Bizottsági arcképcsarnok

Készült: 2024.03.29.01:58:07 Dinamikus lap

A felszólalás szövege:

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
334 206 2013.12.09. 3:02  203-219

DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is azt szeretném leszögezni, hogy minden olyan lépést támogatunk úgy összességében, ami segíti a családokat, segíti őket a gyermeknevelésben, hiszen a családok ma nagyon nehéz helyzetben vannak Magyarországon. Az elmúlt években a kormány politikája rendkívül sokat rontott az életkörülményeiken, különösen az egykulcsos adó: növekszik az országban a gyermekszegénység, és már nemcsak a munkanélküli szülők családjai vannak nagyon nagy problémában, hanem megjelent a dolgozói szegénység is, ami nyilvánvalóan kihat a gyermekvállalásra is és egyébként a gyermekek sorsára is. De még egyszer mondom, hogy ha bármiben előrelépés van, és bármilyen tekintetben elismerik, hogy itt korrekcióra van szükség, azt támogatjuk.

Így vagyunk a zárószavazás előtti módosítóval is ebben a tekintetben, hiszen fontos, hogy a javaslat koherenciája ilyen módon megfelelő legyen. Azt azonban jeleznénk, hogy nem értjük, mi szükség volt eleve arra a javaslatra - itt az ajánlás 2. pontjára gondolok -, amely arról szól, hogy hatvan napig ne legyen jogosult gyedre az a szülő, aki dolgozik.

Továbbra is nyitott kérdés - de erről már előttem egy nagyon rövidet szóltak - az ikergyermekek kapcsán a gyed kérdése. Amíg a gyes szempontjából kettes ikrek, hármas ikrek esetén kétszereződik, háromszorozódik a támogatás összege, addig tulajdonképpen javít az ajánlás 1. pontjában levő javaslat, hiszen egy évvel tovább járna a szülőknek a gyed, azt kompenzálandó, hogy több gyermekük van, és nyilvánvalóan többletköltség is ez nekik, ugyanakkor továbbra sem kapnak dupla gyedet. Ez olyan helyzeteket is okoz, hogy például a kettes ikreknél 98 ezer forintos bruttó jövedelem esetén még a dupla gyes is jobban megéri, mint a sima gyed. Tehát ez a dolog teljesen nem lett rendbe rakva, azt gondolom, itt van még tennivaló.

Összességében véve továbbra is súlyos problémának látjuk, és azt látjuk az igazi problémának, hogy nem emelkedik a családi pótlék összege, az anyasági támogatás, a gyermeknevelési támogatás, a gyermekgondozási segély, az életkezdési támogatás, a pénzbeli és természetbeni gyermekvédelmi támogatások összege, sőt a családi pótléknál csökken az előirányzat, magyarán még önök sem várják azt, hogy érdemben nőne a gyermekek száma Magyarországon. Sajnos a KSH adatai is ezt mutatják, hiszen a 2013. szeptember végi adatokat a 2012. év azonos időszakának adataival összevetve sajnos azt mutatja, hogy 3 százalékkal kevesebb gyermek született Magyarországon.

Tehát nagyon fontos lenne, hogy családbarát legyen a kormány, azonban ezek az intézkedések ugyan támogatandók jelentős részükben, de csak tűzoltásra elegendőek, hiszen az, amit három és fél évig önök tettek, sajnos azok az intézkedések a magyar családok túlnyomó többsége ellen voltak, és egyáltalán nem támogatták a gyermekeket.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
339 118 2014.02.03. 2:04  117-124

DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az ön minisztere, Pintér Sándor a múlt héten jelentette a miniszterelnök úrnak, Orbán Viktornak, hogy "jelentem, rend van Magyarországon". Ez sokakban megütközést keltett Észak-Kelet-Magyarországon, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, hiszen nemhogy most nincs rend, hanem korábban, az önök kormányzásának első időszakában sem volt rend, pedig önök két hét alatt rendet ígértek.

