Készült: 2024.03.28.20:43:44 Dinamikus lap

Képviselő által benyújtott indítványok 2014-2018


Paraméterek:
Képviselő: Bangóné Borbély Ildikó

Önálló indítványok
Iromány Cím Benyújtók Benyújtva
K/20075 Tudják, hogy összesen ezer millió forinttal tartoznak több mint százezer magyar családnak? Mit gondolnak arról, hogy több mint százezer gyermek után nem fizették ki az alanyi jogon járó anyasági támogatást? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2018.03.06
K/19988 Ha nem kérdezünk rá, soha nem kapja meg Csanádpalota a gyermekek étkeztetéséhez szükséges támogatást? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2018.02.26
K/19824 Hogyan született meg az Állami Számvevőszék megújult módszertana? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2018.02.16
V/19797 Változás kell Magyarországon! - Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak! Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Tukacs István (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Kiss László (MSZP), Teleki László (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik) és 13 képviselőtársuk. 2018.02.14
K/19694 Miért nem automatikus a GYES folyósítása a GYED lejárta után? 2. Miért nem a szülő érdekeit tartják szem előtt? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2018.02.06
K/19660 Miként anyakönyvezik a külföldön született gyermekeket? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2018.02.05
K/19653 Önöknek mettől-meddig kellene dolgozniuk, hogy addig se lopjanak? Avagy nem szégyelli magát, hogy bűnözőknek állítja be a közmunkásokat? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2018.02.01
K/19652 Az is valami népnevelő koncepció része, hogy gyermekek éhezzenek Csanádpalotán? Mikor kapja meg a város azt, amit megírt nekik? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2018.02.01
I/19574 Nem gondolja, hogy államtitkárként nem az ételosztásra, hanem egy működőképes, a szegényeket felemelő szociális rendszer kialakítására kellene koncentrálnia? Azért tartják szándékosan szegénységben az embereket, mert az gondolják, így legalább egy zsák krumplival megvehetik a szavazataikat? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2018.01.25
I/19573 Ön szerint nem megalázó és aljas dolog gyermekeket térdepeltetni? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2018.01.25
K/19571 Köszönjük Bence! Ülj le, egyes! Önök tényleg ennyire tartják a nőket? Önök szerint egy családban a férfi kizárólagos dolga a pénz kezelése? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2018.01.24
K/19570 Miként változott az Ön fizetése és a közmunkásoké az elmúlt években? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2018.01.24
K/19545 Önöknek mekkora befektetést érnek a trónörökösök? Az Ön minisztériumában, a felsővezetők gyermekei közül mennyien mennek Kerényi Imre elittáborába a nyáron? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2018.01.22
K/19544 Önöknek mekkora befektetést érnek a trónörökösök? Az Ön minisztériumában, a felsővezetők gyermekei közül mennyien mennek Kerényi Imre elittáborába a nyáron? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2018.01.22
K/19543 Önöknek mekkora befektetést érnek a trónörökösök? Az Ön minisztériumában, a felsővezetők gyermekei közül mennyien mennek Kerényi Imre elittáborába a nyáron? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2018.01.22
K/19542 Önöknek mekkora befektetést érnek a trónörökösök? Az Ön minisztériumában, a felsővezetők gyermekei közül mennyien mennek Kerényi Imre elittáborába a nyáron? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2018.01.22
K/19541 Önöknek mekkora befektetést érnek a trónörökösök? Az Ön minisztériumában, a felsővezetők gyermekei közül mennyien mennek Kerényi Imre elittáborába a nyáron? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2018.01.22
K/19540 Önöknek mekkora befektetést érnek a trónörökösök? Az Ön minisztériumában, a felsővezetők gyermekei közül mennyien mennek Kerényi Imre elittáborába a nyáron? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2018.01.22
K/19539 Önöknek mekkora befektetést érnek a trónörökösök? Az Ön minisztériumában, a felsővezetők gyermekei közül mennyien mennek Kerényi Imre elittáborába a nyáron? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2018.01.22
K/19538 Önöknek mekkora befektetést érnek a trónörökösök? Az Ön minisztériumában, a felsővezetők gyermekei közül mennyien mennek Kerényi Imre elittáborába a nyáron? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2018.01.22
K/19537 Önöknek mekkora befektetést érnek a trónörökösök? Az Ön minisztériumában, a felsővezetők gyermekei közül mennyien mennek Kerényi Imre elittáborába a nyáron? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2018.01.22
K/19536 Önnek mekkora befektetést érnek a trónörökösök? Az Ön gyermekei mennek-e Kerényi Imre elittáborába a nyáron? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2018.01.22
K/19535 Önöknek mekkora befektetést érnek a trónörökösök? Az Ön minisztériumában, a felsővezetők gyermekei közül mennyien mennek Kerényi Imre elittáborába a nyáron? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2018.01.22
K/19533 Miért ígérték meg, ha utána nem engedik? Mi tesz azért, hogy egy működő uszodában a gyermekek is sportolhassanak? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2018.01.22
K/19477 Tudnak-e arról, hogy Magyarországon több millió forintért adják-veszik az újszülötteket? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2018.01.18
K/19476 Tudnak-e arról, hogy Magyarországon több millió forintért adják-veszik az újszülötteket? Mit tesz a kormány az örökbefogadások felgyorsításáért? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2018.01.18
H/19475 A Kormány betelepítési politikájának hátterét feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról Vona Gábor (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Apáti István (Jobbik), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dúró Dóra (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Gúr Nándor (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Heringes Anita (MSZP), Kepli Lajos (Jobbik), Korózs Lajos (MSZP), Kulcsár Gergely (Jobbik), Lukács Zoltán (MSZP), Magyar Zoltán (Jobbik), Mesterházy Attila (MSZP), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Pintér Tamás (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Szabó Sándor (MSZP), Szilágyi György (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Tukacs István (MSZP), Tóbiás József (MSZP) és 2 képviselőtársuk. 2018.01.18
K/19474 Önnek mit jelent az "egzotikus szegénynegyed"? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2018.01.18
K/19408 Mennyire segíti a háziorvosi körzetek betöltését a kormány támogatása Hajdú-Bihar megyében? Dr. Szakács László (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2018.01.17
K/19407 Milyen hatásfokon működik a magánegészségügy Hajdú-Bihar megyében? Dr. Szakács László (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2018.01.17
K/19406 Milyen hatásfokon működik az állami egészségügy Hajdú-Bihar megyében? Dr. Szakács László (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2018.01.17
K/19405 Milyen a háziorvosok életkori összetétele Hajdú-Bihar megyében? Dr. Szakács László (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2018.01.17
K/19356 Pontosan mennyi tanár, szaktanár hiányzik a szakiskolákból, a szakközépiskolákból és a szakgimnáziumokból megyékre lebontva? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2018.01.16
K/19355 Miért nem automatikus a GYES folyósítása a GYED lejárta után? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2018.01.16
K/19341 Mennyi újszülött halt meg szülés közben vagy orvosi műhiba következményeként 2010 óta? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2018.01.15
K/19340 Hova tűnnek el a gyerekek a gyermekotthonból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2018.01.15
K/19339 Meddő források a meddőség kezelésére? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2018.01.15
K/19316 Ellátja-e feladatát az Állami Számvevőszék? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2018.01.12
K/19315 Lehet-e "önkéntesen" megalázkodni? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2018.01.12
K/19252 Mikor mondják meg az igazságot végre. Pontosan mennyi gyermeknek nem készült el a diákigazolványa 2018. januárjára? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2018.01.04
K/19044 Sérültek-e alapjogok a váci krumpliosztáskor? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.12.20
K/19043 Sérült-e a párttörvény a váci krumpliosztáskor? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.12.20
K/19039 Mit tesz a kormány annak érdekében, hogy ne növekedjen tovább az anyagi helyzet miatt családjukból kiemelt gyerekek száma? Megfogadják-e az ombudsman tanácsait? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.12.20
K/19036 Térdepeltetéstől a Mikulásig?! Miniszter Úr mit szól hozzá, hogy párttársai sorra járják az óvodákat? Ön szerint normális, hogy a gyerekeken keresztül akarják megvenni a szülők szavazatát? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.12.20
K/19035 Pontosan mennyi tantermet adtak át a 2017-es évben? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.12.20
K/19034 Pontosan mennyi tornatermet adtak át a 2017-es évben? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.12.20
K/19033 Pontosan mennyi tanuszodát adtak át a 2017-es évben? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.12.20
K/18833 Miért nem emelték az elmúlt nyolc évben egy forinttal sem a családi pótlékot, a gyest, a gyetet, az anyasági támogatást, a nyugdíjminimumot? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.12.11
K/18832 Mi lesz a rendszeres gyermekvédelmi kedvezménnyel? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.12.11
A/18821 Miniszter Úr? Tényleg azt gondolja, hogy Önökre a törvények nem vonatkoznak? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.12.11
I/18790 Attól, hogy Önök luxusautóikból nem látják, mi folyik ebben az országban, attól még igenis létezik a szegénység! Tudják, hogy miközben Önök degeszre tömik a zsebüket, milliók élnek szegénységben?! Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.12.06
T/18781 A nyugdíjak 13. havi külön juttatással történő kiegészítése érdekében a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Tukacs István (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP)
2017.12.11.: Hiszékeny Dezső (MSZP)
2017.12.11.: Dr. Hiller István (MSZP)
2017.12.11.: Szabó Sándor (MSZP)
2017.12.12.: Horváth Imre (MSZP)
2017.12.12.: Dr. Molnár Zsolt (MSZP)
2017.12.05
T/18780 A rászoruló gyermekek szünidei étkeztetésének kibővítése érdekében Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvény módosításáról Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP) 2017.12.05
K/18650 Nem elég, hogy a kormány tétlenül nézi, hogy ma Magyarországon emberek éheznek, még azt is megtiltja, hogy a civilek ételt osszanak nekik? Magukban már semmi emberség sem maradt?! Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.30
K/18644 Mennyit kell várni egy mammográfiai vizsgálatra? Kunhalmi Ágnes (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.29
K/18641 A kormány megfelelő adatok és információk nélkül irányítja az egészségügyi ellátást? Hogyan akarják szabályozni a védőnői ellátást, ha azt sem tudják, hogy mennyi betöltetlen védőnői állás van ma Magyarországon az egyes megyékben? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.28
