Felszólalás adatai

HARRACH PÉTER, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy egy szubjektív élménnyel kezdjem, ami látszólag nem kapcsolódik a témához, de majd látni fogják, hogy mégis.

Aki politikai pályára lép, annak megváltozik a magánélete is, hiszen zaklatott életformát élő emberről van szó. Gyakran mondja a feleségem, hogy mostanában keveset járunk színházba. Ez igaz. Számára azonban az sem vigasz, hogy én napközben elég sok előadásnak vagyok a részese. Itt, a parlament színpadán is minden hétfőn fellép valaki, és nagy átéléssel előadja a szerepét - ami nem lenne baj, hiszen néha szórakoztató, néha kevésbé -, a probléma az csupán, hogy a szavai nincsenek összhangban a tetteivel. Ez sem baj egy színésznél, hiszen szerepet játszik, az élet pedig valami egészen más, de a probléma az, hogy ez az ember a Magyar Köztársaság miniszterelnöke, és az ő szavainak fedni kellene tetteit.

Azt látjuk azonban, hogy a szociális költségvetés - hiszen nem lehet a szociális törvény módosítását most ettől elvonatkoztatni - és mindenféle intézkedés ezen a területen megszorításokat, visszafogásokat jelent - az ÁSZ vizsgálata arról szól, hogy 5,7 százalékkal csökken a szociális kiadás jövőre -, a szavak pedig arról szólnak, hogy milyen együttérzőek vagyunk a szegényekkel, mennyire fontosak számunkra a segítségre szorulók, és naponta tapasztaljuk, hogy a kormányzati intézkedések ezzel ellentétesek.

Ami a szociális törvény módosításában megjelenik, annak vannak pozitív elemei is, és emiatt - különösen a fogyasztási egység gondolata, a családi segélyezés bevezetése miatt - nagy valószínűséggel frakciónk is meg fogja ezt szavazni. Komoly aggályokat kell azonban megfogalmaznunk, hiszen az, ami ad ugyan az embereknek, az történhetne másképpen is: adhatnánk jól is, nem csak rosszul, és közben nem feltétlenül kell más intézkedésekkel másokat diszkriminálni.

Nézzük a konkrét kérdést, és ha megengedik, ezt egy egységes egészbe helyezve, a szociális ellátás egész területét közben áttekintve.

Amikor szociális ellátásról van szó, mindig az embert kell néznünk. A költségvetés számai mögött is egyfajta szemlélet van, ami ebben az esetben az ember problémái iránti érzékenységet jelenti. A segélyezés értelmezésem szerint a krízishelyzeten hivatott segíteni. Viszont itt egy olyan rétegről van szó, akik Európa-szerte - látjuk a francia eseményeket - minden országban jelen vannak, sokszor többgenerációs munkanélküliséget élnek meg, és olyan élethelyzetben vannak, amin segíteni kell.

Az ezen az élethelyzeten való segítés nem kizárólag a segélyezéssel történhet meg, sőt a segélyezés csak önmagában annyira kevés, hogy benne hagyja ebben azt élethelyzetben az érintetteket, az egészségtelen életforma, a mentális leépülés, a kulturális elsivárosodás, a munkanélküliség világában. Ehhez olyan intézkedések kellenek, amelyek kiemelik ebből a helyzetből az érintetteket, ez pedig többek között azt kívánja meg, hogy a minimálbér és a segély közötti különbség nőjön, legyen érdemes dolgozni.

Ha visszaemlékeznek, a polgári kormány idején emeltük a segélyeket folyamatosan, hiszen ez egy olyan tételhez van kötve, amely folyamatosan emelkedett: a minimálnyugdíjhoz. Viszont radikálisan emeltük a minimálbért. Ezzel a kettő közötti különbség oly mértékű lett, hogy már érdemes volt dolgozni. De ha csak azt tesszük, hogy a segélyt emeljük jelentősen, és közben a béreket - a minimálbérre gondolok elsősorban, hiszen az érintkezik ezzel a területtel - nem emeljük megfelelő mértékben, még jobban, akkor a különbség csökken a kettő között - most ennek vagyunk tanúi -, és ezzel azt a réteget, akin segíteni akarunk, benne hagyjuk abban az állapotban, amiben vannak. Nem érdeke a magyar társadalomnak, hogy szélesedjen azok rétege, akik segélyre rendezik be az életüket. Tehát a módosítás ad valamit, de rosszul ad, mert nem egészíti ki azokkal az intézkedésekkel, amelyek ilyenkor szükségesek.