Egészen konkrétan a Miskolci Rendőrkapitányság területén 2011-ről 2012. évre mintegy 40 százalékkal nőtt az ismertté vált bűncselekmények száma, s itt hozzátenném, hogy ez csak az ismertté vált bűncselekmények számát jelenti, hiszen nagyon sokan már bejelentést sem tesznek egyszerűbb vagyon elleni bűncselekmények, kisebb értékű vagyon elleni cselekmények esetén.

És nézzük meg konkrétan, hogy milyen cselekmények, milyen bűncselekmények esetében romlott különösen a statisztika. A szándékos testi sértések 27 százalékkal nőttek egyik évről a másikra. De nőtt a vagyon elleni bűncselekmények száma is, hiszen 23 százalékkal nőtt a számuk. A gyermekkorú bűnelkövetők száma egészen döbbenetes, 81 százalékkal nőtt. (Zaj. - Az elnök csenget.) Nagyon sok mindent ígértek önök 2010-ben, hiszen ígértek rendőrőrsöt például a belvárosban, a Győri kapuban is Miskolcon, de a diósgyőri rendőrőrsnek is új helyet szerettek volna találni. Ehhez képest még Lyukóban sem jött létre rendőrőrs, hiszen mindössze egy rendőrpihenőt sikerült önöknek létrehozni.

A Terrorelhárítási Központ létrejött, mintegy 13 milliárd forintba kerül, ebből mintegy 6 ezer rendőrt lehetne az utcákra vezényelni, és mintegy 1100 rendőr vesz részt az e-útdíjrendszer, az újabb sarc keretében ennek az üzemeltetésében, és 300 rendőr pedig traffipax-szolgálatot teljesít.

Az emberek Miskolcon és környékén nem érzik, hogy rend lenne. Kérem, ne irritálják őket. Mit gondol, helyesen tette a minisztere, amikor azt mondta, hogy rend lett itt 2014-re?

Várom válaszát. (Taps az MSZP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
339 122 2014.02.03. 1:04  117-124

DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! 2010 előtt létrejött a készenléti rendőrség egy kihelyezett egysége Miskolcon, egy rendőrszázad, amely igenis vigyázott a rendre, és Sajóbábonyban is rendőrőrs jött létre. Ezek 2010 előtt történtek, azóta viszont semmi. 2012-ben 13 871 volt az ismertté vált bűncselekmények száma a Miskolci Rendőrkapitányság területén; 2011-ben még csak 10 027. Erről beszélek akkor, amikor azt mondom, hogy 40 százalékkal nőtt az ismertté vált bűncselekmények száma.

Az ön minisztere nemcsak ezzel a kiszólással irritálta a miskolciakat, hanem azt találta mondani 2012-ben, hogy Lyukó Miskolc ékszerdoboza lett. Néhány képet tudok majd önnek mutatni erről az ékszerdobozról, ahol a közbiztonság elképesztően siralmas. Terrorelhárítók helyett körzeti megbízottak kellenek, és az Országgyűlési Őrség paszományai helyett is, azt gondolom, inkább a rendőrőrsökre kellene fókuszálni Borsod megyében és Miskolcon. A miskolci családok és a borsodi családok ennél többet érdemelnek közbiztonság területén is.

Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
342 90 2014.02.13. 6:10  89-98

DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Hazánk a '80-as évektől fokozatosan súlyosbodó demográfiai problémával néz szembe, amellyel a maga eszközeivel minden kormány igyekezett megküzdeni. Így volt ezzel az önök által sokat szidott szocialista kormány is abban a bizonyos 8 évben. A családi pótlék mintegy háromszorosára nőtt ebben az időszakban, óvoda-, bölcsődefelújítások történtek, többek között európai uniós forrásokból. A legrászorultabbaknak ingyenes volt az étkeztetés óvodákban, általános iskolákban, bölcsődékben, és egyébként ott volt a lehetősége az adójóváírásnak a legnehezebb sorsú családok esetében. Tehát ők több jövedelemhez jutottak, ezáltal az ott felnövekvő gyermekek is több forráshoz jutottak.