K/18640 Hol és mennyi szülőtartást fizettet ki az állam a családokkal? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.28
H/18634 A kiskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények megelőzéséhez szükséges intézkedésekről Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.28
A/18615 Háromszáztizennégy nem elég? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.27
H/18614 Az egészségügyi ellátórendszer intézményi, személyi és anyagi feltételeinek megerősítéséről, valamint a gyógyításhoz való hozzáférés igazságos és méltányos biztosításához szükséges intézkedésekről Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Tukacs István (MSZP)
2017.11.27.: Gúr Nándor (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Teleki László (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP)
2017.11.24
K/18563 Miért hagyja a kormány, hogy az ország egyes részein megszűnjön a gyermekorvosi ellátás? Mennyi gyermekorvos hiányzik Pest megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.21
K/18562 Miért hagyja a kormány, hogy az ország egyes részein megszűnjön a gyermekorvosi ellátás? Mennyi gyermekorvos hiányzik Borsod-Abaúj-Zemplén megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.21
K/18561 Miért hagyja a kormány, hogy az ország egyes részein megszűnjön a gyermekorvosi ellátás? Mennyi gyermekorvos hiányzik Jász-Nagykun-Szolnok megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.21
K/18560 Miért hagyja a kormány, hogy az ország egyes részein megszűnjön a gyermekorvosi ellátás? Mennyi gyermekorvos hiányzik Hajdú-Bihar megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.21
K/18559 Miért hagyja a kormány, hogy az ország egyes részein megszűnjön a gyermekorvosi ellátás? Mennyi gyermekorvos hiányzik Zala megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.21
K/18558 Miért hagyja a kormány, hogy az ország egyes részein megszűnjön a gyermekorvosi ellátás? Mennyi gyermekorvos hiányzik Vas megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.21
K/18557 Miért hagyja a kormány, hogy az ország egyes részein megszűnjön a gyermekorvosi ellátás? Mennyi gyermekorvos hiányzik Győr-Moson-Sopron megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.21
K/18556 Miért hagyja a kormány, hogy az ország egyes részein megszűnjön a gyermekorvosi ellátás? Mennyi gyermekorvos hiányzik Veszprém megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.21
K/18555 Miért hagyja a kormány, hogy az ország egyes részein megszűnjön a gyermekorvosi ellátás? Mennyi gyermekorvos hiányzik Somogy megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.21
K/18554 Miért hagyja a kormány, hogy az ország egyes részein megszűnjön a gyermekorvosi ellátás? Mennyi gyermekorvos hiányzik Komárom-Esztergom megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.21
K/18553 Miért hagyja a kormány, hogy az ország egyes részein megszűnjön a gyermekorvosi ellátás? Mennyi gyermekorvos hiányzik Fejér megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.21
K/18552 Miért hagyja a kormány, hogy az ország egyes részein megszűnjön a gyermekorvosi ellátás? Mennyi gyermekorvos hiányzik Budapesten? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.21
K/18551 Miért hagyja a kormány, hogy az ország egyes részein megszűnjön a gyermekorvosi ellátás? Mennyi gyermekorvos hiányzik Békés megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.21
K/18550 Miért hagyja a kormány, hogy az ország egyes részein megszűnjön a gyermekorvosi ellátás? Mennyi gyermekorvos hiányzik Csongrád megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.21
K/18549 Miért hagyja a kormány, hogy az ország egyes részein megszűnjön a gyermekorvosi ellátás? Mennyi gyermekorvos hiányzik Tolna megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.21
K/18548 Miért hagyja a kormány, hogy az ország egyes részein megszűnjön a gyermekorvosi ellátás? Mennyi gyermekorvos hiányzik Bács-Kiskun megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.21
K/18547 Miért hagyja a kormány, hogy az ország egyes részein megszűnjön a gyermekorvosi ellátás? Mennyi gyermekorvos hiányzik Baranya megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.21
K/18546 Miért hagyja a kormány, hogy az ország egyes részein megszűnjön a gyermekorvosi ellátás? Mennyi gyermekorvos hiányzik Heves megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.21
K/18545 Miért hagyja a kormány, hogy az ország egyes részein megszűnjön a gyermekorvosi ellátás? Mennyi gyermekorvos hiányzik Nógrád megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.21
K/18543 Miért hagyja a kormány, hogy az ország egyes részein megszűnjön a gyermekorvosi ellátás? Mennyi gyermekorvos hiányzik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.21
A/18499 A hatvan az már több, mint százhúsz? Lehet ilyen? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.20
K/18465 Nincs 50 millió forint ott a haldokló betegek támogatására, ahol több mint 330 milliárd forintnyi TAO támogatás jut a sportszervezetekhez? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.16
H/18366 A munkabérből való biztos megélhetés és a munkavállalói biztonság feltételeinek megteremtéséhez szükséges halaszthatatlan intézkedésekről Gúr Nándor (MSZP)
2017.11.14.: Bangóné Borbély Ildikó (MSZP)
2017.11.14.: Tóth Csaba (MSZP)
2017.11.14.: Dr. Szakács László (MSZP)
2017.11.14.: Heringes Anita (MSZP)
2017.11.14.: Dr. Tóth Bertalan (MSZP)
2017.11.13
H/18293 Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról Szelényi Zsuzsanna (független), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Heringes Anita (MSZP), Schmuck Erzsébet (LMP), Szabó Timea (független) 2017.11.07
K/18271 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik a Zalaegerszegi Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18270 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik a Veszprémi Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18269 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik a Tatabányai Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18268 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik a Váci Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18267 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik a Tamási Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18266 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik a Szolnoki Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18265 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik a Szombathelyi Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18264 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik a Székesfehérvári Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18263 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik a Szigetszentmiklósi Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18262 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik a Szigetvári Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18261 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik a Szegedi Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18260 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik a Szerencsi Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18259 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik a Szekszárdi Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18258 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik a Siófoki Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18257 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik a Soproni Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18256 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik a Salgótarjáni Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18255 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik a Sárvári Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18254 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik a Sárospataki Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18253 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik a Pécsi Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18252 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik a Nagykanizsai Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18251 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik a Pápai Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18250 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik a Nyíregyházi Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18249 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik a Monori Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18248 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik a Mohácsi Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18247 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik a Miskolci Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18246 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik a Mezőkövesdi Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18245 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik a Mátészalkai Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18244 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik a Külső-Pesti Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18243 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik a Közép-Pesti Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18242 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik a Közép-Budai Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18241 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik a Kisvárdai Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18240 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik a Kiskőrösi Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18239 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik a Kelet-Pesti Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18238 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik a Kecskeméti Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18237 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik a Kazincbarcikai Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18236 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik a Karcagi Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18233 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik a Kaposvári Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18230 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik a Jászberényi Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18229 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18228 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik a Hatvani Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18220 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik a Hajdúböszörményi Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18218 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik a Gyulai Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18215 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik a Győri Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18213 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik az Észak-Pesti Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18209 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik az Észak-Budapesti Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18207 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik az Érdi Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18206 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik az Egri Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18205 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik a Dunaújvárosi Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18203 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik a Dunakeszi Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18202 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik a Dél-Pesti Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18200 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik a Dél-Budai Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18198 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik a Debreceni Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18196 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik a Ceglédi Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18194 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik a Berettyóújfalui Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18192 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik a Belső-Pesti Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18188 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik a Békéscsabai Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18186 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik a Balatonfüredi Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18184 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik a Balassagyarmati Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18182 Pontosan mennyi tanító, tanár és szaktanár hiányzik a Bajai Tankerületi Központból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
