Bizottsági arcképcsarnok

Készült: 2024.03.28.16:03:33 Dinamikus lap

Bizottságok által tárgyalt irományok 2018-2022

Bizottság: Törvényalkotási bizottság
Törvényalkotási bizottság által tárgyalt irományok
  Irományszám Irománycím Benyújtók Bizottsági
állapot
Kijelölés
dátuma
1 P/18373 Az orosz-ukrán háborúról Külügyi bizottság tárgyalás lezárva  
2 H/18249 A Völner-üggyel összefüggésben megállapítható kormányzati felelősséget feltáró eseti bizottság létrehozásáról Arató Gergely (DK), Csárdi Antal (LMP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Nunkovics Tibor (Jobbik), Szabó Timea (Párbeszéd)    
3 T/18205 Az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény és egyéb törvények módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva  
4 T/18101 Magyarország Alaptörvényének tizedik módosítása Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Arató Gergely (DK), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dudás Róbert (Jobbik), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóth Csaba (MSZP)    
5 T/17882 Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény és a kiskereskedelmi adóról szóló 2020. évi XLV. törvény módosításáról kormány (agrárminiszter) tárgyalás lezárva 2021.12.13.
6 P/17816 A migráció elleni nemzetközi fellépésről, a Poszt-Cotonoui Megállapodás elutasításáról Dr. Simicskó István (KDNP), Dr. Aradszki András (KDNP), Dr. Hargitai János (KDNP), Dr. Latorcai János (KDNP), Dr. Rétvári Bence (KDNP), Dr. Semjén Zsolt (KDNP), Dr. Seszták Miklós (KDNP), Dr. Vejkey Imre (KDNP), Földi László (KDNP), Harrach Péter (KDNP), Hollik István (KDNP), Juhász Hajnalka (KDNP), Móring József Attila (KDNP), Nacsa Lőrinc (KDNP), Soltész Miklós (KDNP), Szászfalvi László (KDNP), Süli János (KDNP) tárgyalás lezárva  
7 H/17733 Országos népszavazás elrendeléséről Igazságügyi bizottság tárgyalás lezárva 2021.11.29.
8 T/17671 A veszélyhelyzettel összefüggő egyes szabályozási kérdésekről kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva  
9 T/17670 2021. évi ... törvény egyes pénzügyi és gazdasági tárgyú törvények módosításáról kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva  
10 T/17669 Egyes kulturális tárgyú és egyéb törvények módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva  
11 T/17668 A minimálbér és a garantált bérminimum 2022. évi emelésével összefüggésben szükséges adóintézkedésekről, valamint egyes más intézkedésekről kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva  
12 H/17452 Magyarország nagy tavai természeti és kulturális értékeinek védelméről Schmuck Erzsébet (LMP), Arató Gergely (DK), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Nunkovics Tibor (Jobbik)    
13 T/17443 Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 2021. évi C. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti rendelkezésekről, valamint egyes, az ingatlan-nyilvántartással területrendezéssel, településrendezéssel kapcsolatos és kulturális tárgyú törvények módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva  
14 T/17442 Egyes vagyongazdálkodási tárgyú rendelkezésekről, valamint egyes vagyongazdálkodást és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokat érintő törvények módosításáról kormány (tárca nélküli miniszter (nemzeti vagyon kezeléséért felelős)) tárgyalás lezárva  
15 T/17440 Az egyes képzéseket és a foglalkoztatást érintő törvények módosításáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
16 T/17439 Az egyes energetikai és közlekedési tárgyú, valamint kapcsolódó törvények módosításáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
17 T/17438 Egyes büntetőjogi tárgyú és ehhez kapcsolódóan egyéb törvények módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva  
18 T/17437 Egyes állami tulajdonú vagyontárgyak ingyenes tulajdonba adásáról, valamint az egyes otthonteremtési állami feladatok karitatív szervezetek általi átvállalásával összefüggő törvények módosításáról kormány (tárca nélküli miniszter (nemzeti vagyon kezeléséért felelős)) tárgyalás lezárva  
19 T/17436 Egyes agrártárgyú törvények módosításáról kormány (agrárminiszter) tárgyalás lezárva  
20 T/17434 Az állatok védelme érdekében szükséges egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról Kocsis Máté (Fidesz), Ovádi Péter (Fidesz)
2021.11.04.: Nyitrai Zsolt (Fidesz)
2021.11.05.: Gyopáros Alpár (Fidesz)
2021.11.05.: Balla György (Fidesz)
2021.11.08.: Böröcz László (Fidesz)
2021.11.09.: Dr. Tiba István (Fidesz), Vigh László (Fidesz)
tárgyalás lezárva  
21 T/17433 Egyes törvények honvédelemmel és rendvédelemmel összefüggő módosításáról kormány (honvédelmi miniszter) tárgyalás lezárva  
22 T/17432 A honvédelemről és a Magyar Honvédségről kormány (honvédelmi miniszter) tárgyalás lezárva  
23 T/17431 Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, és másrészről Ukrajna között a közös légtér létrehozásáról szóló megállapodás kihirdetéséről kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
24 T/17430 A Földmegfigyelési Információs Rendszerről, valamint ezzel összefüggésben egyes törvények módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva  
25 T/17429 Az uniós információs rendszerek közötti interoperabilitásnak a határok, a vízumügy, a rendőrségi és igazságügyi együttműködés, valamint a menekültügy és a migráció területén történő megteremtése érdekében egyes törvények jogharmonizációs célú módosításáról kormány (belügyminiszter) tárgyalás lezárva  
26 T/17428 Az agrárgazdaságok átadásáról kormány (agrárminiszter) tárgyalás lezárva  
27 T/17427 Az egykori Rozmaring Mezőgazdasági Termelőszövetkezet működési területén kárpótlásra váró személyek helyzetének rendezéséről kormány (agrárminiszter) tárgyalás lezárva  
28 T/17313 A szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági tárgyú jogszabályok módosításáról szóló 2013. évi CXXXV. törvény módosításáról kormány (tárca nélküli miniszter (nemzeti vagyon kezeléséért felelős)), kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva 2021.10.18.
29 T/17283 Egyes eljárások korszerűsítését és a polgárok biztonságának további megerősítését célzó intézkedésekről kormány (belügyminiszter) tárgyalás lezárva  
30 T/17282 Egyes igazságügyi tárgyú, valamint kapcsolódó törvények módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva  
31 T/17280 A tőkeegyesítő társaságok határokon átnyúló átalakulásáról, egyesüléséről, szétválásáról és egyéb jogharmonizációs célú törvénymódosításról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva  
32 T/17279 A veszélyhelyzettel összefüggő átmeneti szabályokról szóló 2021. évi XCIX. törvény hatálybalépéséről kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva  
33 T/17278 Egyes egészségügyi, egészségbiztosítási és gyógyszerészeti tárgyú, valamint kapcsolódó törvények jogharmonizációs és egyéb célú módosításáról kormány (emberi erőforrások minisztere) tárgyalás lezárva  
34 T/17277 Az Adatváltozás-kezelési szolgáltatás bevezetésével, továbbá az állampolgárok adminisztratív terheinek csökkentésével összefüggő egyes törvények módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva  
35 T/17265 Egyes választási tárgyú törvények módosításáról Volner János (független) tárgyalás lezárva  
36 H/17241 A munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítés rendszerének átalakításáról Dudás Róbert (Jobbik)    
37 T/17147 Egyes közjogi tárgyú törvények módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva  
38 T/17146 A Francia Köztársaság Kormánya és a Mali Köztársaság Kormánya között levélváltás formájában létrehozott, Bamakóban 2013. március 7-én és Kouloubában 2013. március 8-án aláírt, a SERVAL erők jogállásáról szóló Megállapodáshoz kapcsolódó, a Francia Köztársaság Kormánya és a Mali Köztársaság Kormánya közötti, a TAKUBA erők nem francia erőinek jogállásának szabályozásáról szóló Kiegészítő Jegyzőkönyvhöz Elfogadó Nyilatkozattal történő csatlakozás kihirdetéséről kormány (honvédelmi miniszter) tárgyalás lezárva  
39 T/17145 A Francia Köztársaság Kormánya és a Nigeri Köztársaság Kormánya között a francia haderő Száhel-övezet biztonsága érdekében Nigerben történő beavatkozásának jogi szabályozásáról szóló, 2013. március 25-én Niameyben aláírt megállapodáshoz és a Francia Köztársaság Kormánya és a Nigeri Köztársaság Kormánya között a Száhel-övezet biztonságát szolgáló francia beavatkozás keretében Nigerben tartózkodó francia katonai állomány jogállásának szabályozásáról szóló, 2013. július 19-én Niameyben aláírt megállapodáshoz kapcsolódó, a Francia Köztársaság Kormánya és a Nigeri Köztársaság Kormánya közötti, a TAKUBA erők nem francia erőinek jogállásának szabályozásáról szóló Kiegészítő Jegyzőkönyvhöz Elfogadó Nyilatkozattal történő csatlakozás kihirdetéséről kormány (honvédelmi miniszter) tárgyalás lezárva  
40 H/17144 A TAKUBA alkalmi harci kötelékben történő magyar katonai szerepvállalásról kormány (honvédelmi miniszter)    
41 T/17143 A Magyarország Kormánya és Belize Kormánya között a diplomata-, szolgálati és hivatalos útlevéllel rendelkező állampolgáraik vízummentességéről szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (külgazdasági és külügyminiszter) tárgyalás lezárva  
42 T/17107 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvénynek a nyugdíjasok helyzetének javítását célzó módosításáról Schmuck Erzsébet (LMP), Hohn Krisztina (LMP)
2021.11.24.: Csárdi Antal (LMP)
   
43 T/17068 Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről, valamint az állampárti vezetők és a diktatúra állambiztonsága hivatásos állományának egyes közhivatalok viseléséből való kizárása érdekében szükséges törvénymódosításokról Dr. Keresztes László Lóránt (LMP)
2021.11.03.: Csárdi Antal (LMP)
   
44 T/17054 Egyes belügyi tárgyú törvényeknek az Alaptörvény kilencedik módosításával, valamint a védelmi és biztonsági tevékenységek összehangolásáról szóló 2021. évi XCIII. törvénnyel összefüggő módosításáról kormány (belügyminiszter) tárgyalás lezárva  
45 T/17043 Az állam által finanszírozott állatorvosi ügyeleti rendszer biztosítása érdekében a Magyar Állatorvosi Kamaráról, valamint az állatorvosi szolgáltatói tevékenység végzéséről szóló 2012. évi CXXVII. törvény módosításáról Kunhalmi Ágnes (MSZP)    
46 T/17024 Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvénynek egyes alapvető élelmiszerek általános forgalmi adójának csökkentését célzó módosításáról Csárdi Antal (LMP)    
47 H/16970 Az ápolási díj összegének a mindenkori minimálbérhez történő kötéséről Ungár Péter (LMP)
2021.11.03.: Csárdi Antal (LMP)
   
48 T/16565 A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény módosításáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva 2021.06.14.
