Bizottsági arcképcsarnok

Készült: 2024.04.19.21:56:45 Dinamikus lap

Képviselő által benyújtott indítványok 2014-2018


Paraméterek:
Képviselő: Magyar Zoltán

Önálló indítványok
Iromány Cím Benyújtók Benyújtva
K/20000 Kormányhivatali szinten szólnak bele a vadászati jog gyakorlásába? Magyar Zoltán (Jobbik) 2018.02.28
V/19797 Változás kell Magyarországon! - Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak! Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Tukacs István (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Kiss László (MSZP), Teleki László (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik) és 13 képviselőtársuk. 2018.02.14
K/19697 Mikor számíthatnak a megígért béremelésre az esztergomi kórház dolgozói? Magyar Zoltán (Jobbik) 2018.02.07
H/19659 A "Csökkentsük az EU-t szétszakító bér- és gazdasági különbségeket" című európai polgári kezdeményezés támogatásáról Gyöngyösi Márton (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Dr. Apáti István (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Pintér Tamás (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Volner János (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik) 2018.02.02
K/19626 Miért titkolja a minisztérium a parlagfűvel kapcsolatos, tavalyi évre vonatkozó, hatóságok által elvégzett mentesítés mértékét? Magyar Zoltán (Jobbik) 2018.01.29
K/19625 A felzárkóztatási program eredménye Pilismaróton: bizonytalanságban élő családok. Magyar Zoltán (Jobbik) 2018.01.29
K/19624 Kaphat-e segítséget a veleszületett rekeszsérv első magyarországi túlélője? Magyar Zoltán (Jobbik) 2018.01.29
K/19493 Előveszik a korábbi terveket és a helyiek tiltakozása ellenére is megépítik Kapuvár határában a migránstábort? Magyar Zoltán (Jobbik) 2018.01.22
K/19492 Megalázó fizetések az önkormányzati hivatalok tisztségviselőinek? Magyar Zoltán (Jobbik) 2018.01.22
H/19475 A Kormány betelepítési politikájának hátterét feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról Vona Gábor (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Apáti István (Jobbik), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dúró Dóra (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Gúr Nándor (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Heringes Anita (MSZP), Kepli Lajos (Jobbik), Korózs Lajos (MSZP), Kulcsár Gergely (Jobbik), Lukács Zoltán (MSZP), Magyar Zoltán (Jobbik), Mesterházy Attila (MSZP), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Pintér Tamás (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Szabó Sándor (MSZP), Szilágyi György (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Tukacs István (MSZP), Tóbiás József (MSZP) és 2 képviselőtársuk. 2018.01.18
K/19262 Van traktor, nincs traktor? Magyar Zoltán (Jobbik) 2018.01.05
K/19261 Az ASP-rendszer továbbra is nehezíti az önkormányzatok mindennapjait? Magyar Zoltán (Jobbik) 2018.01.05
K/19260 Milyen választ ad a Kormány a Nemzetközi Kürtőskalács Szaktestület közleményére? Magyar Zoltán (Jobbik) 2018.01.05
K/19259 Továbbra sem az élelmiszeripart és a hazai beszállítókat segíti a kormány? Magyar Zoltán (Jobbik) 2018.01.05
K/18846 Csak az kap támogatást, aki végighallgatja a Szijjártó-hívást és részt vett az agrárkamarai választásokon? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.12.12
K/18645 Miként működik az agrártárca mezőgazdasági kockázatkezelési és megelőzési rendszere a külpiaci helyzet változása és a KAP támogatások csökkenése miatt bekövetkező kockázatok kezelésének tekintetében? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.11.29
K/18630 Mit kíván tenni a Kormány annak érdekében, hogy a közel 8000 hazai virágbolt helyzetén könnyítsen? III. Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.11.27
K/18629 Mit kíván tenni a Kormány annak érdekében, hogy a közel 8000 hazai virágbolt helyzetén könnyítsen? II. Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.11.27
K/18628 Mit kíván tenni a Kormány annak érdekében, hogy a közel 8000 hazai virágbolt helyzetén könnyítsen? I. Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.11.27
K/18627 Mennyi, nem tartósan betöltetlen háziorvosi praxis van Esztergom és Dorog térségében? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.11.27
K/18626 Egy rendszerhiba, mely pont azokat sújtja, akik a legkiszolgáltatottabbak? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.11.27
I/18578 Folyamatosan csúszó támogatások, agyonszabályozott rendszer, gazdaellenes hozzáállás. Miért nem lehetünk normális ország? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.11.22
K/18485 Sokat csúszó támogatásokban, agyonszabályozott rendszer, gazdaellenes hozzáállás. Miért nem lehetünk normális ország? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.11.17
K/18385 Mekkora mértékű lett 2017-ben a parlagfű kiterjedése? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.11.15
K/18374 Miként érvényesül a tárca agrárpolitikája és agrárstratégiája, ha a magyar agrárgazdaságot a gabonafélék húzzák? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.11.14
K/18373 Évtizedes mulasztás után miért csak most jelzi az agrártárca, hogy a mezőgazdaságban az öntözés döbbenetesen csökkent és ez jelentős veszteséget okoz? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.11.14
K/18340 Kik jártak jól "Európa legdrágább" vasútvonalának kivitelezésekor? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.11.09
K/18287 Továbbra sincs rend vadászati fronton? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.11.07
K/18286 Ha a magyar agrárexport az agrártárca szerint 10 éven belül megkétszerezhető, miként fog alakulni az agrártermékek importja? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.11.07
K/18285 Támogatja-e a Kormány az allergia és parlagfű problémáival foglalkozó eseti bizottság újra alakulását? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.11.07
K/18284 A Kormány mikor veszi "annyira" komolyan a parlagfű problémát, hogy önálló kormánybiztost nevez ki a kezelésére? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.11.07
K/18283 Miért nem tárgyalhatja az Országgyűlés az allergia-parlagfű mentesítés éves akciótervét? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.11.07
K/18174 A Kormány ismét cserbenhagyja a Pilis térségében élőket és közlekedőket? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.11.06
K/18045 Mi akadályozta az agrártárca vezetését abban, hogy a hazai takarmányokból kiszoruljon az importból származó génmódosított szója? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.10.25
K/17992 Csak a szokásos fideszes propaganda kommunikációs része az "ingyenes közműcsatlakozás", valamint a "Családok éve", vagy valódi intézkedések is állni fognak mögötte? 2. rész Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.10.24
V/17955 A devizahitel-károsultak érdekében szükséges lépésekről Dr. Szél Bernadett (LMP), Dr. Hadházy Ákos (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Demeter Márta (LMP), Ikotity István (LMP), Szabó Timea (független), Magyar Zoltán (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Dr. Apáti István (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Volner János (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Pintér Tamás (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Kész Zoltán (független), Szelényi Zsuzsanna (független), Szabó Szabolcs (független), Fodor Gábor (független), Gyurcsány Ferenc (független), Dr. Vadai Ágnes (független), Dr. Oláh Lajos (független) és 1 képviselőtársuk. 2017.10.20
K/17947 Hányan vannak kitéve a fagyhalálnak a Kormány meggondolatlansága miatt? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.10.20
K/17904 Önök ismét cserbenhagyták a magyar szőlészeket? Magyar Zoltán (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik) 2017.10.18
K/17897 Önök miatt nem működik az ÖBB Railjet szerelvényein a wifi szolgáltatás? Magyar Zoltán (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik) 2017.10.17
K/17895 Mikor javulhat végre érdemben a Pilis környékén élők közlekedése? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.10.17
K/17894 Miért működik rendszeresen hibásan és balesetveszélyesen az Esztergom-Budapest között vasúti átjárók jelzőberendezései? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.10.17
K/17893 Miért működik rendszeresen hibásan és balesetveszélyesen a Bősárkány-Csorna közötti vasúti átjáró jelzőberendezése? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.10.17
K/17892 Mikor teljesülhet a bősárkányiaknak tett 15 éves ígéret? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.10.17
K/17769 Közeleg a tél! Megvárják a tűzifával a Trónok harca új évadát, vagy már idén is kapható lesz? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.10.10
K/17768 Miközben országosan rengeteg nélkülöző idős ember fagy halálra minden télen, hány ezer köbméter fát loptak el az egykori homokkomáromi lőtér területéről? Magyar Zoltán (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik) 2017.10.10
K/17767 Ismét egy jó példa arra, hogy a Kormány nem a helyben élő gazdákat támogatja? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.10.10
K/17766 Nőtt a magyar mezőgazdasági termelők kiszolgáltatottsága a külföldi tulajdonú multinacionális kereskedelmi láncok tisztességtelen piaci magatartása miatt? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.10.10
K/17765 Mit tesz a Kormány és a Földművelésügyi Minisztérium, hogy most már az évente visszatérően gyanúsan sok és irreálisan olcsó szlovák tej a boltok polcairól eltűnjön? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.10.10
K/17764 A Jobbik után évekkel lemaradva a Kormány is észrevette végre, hogy bajban a hazai méhészet? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.10.10
K/17763 Milyen választ ad a tárca a Magyar Ökotoxikológiai Társaság levelére? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.10.10
K/17762 Megbukott a struccpolitika? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.10.10
K/17761 A megnövekedett import veszélyezteti a hazai baromfitermelőket? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.10.10
K/17701 Miért sunnyognak a csornai napelemgyár ügyében? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.10.06
K/17656 Önök szerint előrelépés az, amit a szegedi Gabonakutatónál műveltek? Hegedűs Lorántné (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.10.02
H/17595 A FIDESZ kampánykiadásait feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról Volner János (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Apáti István (Jobbik), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Hadházy Ákos (LMP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Dr. Kiss László (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dúró Dóra (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Gúr Nándor (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Heringes Anita (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Ikotity István (LMP), Kepli Lajos (Jobbik), Korózs Lajos (MSZP), Kulcsár Gergely (Jobbik), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Magyar Zoltán (Jobbik) és 16 képviselőtársuk. 2017.09.28
K/17557 A nyúlhús fogyasztására bíztatnak, miközben a tenyésztőket cserbenhagyják? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.09.26
K/17556 A Kormány hagyja feledésbe merülni az egyedülálló érdi génállományt? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.09.26
H/17435 Az esztergomi Vaszary Kolos Kórház és integrált intézményeinek rendkívüli támogatásáról szóló szabályozás szükségességéről Magyar Zoltán (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik)
2017.10.24.: Vágó Sebestyén (Jobbik)
2017.09.20
K/17433 A korábbi ígéretek ellenére továbbra is megoldatlan a hazai szőlészek helyzete? Vona Gábor (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.09.19
K/17359 Az Agrármarketing Centrum is csupán egy kifizető hely a haveroknak? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.09.14
K/17358 Csak a szokásos fideszes propaganda kommunikációs része az "ingyenes közműcsatlakozás", valamint a "Családok éve", vagy valódi intézkedések is állni fognak mögötte? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.09.14
K/17357 Sikeres volt az almakampány? Persze, a multiknak! Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.09.14
K/17324 Indít-e vizsgálatot annak érdekében, hogy a csornai napelemgyár körüli visszásságokra fény derüljön? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.09.12
K/17101 Mikor hozzák rendbe az Esztergom-Budapest vasútvonal felújítása során keletkezett károkat? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.08.22
K/17100 Bezárhatja kapuit az esztergomi kórház szülészeti osztálya? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.08.22
K/17099 Az áramszolgáltatóknak mindent lehet? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.08.22
K/17098 Hány ezer ember él még ma Magyarországon kiépített csatornarendszer nélkül? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.08.22
K/17097 A Kormány az áramszolgáltatók oldalán áll a madarakkal szemben? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.08.22
K/17096 Nem létezik jogorvoslati lehetőség a szántóföldi szemlét követően? 2. rész Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.08.22
K/16738 Évente százhetvenezer védett madár issza meg a levét az áramszolgáltatók hanyagságának? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.07.26
K/16737 Nem létezik jogorvoslati lehetőség a szántóföldi szemlét követően? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.07.26
K/16710 Hány embert érint az esztergomi és a dorogi egészségügyi intézmények egyesítése? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.07.24
K/16659 Önök nem érzik, hogy valami bűzlik? Ander Balázs (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.07.17
K/16658 Évente hány millió forintba kerül az államnak a kormányhivatalok erősödő munkaerő elvándorlása? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.07.17
K/16655 Hiába végzi kiemelkedően és tisztességesen egy közszolga a munkáját, ha rossz embernek tesz keresztbe, már el is van intézve egy életre? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.07.17
K/16619 Megint mást kommunikál a Kormány az agrártámogatások kifizetését illetően, mint ami a valóság? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.07.12
K/16134 A lejárat előtti élelmiszer felhasználásában is beelőztek a románok? Magyar Zoltán (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik) 2017.06.14
K/16132 Mit reagálnak az Európai Unió Bíróságának indítványára? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.06.14
K/16131 Mikorra várható eredmény az öntözéses beruházások elbírálásában? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.06.14
K/16130 Az albán pékségek után most az albán fagyizók teszik tönkre a magyar családokat? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.06.14
K/16129 Aláírók hiányában kerültek nehéz helyzetbe gazdálkodó családok ezrei? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.06.14
K/16126 Megfogadja-e a Kormány a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes állásfoglalását? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.06.13
K/16124 Megtörtént-e a kártalanítás a madárinfluenzával sújtott gazdálkodók esetében? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.06.13
K/16123 Kihalóban a magyar gazdatársadalom? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.06.13
K/16122 Mekkora veszélynek vannak kitéve a magyar fogyasztók a szennyezett élelmiszerek által? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.06.13
K/16121 Mennyit kerestek az adófizetőkön a Fidesz mezőhegyesi emberei? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.06.13
K/16120 Miért nem történhetett a mezőgazdaságban szinte semmilyen öntözési beruházás az elmúlt hét évben? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.06.13
K/16119 Mi az igazság a bábolnai földmutyi ügyében? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.06.13
K/16118 Önöknek csak egy tábla, a bajnaiaknak viszont nyugalmat biztosította? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.06.13
K/16117 Újabb sarcot kapnak a nyakukba a mezőgazdasági vállalkozások? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.06.13
K/16116 Az állami és a külföldi földrablók harcából a magyar gazdák kerülnek ki vesztesen? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.06.13
K/16115 A gyurgyalag nem tud szavazni, ezért nem is számít Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.06.13
K/16114 Visszatértek a középkori állapotok. Függőség és alárendeltségek a mezőgazdaságban? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.06.13
K/16113 Hányan kerültek nehéz helyzetbe a kemény telet követően? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.06.13
K/16112 Ki marad a gáton, ha jön az ár? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.06.13
K/15947 Az alacsony létszám nehezíti a felügyelő bizottságok munkáját? Hegedűs Lorántné (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.06.01
I/15806 A saját jogszabályaikat sem vették figyelembe, amikor a nemzeti vagyont játszották át a haverjaiknak és a multiknak? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.05.24
K/15770 Milyen hatásai lehetnek a dolgozókra és a betegekre Dorogi Szent Borbála Szakkórház és Szakorvosi Rendelő beolvasztásának az esztergomi Vaszary Kolos Kórházba? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.05.22
K/15730 A saját jogszabályaikat sem vették figyelembe, amikor a nemzeti vagyont játszották át a haverjaiknak és a multiknak? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.05.19
K/15669 Továbbra is folyósít az MVH annak ellenére, hogy nem kellene? 1. Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.05.16
A/15615 Két lehetőség maradt: korábban nem mondott igazat vagy most hazudik? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.05.15
P/15542 Az erőszakra felhívó és az embertelen politikai kommunikáció minden formájának elutasításáról Dr. Szél Bernadett (LMP), Sallai R. Benedek (LMP)
2017.05.15.: Dr. Hadházy Ákos (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Ikotity István (LMP)
2017.06.02.: Demeter Márta (független), Fodor Gábor (független), Szabó Szabolcs (független), Kész Zoltán (független), Kónya Péter (független), Szelényi Zsuzsanna (független), Szabó Timea (független)
2017.06.06.: Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Kiss László (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Teleki László (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Vona Gábor (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik) és 20 képviselőtársuk.