K/18178 Hogyan tudják majd felhasználni a többletforrásokat a meddőségi centrumok? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.06
T/18148 A megszűnéssel fenyegetett magyarországi hospice-ellátás megmentése érdekében Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvény módosításáról Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP)
2017.11.14.: Bangóné Borbély Ildikó (MSZP)
2017.11.03
K/18122 Miért engedik, hogy bezárják az ország egyetlen felnőtt hospice házát? Valóban nincs a költségvetésben 50 millió forint a haldokló betegeket és családjukat támogató Alapítvány támogatására? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.11.02
K/18033 Fecni van, de diákigazolvány továbbra sincs. Pontosan mennyi gyermeknek nem készült el a diákigazolványa? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.10.25
I/18014 Mikor látják már be, hogy a szegénységben élőkön is segíteni kellene? Vajon a saját felmérésüknek hinni fognak végre? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.10.25
A/17969 Minek kell még történnie? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.10.24
H/17954 Az Európa Tanács nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló Egyezménye kötelező hatályának elismeréséhez és kihirdetéséhez szükséges intézkedések megtételéről Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.10.20
K/17932 Mikor tornázhatnak a kabai gyermekek az új tornateremben? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.10.19
K/17908 Ön és kormánya támogatja-e, aláírja-e egy hónap múlva Göteborgban a szociális jogok európai pilléréről szóló kiáltványt? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.10.18
K/17901 Tudják már, hogy mennyi betöltetlen védőnői állás van ma Magyarországon? Hol van a legnagyobb hiány a védőnőkből? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.10.17
K/17900 Mennyi állami támogatást kaptak az egyes meddőségi központok? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.10.17
K/17806 A Kabai cukorgyár kis teherpályaudvar mikor kerül bekötése a nyíltvonalba? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.10.11
K/17740 Miért nincs elég gyógyszer az agyhártyagyulladás ellen? Miért nem biztosítja az állam térítésmentesen a szükséges védőoltást a gyermekek számára? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.10.09
K/17737 Mennyi gyermek részesült ténylegesen szociális étkeztetésben, a nyári szünetben? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.10.09
K/17688 Miért nem emeli fel a szavát, hogy Hajdúhadházon is játszóterezhessen, aki akar? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.10.05
H/17595 A FIDESZ kampánykiadásait feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról Volner János (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Apáti István (Jobbik), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Hadházy Ákos (LMP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Dr. Kiss László (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dúró Dóra (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Gúr Nándor (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Heringes Anita (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Ikotity István (LMP), Kepli Lajos (Jobbik), Korózs Lajos (MSZP), Kulcsár Gergely (Jobbik), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Magyar Zoltán (Jobbik) és 16 képviselőtársuk. 2017.09.28
I/17582 Az elmúlt nyolc év bűnei: Milliós nyugdíjakra van pénz, de a nyugdíjminimum emelésére nincs? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.09.27
K/17561 Melyik település mekkora összegű költségvetési forrást kapott az ingyenes nyári étkeztetés biztosításához? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.09.26
A/17502 Kommunikációval etetik a gyerekeket is? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.09.25
K/17463 Hány szeptembert kell még várni ahhoz, hogy a gyermekek normális körülmények között tornázhassanak? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.09.21
K/17462 Hány szeptembert kell még várni ahhoz, hogy a gyermekek normális körülmények között tornázhassanak? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.09.21
K/17356 Valóban csökkent a dohányzás Magyarországon? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.09.14
I/17339 Valóban kihozható 15 ezer forintból az iskolakezdés? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.09.13
K/17316 Milliós reprezentációs költségekre és milliós tanácsadói fizetésekre mindig jut pénz, csak a szegények támogatására nem? Mire költött több millió forintot Hegedűs Zsuzsa? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.09.12
K/17238 Mennyi gyermeknek nem készült el időre a diákigazolványa? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.09.05
K/17213 Mennyi gyermek részesült a nyári szünetben szociális étkeztetésben? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.09.01
K/17208 Mennyi gyermek részesült a nyári szünetben szociális étkeztetésben? Mennyi pénzt fordított rá a kormány? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.09.01
K/17207 Minden külföldön született gyermek jogosult lesz babakötvényre? Miként lehet Start-számlát indítani a nem itthon született gyermekek után? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.09.01
K/17206 Milyen ellátásokra jogosultak a külföldön született magyar gyermekek? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.09.01
K/17205 Miért hazudtak a magyar családoknak? Miért csak a választás évében vagy után született gyermekek révén kapnak támogatást a jelzáloghitellel rendelkező családok? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.08.31
K/17194 A katolikus egyház milyen alapon szól bele az állam működésébe? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.08.31
K/17193 Hogyan akarják érvényesíteni az "életvédelmi szempontokat" a meddő párokat érintő lombikkezelések során? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.08.31
K/17183 Mit tesznek az égető pedagógushiány felszámolásáért? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Kiss László (MSZP) 2017.08.31
K/17172 Miként lehet majd igényelni az anyasági támogatást a külföldön született gyermekek után? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.08.30
T/17159 A családi pótlék emelése valamint az iskolakezdéshez nyújtott egy havi külön juttatás bevezetése érdekében szükséges törvénymódosításról Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP) 2017.08.28
K/17157 Mit jelent az, hogy "alternatív módszer"? Mit akarnak valójában tenni a lombikprogrammal? Miniszter Úr tud olyat, amit más nem? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.08.28
K/17156 Tisztázzuk, hogy történik-e "tömeges" embrió megsemmisítés Magyarországon a lombikkezelések során? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.08.28
K/17134 Mennyi középiskolás fiatalnak nem sikerült az érettségije? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.08.24
K/17133 Mennyi tanuszoda és tornaterem készült el valójában az elmúlt három és fél év alatt? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.08.24
K/17127 Eddig mennyi családtól vették el a családi pótlékot a gyermek hiányzása miatt? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.08.23
K/17108 Ön egyetért a Magyar Katolikus Püspökkari Konferencia elnökének kijelentésével? Ön szerint is "a keresztény értékekre építkező társadalom önfeladásának mételye" a lombikprogram? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.08.22
K/17103 Kifejtené, pontosan kikre is gondolt, amikor "nem adózó népcsoportokról" beszélt? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.08.22
K/17102 Ön egyetért a Magyar Katolikus Püspökkari Konferencia elnökének kijelentésével? Ön szerint is "a keresztény értékekre építkező társadalom önfeladásának mételye"a lombikprogram? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.08.22
K/17072 Mi jön ki havi nyolcezer forintból? Mi van a rászorulóknak adott élelmiszercsomagban? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.08.17
K/16853 Mennyien dolgoztak a MÁV cégcsoportnál az elmúlt évben? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.08.15
K/16825 Mennyien igényelték 2017. augusztusáig a magáncsőd intézményét? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.08.11
K/16824 Hány embert lakoltattak ki eddig az Orbán-kormány ideje alatt? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.08.11
K/16820 Újabb fideszes urizálás közpénzből? Mennyi hátrányos helyzetű gyermek üdültetését fedezte volna az üdültetést végző alapítvány főtitkárának elszállásolására kivett medencés luxusvilla bérlése? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.08.09
K/16819 Hol van a lombikprogramra beígért többlettámogatás? Melyik meddőségi központ mekkora forrásbővülésre számíthat? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.08.09
K/16801 Mennyi vizet osztott szét a nagy kánikulában az utasok között a MÁV-START? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.08.08
K/16733 Kíván-e a tárca vizsgálatot indítani a tusnádfürdői táborban bántalmazott magyar ügyében? Felvillant-e Önöknél a piros lámpa? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.07.26
K/16685 Mennyi sikeres lombikkezelés volt az elmúlt nyolc évben? 2. Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.07.20
K/16684 Hány dolgozójuk kap iskolakezdési támogatást? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.07.20
K/16683 Hány dolgozójuk kap iskolakezdési támogatást? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.07.20
K/16682 Hány dolgozójuk kap iskolakezdési támogatást? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.07.20
K/16681 Hány dolgozójuk kap iskolakezdési támogatást? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.07.20
K/16680 Hány dolgozójuk kap iskolakezdési támogatást? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.07.20
K/16679 Hány dolgozójuk kap iskolakezdési támogatást? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.07.20
K/16678 Hány dolgozójuk kap iskolakezdési támogatást? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.07.20