Önök tulajdonképpen egyetlenegy megoldást gondoltak erre a demográfiai problémára, ez az egykulcsos adóval kombinált családi adókedvezmény rendszere, amely a leggazdagabb 10-15 százaléknak nyilvánvalóan jó megoldás volt, hiszen sok családban több százezer forint pluszjövedelemhez jutottak, de egyébként az ezzel párhuzamosan növekvő élelmiszerárak, egyéb terhek - például az áfa is Európa-csúcs már Magyarországon - ellehetetlenítették a legnehezebb sorban levő családokat, és ezek a családok a családi adókedvezményt nem tudták igénybe venni, főleg ha több gyermeket neveltek, 3-4 vagy 5 gyermeket.

Mi ezt mondtuk már a ciklus elejétől, hogy ez így nem jó, ez így nincs rendben, hiszen a gazdagabb így még gazdagabb, a szegényebb még szegényebb lesz, és ráadásul ez a társadalom, amit önök építettek, nem családbarát társadalom. Így nem lehet segíteni azon a helyzeten, amiben az ország van, nem lehet megoldani a demográfiai problémát.

Tettünk javaslatokat, de mindig elutasították ezeket a javaslatokat. Ha jól emlékszünk, úgy nagyjából tavaly ősszel kaptak észbe. Egyrészt bejelentették, hogy kiterjesztik a járulékokra a családi adókedvezményt, másrészt pedig egy demográfiai, népesedéspolitikai programot jelentettek be jó sok hibával, persze ezek jelentős elemeit mi is támogattuk, így a gyed extrát is, de nagyon sok olyan észrevétel érkezett már a parlamenti tárgyalása során is a jogszabályhoz, amelyeket önök nem vettek figyelembe, lesöpörték az asztalról.

Az egyik ilyen a bölcsőde igénybevételével kapcsolatos: gyeden lévő szülők nem kérhetik gyermekük napközbeni elhelyezését. Ez nyilvánvalóan ellentmond annak, hogy a dolgozó szülők is bátrabban vállaljanak újabb gyermeket, hiszen így hátrányba kerülnek. Tulajdonképpen arra ösztönzi ez a helyzet őket, hogy minél tovább maradjanak otthon, ez pedig a munkaerőpiacon a majdan felcseperedő gyermekek nevelése kapcsán az ő helyzetüket rontja. Ez semmiképpen nem jó. A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke felhívta erre a figyelmet, a szaktárca nem kérte ki előzetesen a véleményüket. Úgy ítéljük meg, hogy a helyzetet orvosolni kell.

A második probléma az eredeti javaslatukkal - és ezt orvosolnánk - a dupla gyes kérdése. A családok támogatásáról szóló törvény úgy szól, hogy gyermekgondozási segélyre való jogosultság egyidejűleg legfeljebb két gyermekre tekintettel állhat fenn, eszerint tehát jogosult a szülő a két gyesre. Az önök új jogszabálya azonban úgy fogalmaz, hogy a gyermekgondozási támogatás havi összege független a gyermekek számától, azonos az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegével. Tehát nem egyértelmű a helyzet. Erről több napilap, internetes portál is cikkezett. Fel kéne oldani ezt az ellentmondást. Sajnos, nem voltak erre hajlandóak, leszavazták a bizottságban a javaslatunkat. Itt az utolsó ülésnap, itt a lehetőség arra, hogy megoldjuk ezt a kérdést is.

A harmadik: rengeteg családot és kisgyermekes anyukát is érintő probléma az, hogy az új munka törvénykönyve szerint a gyermek 3 éves koráig csak akkor áll védelem alatt a szülő, ha fizetés nélküli szabadságot vesz igénybe. Amint visszatér a munkába, ez a védelem megszűnik. A bizottsági ülésen felvetettem, hogy ez nincs rendben. Változtatnunk kell ezen, hiszen ez egy bizonytalan jövő, bizonytalan helyzet az édesanyáknak, a gyermeket nevelő szülőknek. Azt mondta erre az önök kormányzati képviselője, aki ott volt a bizottságban mint a kormány képviseletében eljáró személy, azt válaszolta, hogy a rugalmas munkaerőpiacba ez nem fér bele, mert ha mindenféle pluszszabályokat fogunk hozni, akkor nem fogják alkalmazni a kisgyermekes anyukákat, és ezzel ők milyen hátrányos helyzetbe kerülnek.