49 T/16369 Egyes vagyongazdálkodási kérdésekről, illetve egyes törvényeknek a jogrendszer koherenciájának erősítése érdekében történő módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva  
50 T/16367 A veszélyhelyzettel összefüggő átmeneti szabályokról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva  
51 T/16366 A játékosügynöki tevékenység szabályozásával összefüggésben a sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról Kocsis Máté (Fidesz), Balla György (Fidesz), Bánki Erik (Fidesz), Dr. Salacz László (Fidesz) tárgyalás lezárva  
52 T/16365 A pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról Kocsis Máté (Fidesz), Dr. Selmeczi Gabriella (Fidesz)
2021.05.26.: Nacsa Lőrinc (KDNP)
2021.05.26.: Gyopáros Alpár (Fidesz)
2021.05.26.: Bánki Erik (Fidesz)
2021.06.14.: Dunai Mónika (Fidesz)
tárgyalás lezárva  
53 T/16297 Egyes törvényeknek a kisgyermekkel otthon lévők szövetkezete létrehozásával összefüggő módosításáról Kósa Lajos (Fidesz), Dunai Mónika (Fidesz)
2021.05.28.: Juhász Hajnalka (KDNP)
2021.06.09.: Dr. Selmeczi Gabriella (Fidesz)
tárgyalás lezárva  
54 P/16238 Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának 2021. évi magyar elnökségéről Külügyi bizottság tárgyalás lezárva  
55 T/16226 A Budapest Diákváros megvalósításáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
56 T/16225 A Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról, a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
57 T/16224 Az atomenergia-felügyeleti szerv jogállásával összefüggésben egyes törvények módosításáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
58 T/16223 A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény, valamint a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény módosításáról Böröcz László (Fidesz) tárgyalás lezárva  
59 T/16221 A védelmi és biztonsági tevékenységek összehangolásáról kormány (honvédelmi miniszter) tárgyalás lezárva  
60 T/16220 Egyes törvényeknek a turizmus-vendéglátás ágazatot érintő stratégiai célú módosításáról kormány (a miniszterelnök kabinetfőnöke) tárgyalás lezárva  
61 T/16218 A polgári peres eljárás elhúzódásával kapcsolatos vagyoni elégtétel érvényesítéséről kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva  
62 T/16217 Az állami projektértékelői jogviszonyról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2016. évi XXXIII. törvény módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva  
63 T/16212 A természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV. törvény módosításáról Harrach Péter (KDNP)
2021.05.13.: Nacsa Lőrinc (KDNP)
tárgyalás lezárva  
64 T/16210 Magyarország 2022. évi központi költségvetésének megalapozásáról kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva  
65 T/16209 A Magyarország Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya között a Magyarország Kormányának a magyarországi atomerőmű építésének finanszírozásához nyújtandó állami hitel folyósításáról szóló megállapodás módosításáról szóló jegyzőkönyv kihirdetéséről kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva  
66 T/16208 Egyes adótörvények módosításáról kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva  
67 T/16207 A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva  
68 T/16206 A jogi személyek nyilvántartásáról és a nyilvántartási eljárásról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva  
69 T/16205 A kényszertörlési eljárásra és a felszámolási eljárásra vonatkozó és kapcsolódó egyes törvények módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva  
70 T/16204 Egyes törvényeknek a szakképzéssel és a felnőttképzéssel összefüggő módosításáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
71 T/16203 Egyes törvényeknek az egyszülős családok életkörülményeinek javítása érdekében történő módosításáról kormány (tárca nélküli miniszter (családokért felelős)) tárgyalás lezárva  
72 T/16200 A nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény módosításáról Magyarországi nemzetiségek bizottsága tárgyalás lezárva  
73 T/16000 A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
74 T/15999 Egyes energetikai és közszolgáltatási tárgyú törvények módosításáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
75 T/15998 Egyes törvényeknek a megújuló energiaforrásokból előállított energia használatának előmozdításáról szóló irányelvvel összefüggő módosításáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
76 T/15997 A koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló 2021. évi I. törvény módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva  
77 T/15996 A pénzügyi és egyéb szolgáltatók azonosítási feladatához kapcsolódó adatszolgáltatási háttér megteremtéséről és működtetéséről kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva  
78 T/15995 Az állami vagyonnal való fenntartható gazdálkodás megteremtése érdekében egyes vagyongazdálkodást érintő törvények módosításáról, valamint egyéb vagyongazdálkodási rendelkezésekről kormány (tárca nélküli miniszter (nemzeti vagyon kezeléséért felelős)) tárgyalás lezárva  
79 T/15994 Az Unió területére belépő, illetve az Unió területét elhagyó készpénz ellenőrzéséről és az 1889/2005/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2018/1672 európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásáról kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva  
80 T/15993 A szerkezetátalakításról és egyes törvények jogharmonizációs célú módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva  
81 T/15992 Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
82 T/15991 A közélet befolyásolására alkalmas tevékenységet végző civil szervezetek átláthatóságáról és az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva  
83 T/15990 A fővárosi és megyei kormányhivatalok elektronikus ügyintézésével, valamint a kormányhivatali adatszolgáltatással összefüggő egyes törvények módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva  
84 T/15987 Egyes agrártárgyú törvények módosításáról kormány (agrárminiszter) tárgyalás lezárva  
85 T/15986 Egyes otthonteremtési állami feladatok karitatív szervezetek általi átvállalásáról kormány (tárca nélküli miniszter (nemzeti vagyon kezeléséért felelős)) tárgyalás lezárva  
86 T/15985 A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítványról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
87 T/15984 A Magyar Export-Import Bank Részvénytársaságról és a Magyar Exporthitel Biztosító Részvénytársaságról szóló 1994. évi XLII. törvény módosításáról kormány (külgazdasági és külügyminiszter) tárgyalás lezárva  
88 T/15982 A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény és a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról Kósa Lajos (Fidesz), Dr. Pósán László (Fidesz), Halász János (Fidesz)
2021.05.12.: Dunai Mónika (Fidesz)
2021.05.14.: Zsigó Róbert (Fidesz)
tárgyalás lezárva  
89 T/15973 A fedezett kötvények szabályozásával összefüggő, valamint egyéb, a pénzügyi közvetítőrendszert érintő jogharmonizációs célú törvénymódosításokról kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva  
90 T/15972 Egyes törvényeknek a kézbesítéssel és az igazságügyi ágazati szabályozással összefüggő módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva  
91 T/15970 Az áruknak TIR-igazolvánnyal történő nemzetközi fuvarozására vonatkozó, Genfben, 1975. november 14-én kelt vámegyezmény módosításának kihirdetéséről kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva  
92 T/15969 Az ingatlan-nyilvántartásról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva  
93 T/15967 A szülői felelősséget érintő nemzetközi igazságügyi együttműködésről kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva  
94 T/15952 A minimálbér jövedelemadó-mentességének biztosítása és az alacsony fizetések adóterhelésének csökkentése érdekében a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP)    
95 H/15914 A szociális dolgozók 2021. évi egyszeri bérkiegészítéséről Ungár Péter (LMP), Csárdi Antal (LMP), Demeter Márta (LMP), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Hohn Krisztina (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP)    
96 T/15909 Az Európai Unió Bírósága C-66/18. számú ítéletének végrehajtása érdekében a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény módosításáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
97 T/15728 A felsőoktatás szabályozására vonatkozó és egyes kapcsolódó törvények módosításáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
98 T/15727 A Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítványról, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány és a Debreceni Egyetem részére történő vagyonjuttatásról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
99 T/15726 A Magyar Kultúráért Alapítvány létrehozásáról, valamint a Magyar Kultúráért Alapítvány és a Petőfi Irodalmi Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság részére történő vagyonjuttatásról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
100 T/15725 A Jövő Nemzedék Földje Alapítványról, a Jövő Nemzedék Földje Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról és az ezzel összefüggésben egyes törvények módosításáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
101 T/15724 A Nyíregyházi Egyetemért Alapítványról, a Nyíregyházi Egyetemért Alapítvány és a Nyíregyházi Egyetem részére történő vagyonjuttatásról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
102 T/15723 A Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítványról, a Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány és az Óbudai Egyetem részére történő vagyonjuttatásról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
103 T/15722 A MOL - Új Európa Alapítvány létrehozásáról és a részére történő vagyonjuttatásról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
104 T/15721 A Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítványról, a Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány és a Semmelweis Egyetem részére történő vagyonjuttatásról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
105 T/15720 A Testnevelési Egyetemért Alapítványról, a Testnevelési Egyetemért Alapítvány és a Testnevelési Egyetem részére történő vagyonjuttatásról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
106 T/15719 A Makovecz Campus Alapítványról, a Makovecz Campus Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról, valamint állami tulajdonban álló ingatlan ingyenesen történő tulajdonba adásáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
107 T/15718 Az Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány, az Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány és a Pécsi Tudományegyetem részére történő vagyonjuttatásról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
108 T/15717 A Budapesti Gazdasági Egyetemért Alapítványról, a Budapesti Gazdasági Egyetemért Alapítvány és a Budapesti Gazdasági Egyetem részére történő vagyonjuttatásról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
109 T/15716 A Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítványról, a Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány és a Tokaj-Hegyalja Egyetem részére történő vagyonjuttatásról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
110 T/15715 Az Eszterházy Károly Egyetem fenntartói jogának az Egri Főegyházmegye részére történő átadásáról és az ehhez kapcsolódó vagyonjuttatásról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
111 T/15714 A Dunaújvárosi Egyetemért Alapítványról, a Dunaújvárosi Egyetemért Alapítvány és a Dunaújvárosi Egyetem részére történő vagyonjuttatásról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
112 T/15713 A Magyar Táncművészeti Egyetemért Alapítványról, a Magyar Táncművészeti Egyetemért Alapítvány és a Magyar Táncművészeti Egyetem részére történő vagyonjuttatásról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
113 T/15712 A Szegedi Tudományegyetemért Alapítványról, a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány és a Szegedi Tudományegyetem részére történő vagyonjuttatásról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
114 T/15711 A Hauszmann Alapítványról és a Hauszmann Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
115 T/15710 A közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
116 T/15709 A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
117 T/15708 Egyes köznevelést érintő törvények módosításáról kormány (emberi erőforrások minisztere) tárgyalás lezárva  
