Bizottsági arcképcsarnok

Készült: 2024.03.28.10:50:17 Dinamikus lap

Bizottságok által tárgyalt irományok 2006-2010

Bizottság: Gazdasági és informatikai bizottság
Gazdasági és informatikai bizottság által tárgyalt irományok
  Irományszám Irománycím Benyújtók Bizottsági
állapot
Kijelölés
dátuma
1 T/11987 A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény, valamint a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény módosításáról kormány (közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
2 T/11915 A távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény módosításáról Horváth Csaba (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
3 H/11838 A Kohászok Napjáról Káli Sándor (MSZP), Dr. Kálmán András (MSZP), Dr. Tompa Sándor (MSZP), Dr. Tóth István (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
4 T/11817 A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény felügyeleti intézkedések megerősítését célzó módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
5 T/11791 Az egyes fémek begyűjtésével és értékesítésével összefüggő visszaélések visszaszorításáról szóló 2009. évi LXI. törvény módosításáról Pettkó András (független) bizottsági tárgyalás befejezve  
6 H/11757 A Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2007-2008. szóló beszámoló elfogadásáról Oktatási bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
7 T/11748 A földgáz biztonsági készletezéséről szóló 2006. évi XXVI. törvény módosításáról Herbály Imre (MSZP), Demendi László (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
8 T/11733 Az egyes fémek begyűjtésével és értékesítésével összefüggő visszaélések visszaszorításáról szóló 2009. évi LXI. törvény módosításáról Dr. Mester László (MSZP), Balogh József (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
9 T/11716 Az éghajlat védelméről Dr. Szili Katalin (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Ékes József (Fidesz), Dr. Nagy Andor (KDNP), Velkey Gábor (SZDSZ) bizottsági tárgyalás befejezve  
10 J/11656 A hungarikumok védelméről szóló 77/2008. (VI. 13.) OGY határozatban foglaltak 2009. évi végrehajtásáról kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
11 H/11545 A Kutatási- és innovációs eseti bizottság tevékenységéről (2008. november - 2009. november) szóló jelentés elfogadásáról Kutatási és innovációs eseti bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
12 J/11544 A Kutatási és innovációs eseti bizottság tevékenységéről (2008. november - 2009. november) Kutatási és innovációs eseti bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
13 T/11517 A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény módosításáról kormány (környezetvédelmi és vízügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
14 J/11511 Az MTA munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2007-2008 Magyar Tudományos Akadémia bizottsági tárgyalás befejezve  
15 T/11492 A víziközlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény módosításáról Göndör István (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
16 H/11485 A Nabucco földgázvezeték előkészítésének és megvalósításának folyamatát segítő eseti bizottság jelentésének elfogadásáról, a Nabucco gázvezeték létrehozását elősegítő projekttámogatási szerződés aláírásának, valamint egy európai Nabucco koordinátor kijelölésének támogatásáról Nabucco eseti bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
17 J/11484 A Nabucco földgázvezeték előkészítésének és megvalósításának folyamatát segítő eseti bizottság tevékenységéről (2009. július - 2009. december) Nabucco eseti bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
18 J/11430 A Fogyasztóvédelmi eseti bizottság tevékenységéről Fogyasztóvédelmi bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
19 T/11422 Az elektronikus szerződéstárról Dr. Hankó Faragó Miklós (SZDSZ) bizottsági tárgyalás befejezve  
20 T/11303 Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról Podolák György (MSZP), Dr. Fónagy János (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
21 J/11301 Az atomenergia 2008. évi hazai alkalmazásának biztonságáról kormány (közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
22 T/11296 Egyes, a helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzésére hatáskörrel rendelkező szervvel kapcsolatos törvénymódosításokról Dr. Wiener György (MSZP), Dr. Csiha Judit (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
23 T/11235 A Gazdasági és Szociális Tanácsról Dr. Baráth Etele (MSZP), Kovács Tibor (MSZP), Szabó Lajos (MSZP), Dr. Vidorné Dr.Szabó Györgyi (MSZP), Podolák György (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
24 H/11211 Magyarország fenntarthatósági helyzetéről és az abból adódó feladatokról Dr. Szili Katalin (MSZP), Ékes József (Fidesz), Dr. Nagy Andor (KDNP), Velkey Gábor (SZDSZ), Tóbiás József (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
25 T/11199 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról Göndör István (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
26 H/11177 A 2003-2008 közötti időszakra szóló második Nemzeti Környezetvédelmi Program végrehajtásáról szóló jelentés elfogadásáról Környezetvédelmi bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
27 T/11163 A bányászatról szóló 1993. évi LXVIII. törvény módosításáról Dr. Ángyán József (Fidesz), Katona Kálmán (független), Dr. Nagy Andor (KDNP), Dr. Orosz Sándor (MSZP), Velkey Gábor (SZDSZ) bizottsági tárgyalás befejezve  
28 T/11143 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény módosításáról Herbály Imre (MSZP), Frankné dr. Kovács Szilvia (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
29 T/11142 Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény módosításáról Herbály Imre (MSZP), Frankné dr. Kovács Szilvia (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
30 T/11083 Az egyszerűsített foglalkoztatásról kormány (szociális és munkaügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
31 T/11081 A megfelelőségértékelő szervezetek tevékenységéről kormány (nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
32 T/11080 A Nemzeti Akkreditáló Testület szervezetéről, feladat- és hatásköréről, valamint eljárásáról szóló 2005. évi LXXVIII. törvény módosításáról kormány (nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
33 T/11074 A Polgári Törvénykönyvről szóló 2009. évi .... törvény hatálybalépéséről és végrehajtásáról kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
34 T/11068 Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról kormány (közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
35 T/11028 A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról szóló 2004. évi LXVII. törvény módosításáról Dr. Szekeres Imre (MSZP), Herbály Imre (MSZP), Godó Lajos (MSZP), Botka Lajosné (MSZP), Kárpáti Tibor (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
36 T/11026 A tisztességes eljárás védelméről, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
37 T/11025 A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
38 T/11002 A légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény módosításáról kormány (közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
39 T/11001 A fogyasztónak nyújtott hitelről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
40 T/11000 Az egyes pénzügyi tárgyú törvényeknek az új Polgári Törvénykönyvvel összefüggő módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
41 T/10999 Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
42 T/10998 A pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletének hatékonyabbá tételéhez szükséges egyes törvénymódosításokról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
43 T/10997 Egyes törvényeknek a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökének rendelkezés-alkotási hatásköréhez kapcsolódó módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
44 H/10978 A dubicsányi barnaszénbánya és a Komjáti mellett található lignitmező megnyitásával kapcsolatos kormányzati teendőkről Herényi Károly (független) bizottsági tárgyalás befejezve  
45 T/10977 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról kormány (egészségügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
46 T/10934 A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény módosításáról kormány (szociális és munkaügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
47 J/10932 A 2003-2008 közötti időszakra szóló második Nemzeti Környezetvédelmi Program végrehajtásáról kormány (környezetvédelmi és vízügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
48 H/10931 A 2009-2014 közötti időszakra szóló Nemzeti Környezetvédelmi Programról kormány (környezetvédelmi és vízügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
49 H/10900 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2008. január 1. - december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról Költségvetési bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
50 T/10871 Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról, valamint a hiteles tulajdonilap-másolat igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 1996. évi LXXXV. törvény és az egyes kapcsolódó törvények módosításáról kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
51 T/10831 A köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről Tóbiás József (MSZP), Lendvai Ildikó (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Fogarasiné Deák Valéria (MSZP), Frankné dr. Kovács Szilvia (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Gy. Németh Erzsébet (MSZP), Podolák György (MSZP), Szabó Lajos (MSZP), Dr. Vidorné Dr.Szabó Györgyi (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
52 T/10812 A gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény, valamint a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény módosításáról kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