2017.05.09
K/15519 Továbbra is folyósít az MVH annak ellenére, hogy nem kellene? 2. Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.05.08
K/15510 Valódi megoldások továbbra sincsenek, de várható-e újabb konszolidáció az egészségügyi intézményeknél vagy eladósodik az esztergomi kórház is? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.05.05
K/15509 Valódi megoldások továbbra sincsenek, de várható-e újabb konszolidáció az egészségügyi intézményeknél vagy eladósodik a dorogi szakkórház és szakrendelő is? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.05.05
K/15508 Valódi megoldások továbbra sincsenek, de várható-e újabb konszolidáció az egészségügyi intézményeknél vagy eladósodik a soproni kórház is? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.05.05
K/15507 Valódi megoldások továbbra sincsenek, de várható-e újabb konszolidáció az egészségügyi intézményeknél vagy eladósodik a kapuvári kórház is? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.05.05
K/15506 Valódi megoldások továbbra sincsenek, de várható-e újabb konszolidáció az egészségügyi intézményeknél vagy eladósodik a mosonmagyaróvári kórház is? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.05.05
K/15505 Valódi megoldások továbbra sincsenek, de várható-e újabb konszolidáció az egészségügyi intézményeknél vagy eladósodik a csornai kórház is? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.05.05
K/15504 Valódi megoldások továbbra sincsenek, de várható-e újabb konszolidáció az egészségügyi intézményeknél vagy eladósodik a győri kórház is? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.05.05
K/15502 Valódi megoldások továbbra sincsenek, de várható-e újabb konszolidáció az egészségügyi intézményeknél vagy eladósodik a nyergesújfalui rendelőintézet is? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.05.05
K/15500 Valódi megoldások továbbra sincsenek, de várható-e újabb konszolidáció az egészségügyi intézményeknél vagy eladósodik a lábatlani egészségház is? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.05.05
K/15480 Kész átverés show Csornán? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.05.04
T/15422 Magyarország Alaptörvényének hetedik módosításáról Vona Gábor (Jobbik), Volner János (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Dr. Apáti István (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Pintér Tamás (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik) 2017.05.02
H/15331 A 2017. évi budapesti FINA világbajnokság előkészítésével kapcsolatos kormányzati tevékenységet vizsgáló bizottság létrehozásáról Ikotity István (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Dr. Hadházy Ákos (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Kiss László (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Teleki László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dúró Dóra (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Pintér Tamás (Jobbik) és 15 képviselőtársuk. 2017.04.26
K/15315 Ön sem beszélhet őszintén a csornai napelemgyárról? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.04.24
K/15314 Miért nem beszélhet Miniszter Úr őszintén a csornai napelemgyárról? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.04.24
K/15313 Mit válaszol a tárca az Élőlánc Magyarországért levelére? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.04.24
V/15303 A magyar vidék gazdasági és társadalmi felemeléséhez szükséges lépésekről Sallai R. Benedek (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Dr. Hadházy Ákos (LMP), Ikotity István (LMP), Szabó Szabolcs (független), Fodor Gábor (független), Demeter Márta (független), Szabó Timea (független), Kónya Péter (független), Szelényi Zsuzsanna (független), Kész Zoltán (független), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Dr. Apáti István (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Kiss László (MSZP), Teleki László (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Velez Árpád (MSZP) és 1 képviselőtársuk. 2017.04.24
K/15029 Várható-e az agrárkamarai törvénynek a magyar gazdatársadalom érdekében szükséges, érdemi módosítása? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.04.11
K/15002 Számíthat-e kártérítésre az a gazda, aki az állami szervek miatt nem tudta bérbe adni földjeit? Magyar Zoltán (Jobbik), Dr. Apáti István (Jobbik) 2017.04.10
K/15001 Veszélyben a Hungarikumok? Magyar Zoltán (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik) 2017.04.10
K/15000 Czerván 2.0! A megyei állatorvosi kamarák szívatása egy újabb példája a Fidesz diktatúrájának? Magyar Zoltán (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik) 2017.04.10
K/14999 A semmiért vár el milliókat Tárnok fideszes alpolgármestere? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.04.10
K/14998 Az elmúlt negyed évszázad eredménye: a hazai termékek lenullázása! Hol a magyar paprika? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.04.10
K/14997 Szándékosan tájékoztat félre Miniszter Úr az egykori Csépány Kft. felszámolásának sikerességével kapcsolatosan? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.04.10
K/14996 Hány esetben támadták meg a bírósági úton a földárverések alapján kötött NFA szerződéseket? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.04.10
K/14995 Ki lesz a következő Sikér Zrt.? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.04.10
K/14994 Milyen hatással lesz az ukrán vetésszerkezet-váltás a hazai piacokra? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.04.10
K/14993 Továbbra is súlyos mértékben csalják az áfát a mezőgazdaság és az élelmiszeripar szereplőinek kárára? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.04.10
K/14806 Hány hektár termőföldtől estek el a magyar gazdák a ténylegesen ökológiai gazdálkodást nem végező, de az elővásárlási-jogosultsággal visszaélő csalók miatt? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.04.04
A/14769 A Fidesz az arrogancia szinonimája. Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.04.03
I/14689 Az állami földek kijátszásával és a szabályok könnyítésével adják fel a GMO elleni küzdelmet? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.03.28
K/14688 Valami bűzlik Nyúlon? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.03.28
K/14687 Miniszter Úr saját magának mond ellent a bábolnai földek kapcsán? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.03.28
H/14610 Az olimpiai pályázattal kapcsolatos tevékenységet vizsgáló bizottság létrehozásáról Ikotity István (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Dr. Hadházy Ákos (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Teleki László (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Kiss László (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik) és 11 képviselőtársuk. 2017.03.24
K/14599 Mit tesz a Kormány annak érdekében, hogy a gici tejüzem ne egy újabb elrettentő példa legyen? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.03.23
K/14530 A szőlőtermesztők puszta ígéreteknél többet érdemelnek! I. A szövetkezeti rendszer hiánya hátráltatja a szőlészeket? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.03.21
K/14529 A szőlőtermesztők puszta ígéreteknél többet érdemelnek! II. A szőlészek érdekeit ki képviseli a Hegyközségek Nemzeti Tanácsában? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.03.21
K/14528 A szőlőtermesztők puszta ígéreteknél többet érdemelnek! III. Az olasz importborok jelentik a magyar szőlészek és borászok vesztét? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.03.21
K/14527 A szőlőtermesztők puszta ígéreteknél többet érdemelnek! IV. Az AKG-forrásoktól is megfosztják a kicsiket? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.03.21
K/14526 A szőlőtermesztők puszta ígéreteknél többet érdemelnek! V. Mikor szab megálljt az erkölcsi dilemmákkal régen nem küzdő egyes felvásárlóknak a Kormány? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.03.21
K/14525 Tovább sem a minőségi utak fogják jellemezni Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyéket? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.03.21
K/14524 Mit kíván tenni a Kormány a gici tejüzem károsultjainak megsegítésére? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.03.21
K/14522 Tud olyan telefonszámot adni, amit felvesznek Kecskeméten? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.03.21
K/14521 Nincs kereslet a magyar tejre, avagy miért kerül kiöntésre nap, mint nap? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.03.21
K/14520 El kellene végre dönteni! Támogatja a Kormány a fiatal gazdákat vagy sem? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.03.21
K/14518 Mit tegyen az a gazda, aki egészségügyi állapota miatt nem tud eleget tenni a Fiatal Gazda pályázat követelményeinek? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.03.21
K/14517 Mivel érné el a Kormány, hogy a magyar sertéstartók, magyar fajtákat hizlaljanak? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.03.21
K/14467 Hány milliárd forintjába került az adófizetőknek a csornai napelemgyáros átverés? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.03.16
V/14429 Politikai vita az Európai Unió tagállamai közötti munkabérkülönbségek csökkentésének érdekében. Vona Gábor (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Volner János (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Dr. Apáti István (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Pintér Tamás (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Sallai R. Benedek (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Teleki László (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Kiss László (MSZP), Tukacs István (MSZP) 2017.03.13
K/14414 Bőnyben sem megfelelően jártak el a vadászati jog odaítélésekor? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.03.10
K/14310 Püski vagy Dunaremete lesz a befutó? Ha segítséget kérnek, miért nem válaszolnak? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.03.02
K/14309 Kinek a hibájából kerültek kerítésen kívülre a horgászok a pilisvörösvári horgásztónál? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.03.02
I/14278 A vidék felzárkóztatása helyett a feudalizmus feltámasztása? - avagy Orbán Viktor pénze a pénztárosnál van, akit Lőrincnek hívnak? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.03.01
K/14214 Tétlenül nézik a hatóságok az elhullott madarak tetemeit? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.02.27
K/14186 Mikor látják végre meg az utasok az alagút végét a hazai vasútépítések állatorvosi lovának számító Budapest-Esztergom vasútvonalon? Magyar Zoltán (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik) 2017.02.24
K/14144 Győrszemerén is kijátszották a helyi lakosokat? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.02.22
K/14143 Az ügyfélbarát NAV miért kezeli hátrányosan az őstermelőket? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.02.22
K/14142 Az izsáki polgármester jól mutatja mi történik az országban! Miért hiszik azt, hogy Önöknek mindent szabad? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.02.22
K/14141 Megvalósítja-e valódi céljait az MNKH vagy csupán a csencselésnek biztosít teret? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.02.22
K/14140 Fazekas Sándor vs Lázár János - csak egy maradhat? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.02.22
K/14139 Mit tehet egy jogkövető állampolgár a kamara jogtalan követelésével szemben? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.02.22
K/14108 További érdekességek a MEOESZ tájáról! IV. Meddig még? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.02.20
K/13959 Meddig titkolják még, hogy az állami földek privatizálása után az erdőket sem kímélik? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.02.14
I/13958 A vidék kivéreztetésének újabb lépése a megalázó fizetések az önkormányzati hivatalok tisztségviselőinek? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.02.14
K/13957 Egyértelműen letagadták, most mégis privatizálják az állami erdőket? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.02.14
K/13956 Mi volt a cél a LEADER kivégzésével? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.02.14
K/13955 Hogy kívánja segíteni a Kormány a családi szikvízüzemeket? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.02.14
K/13954 Évről évre egyre nagyobb problémákat okoz a belvíz, mégsem történik érdemi lépés? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.02.14
K/13953 Pinyő után szabadon: a KSH adatai is Fazekas Sándort igazolják? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.02.14
K/13948 Iván, Újkér, Egyházasfalu, Pusztacsalád, Csáfordjánosfa, Csér Községi Önkormányzatok Képviselő-testülete kérdezett, Önök válaszolnak? Magyar Zoltán (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik) 2017.02.14
K/13851 Mi lesz a Cseralja vadásztársaság sorsa? Magyar Zoltán (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik) 2017.02.08
K/13822 Mészáros Lőrinc és a "magyar mangó" helyzetbehozásán kívül, milyen eredményeket tud felmutatni a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt.? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.02.06
K/13821 Mikor fogja végre érdemben segíteni itthon és képviselni Brüsszelben a Kormány a hazai méztermelőket? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.02.06
K/13820 Hogyan mutatkozott nagyobb érdeklődés a bábolnai állami terület iránt, ha meg sem hirdették eladásra? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.02.06
K/13819 Mit tehet egy jogkövető állampolgár a kamara jogtalan követelésével szemben? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.02.06
K/13818 A kimerülő keret okozhat nehézségeket a kertészeteknél? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.02.06
K/13817 Blöffölt a Kormány mikor a "nyers- és a friss tej" áfacsökkenését ígérte? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.02.06
K/13816 Sikerült-e végre kitalálni, hogy mi lesz Csermajor sorsa? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.02.06
K/13815 Mikor várható, hogy a Kormány is támogassa a Jobbik által régóta követelt "Egyenlő munkáért, egyenlő bért!" elvét? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.02.06
K/13814 Megvalósulhat-e az álom az egykori mucki őrs területén? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.02.06
K/13813 A kültéri vadtartás veszteségeit is enyhíti az állam? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.02.06
K/13812 Újabb szennyezés a Keszeg-éren? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.02.06
H/13784 Az állam és a gazdálkodók szerződéses kapcsolatai javításának szükségességéről Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.02.02
K/13778 Megfogadja-e a Kormány a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének tanácsát? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.02.02
K/13698 A madárinfluenza pusztítására ráerősít a Kormány mulasztása? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.01.24
K/13697 A rossz vezetőknek is jár az év végi prémium? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.01.24
K/13696 Szmogriadó. Miért kell megvárni a kritikus szintet? Mikor jöhetnek az európai megoldások? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.01.24
K/13695 Miért nem ellenőrizték gyakrabban az állatkínzó füzesabonyi sertéstelepet? Magyar Zoltán (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik) 2017.01.23
K/13693 Az NFA hibázik, mégis a bérlő fizet érte? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.01.23
K/13692 További érdekességek a MEOESZ tájáról. Meddig még? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.01.23
K/13691 A Kormány ezek után is a tisztességes ebtenyésztők vérét szívó MEOESZ-t védi? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.01.23
K/13609 Már lobbizni sem képes a Kormány Brüsszelben a LEADER-program életben tartásáért? Hegedűs Lorántné (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.01.12
K/13583 Mindenki tudja, mi folyik a MEOESZ-nél, mégsem történik semmi? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.01.11
K/13531 Önmagát ellenőrizte az egyik kormányhivatal osztályvezetője? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.01.05
K/13530 Az MVH átalakulásának legnagyobb vesztesi éppen az ott dolgozók? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.01.05
K/13529 Ön mit szólna, ha december 22-én rúgná ki Orbán Viktor? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.01.05
K/13528 Mennyibe került Orbán Viktor karácsonyi levele? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.01.05
K/13527 A hazai állattenyésztés végét a brüsszeli döntések jelentik? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.01.05
K/13526 Az NFA beolvasztásával a vesztes perek megúszása volt a cél? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.01.05
K/13525 Kik a Mosonmagyaróvár-Hegyeshalom-Bezenye térségében tervezett gigakaszinó vesztesei? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.01.05
K/13524 Bábolna 0262 hrsz.-ú termőföld az állami földrablás mintapéldája? Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.01.05
K/13523 Újabb problémák az állami földek eladása körül? Ezúttal Tiszaalpáron. Magyar Zoltán (Jobbik) 2017.01.05
K/13521 A bezárt bicskei befogadó állomásról Kiskunhalason kívül Körmendre és Vámosszabadira is kerülhetnek menekültek? Magyar Zoltán (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik) 2017.01.05
K/13520 Mi a valóság az M1-es autópálya bővítésével kapcsolatban? Magyar Zoltán (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik) 2017.01.05
K/13291 Mi az oka, hogy sorozatosan cserbenhagyja a 81-es főutat használó embereket a Magyar Kormány? Magyar Zoltán (Jobbik), Pintér Tamás (Jobbik) 2016.12.12
I/13210 Trafikok, kaszinók, állami földek, EU-s és hazai források lenyúlása után most a vadászterületek jönnek? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.12.07
K/13198 Sámsonházán és környékén is beindult a helyieket és az államot károsító vadászati mutyi? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.12.06
K/13197 Ezúttal a demjéni és kerecsendi vadászok mindennapjaiba nyúlt bele az állam? Magyar Zoltán (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik) 2016.12.06
K/13196 Mikor és milyen keretek között kezdhetik meg a munkát a tájegységi fővadászok? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.12.06
K/13195 Az ígéret minőségi borról szól, de végül a poharunkba kerülő forralt bor már a legsilányabb minőség? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.12.06
K/13194 Vadászterületet Szedresnek, mert kell a szavazat? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.12.06
A/13163 Tovább folyik a helyi közösségek hátba szúrása? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.12.05
H/13138 A vadászati jog és a tájegységi határok kijelölésével kapcsolatos visszásságok kezelésének szükségességéről Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.12.01
K/13080 Miért nem tudhatjuk, hogy honnan származó karácsonyfa alól nézzük a Reszkessetek betörőket? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.11.29
K/13076 Milyen választ ad a tárca a magyar szőlészek nyílt levelére? Magyar Zoltán (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik) 2016.11.28
K/13075 Miért lesz fizetős az M85-ös és az M86-os autóút? Bana Tibor (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.11.28