118 T/15706 Egyes vagyongazdálkodási tárgyú rendelkezésekről, valamint egyes vagyongazdálkodást és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokat érintő törvények módosításáról kormány (tárca nélküli miniszter (nemzeti vagyon kezeléséért felelős)) tárgyalás lezárva  
119 T/15705 A közbiztonság erősítése érdekében egyes rendészeti igazgatási törvények módosításáról kormány (belügyminiszter) tárgyalás lezárva  
120 T/15703 Az egyes szerzői jogi törvények jogharmonizációs célú módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva  
121 T/15702 A védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. törvény módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva  
122 T/15699 Az egyes hatósági eljárásokat érintő egyszerűsítések érdekében szükséges törvénymódosításokról kormány (belügyminiszter) tárgyalás lezárva  
123 T/15698 A Lisszaboni Megállapodás Eredetmegjelölésekről és Földrajzi Jelzésekről Szóló Genfi Szövegének kihirdetéséről kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva  
124 T/15695 Az Egyesült Nemzetek szakosított intézményeinek kiváltságairól és mentességeiről New Yorkban 1947. november 21-én kelt Egyezmény és Függelékei egységes szerkezetű kihirdetéséről kormány (külgazdasági és külügyminiszter) tárgyalás lezárva  
125 H/15600 Az Európai Unió harmadik országokkal kötött kereskedelmi és beruházási megállapodásaival kapcsolatos követelményekről, különös tekintettel a Mercosur szabadkereskedelmi egyezményre Schmuck Erzsébet (LMP), Ungár Péter (LMP)
2021.05.26.: Dr. Keresztes László Lóránt (LMP)
   
126 T/15397 A településtervezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva  
127 T/15395 A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény, valamint az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény módosításáról kormány (tárca nélküli miniszter (családokért felelős))
2021.03.16.: kormány (pénzügyminiszter)
tárgyalás lezárva  
128 T/15161 Az alapvető jogok biztosa hivatalának bővítéséről Dr. Brenner Koloman (Jobbik)    
129 T/15160 Magyarország Alaptörvényének tizedik módosításáról Jakab Péter (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Csányi Tamás (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Nunkovics Tibor (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Balczó Zoltán (Jobbik), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dudás Róbert (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Kálló Gergely (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik)    
130 H/15113 A babaváró támogatás kiterjesztéséről Z. Kárpát Dániel (Jobbik)    
131 T/15087 A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény módosításáról Dr. Keresztes László Lóránt (LMP)    
132 T/14949 A nemzeti adatvagyonról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
133 T/14941 Az Egységes Szanálási Rendszerhez kapcsolódó kormányközi megállapodás módosításáról szóló megállapodás kihirdetéséről kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva  
134 P/14918 A Visegrádi Csoport megalakulásának 30. évfordulójáról Külügyi bizottság tárgyalás lezárva  
135 H/14632 A Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézetről Ungár Péter (LMP)
2021.02.22.: Schmuck Erzsébet (LMP)
2021.02.23.: Nacsa Lőrinc (KDNP)
2021.02.23.: Dr. Selmeczi Gabriella (Fidesz)
tárgyalás lezárva  
136 H/14335 A Menekültügyi és Migrációs Paktumot alkotó öt európai parlamenti és tanácsi rendelettervezet vonatkozásában az indokolt vélemény elfogadása feltételeinek fennállásáról szóló jelentés elfogadásáról Európai ügyek bizottsága tárgyalás lezárva 2020.12.14.
137 T/13958 Egyes energetikai és hulladékgazdálkodási tárgyú törvények módosításáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter)    
138 T/13957 Egyes közszolgáltatások egységes elektronikus értékesítéséről kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter)    
139 T/13956 A felsőoktatás szabályozására vonatkozó és egyes kapcsolódó törvények módosításáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter)    
140 T/13955 A szőlészetről és borászatról kormány (agrárminiszter) tárgyalás lezárva  
141 T/13954 A börtönzsúfoltság miatti kártalanítási eljárással összefüggő visszaélések megszüntetése érdekében szükséges egyes törvények módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva  
142 T/13933 A Magyarország Kormánya és Svédország Kormánya között a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Svéd Királyság Kormánya között a beruházások elősegítéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodás megszűnéséről szóló megállapodás kihirdetéséről kormány (külgazdasági és külügyminiszter) tárgyalás lezárva  
143 T/13869 A koronavírussal megbetegedett munkavállalók biztos megélhetésének biztosítása érdekében a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP)    
144 T/13679 Egyes választási tárgyú törvények módosításáról kormány (igazságügyi miniszter)    
145 T/13678 A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
146 T/13677 A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ egyes feladatainak agrár-felsőoktatás részére történő átadásáról, valamint egyes felsőoktatási tárgyú törvények módosításáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter)    
147 T/13676 A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány létrehozásáról, valamint a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem működéséhez szükséges feltételek és forrás biztosításáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter)    
148 T/13675 A Pannon Egyetemért Alapítványról, a Pannon Egyetemért Alapítvány és a Pannon Egyetem részére történő vagyonjuttatásról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter)    
149 T/13674 Az ügyfelek számára adminisztratív terheket tartalmazó egyes törvények módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva  
150 T/13673 Egyes vagyongazdálkodást érintő rendelkezésekről, valamint egyes vagyongazdálkodási tárgyú törvények módosításáról kormány (tárca nélküli miniszter (nemzeti vagyon kezeléséért felelős))    
151 T/13672 Egyes vagyongazdálkodást érintő rendelkezésekről, valamint egyes vagyongazdálkodási és pénzügyi tárgyú törvények módosításáról kormány (tárca nélküli miniszter (nemzeti vagyon kezeléséért felelős)) tárgyalás lezárva  
152 T/13671 Az Országos Kereskedelmi Nyilvántartási Rendszer működéséhez szükséges egyes törvények módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva  
153 T/13670 Az anyakönyvi eljárások egyszerűsítéséről és elektronizálásáról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva  
154 T/13669 A közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter)    
155 T/13668 Az Európa Kulturális Fővárosa 2023 cím viselésével összefüggésben, az Európa Kulturális Fővárosa 2023 programsorozat sikeres megrendezéséhez és megszervezéséhez kapcsolódó rendelkezésekről kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter)    
156 T/13667 Egyes energiahatékonysági tárgyú törvények módosításáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
157 T/13666 A pilóta nélküli légijárművek üzemelésével összefüggő egyes törvények módosításáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
158 T/13664 Az egyes elkobzott dolgok közérdekű felhasználásáról szóló 2000. évi XIII. törvény módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva  
159 T/13663 Egyes törvényeknek a mozgóképipar versenyképességének növelésével összefüggő módosításáról kormány (a miniszterelnök kabinetfőnöke) tárgyalás lezárva  
160 T/13662 A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény foglalkoztatás bővítését célzó, a Gazdaságvédelmi Akciótervvel összhangban megvalósuló módosításáról kormány (emberi erőforrások minisztere) tárgyalás lezárva  
161 T/13661 A külképviseletekről és a tartós külszolgálatról szóló 2016. évi LXXIII. törvény módosításáról kormány (külgazdasági és külügyminiszter) tárgyalás lezárva  
162 T/13660 A Közép-európai Oktatási Alapítványról és a Közép-európai Oktatási Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról kormány (külgazdasági és külügyminiszter)    
163 T/13659 A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról kormány (agrárminiszter) tárgyalás lezárva  
164 T/13658 A rákosmezei Királydomb nemzeti emlékhellyé nyilvánításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva  
165 T/13657 A honvédelmet érintő egyes törvények módosításáról kormány (honvédelmi miniszter)    
166 T/13652 Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága Európai Unióból történő kilépésére tekintettel az Egyesült Királyság állampolgárai valamint családtagjaik tartózkodási jogáról kormány (külgazdasági és külügyminiszter) tárgyalás lezárva  
167 T/13650 A halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény módosításáról kormány (agrárminiszter)    
168 T/13648 Az egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról kormány (igazságügyi miniszter)    
169 T/13647 Magyarország Alaptörvényének kilencedik módosítása kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva  
170 T/13646 A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény módosításáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
171 T/13644 Egyes gyermekvédelmi és szociális tárgyú törvények módosításáról kormány (emberi erőforrások minisztere) tárgyalás lezárva  
172 H/13642 A kiégett üzemanyag és a radioaktív hulladék kezelésének nemzeti politikájáról szóló 21/2015. (V. 4.) OGY határozat módosításáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
173 T/13640 Az egyrészről az Európai Közösségek és tagállamaik, másrészről a Tunéziai Köztársaság közötti társulást létrehozó Euromediterrán Megállapodáshoz a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásának figyelembevétele céljából készült jegyzőkönyv kihirdetéséről kormány (külgazdasági és külügyminiszter) tárgyalás lezárva  
174 T/13631 Egyes törvényeknek az egyenlő bánásmód követelménye hatékonyabb érvényesítését biztosító módosításáról Igazságügyi bizottság tárgyalás lezárva  
175 T/13571 A koronavírus világjárvány második hulláma elleni védekezésről kormány (igazságügyi miniszter) részletes vitára vár 2020.11.10.
176 T/13558 A büntető törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvénynek a gyermekpornográfia áldozatai sértetti minőségének elismeréséhez szükséges módosításáról Demeter Márta (LMP), Csárdi Antal (LMP), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Hohn Krisztina (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Ungár Péter (LMP)    
177 T/13482 Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
178 T/13481 A foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokról és támogatásokról, valamint a foglalkoztatás felügyeletéről kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
179 T/13480 Az állami projektértékelői jogviszonyról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2016. évi XXXIII. törvény módosításáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
180 T/13479 A fogyasztóvédelemmel összefüggő egyes törvények módosításáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
181 T/13478 Az ingatlanok közműcsatlakozásának elősegítése érdekében egyes törvények módosításáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
182 T/13477 Egyes törvényeknek az otthonteremtési akcióterv bevezetése érdekében szükséges módosításáról kormány (tárca nélküli miniszter (családokért felelős)) tárgyalás lezárva  
183 T/13476 Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatnál foglalkoztatottak jogállásváltozásához szükséges egyes törvények módosításáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
184 T/13475 A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva  
185 T/13474 A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva  
186 T/13471 A Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományának jogállásáról kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva  
187 T/13469 A Kormányzati Személyügyi Döntéstámogató Rendszerről kormány (belügyminiszter)    
188 T/13467 Egyes törvényeknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományának jogállásáról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő módosításáról kormány (pénzügyminiszter)    
189 T/13308 A járványügyi intézkedésekkel kapcsolatos egyes szabályok megállapításáról és a járványügyi intézkedésekkel kapcsolatos egyes törvények módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva  
190 T/13295 Az egyes kiemelt társadalmi csoportok, valamint pénzügyi nehézséggel küzdő vállalkozások helyzetének stabilizálását szolgáló átmeneti intézkedésekről kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva 2020.10.19.
