Bizottsági arcképcsarnok

Készült: 2024.03.28.21:18:07 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

225. ülésnap (2017.05.18.), 66. felszólalás
Felszólaló Dúró Dóra (Jobbik)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 11:20


Felszólalások:  Előző  66  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az oktatás és a kultúra ágazatát érintő költségvetési részről szeretnék beszélni, és nem is csak közvetlenül azokról a tételekről, amelyek szerepelnek, amilyen mértékben szerepelnek a jövő évi költségvetésben, hanem egy tágabb kitekintést szeretnék tenni az elmúlt hét év kormányzati mind szakmapolitikai, mind költségvetési döntései vonatkozásában.

Az Eurostat adataira többen hivatkoztak itt már különböző ágazatokban, a legfrissebb, az oktatást is érintő adat, miszerint Magyarországon a társadalmi mobilitás a legrosszabb helyzetben van az összes európai uniós tagállam közül. Nálunk a legnehezebb tehát egy szegénysorba születő gyermeknek felemelkednie, magasabb életszínvonalon, magasabb életminőségben tölteni az éveit, élni az életét; sehol az Európai Unió országaiban nem olyan nehéz kitörni a szegénységből, mint Magyarországon. Ebben nyilvánvaló, hogy elsődleges szerepe van az oktatásnak, mindazoknak a szakpolitikai döntéseknek, mindazoknak a költségvetési döntéseknek, amelyeket az elmúlt hét évben meghoztak.

Ezzel párhuzamosan látjuk és talán ezzel összefüggésben, hogy a korai iskolaelhagyók aránya a tavalyi évben tízéves csúcsot döntött meg, 10 éve nem voltak olyan sokan, akik középfokú végzettség nélkül hagyják el az iskolarendszert, mint tavaly. Minden nyolcadik fiatal jelenleg úgy kerül ki az oktatásból, hogy nincsen középfokú végzettsége, tehát legfeljebb az általános iskolát fejezi be. Ezzel párhuzamosan a funkcionális analfabéták aránya is folyamatosan növekszik az Orbán-kormány hatalomra kerülése óta, közel 20 százalék most már az össz­tár­sa­dalmon belüli arányuk.

De folytathatnám azt a sort, amely mutatja azt, hogy milyen hibás szakmai stratégia vagy éppen a stratégiának a hiányában hibás szakmai döntések születtek az oktatás területén, elég csak a PISA-felmérés legutóbbi adataira utalni, másrészről pedig ‑ és hogy a költségvetéshez közvetlenebbül is kapcsolódjak ‑ olyan mértékeket öltött a pedagógushiány, hogy az Országgyűlés éppen törvénymódosításra készül annak érdekében, hogy lazítsanak azokon a követelményeken, amelyekkel pedagógus-álláshelyek betölthetők.

A pedagógushiánynak nyilvánvalóan a pedagógus-életpályamodell szakmailag elhibázott részei is az okai, de a pedagógus-életpályamodellnek a finanszírozási kérdései is. Amikor ezt az életpályamodellt bevezették, akkor az előzetesen tervezett és önök által bejelentett béremelkedésnek csak a 60 százalékát tudták garantálni, majd a maradékot évente juttatták el a pedagógusokhoz. Ráadásul, amikor ezt bevezették, akkor az értékállóságának a biztosítását abban ígérték meg, hogy a minimálbérhez kötötték ennek emelkedését.

Tehát az eredeti tervek szerint a pedagógusok bére minden januárban, amennyiben a minimálbér emelkedik, ezzel arányosan emelkedett volna. De azt látjuk a jövő évi költségvetés számaiban is, hogy ha a különböző intézménytípusokban és a pedagógus-életpályamodell különböző szakaszaiban lévő pedagógusok bérfinanszírozását megnézzük, hogy 13 olyan csoport is van, ahol kevesebb a jövő évi bérfinanszírozás, bérösszeg, mint a ’17-es évben volt, és csak három olyan csoport van, amely ennél magasabb összegre számíthat.