K/13074 Tarthatatlan munkakörnyezeti problémák a Hortobágyi Halgazdasági Zrt.-nél? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.11.28
K/13073 Továbbra is kilátástalan helyzetben a hazai méz és a termelők? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.11.28
K/13072 Káoszt okozott a Kormány földprogramja? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.11.28
K/13046 Mikor szűnhet meg a tarthatatlan helyzet a Hortobágyi Halgazdasági Zrt.-nél? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.11.25
K/12937 Mikor szűnhet meg végleg az osztatlan közös tulajdon, mint a hazai mezőgazdaság egyik Gordiuszi-csomója? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.11.16
K/12936 Marad a gazdaellenes bürokrácia? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.11.16
K/12935 Az invazív, idegenhonos fás szárú növények irtásáért dicséret helyett magas bírság jár? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.11.16
V/12901 A férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulási lehetőségének biztosítása Sneider Tamás (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Pintér Tamás (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Dr. Apáti István (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Volner János (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Schmuck Erzsébet (LMP) 2016.11.15
K/12871 Úgy tűnik, Ön támogatja, hogy a vidéktől elvonjanak 270 milliárdot, és évek óta képtelen elérni az alapvető élelmiszerek áfaterhének csökkentését is. Mégis miért van földművelésügyi miniszterünk? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.11.11
K/12846 Sokkolta Kínában a magyar borpavilon a látogatókat? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.11.09
H/12844 A Hortobágyi Nemzeti Park földbérleti pályázatai felülvizsgálatának szükségességéről Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.11.08
H/12843 A Nemzeti Vidékstratégia megerősítéséről Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.11.08
H/12842 Magyarországnak az Európai Unióhoz történt csatlakozásáról szóló szerződése módosításának kezdeményezéséről Magyar Zoltán (Jobbik)
2016.11.18.: Bana Tibor (Jobbik)
2016.11.08
H/12841 A mezőgazdasági szövetkezetek új szabályozásának megalkotásának szükségességéről Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.11.08
T/12840 A mezőgazdasági üzemek jogállásáról Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.11.08
K/12827 2050-ig szóló programokkal dobálóznak, amikor a jelen gondjait sem tudják orvosolni? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.11.07
K/12826 Mikorra várható a gabonaátvételi rendszer új, egységes szabályozása? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.11.07
K/12825 Sok hűhó semmiért! Avagy, feladja Tokaj várát a Kormány? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.11.07
K/12824 Tovább folyik a jogos panaszáradat a vadásztársaságok részéről! A kormány továbbra sem tágít a vadászterületek haveroknak történő átjátszásának tervétől? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.11.07
K/12823 Kulcsot a Robitól lehet elkérni? Avagy újabb ablakon kidobott 186 millió? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.11.07
K/12822 Tovább gyűrűznek a botrányok az MEOESZ körül? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.11.07
K/12821 Hogyan áll a parlagfű elleni védekezés 2016-ban, megyékre lebontva? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.11.07
H/12816 Az ökológiai célú szelektív halászatról és halellátásról szóló szabályozás megalkotásának szükségességéről Magyar Zoltán (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik) 2016.11.07
H/12815 A szőlőtermelésről és borgazdálkodásról szóló szabályozás módosításának szükségességéről Magyar Zoltán (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik) 2016.11.07
H/12814 Nemzeti gazdaság- és élelmiszerbiztonsági tartalékról szóló szabályozás megalkotásának szükségességéről Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.11.07
K/12766 A közalkalmazottként dolgozó gyerek- és iskolafogászok, valamint asszisztenseik kimaradnak az egészségügyi dolgozók béremeléséből? Magyar Zoltán (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik) 2016.11.02
H/12707 A befektetési szolgáltatók 1997 és 2015 közötti állami kapcsolatrendszerének, a befektetési szolgáltatók pénzügyi felügyelete hatékonyságának, a jogszabályi környezet hiányosságainak, valamint a befektetési szolgáltatóknál elhelyezett nemzeti vagyonnak a feltárására irányuló vizsgálóbizottság létrehozásáról Schmuck Erzsébet (LMP), Dr. Hadházy Ákos (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Ikotity István (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Dr. Apáti István (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Volner János (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Pintér Tamás (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Dr. Szakács László (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Tóbiás József (MSZP) és 15 képviselőtársuk. 2016.10.28
V/12673 A munkaerőhiány okairól és a szükséges lépésekről Dr. Szél Bernadett (LMP), Dr. Hadházy Ákos (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Ikotity István (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Kónya Péter (független), Szabó Szabolcs (független), Fodor Gábor (független), Szelényi Zsuzsanna (független), Szabó Timea (független), Kész Zoltán (független), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Tukacs István (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Teleki László (MSZP), Farkas Gergely (Jobbik), Volner János (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik) 2016.10.26
K/12646 Ha igaz, amit állít, miért nem meri leírni? Kikkel szerződött a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt.? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.10.24
K/12645 Miért nem érdemlik meg a kapuváriak, hogy őszinte legyen velük Miklósmajor ügyében? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.10.24
K/12644 Újabb kigolyózott vadásztársaság! Miért tarolnak az újak? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.10.24
K/12643 Ahol magas a bűnözés, ott nem köthető lakásbiztosítás? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.10.24
H/12642 A nemzeti gazdaság- és élelmiszerbiztonsági tartalékról szóló szabályozás megalkotásának szükségességéről Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.10.24
K/12584 Megtörténik az állami földbérleti rendszer ellenőrzése? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.10.17
K/12583 A szervezeti rendszer korszerűsítése során visszakerül-e az agrártárca feladat és hatáskörébe a közösségi bormarketing tevékenység, valamint a magyar bormarketing stratégia kialakítása és végrehajtása? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.10.17
K/12582 Hiába viszi el az új tulajdonos akár két külön eredetiségvizsgálatra gépjárművét? Továbbra sem garantálja az állam a biztonságos autóvásárlás feltételeit? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.10.17
K/12581 Miként értelmezzék az agrárigazgatásban foglalkoztatottak a meghirdetett közszolgálati életpálya-modellt, munkájuk megbecsülését és állásuk biztonságát a tömeges leépítések előtt? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.10.17
K/12580 A mezőgazdasági termelők esetében mikor kerül sor arra, hogy agrártámogatás pályázati anyagát közvetlenül a falugazdász, vagy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara készítse el? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.10.17
K/12579 Még mindig a túlzott bürokrácia a mezőgazdasági KKV-k egyik legfőbb problémája? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.10.17
K/12578 Ledegradálták a magyar parasztságot a Parlamentben? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.10.17
K/12577 Hogyan állunk a parlagfű elleni védekezésben 2016-ban? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.10.17
K/12576 Megtörténtek-e a beígért vizsgálatok Hegedűs Zsuzsanna alapítványával kapcsolatosan, és ha igen, milyen eredménnyel zárultak? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.10.17
K/12575 Továbbra is elérhetetlen Győrből a Magas-Bakony vonattal? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.10.17
K/12554 Föld a vége, fuss el véle? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.10.14
I/12483 Hazánk tejjel-mézzel folyó kánaán lehetne, de ha így folytatják, sem tej, sem abba aprítanivaló nem marad? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.10.12
A/12449 Hogy akarnak minőségi mezőgazdaságot minőségi oktatás nélkül? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.10.10
K/12436 Tovább fokozódik a helyzet vadásztársaságok körül? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.10.07
K/12435 Mikor fogja a lakosság a magyar búza kiváló minőségét érzékelni a vásárolt kenyérben? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.10.07
K/12434 Számok kavalkádja az átvevőhelyeken? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.10.07
K/12433 Nyilvános azon vállalkozások névsora, amelyeket eddig exporthoz segített a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt.? Ha nem, miért nem? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.10.07
K/12431 Hazánk jó mezőgazdasági adottságainak kiaknázását hogyan képzelik el a megfelelő oktatási háttér kialakítása, fejlesztése, támogatása nélkül? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.10.07
K/12401 Monopolhelyzet a napraforgó piacon. Ki a felelős az alacsony felvásárlási árakért? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.10.05
K/12308 Mi történik a Békés Megyei Kormányhivatalnál? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.09.28
K/12307 Miért titkolózik Fazekas Miniszter Úr a tárca vezetőinek továbbképzését illetően? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.09.28
K/12275 A tönkretett hazai gyümölcságazat után a szőlészek is bajba kerülnek? Magyar Zoltán (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik) 2016.09.26
K/12274 A vadászterületek meghatározásakor is a haverok kiszolgálása az elsődleges szempont? Magyar Zoltán (Jobbik), Szávay István (Jobbik) 2016.09.26
K/12238 Kormányzati ígéret volt, hogy bezár a menekülttábor. Hazudtak Vámosszabadi és Győr polgárainak? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.09.23
K/12237 Mikor és milyen feltételekkel indulhatnak újra az AKG pályázatok? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.09.23
K/12236 Kapuvár mellett nyílhat az újabb menekültbefogadó állomás? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.09.23
K/12235 Milyen választ ad a Kormány a 107 civil szervezet CETA-val kapcsolatos kérdéseire? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.09.23
K/12229 Mi folyik Tiszaalpáron? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.09.23
I/12201 Az állami földek, trafikok, kaszinók, közbeszerzések után most a vadászterületeknél is a haverok kiszolgálása az elsődleges? Magyar Zoltán (Jobbik), Szávay István (Jobbik) 2016.09.21
I/12197 Cserbenhagyott szőlészek, lenullázott hazai gyümölcságazat. Magyar Zoltán (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik) 2016.09.21
K/12103 Már a kisajátításoknál is kiszúrják a földtulajdonosok szemét? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.09.14
K/12102 Mikorra várható az új élelmiszerbiztonsági-stratégia nyilvánosságra hozatala? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.09.14
K/12101 Hazai vállalkozások támogatása csak mese? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.09.14
K/12100 Miért késnek az őstermelői-kártyák? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.09.14
K/12099 A vadászati tájegységi határok kijelölésénél a vadgazdálkodási szempontok helyett a politikai érdekek döntőek? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.09.14
K/12098 Újabb leépítések a Kormány stratégiai partnerénél? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.09.14
K/12097 Súlyosan diszkriminálják a trafikban dolgozó munkavállalókat? Magyar Zoltán (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik) 2016.09.14
T/12070 A gyermekneveléshez szükséges, valamint egyéb termékek áfaterhének csökkentése érdekében az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik) 2016.09.12
K/11938 Meglepődöttek azon, hogy saját döntésük eredményeként nincs magyar hal az éttermekben? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.09.05
K/11937 Megismételt szenvedést okozó cserbenhagyás a Kormány részéről. Kétmillió allergiás és családjuk követel elfogadható parlagfű-mentesítési stratégiát. Hogy állnak vele? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.09.05
K/11935 Mit tesz az agrárkormányzat a szezonális kertészeti munkák feltételeinek biztosításáért? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.09.05
K/11934 Idén sem úsztuk meg a fertőzött kullancsáradatot. Mikor lesz megoldás? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.09.05
K/11933 Azért darálták be Kishantost, hogy aztán a területek új tulajdonosai elhanyagolják a földeket? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.09.05
K/11932 Sokasodnak a bajok a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. körül? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.09.05
K/11931 Mit lett belőled, Kishantos? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.09.05
K/11929 Magyar vagy külföldi marhahúst exportál a tárca a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt.-én keresztül? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.09.05
K/11928 Megszorítások a Nébih-nél, a kormányhivataloknál, de a Földművelésügyi Minisztériumnál nem? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.09.05
K/11927 Újabb gazdákat hagy cserben a Kormány? Ezúttal ismét az almatermelők kerültek nehéz helyzetbe. Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.09.05
K/11925 Mi lesz az MVH, annak központi épületének és az ott dolgozóknak a sorsa? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.09.05
I/11920 A Magyar Nemzeti Kereskedőházon keresztül értékesítik a fideszes érdekeltségek termékeiket? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.09.05
K/11766 Mit tesz a Földművelésügyi Minisztérium, hogy a nagy kézimunkaerő-igényű gyümölcsök ne tűnjenek el a magyarországi termőterületekről? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.08.18
K/11740 Valódi megoldások továbbra sincsenek, de várható-e újabb konszolidáció az egészségügyi intézményeknél vagy eladósodik a soproni kórház is? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.08.17
K/11739 Valódi megoldások továbbra sincsenek, de várható-e újabb konszolidáció az egészségügyi intézményeknél vagy eladósodik a győri kórház is? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.08.17
K/11738 Valódi megoldások továbbra sincsenek, de várható-e újabb konszolidáció az egészségügyi intézményeknél vagy eladósodik a dorogi szakkórház és szakrendelő is? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.08.17
K/11737 Valódi megoldások továbbra sincsenek, de várható-e újabb konszolidáció az egészségügyi intézményeknél vagy eladósodik a mosonmagyaróvári kórház is? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.08.17
K/11736 Valódi megoldások továbbra sincsenek, de várható-e újabb konszolidáció az egészségügyi intézményeknél vagy eladósodik a lábatlani egészségház is? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.08.17
K/11735 Valódi megoldások továbbra sincsenek, de várható-e újabb konszolidáció az egészségügyi intézményeknél vagy eladósodik a kapuvári kórház is? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.08.17
K/11734 Valódi megoldások továbbra sincsenek, de várható-e újabb konszolidáció az egészségügyi intézményeknél vagy eladósodik a nyergesújfalui rendelőintézet is? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.08.17
K/11733 Valódi megoldások továbbra sincsenek, de várható-e újabb konszolidáció az egészségügyi intézményeknél vagy eladósodik a csornai kórház is? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.08.17
K/11732 Valódi megoldások továbbra sincsenek, de várható-e újabb konszolidáció az egészségügyi intézményeknél vagy eladósodik az esztergomi kórház is? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.08.17
K/11691 Mikor fordít végre figyelmet a Kormány a juh- és kecsketenyésztők problémáinak megoldására? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.08.08
K/11690 Mikor érkezik érdemi és tartós megoldás a dinnyetermelők érdekében? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.08.08
K/11688 A terelés mellett a vadászterületek átszabása is jól megy a minisztériumnak? Magyar Zoltán (Jobbik), Szávay István (Jobbik) 2016.08.08
K/11620 Úgy gyűjtik a Fidesz közeli cégek az agrártámogatás-milliárdokat, mint más a Pokémonokat? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.07.28
K/11619 Miniszter Úr korábbi ígéretének megfelelően elkészül az állami földeket védő törvénytervezet? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.07.28
K/11618 A gazdák csak dolgozni szeretnének, Önök pedig még a közúton is csak büntetik őket? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.07.28
K/11617 Üres az agrárkassza? Hol a pénz? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.07.28
K/11616 Az ígért bővítés helyett teljes Győr-Moson-Sopron megye az iskolatej-program vesztese? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.07.28
K/11615 Miniszter Úr hazudott a GMO-mentességgel kapcsolatban? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.07.28
K/11614 Újabb áldozata lett a tejválságnak! Mikor tesznek végre érdemi lépéseket? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.07.28
K/11373 A pápai húsgyár kijátszásával újabb lépést tett a Fidesz az élelmiszer-önrendelkezésünk végleges megfojtása felé? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.07.18
H/11350 A földtulajdonszerzésről szóló szabályozás módosításának szükségességéről Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.07.14
K/11333 E-mail helyett papíralapon nyújtották be a panaszukat, ezért nem is foglalkoztak vele. Szűkös határidővel szabják át a vadásztársaságok tájegységi határait? Magyar Zoltán (Jobbik), Szávay István (Jobbik) 2016.07.11
K/11297 Mit tesz a Kormány a kormorán-bűnözés megállítása érdekében? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.07.06
K/11296 Mire költi a földprivatizációból befolyt összeget a magyar Kormány? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.07.06
K/11295 Mennyi pénzébe került az adófizetőknek saját földjeik Fidesz-kormány általi privatizálása? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.07.06
K/11294 Továbbra is Európa szemetesládája vagyunk? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.07.06
K/11293 Állami cég nehezíti a sertéstartók mindennapjait? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.07.06
K/11292 Ki a gyanúsítottja a Sikér Zrt. által elkövetett bűncselekménynek? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.07.06
K/11291 A halgazdálkodás szereplői puszta ígéreteknél több érdemelnek! IV. - Miért nem segíti a kormány a hazai alapanyagból készült, XXI. elvárásoknak megfelelő haltermékek elterjedését? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.07.06
K/11290 A halgazdálkodás szereplői puszta ígéreteknél több érdemelnek! III. - Milyen intézkedések várhatóak annak érdekében, hogy a halastavak és kezelőik nagyobb mértékben részesüljenek a különböző támogatási rendszerekből? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.07.06