191 T/13263 Egyes klímapolitikai tárgyú törvények módosításáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
192 T/13262 Egyes törvényeknek nyilvántartásokkal és elektronikus ügyintézéssel összefüggő módosításáról kormány (belügyminiszter) tárgyalás lezárva  
193 T/13261 A családi gazdaságokról kormány (agrárminiszter)    
194 T/13260 Egyes állami tulajdonú vagyontárgyak ingyenes tulajdonba adásáról, valamint az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény módosításáról kormány (tárca nélküli miniszter (nemzeti vagyon kezeléséért felelős)) tárgyalás lezárva  
195 T/13258 Egyes adótörvények módosításáról kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva  
196 T/13257 A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva  
197 P/13184 A magyar közalkalmazotti státusz megvédéséről Ungár Péter (LMP), Hohn Krisztina (LMP)
2021.02.22.: Demeter Márta (LMP)
2021.04.07.: Dr. Keresztes László Lóránt (LMP)
   
198 T/13174 Az egészségügyi szolgálati jogviszonyról kormány (emberi erőforrások minisztere), kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva 2020.10.05.
199 T/13108 Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter)    
200 H/13107 Az ENSZ libanoni békefenntartó missziójában (UNIFIL) való magyar részvételről szóló 44/2006. (X. 10.) OGY határozat hatályon kívül helyezéséről kormány (honvédelmi miniszter) tárgyalás lezárva  
201 T/13105 A pénzügyi közvetítőrendszer egyes elemeit érintő törvények jogharmonizációs célú módosításáról kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva  
202 T/12884 Egyes vagyonkezelő alapítványokról és az azoknak történő vagyonjuttatásról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter)    
203 T/12880 Az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről a Marokkói Királyság közötti társulást létrehozó Euro-Mediterrán Megállapodás, továbbá a Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Szlovén Köztársaság és a Szlovák Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásának figyelembevétele céljából az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről a Marokkói Királyság közötti társulás létrehozásáról szóló euro-mediterrán megállapodásról szóló jegyzőkönyv, valamint az egyrészről az Európai Közösségek és tagállamaik, másrészről a Marokkói Királyság közötti társulást létrehozó Euromediterrán megállapodás jegyzőkönyvének aláírásáról és ideiglenes alkalmazásáról a Bolgár Köztársaság és Románia Európai Unióhoz történő csatlakozásának figyelembevétele céljából készült jegyzőkönyv kihirdetéséről kormány (külgazdasági és külügyminiszter) tárgyalás lezárva  
204 H/11519 A szociális dolgozók egyszeri rendkívüli juttatásával kapcsolatos járulékok és költségek átvállalásáról Kálló Gergely (Jobbik)    
205 T/11328 A rövid távú szálláshely kiadással összefüggő egyes törvények módosításáról kormány (a miniszterelnök kabinetfőnöke) tárgyalás lezárva 2020.07.13.
206 H/11282 A koronavírus gazdasági hatásaival kapcsolatos európai uniós gazdasági intézkedésekről Kövér László (Fidesz), Dr. Simicskó István (KDNP), Kocsis Máté (Fidesz)
2020.07.10.: Hollik István (KDNP)
2020.07.13.: Dr. Hörcsik Richárd (Fidesz)
tárgyalás lezárva 2020.07.13.
207 T/11277 A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvénynek a városi közparkok védelme érdekében szükséges módosításáról Schmuck Erzsébet (LMP)
2020.12.02.: Dr. Keresztes László Lóránt (LMP)
   
208 T/11175 Egyes törvények igazgatási, valamint gazdaságélénkítő célú módosításáról, továbbá egyes vagyongazdálkodást érintő rendelkezésekről kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva 2020.06.29.
209 T/11085 A sportról szóló 2004. évi I. törvény olimpiai járadékkal összefüggő módosításáról Bánki Erik (Fidesz), Dr. Szabó Tünde (Fidesz), Kocsis Máté (Fidesz)
2020.06.24.: Dr. Simicskó István (KDNP)
2020.07.01.: Nacsa Lőrinc (KDNP)
tárgyalás lezárva 2020.06.29.
210 H/11076 A magyar munkahelyek védelméről Nunkovics Tibor (Jobbik), Jakab Péter (Jobbik), Stummer János (Jobbik)
2021.02.18.: Z. Kárpát Dániel (Jobbik)
   
211 H/11051 A vízügyi ágazat válságának kezeléséről Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Hohn Krisztina (LMP)    
212 T/10993 A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról Bánki Erik (Fidesz) tárgyalás lezárva  
213 T/10990 A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva  
214 T/10954 A Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítványról és a Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról kormány (külgazdasági és külügyminiszter)    
215 T/10953 A hozzátartozók sérelmére elkövetett súlyos személy elleni erőszakos bűncselekmények áldozatainak fokozottabb védelme érdekében egyes törvények módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva  
216 T/10864 A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény módosításáról Kósa Lajos (Fidesz)
2020.06.08.: Böröcz László (Fidesz)
2020.07.01.: Bánki Erik (Fidesz)
tárgyalás lezárva  
217 T/10863 Az iskolai erőszak megszüntetése és megelőzése érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról kormány (emberi erőforrások minisztere)    
218 T/10862 Egyes egyszer használatos műanyagok forgalomba hozatalának betiltásáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
219 T/10861 A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény módosításáról, valamint az egyes felsőoktatási intézmények fenntartóváltásához kapcsolódó törvények módosításáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter)    
220 T/10860 A bűncselekménnyel okozott kár, illetve sérelemdíj megtérítése iránt indított gyorsított perről kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva  
221 T/10858 A sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról Bánki Erik (Fidesz)
2020.06.03.: Hadházy Sándor (Fidesz)
2020.06.09.: Nyitrai Zsolt (Fidesz)
tárgyalás lezárva  
222 T/10856 Magyarország 2021. évi központi költségvetésének megalapozásáról kormány (pénzügyminiszter)    
223 P/10760 A nemzeti önazonosság védelméről Kövér László (Fidesz), Dr. Semjén Zsolt (KDNP), Potápi Árpád János (Fidesz), Pánczél Károly (Fidesz), Harrach Péter (KDNP), Kocsis Máté (Fidesz)
2020.06.02.: Dr. Zsigmond Barna Pál (Fidesz), Németh Zsolt (Fidesz)
tárgyalás lezárva  
224 T/10748 A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és az egészségügyi készenlétről kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter)    
225 T/10746 A rozsdaövezeti akcióterületek létrehozásához szükséges intézkedésekről kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva  
226 T/10745 A Színház- és Filmművészeti Egyetemért Alapítványról, a Színház- és Filmművészeti Egyetemért Alapítvány és a Színház- és Filmművészeti Egyetem részére történő vagyonjuttatásról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter)    
227 T/10744 Egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról kormány (igazságügyi miniszter)    
228 T/10743 Egyes vagyongazdálkodást és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokat érintő törvények módosításáról kormány (tárca nélküli miniszter (nemzeti vagyon kezeléséért felelős))    
229 T/10742 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról kormány (emberi erőforrások minisztere) tárgyalás lezárva  
230 T/10741 Egyes törvényeknek a tizenharmadik havi nyugdíj visszaépítésével összefüggő módosításáról kormány (emberi erőforrások minisztere) tárgyalás lezárva  
231 T/10736 A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény, valamint a Budapest és az agglomeráció fejlesztésével összefüggő állami feladatokról, valamint egyes fejlesztések megvalósításáról, továbbá egyes törvényeknek a Magyarország filmszakmai támogatási programjáról szóló SA.50768 számú Európai Bizottsági határozattal összefüggő módosításáról szóló 2018. évi XLIX. törvény módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva  
232 T/10734 A magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról szóló 2009. évi CXXV. törvény módosításáról Dr. Tapolczai Gergely (Fidesz), Nyitrai Zsolt (Fidesz) tárgyalás lezárva  
233 T/10528 A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény és a börtönzsúfoltsági kártalanításokkal kapcsolatos visszaélések megszüntetése érdekében szükséges haladéktalan intézkedésekről szóló 2020. évi IV. törvény módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva  
234 T/10527 A különleges gazdasági övezetről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter)    
235 T/10525 Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvénynek az Európai Elektronikus Hírközlési Kódex létrehozásáról szóló irányelv átültetésének kötelezettségével összefüggő módosításáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter)    
236 T/10524 A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény módosítása kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
237 T/10523 Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter)    
238 T/10521 Az Erzsébet-táborokról kormány (emberi erőforrások minisztere) tárgyalás lezárva  
239 T/10516 Egyes törvényeknek az örökbefogadások elősegítésével összefüggő módosításáról kormány (emberi erőforrások minisztere)    
240 T/10515 A Bernben, 1980. május 9-én kelt Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezmény (COTIF) módosításáról Vilniusban elfogadott, 1999. június 3-án kelt Jegyzőkönyv szerinti szövegének 2009. évi és 2018. évi módosításai kihirdetéséről és a Bernben, 1980. május 9-én kelt, Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezmény módosításáról Vilniusban elfogadott, 1999. június 3-án kelt Jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló 2006. évi LXXVII. törvény módosításáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
241 H/10436 A szociális dolgozók 2020. évi egyszeri bérkiegészítéséről Ungár Péter (LMP), Csárdi Antal (LMP), Hohn Krisztina (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP)
2021.04.06.: Dr. Keresztes László Lóránt (LMP)
   
242 P/10393 A gyermekek és nők védelmének fontosságáról, valamint az Isztambuli Egyezményhez való csatlakozás elutasításáról Dr. Vejkey Imre (KDNP), Juhász Hajnalka (KDNP), Nacsa Lőrinc (KDNP)
2020.05.04.: Hollik István (KDNP)
tárgyalás lezárva  
243 T/10316 Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva  
244 T/10315 A kiskereskedelmi adóról kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva  
245 T/10314 Egyes adózási tárgyú törvényeknek a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklése érdekében szükséges módosításáról kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva  
246 T/10313 Egyes törvényeknek a felnőttképzési tevékenység ösztönzésével összefüggő módosításáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
247 T/10312 A földeken fennálló osztatlan közös tulajdon felszámolásáról és a földnek minősülő ingatlanok jogosultjai adatainak ingatlan-nyilvántartási rendezéséről kormány (agrárminiszter)    
248 T/10311 Egyes jogállási tárgyú és egyéb honvédelmi kérdésekkel foglalkozó törvények módosításáról kormány (honvédelmi miniszter) tárgyalás lezárva  
249 T/10310 Egyes törvényeknek a fegyverek megszerzésének és tartásának ellenőrzésére vonatkozó európai uniós jogi szabályozás módosításával összefüggő jogharmonizációs célú módosításáról kormány (belügyminiszter) tárgyalás lezárva  