A pedagógus-életpályamodellt elválasztották a minimálbértől, tehát az értékállóságát ezzel nem tudták garantálni, és látjuk azt, hogy ennek meg is fizeti az árát a magyar társadalom, az oktatási rendszer. A bevezetéskor ugyanis a minimálbérhez viszonyítva egy kezdő pedagógusnak a fizetése a minimálbér 1,9-szerese volt, jelen pillanatban pedig az 1,35-szorosa. Tehát egy olyan országban, ahol a minimálbérhez képest ennyire alacsony egy kezdő pedagógusnak a fizetése, teljesen egyértelmű, hogy pedagógushiány lesz. És azok a szakmai okok egyébként, amelyek még ehhez vezettek, azok csak súlyosbítják ezt a helyzetet, súlyosbítják a szituációt, de nem fogják érdemben a megoldáshoz hozzásegíteni a kormányzatot.

És hogyha nemcsak a pedagógusokról beszélünk, akiknek nyilvánvaló, hogy a munkája elengedhetetlen az oktatási rendszer és az iskolák működéséhez, hanem a nevelési, oktatási munkát közvetlenül segítőkről is ejtünk néhány szót, hiszen ők szintén nagyon fontos szerepet töltenek be az intézmények életében, akkor azt látjuk, hogy az ő fizetésük, az ő bérük gyakorlatilag megalázó. Van olyan óvodai dajka, aki 10-15 éves munkaviszonyt követően is csak 77-80 ezer forintot keres nettóban, ennyi a havi fizetése, pedig egy nagyon fontos munkát végez, a jövő generációjának nevelésében vesz részt, nap mint nap ezért a fizetésért dolgozik.

Számos parlamenti beadványban, kérdésben próbáltuk elérni azt, hogy az ő béremelésükre is sor kerüljön. Erre egyik alkalommal sem volt nyitottság a kormányzatban, pedig a legutóbbi indítványunkban, amit a Kulturális bizottság ülésén terjesztettünk elő, egy 30 százalékos béremelésre tettünk javaslatot, amelyben nagyságrendileg az összköltségvetésnek az 1 ezrelékét sem tette volna ki az erre fordítandó összeg, ennek ellenére nem volt a kormánypárti képviselőkben nyitottság arra, hogy ezen a helyzeten javítani tudjunk.

Szintén ki kell térnem a kulturális ágazat dolgozóira, akik számos esetben nagyon alacsony fizetésért kénytelenek dolgozni. A kulturális intézményekben tett intézménylátogatás-sorozatom alkalmával minden egyes helyszínen felmerült az, hogy rendkívül alulfizetettek a dolgozók. Ha levéltárban voltam, akkor a levéltárosok helyzetéről, ha múzeumban, akkor a múzeumban dolgozók, ha könyvtárban, akkor a könyvtárosok helyzetéről ejtettek a vezetők szót, és bizony az elfogadhatatlan, hogy akár tudományos fokozattal rendelkező fiatalok 110-120 ezer forintért dolgozzanak ebben az ágazatban. Pedig az ő felelősségük és az ő munkájuk is rendkívül értékes, és az a munka, amit végeznek, a nemzeti örökség megőrzése és közvetítése a fiatal generáció számára, úgy gondolom, hogy sokkal nagyobb megbecsülést érdemelne. Bár ezt is nagyon sokszor felvetettük az elmúlt években, mégsem kerül sor arra, hogy érdemben foglalkozzanak ezzel a kérdéssel.