K/11289 A halgazdálkodás szereplői puszta ígéreteknél több érdemelnek! II. - Kormányzati érdektelenség miatt tűnhet el a magyar hal? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.07.06
K/11288 A halgazdálkodás szereplői puszta ígéreteknél több érdemelnek! I. - Mi lesz a megszüntetett természetes vízi halászok sorsa? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.07.06
H/11227 A magyar Kormányt és Rogán Antalt ért vádak hátterének kivizsgálására alakított vizsgálóbizottság felállításáról Szilágyi György (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Volner János (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Tóbiás József (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Teleki László (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP) és 17 képviselőtársuk. 2016.06.29
K/11168 Ki a gyanúsítottja a Sikér Zrt. által elkövetett bűncselekménynek? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.06.20
K/11157 Miért támogatná az állam egy olyan új vadászterület kijelölését, amely létrejötte nehéz helyzetbe hozna három korábban is jól működő társaságot? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.06.16
K/11156 A vadászterületek kijelöléskor számítanak a szakmai szempontok? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.06.16
K/11093 Van-e már gyanúsítottja a Sikér Zrt. sikkasztási ügyének? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.06.10
K/11074 A Minisztérium így kíván nagyobb figyelmet szentelni az agrárképzésnek? Vágó Sebestyén (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.06.09
H/11054 A Földművelésügyi Minisztérium által fenntartott agrár-szakképző iskolák gazdálkodásáról Vágó Sebestyén (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.06.08
H/11029 Az egyes védelmi és rendészeti beszerzéseket, valamint a honvédelmi célra feleslegessé nyilvánított hadianyagok értékesítését vizsgáló vizsgálóbizottság létrehozásáról Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Dr. Schiffer András (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Ikotity István (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Volner János (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Burány Sándor (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Teleki László (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP) és 12 képviselőtársuk. 2016.06.07
K/10971 Miből utazgatnak a megyei kormányhivatalok vezetői? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.06.01
K/10970 Hihetetlen, de ott tartanak, hogy korrupcióellenes küzdelemben már olasz és román példákat kell felhozni. Mikor lehet Magyarországnak is korrupcióellenes ombudsmanja? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.06.01
K/10969 Mire megy a spórolás és forrászárolás a csúcsszerveknél? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.06.01
K/10968 Mikor kerülhet helyére az agrármarketing ügye? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.06.01
K/10967 A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet nem akadályozza meg egy külföldi állampolgár földvásárlását? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.06.01
I/10956 A magyar hatóságok és intézmények miért kezelnek minden ügyfelüket alapból bűnözőnek? Saját magukra nézve miért nem tartják kötelezőnek a határidőket? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.06.01
K/10954 Megelőzhető lett volna a gyöngyösi tragédia? Dúró Dóra (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.06.01
K/10930 Miért csak szavakban támogatják a hazai állattenyésztést? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.05.31
K/10928 Az agrárképzést is központosítják? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.05.31
K/10927 Törvénytelen módon eljáró ügyvéd és vízgazdálkodási társulat? Rendben van ez így? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.05.31
K/10926 Továbbra is a TTIP és a hazai gazdaság és mezőgazdaság lerombolásának oldalán áll a Kormány? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.05.31
K/10925 A kiépítetlen úthálózat még mindig hátráltatja a gyümölcstermelőket? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.05.31
K/10924 Veszélyeztetett fajok megőrzése helyett az eltüntetés a Kormány célja? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.05.31
K/10923 A jövőben sem kíván érdemben foglalkozni a Kormány a parlagfű problémával? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.05.31
K/10922 A Kormánynak egyre kínosabb a Quaestor-ügy? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.05.31
K/10921 Betartja ígéretét Lázár János Miniszter Úr? Farkas Gergely (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.05.31
K/10920 Olasz segítséggel tűnik el a hazai bivaly? Magyar Zoltán (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik) 2016.05.31
K/10865 Tehenek és gazdáik vették körbe a Parlamentet, ez sem volt elég figyelmeztetés? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.05.27
H/10780 A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága által, jogszabály megkerülésével kötött, állami földbérleti szerződések felülvizsgálatáról Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.05.20
H/10779 A Pápai Húsgyár beszállítók felé fennálló tartozásainak rendezéséről Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.05.20
H/10778 Az agrár-környezetgazdálkodási célprogramból kieső, "vesztes gazdálkodók" megsegítéséről Magyar Zoltán (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik) 2016.05.20
I/10746 Meddig folytatják a vidék kivéreztetését? Miért pont azoktól vonják meg a támogatást, akik az elmúlt évtizedek munkájával leginkább megszolgálták azt? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.05.18
H/10716 A Magyar Nemzeti Bank közvagyonnal gazdálkodó alapítványait és gazdasági társaságait terhelő közbeszerzési kötelezettség elmulasztásának körülményeit feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Tukacs István (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Teleki László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Kiss László (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Dr. Schiffer András (LMP), Ikotity István (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Dúró Dóra (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Volner János (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik) és 14 képviselőtársuk. 2016.05.17
A/10702 A vidék kifosztásában hol a határ? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.05.17
K/10629 Mi az oka annak, hogy Felvidéken kétszer-háromszor annyit keresnek a kistelepülési polgármesterek, mint idehaza? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.05.10
K/10628 Miért nullázzák le a hazai buszgyártást? Miért nem a hazai munkahelyeket támogatják? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.05.10
K/10627 A tejágazat magára marad? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.05.10
K/10626 Újabb érdekvédelmi szervezet kell a sertéstenyésztőknek vagy inkább valódi megoldások? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.05.10
V/10571 Az offshore-ellenes fellépéshez szükséges lépésekről Dr. Schiffer András (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Ikotity István (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Volner János (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Teleki László (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Kiss László (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Vadai Ágnes (független) 2016.05.05
K/10560 Miniszter Úr akarata ellenére nem tudnak további pályázatokon indulni azok a fiatal gazdák, akik vaddisznótenyésztéssel foglalkoznak? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.05.04
K/10558 Életeket mentenek, mégsem becsülik meg őket? Hallgassák meg a soproni mentőket! Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.05.04
I/10557 Ön szerint tényleg a felcsúti focicsapat helyzete volt a legfontosabb téma, amiről munkaidőben, egy luxuskávézóban az állami földvagyonért felelős államtitkárnak és Mészáros Lőrincnek, a földprivatizáció nagy nyertesének beszélgetnie kellett volna? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.05.04
H/10532 Az agrár- és vidékfejlesztési-támogatások kiosztási elvének szükségszerű megváltoztatásáról Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.05.03
K/10498 Újabb érdekvédelmi szervezet kell a sertéstenyésztőknek vagy inkább valódi megoldások? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.05.02
K/10497 Miért nullázzák le a hazai buszgyártást? Miért nem a hazai munkahelyeket támogatják? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.05.02
K/10496 Mi az oka annak, hogy Felvidéken kétszer-háromszor annyit keresnek a kistelepülési polgármesterek, mint idehaza? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.05.02
K/10495 A tejágazat magára marad? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.05.02
H/10415 A Nemzeti Vidékstratégiáról szóló szabályozásban foglaltak megerősítésének szükségességéről Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.04.26
K/10404 Hova költözik a Vadex Zrt.? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.04.25
K/10403 Fideszes képviselő cége sodorja veszélybe a gazdákat? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.04.25
K/10402 Milyen érdekek húzódnak meg a vadászterületek lenyúlásában? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.04.25
I/10333 Következmények nélkül maradhat a közpénz milliárdokat bukó fideszes képviselő tevékenysége? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.04.20
K/10295 Csúszik a dohánytermesztők támogatása is? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.04.18
K/10294 Na de KI RAgaszkodik hozzá? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.04.18
H/10293 A konyha- és kiskertekkel rendelkezők agrártámogatásokba történő bevonásáról Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.04.18
K/10235 A kormány miért kapitulált? Miért állt át a tisztességes ebtenyésztők oldaláról a gátlástalan szaporítókéra? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.04.13
K/10234 A méhészek továbbra is magukra maradnak? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.04.13
K/10233 A növényorvosok kötelező megléte is a rokonok közszférában történő elhelyezését szolgálja? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.04.13
K/10231 Győzött Kishantos, győzött az igazság. Mikor kér bocsánatot a gátlástalan bosszú miatt a Kormány? Lehet végre tisztességes vezetése a nemzeti földek kezelőjének? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.04.13
K/10230 A számok nem hazudnak! Ellentétben a Kormánnyal? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.04.13
K/10229 Győzött a kishantosi igazság, és újabb botrányok a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet körül. Most sem lesz felelős? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.04.13
K/10227 Visszatér a leghíresebb sarlatán tévédoki? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.04.13
K/10226 A beruházások területén is alul teljesít a magyar mezőgazdaság? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.04.13
K/10224 A hibás vidékpolitika áldozatai azonnali változást sürgetnek? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.04.13
K/10222 A Kormány fedezi a vetőmag hamisítókat? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.04.13
K/10221 A kiépítetlen mezőgazdasági úthálózat hátráltatja a gyümölcstermelőket? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.04.13
K/10215 Meddig tűri a Kormány, hogy Aba városának polgármestere és az őt támogató testületi többség a jogszabályok megkerülésével működhessen? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.04.12
K/10214 Éleződő konfliktus az őstermelők és a szociális szövetkezetek között? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.04.12
K/10213 Miért nem foglakozik érdemben a Kormány magyar fűszerpaprika lehetőségeinek kiaknázásával? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.04.12
K/10212 Hogy állnak az öntözéses növénytermesztést támogató rendszerek fejlesztései? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.04.12
K/10211 Mezőgazdasági szaktanácsadás az afrikai régióban? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.04.12
K/10210 Hungarikum lett a kürtőskalács, mégsem élvezi előnyeit? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.04.12
K/10209 Közpénzből és uniós forrásokból kármentesítette földjeit Vigh László? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.04.12
K/10208 A vidékfejlesztési támogatások miért nem a vidékfejlesztését szolgálják? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.04.12
K/10207 Halála után adta el földjeit a tulajdonos? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.04.12
K/10206 Ígérgetések helyett, mikor részesülhet valódi támogatásban a magyar tejágazat? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.04.12
K/10205 Mikor lesz rendezve az átvert TSZ-tagok részarány-tulajdon kiadása? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.04.12
K/10204 Zala megye aprófalvas térségét továbbra is elkerüli a Kormány figyelme? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.04.12
K/10203 Szijjártó Miniszter Úr szponzorát szponzorálja a Kormány? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.04.12
K/10202 Újabb hiba a földforgalmi törvényben! Mikor látja be végre a Kormány, hogy változásokra van szükség? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.04.12
K/10201 Százmilliós hiány a Miniszter Úr hátországában? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.04.12
K/10200 Mikorra készülhet el a turizmus törvény? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.04.12
K/10199 Szentgotthárd és Körmend marad. - mondta Kósa Lajos. Ezek szerint bezárják a vámosszabadi menekülttábort? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.04.12
K/10198 Mikor válhat az afrikai agrárgazdasági stratégia valósággá? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.04.12
K/10197 Miként fogja megvédeni a Kormány a már hungarikumnak minősülő kürtöskalácsot az újabb román történelemhamisítástól? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.04.12
K/10196 Milyen lépéseket tervez a Kormány a jövőre nézve, hogy a belvíz ne okozzon olyan problémákat, mint az idei évben (is)? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.04.12
H/10183 Az állami földekkel kapcsolatban történt visszaélések felderítéséről Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.04.11
H/10132 A tejágazat megmentésének szükségességéről Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.04.08
A/9966 A korrupció ötven árnyalata - Aranytojást tojó aranykalászos tanfolyam a korán kelő politikusfeleségeknek? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.04.04
A/9956 A korrupció ötven árnyalata - "Önök biztosak lehetnek abban, hogy amíg a Fidesz kormányon lesz, és abban az én munkám is ott lesz, addig Magyarországon külföldiek - akármit döntenek Brüsszelben - itt soha termőföldet nem fognak vásárolni." Ezt hazudta korábban a miniszterelnök? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.04.04
A/9953 A korrupció ötven árnyalata - A Kormány korábbi ígéretének megfelelően a nagyüzemek helyett a kis és közepes gazdaságoknak juttatja a mezőgazdasági támogatásokat. Ja, nem. Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.04.04
A/9932 A korrupció ötven árnyalata - Rendkívüli akció fideszes politikusoknak, termőföld 500-ad áron? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.04.04
A/9926 A korrupció ötven árnyalata - A sokat hangoztatott családi gazdaságok támogatása alatt kizárólag a felcsúti Mészáros, Tiborcz, Csányi és néhány kormánypárti politikus és oligarcha családját értették? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.04.04
K/9899 Hogyan készült a hogyan készült? Avagy miként fosszunk ki 10 millió állampolgárt? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.04.01
V/9837 A magyar egészségügy jelenéről és jövőjéről. Dr. Lukács László György (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Szabó Szabolcs (független), Novák Előd (Jobbik), Kész Zoltán (független), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Kiss László (MSZP), Fodor Gábor (független), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Dr. Schiffer András (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Volner János (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dúró Dóra (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Szabó Timea (független), Dr. Józsa István (MSZP), Tukacs István (MSZP), Schmuck Erzsébet (LMP), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Kónya Péter (független), Vona Gábor (Jobbik), Lukács Zoltán (MSZP) 2016.03.29
A/9815 Nagylelkűségük határtalan? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.03.29
H/9776 A hazai kertészeti árudák vasárnapi munkavégzés tilalma alá tartozásának mentesítéséről Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.03.23
K/9755 Mennyit sikerült megtakarítani a kormányhivatalok tavaly április 1-jei átszervezésével? Hegedűs Lorántné (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.03.22
A/9725 Nagylelkűségük határtalan? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.03.21
K/9692 A jövő a tét! Azonnal állítsák le az állami földek privatizációját! Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.03.18
H/9628 A letelepedési államkötvényekkel kapcsolatos visszaéléseket vizsgáló bizottság felállításáról Gyöngyösi Márton (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Tóth Csaba (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Kiss László (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Teleki László (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Schiffer András (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP) és 11 képviselőtársuk. 2016.03.10
I/9604 A jövő a tét! Azonnal állítsák le az állami földek privatizációját! Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.03.09
H/9582 A népszavazási kezdeményezésekkel kapcsolatos eljárási jogsértéseket vizsgáló bizottság felállításáról Novák Előd (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Volner János (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Schmuck Erzsébet (LMP), Dr. Schiffer András (LMP), Ikotity István (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Kiss László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP) és 16 képviselőtársuk. 2016.03.07
H/9581 A népszavazási kezdeményezésekkel kapcsolatos eljárási jogsértéseket vizsgáló bizottság felállításáról Novák Előd (Mi Hazánk), Vona Gábor, Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Farkas Gergely, Rig Lajos, Mirkóczki Ádám, Szilágyi György, Dr. Kepli Lajos, Dúró Dóra (Mi Hazánk), Dr. Staudt Gábor, Bana Tibor, Hegedűs Lorántné, Dr. Gyüre Csaba, Ander Balázs (Jobbik), Kulcsár Gergely, Dr. Apáti István (Mi Hazánk), Volner János, Gyöngyösi Márton, Egyed Zsolt, Magyar Zoltán, Szávay István, Dr. Lukács László György (Jobbik), Vágó Sebestyén, Schmuck Erzsébet, Dr. Schiffer András, Ikotity István, Sallai R. Benedek, Dr. Szél Bernadett, Tóbiás József, Dr. Bárándy Gergely, Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Lukács Zoltán, Dr. Hiller István (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tukacs István, Dr. Legény Zsolt, Gúr Nándor, Dr. Kiss László, Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre, Gőgös Zoltán és 13 képviselőtársuk.  