Tehát az önök képviselője azt mondta a bizottsági ülésen, hogy az a zseniális és nagyon jó munkaerő-piaci helyzet a kívánatos szerinte, hogyha csak úgy, minden további nélkül a munkából visszatérő édesanyákat, ha 3 éves kornál fiatalabb a gyermekük, ki lehet rúgni. Ez egy elfogadhatatlan álláspont. Ezt tisztázzák az illetővel, én azt javaslom önöknek. De persze ez minket nem is igazán érdekel, mert minket a 3 éves kornál fiatalabb gyermeket nevelő szülők érdekelnek, az ő érdekükben, a munkaerő-piaci védelmük érdekében ezt a döntést meg kell hozni. Nyilvánvalóan a nők társadalmi szerepe olyan, hogy a 3 év alatti gyermekekkel kapcsolatos problémákat elsősorban ők oldják meg. Ez egy ilyen társadalmi helyzet Magyarországon. Ezen fokozatosan változtatni kell, és nyilván az apák szerepét is erősíteni ebben, hogy könnyítsék az édesanyák ilyen típusú terheit, de még sajnos nem tartunk ott, tehát ebben a pillanatban igenis szükség van erre a védelemre.

Ebben a három pontban módosítanánk az önök által elfogadott jogszabályt. Ez segítene a kisgyermekes családoknak azért, hogy az igazán rászorultak, azok, akiknek erre szükségük van, azok is védelemben részesüljenek.

Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
342 98 2014.02.13. 2:41  89-98

DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hadd mondjam, hogy elképesztően sajnálom, hogy a kormánypártok ezúttal sem szólaltak meg az előterjesztés tárgyalásakor, csakúgy, mint a bizottsági ülésen sem tették ezt. Ott a kormány képviselője szólalt meg, és azt mondta, hogy kiszolgáltatottá kell tenni a hároméves kornál kisebb gyermeket nevelő anyákat, mert ez a rugalmas munkaerőpiac. Ezt utasítottam el, de most sem reagáltak erre.

Hadd mondjam azt, hogy köszönöm Szél Bernadettnek a támogató szavakat, hasonlóan látunk sok kérdést ennek kapcsán, és én úgy érzem, hogy a kormánypártok képviselőivel is szembejönnek már szerintem most ezek a problémák vagy észrevételek. Ha tartanak fogadóórát - ha tartanak -, akkor valószínűleg tájékozódhatnak ilyesmiről. Ha nem, akkor pedig még a következő hónapokban sok érdekes helyzetet fognak tapasztalni.

Három témát érintett a javaslatunk, ebből kettő szemléletbeli kérdés. Tehát még csak - azt mondom - különösebb költségvetési hatásai sincsenek, hiszen a bölcsődei elhelyezés kapcsán az egy szemléletbeli kérdés, hogy önök a dolgozó szülőket támogatják-e ebben a kérdésben. Azt kell mondjam - és ezt Bertha Szilviának is mondom -, nekünk egyértelmű az álláspontunk, és ez egyértelműen érthető az előterjesztésből is: akinek háromévesnél kisebb gyermeke van, az részesüljön munkaerő-piaci védelemben. Ez rengeteg kisgyermekes anyának lenne segítség.

Ez az általános elvünk, javaslatunk, el lehet dönteni, hogyan viszonyul ehhez egy politikai párt. Aminek valamilyen költségvetési kihatása nyilván van, az pedig a dupla gyes lehetősége, tehát annak az egyértelműsítése, hogy gyermekenként, ahány gyermeket nevel valaki, és ha ezek a kisgyermekek életkorban közel vannak egymáshoz, akkor mindegyikőjük után igénybe veheti a szülő a gyest. És itt az öregségi nyugdíjra utaló másik szabálynak az ellentmondását pedig fel kellene oldani.