53 T/10809 Az államtitokról és a szolgálati titokról szóló 1995. évi LXV. törvény és ezzel összefüggésben egyes törvények módosításáról kormány (a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
54 T/10745 A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról kormány (környezetvédelmi és vízügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
55 T/10744 A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
56 H/10715 A géntechnológiai tevékenységgel, annak mezőgazdasági és élelmiszer-előállítási alkalmazásával kapcsolatos egyes kérdésekről és az ezeket érintő magyar stratégiáról szóló 53/2006. (XI. 29.) OGY határozatban foglaltak 2008. évi végrehajtásáról szóló jelentés elfogadásáról Mezőgazdasági bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
57 H/10714 Az agrárgazdaság 2008. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról Mezőgazdasági bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
58 T/10713 A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról Jakab István (Fidesz), Balogh József (Fidesz), Dr. Ángyán József (Fidesz), Dr. Turi-Kovács Béla (Fidesz), Dr. Czira Szabolcs (Fidesz), Erdős Norbert (Fidesz), Kékkői Zoltán József (Fidesz), Dr. Simon Miklós (Fidesz), Vincze László (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
59 T/10679 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
60 T/10678 Egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról kormány (szociális és munkaügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
61 T/10677 Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
62 T/10676 Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi ... törvénnyel és a megtakarítások ösztönzésével összefüggő törvénymódosításokról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
63 T/10675 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló 2008. évi CII. törvény módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
64 J/10671 A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács 2008. évi működéséről és az állami vagyonnal való gazdálkodásáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
65 T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
66 J/10528 Az agrárgazdaság 2008. évi helyzetéről kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
67 T/10526 A közösségi vámjog végrehajtásáról szóló 2003. évi CXXVI. törvény, a Vám- és Pénzügyőrségről szóló 2004. évi XIX. törvény, valamint a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
68 T/10525 Az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó egyes adótörvények módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
69 J/10381 A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 2008. évi tevékenységének ellenőrzéséről Állami Számvevőszék bizottsági tárgyalás befejezve  
70 T/10380 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
71 T/10315 A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény módosításáról Dr. Rétvári Bence (KDNP) bizottsági tárgyalás befejezve  
72 T/10176 A termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosításáról Dr. Ángyán József (Fidesz), Font Sándor (Fidesz), Herbály Imre (MSZP), Jakab István (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
73 J/10107 A Szülőföld Alap 2008. évi tevékenységéről és működéséről kormány (a társadalompolitika összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
74 H/10075 A Nabucco földgázvezeték előkészítésének és megvalósításának folyamatát segítő eseti bizottság tevékenységéről (2009. január -2009. június) szóló jelentésének elfogadásáról, valamint a Nabucco gázvezeték létrehozását elősegítő nemzetközi szerződés aláírásának, és a Nabucco gázvezeték megépítésének támogatásáról Nabucco eseti bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
75 J/10074 A Nabucco földgázvezeték előkészítésének és megvalósításának folyamatát segítő eseti bizottság tevékenységéről (2009. január -2009. június) Nabucco eseti bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
76 H/10045 A Magyar Nemzeti Katasztrófa Alap létrehozásáról és működési feltételei megalkotásáról Czomba Sándor (Fidesz), Demendi László (MSZP), Fülöp István (Fidesz), Gazda László (MSZP), Jakab István (Fidesz), Juhász Ferenc (MSZP), Kárpáti Tibor (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Mádi László (Fidesz), Dr. Simon Miklós (Fidesz), Szabados József (MSZP), Dr. Szabó Éva (MSZP), Dr. Szép Béla (MSZP), Dr. Tilki Attila (Fidesz), Tóth András (független), Tukacs István (MSZP), Dr. Veres János (MSZP), Dr. Vojnik Mária (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
77 H/9968 A szomszédos országokhoz fűződő közlekedési kapcsolataink erősítéséről Dr. Baráth Etele (MSZP), Dr. Matolcsy György (Fidesz), Szászfalvi László (KDNP) bizottsági tárgyalás befejezve  
78 T/9922 A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról Halmai Gáborné (MSZP), Fedor Vilmos (MSZP), Végh Tibor (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
79 J/9875 A géntechnológiai tevékenységgel, annak mezőgazdasági és élelmiszer-előállítási alkalmazásával kapcsolatos egyes kérdésekről és az ezeket érintő magyar stratégiáról szóló 53/2006. (XI. 29.) OGY határozatban foglaltak 2008. évi végrehajtásáról kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
80 T/9868 A felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvénynek az élethosszig tartó tanulás feltételeinek biztosítása érdekében történő módosításáról Dr. Magyar Bálint (SZDSZ), Gúr Nándor (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
81 J/9864 A Magyar Nemzeti Bank Felügyelőbizottsága tagjainak közös beszámolója az Országgyűlésnek a Felügyelőbizottság éves munkájáról (2008. június-2009. június) MNB Felügyelőbizottsága bizottsági tárgyalás befejezve  
82 T/9856 A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény módosításáról Egészségügyi bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
83 T/9818 A vagyonadóról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
84 T/9817 A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
85 H/9812 Az éghajlatvédelmi kerettörvény előkészítéséről Dr. Szili Katalin (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Ékes József (Fidesz), Dr. Nagy Andor (KDNP), Velkey Gábor (SZDSZ), Katona Kálmán (független) bizottsági tárgyalás befejezve  
86 T/9712 A nemzeti vízvagyon privatizációjának megakadályozása érdekében az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény módosításáról Dr. Fónagy János (Fidesz), Ékes József (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
87 T/9662 Az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény módosításáról Kovács Tibor (MSZP), Podolák György (MSZP), Dr. Kékesi Tibor (MSZP), Szabó Lajos (MSZP), Keller László (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
88 T/9637 Az építési beruházások megvalósításának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról kormány (nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
89 T/9636 A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény pénzforgalmi intézményekkel és pénzforgalmi szolgáltatással összefüggő módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
90 T/9635 A pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
91 J/9608 A Magyar Nemzeti Bank 2008. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója Magyar Nemzeti Bank bizottsági tárgyalás befejezve  
92 T/9592 A szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény módosításáról Keller László (MSZP), Halmai Gáborné (MSZP), Dr. Juhászné Lévai Katalin (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
93 J/9585 A Gazdasági Versenyhivatal 2008. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról Gazdasági Versenyhivatal bizottsági tárgyalás befejezve  
94 T/9521 Az autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállításról szóló 2004. évi XXXIII. törvény módosításáról kormány (közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
95 T/9520 A vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény módosításáról kormány (közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
96 H/9470 Az Állami Számvevőszék 2008. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról Költségvetési bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
97 J/9457 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2008. január 1. - december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről Közbeszerzések Tanácsa bizottsági tárgyalás befejezve  
98 T/9454 Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény módosításáról Kósa Lajos (Fidesz), Dr. Botka László (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
99 T/9434 A közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény módosításáról Herbály Imre (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
100 H/9412 Az állami vállalatok vezetőinek elfogadhatatlanul magas fizetésének jelentős csökkentéséről Dr. Balsai István (Fidesz), Dr. Répássy Róbert (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
101 J/9401 A Magyar Köztársaság európai uniós tagságával összefüggő kérdésekről és az európai integráció helyzetéről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
102 T/9400 A fizetési meghagyásos eljárásról kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
103 T/9398 A vállalkozások közötti jogviták gyorsabb elbírálása érdekében a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
104 T/9397 A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosításáról kormány (közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
105 T/9396 A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény betétbiztosítást érintő módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
106 T/9368 A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény és a hegyközségekről szóló 1994. évi CII. törvény módosításáról kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