H/9580 A népszavazási kezdeményezésekkel kapcsolatos eljárási jogsértéseket vizsgáló bizottság felállításáról Novák Előd (Mi Hazánk), Vona Gábor, Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Farkas Gergely, Rig Lajos, Mirkóczki Ádám, Szilágyi György, Dr. Kepli Lajos, Dúró Dóra (Mi Hazánk), Dr. Staudt Gábor, Bana Tibor, Hegedűs Lorántné, Dr. Gyüre Csaba, Ander Balázs (Jobbik), Kulcsár Gergely, Dr. Apáti István (Mi Hazánk), Volner János, Gyöngyösi Márton, Egyed Zsolt, Magyar Zoltán, Szávay István, Dr. Lukács László György (Jobbik), Vágó Sebestyén, Schmuck Erzsébet, Dr. Schiffer András, Ikotity István, Sallai R. Benedek, Dr. Szél Bernadett, Tóbiás József, Dr. Bárándy Gergely, Dr. Tóth Bertalan (MSZP)  
K/9575 A hibás birtokpolitika vezet egy újabb nemzeti kincs összeomlásához? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.03.07
H/9573 Az Országos Roma Önkormányzat által igénybe vett támogatásokkal kapcsolatos visszaéléseket vizsgáló bizottság felállításáról Szilágyi György (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Volner János (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Korózs Lajos (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Tukacs István (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Teleki László (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP) és 5 képviselőtársuk. 2016.03.07
K/9540 A számok nem hazudnak! Ellentétben a Kormánnyal? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.03.04
K/9533 A földprivatizáció számokban. Tarolt a nagytőke és a Fidesz románca? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.03.04
K/9341 A horgászok nem horgászhatnak, a halászok nem halászhatnak, a rapsicok viszont tarolhatnak? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.02.24
K/9340 Részesülhetnek-e valaha teljes kártalanításban a békéscsabai Barnevál dolgozói és beszállítói? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.02.24
K/9339 Törvénytelen módon kíván pénzt behajtani a Hortobágymenti Vízgazdálkodási Társulat? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.02.24
K/9338 Értelmetlen központosítás a mezőgazdasági szakigazgatási szerveknél is? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.02.24
K/9337 A kormányhivatalok személyi állományának lecsökkentése mennyire fog kihatni a parlagfű elleni védekezésre? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.02.24
T/9336 Az édesvízi halak áfaterhének csökkentése érdekében az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik) 2016.02.24
T/9335 A baromfihús áfaterhének csökkentése érdekében az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik) 2016.02.24
T/9334 Az alapvető élelmiszerek áfaterhének csökkentése érdekében az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik) 2016.02.24
T/9326 A gyermekneveléshez szükséges, valamint egyéb termékek áfaterhének csökkentése érdekében az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.02.24
I/9317 Horgász, halász, közvélemény, tudják mi a közös mindháromban? A Kormány csúnyán becsapta őket! Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.02.24
K/9257 Az új vadászterületek határai politikai döntések eredményeként születnek? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.02.23
K/9245 Az adófizetők fizetik az állami szervezetek bírósági költségeit is? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.02.22
K/9223 Miként valósultak meg a bérfejlesztések az esztergomi kórházban? Magyar Zoltán (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik) 2016.02.19
K/9222 Miként valósultak meg a bérfejlesztések a soproni kórházban? Magyar Zoltán (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik) 2016.02.19
K/9221 Miként valósultak meg a bérfejlesztések az dorogi szakkórházban és szakrendelőben? Magyar Zoltán (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik) 2016.02.19
K/9220 Miként valósultak meg a bérfejlesztések a kapuvári kórházban? Magyar Zoltán (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik) 2016.02.19
K/9219 Miként valósultak meg a bérfejlesztések a mosonmagyaróvári kórházban? Magyar Zoltán (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik) 2016.02.19
K/9218 Miként valósultak meg a bérfejlesztések a csornai kórházban? Magyar Zoltán (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik) 2016.02.19
K/9217 Miként valósultak meg a bérfejlesztések a győri kórházban? Magyar Zoltán (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik) 2016.02.19
K/9216 Mennyi közszférában dolgozó személy nyújthatott be hibás adóbevallást a KIRA újabb meghibásodása miatt? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.02.19
K/9215 Kiválasztottak képviselték az licitálókat a földárveréseken? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.02.19
K/9214 Külföldi résztulajdonú cég mellett hasít Miniszter Úr Pasa parki trafikos szomszédja is? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.02.19
K/9212 Miért nem segítenek a becsapott Gyöngyös környéki termelőkön? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.02.19
K/9211 Miként valósultak meg a bérfejlesztések a nyergesújfalui rendelőintézetben? Magyar Zoltán (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik) 2016.02.19
K/9209 Miként valósultak meg a bérfejlesztések a lábatlani egészségházban? Magyar Zoltán (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik) 2016.02.19
K/9204 Milyen elvek mentén működik az állami reklámokra történő milliárdos megbízások kiosztása? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.02.19
K/9184 Félidejében tart a földprivatizáció, ahol nem csak a tőkés befektetők és politikusok családja tarol, hanem a baráti ügyvédi irodák is? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.02.18
K/8888 A hatóságok fedezésével működik a vetőmag hamisítás? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.02.11
K/8853 Kivételesen igaza volt Lázárnak. MVH = ÁVH? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.02.10
K/8852 Megérett végre Fazekas Sándor leváltása? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.02.10
K/8851 Az állami földek privatizációjánál nem akarják vagy nem bírják kiszűrni és kizárnia a strómanokat? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.02.10
K/8843 A meggondolatlan átszervezés miatt nem tudnak a magyar vállalkozások akkreditációt szerezni? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.02.09
K/8842 Miért nem terjesztik ki az 5 százalékos áfakulcsot minden tejtermékre? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.02.09
K/8841 Mikor készül el az Ajánlott Fajták Jegyzéke? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.02.09
K/8839 Mikortól csökkenhet minden alapvető élelmiszer áfája? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.02.09
K/8785 Már magyar liszt sem lesz? A hazai malomipar is az elherdált nemzeti ipar sorsár a jut? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.02.08
K/8784 A méheket veszélyeztető vírus-atka kombináció egy komoly katasztrófához vezethet? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.02.08
K/8783 Egy újabb gazdálkodó család megy tönkre a rugalmatlan és bürokratikus hatósági hozzáállás miatt? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.02.08
K/8782 Fazekas vs. Lázár! Politikai ki nevet a végén? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.02.08
K/8781 Átszervezik végre a gazda- és gazdálkodóellenes MVH-t? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.02.08
K/8780 Miért hagyják magukra a magyar vizsla tenyésztőket? Miért gáncsoskodnak már 150 éve a magyar vizslák tenyésztésére benyújtott pályázat elbírálásában? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.02.08
K/8723 A támogatások elmaradásai veszélyeztetik a tavaszi munkálatok megkezdését? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.02.02
K/8722 Kiből lehet ma Magyarországon államtitkár? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.02.02
K/8721 Az államra hárítja fizetési kötelezettségét a MTVA? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.02.02
K/8603 A nemzeti érdekek totális elárulása? A korábbi kettősbeszéd után mégis támogatja a magyar kormány a TTIP megállapodás aláírását? Magyar Zoltán (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik) 2016.01.27
K/8602 Továbbra sincs előrelépés a földadó terjedésének megakadályozására? Magyar Zoltán (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik) 2016.01.27
K/8601 Hajlandó végre érdemi választ adni a Kormány a vámosszabadi menekülttábor ügyében? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.01.27
K/8600 Még mindig semmi nem történt Nagycenken? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.01.27
K/8599 Az ebtenyésztés szakmai és gyakorlati tapasztalataiból egyesre vizsgázott a Földművelésügyi Minisztérium? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.01.27
K/8585 Miért nem kaphatnak érdemi választ a kaszinó ügyében a soproni emberek? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.01.26
K/8584 Mégiscsak fontos a bankszektor mezőgazdasági hitelezése? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.01.26
K/8583 A késések miatt szabadrablás a vizeken? Komoly veszélyben a hazai természetes vizek halállománya? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.01.26
K/8582 Az e-útdíj lehetetleníti el a veterán és muzeális gépek bemutatóját? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.01.26
K/8570 A hazai ebtenyésztés tragédiájának receptje: kormányokat zsaroló tenyésztői szervezet megfűszerezve egy kis dilettáns kormányzati hozzáállással? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.01.26
K/8456 Olyan utánpótlás-nevelés van, hogy a Puskás Ferenc Akadémia ahhoz képest kutya füle? Magyar Zoltán (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik) 2016.01.11
K/8455 Mikorra várható, hogy a Pilis erdőiben megkezdődik a természeti katasztrófák okozta pusztítás nyomainak felszámolása? Magyar Zoltán (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik) 2016.01.11
K/8454 A túzok hazánk kiemelkedő természeti értéke, ráadásul milliárdos üzlet is. A nap kérdése, hogy ki húzza belőle a hasznot és túléli-e ezt a túzok? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.01.11
K/8453 Meghallgatja-e a Kormány a magyar gyümölcsészek figyelmeztetését? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.01.11
K/8452 Zalaegerszeg után a mezőgazdaságot is sötétségbe borítja "Tiborcz gazda"? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.01.11
K/8451 Lobbizik-e a Kormány 20 ezer méztermelő család megélhetéséért? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.01.11
K/8450 Kapuvár után a pápai húsgyár is lehúzza a rolót? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.01.11
K/8449 Haverok, rokonok elv és párttársak tarolnak a földliciteken? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.01.11
K/8448 Köztudott, hogy az EU-s projektek a korrupció melegágyai, így volt ez Fertődön is? Hegedűs Lorántné (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.01.11
K/8447 Csányi-birodalom a mintagazdaság. De kinek minta és miben? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.01.11
K/8446 A folyamatosan akadozó kifizetések lehetetlenítik el a gazdálkodókat? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.01.11
K/8445 Befuccsoltak a Matt-boltok? Hiába szeretne, nem tud egészséges magyar élelmiszerhez jutni a magyarok többsége? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.01.11
K/8444 Meddig szedi áldozatait a KIRA? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.01.11
K/8440 Az Európai Unió vidékfejlesztési forrásainak pazarló a felhasználása? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.01.11
K/8439 Bábolna az MSZP-FIDESZ rablógazdaság mintapéldája. Felelősek sehol, csak az eltűnt nemzeti vagyon? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.01.11
K/8418 Mi lesz a soproni kaszinó sorsa? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.01.08
K/8417 Jól láthatóan vonzódik a Kormány a gyanús pénzügyi tranzakciókhoz, ugyanakkor javaslom, hogy legközelebb ne az adófizetők pénzével szórakozzanak! Ki a felelőse az újabb eltitkolt brókerbuktának? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.01.08
K/8399 Mi lesz a vámosszabadi menekülttábor sorsa? Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.01.07
K/8398 David Cameron magyarországi látogatása történelmi lehetőséget kínál a magyar föld megvédésére. Kihasználja ezt Orbán Viktor vagy marad a mellébeszélés? Magyar Zoltán (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik) 2016.01.07
K/8374 Mikor fogja végre a kormány hosszútávon is stabilizálni a magyar szőlősgazdák helyzetét? Farkas Gergely (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik) 2016.01.06
H/8284 Az egykori állami gazdaságok értékesítésének körülményeit és társadalmi-gazdasági hatásait vizsgáló vizsgálóbizottság létrehozásáról Sallai R. Benedek (LMP), Magyar Zoltán (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Volner János (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Gőgös Zoltán (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Korózs Lajos (MSZP) és 12 képviselőtársuk. 2015.12.15
I/8163 Az egy hónapja zajló földprivatizáció tapasztalata röviden összefoglalható: a Jobbik minden félelme beigazolódott? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.12.10
K/8143 A Kormány kettős játéka miatt hamarosan GMO-s lazac lesz a magyar polcokon és vizekben? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.12.08
K/8142 Hazánk néhány pontja fölött gigantikus erőtér feszül, amelynek lebontásához még a Nemzeti Együttműködés Rendszerének sem elegendő a hatalma, avagy Csányinál az Erő? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.12.08
K/8141 Lesz-e követője a Sparnak méz-ügyben? A "magyar" üzletlánc továbbra is a mézhamisítókat futtatja? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.12.08
K/8140 Százezer forintért adta el Mosonmagyaróvár - az év vizének megválasztott - Szigetközi Friss Vizet. A Kormány ígérete ellenére, tovább támogatja az önkormányzati vagyon elherdálását? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.12.08
K/8139 Miniszterelnök Úrnak személyesen szerettem volna feltenni kérdéseimet, de "halaszthatatlan közfeladat ellátására" hivatkozva a függöny mögött bujkált, ezért kénytelen vagyok írásban megkeresni Önt? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.12.08
K/8132 Mennyit költött a kormány a földprivatizáció lebonyolítására? Dr. Lukács László György (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.12.07
A/8117 Önöknek bármilyen árat megér a haverok kiszolgálása? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.12.07
K/8098 Csillagközi invázió közeleg? Hazánk néhány pontja fölött gigantikus erőtér feszül, melynek lebontásához még a Nemzeti Együttműködés Rendszerének sem elegendő a hatalma, avagy Csányinál az Erő? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.12.04
K/7860 A Kormány vagy az MLSZ segíti-e a magyar szurkolók kijutását az Európa Bajnokságra és ha igen, milyen eszközökkel? Szilágyi György (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.11.25
K/7858 Hány elkallódott vagy inkább szándékosan figyelmen kívül hagyott tehetség lehet Magyarországon, avagy hány Kleinheisler kispadozik? Szilágyi György (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.11.25
K/7845 Szándékosan fedezi-e a kínai ipari import mézet a Kormány? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.11.24
K/7844 Külföldiek kezére is kerülhetnek az állami földek? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.11.24
K/7843 A nagyoknak mindig többet, a kicsiknek mindig kevesebbet, avagy megint a nagyok tarolnak az EU-s forrásoknál? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.11.24
K/7842 Miért a jóhiszemű autóvásárló jár pórul, ha az állam jóváhagyásával és tudtán kívül lopott autót vásárol? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.11.24
K/7841 Bizalmukat veszítették az emberek az 1%-os felajánlásokkal kapcsolatban? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.11.24
K/7840 97-99%-os lefedettség a mobilszolgáltatásban? Lehet, hogy nem hazudnak, de akkor a reklámok biztosan nem Magyarországról szólnak! Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.11.24
K/7839 Hazánkban az apróvad egyedszáma tragikus mértékre zuhant, ennek kezelését ígérte a Kormány. Mikortól és milyen eszközökkel kívánnak fellépni a probléma megoldásának érdekében? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.11.24
K/7838 Csermajort veszni hagyják? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.11.24
K/7837 Az illegális bevándorlás a mezőgazdasági kultúrákban is jelentős károkat okozott. A Kormány mégsem tesz semmit ezek enyhítésére? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.11.24
K/7836 Miniszterelnök Úr, hogy ízlik a zsoldoskoszt? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.11.24
K/7835 Miért nem segíti megfelelő eszközökkel a Kormány a startupok hazai kibontakozását? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.11.24
A/7790 Újra hazugságba keveredett a kormányzat! Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.11.23
K/7743 Szándékosan fedezi a kínai ipari importmézet a Kormány, vagy a méhész szervezetek hatékonyabban ellenőriznek, mint maguk a hatóságok? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.11.19
K/7623 Mennyit költött a kormány a földprivatizációval kapcsolatos hirdetésekre? Dr. Lukács László György (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.11.17
K/7495 A farok csóválja a kutyát? Avagy miért ment le megint kutyába a Kormány? Példa nélküli meghátrálás a kutyatenyésztés felügyelete terén? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.11.13
K/7494 Tovább folytatja a mellébeszélést a Kormány GMO téren? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.11.13
K/7493 Az illegális kereskedelem veszélyezteti a palackos gázt használók életét? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.11.13
K/7492 A hazai jegykezelő rendszer fejletlensége vagy az osztrák vasutas kollegák hanyagsága nehezíti a nemzetközi vasútvonalakon közlekedők mindennapjait? Magyar Zoltán (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik) 2015.11.13
K/7490 Csányi cégei továbbra is tarolnak. Mikor fejezik be a hazudozást kormányoldalon a családi vállalkozások támogatását illetően? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.11.13
K/7489 Megszűnt a törvényesség, bezárhatnak a bíróságok Magyarországon? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.11.13
I/7435 Támogatásmutyi: hogyan tüntetik el az ország pénzét az Orbán Viktor környezetében levő emberek? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.11.11
K/7330 A közlekedéspolitikában megbukott, majd az igazságügynél beválik? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.11.06
K/7323 Miért nem tesz semmit a kormány a kínai méznek beállított ipari hulladék ellen, amely sok tisztességes hazai termelőt tehet tönkre? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.11.06
K/7030 Az állami földek után az erdészeteket és ez erdőket is privatizálják? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.10.28
K/7029 Mikor beszélnek végre őszintén a Mezőhegyesi Ménesbirtok kivégzésének okairól? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.10.28
K/7028 A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalban szerveződött maffia-ügynek milyen megismerhető fejleményei vannak? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.10.28
K/7027 Mikor állhat fel az erdővédelmi szakszolgálat? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.10.28
I/7022 Az állami földek mellett a támogatások területén is a nagyüzemek tarolnak? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.10.28
V/7011 A növekvő mértékű korrupció visszaszorításáról és a korrumpálódott politikusok elszámoltatásáról. Vona Gábor (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Volner János (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Dr. Schiffer András (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Ikotity István (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Heringes Anita (MSZP) és 7 képviselőtársuk. 2015.10.28