K/16677 Hány dolgozójuk kap iskolakezdési támogatást? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.07.20
K/16676 Hány dolgozójuk kap iskolakezdési támogatást? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.07.20
K/16675 Hány dolgozójuk kap iskolakezdési támogatást? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.07.20
K/16661 Megint a haveroknál landolt a közpénz? Milyen haszna volt a magyar családok számára az egy nap alatt félmilliárd forintba kerülő családokról szóló konferenciának? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.07.18
K/16637 Ön és államtitkárai mennyi pénzt osztottak szét a "személyi keretükből" 2010 óta? Milyen civil szervezeteket, kezdeményezéseket támogattak? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.07.17
K/16636 Ön egyetért Bayer Zsolt pápát gyalázó kijelentéseivel? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.07.17
K/16625 Mit tud tenni egy gyermekjogi képviselő, akire több mint ezer ellátásban lévő gyermek jut? Hogyan tudja ellátni feladatát egy gyermekvédelmi gyám, akinek ötször annyi ügye van, mint amennyit a jogszabály előír? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.07.13
K/16614 Átlátható-e Hegedűs Zsuzsa alapítványa? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.07.12
K/16613 Mennyibe került eddig az adófizetőknek a luxusfizetésű tanácsadó luxusautókázása? Mennyibe fáj nekünk Hegedűs Zsuzsa áldásos tevékenysége? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.07.12
K/16612 Összesen mennyi luxusautót tart fenn a kormány? Minden főtanácsadónak jár luxusautó? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.07.12
K/16609 Ki és milyen módon ellenőrzi a házhoz szállított ételek minőségét? Van-e bármilyen előírás az ételek kiszállítására vonatkozóan, hogy azok ne romoljanak meg a harmincöt fokos hőségben sem? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.07.11
K/16608 Újabb "álhír", vagy valódi probléma? Tényleg nincs elég oltóanyag a kisgyermekek védőoltásaihoz? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.07.11
K/16486 Mitől ilyen magabiztosan az államtitkár? Járt már hátrányos helyzetű településen Rétvári Bence, találkozott már devizahitel-károsultakkal? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.07.07
K/16337 Eleve úgy számoltak, hogy nem minden rászoruló gyerek részesül a szünidei étkeztetésben? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.07.06
K/16324 Pontosan Magyarországon ma mennyi gyermek szenved tejfehérje-allergiában, és tejcukor- (laktóz-) intoleranciában? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.07.04
K/16295 Mennyi sikeres lombikkezelés volt az elmúlt nyolc évben? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.07.03
A/16226 Mire annyira büszkék? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.06.23
K/16170 Meddig gyerek a gyerek? Miért eltérő a gyermekre vonatkozó korhatár a különböző jogszabályokban? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.06.19
K/16158 Hányszor volt bent munkahelyén Farkas Flórián? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.06.15
K/16157 Mit nem csinál Farkas Flórián miniszterelnöki biztosként? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.06.15
K/16156 Egyetért Ön Hegedűs Zsuzsa, egy millió forintot kereső tanácsadó kijelentésével, miszerint Magyarországon már nincs gyermekéhezés? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.06.15
K/16140 Miért pont három napot igazolhat a szülő egy tanévben? Miért kényszerítik arra a gyermekorvosokat, hogy a nem egészségügyi okokból való hiányzásokat is ők igazolják? 2. Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.06.14
K/16127 Mennyi tornaterem és tanuszoda készült el 2017. május 31-ig? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.06.13
I/16018 Miért zárnak be meddőségi központokat, amikor csökken a népesség? Milyen családbarát kormány az, amelyik nem engedi, hogy megszülessenek a vágyott gyermekek?! Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.06.07
K/15839 Hova tűnt a milliomos tanácsadó? Már minden gyermek jól lakott? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.05.26
K/15838 Tavaly megszüntették, ma már felállítanák - mi az?! Miért zárták be a Családpolitikai Kutatóintézetet? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.05.26
K/15827 Miért pont három napot igazolhat a szülő egy tanévben? Miért kényszerítik arra a gyermekorvosokat, hogy a nem egészségügyi okokból való hiányzásokat is ők igazolják? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.05.25
K/15811 Hova lesz a cigányzene a vidéki csárdákból? Miért nem támogatják a vidéki előadóművészeteket? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.05.24
K/15810 Melyik cég nyert a szegény gyermekes családok számára szóló élelmiszersegély programra kiírt közbeszerzésen? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.05.24
I/15792 Miért nem emelik jövőre sem a legszegényebbekhez is eljutó családi támogatásokat? Miért kap kevesebb támogatást az államtól egy szegénységben élő gyermek, mint az, aki a Rózsadombon él? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.05.24
K/15702 Hova lesz a cigányzene a vidéki csárdákból? Miért nem támogatják a vidéki előadóművészeket? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.05.18
V/15693 Az igazságos és méltányos nyugdíjrendszer kialakításához szükséges intézkedésekről Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Sneider Tamás (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Pintér Tamás (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Volner János (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Harangozó Gábor István (MSZP), Fodor Gábor (független), Hiszékeny Dezső (MSZP), Ikotity István (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP) és 5 képviselőtársuk. 2017.05.17
K/15591 Mi az oka a rendkívüli népességfogyásnak? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP) 2017.05.10
I/15574 Újabb százmilliárdokat készülnek ellopni? Jön a közétkeztetési mutyi? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.05.10
K/15546 Hova tűnt 2,4 milliárd forint a rászoruló gyermekek szünidei étkeztetésére szánt keretből? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.05.09
K/15545 Mennyi rászoruló gyermek részesült szociális étkeztetésben, a tavaszi szünetben? 2. Miért titkolják az adatokat? Hova tűnt 2,4 milliárd forint a rászoruló gyermekek étkeztetésére szánt keretből? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.05.09
P/15542 Az erőszakra felhívó és az embertelen politikai kommunikáció minden formájának elutasításáról Dr. Szél Bernadett (LMP), Sallai R. Benedek (LMP)
2017.05.15.: Dr. Hadházy Ákos (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Ikotity István (LMP)
2017.06.02.: Demeter Márta (független), Fodor Gábor (független), Szabó Szabolcs (független), Kész Zoltán (független), Kónya Péter (független), Szelényi Zsuzsanna (független), Szabó Timea (független)
2017.06.06.: Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Kiss László (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Teleki László (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Vona Gábor (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik) és 20 képviselőtársuk.
2017.05.09
A/15499 Tündérmese vagy bűncselekmény? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.05.05
K/15496 Hol tart a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program megvalósítása? Mennyit és mire költöttek el eddig a 34 milliárd forintból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.05.05
K/15470 Ez most komoly, hogy a szülőket kérik, hogy jelentsenek az iskolai büfékben kapható dolgokról? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.05.04
K/15469 Ez most komoly, hogy a szülőket kérik, hogy jelentsenek az iskolai büfékben kapható dolgokról? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.05.04
K/15458 Komolyan azt várják el a diákoktól, hogy az Önök pártprogramjából érettségizzenek le? Kunhalmi Ágnes (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.05.04
K/15457 Komolyan azt várják el a diákoktól, hogy az Önök pártprogramjából érettségizzenek le? Kunhalmi Ágnes (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.05.04
A/15409 Tündérmese vagy bűncselekmény? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.05.02
I/15356 Vissza a középkorba?! Miközben a kiskirályok és a földesurak egymás zsebét tömik, aközben az ország lakosságából cselédeket és rabszolgákat csinálnak? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.04.26
H/15331 A 2017. évi budapesti FINA világbajnokság előkészítésével kapcsolatos kormányzati tevékenységet vizsgáló bizottság létrehozásáról Ikotity István (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Dr. Hadházy Ákos (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Kiss László (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Teleki László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dúró Dóra (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Pintér Tamás (Jobbik) és 15 képviselőtársuk. 2017.04.26
K/15267 Mennyi rászoruló gyermek részesült szociális étkeztetésben, a tavaszi szünetben? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.04.20
K/15242 Tanácsok gyermekbántalmazáshoz - a Bibliára hivatkozva? Felelősségre vonható-e az, aki olyan könyveket ad ki vagy terjeszt, amely arról értekezik, hogy miként kell veréssel nevelni a gyerekeket? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.04.19
K/15241 Felvilágosítás rajzzal és szöveggel, az elsősöknek szóló munkafüzetben? Biztos, hogy így kell ezt csinálni? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.04.19
K/15240 Tanácsok gyermekbántalmazáshoz - a Bibliára hivatkozva? Felelősségre vonható-e az, aki olyan könyveket ad ki vagy terjeszt, amely arról értekezik, hogy miként kell veréssel nevelni a gyerekeket? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.04.19
K/15239 Mennyi családi pótlékot fizetnek más országok az itt élő gyermekek után? II. Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.04.19
K/15238 Mit mutatnak a KSH által közölt születési adatok? Mennyi magyar gyermek születik az Unió más országaiban? II. Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.04.19
A/14969 Tudja-e miniszterelnök úr, mi 1958 üzenete? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.04.10
H/14728 A 2017. évi költségvetési törvénynek és a 2018. évi költségvetési törvénynek, a gyermekétkeztetés kiterjesztése érdekében szükséges módosításáról illetve megalapozásáról Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.03.30
K/14727 Mit mutatnak a KSH által közölt születési adatok? Mennyi magyar gyermek születik az Unió más országaiban? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.03.30
I/14685 Propagandára van pénz, de a családokra nincs?! A propagandától még senkinek nem lett jobb az élete! Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.03.28
K/14652 Mennyi családi pótlékot fizetnek más országok az itt élő gyermekek után? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.03.27
A/14628 Tönkretett jövő Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.03.27
K/14617 Miért nehezítik meg a külföldről hazatérők életét? Miért hagyják ellátás nélkül a kisgyermekes családokat? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.03.24
H/14610 Az olimpiai pályázattal kapcsolatos tevékenységet vizsgáló bizottság létrehozásáról Ikotity István (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Dr. Hadházy Ákos (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Teleki László (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Kiss László (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik) és 11 képviselőtársuk. 2017.03.24