Arról már nem is szeretnék beszélni, hogy egy bizonyos réteget - és ez a szociális intézkedések többségében előjön -, az intézményi gondozattak egy rétegét diszkriminálja: konkrétan a civil és egyházi intézményekben élő embereket.

Nem tudok elmenni a kérdés mellett anélkül, hogy egy kis kitekintést adjak a költségvetésre, hiszen éppen a szociális törvény első módosításának visszautasítása és a visszavonása megjelent végül a költségvetési törvényben. Az tehát, amit az érintett szakmai szervezetek és az érintett gondozottak és gondozók oly hevesen visszautasítottak, kerülő úton a költségvetés törvényében megjelent.

Ahogy említettem, az intézményben élők nehezebb helyzetbe fognak kerülni; maguk az intézmények is. Azok a normatívacsökkentések, amelyek a civil és egyházi intézményeket sújtják elsősorban, nem ezeket az intézményeket és nem ezek fenntartóit hozzák nehéz helyzetbe, hanem az ott élő embereket és az ott dolgozókat. Ez súlyos diszkrimináció, és egyáltalán nem vall szociális érzékenységre.

Nemcsak az idősotthonok lakói szenvednek kárt, hanem a fogyatékosotthonokéi is. Mennyire fontos volt annak idején - és szavakban a jelenlegi kormánynak is -, hogy azokat az intézményeket, amely intézmények a családokon… (Az MSZP soraiban dr. Havas Szófia, dr. Vidorné dr. Szabó Györgyi, Szűcs Erika és Kárpáti Zsuzsa egymás mellett ülve beszélgetnek. - A szónok feléjük fordulva folytatja felszólalását:) Milyen jó, hogy vannak képviselő asszonyok is a Házban - a baj az, hogy egy kicsit hangosak. De a csevegés, a kedves együttlét örömöt kelt mindenkiben, legfeljebb a szónokot zavarja egy kicsit; de folytassák nyugodtan, képviselő asszonyok, érezzék jól magukat. Nagyon fontos szempont, hogy a képviselők mentális állapota javuljon, és ez nyilván hozzásegíti önöket ehhez.

Tehát az idősotthonokban és a fogyatékosotthonokban élők helyzetéről van szó. Azokról az emberekről - és most a fogyatékosokra gondolok -, akiket a családjuk nevel és gondoz. Egy édesanyát napi 24 órában leköti a fogyatékos gyermeke, és ha ez olyan megterhelést jelent számára, hogy dolgozni sem tud ettől és pihenni sem tud, akkor nyilván jó érzés számára és könnyíti az életét, ha napközben be tudja adni egy olyan intézménybe, ahol társakra talál és gondoskodnak róla.

(10.10)

Ezek az intézmények most nehéz helyzetbe kerülnek, hiszen csökken a normatívájuk, az eddigi ellátás is problémás volt, most már szinte lehetetlenné válik. Miért azokon kell ütni, akik a legnehezebb helyzetben vannak? Miért azoktól kell támogatást megvonni, akik a legnagyobb segítségre szorulnak? Mennyire ellentétes ez a fajta intézkedés és magatartás azzal az előadással, amelynek minden hétfőn részesei vagyunk, az ellágyult, szegényeket támogató, szegénységi programokat a következő ciklusra áttoló miniszterelnöki magatartással! Azok a szavak nem fedik a valóságot. De gondoljunk csak még két területre, a családok és a nyugdíjasok támogatására, nem ugyanez a magatartás jelenik-e meg?

Tegnap egy lakossági fórumon a miniszterelnök úr hosszasan foglalkozott az ellenzékkel és az ellenzék intézkedéseivel, amelyek évekkel ezelőtt történtek. Nagyon rossz érzés hallgatni azt, hogy a magyar miniszterelnök csak erre képes, szidni az ellenzéket a beszéde 90 százalékában, és a maradék 10 százalékban dicsőíteni önmagát. Persze, nem lenne jó érzés százszázalékos dicsőítést hallgatni az illető szájából, de az ellenzékkel való foglalkozás méltatlan a magyar miniszterelnök személyéhez. Ő azonban tegnap is ezt tette egy lakossági fórumon, ahol gyalázta az előző és még ma is érvényben lévő családtámogatási rendszert. Ez a rendszer működik, ez a rendszer differenciált rendszer, a dolgozó embernek juttat, a legszegényebbeknek juttat, és közben mindenkinek a harmadik elemmel, a családi pótlékkal.

