Bizottsági arcképcsarnok

Készült: 2024.03.29.09:31:39 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

252. ülésnap (2017.10.31.), 4. felszólalás
Felszólaló Dr. Rétvári Bence (KDNP)
Beosztás Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka napirend előttihez hozzászólás
Videó/Felszólalás ideje 5:30


Felszólalások:  Előző  4  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Az elmúlt hat-hét esztendőben a jogalkotás igyekezett elejét venni az olyasfajta problémáknak, igyekezett a büntetőjog eszközeivel is megbüntetni és szigorúan büntetni azokat, akik nők ellen vagy bármilyen kapcsolati formában erőszakot követnek el, annak nyilván többféle elkövetési magatartása mellett. Ennek egyrészről volt az az indoka, hogy azok, akik ezt elkövették, azok az igazságos büntetésüket megkapják, másrészről pedig az volt, hogy elrettentse azokat, akik hasonló bűncselekményt követnének el.

Hangsúlyozom, hogy Magyarországon évtizedek óta a kapcsolati erőszak mint büntetőjogi tényállás, mint büntetendő cselekmény a közbeszéd része volt, ugyanakkor egyetlenegy MSZP-SZDSZ-kormány sem szövegezte ezt meg a büntető törvénykönyv részeként. A büntető törvénykönyv egy feles törvény, mindegyik korábbi kormányzatnak lehetősége lett volna ezt a büntető törvénykönyvbe beilleszteni, de nem tették meg.

A 2010-ben kormányra kerülő Fidesz-KDNP volt az, amelyik egyrészről 2012 júliusától szigorúbbá tette a büntető törvénykönyvben a szexuális zaklatás különböző eseteit: 1-5 év a büntetési tétel, de ha ez valamilyen függelmi viszonyban történik, akkor 2-8 év szabadságvesztéssel is büntethető. A Fidesz-KDNP a legszigorúbban igyekszik fellépni a büntető törvénykönyv eszközeivel is az ellen, hogy valakik ilyesfajta zaklatásokat elkövessenek.

2013 júliusában lépett hatályba az új büntető törvénykönyv, amelyet a kormánypártok fogadtak el itt a parlamentben. Ez az első olyan magyar büntető jogszabály, amely a kapcsolati erőszakot mint önálló büntetőjogi tényállást a magyar jogrendszerbe bevezette. Sokan sok mindenről beszéltek korábban, de semmit nem tettek. A Fidesz-KDNP pedig nemcsak beszélt a problémáról, hanem megoldási javaslattal is élt, beterjesztette a parlament elé, a kormánypárti képviselők elfogadták, az ellenzéki képviselők pedig nem fogadták el.

(9.10)

Ez a korábbinál sokkal szigorúbban bünteti a fennálló vagy volt hozzátartozóval szemben rendszeresen elkövetett erőszakot, becsületsértő vagy anyagi javak ellen irányuló cselekedetet, sőt fizikai bántalmazás esetén már nemcsak magánindítványra, hanem bárki más feljelentésére vagy tettenérés alapján is indítható büntetőeljárás.

Azért fontos ez a módosítás, hiszen rendkívül szélesre szabja a kapcsolati erőszak tényállását, másrészről pedig mivel az áldozatok ‑ ahogy ön is mondta ‑ nagyon sokszor nem mernek feljelentést tenni, nagyon sokszor nem merik elindítani ezeket a büntetőeljárásokat, éppen ezért mindenki más számára is megnyitottuk ennek a lehetőségét.

Fontos az áldozatok segítése, éppen ezért nemcsak a kríziskezelő központok hálózatát bővítettük ki Magyarországon, hanem teljesen új, 2012-ben megjelent titkos menedékház-intézményeket is létrehoztunk. Ez pontosan azt a célt szolgálja, hogy ha valakinek nincs hova mennie az erőszakoskodó társa elől elmenekülve, akkor az állam biztosítja számára a titkos menedékházat ‑ shelter house, így hívják ezt a nyugat-európai szakmai nyelvben ‑, ahova ő el tud menekülni, ahol ő biztonságban lehet akár a gyerekével együtt, és nem kell az erőszakoskodó társától tartania. Ezen túlmenően a büntető törvénykönyvben a távoltartási rendelkezések is szigorodtak. Sőt, az új EFOP-konstrukció között egy eléggé széles körű menedékház-támogatási projektet is beindítottunk, amiből tovább bővülhet az ilyesfajta segítséget nyújtó menedékházak rendszere Magyarországon.

Ezek olyan intézkedések, amelyeket tíz évvel ezelőtt is meg lehetett volna hozni; abból a pénzből, amit a 4-es metró európai uniós támogatásából elcsaltak, elloptak, eltüntettek vagy szabálytalanul használtak fel, sok-sok ilyen titkos menedékház-hálózatot lehetett volna létrehozni, de nem az volt a fontos a szocialista kormányoknak, hogy erre fordítsák az EU-s forrásokat, hanem inkább a 4-es metró korrupciójára költötték.

Az EMMI támogatásával 2014-ben sor került egy új, a krízisközpontok munkáját szabályozó szak­mai protokoll kidolgozására is, a titkos menedékház és a félutas kiléptető házak szakmai protokolljának a kidolgozása pedig 2015-ben történt meg. A költségvetésben 2016-ban 50 százalékkal növeltük a krízisközpontok támogatását, a titkos menedékházakat pedig utána 100 százalékkal növeltük. Még hosszan lehetne sorolni, akár a 14-18 éves prevencióban, akár más téren. Hadd említsem meg ezek közül a „Vedd észre!” szlogennel futó kampányt, amely szintén az EMMI támogatásával valósul meg, hogy hogyan próbálunk meg azoknak a nőknek, asszonyoknak segíteni, akik nehéz helyzetbe kerülnek, és a kapcsolati erőszaknak vagy bármilyen más munkaerőszaknak az áldozataivá válnak. Ez a kormány ez ügyben cselekedett is.

Amit pedig idézett képviselő asszony, az nem egy plakát (Az elnök a csengő megkocogtatásával jel­zi az idő leteltét.), hanem egy kutatás, és olyan eredményeken alapul, azokat az eredményeket közli csupán, amelyek egy reprezentatív kutatásból derültek ki, semmifajta egyéb szándék nincs e mögött. Se­gíteni szeretnénk (Az elnök ismét csenget.) mindenkit, és senkit sem szeretnénk megbélyegezni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)




Felszólalások:  Előző  4  Következő    Ülésnap adatai