K/14575 Mennyi a betöltetlen védőnői állás Bács-Kiskun megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP) 2017.03.23
K/14574 Mennyi a betöltetlen védőnői állás Baranya megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP) 2017.03.23
K/14573 Mennyi a betöltetlen védőnői állás Borsod-Abajúj-Zemplén megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP) 2017.03.23
K/14572 Mennyi a betöltetlen védőnői állás Békés megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP) 2017.03.23
K/14571 Mennyi a betöltetlen védőnői állás Budapesten? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP) 2017.03.23
K/14570 Mennyi a betöltetlen védőnői állás Csongrád megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP) 2017.03.23
K/14569 Mennyi a betöltetlen védőnői állás Fejér megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP) 2017.03.23
K/14568 Mennyi a betöltetlen védőnői állás Győr-Moson-Sopron megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP) 2017.03.23
K/14567 Mennyi a betöltetlen védőnői állás Hajdú-Bihar megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP) 2017.03.23
K/14566 Mennyi a betöltetlen védőnői állás Heves megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP) 2017.03.23
K/14565 Mennyi a betöltetlen védőnői állás Jász-Nagykun-Szolnok megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP) 2017.03.23
K/14564 Mennyi a betöltetlen védőnői állás Komárom-Esztergom megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP) 2017.03.23
K/14563 Mennyi a betöltetlen védőnői állás Nógrád megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP) 2017.03.23
K/14562 Mennyi a betöltetlen védőnői állás Pest megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP) 2017.03.23
K/14561 Mennyi a betöltetlen védőnői állás Somogy megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP) 2017.03.23
K/14560 Mennyi a betöltetlen védőnői állás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP) 2017.03.23
K/14559 Mennyi a betöltetlen védőnői állás Tolna megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP) 2017.03.23
K/14558 Mennyi a betöltetlen védőnői állás Vas megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP) 2017.03.23
K/14557 Mennyi a betöltetlen védőnői állás Veszprém megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP) 2017.03.23
K/14556 Mennyi a betöltetlen védőnői állás Zala megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP) 2017.03.23
K/14555 Az egészségtelen táplálkozás melegágya?! Mit árulhatnak az iskolai büfék? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.03.23
K/14546 Mi történik majd az Erzsébet táborokban? Mit jelent a hazafias nevelés? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.03.22
K/14544 Mire mennyi jut az Erzsébet-táborokat fejlesztésre szánt 26 milliárd forintból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.03.22
K/14540 A tankerületi vezető személye miatt költöztették el a Klebelsberg Központot Berettyóújfaluból Püspökladányba? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.03.22
K/14536 Mikor emelik végre a több mint százezer technikai dolgozó bérét, alapilletményét? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.03.21
V/14429 Politikai vita az Európai Unió tagállamai közötti munkabérkülönbségek csökkentésének érdekében. Vona Gábor (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Volner János (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Dr. Apáti István (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Pintér Tamás (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Sallai R. Benedek (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Teleki László (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Kiss László (MSZP), Tukacs István (MSZP) 2017.03.13
I/14427 Ugye nem gondolják komolyan, hogy Andy Vajna érdekei miatt akár a gyermekvédelmi törvényt is módosítani fogják?! El a kezekkel a gyermekeinktől! Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.03.13
S/14348 Ajánlóív a 2017. évi köztársaságielnök-választáshoz (Dr. Majtényi László) Fodor Gábor (független), Kónya Péter (független), Szabó Timea (független), Szelényi Zsuzsanna (független), Dr. Szél Bernadett (LMP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Varju László (független), Ikotity István (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Dr. Hadházy Ákos (LMP), Szabó Szabolcs (független), Demeter Márta (független), Tukacs István (MSZP), Kiss László (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Teleki László (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP) és 3 képviselőtársuk. 2017.03.06
A/14332 Önöknek minden mindegy? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.03.06
I/14258 Mennyiért ment füstbe a tartós tankönyv? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.03.01
K/14168 Minden rendben a MÁV-nál? Pontosan közlekedő vonatok, az év vicce! Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.02.24
K/14158 Mire készülnek Fóton? Avagy mi szükség van a gyermekváros bezárása után a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak újabb 11 hektár állami földterületre, hogy szállót, uszodát és fedett lovardát építhessen? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Velez Árpád (MSZP) 2017.02.23
K/14150 Mitől függ, hogy mikor utalják a családi pótlékot, a családi támogatásokat? II. Hogyan a lehetséges az, hogy jogszabályok helyett egyes tárcák döntik el, hogy több millió ember mikor kapja meg ellátását? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.02.23
K/14137 Mit derítettek ki a tömeges nádudvari iskolai fertőzés ügyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.02.22
K/14118 Mi lesz így a balmazújvárosi gyeppel? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.02.21
K/14065 Amíg nincs uniós pénz, addig a hajléktalan személyek nem kapnak enni sem? Korózs Lajos (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.02.17
K/14064 Hova lett a szegényekre szánt uniós forrás? Mennyit költöttek el eddig a még el sem indult programból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP) 2017.02.17
I/14013 Mi az oka annak, hogy minden egyes szünidőben tízezrek maradnak ki az ingyenes étkeztetésből? Miért lopja el a kormány a rászoruló gyermekeknek szánt pénzt is? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.02.15
K/13979 Ön szerint megteheti-e egy kórház, hogy nem végez abortuszt? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.02.14
K/13978 Mostantól csak az a kórház kap támogatást, amelyik nem végez abortuszt? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.02.14
T/13890 Az OLAF Magyarországot érintő vizsgálataival kapcsolatos jelentések nyilvánosságának biztosítása érdekében az európai uniós csatlakozással összefüggő egyes törvénymódosításokról, törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról szóló 2004. évi XXIX. törvény módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP)
2017.02.15.: Tóth Csaba (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Kiss László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Teleki László (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Tukacs István (MSZP)
2017.02.10
K/13865 Mit jelent a "mindennapi életvitel szezonalitása"? Avagy Ön szerint valóban azért eszik kevesebb rászoruló gyerek a téli szünetben, mert vendégségbe járnak? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.02.08
K/13864 Tudta, hogy ma több tízezer embernek, köztük több ezer gyermeknek nincs lakcíme és ezért semmilyen ellátásban nem részesül? Miért nem tesznek azért, hogy egyetlen szociális támogatásra jogosult ember se maradjon ellátatlan? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.02.08
K/13847 Miért kell egy általános iskolás gyermeknek több tízezer forintért tanfolyamra járnia, ahhoz hogy egyáltalán esélye legyen gimnáziumba kerülni? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.02.07
K/13839 Pontosan mennyibe kerül fűteni a labdarugó gyepeket? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.02.07
K/13823 Az egyház mindenre ráteszi a kezét? Miért érdeke az államnak, hogy a szociális intézmények (is) az egyházakhoz kerüljenek? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.02.06
K/13807 A tankerületi központ vezetője miatt költözik az egész központ? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.02.06
K/13799 Mitől függ, hogy mikor utalják a családi pótlékot, a családi támogatásokat? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.02.03
K/13727 Mit tesz a kormány azért, hogy az SNI gyerekek megkapják azt a szakmai segítséget, ellátást, intézményi elhelyezést, amire valóban szükségük lenne? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.01.27
K/13726 Úszhatnak-e már uszodában, tornáznak-e már tornateremben az érintett településeken? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.01.27
K/13688 Mennyi gyermek részesült szünidei étkeztetésben 2016-ban az egyes megyékben? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.01.20
K/13679 Pontosan hol fűtik a gyepet? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.01.19
K/13608 Mennyien igényelték eddig a magáncsőd intézményét? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.01.12
K/13569 Jó tett helyébe jót várj! S rossz tett helyébe: közpénzt? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.01.10
K/13568 Mit tesznek, hogy a sajátos nevelési igényű gyermekek száma ne emelkedjen tovább? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.01.10
K/13561 A KLIK mostohagyermeke az iskolai étkeztetés? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.01.09
K/13555 Ön egyetért a kormány tanácsadójának véleményével? Ön szerint is "liberális beetetés", amikor szegény és éhes emberek kígyózó sorokban állnak a Blaha Lujza téri ételosztásnál? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.01.06
K/13554 Ön egyetért a kormány tanácsadójának véleményével? Ön szerint is "liberális beetetés", amikor szegény és éhes emberek kígyózó sorokban állnak a Blaha Lujza téri ételosztásnál? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.01.06
K/13552 Ön egyetért a kormány tanácsadójának véleményével? Ön szerint is "liberális beetetés", amikor szegény és éhes emberek kígyózó sorokban állnak a Blaha Lujza téri ételosztásnál? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.01.06
K/13551 Ön egyetért a kormány tanácsadójának véleményével? Ön szerint is "liberális beetetés", amikor szegény és éhes emberek kígyózó sorokban állnak a Blaha Lujza téri ételosztásnál? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.01.06
K/13550 Ön egyetért a kormány tanácsadójának véleményével? Ön szerint is "liberális beetetés", amikor szegény és éhes emberek kígyózó sorokban állnak a Blaha Lujza téri ételosztásnál? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.01.06
K/13549 Ön egyetért a kormány tanácsadójának véleményével? Ön szerint is "liberális beetetés", amikor szegény és éhes emberek kígyózó sorokban állnak a Blaha Lujza téri ételosztásnál? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.01.06
K/13547 Ön egyetért a kormány tanácsadójának véleményével? Ön szerint is "liberális beetetés", amikor szegény és éhes emberek kígyózó sorokban állnak a Blaha Lujza téri ételosztásnál? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.01.06
K/13546 Ön egyetért a kormány tanácsadójának véleményével? Ön szerint is "liberális beetetés", amikor szegény és éhes emberek kígyózó sorokban állnak a Blaha Lujza téri ételosztásnál? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.01.06