K/6975 A széttagolt állami struktúra hátráltatja a hatékony bormarketinget? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.10.27
K/6974 Ahogyan ezt beismerték, az elmúlt 25 év minden eddigi kormányának a menedzsmentjei szétlopta az állami vagyont! Hamarosan megkezdődik az erdőgazdaságok privatizálása is? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.10.27
K/6973 Hajlandó végre érdemben segíteni a Kormány az egyik legősibb hungarikumunkat, a magyar fűszerpaprikát? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.10.27
K/6972 Mikor lehet a Fiatal Gazda pályázat rugalmasabb? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.10.27
K/6971 Melyek az igazgatóváltás okai a szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft-nél? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.10.27
K/6970 Mit tesz a Kormány a csabai kolbász külföldi hamisítása ellen? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.10.27
K/6969 Remek kezdeményezés az Erdők Hete program, de hogyan kívánják a széles társadalom számára is ismertté tenni? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.10.27
K/6968 Ha az állam vagy egy helyben befolyásos cég kezében van egy rehabilitációra váró volt katonai létesítmény, akkor annak megtörténtét senki nem kéri számon a tulajdonoson, de ha önkormányzati a terület, akkor folyamatos a hatósági vegzálás? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.10.27
K/6967 Újabb aggodalmak és pontatlanságok az AKG-támogatások körül? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.10.27
K/6940 Hogyan történhet meg, hogy egy apró, de gyomorforgató, undort keltő bűzt kibocsátó üzem érdeke nagyobb súllyal esik latba egy egész kistérség közös érdekénél? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.10.26
K/6822 A Fidesz hamis ígérete után tönkrement bérfőzdék és becsapott családok maradnak? Elbukott a pálinka-szabadságharc? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.10.22
K/6821 A pálinka EU-s kiátkozásához a magyar kormány nyújt be törvényjavaslatot? Tekinthetjük ezt az elbukott szabadságharc beismerésének? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.10.22
A/6744 Így loptok ti: fideszes korrupció az állami földeladásoknál. Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.10.19
I/6663 Így loptok ti: Fideszes korrupció az állami földeladásoknál. Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.10.14
K/6571 Miért mindig Orbán Viktor barátai viszik el a zsíros állami és önkormányzati üzleteket? Egy instant klasszikust idézve: amikor szocialista kormány van, akkor a szocialista menedzsment lopja szét, amikor fideszes kormány van, akkor pedig a fideszes menedzsment lopja szét? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.10.09
I/6530 Miért mindig Orbán Viktor barátai viszik el a zsíros állami és önkormányzati üzleteket? Egy instant klasszikust idézve: amikor szocialista kormány van, akkor a szocialista menedzsment lopja szét, amikor fideszes kormány van, akkor pedig a fideszes menedzsment lopja szét? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.10.07
I/6422 Mikor születik hosszú távú megoldás a magyar bortermelők védelmében? Farkas Gergely (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.09.30
K/6408 Mit tesz a Kormány annak érdekében, hogy az illegális bevándorlás által okozott mezőgazdasági károkat enyhítse? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.09.29
K/6407 Mi lesz a kapuvári húsgyár egykori beszállítóinak sorsa? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.09.29
K/6389 Miért nem tettek semmit annak érdekében, hogy megállítsák az agrárismereteket tanulók számának csökkentését? Magyar Zoltán (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik) 2015.09.28
K/6376 A hüllőtartókat miért kezelik bűnözőként? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.09.28
K/6375 Hogyan állunk a parlagfű elleni védekezésben? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.09.28
K/6373 Fagyasztott halat vagy halnak álcázott, fagyott vizet vásárolnak a hazai fogyasztók? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.09.28
K/6372 Az interneten terjedő placebók károsítják meg az emberek pénztárcáját, idejét és egészségét? Magyar Zoltán (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik) 2015.09.28
A/6251 Erről biztosan nem volt szó! Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.09.21
K/6237 Mennyi botrányos ügyet kell még megismernünk ahhoz, hogy Miniszter Úr végre benyújtsa lemondását? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.09.17
K/6235 Tisztázza magát az ESZOSZ vagy bebizonyosodik a visszaélés gyanúja? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.09.16
K/6234 A Fidesz vidékpolitikája megbukott? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.09.16
K/6233 Részesülhet-e K+F támogatásban a Kecskeméti Főiskola Kertészeti Karának kutatócsoportja, akik új módszert fejlesztettek ki a parlagfű-mentesítésre? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.09.16
K/6232 Hiába a Kormány hivatalos álláspontja, mégis révbe ér az USA és Kanada GMO-lobbija? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.09.16
K/6231 Mikor állhatnak talpra a hazai tejtermelők? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.09.16
K/6230 Újabb hiba a földforgalmi törvényben! Mikor fogadja el végre a Kormány, hogy változtatásokra van szükség? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.09.16
K/6229 Mikor védi meg végre a Kormány a magyar meggytermelők érdekeit annak érdekében, hogy jövőre ne kelljen újra a gazdáknak elszenvedniük az Önök semmittevésének következményeit? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.09.16
K/6228 Csatlakozik-e a magyar Kormány a TTIP és a CETA elleni európai polgári kezdeményezéshez? A Jobbik már megtette. Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.09.16
K/6227 25 millió helyett, miért csak 10 millió embert lát el élelmiszerrel a magyar mezőgazdaság? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.09.16
K/6226 Segíti-e a Kormány azok munkáját, akik a hazai és eurázsiai ragadozó madárfajok tenyésztését és ápolását végzik? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.09.16
K/6225 Az ész érvek helyett majd a globális felmelegedés fogja rákényszeríteni a Kormányt az öntözéses növénytermesztés támogatására? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.09.16
K/6222 Meddig tűrik, hogy a silány minőségű, gyakran hamisított olasz "bor", tönkretegye a tisztességes magyar termelőket? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.09.16
K/6220 Újabb korrupciós ügy a Hortobágyi Nemzeti Park haszonbérleti pályázatainál? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.09.16
K/6219 A dinnyeszezon elmúlt, de ha most sem tesznek semmit, jövőre ismét a gazdák járnak rosszul? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.09.16
K/6217 Ami nem sikerült a nemzeti parkoknál, az sikerülhet a ménesbirtokoknál? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.09.16
K/6216 Az állattartás támogatása megint csak szavakban fontos a Kormánynak? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.09.16
T/6205 A Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény módosításáról Hegedűs Lorántné (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Szávay István (Jobbik) 2015.09.16
I/6202 Felhatalmazás nélkül hordják szét az állami földet és ezzel jogtalanul nullázzák le a nemzeti vagyon maradékát? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.09.16
T/6085 Magyarország Alaptörvényének hatodik módosításáról Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.09.04
T/6084 A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény, valamint a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény módosításáról Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.09.04
I/6002 Az állami földek szégyenteles szétosztogatásával befejeződik a Fidesz-hű, új földesúri rendszer kiépítése? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.08.31
K/5881 Miért nem hajlandó a Kormány a munkahelyteremtéssel és gazdasági fejlődéssel járó Zöld Magyarország Programról tudomást venni? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.08.13
K/5875 Származott-e és ha igen, akkor mennyi pénze a Fidesznek a silány minőségű, gyakran hamisított olasz "bor" importjából? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.08.12
K/5870 Mit tesz a Kormány annak érdekében, hogy a sporteseményekre érkezőket ne terrorizálják alvilági módszerekkel mindenféle "őrző-védő" csapatok, hol tart a nyomozás a Videoton FC-Ferencvárosi TV mérkőzésre igyekvőket leköpő, bántalmazó, életveszélyesen megfenyegető személyekkel szemben? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.08.11
K/5845 Valóban minden eleme megvalósult a Duna projektnek? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.08.06
K/5844 Elképzelhető, hogy a termőföldről szóló jogszabályok kijátszásával mutyizzák el az állami földeket a Monsanto igényeinek kielégítésére? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.08.06
K/5843 Hogyan kívánja elérni a Kormány azt, hogy a termelőtől a fogyasztóig minél rövidebb értékesítési láncon és minél kedvezőbb áron jusson el az élelmiszer? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.08.06
K/5842 Milyen lépéseket tesz a Kormány a hazánkban élő, fokozottan védett emlősök fennmaradása érdekében? VII. - Hiúz. Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.08.06
K/5841 Milyen lépéseket tesz a Kormány a hazánkban élő, fokozottan védett emlősök fennmaradása érdekében? VI. - Csíkos szöcskeegér. Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.08.06
K/5840 Milyen lépéseket tesz a Kormány a hazánkban élő, fokozottan védett emlősök fennmaradása érdekében? V. - Vidra. Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.08.06
K/5839 Milyen lépéseket tesz a Kormány a hazánkban élő, fokozottan védett emlősök fennmaradása érdekében? IV. - Közönséges farkas. Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.08.06
K/5838 Milyen lépéseket tesz a Kormány a hazánkban élő, fokozottan védett emlősök fennmaradása érdekében? III. - Északi földikutya. Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.08.06
K/5837 Milyen lépéseket tesz a Kormány a hazánkban élő, fokozottan védett emlősök fennmaradása érdekében? II. - Északi pocok. Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.08.06
K/5836 Milyen lépéseket tesz a Kormány a hazánkban élő, fokozottan védett emlősök fennmaradása érdekében? I. - Denevérek. Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.08.06
K/5835 "A legszebb konyhakert" program továbbra is támogatandó? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.08.06
K/5834 Mikor hajtja végre a Kormány a Kúria ránézve kötelező döntését? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.08.06
K/5832 Miért nehezíti a területalapú támogatások igénylését a haszonbérleti szerződések megváltozása? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.08.05
K/5831 Mikor és milyen módon rendeződhet Hanságliget problémája anélkül, hogy ez Jánossomorjának több tízmillió forintjába kerüljön? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.08.05
K/5485 Mikorra készülhet el teljes hosszában a Győr-Gönyű kerékpárút? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.07.02
K/5482 Lenyomja az uniós és így a hazai tojás árakat a közösségen kívülről érkező olcsóbb, jellemzően silányabb termék? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.07.02
K/5471 A hazai könnyűzene miért nem lehet az országimázs része? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.07.02
K/5439 Miért akadályozzák Magyarországon még mindig a kerecsensólyom tenyésztését szakszerűen, légből kapott vélemények alapján? Dúró Dóra (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.06.30
K/5364 Megtörténhet az a szégyen, hogy a hazai futballszurkolók derékhada nem tud részt venni a szeptemberi 4-i sorsdöntő mérkőzésen? Magyar Zoltán (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik) 2015.06.24
K/5363 Végleg elveszítjük az orosz piacokat? Magyar Zoltán (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik) 2015.06.24
I/5362 A Kormány vidékpolitikája káoszt, bizalmatlanságot és visszaesést hozott a mezőgazdaságban? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.06.24
K/5359 Káoszt és bizalmatlanságot okozott a Kormány politikája a mezőgazdaságban? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.06.24
K/5341 Hajlandóak végre a világörökség részét képző Fertő-tavat és annak nádasait megmenteni vagy feláldozzák a haverjaik gazdagodása érdekében? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.06.23
K/5340 Magyarországon végezhet engedély nélkül banki tevékenységet a Magyar Nemzeti Bank tudtával egy pénzintézet? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.06.23
K/5339 Szándékosan áll útjába a Kormány a fenntartható mezőgazdálkodásnak? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.06.23
K/5337 Mennyit fordítottak eddig a Kincsem - Nemzeti Lovasprogram megvalósítására? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.06.23
K/5236 Már megint mi folyik Bábolnán? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.06.16
K/5235 A zártkertes problémakör megoldása tovább várat magára? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.06.16
K/5188 A Kormány mulasztása miatt elvéreztek a LEADER-támogatások, százmillióktól esik el hazánk? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.06.12
K/5174 Magyarországon végezhet engedély nélkül banki tevékenységet a hatóság tudtával egy pénzintézet? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.06.11
K/5173 Elérhető-e a termelői piacok listája? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.06.11
K/5172 Vaddisznóval etetik be a Fiatal Gazdákat? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.06.11
K/5160 Újra a Földművelésügyi Minisztérium hibájából esnek el gazdálkodók több millió forinttól? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.06.10
K/5159 Osztrákok kezében vannak a Mura-Dráva-vidék tavai is? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.06.10
K/5158 Biztosan megér közel egymilliárd forintot egy részben abszurd ötletekkel teli tanulmány? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.06.10
K/5155 Büntetőeljárás miatt csúsznak az agrárkifizetések? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.06.10
K/5154 A román áfacsökkentés lesz az EKÁER nagy tesztje? Időközben itthon új erőre kaphat az élelmiszer-feketepiac? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.06.10
K/5149 Háztájiakkal a biológiailag lebomló hulladék ellen? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.06.09
K/5148 Mikor ismerik be, hogy a kapuvári húsgyár kivégzésénél nagyon bűzlik valami? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.06.09
K/5147 Mikor nevezik meg a kapuvári húsgyár tönkretételének felelőseit? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.06.09
K/5146 Sírva vigadott a magyar! A vendéglátásból lassan teljesen eltűnnek az élőzenét szolgáltató zenekarok és művészek? Magyar Zoltán (Jobbik), Szávay István (Jobbik) 2015.06.09
K/5125 A kishantosi ökogazdaság kivégzésének ügyében hozott bírósági ítéletek új kérdéseket is felvetnek. Hajlandóak végre mellébeszélések helyett érdemben válaszolni? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.06.09
K/5124 Az idei-várhatóan- komoly volumencsökkenés a növénytermesztésben és az alacsony terményárak komoly károkat okozhatnak a gazdáknak? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.06.09
K/5123 Ismét csak hazug ígéreteket kaptak a lovas ágazatban dolgozók? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.06.09
K/5122 Nem látják a fától az erdőt, avagy mi történik Sopronnémetiben? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.06.09
K/5121 Elvéreztek a LEADER-támogatások? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.06.09
K/5120 Miért nem lehet újra nemzeti ünnep a Hősök Napja? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.06.09
K/5119 Mikor szűnhet meg a bizonytalanság Nagycenken? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.06.09
K/5118 A tölgyfa chips rombolhatja a magyar borok imázsát? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.06.09
K/5117 Milyen szerep jut Tombor Andrásnak a hazai borok marketingezésében? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.06.09
K/5116 Egyre nagyobb az igény az iskolapszichológusokra, mégsincs elég forrás a létszámuk bővítésére? Magyar Zoltán (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik) 2015.06.09
H/5087 A MET Csoport magyar energiapiaci szerepének nemzetgazdasági következményeit vizsgáló bizottságról Dr. Schiffer András (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Ikotity István (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Farkas Gergely (Jobbik), Volner János (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Tóbiás József (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Gúr Nándor (MSZP) és 16 képviselőtársuk. 2015.06.04
K/5024 Ha a szomszédom betárcsázza a földemet, akkor miért engem büntetnek azzal, hogy kiesek a területalapú támogatások feltételrendszeréből? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.06.01
K/5023 A Fidesz újra és újra bizonyítja, hogy a földhaszonbérleti pályázatok során nem a helyieket, hanem a saját holdudvarát részesíti előnyben! Mikor lesznek igazságosak és nyilvánosak a pályázatok? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.06.01
K/5021 Amit másokkal megtettek, azt a Surjány-Hússal nem? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.06.01
K/4989 Alaptalan volt a kapuvári húsgyár bezárása? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.05.29
K/4953 Parlagfű fronton is hiányos a Nemzeti Környezetvédelmi Program? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.05.27
K/4952 Igény lenne a kereskedelmi bérfőzésre. Kérdés, a Kormány segíti-e őket? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.05.27
K/4951 A tűzvédelmi szabályok szigorítása veszélyezteti a gyümölcstermelő gazdálkodók megélhetését? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.05.27
K/4942 Milyen lépések várhatóak a hazai kis- és közepes sertéstartók érdekében? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.05.26
I/4870 Kishantos ügyében ismét lebukott a Fideszes hazugsággyár. Mikor jön a bocsánatkérés és a kártalanítás? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.05.20
A/4832 Vajon még mi mindenben hazudtak? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.05.19
K/4757 Újra csökken a Kékessy-család befolyása. Csak épp a tokaji borok isszák meg a levét? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.05.13
K/4756 Történelmi emlékhely lehet-e a dombóvári Szigeterdő? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.05.13
K/4755 Nem a megszerzett tudás alapján lehet valaki részese a Fiatal Gazda Pályázatnak? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.05.13
K/4754 Hány áldozata lesz még az MVH-nak és az illetékes szerveknek? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.05.13
K/4575 Mi lett veled ETO? Avagy miként lehet tönkretenni egy újabb nagy múltú magyar futballcsapatot! Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.04.29
K/4574 Miért nem áll példaként előttünk az olaszországi agroturizmus? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.04.29
K/4573 Várhatóak-e mezőgazdasági tevékenységet érintő illeték-vagy díjcsökkentések? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.04.29
K/4572 Példaértékű vetőmagprogram a Váci Egyházmegye támogatásával? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.04.29
K/4571 Műhús kerülhet az unió piacaira? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.04.29
K/4570 Sertésfehérítés 180 fokon? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.04.29
K/4569 Miért nem minősül közvetlen családtagnak a vő, meny a vasárnapi nyitva tartás esetében? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.04.29