250 T/10309 Egyes törvényeknek a polgárok biztonságát erősítő módosításáról kormány (belügyminiszter) tárgyalás lezárva  
251 T/10308 Az agráriumban létrehozandó krízisbiztosítási rendszer működéséhez szükséges egyes törvények módosításáról kormány (agrárminiszter) tárgyalás lezárva  
252 T/10303 A nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény módosításáról Magyarországi nemzetiségek bizottsága    
253 T/10217 A Magyar Export-Import Bank Részvénytársaságról és a Magyar Exporthitel Biztosító Részvénytársaságról szóló 1994. évi XLII. törvény, valamint a külképviseletekről és a tartós külszolgálatról szóló 2016. évi LXXIII. törvény módosításáról kormány (külgazdasági és külügyminiszter) tárgyalás lezárva  
254 P/10189 Magyarország népképviseleti rendszerének harminc évvel ezelőtti visszaállításáról Orbán Viktor (Fidesz), Kövér László (Fidesz), Harrach Péter (KDNP), Kocsis Máté (Fidesz), Kósa Lajos (Fidesz), Varga Mihály (Fidesz), Németh Zsolt (Fidesz), Dr. Hörcsik Richárd (Fidesz) tárgyalás lezárva  
255 T/10110 A válságkezelő alapjövedelem bevezetéséről Tordai Bence (Párbeszéd), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd)    
256 T/10099 A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény és a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény módosításáról kormány (agrárminiszter) tárgyalás lezárva  
257 T/10098 A kulturális intézményekben foglalkoztatottak közalkalmazotti jogviszonyának átalakulásáról, valamint egyes kulturális tárgyú törvények módosításáról kormány (emberi erőforrások minisztere) tárgyalás lezárva  
258 T/10097 Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény és a Magyar Állatorvosi Kamaráról, valamint az állatorvosi szolgáltatói tevékenység végzéséről szóló 2012. évi CXXVII. törvény módosításáról kormány (agrárminiszter) tárgyalás lezárva  
259 T/10096 Egyes törvényeknek a piacfelügyelettel összefüggő módosításáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
260 T/10093 A Schengeni Információs Rendszer keretében történő információcserével összefüggő egyes törvények jogharmonizációs célú módosításáról kormány (belügyminiszter) tárgyalás lezárva  
261 T/10046 A Mathias Corvinus Collegium tehetséggondozási programjának és a Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány oktatási tevékenységének támogatásáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva  
262 H/10044 A Magyarország Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között a Budapest-Belgrád vasútvonal újjáépítési beruházás magyarországi szakaszának fejlesztéséről, kivitelezéséről és finanszírozásának leállításáról Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Csárdi Antal (LMP), Demeter Márta (LMP), Hohn Krisztina (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Ungár Péter (LMP)    
263 H/10039 Az ápolási díj összegének a mindenkori minimálbérhez történő kötéséről Ungár Péter (LMP)    
264 T/10027 Egyes kivételezett gazdasági szereplők szolidaritási hozzájárulásáról Dr. Szél Bernadett (független)
2020.04.07.: Szabó Szabolcs (független)
2020.04.08.: Dr. Hadházy Ákos (független)
2020.04.08.: Bana Tibor (független)
2020.04.08.: Bencsik János (független)
   
265 T/9934 Egyes közigazgatási tárgyú törvények módosításáról, valamint ingyenes vagyonjuttatásról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva  
266 T/9933 Az egyházak szociális és gyermekvédelmi ellátások terén betöltött szerepének megerősítéséről kormány (emberi erőforrások minisztere) tárgyalás lezárva  
267 T/9932 A termelőszövetkezeti földhasználati jog alatt álló földrészletek tulajdonjogának rendezéséről és egyes földügyi tárgyú törvények módosításáról kormány (agrárminiszter) tárgyalás lezárva  
268 T/9931 Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény módosításáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
269 H/9930 A Közép-Duna Menti Kiemelt Térség területi lehatárolásáról kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva  
270 T/9928 A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény módosításáról kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva  
271 T/9927 A Budapest-Belgrád vasútvonal újjáépítési beruházás magyarországi szakaszának fejlesztéséről, kivitelezéséről és finanszírozásáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
272 T/9926 A Széchenyi István Egyetemért Alapítványról, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány és a Széchenyi István Egyetem részére történő vagyonjuttatásról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
273 T/9925 A Soproni Egyetemért Alapítványról, a Soproni Egyetemért Alapítvány és a Soproni Egyetem részére történő vagyonjuttatásról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
274 T/9924 A Neumann János Egyetemért Alapítványról, a Neumann János Egyetemért Alapítvány és a Neumann János Egyetem részére történő vagyonjuttatásról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
275 T/9923 A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítványról, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem részére történő vagyonjuttatásról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
276 T/9922 Az Universitas Miskolcinensis Alapítványról, az Universitas Miskolcinensis Alapítvány és a Miskolci Egyetem részére történő vagyonjuttatásról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
277 T/9921 A Marek József Alapítványról, a Marek József Alapítvány és az Állatorvostudományi Egyetem részére történő vagyonjuttatásról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
278 T/9920 A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
279 T/9919 Az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítés-megosztási határozat végrehajtásában történő részvételről szóló 2012. évi CCXVII. törvény módosításáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
280 T/9918 A büntetőeljárásról szóló törvény és más kapcsolódó törvények módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva  
281 T/9823 Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény módosításáról kormány (emberi erőforrások minisztere) tárgyalás lezárva 2020.03.23.
282 T/9790 A koronavírus elleni védekezésről kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva  
283 T/9677 Egyes törvényeknek a különleges jogállású szervekről és az általuk foglalkoztatottak jogállásáról szóló 2019. évi CVII. törvény hatálybalépésével összefüggő, valamint jogharmonizációs célú módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva  
284 T/9474 A Pázmány Péter Katolikus Egyetem által ellátott oktatási feladatok elősegítése céljából, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia részére történő ingyenes vagyonjuttatásról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva  
285 T/9473 A származási hely feltüntetése érdekében a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény és az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény módosításáról Gyopáros Alpár (Fidesz), Kocsis Máté (Fidesz), Tasó László (Fidesz)
2020.03.06.: Nagy Csaba (Fidesz)
2020.03.11.: Vigh László (Fidesz)
tárgyalás lezárva  
286 T/9467 Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről a Koreai Köztársaság közötti keretmegállapodáshoz a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozására tekintettel készült jegyzőkönyv kihirdetéséről kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva  
287 H/9462 Az önálló határőrség megteremtésének szükségességéről Jakab Péter (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik)    
288 T/9408 A koronavírus megjelenésének és elterjedésének megakadályozásával összefüggő feladatokról Dr. Oláh Lajos (DK), Gyurcsány Ferenc (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Arató Gergely (DK), Hajdu László (DK), Bősz Anett (DK), Varju László (DK), Sebián-Petrovszki László (DK), Varga Zoltán (DK)    
289 T/9356 Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről, valamint az állampárti vezetők és a diktatúra állambiztonsága hivatásos állományának egyes közhivatalok viseléséből való kizárása érdekében szükséges törvénymódosításokról Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Csárdi Antal (LMP), Demeter Márta (LMP), Hohn Krisztina (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Ungár Péter (LMP)    
290 T/9345 A költségmentesség és a költségfeljegyzési jog polgári és közigazgatási bírósági eljárásban történő alkalmazásáról szóló 2017. évi CXXVIII. törvény, valamint az egyes törvényeknek az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével összefüggő módosításáról szóló 2019. évi CXXVII. törvény módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva 2020.02.24.
291 T/9304 Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény módosításáról Varju László (DK), Arató Gergely (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Gyurcsány Ferenc (DK), Hajdu László (DK), Sebián-Petrovszki László (DK)
2020.03.09.: Varga Zoltán (DK)
   
292 T/9284 A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról Gulyás Gergely (Fidesz), Böröcz László (Fidesz), Dr. Bajkai István (Fidesz), Nacsa Lőrinc (KDNP) tárgyalás lezárva  
293 T/9283 Közérdekű cél megvalósítását szolgáló beruházásokkal összefüggésben egyes törvények módosításáról Kocsis Máté (Fidesz), Böröcz László (Fidesz), Nacsa Lőrinc (KDNP) tárgyalás lezárva  
294 H/9282 A "Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért" elnevezésű európai polgári kezdeményezésről Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Bencsik János (Jobbik), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Zsigmond Barna Pál (Fidesz), Hohn Krisztina (LMP), Németh Zsolt (Fidesz), Pánczél Károly (Fidesz), Schmuck Erzsébet (LMP), Szászfalvi László (KDNP), Ungár Péter (LMP)
2020.02.19.: Dr. Gyüre Csaba (Jobbik)
2020.02.21.: Nacsa Lőrinc (KDNP)
tárgyalás lezárva 2020.02.24.
295 T/9280 Az emberkereskedelem áldozatainak kizsákmányolása elleni fellépés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva  
296 T/9241 A börtönzsúfoltsági kártalanításokkal kapcsolatos visszaélések megszüntetése érdekében szükséges haladéktalan intézkedésekről kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva  
297 H/9018 Az átlag alatt kereső munkavállalók munkabérének növeléséről Jakab Péter (Jobbik)    
298 H/8873 A klímaügyi- és fenntarthatósági csúcsminisztérium felállításáról Schmuck Erzsébet (LMP), Csárdi Antal (LMP), Demeter Márta (LMP), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Hohn Krisztina (LMP), Ungár Péter (LMP)    
299 H/8571 A Boda térségébe tervezett nagy aktivitású nukleáris hulladéklerakó előkészítésének leállításáról Dr. Keresztes László Lóránt (LMP)
2020.02.21.: Hohn Krisztina (LMP)
   
300 H/8478 A fiatalok személyi jövedelemadó-mentességéről 2019.12.14.-2021.03.29.: Farkas Gergely (Jobbik)
2019.12.12.-2021.03.29.: Jakab Péter (Jobbik)
tárgyalás lezárva  
301 T/8441 A Nemzeti Kulturális Tanácsról, a kultúrstratégiai intézményekről, valamint egyes kulturális vonatkozású törvények módosításáról kormány (emberi erőforrások minisztere) tárgyalás lezárva 2019.12.09.