107 J/9364 Az Állami Számvevőszék 2008. évi tevékenységéről Állami Számvevőszék bizottsági tárgyalás befejezve  
108 T/9355 A szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
109 T/9354 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2008. évi CXI. törvény hatálybalépésével és a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv átültetésével összefüggő törvénymódosításokról kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
110 T/9348 A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról Meggyes Tamás (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
111 H/9338 A tanyák és tanyás térségek megőrzéséről, fejlesztéséről Lezsák Sándor (Fidesz), Dr. Ángyán József (Fidesz), Bagi Béla (Fidesz), Balogh József (Fidesz), Bányai Gábor (Fidesz), Bedő Tamás (MSZP), Bodó Imre (Fidesz), Borenszki Ervin (MSZP), Czerván György (Fidesz), Csontos János (MSZP), Demendi László (MSZP), Ékes József (Fidesz), Font Sándor (Fidesz), Fülöp István (Fidesz), Frankné dr. Kovács Szilvia (MSZP), Dr. Garai István Levente (MSZP), Godó Lajos (MSZP), Herbály Imre (MSZP), Jakab István (Fidesz), Járvás István (Fidesz), Dr. Karsai József (MSZP), Kékkői Zoltán József (Fidesz), Kis Péter László (MSZP), Lengyel Zoltán (független), Dr. Medgyasszay László (KDNP), Nógrádi Zoltán (Fidesz), Örvendi László József (Fidesz), Paizs József (MSZP), Dr. Turi-Kovács Béla (Fidesz), Velkey Gábor (SZDSZ), Zatykó János (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
112 T/9302 A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény,valamint az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
113 T/9276 Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény módosításáról Bencsik János (Fidesz), Molnár Béla (KDNP), Nagy Sándor (Fidesz), Szatmáry Kristóf (Fidesz), Dr. Baráth Etele (MSZP), Dr. Latorcai János (KDNP) bizottsági tárgyalás befejezve  
114 T/9257 A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
115 T/9239 A rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményét érintő törvények módosításáról és egyéb, munkaügyi szempontból szükséges intézkedésekről kormány (szociális és munkaügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
116 T/9233 A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról Font Sándor (Fidesz), Dr. Kerényi János (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
117 T/9194 A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról Szirbik Imre (MSZP), Farkas Sándor (Fidesz), Bedő Tamás (MSZP), Dr. Balogh László (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
118 T/9179 Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
119 H/9173 Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 7. §-ának (2) bekezdése alapján, a paksi atomerőmű telephelyén új atomerőművi blokk(ok) létesítésének előkészítését szolgáló tevékenység megkezdéséhez szükséges előzetes, elvi hozzájárulás megadásáról kormány (közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
120 T/9171 A takarékos állami gazdálkodásról és a költségvetési felelősségről szóló 2008. évi LXXV. törvény módosításáról Dr. Kóka János (SZDSZ), Fodor Gábor (SZDSZ) bizottsági tárgyalás befejezve  
121 T/9114 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény módosításáról Font Sándor (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
122 T/9024 A hivatalos iratok elektronikus kézbesítéséről és az elektronikus tértivevényről kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
123 H/9010 A világgazdasági válság magyarországi következményeinek kezeléséről, és Magyarország növekedési esélyeinek javításáról Dr. Kóka János (SZDSZ), Fodor Gábor (SZDSZ) bizottsági tárgyalás befejezve  
124 T/8972 A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény és az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról Gúr Nándor (MSZP), Filló Pál (MSZP), Sós Tamás (MSZP), Bókay Endre (MSZP), Nagy László (MSZP), Tatai-Tóth András (MSZP), Rózsa Endre (MSZP), Kiss Ferenc (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
125 H/8960 A fűszerpaprika-őrlemény vásárokon és piacokon történő forgalomba hozataláról Bagi Béla (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
126 T/8911 A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény és a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról Dr. Csiha Judit (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
127 H/8897 Az ÁPV Zrt. és jogelődei - mint a privatizáció lebonyolítására létrehozott célszervezetek - tevékenységéről és a teljes privatizációs folyamatról (1999-2007.) szóló jelentés elfogadásáról Költségvetési bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
128 H/8877 A Teljes Hiteldíj Mutató (THM) szabályozásának szigorításáról, valamint a szükséges törvényi szabályozások előkészítéséről Dr. Juhászné Lévai Katalin (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Halmai Gáborné (MSZP), Török Zsolt (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
129 T/8872 A lakáscélú kölcsönökre vonatkozó állami készfizető kezességről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
130 H/8864 Az általános válság következményeként az építőipart és a közvetlenül kapcsolódó ágazatokat sújtó recesszió kezelése érdekében szükséges intézkedésekről Dr. Baráth Etele (MSZP), Horváth Csaba (MSZP), Bencsik János (Fidesz), Nagy Sándor (Fidesz), Lakos Imre (SZDSZ), Herényi Károly (MDF) bizottsági tárgyalás befejezve  
131 T/8839 A Londonban, 2000. október 17-én kelt, az európai szabadalmak megadásáról szóló Egyezmény 65. cikkének alkalmazásáról szóló Megállapodáshoz való csatlakozásról kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
132 T/8837 Egyes iparjogvédelmi törvények módosításáról kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
133 T/8676 A felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvénynek az élethosszig tartó tanulás feltételeinek biztosítása érdekében történő módosításáról Dr. Magyar Bálint (SZDSZ), Velkey Gábor (SZDSZ), Pettkó András (MDF) bizottsági tárgyalás befejezve  
134 T/8661 Egyes, a vállalkozásokat korlátozó törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről Szatmáry Kristóf (Fidesz), Pelczné Dr. Gáll Ildikó (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
135 J/8582 Az ÁPV Zrt. és jogelődei - mint a privatizáció lebonyolítására létrehozott célszervezetek - tevékenységéről és a teljes privatizációs folyamatról (1990-2007.) kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
136 T/8445 A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény módosításáról Dr. Semjén Zsolt (KDNP), Harrach Péter (KDNP) bizottsági tárgyalás befejezve  
137 T/8381 A pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét érintő egyes törvények módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
138 T/8374 A Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. törvény módosításáról kormány (a kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
139 T/7042 Egyes agrártárgyú törvények módosításáról kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
140 T/6980 A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról Meggyes Tamás (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
141 H/6958 A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékekkel kapcsolatos etikus kereskedői magatartás kidolgozásáról Font Sándor (Fidesz), Herbály Imre (MSZP), Dr. Medgyasszay László (KDNP), Karsai Péter (MDF) bizottsági tárgyalás befejezve  
142 H/6953 Az atomenergia 2007. évi hazai alkalmazásának biztonságáról szóló jelentés elfogadásáról Honvédelmi és rendészeti bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
143 T/6934 Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
144 T/6930 Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról Koszorús László (Fidesz), Nyitrai Zsolt (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
145 T/6925 A Polgári Törvénykönyv és a Polgári Törvénykönyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló 1960. évi 11. törvényerejű rendelet, valamint ezzel összefüggésben más törvények egyes rendelkezéseinek módosításáról kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
146 T/6917 A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény és más kapcsolódó törvények módosításáról Molnár Albert (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
147 H/6889 A Fogyasztóvédelmi eseti bizottság tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról és a fogyasztóvédelem további erősítését szolgáló intézkedésekről Fogyasztóvédelmi bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
148 J/6888 A Fogyasztóvédelmi eseti bizottság tevékenységéről Fogyasztóvédelmi bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
149 T/6880 A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény módosításáról Bagi Béla (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
150 T/6870 Az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény módosításáról Dr. Répássy Róbert (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
151 T/6787 Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény módosításáról Dr. Tompa Sándor (MSZP), Káli Sándor (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
152 T/6770 A fémek begyűjtésével és értékesítésével összefüggő visszaélések visszaszorításáról kormány (nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
153 T/6768 A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvénynek és egyéb törvényeknek a számviteli beszámoló közzétételi rendjével, valamint a gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszerével összefüggő módosításáról kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
154 T/6767 Az elektronikus közszolgáltatásról kormány (a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
155 T/6766 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló 2007. évi CLXIX. törvény módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