K/4568 Melyek a magyar nyerstej-export célpiacai? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.04.29
K/4567 Mi lesz veled ETO? - Avagy a Fidesznek miként sikerült tönkretenni egy újabb nagy múltú magyar futballklubbot! Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.04.29
K/4566 Mekkora szerep jut hazánkban a biostimulátoroknak? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.04.29
K/4564 Időzített bomba a budapesti Illatos úton, ami már nem is olyan illatos? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.04.29
K/4563 Újabb pályázat mutyi áldozata lett Magyarország? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.04.29
K/4562 A Kormány kevés pozitív intézkedéseinek is a Fidesz-közeli érdekeltségek örülnek a legjobban? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.04.29
I/4473 Ahelyett, hogy letettek volna a nemzeti parkok földjeinek megszerzéséről, újabb trükkökkel igyekeznek jóllakatni a fideszes haverok földéhségét? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.04.21
T/4461 Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik) 2015.04.21
I/4312 A Hortobágyi Nemzeti Park földpályázataival a Fidesz minden eddiginél messzebbre ment a gátlástalanságban? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.04.08
K/4240 Az uniós szabályozás változása és a Kormány gyatra tájékoztatása miatt gazdák sokasága kényszerül arra, hogy értékes vetését kiszántsa? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.04.03
K/4156 Számíthatnak-e a méhészek arra, hogy támogatást kapnak a "C"+"E" kategóriás jogosítvány megszerzésére? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.03.31
K/4155 Meddig hitegetik még az orosz embargó miatt károsult embereket? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.03.31
K/4154 Mi lesz veled ETO? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.03.31
K/4153 Miért nem kapnak nagyobb figyelmet a falusi vendéglátóhelyek? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.03.31
K/4082 Akasztón a 90-es évek egyik legmodernebb hazai stadionja most az enyészeté? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.03.27
K/4081 Feltámasztható a hazai cukorgyártás? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.03.27
K/4080 Mikor jut szerephez a környezetvédelem az energiafelhasználásban? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.03.27
K/4079 Potenciális piaccá nőtte ki magát a mezőgazdasági gépek alkatrészgyártása? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.03.27
K/3955 Az elbukott szabadságharc eredménye: 70-szeresére nő a pálinkafőzés adója? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.03.20
K/3943 A Hortobágyi Nemzeti Park után más nemzeti parkok földhaszonbérleti pályázatait is vizsgálja majd a KEHI? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.03.19
K/3932 Az elbukott szabadságharc eredménye: 70-szeresére nő a pálinkafőzés adója? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.03.19
K/3931 Miért nem támogatják a gumibitument mint innovatív találmányt, mikor az gazdasági és környezeti előnyökkel is járna? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.03.19
K/3930 Mikor indulnak a földadóval kapcsolatos perek az önkormányzatok ellen? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.03.19
K/3929 Mely civil szervezetek és mekkora összeget nyertek el a parlagfű-gyérítésre kiírt pályázatokon? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.03.19
K/3928 Jövedelemstabilizálás a gazdáknak. Mikortól és milyen feltételekkel? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.03.19
K/3927 Bepipultak Somfalván? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.03.19
K/3926 Mi indokolja, hogy a termeléstől független húsmarhatartás támogatásánál 9 éve változatlanul 2006 a bázisév? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.03.19
K/3925 Miért kapnak kevés figyelmet a gépkocsivezetők vezetéstechnikai hiányosságai? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.03.19
K/3924 A tűzvédelmi szabályok szigorításai túlzóak, gyakorlati alkalmazásuk probléma forrása lehet? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.03.19
K/3923 Miért nem lépnek fel, az állampolgárokat telefonon zaklató, az idegeikkel játszó telemarketingesekkel szemben? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.03.19
K/3857 Végveszélyben a délvidéki kistérségi-és regionális magyar nyelvű tájékoztatás? Szávay István (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.03.13
I/3813 Az elbukott szabadságharc eredménye: 70-szeresére nő a pálinkafőzés adója? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.03.11
K/3682 Anomáliák a földvásárlás körül a rosszul értelmezett és használhatatlan földforgalmi törvény miatt? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.03.05
K/3614 Bezárja-e a fenntartó a soproni Erzsébet Oktató és Rehabilitációs Intézetet? Dr. Lukács László György (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.03.05
K/3613 Bezárja-e a fenntartó a kapuvári Lumniczer Sándor Kórház-Rendelőintézetet? Dr. Lukács László György (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.03.05
K/3610 Bezárja-e a fenntartó a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház bármely osztályát vagy magát az intézményt? Dr. Lukács László György (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.03.05
K/3607 Bezárja-e a fenntartó a mosonmagyaróvári Karolina Kórház Rendelőintézetet? Dr. Lukács László György (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.03.05
K/3605 Bezárja-e a fenntartó a csornai Margit Kórházat? Dr. Lukács László György (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.03.05
K/3578 A méhészek puszta ígéreteknél többet követelnek! VII. - Miért nem tesz semmit a Kormány a mézhamisítás ellen? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.03.05
K/3577 A méhészek puszta ígéreteknél többet követelnek! VI. - Hatósági tehetetlenség a méhkaptár lopásokkal szemben? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.03.05
K/3576 A méhészek puszta ígéreteknél többet követelnek! V. - Miért nem segíti a Kormány a méhészek megélhetését? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.03.05
K/3575 A méhészek puszta ígéreteknél többet követelnek! IV. - Mikor veszi észre a Kormány, hogy a jelenlegi támogatási rendszer alkalmatlan az ágazat számára? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.03.05
K/3574 A méhészek puszta ígéreteknél többet követelnek! III. - Miként kíván fellépni a Kormány a rohamosan emelkedő méhsűrűség ellen? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.03.05
K/3573 A méhészek puszta ígéreteknél többet követelnek! II. - Mikor kerülnek górcső alá a növényvédő- és csávázószerek hatásai? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.03.05
K/3572 A méhészek puszta ígéreteknél többet követelnek! I. - A méhészegészségügyi problémákkal mikor lesz hajlandó érdemben foglalkozni a Kormány? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.03.05
K/3571 A Kormány átjátssza a nemzeti parkok egyes területeit az NFA-nak, hogy aztán az minél átláthatatlanabbul kezelje azokat? Magyar Zoltán (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik) 2015.03.05
K/3570 Mi lesz azokkal a gazdákkal, akiknek nincs módjuk rendezvényekre és gazdafórumokra járni? Lemaradnak a támogatásokról? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.03.05
K/3569 Buszsofőr kirúgásával hallgatják el a problémákat az ÉNYKK Zrt.-nél? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.03.05
K/3567 Ölbe tett kéz, összeszorított fogak, telepátia, mellébeszélés, pálfordulás, a Fidesz mindent bevetett, mégis terjed a földadó? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.03.05
K/3479 A munkavállalók megbecsülésének hiánya a győri Rábánál is? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.02.26
K/3478 Milyen termékekkel és milyen szereplőkkel szeretne betörni a Kormány az új piacokra? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.02.26
I/3461 Anomáliák a földvásárlás körül a rosszul értelmezett és használhatatlan földforgalmi törvény miatt? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.02.25
K/3329 Nem gondoltak még a parkolókártyák tipizálására? Vágó Sebestyén (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.02.20
K/3206 A Kormány miért nem veszi komolyan a méhészet problémáit? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.02.20
T/3176 Az önkormányzati médiaszolgáltatások és sajtótermékek kiegyensúlyozottsága érdekében szükséges szabályok megállapítása érdekében a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény módosításáról Novák Előd (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Volner János (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik) 2015.02.19
K/3173 Anomáliák a földvásárlás körül a rosszul értelmezett földforgalmi törvény miatt? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.02.18
K/3102 Folyamatos önfeladás a Fidesznél? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.02.13
K/3025 A korábbi hangzatos ígéretek ellenére egyre több műemlék lesz az enyészeté? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.02.10
K/3024 Az MVH rugalmatlansága gazdálkodó családok évtizedes munkáját teheti tönkre? Bana Tibor (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.02.10
H/3011 A Kincsem - Nemzeti Lovasprogram megvalósításáról Magyar Zoltán (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik) 2015.02.09
K/2979 A pedagógiai munkát közvetlenül segítőkre miért nem gondolnak? Magyar Zoltán (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik) 2015.02.05
K/2972 A Kormány hajlandó újra köztulajdonba venni a Dunaferrt, így biztosítva több ezer magyar család és nemzetgazdaságunk jövőjét? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.02.04
K/2970 Mikor várható döntés a Rajka-Bezenye-Mosonmagyaróvár háromszögben elkövetett területalapú-támogatásos mutyi ügyében? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.02.04
K/2969 Szövevényes kapcsolati háló a Fidesz holdudvarából, avagy hogyan lehet valaki vádlottból vezérigazgató-helyettes? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.02.04
K/2943 Hogy áll a példátlan mértékű szennyezés és szemétügy a Csipet-tónál? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.02.02
K/2942 Nemzeti érdekek vagy személyes szimpátia alapján minősít a Hungarikum Bizottság? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.02.02
K/2898 Miért nem elérhető az a lehetőség minden szülő számára, hogy újszülött gyermekének RSV vírus elleni védő oltást adasson be? Dr. Lukács László György (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.01.29
K/2844 Miért nem lép semmit a Kormány a zsebszerződések ügyeiben? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.01.23
K/2835 Lesz-e lakáscélú, támogatott hitel a rendvédelmi dolgozóknak? Magyar Zoltán (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik) 2015.01.22
K/2834 Mikor lesznek lendületben a megújuló energiaforrások hazánkban? Magyar Zoltán (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik) 2015.01.22
K/2833 Az újraszabályozásnak a magyar élelmiszeripar issza meg a levét? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.01.22
K/2832 Egyre több a szervezett, csoportos, erőszakos fatolvaj? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.01.22
K/2831 Megtudható, hogy Tibi atyán kívül kinek állt érdekében a palackozott fröccs adójának eltörlése? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.01.22
K/2830 A Kormány hagyja Brüsszelnek, hogy kiírtassa az akácfáinkat? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.01.22
K/2829 Miért szűnik meg a tavalyinál több fagazdasági szakterületen érintett vállalkozás? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.01.22
K/2828 Megtekinthetők-e a korábbi KEHI jelentések? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.01.22
K/2827 Államtitkár Úr személyesen ígérte, hogy nem lesz földadó, mégis egyre több helyen vezetik be? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.01.22
K/2826 Ukrajna után az EU-ban is megjelenhet az a vírus, amit tovább rombolja a magyar sertéstartók kilátásait? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.01.22
K/2825 Mikortól és milyen keretek között válhat lehetségessé hazánkban a vadászgörények hivatalos törzskönyvezése? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.01.22
K/2806 Kormányzati támadás a megújuló energiák ellen! Extra adó a nap-, a szél- és a hőenergiára? Kepli Lajos (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.01.20
K/2805 Illegális húsfeldolgozók, visszaeső elkövetők, mikor lesz ennek vége? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.01.20
K/2784 Nem működő szén-monoxid-mérőkre bízzuk a családunk életét? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.01.16
K/2783 Mi az oka annak, hogy ugyan számtalanszor ígérték, máig nincs szövetkezeti törvény? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.01.16
K/2782 Hogyan fogja segíteni a Kormány a kéknyelv betegség miatt nehéz helyzetbe került állattartókat? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.01.16
K/2781 Sok pálinka-bérfőzésből élő családot tettek tönkre, mikor kárpótolják őket? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.01.16
K/2780 Meddig rontják hazánk megítélését a szégyenletes, omladozó állapotban lévő, korábbi funkciójukat vesztett határátkelők épületei? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.01.16
K/2779 Mikor fejezi be a Kormány a génmódosított szervezetekkel kapcsolatos kettős játékát? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.01.16
K/2778 Ellenzékből a Fidesz teljesen jogosan hívta "vasútgyilkos kormánynak" a korábbi szocialista-liberális hatalmat. Most azonban ugyan onnan folytatják. Ezzel ugye magukra nézve is jogosnak tartják ezt a titulust? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.01.16
K/2777 Milyen magasra érnek a szálak a Dömény-ügyben? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.01.16
K/2776 A lovas ágazat szereplői puszta ígérteknél többet követelnek! XV. - Miért nem támogatja megfelelően a Kormány a lovas hagyományőrzést? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.01.16
K/2775 A lovas ágazat szereplői puszta ígérteknél többet követelnek! XIV. - Miért nem támogatja a Kormány a minőségi lovas oktatás megszületését? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.01.16
K/2774 A lovas ágazat szereplői puszta ígérteknél többet követelnek! XIII. - Miért nem állítja meg a Kormány a magyar lófajták eltűnését? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.01.16
K/2773 A lovas ágazat szereplői puszta ígérteknél többet követelnek! XII. - Miért nem segíti a Kormány a lovas ágazatot azzal, hogy nagyobb hangsúlyt fektet a lovas turizmus lehetőségekkel teli szakágát? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.01.16
K/2772 A lovas ágazat szereplői puszta ígérteknél többet követelnek! XI. - Miért nem segíti a Kormány a nagy hagyományokkal bíró lóversenyzés felemelkedését? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.01.16
K/2667 A lovas ágazat szereplői puszta ígérteknél többet követelnek! X. - A lovakat lelövik, ugye? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.01.14
K/2666 A lovas ágazat szereplői puszta ígérteknél többet követelnek! IX. - Az ígértekhez képest miért nem valósult meg a lovas sportok PR támogatására állami szinten? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.01.14
K/2665 A lovas ágazat szereplői puszta ígérteknél többet követelnek! VIII . - A Kormány a hatékonyság ellenére veszni hagyja a lovasterápiát? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.01.14
K/2662 A lovas ágazat szereplői puszta ígérteknél többet követelnek! VII . - Komolyan gondolják, hogy egy lovastúra-vezetőnek a latin elsajátítása a legfontosabb? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.01.14
K/2660 A lovas ágazat szereplői puszta ígérteknél többet követelnek! VI . - Miért nem kerülhet a lovagoltatás áfamentes kategóriába? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.01.14
K/2657 A lovas ágazat szereplői puszta ígérteknél többet követelnek! V . - Mikortól nyesik vissza a túlzott bürokráciát, mikor gondolják újra a felesleges és értelmetlen rendeleteket? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.01.14
K/2654 A lovas ágazat szereplői puszta ígérteknél többet követelnek! IV . - Mikortól alakítják át úgy a pályázatokat, hogy lehetőség legyen az eszközvásárlásra - kiemelten lóvásárlására? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.01.14
K/2651 A lovas ágazat szereplői puszta ígérteknél többet követelnek! III . - Mikortól segítik a lovasokat annak érdekében, hogy a ló szállítása ne jelentsen jelentős és értelmetlen plusz költséget az érintetteknek? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.01.14
K/2647 A lovas ágazat szereplői puszta ígérteknél többet követelnek! II. - Mikortól vezetik be végre a versenyek startdíjainak és egyéb költségeinek csökkentését a magyar lófajták javára? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.01.14
K/2644 A lovas ágazat szereplői puszta ígérteknél többet követelnek! I. - A Kormány miért nem becsüli meg a lovas ágazatot és annak szereplőit?? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.01.14
K/2586 Hiába a biztató nemzetközi tendenciák, a magyar halas ágazatot mégsem segíti a Kormány? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.01.13
K/2585 Kik hagyták jóvá a parlagfű irtásra szánt 1%-os állampolgári felajánlások átcsoportosítását? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.01.13
K/2584 Megint százmilliók úszhatnak el, mert a Kormány az utolsó pillanatban kapkod? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.01.13
K/2583 Megint nem veszik figyelembe a civilek észrevételeit a parlagfű mentesítés kapcsán? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.01.13
K/2582 Mikor valósítja meg a Kormány a mezőgazdasági termelés kockázatait csökkentő beruházásokat? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.01.13
K/2581 Akié a föld, azé az ország? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.01.13
K/2580 A pék léte a tét? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.01.13
K/2539 Erőszak Győrben! Megelőzhető lett volna a 17 éves lány megerőszakolása? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.01.07
K/2538 Aki nem küldi vissza, az gyanús! Tehát 4500 korrupcióval vádolható állami intézmény van ma az országban? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.01.07
K/2537 Várható, hogy a Győr-Moson-Sopron megyét érintő ingyenes autópálya-szakaszok ésszerűtlen és indokolatlan megszűnését felülvizsgálja a Kormány? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.01.07
K/2536 Ha már a Kormány miatt kénytelenek vagyunk elviselni a vámosszabadi menekült tábort, akkor miért nem teszik zárttá, miért nem dolgoznak saját ellátásukért a tábor lakói? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.01.07
K/2535 Mosonmagyaróvár-Hegyeshalom-Bezenye háromszögben kialakult földmutyi tisztázódhat végre? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.01.07
K/2534 Mire végre megépül a csornai elkerülő, fizetőssé is válik? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.01.07
K/2533 Győr-Moson-Sopron megyei buszos körkép: megszűnt a Kisalföld Volán Zrt., a buszgyártásban pedig továbbra is a külföldi élvez előnyt? Magyar Zoltán (Jobbik) 2015.01.07
K/2477 Földadó, traktoradó, ekeadó, haszonállatadó, jövőre jöhet a füstadó? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.12.22
K/2380 Miért nem szab gátat a Kormány, az agráriumban gőzerővel zajló külföldi tulajdonú és hazainak csúfolt cégbirodalmak terjeszkedésének egyaránt? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.12.15
K/2307 Befejezi valaha a magyar Kormány a lovas társadalom átverését, kihasználását, lenézését? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.12.05
H/2300 A Nemzeti Vidékstratégia megvalósításáról Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.12.05