302 T/8194 A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosításáról Gyurcsány Ferenc (DK), Arató Gergely (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Gréczy Zsolt (DK), Hajdu László (DK), Varju László (DK)    
303 H/8188 A fóti Károlyi István Gyermekközpont helyzetének a gyermekek érdekeivel összhangban történő rendezéséről Dr. Szél Bernadett (független)    
304 T/8044 Az Országgyűlés működését és a képviselők jogállását érintő egyes törvények módosításáról Kocsis Máté (Fidesz), Böröcz László (Fidesz), Dr. Bajkai István (Fidesz), Dr. Vejkey Imre (KDNP), Halász János (Fidesz), Harrach Péter (KDNP), Hende Csaba (Fidesz), Nacsa Lőrinc (KDNP)
2019.11.21.: Bányai Gábor (Fidesz), Csenger-Zalán Zsolt (Fidesz), Boldog István (Fidesz), Nagy Csaba (Fidesz)
2019.11.21.: Szatmáry Kristóf (Fidesz)
2019.11.21.: Héjj Dávid Ádám (Fidesz)
2019.11.21.: Riz Gábor (Fidesz), Koncz Ferenc (Fidesz)
2019.11.21.: Czunyiné Dr. Bertalan Judit (Fidesz)
2019.11.21.: Dr. Salacz László (Fidesz)
tárgyalás lezárva  
305 H/8042 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat módosításáról Kocsis Máté (Fidesz), Böröcz László (Fidesz), Dr. Bajkai István (Fidesz), Dr. Vejkey Imre (KDNP), Halász János (Fidesz), Harrach Péter (KDNP), Hende Csaba (Fidesz), Nacsa Lőrinc (KDNP)
2019.11.21.: Bányai Gábor (Fidesz), Csenger-Zalán Zsolt (Fidesz), Boldog István (Fidesz), Nagy Csaba (Fidesz)
2019.11.21.: Szatmáry Kristóf (Fidesz)
2019.11.21.: Héjj Dávid Ádám (Fidesz)
2019.11.21.: Riz Gábor (Fidesz), Koncz Ferenc (Fidesz)
2019.11.21.: Czunyiné Dr. Bertalan Judit (Fidesz)
2019.11.21.: Dr. Salacz László (Fidesz)
tárgyalás lezárva  
306 T/8041 Egyes törvények jogharmonizációs célú módosításáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
307 T/8040 A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény módosításáról Kocsis Máté (Fidesz), Bánki Erik (Fidesz)
2019.12.04.: Ovádi Péter (Fidesz)
2019.12.10.: Nacsa Lőrinc (KDNP)
tárgyalás lezárva  
308 T/8039 A közbeszerzésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva  
309 T/8038 Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva  
310 T/8037 Egyes törvényeknek a Nemzeti Filmintézet Közhasznú Nonprofit Zrt. létrehozásával összefüggő módosításáról kormány (a miniszterelnök kabinetfőnöke) tárgyalás lezárva  
311 T/8036 A halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény módosításáról Dr. Szűcs Lajos (Fidesz), Font Sándor (Fidesz)
2019.11.13.: Nyitrai Zsolt (Fidesz)
tárgyalás lezárva  
312 H/8034 A temesvári népfelkelésről való megemlékezésről Németh Zsolt (Fidesz), Dr. Zsigmond Barna Pál (Fidesz), Pánczél Károly (Fidesz)
2019.11.19.: Földi László (KDNP), Dr. Vejkey Imre (KDNP)
2019.11.19.: Nacsa Lőrinc (KDNP)
2019.11.19.: Dr. Aradszki András (KDNP)
tárgyalás lezárva  
313 T/8033 Egyes vagyongazdálkodási tárgyú törvények módosításáról, valamint egyes vagyongazdálkodást érintő rendelkezésekről kormány (tárca nélküli miniszter (nemzeti vagyon kezeléséért felelős)) tárgyalás lezárva  
314 T/8032 A tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló 2014. évi LXXVI. törvény és egyes kapcsolódó törvényi rendelkezések módosításáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
315 T/8029 Egyes törvények honvédelmi kérdésekkel összefüggő módosításáról kormány (honvédelmi miniszter) tárgyalás lezárva  
316 T/8028 A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva  
317 T/8027 A szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi I. törvény, valamint az egyes törvények Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága Európai Unióból történő rendezetlen kilépése esetére szükséges módosításáról szóló 2019. évi XV. törvény módosításáról kormány (külgazdasági és külügyminiszter) tárgyalás lezárva  
318 T/8023 Egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva  
319 T/8021 A társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva  
320 T/8020 A különleges jogállású szervekről és az általuk foglalkoztatottak jogállásáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva  
321 T/8019 A kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény, valamint egyes törvényeknek a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvénnyel kapcsolatos módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva  
322 T/8018 Egyes törvényeknek az egészségügyi szolgáltatások fejlesztésével, valamint a bizonytalan minőségű, tisztázatlan hátterű egészségügyi szolgáltatók tevékenységének visszaszorításával összefüggő módosításáról kormány (emberi erőforrások minisztere) tárgyalás lezárva  
323 T/8017 A fővárosi és megyei kormányhivatalok működésének egyszerűsítése érdekében egyes törvények módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva  
324 T/8016 Az egyes törvényeknek az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével összefüggő módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva  
325 T/8015 A Versenyképesebb Magyarországért program egyes adóintézkedéseinek megvalósítását szolgáló törvények módosításáról kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva  
326 T/8014 A szakképzésről szóló 2019. évi ... törvény hatálybalépésével összefüggő módosító és hatályon kívül helyező rendelkezésekről kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
327 T/8013 A családvédelmi akciótervvel összefüggő egyes törvények módosításáról kormány (emberi erőforrások minisztere) tárgyalás lezárva  
328 T/8012 A Magyarország Kormánya és a Bolgár Köztársaság Kormánya között a Bolgár Köztársaság budapesti diplomáciai képviseletének ingatlanszükségleteit illető kérdések rendezéséről szóló megállapodás kihirdetéséről kormány (külgazdasági és külügyminiszter) tárgyalás lezárva  
329 T/7996 A Magyarország Kormánya és a Marokkói Királyság Kormánya között létrejött, az elítélt személyek átszállításáról szóló egyezmény kihirdetéséről kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva  
330 T/7991 Magyarország Alaptörvényének nyolcadik módosításáról, az önálló közigazgatási bíráskodás megszüntetéséről Szabó Timea (Párbeszéd), Burány Sándor (Párbeszéd), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd) tárgyalás lezárva  
331 T/7847 Egyes egészségügyi tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról kormány (emberi erőforrások minisztere) tárgyalás lezárva  
332 T/7846 Egyes energetikai tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
333 T/7845 Az öntözéses gazdálkodásról kormány (agrárminiszter) tárgyalás lezárva  
334 T/7844 A törvényszéki végrehajtással összefüggő egyes törvények módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva  
335 T/7843 A szakképzésről kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
336 T/7842 A pénzügyi közvetítőrendszert, valamint az államháztartást és a gazdasági stabilitást érintő egyes jogszabályok módosításáról kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva  
337 T/7700 A Nemzeti Eszközkezelő Programban részt vevő természetes személyek otthonteremtésének biztosításával összefüggő törvények módosításáról kormány (tárca nélküli miniszter (nemzeti vagyon kezeléséért felelős)) tárgyalás lezárva  
338 T/7699 "A terrorizmushoz vezető radikalizáció megelőzése: regionális politikai válaszok és kockázatcsökkentés" című regionális konferenciáról szóló, levélváltás útján létrejövő megállapodás kihirdetéséről kormány (külgazdasági és külügyminiszter) tárgyalás lezárva 2019.10.21.
339 T/7694 Egyes törvények ipar- és kereskedelemszabályozási szempontból történő, valamint jogharmonizációs célú módosításáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
340 T/7693 Az ingatlan-nyilvántartást, valamint egyes közigazgatási hatósági eljárásokat érintő egyes törvények módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva  
341 T/7692 Az Európai Határregisztrációs Rendszerrel, valamint az Európai Utasinformációs és Engedélyezési Rendszerrel összefüggő egyes törvények jogharmonizációs célú módosításáról kormány (belügyminiszter) tárgyalás lezárva  
342 T/7690 Egyes eljárások egyszerűsítése és elektronizálása érdekében szükséges törvénymódosításokról kormány (belügyminiszter) tárgyalás lezárva  
343 T/7686 Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről a Vietnámi Szocialista Köztársaság közötti beruházásvédelmi megállapodás kihirdetéséről kormány (külgazdasági és külügyminiszter) tárgyalás lezárva  
344 H/7380 Az éghajlatváltozási veszélyhelyzetből fakadó, halasztást nem tűrő feladatokról Schmuck Erzsébet (LMP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Hadházy Ákos (független), Dr. Szél Bernadett (független), Dr. Vadai Ágnes (DK), Nunkovics Tibor (Jobbik), Szabó Timea (Párbeszéd)
2019.12.02.: Dr. Keresztes László Lóránt (LMP)
tárgyalás lezárva  
345 T/7021 A klímavészhelyzet kihirdetéséről Tordai Bence (Párbeszéd)
2019.11.15.: Burány Sándor (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd)
tárgyalás lezárva  
346 T/6684 A babaváró támogatás igénylésével, valamint a nagycsaládosok személygépkocsi-szerzési támogatásával kapcsolatos eljárások illetékmentességének megteremtése érdekében az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva 2019.07.01.
347 T/6597 A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény módosításáról kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva 2019.06.24.
