paksi bővítés következő körének.

Az elmondottakat figyelembe véve a részletes vitában majd kifejtjük az álláspontunkat az egyes módosító indítványokhoz. Kérem, hogy hozzászólásaikkal támogassák a 2018. évi költségvetés elfogadását. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)




Felszólalások:  Előző  16  Következő    Ülésnap adatai