156 T/6765 A pénzügyi közvetítőrendszer stabilitásának erősítéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
157 J/6755 Az atomenergia 2007. évi hazai alkalmazásának biztonságáról kormány (közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
158 T/6753 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény módosításáról kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
159 T/6752 A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény és az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról kormány (szociális és munkaügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
160 T/6750 Az Európai Közösség létrehozásáról szóló szerződésnek az áruk szabad áramlását biztosító rendelkezéseihez kapcsolódó kölcsönös elismerés alkalmazásáról kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
161 T/6741 A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról Dr. Karsai József (MSZP), Herbály Imre (MSZP), Frankné dr. Kovács Szilvia (MSZP), Godó Lajos (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
162 H/6729 A Kutatási és innovációs eseti bizottság tevékenységéről (2007. június-2008. október) szóló jelentés elfogadásáról Kutatási és innovációs eseti bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
163 J/6728 A Kutatási és innovációs eseti bizottság tevékenységéről (2007. június - 2008. október) Kutatási és innovációs eseti bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
164 T/6688 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
165 T/6687 Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról kormány (közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
166 T/6686 A nemzeti agrárkár-enyhítési rendszerről és a kárenyhítési hozzájárulásról kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
167 T/6669 A vízitársulatokról Kuncze Gábor (SZDSZ), Herbály Imre (MSZP), Katona Kálmán (MDF), Nógrádi László (KDNP) bizottsági tárgyalás befejezve  
168 T/6667 Egyes adó- és járuléktörvények módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
169 T/6646 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
170 H/6627 A második Nemzeti Környezetvédelmi Program 2005-2006. évi végrehajtásáról szóló jelentés elfogadásáról Környezetvédelmi bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
171 H/6622 Az agrárgazdaság 2007. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról Mezőgazdasági bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
172 T/6574 A pénzügyi szolgáltatásokat érintő egyes törvények módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
173 T/6573 A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
174 T/6572 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
175 T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
176 T/6513 A közellátás biztonsága szempontjából kiemelkedő jelentőségű vállalkozásokat érintő egyes törvények módosításáról szóló 2007. évi CXVI. törvény, valamint az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
177 J/6446 Az agrárgazdaság 2007. évi helyzetéről kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
178 T/6443 A villamos energiával összefüggő egyes kérdésekről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
179 T/6442 A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény, a természet védelméről szóló 1996 évi LIII. törvény, valamint egyéb törvények módosításáról kormány (környezetvédelmi és vízügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
180 T/6437 A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról kormány (környezetvédelmi és vízügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
181 T/6401 A takarékos állami gazdálkodásról Dr. Kóka János (SZDSZ), Fodor Gábor (SZDSZ), Horn Gábor (SZDSZ) bizottsági tárgyalás befejezve  
182 H/6394 A hízott kacsából és libából előállított termékek védelméről Font Sándor (Fidesz), Bagi Béla (Fidesz), Herbály Imre (MSZP), Velkey Gábor (SZDSZ), Karsai Péter (MDF), Dr. Medgyasszay László (KDNP) bizottsági tárgyalás befejezve  
183 T/6380 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
184 H/6339 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2007. január 1 - december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról Költségvetési bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
185 H/6338 A Szülőföld Alap 2007. évi tevékenységéről és működéséről szóló beszámoló elfogadásáról Költségvetési bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
186 T/6308 A távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
187 H/6294 A kerékpáros közlekedés feltételeinek megteremtéséért és elősegítéséért Fodor Gábor (SZDSZ), Gusztos Péter (SZDSZ), Dr. Kóka János (SZDSZ), Velkey Gábor (SZDSZ), Dr. Világosi Gábor (SZDSZ) bizottsági tárgyalás befejezve  
188 T/6291 Egyes adó- és járulék törvények módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
189 T/6289 Az utasok személyi poggyászában importált termékek általános forgalmi adó és jövedéki adó mentességéről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
190 H/6238 A Nabucco földgázvezeték előkészítésének és megvalósításának folyamatát segítő eseti bizottság létrehozásáról Dr. Kóka János (SZDSZ), Lendvai Ildikó (MSZP), Dr. Navracsics Tibor (Fidesz), Herényi Károly (MDF), Dr. Semjén Zsolt (KDNP) bizottsági tárgyalás befejezve  
191 J/6221 A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács 2007. évi működéséről és az állami vagyonnal való gazdálkodásáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
192 J/6168 A második Nemzeti Környezetvédelmi Program 2005-2006. évi végrehajtásáról kormány (környezetvédelmi és vízügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
193 H/6159 A "Fogyasztóvédelmi eseti bizottság" létrehozásáról szóló 12/2007. (III.7.) OGY határozat módosításáról Fogyasztóvédelmi bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
194 T/6147 A minősített adat védelméről kormány (a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
195 T/6133 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetésének végrehajtásáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
196 J/6127 Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. 2007. évi működésének és a központi költségvetés végrehajtásához kapcsolódó tevékenységének ellenőrzéséről Állami Számvevőszék bizottsági tárgyalás befejezve  
197 J/6022 A Magyar Nemzeti Bank Felügyelőbizottsága tagjainak közös beszámolója az Országgyűlésnek a Felügyelőbizottság éves munkájáról (2007. június-2008. június) MNB Felügyelőbizottsága bizottsági tárgyalás befejezve  
198 J/6000 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2007. január 1. - december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről Közbeszerzések Tanácsa bizottsági tárgyalás befejezve  
199 T/5994 A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról Dr. Buzás Péter (MSZP), Dr. Botka László (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
200 H/5977 A szomszédos országokhoz fűződő közlekedési kapcsolataink erősítéséről Németh Zsolt (Fidesz), Dr. Fónagy János (Fidesz), Dr. Matolcsy György (Fidesz), Firtl Mátyás (KDNP) bizottsági tárgyalás befejezve  
201 T/5949 A Polgári Törvénykönyvről kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
202 I/5921 Mikor alhatnak nyugodtan a ferencvárosi lakosok? Dr. Gegesy Ferenc (SZDSZ) bizottsági tárgyalás befejezve  
203 H/5897 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. § (2) bekezdése alapján az M3 Nyíregyháza-Vásárosnamény közötti szakaszának koncesszióba adására vonatkozó közbeszerzési eljárás megkezdéséhez szükséges országgyűlési felhatalmazás megadásáról kormány (közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
204 J/5884 A Szülőföld Alap 2007. évi tevékenységéről és működéséről kormány (a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
205 T/5883 Az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer bevezetéséről és működtetéséről kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
206 T/5771 A Nemzeti Akkreditáló Testület szervezetéről, feladat- és hatásköréről, valamint eljárásáról szóló 2005. évi LXXVIII. törvény módosításáról kormány (nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
207 T/5723 A vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény módosításáról kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
208 H/5678 Az Állami Számvevőszék 2007. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról Költségvetési bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
209 T/5657 A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításáról kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
210 T/5656 A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
211 T/5655 A turizmusról kormány (önkormányzati és területfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
212 T/5651 A jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló 2001. évi CIV. törvény módosításáról kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
213 J/5632 A Gazdasági Versenyhivatal 2007. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról Gazdasági Versenyhivatal bizottsági tárgyalás befejezve  
214 H/5626 A Nemzeti Tehetség Programról Kormos Dénes (MSZP), Dr. Hoffmann Rózsa (KDNP), Almássy Kornél (MDF), Dr. Sándor Klára (SZDSZ) bizottsági tárgyalás befejezve  
215 J/5597 A Magyar Köztársaság európai uniós tagságával összefüggő kérdésekről és az európai integráció helyzetéről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
216 T/5593 A jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló 2001. évi CIV. törvény módosításáról kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
217 T/5591 A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény és egyéb kapcsolódó törvények módosításáról kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
218 T/5590 A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