Ezen a rendszeren változtattak, két elemét megszüntették. Ez a két elem most hiányozni fog, és sok család, pont a leginkább rászorultak, a legszegényebbek és a több gyermeket nevelők rosszabbul járnak. Erről elfelejtett a miniszterelnök szólni. Csupán néhány olyan… - igazán nem akarom bántani, mert a mindenkori miniszterelnököt tisztelem (Közbeszólás az MSZP soraiból: Na ne!), de szégyellem magam miatta, hogy ilyen ember, egy komédiás ül a magyar miniszterelnök székében. (Az MSZP soraiból: Ez nem gyalázás!) Ez a valóság! Tiszteletem azonban mérsékelt, amikor a szégyen kell hogy pirítsa arcomat, hiszen ez a miniszterelnök valótlanságokat beszélt tegnap is, nem arról szólt, hogy sok család rosszabbul fog járni és pont a legrászorultabbak, hanem légből kapott számokkal próbálta az előző és még jól működő rendszernek a sajátságait lefesteni.

De nézzünk egy pillanatra a nyugdíjkorrekciós rendszerre, ami a miniszterelnök száz ballépésének egyik sajátos eleme, hiszen a nyugdíjrendszer igazságtalanságokat tartalmaz, és természetesen ezt korrigálni kell. Az sem baj, ha egy kormány a terveit, elgondolásait hosszú távra készíti, vagyis túlnyúlik a kormányzati ciklus keretein. Mi a baj? Ha csinál egy 130 milliárdos programot - és ebből mennyit valósít meg, hölgyeim? Százmilliárdot ebben a ciklusban? Nem! Ezt el lehetne fogadni, hogy átmegy 30 milliárd a következő ciklusra, azt már kevésbé, ha 30 milliárdot valósítana meg, és százat tol át az utódaira, de nem ez történik. Tetszik tudni, mennyit valósít meg? Nyolcmilliárdot! Mennyit tol át? Százhuszonkettőt! Milyen program ez?

Nézzük azokat a kérdéseket, amelyek még érintik a szociális ellátórendszert. A gyermekszegénységre is programot csináltat a miniszterelnök. Amire a program elkészül, és bizonyára egy jó program lesz, hiszen szakemberek készítik, csak félő, hogy papír marad, amely az asztalán és a fiókjában kerül elhelyezésre, hiszen a gyermekszegénységről beszél, annak megszüntetéséről, de a konkrét intézkedések a gyermekszegénységet növelik.

Van egy olyan intézményrendszer, amelynek az a hivatása, hogy a hátrányos helyzetben lévő gyermekek sorsával foglalkozzon, ez a gyermekjóléti szolgálat. Évi 300 ezer forinttal csökkenti minden egyes szolgálat költségvetését. Miért? Mert a gyermekszegénység ellen dolgozik, ugye? Vagy gondoljunk azokra az ellátást adó intézményekre, amelyek pontosan a gyermekszegénység csökkentése és a hátrányos helyzetű gyermekek gondozása érdekében a különleges ellátást igénylő gyermekekkel foglalkoznak, ezek az állami gondoskodásban részesülő gyermekek ismét kevesebbet fognak kapni, mint amennyit idén kaptak. Ez nem a gyermekszegénység elleni program megvalósulása, ez egy olyan program, amelynek az elrejtését szolgálja az a tevékenység, az a fajta szerepjátszás, aminek minden hétfőn a parlamentben élvezői vagyunk.

Visszatérve a szociális törvény módosítására: ismét azt kell mondanom, az ellenzék minden juttatásnak, ami a szegények és rászorulók részére történik, örül, nagy valószínűséggel ezek miatt meg fogjuk szavazni ezt a módosítást. Viszont komoly aggályaink vannak, mert az, amit adnak, azt rosszul adják, nem egészítik ki azokkal az intézkedésekkel, amelyek nehéz helyzetükből valóban kiemelnék a rászorultakat, és bizonyos intézménytípusokat, a benne lakókat olyan mértékben sújtják, ami diszkriminációnak számít.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokból.)