K/13545 Ön egyetért a kormány tanácsadójának véleményével? Ön szerint is "liberális beetetés", amikor szegény és éhes emberek kígyózó sorokban állnak a Blaha Lujza téri ételosztásnál? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.01.06
K/13544 Ön egyetért a kormány tanácsadójának véleményével? Ön szerint is "liberális beetetés", amikor szegény és éhes emberek kígyózó sorokban állnak a Blaha Lujza téri ételosztásnál? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.01.06
K/13543 Ön egyetért a kormány tanácsadójának véleményével? Ön szerint is "liberális beetetés", amikor szegény és éhes emberek kígyózó sorokban állnak a Blaha Lujza téri ételosztásnál? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.01.06
K/13542 Ön egyetért a kormány tanácsadójának véleményével? Ön szerint is "liberális beetetés", amikor szegény és éhes emberek kígyózó sorokban állnak a Blaha Lujza téri ételosztásnál? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.01.06
K/13534 Mennyi gyermek részesült a téli szünetben szociális étkeztetésben? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.01.05
K/13533 Mennyi gyermek részesült a téli szünetben szociális étkeztetésben? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2017.01.05
K/13480 Miért vettek el több milliárd forintot a gyermekétkeztetés, a rokkantsági ellátások, a közgyógyellátás, a szociális segélyek költségvetési soráról? Talán a szegényeknek már nincs szükségük több támogatásra? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.12.29
K/13297 Mikor lesz Magyarországon ingyenes a fogamzásgátlás? Miként alakult az abortuszok száma az elmúlt években? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.12.13
K/13296 Mekkora a koraszülött gyermekek aránya? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.12.13
K/13295 Valóban csökkent a diszlexiás gyerek száma vagy csak a módszertan változott? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.12.13
A/13264 Idén mennyit fognak ellopni a gyermekek étkeztetésére szánt keretből? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.12.12
T/13262 A tiszta politikai közélet megteremtése és a bírói önigazgatás erősítése érdekében a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Tukacs István (MSZP), Kiss László (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Teleki László (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Burány Sándor (MSZP) 2016.12.09
T/13261 A tiszta politikai közélet megteremtése érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Teleki László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Tukacs István (MSZP), Kiss László (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Burány Sándor (MSZP) 2016.12.09
T/13260 A tiszta politikai közélet megteremtése érdekében az ügyészségről szóló 2011. évi CLXIII. törvény és a legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról szóló 2011. évi CLXIV. törvény módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Teleki László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Tukacs István (MSZP), Kiss László (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Burány Sándor (MSZP) 2016.12.09
T/13259 A tiszta politikai közélet megteremtése érdekében egyes törvényeknek a politikai elit álláshalmozásának, mint a korrupció egyik megnyilvánulási formájának felszámolása érdekében szükséges módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Teleki László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Tukacs István (MSZP), Kiss László (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Varga László (MSZP) 2016.12.09
H/13258 A tiszta politikai közélet megteremtése érdekében a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség újraszabályozásának koncepciójáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Tukacs István (MSZP), Kiss László (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Teleki László (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Burány Sándor (MSZP) 2016.12.09
I/13115 Idén mennyit fognak ellopni a gyermekek étkeztetésére szánt keretből? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.11.30
H/13095 Az ingyenes gyermekétkeztetéshez szükséges források biztosításáról és azok felhasználásáról Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Tóbiás József (MSZP) 2016.11.29
H/13071 Az igazságos és méltányos nyugdíjrendszer kialakításához szükséges intézkedésekről Gúr Nándor (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Teleki László (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Tukacs István (MSZP), Velez Árpád (MSZP) 2016.11.28
K/13040 Veszélyben az iskolai étkeztetés? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.11.24
K/13012 Figyelembe vette-e a kormány a Népesedési Kerekasztalnak a hazai szülészeti ellátás korszerűsítésére tett javaslatait? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.11.22
H/12997 A közfinanszírozott egészségügyi ellátórendszer összeomlásának megakadályozásához szükséges halaszthatatlan intézkedésekről Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Teleki László (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Kiss László (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Szabó Sándor (MSZP)
2016.11.22.: Bangóné Borbély Ildikó (MSZP)
2016.11.21
I/12940 Több nap, mint kolbász!? Avagy miért nem jut minden rászoruló gyermek számára ingyenes étkeztetés? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.11.16
K/12912 Mennyit fordít valójában a kormány a gyermekvédelemre? Mekkora költségvetési támogatást kapnak a gyermekotthonok és a nevelőszülők? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.11.15
V/12901 A férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulási lehetőségének biztosítása Sneider Tamás (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Pintér Tamás (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Dr. Apáti István (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Volner János (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Schmuck Erzsébet (LMP) 2016.11.15
H/12881 Egyes nyíltan politikai kötődésű médiavállalkozások piaci térnyerésének okait és az állami reklámkiadások haszonhúzóinak körét vizsgáló eseti bizottság létrehozásáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Kiss László (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Teleki László (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Tukacs István (MSZP), Velez Árpád (MSZP) 2016.11.11
H/12852 A Magyar Honvédség létszámhiányának megszüntetéséről Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Kiss László (MSZP), Teleki László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Velez Árpád (MSZP) 2016.11.09
H/12851 A Honvéd Egészségpénztár önhibájukon kívül kárt szenvedett tagjainak megsegítéséről Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Kiss László (MSZP), Teleki László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Velez Árpád (MSZP) 2016.11.09
K/12848 Mikor használhatják a dabasi gyermekek az új tanterüket? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.11.09
K/12847 Mikor használhatják a gyáli gyermekek az új tanuszodájukat? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.11.09
T/12798 A letelepedési államkötvény megszüntetése érdekében a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló a 2007. évi II. törvény módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Teleki László (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Horváth Imre (MSZP) 2016.11.07
K/12793 Mikor használhatják a csanádpalotai gyermekek az új tornaterüket? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.11.04
K/12709 Egyetért Ön az államtitkárával, aki szerint ma azok élnek az utcán, akik ott akarnak élni? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.10.28
H/12707 A befektetési szolgáltatók 1997 és 2015 közötti állami kapcsolatrendszerének, a befektetési szolgáltatók pénzügyi felügyelete hatékonyságának, a jogszabályi környezet hiányosságainak, valamint a befektetési szolgáltatóknál elhelyezett nemzeti vagyonnak a feltárására irányuló vizsgálóbizottság létrehozásáról Schmuck Erzsébet (LMP), Dr. Hadházy Ákos (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Ikotity István (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Dr. Apáti István (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Volner János (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Pintér Tamás (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Dr. Szakács László (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Tóbiás József (MSZP) és 15 képviselőtársuk. 2016.10.28
K/12691 Mikor használhatják a balassagyarmati gyermekek az új tanuszodájukat? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.10.27
K/12690 Mikor használhatják a csengeri gyermekek az új tanuszodájukat? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.10.27
K/12689 Tudják már, hogy mennyi gyermek részesült idén nyáron szociális étkeztetésben? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.10.27
K/12687 Meddig nézi tétlenül a kormány a lakhatási válságot? Tudta, hogy ma több ezer gyermeknek nincs lakcíme és ezért semmilyen ellátásban nem részesül? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.10.27
V/12673 A munkaerőhiány okairól és a szükséges lépésekről Dr. Szél Bernadett (LMP), Dr. Hadházy Ákos (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Ikotity István (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Kónya Péter (független), Szabó Szabolcs (független), Fodor Gábor (független), Szelényi Zsuzsanna (független), Szabó Timea (független), Kész Zoltán (független), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Tukacs István (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Teleki László (MSZP), Farkas Gergely (Jobbik), Volner János (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik) 2016.10.26
K/12625 Mikor használhatják a baktalórántházi gyermekek az új tanuszodájukat? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.10.21
I/12592 Maguk tényleg bárkit kitüntetnek? Avagy nem volt alkalmasabb személy egy állami kitüntetésre, mint a pedofíliával vádolt bicskei igazgató? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.10.19
K/12589 Mikor használhatják a bogyiszlói gyermekek az új tornatermüket? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.10.18
T/12574 Az alapvető élelmiszerek árának csökkentése érdekében az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Kiss László (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Teleki László (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Tukacs István (MSZP) 2016.10.17
T/12555 A sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról Dr. Varga László (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Tukacs István (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Kiss László (MSZP) 2016.10.14
I/12535 Meddig nyomorítja tovább az embereket a bulibárók kormánya? Avagy mikor fog a kormány a szegénység ellen és nem a szegények ellen küzdeni? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.10.13
K/12514 Mekkora a Hajdú-Bihar megyei kórházak adóssága? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.10.12
K/12491 Hányan dolgoznak, és mennyit túlóráznak a Hajdú-Bihar megyei kórházakban? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.10.12