219 T/5589 A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területfejlesztési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról kormány (önkormányzati és területfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
220 T/5588 A nemzetgazdaságilag kiemelt építési beruházások megvalósításának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról kormány (önkormányzati és területfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
221 J/5586 A Magyar Nemzeti Bank 2007. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója Magyar Nemzeti Bank bizottsági tárgyalás befejezve  
222 T/5547 Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról Balogh József (MSZP), Dr. Szakács Imre (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
223 J/5493 Az Állami Számvevőszék 2007. évi tevékenységéről Állami Számvevőszék bizottsági tárgyalás befejezve  
224 H/5486 A hungarikumok védelméről Dr. Medgyasszay László (KDNP), Dr. Simicskó István (KDNP) bizottsági tárgyalás befejezve  
225 T/5451 A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
226 T/5450 Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
227 T/5449 A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról kormány (szociális és munkaügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
228 T/5448 A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
229 T/5419 A bevásárló-reklám táskáról és a műanyag zacskóról Dr. Oláh Lajos (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
230 T/5396 Az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény módosításáról kormány (a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
231 T/5395 A Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény módosításáról kormány (oktatási és kulturális miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
232 T/5394 A közraktározásról szóló 1996. évi XLVIII. törvény módosításáról kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
233 H/5333 Az "e-Befogadásügyi eseti bizottság a magyarországi digitális szakadék csökkentéséért" létrehozásáról Márfai Péter (MSZP), Lakos Imre (SZDSZ), Molnár Béla (KDNP), Nyitrai Zsolt (Fidesz), Pettkó András (MDF) bizottsági tárgyalás befejezve  
234 H/5332 Az e-Befogadásról, a Magyarországon kialakult informatikai szakadék csökkentése érdekében Márfai Péter (MSZP), Lakos Imre (SZDSZ), Molnár Béla (KDNP), Nyitrai Zsolt (Fidesz), Pettkó András (MDF) bizottsági tárgyalás befejezve  
235 T/5331 A Nemzeti Akkreditáló Testület szervezetéről, feladat- és hatásköréről, valamint eljárásáról szóló 2005. évi LXXVIII. törvény módosításáról Dr. Józsa István (MSZP), Lakos Imre (SZDSZ) bizottsági tárgyalás befejezve  
236 T/5311 Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról kormány (önkormányzati és területfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
237 T/5299 Egyes pénzügyi szolgáltatókra vonatkozó törvények módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
238 T/5197 Az egyes elkobzott dolgok közérdekű felhasználásáról szóló 2000. évi XIII. törvény módosításáról Bányai Gábor (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
239 H/5140 Az Országgyűlés felhatalmazásának megadásáról az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. §-a alapján a Kormányzati Negyed beruházás részeként létrejövő Kormányzati Épület(együttes) megvalósítását célzó közbeszerzési eljárás megkezdéséhez és az eredményes közbeszerzési eljárás esetén a szerződéskötéshez tárgyú 48/2007. (V.31.) OGY határozat hatályon kívül helyezéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
240 H/5128 A Nabucco földgázvezeték előkészítésének és megvalósításának folyamatát segítő eseti bizottság létrehozásáról Dr. Kóka János (SZDSZ) bizottsági tárgyalás befejezve  
241 H/5127 Az Európai Unió által stratégiai projektként megjelölt Nabucco földgázvezeték megépítéséről Dr. Kóka János (SZDSZ) bizottsági tárgyalás befejezve  
242 T/5126 A tervező és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról szóló 1996. évi LVIII. törvény módosításáról Göndör István (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
243 T/5121 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról Dr. Latorcai János (KDNP), Dr. Salamon László (KDNP) bizottsági tárgyalás befejezve  
244 H/5075 Az Új Tulajdonosi Programról Göndör István (MSZP), Gusztos Péter (SZDSZ) bizottsági tárgyalás befejezve  
245 T/5028 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról Dr. Szabó Éva (MSZP), Kovács Tibor (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
246 T/5011 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról Pettkó András (MDF) bizottsági tárgyalás befejezve  
247 T/5010 A pálinkáról és a Pálinka Nemzeti Tanácsról Font Sándor (Fidesz), Császár Antal (Fidesz), Bedő Tamás (MSZP), Kis Péter László (MSZP), Dr. Simicskó István (KDNP), Dr. Medgyasszay László (KDNP), Velkey Gábor (SZDSZ), Dr. Bőhm András (SZDSZ), Karsai Péter (MDF), Pettkó András (MDF) bizottsági tárgyalás befejezve  
248 H/4978 A Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiáról kormány (környezetvédelmi és vízügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
249 H/4948 A magyar tudomány helyzetéről 2003-2004 és a magyar tudomány helyzetéről 2005-2006 szóló beszámolók elfogadásáról Oktatási bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
250 H/4904 A Fogyasztóvédelmi eseti bizottság tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról és a fogyasztóvédelmet érintő intézkedésekről Fogyasztóvédelmi bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
251 H/4858 A 2007-2020 közötti időszakra vonatkozó energiapolitikai koncepcióról kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
252 T/4857 Az 1 és 2 forintos címletű érmék bevonása következtében szükséges kerekítés szabályairól a társadalombiztosítási és szociális ellátások megállapítása során, továbbá a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
253 T/4856 Az 1 és 2 forintos címletű érmék bevonása következtében szükséges kerekítés szabályairól kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
254 J/4771 A magyar tudomány helyzetéről 2005-2006 Magyar Tudományos Akadémia bizottsági tárgyalás befejezve  
255 H/4754 Az Országgyűlés 48/2007. (V. 31.) OGY határozatának hatályon kívül helyezéséről Katona Kálmán (MDF) bizottsági tárgyalás befejezve  
256 J/4724 A kis- és középvállalkozások 2005-2006. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről, valamint a kis- és középvállalkozások részére nyújtott támogatásokról kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
257 H/4671 A 2007-2020 közötti időszakra vonatkozó energiapolitikai koncepcióról kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
258 T/4669 A földgázellátásról kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
259 J/4472 Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. 2006. évi tevékenységéről, a tulajdonában álló, valamint a hozzárendelt vagyon alakulásáról, hasznosításának eredményéről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
260 H/4443 A vasúti szárnyvonalakon történő közösségi közlekedés fenntarthatóságával kapcsolatos döntések megalapozásához szükséges társadalmi és szakmai egyeztetések elvégzéséről, valamint a szükséges döntések előkészítéséről Dr. Suchman Tamás (MSZP), Lombos István (MSZP), Borenszki Ervin (MSZP), Herbály Imre (MSZP), Godó Lajos (MSZP), Kárpáti Tibor (MSZP), Dr. Szép Béla (MSZP), Keleti György (MSZP), Csontos János (MSZP), Fetser János (MSZP), Szántó János (MSZP), Török Zsolt (MSZP), Dr. Karsai József (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
261 I/4350 Meddig lesznek járhatatlanok a környező országokkal bennünket összekötő településközi utak? Firtl Mátyás (KDNP) bizottsági tárgyalás befejezve  
262 T/4322 Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
263 T/4313 A műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló 2007. évi LXXIV. törvény, valamint a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény módosításáról Dr. Jánosi György (MSZP), Dr. Cser-Palkovics András (Fidesz), Dr. Pető Iván (SZDSZ), Herényi Károly (MDF) bizottsági tárgyalás befejezve  
264 T/4303 A közúti közlekedési előéleti pontrendszerről szóló 2000. évi CXXVIII. törvény módosításáról kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
265 T/4221 Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről kormány (egészségügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
266 T/4191 Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
267 T/4190 A pártfinanszírozás átláthatóvá tételéről Tóbiás József (MSZP), Puch László (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
268 T/4180 Egyes iparjogvédelmi törvények módosításáról kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
269 T/4179 A tőkeegyesítő társaságok határokon átnyúló egyesüléséről kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
270 T/4172 A közellátás biztonsága szempontjából kiemelkedő jelentőségű vállalkozásokat érintő egyes törvények módosításáról szóló 2007. évi CXVI. törvény módosításáról Dr. Fónagy János (Fidesz), Ékes József (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
271 T/4151 A viszontbiztosítókról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
272 H/4149 Az atomenergia 2005. és 2006. évi hazai alkalmazásának biztonságáról szóló jelentés elfogadásáról Honvédelmi és rendészeti bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
273 H/4148 Az agrárgazdaság 2006. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról Mezőgazdasági bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
274 J/4147 A Fogyasztóvédelmi eseti bizottság tevékenységéről Fogyasztóvédelmi bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
275 H/4136 A színes-fém begyűjtéssel és kereskedelemmel kapcsolatos kormányzati intézkedések módosításáról Herényi Károly (MDF) bizottsági tárgyalás befejezve  