És hogyha itt családpolitikai vetületek is szóba kerültek, akkor a bölcsődei gondozók helyzetéről is szót kell ejtenem, hiszen bár aki pedagógus végzettséggel rendelkezik, őket bekapcsolták a pedagógus-életpályamodellbe, de ez elenyésző része azoknak, akik valójában a bölcsődékben dolgoznak. Az ő helyzetük annyira elszomorító, hogy ennek már egy komolyan jelentkező érzelmi költsége is van a gyerekek esetében. Számos olyan bölcsőde van, ahol havonta, kéthavonta vagy akár néhány hét alatt megváltozik a gondozónak a személye, éppen azért, mert annyira alacsonyak a fizetések, hogy ennyi pénzért egész egyszerűen nem éri meg munkába állni, sőt a gondozónők ‑ mivel többségében nőkről van szó ‑ akár bébiszitterként több pénzt tudnak megkeresni annál, mint amit a bölcsődében kézhez kapnak.

A felsőoktatás szintén egy olyan terület, amelyről szót kell ejtenem. Itt elsősorban a tanulmányi ösztöndíjak változatlanságát szeretném kiemelni. A felsőoktatás finanszírozása és a felsőoktatás államilag finanszírozott férőhelyei tekintetében látjuk azt, hogy egy erőteljes szűkülés ment végbe a 2010-es évtől kezdődően. Míg akkor, 2010-ben a felsőoktatásban államilag finanszírozott férőhelyeknek a száma 68 ezer volt, a tavalyi évben már csak 57 ezer ilyen lehetőséget nyitottak meg az érettségizők számára.

Ez a szűkülés vonta magával azt is, hogy az államilag finanszírozott helyeknek a csökkenése zárta be a társadalmi mobilitásnak a lehetőségét, amivel a felszólalásomat is kezdtem, hiszen Magyarországnak jelen pillanatban is és hosszú távon is megéri a felsőoktatásba fektetni pénzt, energiát, figyelmet. Magyarországon az egyén számára is megéri diplomát szerezni, hiszen ha valamiben jók vagyunk nemzetközi összehasonlításban is, az a diplomásoknak a bérelőnye a középfokú végzettségűekhez képest. Tehát mind az államnak, mind az egyénnek megéri felsőfokú végzettséget szerezni. Ehhez képest önök az elmúlt hét évben ennek a csatornának a lehetőségét, a szélességét szűkítették, egyre kevesebb olyan diák van, olyan fiatal van, aki be tud kerülni államilag finanszírozott helyekre. És az, hogy ezzel párhuzamosan a tanulmányi ösztöndíjaknak a mértéke tíz éve változatlan, miközben például a lakhatási költségek sokszorosára nőttek, mutatja azt, hogy a felsőoktatás egyre inkább a középréteg, sőt a felsőbb rétegeknek a kiváltsága lesz Magyarországon.

(13.40)

Ez rendkívül káros társadalmi következményeket fog maga után vonni, hiszen ha nem tudunk a fiataloknak felemelkedési lehetőséget, a szegényebb családokba született gyerekeknek a felsőfokú végzettséghez való hozzájutás lehetőségét biztosítani, akkor Magyarországon nem fogunk tudni érdemi előrelépést elérni az életszínvonal növekedésének érdekében sem.

Összességében azt tudom elmondani a beterjesztett költségvetés kapcsán, ami az oktatási és a kulturális ágazatot érinti, hogy a bérek ezeken a területeken még mindig rendkívül alacsonyak. A pedagógusbérek növekedésére továbbra is szükség lenne, és a minimálbérhez kötöttsége elengedhetetlen lenne a tekintetben, hogy az értékállóságát biztosítsuk. A pedagógushiány egyik megoldása ebben érhető tetten. Éppen ezért, mivel ezekben az ágazatokban is annyira szörnyű a bérhelyzet, ezért is kezdeményezte a Jobbik az európai bérunió megteremtésének lehetőségét, amit egyébként az Európai Bizottság ezen a héten meghozott döntésével be is fogadott, az aláírásgyűjtést el tudjuk indítani azért, hogy az Európai Unión belül is minél előbb tudjuk érvényesíteni az „egyenlő munkáért egyenlő bér” elvét. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiból.)




Felszólalások:  Előző  66  Következő    Ülésnap adatai