K/2294 Újabb választási ígéretet szeg meg a Kormány? Ezúttal az M85- ös út esetében. Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.12.04
K/2278 A Kormány intézkedései miatt egy év alatt a duplájára nőtt a feketén dolgozók száma a mezőgazdaságban. Milyen lépések várhatóak? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.12.02
K/2277 Gyanítható a képlet: Nemzeti Parkok + Fidesz - állami földek + természetkárosítás veszélye = kormánypárti holdudvar kiszolgálása a négyzeten? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.12.02
K/2276 Mikor szab gátat a GVH az Agrofert-csoport gőzerővel történő terjeszkedésének? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.12.02
K/2275 Kinek van pénze, háttértudása a pályázatokhoz? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.12.02
K/2274 Ma már egyértelmű mire kellettünk a nyugatnak: olcsó munkaerő, letarolható piac és szemétlerakó. Milyen tervük van a kiútra? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.12.02
K/2273 Hajlandó-e megvédeni a Kormány a hazát fronton védelmező, hadifogságot megjárt polgárainak jogait? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.12.02
I/2172 Mikor szabadulhat meg a "Fidesz-haverok" szorításából a magyar agrárium? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.11.24
K/2171 Létezik olyan érdemi agrárfejlesztési pályázat, amit nem a haverjaiknak osztottak ki? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.11.24
K/2170 Az élő- és a félsertés általános forgalmi adója 5%-ra csökkent, mikor fog az ára is? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.11.24
K/2167 Megelégelték a kormányzati semmittevést a tejtermelők? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.11.24
K/2166 A magyar tej végnapjait éljük? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.11.24
K/2128 Újabb 673 millió forint 10 perc menetidőért? Magyar Zoltán (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik) 2014.11.20
K/2121 NÉBIH, az élelmiszereTEK? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.11.19
K/2120 Mi lesz a hazai termékek sorsa, miután jelentősen emelik az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.11.19
K/2119 Hány éve megy a parlagfű felajánlások átcsoportosítása? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.11.19
I/2116 Mikor fejezi be a kormány a haverok zsebeinek százmilliókkal való tömését? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.11.19
K/1988 Mi lesz a Sió-menti gazdákkal? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.11.11
K/1987 Megint mutyiznak a földdel a sógorok? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.11.11
K/1979 Egykoron a tatai diákság büszkesége egerek lakta szellemtanya marad? Magyar Zoltán (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik) 2014.11.10
K/1970 Az orosz piac elvesztése komoly károkat okoz a hazai termelőknek, miért nem lép semmit a magyar Kormány? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.11.10
K/1968 Család-barát stadionok után most a család-barát mezőgazdasági támogatások vannak napirenden? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.11.10
K/1967 Újra támadnak a pockok! Vagy a Redentin? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.11.10
K/1966 Mikor lesz szervezett oktatás a mezőgazdaságban dolgozó gazdák számára? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.11.10
V/1925 A Magyarországról történő elvándorlás okairól és a folyamat megállításának lehetséges megoldásáról Farkas Gergely (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Volner János (Jobbik), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Kiss László (MSZP), Tukacs István (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP) és 9 képviselőtársuk. 2014.11.07
I/1897 Miniszterek korlátlan pénzéhsége vet véget a magyar bor visszatérőben lévő presztízsének? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.11.05
K/1852 A halak hallani sem akarnak az ÁFA csökkenésről? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.11.03
K/1851 Miért csökkennek egyre az erdészeti dolgozók juttatásai? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.11.03
K/1850 Csendbe végzik ki a pálinkát? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.11.03
K/1849 Mikor rendeződnek az erdészeti viszonyok? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.11.03
K/1848 Mi lett a Fertő-tavi KEHI-jelentés eredménye? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.11.03
K/1847 A kishantosi mintagazdaság vezetőit válaszra sem méltatják? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.11.03
K/1846 Mikor látja be a Kormány, hogy minden alapvető élelmiszer áfáját csökkenteni kell? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.11.03
K/1845 Nő a foglalkoztatottság a magánszektorban, az iparba, csak a mezőgazdaságban csökken? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.11.03
K/1844 Mikor teszik rendbe az erdészeti köztisztviselők munkakörülményeit, anyagi és egyéb juttatásait? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.11.03
K/1842 Hogyan kívánja segíteni a kormány az erdőtulajdonosokat annak érdekében, hogy munkájuk gyümölcsét, a fát a tulajdonos vágja ki? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.11.03
A/1838 Beszéljünk végre az elbukott szabadságharc áldozatairól is! Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.11.03
H/1758 Az állami adóhatóság áfa-csalásokkal kapcsolatos szervezeti és eljárási hiányosságait vizsgáló bizottságról Dr. Szél Bernadett (LMP), Dr. Schiffer András (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Ikotity István (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Kiss László (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Tukacs István (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Teleki László (MSZP), Farkas Gergely (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik) és 10 képviselőtársuk. 2014.10.27
K/1698 Milyen vállalkozások kerülnek helyzetbe Laoszban? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.10.20
K/1697 Megmenti a Kormány a mezőgazdasági szakmákat? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.10.20
K/1696 Hogyan védjük meg földjeinket Brüsszel haragjától? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.10.20
K/1695 Miért nem ösztönzi jobban a Kormány a mezőgazdasági biztosítást? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.10.20
K/1694 Mikor rendeződnek az erdészeti viszonyok? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.10.20
I/1600 Mikor kerül parlagfű kezelésre az a pénz, amit az adófizetők arra szántak? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.10.16
I/1599 Mikor fog nőni a foglalkoztatottság a mezőgazdaságban? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.10.16
K/1502 A Kormány hajlandó lesz-e az Európában is páratlan mintagazdaság tönkretételét egy Mezőgazdasági bizottsági ülésen tisztázni? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.10.07
K/1501 A fiatal magyar gazdák megsegítésére milyen programokkal készül a Kormány a 2014-2020-as időszakban? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.10.07
K/1500 18 évig tartó megfelelő gyámság nem elég bizonyíték? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.10.07
K/1499 Hány évet kell várnia, mit kell még tennie egy volt hadifogolynak ahhoz, hogy ügyében eljárhasson a meghatalmazottja? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.10.07
K/1483 Környezeti katasztrófák a rezsicsökkentésért cserébe? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.10.06
K/1482 6000 földbérlő vagy mégsem? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.10.06
K/1481 Lesz forrás a hévízi törpenövésű vadponty további vizsgálatára? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.10.06
K/1469 Mit lép a Kormány a kárpáti borzderes vérfrissítése érdekében? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.10.03
K/1468 Pancsolják a Tokajit? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.10.03
K/1465 Politikai gyilkosság a Szent István Egyetem Környezet- és tájgazdálkodási Intézet megszűntetése? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.10.02
K/1464 Eltűnnek a beporzást végző fajok? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.10.02
K/1446 Az adófizetők parlagfű irtására felajánlott 1 %-át végkielégítésre, terepjáróra és számítógépre költötték? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.09.30
K/1431 Lesz kapuvári húsgyár vagy sem? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.09.26
K/1430 A korábbi ígéreteiknek megfelelően miért nem hajlandóak a csornai termál fejlesztésére? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.09.26
K/1429 A fejlesztések után is szükség lesz esernyőre a csornai kórházban? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.09.26
K/1423 Vadászunk vagy sem? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.09.25
K/1422 Tovább gyengítené az USA az európaiak szervezetét is? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.09.25
K/1421 Segít a Kormány a jánossomorjaiakon és a bősárkányosaikon vagy sem? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.09.25
K/1420 Összedőlnek az Európában egyedinek számító baranyai kazettás templomok? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.09.25
K/1419 Növekvő turizmus a Dunán, stagnáló fejlődés a partokon? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.09.25
K/1418 Nem engedünk az '56-ból? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.09.25
K/1417 Mikor lesz tisztán látható az agrártámogatások rendszere? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.09.25
K/1416 Mikor jelenhetnek meg a mezőgazdaságban a hazai kutatás-fejlesztés eredményei? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.09.25
K/1415 Meg fognak szűnni a magyar péküzemek Magyarországon? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.09.25
K/1414 Az ízesített tej nem tej? Magyar Zoltán (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik) 2014.09.25
K/1407 Kik részesültek az MVH termelői csoportokat érintő támogatásából? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.09.24
K/1406 Nem pótolja sem az AKG támogatásokat 2015-ben? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.09.24
K/1405 Mi lesz, ha a víz elviszi a termést? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.09.24
I/1355 A kérges tenyér helyett az enyves kéz visz mindent? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.09.19
K/1334 Újabb növény- és állatfajok tűnhetnek el? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.09.16
K/1333 Számonkérés helyett nem lenne jobb a kártérítés? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.09.16
K/1332 Mit tesz a Kormány, hogy megszüntesse a 10-es úti halálszakaszt? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.09.16
K/1331 Mikor kerül átadásra az Esztergom-Budapest vasútvonal? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.09.16
K/1330 Miért nem álltak meg még mindig fel a helyi földbizottságok? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.09.16
K/1329 Mely országokban találhatók az új célpiacok? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.09.16
K/1327 Megint okoskodnak az aktakukacok? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.09.16
K/1326 Meddig csökken még a mezőgazdaságban foglalkoztatottak aránya? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.09.16
K/1325 Lehet-e még jobban bonyolítani? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.09.16
K/1324 Jól üzemelnek a békaalagutak a Kiskunságban? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.09.16
K/1323 Csatlakozhat Lepsény is a borvidékekhez? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.09.16
K/1322 A többlettermeléssel kompenzálják az esőzés okozta károkat? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.09.16
T/1315 A mezőgazdasági üzemek jogállásáról Vona Gábor (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik) 2014.09.16
K/1284 Lesz végre felelőse a mulasztásoknak? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.09.15
A/1281 Meddig folytatják az ámokfutást? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.09.15
K/1029 Szakmai múlt helyett újra a haverok kerülnek zsíros pozíciókba? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.08.06
K/1028 Miért játszik a Kormány a mezőgazdaságban tevékenykedő családi vállalkozások megélhetésével? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.08.06
K/1025 Miért nem lehet egységes lejárata a jogosítványnak és az egészségügyi alkalmasságinak? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.08.05
K/994 Mezőgazdaságnak is lehetőség a ghánai-kapcsolat? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.07.31
K/993 Más dimenzióban élnek a Fidesz közeli érdekcsoportok vagy esetleg egy új, mások számára ismeretlen mértékegységben mérik az idő múlását? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.07.31
K/992 Több a vállalkozás, tehát több az adós? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.07.31
K/991 Öntörvényű polgármester rombolja a műemlékeket? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.07.31
K/990 Kik részesülnek az agrárkassza támogatásaiból? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.07.31
K/989 Mikor lesz magyar tej a boltok polcain? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.07.31
K/988 Miért nem vette igénybe a Kormány az Agrár-környezetgazdasági uniós forrásokat? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.07.31
K/987 Megéri a merinót támogatni? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.07.31
K/972 Miről mond még le az ország nevében? Magyar Zoltán (Jobbik), Apáti István (Jobbik) 2014.07.29
K/847 Miért kell nyáron drasztikus járatcsökkentés? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.07.15
K/846 Várólisták, azaz ítéletre várva? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.07.15
K/845 Miért nem segíti a Kormány azokat, akik munkájukkal emberi életeket mentenek meg? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.07.15
K/844 Omlásveszély vagy látványosság? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.07.15
K/843 Miért nem használja ki hazánk a tejkvóta felső határát? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.07.15
K/842 Hol a nemzeti lovasprogram? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.07.15
K/841 Hogyan védi meg a magyar termékeket a Kormány az USA GMO-lobbijával szemben? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.07.15
K/829 Igaz-e az az információ, hogy a Fertő nádasait, amely a világörökség részét képezi, azért nem szerzik vissza a magyar emberek számára, mert a korábbi SZDSZ-es privatizőr mára Fidesz-támogató nagyvállalkozó lett? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.07.15
K/828 Mikor jelenhet meg a természetvédelem a gyakorlatban is? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.07.15
K/645 Kihasználja-e hazánk az erdőtüzek megelőzésére szánt uniós támogatásokat? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.07.08
K/644 Mi lesz a hazai tejtermelőkkel? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.07.08
K/643 Enyém, tiéd, miénk, kié? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.07.08
K/642 Támogatás van, állattenyésztés nincs? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.07.08
K/553 Önellátás, szövetkezés vagy függés? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.07.04
K/552 Sok év után egy esély a fájdalom enyhítésére? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.07.04
K/533 Idén sem kaphatnak hosszútávon fenntartható, az érintettek számára megnyugtató intézkedéscsomagot a magyar dinnyepiac szereplői? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.07.03
K/532 Még mindig kísért a múlt? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.07.03
K/531 Miért hunynak szemet a bíróságok a földtulajdoni csalások felett? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.07.03
K/530 Kik részesültek Növekedési Hitelben? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.07.03
K/491 Van-e esély a balatoni öntözés újraindításának? Magyar Zoltán (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik) 2014.06.30
K/490 Hosszútávra terveznek Kapuváron? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.06.30
K/489 Milyen hatása van a növényvédő szereknek a várandós anyukákra? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.06.30
K/488 Hogyan védekezzünk a kaukázusi medvetalp ellen? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.06.30
K/487 Zöldül vagy nem zöldül a KAP hazánkban? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.06.30
K/425 Az elavult mezőgazdasági gépek okozhatják a szántóföldi tüzeket? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.06.24
K/424 Ki kapta a Széchenyi-földeket? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.06.24
K/423 A támogatás jelent csupán hasznot a mezőgazdasági KKV-k zömének? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.06.24
K/410 Bürokrácia, büntetések! Mikor lesz vége? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.06.23
K/409 Mi alapján osztják el a Leader-támogatásokat? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.06.23
K/408 Hova adjuk el a tejet? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.06.23
K/407 Ökológiai katasztrófával fenyeget a Duna? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.06.23
K/406 Pockok vagy Redentin? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.06.23
K/366 Mikor csökkenhet az E-bookokat sújtó ÁFA? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.06.19
K/314 Miért lehetetleníti el a Kormány a helyi földbizottságok működését? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.06.17
K/313 A Fidesz átvert egy országot? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.06.17
K/309 Hogy kívánnak úgy harcolni az ÁFA-csalók ellen, ha a csalók motivációját európai szinten is a legmagasabban tartják? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.06.16
K/308 Kettős mérce a nemzetközi vonatokon? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.06.16
K/307 Győr is kaphat minisztériumot? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.06.16
K/306 Miért nem segíti a kormány a KKV szektort annak érdekében, hogy hozzájusson a pályázati forrásokhoz? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.06.16
K/305 A Kormány mikortól és milyen eszközökkel segíti a mikro- és kisvállalkozókat? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.06.16
K/304 Mikor lesz Magyarország újra versenyképes? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.06.16
K/303 Mikortól dolgozhat minden elítélt? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.06.16
K/302 Hogyan segítjük a Délvidéken és a Balkánon élő magyar árvízkárosultakat? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.06.16
K/301 Mikor számolja fel a kormány a "körbetartozás" rendszerét? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.06.16
K/300 Vérszívók éve lesz az idei? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.06.16
K/299 Kötelezi-e a kormány állami ünnepnapokon tematikus műsorok sugárzására a kereskedelmi csatornákat? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.06.16
K/298 Miért hagyták, hogy a SZÉP-kártyákon lévő összegek elvesszenek? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.06.16
K/297 Meddig marad rekordmértékű az alapvető élelmiszerek áfája? Magyar Zoltán (Jobbik) 2014.06.16
H/8 A termőföld tulajdonjogának megszerzését és használatát korlátozó átmeneti rendelkezések bevezetéséről Vona Gábor (Jobbik), Balczó Zoltán (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik) 2014.05.06
H/7 Magyarországnak az Európai Unióhoz történt csatlakozásáról szóló szerződése módosításának kezdeményezéséről Vona Gábor (Jobbik), Balczó Zoltán (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik) 2014.05.06
T/6 Magyarország Alaptörvényének hatodik módosításáról Vona Gábor (Jobbik), Balczó Zoltán (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik) 2014.05.06