276 H/4135 Az egykulcsos személyi jövedelemadó előkészítéséről Herényi Károly (MDF) bizottsági tárgyalás befejezve  
277 T/4129 Egyes banki szolgáltatásokkal kapcsolatos törvényi rendelkezések fogyasztóvédelmi célú módosításáról Koszorús László (Fidesz), Szijjártó Péter (Fidesz), Ágh Péter (Fidesz), Dr. Cser-Palkovics András (Fidesz), Erdős Norbert (Fidesz), Nyitrai Zsolt (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
278 T/4120 A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról Varju László (MSZP), Fogarasiné Deák Valéria (MSZP), Dr. Balogh László (MSZP), Dr. Molnár Csaba (MSZP), Szabó György (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
279 T/4096 Az Európai Unió által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról, valamint ehhez kapcsolódóan egyes törvények módosításáról kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
280 T/4065 A Magyar Export-Import Bank Részvénytársaságról és a Magyar Exporthitel Biztosító Részvénytársaságról szóló 1994. évi XLII. törvény módosításáról Szabó Lajos (MSZP), Lakos Imre (SZDSZ) bizottsági tárgyalás befejezve  
281 T/4023 Egyes banki szolgáltatásokkal kapcsolatos törvényi rendelkezések fogyasztóvédelmi célú módosításáról Koszorús László (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
282 J/4016 Az atomenergia 2005. és 2006. évi hazai alkalmazásának biztonságáról kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
283 J/4015 Az agrárgazdaság 2006. évi helyzetéről kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
284 H/4014 A 25/2007. (III.20.) OGY határozat alapján az M6-os autópálya Szekszárd-Bóly közötti szakaszának és az M60-as autópálya Bóly-Pécs közötti szakaszának koncesszióba adására vonatkozó közbeszerzési eljárás eredménye vonatkozásában az Országgyűlés jóváhagyásának megadásáról kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
285 H/4013 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. § (2) bekezdése alapján az M6-os autópálya Dunaújváros-Szekszárd közötti szakaszának koncesszióba adására vonatkozó közbeszerzési eljárás megkezdéséhez szükséges országgyűlési felhatalmazás megadásáról kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
286 T/4010 A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
287 T/4009 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
288 T/3895 A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról szóló 2004. évi LXVII. törvény, valamint a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról kormány (környezetvédelmi és vízügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
289 T/3894 A hegyközségekről szóló 1994. évi CII. törvény, valamint a szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény módosításáról kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
290 T/3893 Az általános forgalmi adóról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
291 T/3892 Egyes adótörvények módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
292 H/3874 Az elektronikus adatszolgáltatási derogációról Herényi Károly (MDF), Pettkó András (MDF) bizottsági tárgyalás befejezve  
293 T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
294 H/3850 A Magyar Köztársaság hosszú távú fenntartható fejlődésével kapcsolatos tervezési, és egyeztetési folyamat feladatairól Tóbiás József (MSZP), Ékes József (Fidesz), Dr. Nagy Andor (KDNP), Katona Kálmán (MDF), Béki Gabriella (SZDSZ) bizottsági tárgyalás befejezve  
295 T/3809 A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
296 T/3808 A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
297 T/3807 A pénzügyi szolgáltatásokat érintő egyes törvények jogharmonizációs célú módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
298 T/3806 A befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
299 H/3720 A "Fogyasztóvédelmi eseti bizottság" létrehozásáról szóló 12/2007. (III.7.) OGY határozat módosításáról Lendvai Ildikó (MSZP), Alexa György (MSZP), Dr. Navracsics Tibor (Fidesz), Koszorús László (Fidesz), Herényi Károly (MDF), Almássy Kornél (MDF), Dr. Nagy Andor (KDNP) bizottsági tárgyalás befejezve  
300 H/3683 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2006. január 1 - december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról Költségvetési bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
301 T/3660 A közellátás biztonsága szempontjából kiemelkedő jelentőségű vállalkozásokat érintő egyes törvények módosításáról kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
302 T/3659 A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény módosításáról kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
303 J/3594 Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. 2006. évi működésének és a központi költségvetés végrehajtásához kapcsolódó tevékenységének ellenőrzéséről Állami Számvevőszék bizottsági tárgyalás befejezve  
304 T/3578 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
305 H/3540 A Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése program felülvizsgálatáról Dr. Turi-Kovács Béla (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
306 T/3470 Az egységes élelmiszer-biztonsági szervezetalakítással összefüggő törvények módosításáról kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
307 T/3464 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról Pettkó András (MDF), Herényi Károly (MDF) bizottsági tárgyalás befejezve  
308 H/3434 A Fogyasztóvédelmi eseti bizottság tevékenységhez rendelkezésre álló határidő meghosszabbításáról Lendvai Ildikó (MSZP), Alexa György (MSZP), Dr. Navracsics Tibor (Fidesz), Koszorús László (Fidesz), Herényi Károly (MDF), Almássy Kornél (MDF), Dr. Nagy Andor (KDNP) bizottsági tárgyalás befejezve  
309 T/3425 Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény módosításáról Alexa György (MSZP), Török Zsolt (MSZP), Lombos István (MSZP), Borenszki Ervin (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
310 J/3359 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2006. január 1. - december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről Közbeszerzések Tanácsa bizottsági tárgyalás befejezve  
311 T/3328 A kisajátításról kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
312 J/3308 A Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottsága tagjainak közös beszámolója az Országgyűlésnek a felügyelőbizottság éves munkájáról (2006. június-2007. június) MNB Felügyelőbizottsága bizottsági tárgyalás befejezve  
313 T/3298 A pénzmosás megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2003. évi XV. törvény módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
314 J/3205 A Szülőföld Alap 2005-2006. évi tevékenységéről kormány (a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
315 H/3190 A magyar gazdaságban - különösen a közbeszerzések területén - kialakuló vállalkozói "körbetartozások" mérséklése érdekében a társadalmi és szakmai egyeztetések elvégzéséről, valamint a szükséges törvényi szabályozások előkészítéséről Szatmáry Kristóf (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
316 T/3168 A szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény módosításáról Herbály Imre (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
317 T/3162 Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény módosításáról kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
318 H/3158 A fiatalok oktatási intézménybe történő utazásának támogatásáról Szijjártó Péter (Fidesz), Koszorús László (Fidesz), Ágh Péter (Fidesz), Dr. Cser-Palkovics András (Fidesz), Erdős Norbert (Fidesz), Nyitrai Zsolt (Fidesz), Rogán Antal (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
319 J/3155 A Magyar Nemzeti Bank 2006. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója Magyar Nemzeti Bank bizottsági tárgyalás befejezve  
320 T/3154 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról Sós Tamás (MSZP), Jauernik István (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
321 T/3111 Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény módosításáról Dr. Vidorné Dr.Szabó Györgyi (MSZP), Molnár Albert (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
322 T/3094 A termőföld védelméről kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
323 T/3093 A termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosításáról kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
324 T/3088 A villamos energiáról kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
325 T/3087 Az állami vagyonról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
326 T/3082 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosításáról Szabó Lajos (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
327 T/3056 Egyes, a kulturált vasúti személyszállítást szolgáló törvényi rendelkezések módosításáról Koszorús László (Fidesz), Szijjártó Péter (Fidesz), Ágh Péter (Fidesz), Bagi Béla (Fidesz), Dr. Braun Márton (Fidesz), Farkas Sándor (Fidesz), Dr. Gógl Árpád (Fidesz), Szatmáry Kristóf (Fidesz), Dr. Navracsics Tibor (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
328 H/3032 Az elektronikus útdíjfizetési rendszer magyarországi bevezetéséről kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
329 T/3030 A külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvény módosításáról kormány (oktatási és kulturális miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
330 T/3029 A döntéselőkészítéshez szükséges adatok hozzáférhetőségének biztosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
331 T/3028 A fogyasztói árkiegészítésről szóló 2003. évi LXXXVII. törvény módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
332 T/3027 A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
333 T/3026 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