H/12460 A 2016. október 2-ai érvénytelen népszavazást megelőző másfél évben folytatott kormányzati kampánytevékenységet vizsgáló eseti bizottság létrehozásáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Kiss László (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Teleki László (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Tukacs István (MSZP), Velez Árpád (MSZP) 2016.10.10
A/12454 Majd, ha nékem sok pénzem lesz... Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.10.10
K/12424 Mit tesz a kormány a gyermekek ellen elkövetett testi, lelki vagy szexuális bántalmazások megelőzése érdekében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.10.07
K/12420 Mit tesz a kormány annak érdekében, a gyermek ellen elkövetett testi, lelki vagy szexuális bántalmazások megelőzése érdekében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.10.07
K/12395 Mennyibe kerül az gyermekek állami biztosítása? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.10.05
K/12394 Mit mutatnak a kormány kegyetlen társadalompolitikájának eredményei? Mennyi családtól vették el a lakásfenntartási támogatást 2015. márciusa óta? Korózs Lajos (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.10.05
K/12393 Mit mutatnak a kormány kegyetlen társadalompolitikájának eredményei? Mennyi családtól vették el eddig az adósságcsökkentési támogatást 2015. márciusa óta? Korózs Lajos (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.10.05
K/12392 Mit mutatnak a kormány kegyetlen társadalompolitikájának eredményei? Mennyien kapnak ma foglalkoztatást helyettesítő támogatási? Korózs Lajos (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.10.05
K/12391 Mit mutatnak a kormány kegyetlen társadalompolitikájának eredményei? Mennyien kapnak ma egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatást? Korózs Lajos (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.10.05
K/12390 Mit mutatnak a kormány kegyetlen társadalompolitikájának eredményei? Mennyi embertől vették el a méltányossági közgyógyellátási 2015. márciusa óta? Korózs Lajos (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.10.05
K/12389 Mit mutatnak a kormány kegyetlen társadalompolitikájának eredményei? Mennyien kapnak ma ápolási díjat? Korózs Lajos (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.10.05
K/12388 Mit mutatnak a kormány kegyetlen társadalompolitikájának eredményei? Mennyi embertől vették el a méltányossági ápolási díjat 2015. márciusa óta? Korózs Lajos (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.10.05
K/12358 Mikor használhatják a bárándi gyermekek az új tantermüket? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.10.04
H/12353 A menekültválság kezelése érdekében szükséges intézkedésekről Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Kiss László (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Teleki László (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Tukacs István (MSZP), Velez Árpád (MSZP) 2016.10.03
K/12338 Mikor használhatják az abádszalóki gyermekek az új tanuszodájukat? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.09.30
H/12296 Polgármesteri hivatalokban dolgozó köztisztviselők bérének emeléséről és a túlóra ellenértékének tisztességes kifizetéséről Gúr Nándor (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Kiss László (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Teleki László (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Tukacs István (MSZP), Velez Árpád (MSZP) 2016.09.28
T/12292 A járművezetők számára biztonságos és egészségre nem ártalmas munkakörülmények feltételeinek megteremtéséről Gúr Nándor (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Kiss László (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Teleki László (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Tukacs István (MSZP), Velez Árpád (MSZP) 2016.09.28
K/12225 Mikor használhatják az andocsi gyermekek az új tornatermüket? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.09.23
K/12187 Elszámolták? Avagy Önöknél mit jelent a termékenységi arányszám? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.09.21
K/12186 Mennyi gyermek részesült idén nyári szociális étkeztetésben? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.09.21
K/12172 Meddig lesz még ESZOSZ ügy? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.09.20
K/12170 Akinek nincs semmije, az annyit is ér? Vagy hol tart most az ESZOSZ károsultak ügye? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.09.20
K/12123 Ne hazudj, és mások becsületében kárt ne tégy! Avagy kozmetikázott számokkal, átírt fogalmakkal csökkentik a szegénységet!? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.09.16
K/12095 Mikor használhatják a derecskei gyermekek az új tanuszodájukat? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.09.14
K/12076 Mit tesz a kormány annak érdekében, hogy anyagi problémák miatt egyetlen gyermeket se kelljen kiemelni családjából? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.09.13
H/12075 A gyermek sérelmére elkövetett testi, lelki vagy szexuális bántalmazás hatékony megelőzése érdekében szükséges intézkedésekről Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP)
2016.09.13.: Heringes Anita (MSZP)
2016.09.13
K/12074 Ne hazudj, és mások becsületében kárt ne tégy! Avagy kozmetikázott számokkal, átírt fogalmakkal csökkentik a szegénységet!? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.09.13
T/12065 A letelepedési államkötvény megszüntetése érdekében a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló a 2007. évi II. törvény módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Kiss László (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Teleki László (MSZP), Tukacs István (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.09.12
K/12064 Mikor használhatják a putnoki gyermekek az új tanuszodájukat? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.09.12
K/11997 Mikor használhatják a kabai gyermekek az új tornatermüket? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.09.08
K/11964 Mennyien és kik igényelték eddig a CSOK-ot?! Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.09.07
I/11946 Sótlan minisztérium sótlan reformja? Mikor változik a menzareform szabályozása, hogy végre ne csak egészséges, hanem ehető is legyen az étel a közétkeztetésben? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.09.06
K/11903 Kevesebb gyermek kap tejet? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.09.02
K/11867 Sótlan minisztérium sótlan reformja? Avagy miért kellett egy évet várni arra, hogy rájöjjenek nem attól egészségesebb egy étel, ha ehetetlen?! Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.08.31
K/11852 Ki védi meg a védőnőket és a fizetésüket? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.08.30
K/11834 Idén nyáron mennyi kitűnő tanuló váltotta be az ajándékba kapott cirkuszi belépőjét? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.08.26
K/11822 Szabálytalanságok az állami tankönyvkiadásban? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Kiss László (MSZP) 2016.08.25
T/11708 Az Országos Mentőszolgálat megfelelő működéséhez szükséges törvénymódosításokról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Varga László (MSZP)
2016.09.30.: Bangóné Borbély Ildikó (MSZP)
2016.08.11
T/11665 Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvénynek a szünidei gyermekétkeztetés biztosításához szükséges módosításáról Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.08.03
K/11655 A MEDDŐSÉG a NER (a Nemzeti Együttműködés Rendszere) mostoha gyereke, avagy miért nem akarja a Kormány, hogy a meddő pároknak is gyermeke születhessen? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.08.01
T/11654 A gyermekhospice ellátást nyújtó intézmények zavartalan működéséhez szükséges törvénymódosításokról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.08.01
K/11651 A MÁV cégcsoportnál mennyien dolgoztak az elmúlt évben? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.08.01
K/11650 "Mégsem költözik a tárca Debrecenbe?" Mégis csak választási hazugság volt az ígéret! Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.08.01
K/11649 Mennyi ember halt meg kihűlés miatt Budapesten? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.08.01
K/11648 Mennyi ember halt meg kihűlés miatt Zala megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.08.01
K/11647 Mennyi ember halt meg kihűlés miatt Veszprém megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.08.01
K/11646 Mennyi ember halt meg kihűlés miatt Vas megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.08.01
K/11645 Mennyi ember halt meg kihűlés miatt Tolna megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.08.01
K/11644 Mennyi ember halt meg kihűlés miatt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.08.01
K/11643 Mennyi ember halt meg kihűlés miatt Somogy megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.08.01
K/11642 Mennyi ember halt meg kihűlés miatt Pest megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.08.01
K/11641 Mennyi ember halt meg kihűlés miatt Nógrád megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.08.01
K/11640 Mennyi ember halt meg kihűlés miatt Komárom-Esztergom megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.08.01
K/11639 Mennyi ember halt meg kihűlés miatt Jász-Nagykun-Szolnok megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.08.01
K/11638 Mennyi ember halt meg kihűlés miatt Heves megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.08.01
K/11637 Mennyi ember halt meg kihűlés miatt Hajdú-Bihar megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.08.01
K/11636 Mennyi ember halt meg kihűlés miatt Győr-Moson-Sopron megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.08.01
K/11635 Mennyi ember halt meg kihűlés miatt Fejér megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.08.01
K/11634 Mennyi ember halt meg kihűlés miatt Csongrád megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.08.01
K/11633 Mennyi ember halt meg kihűlés miatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.08.01
K/11632 Mennyi ember halt meg kihűlés miatt Békés megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.08.01
K/11631 Mennyi ember halt meg kihűlés miatt Baranya megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.08.01
K/11630 Mennyi ember halt meg kihűlés miatt Bács-Kiskun megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.08.01
K/11582 Tornaóra terem nélkül? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.07.22
K/11581 Hol tartanak a gödrök ásásával? Avagy mikor készülnek el a megígért tanuszodákkal? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.07.22
K/11577 Megtilthatják az abortuszt? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.07.21
K/11393 Miért vették el közel tízezer vasutas kötelező hétvégi pótlékát? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.07.20
K/11392 Miért nem kezdődött még el a Debrecen-Püspökladány vasúti pálya felújítása? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.07.20
K/11391 A MÁV mekkora összegű ki nem fizetett túlóra pénzzel tartozik az alkalmazottainak? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.07.20
K/11390 Miért rúgták ki a szabályokat betartó jegyvizsgálókat a MÁV-nál? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.07.20
K/11376 Hogy lehet elégtelenre vizsgáznia egy közkonyhának? 2. Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.07.19
K/11369 Mennyi műtét maradt el 2016-ban az egészségügyi ellátás problémái miatt? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.07.18
K/11368 Személyi kultuszra van pénz, de egészségügyre, gyermekkórházra nincs? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.07.18