A helyzet egyértelmű. Sajnos az is, hogy abból, hogy nem szólaltak meg, hogy támogatják-e az előterjesztést, sajnos azt is egyértelműnek látom. Én azonban mégiscsak arra kérem önöket, gondolják még egyszer végig, ezek olyan javaslatok, amelyeket szakmai szervezetek, kisgyermekes családok az elmúlt hetekben, hónapokban sokszor elmondtak a média nyilvánosságát is felhasználva. Itt az utolsó parlamenti ülés, van még most lehetőségünk kijavítani ezeket az élethelyzeteket.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
342 261 2014.02.13. 2:12  260-267

DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az önök négyéves kormányzása alatt önök megszüntették az adójóváírást, ami a legalacsonyabb keresetűeket sújtotta. Európa-csúcsra növekedett az áfa, és ez érinti természetesen az alapvető élelmiszereket is, amelyek ára az egekben található. Csökkenő vagy megszűnő ellátásokat hozott az önök kormányzása a legnehezebb sorban élőknek, és jó sokat rúgtak bele, mikor a rokkantellátásban részesülőkbe, mikor a bányász nyugdíjasokba, és elkobozták mintegy 3 millió ember magán-nyugdíjpénztári megtakarítását.

De hát rengeteget mondták önök azt is, hogy a legnehezebb sorban, a legnehezebb helyzetben lévő devizahiteleseken is segíteni fognak. 2010 óta folyamatosan először rögtön, még június elején Orbán Viktor, majd később Rogán Antal jelentett be egyre-másra javaslatokat, akcióterveket, külön hangsúlyozva, hogy a legnehezebb helyzetben lévőkön fognak segíteni. Azonban ez nem sikerült. Az MNB saját statisztikája szerint 2010 óta minden évben gyengült a forint árfolyama, különösen ugye, a frankhoz képest, mintegy 70 százalékkal romlott az árfolyam - vagy majd' ennyivel -, 70 százalékkal a törlesztőrészletek nőttek. Önök létrehoztak egy Nemzeti Eszközkezelő Társaságot, amely gyakorlatilag közel sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, merthogy a töredékét sikerült megvásárolni az ingatlanoknak, mint amit eredendően elterveztek. És hát az ócsai lakóparkot is milliárdokból felépítették, azonban, mondjuk úgy, hogy ez egy kudarcos vállalkozás, és akkor nagyon finoman fejeztem ki magam. Túl azon, hogy még Budán is lehetett volna lakásokat vásárolni annyiért, amennyiből egy lakást itt megépítettek, több ezer embert lehetett volna ebből a forrásból bérlakáshoz juttatni.

Ma már mintegy 4,6 millió ember él létminimum alatt, tisztelt államtitkár úr. Adódik a kérdés, mikor segítik végre a legnehezebb helyzetben lévőket.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Ülésnap Felszólalás Felszólalás dátuma Felsz./videó idő Napirendi pont
342 265 2014.02.13. 1:18  260-267

DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Hát itt az utolsó ülésen már nem változtatott a ciklusra jellemző szokáson, és nem válaszolt érdemben a kérdésre. Na de hát nem is igazából remélhettem ezt. A legnehezebb sorsúakról kérdeztem önt. Többször ígérgették a magán- vagy családi csőd intézményét, nyomát sem láttuk itt, pedig háromszor is javasoltuk. 2010 őszén, 2011 tavaszán, 2011 augusztusában jogszabálytervezetet nyújtottunk be. Az egyik vitájában az is elhangzott, hogy azért utasítják most ezt el, mert már csak néhány hét, és megoldják ezt a kérdést. Nem tették.

Változatlanul mondom önnek, 4,6 millió ember él a létminimum alatt. Ez elképesztő szám, közel sem volt ennyi. Több mint másfél millióval, majdnem kétmillióval nőtt az elmúlt években. Ez az önök kormányzásának eredménye. Mintegy 70 százalékkal nőttek a törlesztőrészletek, és egy igazságtalan adórendszert vezettek be, a gazdag gazdagabb, a szegény szegényebb lett. Ezt érzem a hétköznapokban is, hiszen az utcán vagyok rengeteget az emberek között, Miskolcon is, a választókerületben, ahol indulok. És azt látom, hogy nehéz sorsú az emberek nagy része az önök kormányzása miatt. Jöjjön el néha az ország északkeleti részébe, és akkor látni fogja, hogy miről beszélek, államtitkár úr.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)