334 H/2941 Az Országgyűlés felhatalmazásának megadásáról az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. §-a alapján a Kormányzati Negyed beruházás részeként létrejövő Kormányzati Épület(együttes) megvalósítását célzó közbeszerzési eljárás megkezdéséhez és az eredményes közbeszerzési eljárás esetén a szerződéskötéshez kormány (a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
335 H/2940 A területfejlesztési támogatásokról és a decentralizáció elveiről, a kedvezményezett térségek besorolásának feltételrendszeréről kormány (önkormányzati és területfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
336 T/2939 A szak- és felnőttképzést érintő reformprogram végrehajtásához szükséges törvények módosításáról kormány (szociális és munkaügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
337 T/2938 Egyes foglalkoztatási jogviszonyokat szabályozó törvények munka- és pihenőidőre vonatkozó rendelkezéseinek módosításáról kormány (szociális és munkaügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
338 T/2934 Az európai területi együttműködési csoportosulásról kormány (önkormányzati és területfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
339 T/2931 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról kormány (oktatási és kulturális miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
340 T/2930 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról kormány (oktatási és kulturális miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
341 T/2929 Az elektronikus kereskedelemmel kapcsolatos egyes törvények módosításáról kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
342 T/2914 A vállalkozói "körbetartozások" mérséklése céljából történő törvénymódosításokról kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
343 T/2912 A Közösség területére belépő, illetve a Közösség területét elhagyó készpénz ellenőrzéséről szóló, 2005. október 26-i 1889/2005/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
344 T/2909 A műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól kormány (a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
345 T/2907 A jövedékiadó- és az energiaadó-bevallás elektronikus benyújtásának bevezetésével kapcsolatos egyes törvények módosításáról Kovács Tibor (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
346 T/2882 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 2006. évi XCIX. törvény módosításáról Kovács Tibor (MSZP), Jauernik István (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
347 T/2879 A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról Káli Sándor (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
348 T/2873 A légi közlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény módosításáról Dr. Fónagy János (Fidesz), Márton Attila (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
349 T/2839 A Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
350 T/2838 A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdeküségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény módosításáról kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
351 T/2837 A közlekedéssel összefüggő egyes törvények módosításáról kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
352 H/2804 Az Állami Számvevőszék 2006. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról Költségvetési bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
353 J/2760 A Magyar Köztársaság európai uniós tagságával összefüggő kérdésekről és az európai integráció helyzetéről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
354 T/2759 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
355 T/2758 A tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról szóló 1996. évi LVIII. törvény módosításáról kormány (önkormányzati és területfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
356 T/2757 A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény, valamint egyes szakosított hitelintézetekről szóló törvények módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
357 T/2756 A biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
358 T/2755 A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló 1999. évi CXXIV. törvény módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
359 T/2754 A tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
360 T/2716 Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről kormány (környezetvédelmi és vízügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
361 T/2714 A földgázellátásról szóló 2003. évi XLII. törvény módosításáról kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
362 T/2669 Egyes adótörvények módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
363 J/2623 Az Állami Számvevőszék 2006. évi tevékenységéről Állami Számvevőszék bizottsági tárgyalás befejezve  
364 T/2615 Egyes, a nemdohányzók védelmét szolgáló törvényi rendelkezések módosításáról Koszorús László (Fidesz), Szijjártó Péter (Fidesz), Dr. Cser-Palkovics András (Fidesz), Nyitrai Zsolt (Fidesz), Ágh Péter (Fidesz), Erdős Norbert (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
365 H/2596 Az Európai Unió közös energiapolitikájáról Németh Zsolt (Fidesz), Dr. Nagy Andor (KDNP), Balla György (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
366 J/2541 A Gazdasági Versenyhivatal 2006. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról Gazdasági Versenyhivatal bizottsági tárgyalás befejezve  
367 T/2535 A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény módosításáról Sport- és turisztikai bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
368 J/2482 Az ingatlanokkal, bérlakásokkal kapcsolatban feltárt visszaélések megakadályozásához, az úgynevezett lakásmaffia-tevékenység visszaszorításához szükséges további kormányzati intézkedésekről szóló 53/2005. (VI. 4.) OGY határozatban megjelölt feladatok teljesítéséről kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
369 T/2481 A jogügyletek biztonságának erősítése érdekében szükséges törvénymódosításokról kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
370 T/2480 A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény és egyéb törvények módosításáról kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
371 T/2425 Egyes környezetvédelmi tárgyú törvények környezeti felelősséggel összefüggő módosításáról kormány (környezetvédelmi és vízügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
372 T/2424 Egyes iparjogvédelmi törvények módosításáról kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
373 T/2423 A társasági adó és a vállalkozói személyi jövedelemadó egyes előírásai alkalmazásának kizárásáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
374 H/2283 Az Országgyűlés felhatalmazásának megadásáról az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. § (2) bekezdése alapján az M6-os autópályává fejleszthető autóút Szekszárd-Bóly közötti szakaszának és az M60-as autópályává fejleszthető autóút Bóly-Pécs közötti szakaszának koncesszióba adására vonatkozó közbeszerzési eljárás megkezdéséhez kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
375 T/2280 Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
376 T/2160 Egyes munkaügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról kormány (szociális és munkaügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
377 H/2117 A második Nemzeti Környezetvédelmi Program 2003-2004. évi végrehajtásának helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról Környezetvédelmi bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
378 H/2102 Fogyasztóvédelmi eseti bizottság létrehozásáról Mesterházy Attila (MSZP), Alexa György (MSZP), Geberle Erzsébet (SZDSZ), Dr. Hankó Faragó Miklós (SZDSZ), Dr. Navracsics Tibor (Fidesz), Koszorús László (Fidesz), Herényi Károly (MDF), Almássy Kornél (MDF), Dr. Semjén Zsolt (KDNP), Molnár Béla (KDNP), Dr. Nagy Andor (KDNP) bizottsági tárgyalás befejezve  
379 T/1971 Egyes agrár tárgyú törvények módosításáról kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
380 T/1958 A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény módosításáról Hagyó Miklós (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
381 J/1925 A második Nemzeti Környezetvédelmi Program 2003-2004. évi végrehajtásának helyzetéről kormány (környezetvédelmi és vízügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
382 T/1917 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és más büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
383 T/1916 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény és ehhez kapcsolódóan a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
384 T/1745 A fogyasztóvédelmi jogszabályok alkalmazásáért felelős nemzeti hatóságok eljárására és együttműködésére vonatkozó közösségi jogi aktusok végrehajtásához szükséges törvénymódosításokról kormány (szociális és munkaügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
385 T/1744 A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény módosításáról kormány (szociális és munkaügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
386 T/1638 Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény módosításáról Pettkó András (MDF) bizottsági tárgyalás befejezve  
387 H/1633 Az alternatív és megújuló energiahordozók elterjesztésének hatékonyabbá tételéről szóló 63/2005. (VI.28.) OGY határozat teljesítéséről szóló jelentés elfogadásáról Mezőgazdasági bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
388 H/1543 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2005. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról Emberi jogi bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
389 H/1541 Az adatvédelmi biztos 2005. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról Emberi jogi bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
390 T/1501 A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról Dr. Csiha Judit (MSZP), Gy. Németh Erzsébet (MSZP), Pál Tibor (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
