Bizottsági arcképcsarnok

Készült: 2024.05.11.03:58:08 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

166. ülésnap, 114. felszólalás
Felszólaló Dr. Rétvári Bence (KDNP)
Felszólalás oka azonnali kérdésre adott miniszteri viszonválasz
Beosztás Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára
Bizottsági előadó  
Felszólalás ideje 1:12

Felszólalások:  <<  114  >>    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen. A baloldali álhírgyártás, képviselő úr, a vakcinakérdést sem mellőzte az elmúlt napokban. KGBéla pártja, a Jobbik képviselői (Derültség a kormánypárti padsorokban.  Közbeszólások a Jobbik soraiból.), Gyüre Csaba és Brenner Koloman tették közzé a saját Facebook-oldalukon, hogy a kormány csak és kizárólag orosz és kínai vakcinák beszerzését tervezi, miközben egyértelművé tettük, hogy nekünk teljesen mindegy, hogy hol lesz az első, ahol az első lesz, mi azt akarjuk a magyar embereknek megszerezni. És ahogy ön is mondta, ebből a Jobbik is és a többi baloldali párt is ideológiai vitát próbál fabrikálni, próbálja az embereknek azt elmondani, hogy egyik vagy másik, csupán a származási országa miatt nem lesz elegendő. Tisztelt Képviselő Urak! Tisztelt baloldali Képviselő Urak! A magyar emberek egészségéről beszélünk, és önök azt mondják, hogy önöknek a származási ország számít és nem az, hogy honnan tudjuk a magyar embereknek hamarabb megszerezni a vakcinát. (Folyamatos közbeszólások a Jobbik soraiból.) És erre még a momentumosok azon viccelődnek, hogy majd a Fidesz-KDNP képviselőinek beadják, „ha működik, ha nem, csak nyerhetünk”. Ezen viccelődnek, de a magyar emberek nem a baloldal vicceire és álhíreire kíváncsiak, hanem minél hamarabb meg akarják szerezni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) az oltóanyagot. Úgy látszik, hogy ebben is csak és kizárólag a Fidesz-KDNP-re támaszkodhatnak. (Közbekiáltások a Jobbik soraiból.  Taps a kormánypártok soraiban.)

Felszólalások:  <<  114  >>    Ülésnap adatai