348 T/6576 A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításával és a nemdohányzók védelmével összefüggő egyes törvények módosításáról Lázár János (Fidesz)
2019.07.02.: Nyitrai Zsolt (Fidesz)
2019.11.11.: Hadházy Sándor (Fidesz)
2019.11.21.: B. Nagy László (Fidesz)
tárgyalás lezárva  
349 T/6552 A személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény módosításáról Gulyás Gergely (Fidesz), Kocsis Máté (Fidesz), Nacsa Lőrinc (KDNP)
2019.06.21.: Nyitrai Zsolt (Fidesz)
2019.06.24.: Halász János (Fidesz)
tárgyalás lezárva  
350 H/6543 A központi költségvetés címrendjének módosításáról Gazdasági bizottság tárgyalás lezárva  
351 T/6457 A közneveléssel összefüggő egyes törvények módosításáról és a nemzeti köznevelés tankönyvellátásáról szóló 2013. évi CCXXXII. törvény hatályon kívül helyezéséről kormány (emberi erőforrások minisztere) tárgyalás lezárva  
352 T/6455 A magyar állampolgársággal összefüggő egyes törvények módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva  
353 T/6441 A szociális hozzájárulási adó mértékének csökkentéséről és az ezzel összefüggő más törvények módosításáról kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva 2019.06.11.
354 T/6361 Magyarország 2020. évi központi költségvetésének megalapozásáról kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva  
355 T/6359 A kutatás, fejlesztés és innovációs rendszer intézményrendszerének és finanszírozásának átalakításához szükséges egyes törvények módosításáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
356 T/6355 A médiaszolgáltatással kapcsolatos egyes törvények módosításáról kormány (a miniszterelnök kabinetfőnöke) tárgyalás lezárva  
357 T/6353 Egyes közszolgálati tárgyú törvények módosításáról kormány (külgazdasági és külügyminiszter) tárgyalás lezárva  
358 T/6352 Egyes vagyongazdálkodást érintő rendelkezésekről, valamint a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokkal összefüggő egyes törvények módosításáról kormány (tárca nélküli miniszter (nemzeti vagyon kezeléséért felelős)) tárgyalás lezárva  
359 T/6351 Az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva  
360 T/6350 Egyes törvényeknek az épített és a természeti környezet védelmével, valamint a kulturális örökségvédelemmel összefüggő módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva  
361 T/6349 Az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények uniós jogharmonizációs kötelezettségek miatt szükséges módosításáról kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva  
362 T/6343 A hosszú távú részvényesi szerepvállalás ösztönzéséről és egyes törvények jogharmonizációs célú módosításáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
363 T/6191 Egyes törvényeknek a nagyszülői gyermekgondozási díj bevezetésével kapcsolatos módosításáról kormány (emberi erőforrások minisztere) tárgyalás lezárva  
364 T/5565 A tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény módosításáról kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva 2019.04.01.
365 H/5486 A 2020. év nemzeti összetartozás évének nyilvánításáról Nemzeti összetartozás bizottsága tárgyalás lezárva  
366 T/5244 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény módosításához kapcsolódóan egyes törvények módosításáról Hende Csaba (Fidesz), Barcza Attila (Fidesz), Demeter Zoltán (Fidesz), Dr. Bajkai István (Fidesz), Dr. Vejkey Imre (KDNP), Dr. Völner Pál (Fidesz), Nacsa Lőrinc (KDNP)
2019.03.14.: Herczeg Tamás (Fidesz)
2019.03.19.: Bányai Gábor (Fidesz)
2019.03.19.: Dr. Hörcsik Richárd (Fidesz)
2019.03.19.: Dr. Simon Miklós (Fidesz), Fenyvesi Zoltán (Fidesz)
2019.03.19.: Pánczél Károly (Fidesz), Ovádi Péter (Fidesz)
2019.03.19.: Bóna Zoltán (Fidesz)
2019.03.26.: Nyitrai Zsolt (Fidesz)
2019.03.28.: Szászfalvi László (KDNP)
tárgyalás lezárva  
367 T/5243 A sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról Bánki Erik (Fidesz)
2019.03.26.: Nyitrai Zsolt (Fidesz)
tárgyalás lezárva  
368 T/5241 A közigazgatási bíróságok függetlenségét biztosító további garanciákról Hende Csaba (Fidesz), Dr. Völner Pál (Fidesz), Gulyás Gergely (Fidesz)
2019.03.26.: Nyitrai Zsolt (Fidesz)
tárgyalás lezárva  
369 T/5240 Az egyes klímapolitikai tárgyú törvények módosításáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
370 T/5239 Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény és a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény módosításáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
371 T/5238 A mezőgazdasági termékpiacok szervezésének egyes kérdéseiről, a termelői és a szakmaközi szervezetekről szóló 2015. évi XCVII. törvény módosításáról, valamint a Nemzeti Földügyi Központ létrehozásával összefüggő egyes törvénymódosításokról kormány (agrárminiszter) tárgyalás lezárva  
372 T/5237 Egyes ügyintézési folyamatok egyszerűsítéséről kormány (belügyminiszter) tárgyalás lezárva  
373 T/5234 Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva  
374 T/5166 A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület tevékenységével érintett egyes állami tulajdonú ingatlanok vagyonkezelésének rendezéséről Harrach Péter (KDNP)
2019.03.12.: Nacsa Lőrinc (KDNP)
tárgyalás lezárva  
375 T/4998 A 2020. évi Dubaji Világkiállításon történő magyar megjelenés sikeres megvalósításához, továbbá egyes nemzetközi nagyeseményekhez kapcsolódó rendelkezésekről kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva 2019.03.04.
376 T/4821 Egyes törvények Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága Európai Unióból történő rendezetlen kilépése esetére szükséges módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva  
377 T/4820 Az Erzsébet-programról szóló 2012. évi CIII. törvény módosításáról kormány (emberi erőforrások minisztere) tárgyalás lezárva  
378 T/4514 A Maecenas Universitatis Corvini Alapítványról, a Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány és a Budapesti Corvinus Egyetem részére történő vagyonjuttatásról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
379 T/4513 A vagyonkezelő alapítványokról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva  
380 T/4481 A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény módosításáról kormány (agrárminiszter) tárgyalás lezárva  
381 T/4479 Az Európai Unió adatvédelmi reformjának végrehajtása érdekében szükséges törvénymódosításokról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva  
382 T/4476 A Nemzetközi Beruházási Bank és Magyarország Kormánya között a Nemzetközi Beruházási Bank Magyarországi Székhelyéről szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva  
383 T/4362 Az egyrészről az Európai Unió, az Európai Atomenergia-közösség és tagállamaik, másrészről az Örmény Köztársaság közötti átfogó és megerősített partnerségi megállapodás kihirdetéséről kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva  
384 T/4358 A Magyarország és Románia között a minősített adatok kölcsönös védelméről szóló egyezmény kihirdetéséről kormány (belügyminiszter) tárgyalás lezárva  
385 T/4075 A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva  
386 T/4072 Az Európai Közösség és tagállamai, másrészről a Svájci Államszövetség közötti, a személyek szabad mozgásáról szóló megállapodáshoz csatolt, a Horvát Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozása következtében a megállapodásban szerződő félként való részvételéről szóló Jegyzőkönyv kihirdetéséről kormány (külgazdasági és külügyminiszter) tárgyalás lezárva  
387 T/4070 A Magyarország Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya között a végzettségek, a képesítések és a tudományos fokozatok kölcsönös elismeréséről szóló Egyezmény kihirdetéséről kormány (emberi erőforrások minisztere) tárgyalás lezárva  
388 T/3975 A független Lengyelország helyreállításának centenáriumáról Kövér László (Fidesz)
2018.12.10.: Dr. Latorcai János (KDNP)
2018.12.10.: Dr. Bajkai István (Fidesz)
2018.12.11.: Németh Szilárd István (Fidesz)
tárgyalás lezárva 2018.12.10.
389 T/3637 Egyes törvényeknek az agrárgazdaság versenyképességével összefüggő módosításáról Győrffy Balázs (Fidesz), Font Sándor (Fidesz), Jakab István (Fidesz) tárgyalás lezárva  
390 T/3636 Egyes törvényeknek a mező- és erdőgazdasági földek forgalmával összefüggő módosításáról Győrffy Balázs (Fidesz), Font Sándor (Fidesz), Jakab István (Fidesz) tárgyalás lezárva  
391 T/3635 A koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvény módosításáról Dunai Mónika (Fidesz)
2018.11.22.: Dr. Bajkai István (Fidesz)
tárgyalás lezárva  
392 T/3634 A sportról szóló 2004. évi I. törvény olimpiai járadékkal összefüggő módosításáról Kocsis Máté (Fidesz), Bánki Erik (Fidesz), Gulyás Gergely (Fidesz)
2018.12.06.: Dunai Mónika (Fidesz)
tárgyalás lezárva  
393 T/3633 Az Állami Számvevőszékről szóló 2011. évi LXVI. törvény, valamint a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva  
394 T/3632 A Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról Bánki Erik (Fidesz)
2018.12.06.: Dr. Salacz László (Fidesz)
tárgyalás lezárva  
395 T/3630 Egyes agrárszabályozási tárgyú törvények módosításáról kormány (agrárminiszter) tárgyalás lezárva  
396 T/3628 A munkaidő-szervezéssel és a munkaerő-kölcsönzés minimális kölcsönzési díjával összefüggő egyes törvények módosításáról Szatmáry Kristóf (Fidesz), Kósa Lajos (Fidesz)
2018.11.26.: Bányai Gábor (Fidesz)
tárgyalás lezárva  
397 T/3626 Egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú, valamint az egészségüggyel összefüggő egyes törvények módosításáról kormány (emberi erőforrások minisztere) tárgyalás lezárva  
398 T/3625 A Hungary Helps Programról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva  
399 T/3624 Az energetikai tárgyú törvények, valamint egyes klímapolitikai és adózási tárgyú törvények módosításáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
400 T/3623 Egyes szociális, gyermekvédelmi tárgyú, valamint egyéb kapcsolódó törvények módosításáról kormány (emberi erőforrások minisztere) tárgyalás lezárva  
401 T/3622 Az idegenrendészeti szervvel összefüggő egyes törvények módosításáról kormány (belügyminiszter) tárgyalás lezárva  
402 T/3621 A honvédelmi alkalmazottak jogállásáról kormány (honvédelmi miniszter) tárgyalás lezárva  
403 T/3618 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva  
404 T/3615 A rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény és más kapcsolódó törvények módosításáról kormány (belügyminiszter) tárgyalás lezárva  
405 T/3613 Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva  
406 T/3610 A kormányzati igazgatásról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva  
407 T/3609 A 2021. évi népszámlálásról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva  
408 T/3604 A Nemzeti Eszközkezelő Programban résztvevő természetes személyek otthonteremtésének biztosításáról kormány (tárca nélküli miniszter (nemzeti vagyon kezeléséért felelős)) tárgyalás lezárva  
409 T/3376 Filmalkotások készítésével és terjesztésével kapcsolatos egyes törvények módosításáról kormány (a miniszterelnök kabinetfőnöke) tárgyalás lezárva  
410 T/3375 A turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló 2016. évi CLVI. törvény és kapcsolódó törvények módosításáról kormány (a miniszterelnök kabinetfőnöke) tárgyalás lezárva  