391 T/1489 Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról, valamint a hiteles tulajdonilap-másolat igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 1996. évi LXXXV. törvény módosításáról kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
392 T/1376 A budapesti 4-es - Budapest Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér közötti - metróvonal megépítésének állami támogatásáról szóló 2005. évi LXVII. törvény módosításáról Dr. Kupper András (Fidesz), Dr. Fónagy János (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
393 J/1373 Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. 2005. évi tevékenységéről, a tulajdonában álló, valamint a hozzárendelt vagyon alakulásáról, hasznosításának eredményéről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
394 T/1370 A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény módosításáról kormány (szociális és munkaügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
395 T/1309 A katasztrófák elleni védekezés irányításával kapcsolatos egyes törvények módosításáról kormány (önkormányzati és területfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
396 T/1308 Az egyes építésüggyel kapcsolatos törvények módosításáról kormány (önkormányzati és területfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
397 T/1307 Az ágazati párbeszéd bizottságokról és a középszintű szociális párbeszéd egyes kérdéseiről kormány (szociális és munkaügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
398 T/1306 Az Országos Érdekegyeztető Tanácsról kormány (szociális és munkaügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
399 T/1303 A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény módosításáról kormány (szociális és munkaügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
400 T/1302 Egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról kormány (szociális és munkaügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
401 T/1301 A Szülőföld Alapról szóló 2005. évi II. törvény módosításáról kormány (a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
402 T/1298 A regisztrációs adó részleges visszatérítéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
403 T/1297 Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
404 T/1296 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
405 T/1206 A 2012. évi UEFA EURO 2012 Labdarúgó Európa-bajnokság döntő fordulójához kapcsolódóan az iparjogvédelemre és a tisztességtelen piaci magatartás tilalmára vonatkozó külön szabályokról kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
406 T/1205 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló 2005. évi CLIII. törvény módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
407 T/1204 A külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvény módosításáról kormány (oktatási és kulturális miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
408 T/1203 A közlekedéssel összefüggő egyes törvények módosításáról kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
409 T/1202 A kormányzati szervezetalakítással összefüggő törvénymódosításokról kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
410 T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
411 T/1139 A gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. törvény módosításáról kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
412 H/1136 Az agrárgazdaság 2005. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról Mezőgazdasági bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
413 T/1101 Az államot megillető szavazatelsőbbségi részvény jogintézményének megszüntetéséről és egyes törvényeknek a megszüntetéssel összefüggő módosításáról kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
414 T/1095 A jelzálog-hitelintézetről és a jelzáloglevélről szóló 1997. évi XXX. törvény módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
415 T/1037 A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól kormány (egészségügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
416 J/1026 Az agrárgazdaság 2005. évi helyzetéről kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
417 H/1011 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint 2005. január 1.- december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról Költségvetési bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
418 H/1010 Az Állami Számvevőszék 2005. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról Költségvetési bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
419 H/1009 A Magyar Köztársaság európai uniós tagságával összefüggő kérdésekről és az európai integráció helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról Európai ügyek bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
420 T/990 A légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény módosításáról Podolák György (MSZP), Lakos Imre (SZDSZ) bizottsági tárgyalás befejezve  
421 T/985 A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény módosításáról kormány (önkormányzati és területfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
422 T/969 Az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény, valamint a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról kormány (önkormányzati és területfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
423 T/881 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
424 J/880 Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. 2005. évi működésének és a központi költségvetés végrehajtásához kapcsolódó tevékenységének ellenőrzéséről Állami Számvevőszék bizottsági tárgyalás befejezve  
425 T/842 A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvénynek a vállalkozói "körbetartozások" mérséklése céljából történő módosításáról kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
426 T/826 A géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény módosításáról kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
427 T/808 A biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény módosításáról Podolák György (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
428 T/609 A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény módosításáról Mádi László (Fidesz), Domokos László (Fidesz), Dr. Latorcai János (KDNP), Nógrádi László (KDNP), Soltész Miklós (KDNP) bizottsági tárgyalás befejezve  
429 J/602 Az alternatív és megújuló energiahordozók elterjesztésének hatékonyabbá tételéről szóló 63/2005. (VI.28.) OGY határozat teljesítéséről kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
430 T/316 Az európai szövetkezetről kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
431 T/242 A földgázellátásról szóló 2003. évi XLII. törvény módosításáról kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
432 T/233 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
433 T/232 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló 2005. évi CLIII. törvény módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
434 T/231 Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
435 T/230 A házipénztár adóról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
436 T/229 Az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és a költségvetési forrásból származó kamattámogatások után fizetendő járadékról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
437 J/227 A Gazdasági Versenyhivatal 2005. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról Gazdasági Versenyhivatal bizottsági tárgyalás befejezve  
438 J/185 A Magyar Köztársaság európai uniós tagságával összefüggő kérdésekről és az európai integráció helyzetéről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
439 J/97 Az ingatlanokkal, bérlakásokkal kapcsolatban feltárt visszaélések megakadályozásához, az úgynevezett lakásmaffia-tevékenység visszaszorításához szükséges további kormányzati intézkedésekről szóló 53/2005. (VI. 4.) OGY határozatban megjelölt feladatok teljesítéséről kormány (igazságügy-miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
440 J/94 A kis- és középvállalkozások 2003-2004. évi helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
441 J/89 Magyarország energiapolitikájának végrehajtásáról, valamint a piacnyitásról kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
442 J/72 A magyar energiapolitikáról szóló 21/1993. (IV. 9.) OGY határozat végrehajtásáról kormány (gazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
443 J/70 A mezőgazdasági termelőket sújtó rendkívüli aszálykár kárenyhítési lehetőségeinek vizsgálatáról szóló 28/2001. (V.11.) OGY határozat végrehajtásáról kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
444 J/55 A Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint a 2005. január 1. - december 31. közötti időszakban végzett tevékenységéről Közbeszerzések Tanácsa bizottsági tárgyalás befejezve  
445 J/47 Az adatvédelmi biztos beszámolója 2005 adatvédelmi biztos bizottsági tárgyalás befejezve  
446 J/45 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2005. évi tevékenységéről állampolgári jogok országgyűlési biztosa bizottsági tárgyalás befejezve  
447 J/40 A Magyar Energia Hivatal 2004. évi tevékenységéről Magyar Energia Hivatal bizottsági tárgyalás befejezve  
448 J/37 Az atomenergia 2004. évi hazai alkalmazásának biztonságáról az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatója bizottsági tárgyalás befejezve  
449 J/6 A Magyar Nemzeti Bank 2005. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója Magyar Nemzeti Bank bizottsági tárgyalás befejezve  
450 J/5 A Magyar Nemzeti Bank felügyelő bizottsága tagjainak közös beszámolója az Országgyűlésnek a felügyelő bizottság éves munkájáról (2005. június-2006. május) MNB Felügyelőbizottsága bizottsági tárgyalás befejezve  
451 J/3 Az Állami Számvevőszék 2005. évi tevékenységéről Állami Számvevőszék bizottsági tárgyalás befejezve