411 T/3374 A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva  
412 T/3373 A településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva  
413 T/3372 Egyes kulturális tárgyú törvények módosításáról kormány (emberi erőforrások minisztere) tárgyalás lezárva  
414 T/3371 A sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról kormány (emberi erőforrások minisztere) tárgyalás lezárva  
415 T/3370 A közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva  
416 T/3369 Az állami vagyongazdálkodással és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokkal összefüggő egyes törvények módosításáról, valamint egyes önkormányzati vagyont érintő rendelkezésekről kormány (tárca nélküli miniszter (nemzeti vagyon kezeléséért felelős)) tárgyalás lezárva  
417 T/3367 Az állami magasépítési beruházások megvalósításáról kormány (tárca nélküli miniszter (nemzeti vagyon kezeléséért felelős)) tárgyalás lezárva  
418 T/3366 Az egyes migrációs tárgyú és kapcsolódó törvények módosításáról kormány (belügyminiszter) tárgyalás lezárva  
419 T/3354 A közigazgatási bíróságokról szóló törvény hatálybalépéséről és egyes átmeneti szabályokról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva  
420 T/3353 A közigazgatási bíróságokról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva  
421 T/3296 Egyes kutatás-fejlesztéssel, valamint szakképzéssel összefüggő törvények módosításáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
422 T/3295 Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
423 T/3294 A felsőoktatás szabályozására vonatkozó és egyes kapcsolódó törvények módosításáról kormány (emberi erőforrások minisztere) tárgyalás lezárva  
424 T/3293 Egyes törvényeknek az építészeti alkotásokra, műszaki létesítményekre és azok terveire vonatkozó szerzői jogi szabályozással összefüggő módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva  
425 T/3292 Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva  
426 T/3291 Egyes törvényeknek a Magyar Honvédség új szervezeti rendjének kialakításával összefüggő módosításáról kormány (honvédelmi miniszter) tárgyalás lezárva  
427 T/3127 Egyes családtámogatási és nyugdíjbiztosítási tárgyú törvények módosításáról kormány (emberi erőforrások minisztere) tárgyalás lezárva  
428 T/2941 Egyes választásokkal kapcsolatos törvények módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva  
429 T/2940 Az oktatási nyilvántartásról kormány (emberi erőforrások minisztere) tárgyalás lezárva  
430 T/2939 A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvénynek az Alaptörvény hetedik módosításával összefüggő módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva  
431 T/2938 A hazai kis- és középvállalkozások fejlesztéséhez kapcsolódó egyes törvények módosításáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
432 T/2936 Egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva  
433 T/2935 Egyes törvények külügyi igazgatási tárgyú módosításáról kormány (külgazdasági és külügyminiszter) tárgyalás lezárva  
434 T/2934 Egyes büntetőjogi tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva  
435 T/2932 Az 1979. évi 25. törvényerejű rendelettel kihirdetett, a pszichotróp anyagokról szóló, Bécsben, az 1971. évi február hó 21. napján aláírt egyezmény módosításának kihirdetéséről kormány (emberi erőforrások minisztere) tárgyalás lezárva  
436 T/2931 Az egyes adótörvények uniós kötelezettségekhez kapcsolódó, valamint egyes törvények adóigazgatási tárgyú módosításáról kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva  
437 T/2930 Egyes belügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról kormány (belügyminiszter) tárgyalás lezárva  
438 T/2929 Az 1965. évi 4. törvényerejű rendelettel kihirdetett, a New-Yorkban, 1961. március 30-án kelt Egységes Kábítószer Egyezmény módosításának kihirdetéséről kormány (emberi erőforrások minisztere) tárgyalás lezárva  
439 T/2928 Az egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva  
440 T/2924 A pénzügyi közvetítőrendszert érintő egyes törvények jogharmonizációs célú módosításáról kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva  
441 T/2923 Az egyes bírósági eljárások elhúzódásával kapcsolatos vagyoni elégtétel érvényesítéséről kormány (igazságügyi miniszter)    
442 T/2922 Egyes törvények fogyasztóvédelmi célú módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva  
443 H/2681 A Magyar-székely összetartozás napjáról Szávay István (Jobbik)
2018.10.19.: Dr. Keresztes László Lóránt (LMP)
2018.10.25.: Dr. Molnár Zsolt (MSZP)
2018.10.29.: Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd)
2018.11.05.: Szászfalvi László (KDNP)
2018.11.05.: Pánczél Károly (Fidesz)
2018.12.11.: Herczeg Tamás (Fidesz)
tárgyalás lezárva  
444 T/2600 A lakástakarékpénztárakról szóló 1996. évi CXIII. törvény módosításáról Bánki Erik (Fidesz) tárgyalás lezárva 2018.10.15.
445 T/2164 Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény módosításáról kormány (agrárminiszter) tárgyalás lezárva  
446 T/2061 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi. CXC. törvény módosításáról Magyarországi nemzetiségek bizottsága tárgyalás lezárva  
447 T/1659 Egyes iparjogvédelmi törvények módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva  
448 T/1658 A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény és az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló 2008. évi XLV. törvény módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva  
449 T/1358 A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva  
450 T/1356 Az EUROFISH Nemzetközi Szervezetet létrehozó Megállapodás kihirdetéséről kormány (agrárminiszter) tárgyalás lezárva  
451 H/893 A földművesek emléknapjáról Dr. Turi-Kovács Béla (Fidesz), Dr. Simon Miklós (Fidesz), Farkas Sándor (Fidesz), Jakab István (Fidesz), Szászfalvi László (KDNP)
2018.09.17.: Font Sándor (Fidesz)
2018.09.17.: Bencsik János (Fidesz)
2018.09.17.: Czerván György (Fidesz)
tárgyalás lezárva  
452 T/869 A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény módosításáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
453 T/857 A Budapest és az agglomeráció fejlesztésével összefüggő állami feladatokról, valamint egyes fejlesztések megvalósításáról, továbbá egyes törvényeknek a Magyarország filmszakmai támogatási programjáról szóló SA.50768 számú Európai Bizottsági határozattal összefüggő módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva 2018.07.16.
454 T/856 A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosításáról Czunyiné Dr. Bertalan Judit (Fidesz) tárgyalás lezárva 2018.07.16.
455 T/714 Egyes választásokkal kapcsolatos törvények módosításáról Gulyás Gergely (Fidesz), Dr. Bajkai István (Fidesz), Dr. Zsigmond Barna Pál (Fidesz), Kocsis Máté (Fidesz), Németh Szilárd István (Fidesz) tárgyalás lezárva  
456 T/713 A Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény módosításáról Dr. Zsigmond Barna Pál (Fidesz), Nacsa Lőrinc (KDNP) tárgyalás lezárva  
457 T/712 A sportról szóló 2004. évi I. törvény és az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény módosításáról Bánki Erik (Fidesz)
2018.07.02.: Nagy Csaba (Fidesz)
2018.07.10.: Dunai Mónika (Fidesz)
tárgyalás lezárva  
458 T/711 A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény módosításáról Hende Csaba (Fidesz), Dr. Bajkai István (Fidesz)
2018.07.10.: Dr. Zsigmond Barna Pál (Fidesz)
tárgyalás lezárva  
459 T/710 A Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenntartói jogait érintő egyes törvények módosításáról Gulyás Gergely (Fidesz), Dunai Mónika (Fidesz) tárgyalás lezárva  
460 T/708 A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény módosításáról kormány (belügyminiszter) tárgyalás lezárva  
461 T/707 A gyülekezési jogról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva  
462 T/706 A magánélet védelméről kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva  
463 T/629 Magyarország 2019. évi központi költségvetésének megalapozásáról kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva  
464 T/628 A Magyarország biztonsági érdekét sértő külföldi befektetések ellenőrzéséről kormány (belügyminiszter) tárgyalás lezárva  
465 T/627 A szociális hozzájárulási adóról kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva  
466 T/626 A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalról szóló 2013. évi XXII. törvény módosításáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
467 T/625 Az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról, valamint a bevándorlási különadóról kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva  
468 T/624 Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény módosításáról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
469 T/623 Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvénynek az Európai Unió adatvédelmi reformjával összefüggő módosításáról, valamint más kapcsolódó törvények módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva  
470 T/533 A Magyarország és a Szlovák Köztársaság között az államhatárról szóló Szerződés kihirdetéséről kormány (belügyminiszter) tárgyalás lezárva  
471 T/532 A Magyarország Kormánya és az Ománi Szultánság Kormánya között a diplomata, szolgálati és különleges útlevelekkel rendelkező állampolgáraik vízummentességéről szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (külgazdasági és külügyminiszter) tárgyalás lezárva  
472 T/473 A Magyar Köztársaság Kormánya és a Kazak Köztársaság Kormánya között a diplomata és szolgálati útlevéllel rendelkező állampolgáraik kölcsönös vízummentességéről Megállapodás, valamint az annak módosításáról szóló Budapesten, 2018. február 28-án aláírt Jegyzőkönyv kihirdetéséről kormány (külgazdasági és külügyminiszter) tárgyalás lezárva  
473 T/406 Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvénynek a magasházak építésének szabályozásával kapcsolatos módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva  
474 T/400 Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, és másrészről Mongólia közötti partnerségi és együttműködési keretmegállapodáshoz, a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásának figyelembevétele céljából készült jegyzőkönyv kihirdetéséről kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva  
475 T/386 Az üzleti titok védelméről kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva  
476 H/385 A 2017-2030 közötti időszakra vonatkozó, 2050-ig tartó időszakra kitekintést nyújtó második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiáról kormány (nemzeti fejlesztési miniszter) tárgyalás lezárva  
477 T/384 Egyes törvényeknek a vízkivételekkel összefüggő módosításáról kormány (belügyminiszter) tárgyalás lezárva  
478 T/333 Egyes törvényeknek a jogellenes bevándorlás elleni intézkedésekkel kapcsolatos módosításáról kormány (belügyminiszter) tárgyalás lezárva  
479 T/332 Magyarország Alaptörvényének hetedik módosítása kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva  
480 T/14 Magyarország minisztériumainak felsorolásáról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról Orbán Viktor (Fidesz), Dr. Semjén Zsolt (KDNP), Rogán Antal (Fidesz), Gulyás Gergely (Fidesz), Kocsis Máté (Fidesz) tárgyalás lezárva 2018.05.10.