K/11367 Személyi kultuszra van pénz, de egészségügyre, gyermekkórházra nincs? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.07.18
K/11347 Mikor és mennyi költségvetési forrást kapnak az önkormányzatok a rászoruló gyerekek nyári étkeztetéséhez? Hány jogosult gyermek marad ki a nyári étkeztetésből? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.07.13
K/11346 Miért nem támogatja az állam a gyermekhospice ellátást? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.07.13
K/11342 Mennyien igényelték 2016 júliusáig a magáncsőd intézményét? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.07.12
K/11335 Cirkuszt kell csapni, hogy cirkuszba mehessenek a gyerekek? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.07.11
K/11334 Ön szerint 41 ezer forintból meg lehet élni? Miért kényszerítenek munkavégzésre nem képes embereket is közmunkára 2.? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.07.11
K/11285 Tavaly mennyi kitűnő tanuló váltotta be az ajándékba kapott cirkuszi belépőjét? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.07.06
K/11249 Mennyit javultak valóban a mindennapos testnevelés feltételei? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.07.04
K/11240 Mennyi pályázat érkezett az EFOP keretre, amiből a mindennapos testnevelés infrastrukturális feltételeit lehetne megteremteni? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.06.30
K/11239 Ki és mi alapján dönti el, hogy mely termék vásárlásához fogadják el az Erzsébet-utalványt? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.06.30
H/11227 A magyar Kormányt és Rogán Antalt ért vádak hátterének kivizsgálására alakított vizsgálóbizottság felállításáról Szilágyi György (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Volner János (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Tóbiás József (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Teleki László (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP) és 17 képviselőtársuk. 2016.06.29
K/11224 Mennyi tornaterem és tanuszoda készült el? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.06.28
K/11222 Ingyencirkusz?! Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.06.27
K/11212 Hogy lehet elégtelenre vizsgáznia egy közkonyhának? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.06.27
K/11171 Tankönyv nélkül hogyan készüljenek a pótvizsgára? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.06.20
K/11170 Miből tanuljanak a lelkiismeretes gyermekek? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.06.20
K/11087 Rákay Philip könyvére van pénz, de krétára és ceruzára nincs? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.06.09
K/11035 Mit jelent a nem foglalkoztatható emberek foglalkoztathatóságának bővítése? Miért kényszerítenek munkavégzésre nem képes embereket is közmunkára? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.06.07
K/11034 Mit jelent a nem foglalkoztatható emberek foglalkoztathatóságának bővítése? Miért kényszerítenek munkavégzésre nem képes embereket is közmunkára? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.06.07
K/11033 Mikor emelik a nevelőszülők díjazását? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.06.07
K/11032 Tudják-e a rászoruló gyermekek szülei, hogy nekik kell kérni a szünidei étkeztetést? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.06.07
K/11031 Mit jelent a nem foglalkoztatható emberek foglalkoztathatóságának bővítése? Miért kényszerítenek munkavégzésre nem képes embereket is közmunkára? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.06.07
H/11029 Az egyes védelmi és rendészeti beszerzéseket, valamint a honvédelmi célra feleslegessé nyilvánított hadianyagok értékesítését vizsgáló vizsgálóbizottság létrehozásáról Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Dr. Schiffer András (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Ikotity István (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Volner János (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Burány Sándor (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Teleki László (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP) és 12 képviselőtársuk. 2016.06.07
A/11015 Az Önök hibáját biztos, hogy a magyar családoknak kell megfizetni? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.06.06
I/10951 Mi lesz nyáron a rászoruló gyermekek étkeztetésével? Elegendő támogatást kapnak-e az önkormányzatok az ingyenes étkeztetés biztosításához? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.06.01
I/10950 Mi lesz nyáron a rászoruló gyermekek étkeztetésével? Elegendő támogatást kapnak-e az önkormányzatok az ingyenes étkeztetés biztosításához? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.06.01
K/10949 Mennyi tantermet és tanuszodát építettek 2014 óta? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.06.01
K/10916 Hol nem zavarnak a menekült gyerekek? Mindenki azonnal vigyázban áll, ha Lázár János csettint egyet? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.05.31
K/10890 Mi lesz az egészségüggyel az OEP megszüntetése után? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.05.27
K/10842 Miért kellett három évet várni arra, hogy rájöjjenek, hogy nem tartható fenn az osztálykirándulásokat érintő időszakban a kedvezményes utazás korlátozása? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.05.26
H/10836 Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról Szelényi Zsuzsanna (független), Dr. Szél Bernadett (LMP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.05.25
H/10716 A Magyar Nemzeti Bank közvagyonnal gazdálkodó alapítványait és gazdasági társaságait terhelő közbeszerzési kötelezettség elmulasztásának körülményeit feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Tukacs István (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Teleki László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Kiss László (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Dr. Schiffer András (LMP), Ikotity István (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Dúró Dóra (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Volner János (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik) és 14 képviselőtársuk. 2016.05.17
I/10713 Miért pont az osztálykirándulások idején nem támogatják az osztálykirándulásokat? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.05.17
A/10700 A gyerekeken spórol a kormány! Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.05.17
K/10654 Miért nyel el minden pénzt a kormány? Mi szükség van az OEP megszüntetésére? Miért sodorják veszélybe a táppénz, a gyermeknevelési támogatások, a rokkant ellátások rendszerét? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.05.12
T/10634 A Munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény módosítása Gúr Nándor (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Kiss László (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Teleki László (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Tukacs István (MSZP), Velez Árpád (MSZP) 2016.05.10
K/10584 Osztálykirándulás ingyen, vagy mégsem? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.05.06
H/10569 A közoktatás átalakításának újragondolásáról Tóbiás József (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Kiss László (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Teleki László (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Velez Árpád (MSZP) 2016.05.04
K/10567 Hogyan tűnhetett el közel másfél milliárd forinttal egy szolnoki napelemgyár? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.05.04
K/10564 Hogyan tüntetetett el közel másfél milliárd forinttal egy szolnoki napelemgyár? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.05.04
K/10563 Miért nem jár vasúti szabadjegy azoknak a munkavállalóknak, akik a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. állományából mennek nyugdíjba? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.05.04
H/10516 A versenysportban és különösen a sportvezetésben uralkodó morális deficit miatt a fiatalok lelki és testi fejlődését durván sértő cselekményeket vizsgáló bizottságról Varju László (független), Dr. Vadai Ágnes (független), Kónya Péter (független), Szabó Szabolcs (független), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Oláh Lajos (független), Tóth Csaba (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Teleki László (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Szelényi Zsuzsanna (független), Fodor Gábor (független), Dr. Schiffer András (LMP), Ikotity István (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Lukács Zoltán (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Tukacs István (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Kiss László (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Szabó Timea (független) 2016.05.03
A/10481 Mi a helyzet ESZOSZ-ügyben? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.05.02
K/10455 Ön mire költene 266 milliárd forintot, ha egyetértene azzal, hogy a kormány fordítson többet a szociális ágazatra? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.04.29
K/10364 Pontosan mit terveznek az Arany János Tehetséggondozó Programmal? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Kiss László (MSZP) 2016.04.21
T/10285 A vasárnapi munkavégzés fokozottabb elismerése érdekében a Munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény, valamint az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény módosításáról Tóbiás József (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Gúr Nándor (MSZP)
2016.04.18.: Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Kiss László (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP)
2016.04.18
H/10284 Egy hitelesített népszavazási kérdés tárgykörében hozott döntéshez kapcsolódó országgyűlési kötelezettségvállalásról Tóbiás József (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP)
2016.04.18.: Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Kiss László (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP)
2016.05.18.: Dr. Bárándy Gergely (MSZP)
2016.04.18
K/10237 Hogyan? Gőgös Zoltán (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.04.14
K/10217 Mit kíván tenni a Kormány a kullancsok okozta fertőző betegségek megelőzése érdekében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.04.13
K/10184 Milyen következményekkel jár, hogy a Hortobágyi Nonprofit Kft. kivonta az állatállományát a bio-minősítés alól? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.04.12
K/10152 Mit tesz a kormány a kullancsok okozta fertőzések megelőzése érdekében? Kellően hatékony-e a kullancsirtás Magyarországon? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP) 2016.04.08
K/10151 Mit tesz a kormány a kullancsok okozta fertőzések megelőzése érdekében? Van-e ingyenes védőoltás a gyermek számára? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP) 2016.04.08
I/10100 Mindennapi hazugságaink: avagy miről és mennyiért hazudik a kormányzati mémgyár?! Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.04.06
H/9970 A közoktatás átalakításának szabályozási elveiről Tóbiás József (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Kiss László (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Teleki László (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Velez Árpád (MSZP)
2016.04.05.: Bangóné Borbély Ildikó (MSZP)
2016.04.04
K/9897 Befagyasztott uniós pénzek? Az egészségügy területén milyen programokat, fejlesztéseket érint a Bizottság döntése? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.04.01
K/9896 Befagyasztott uniós pénzek? A szociális területen milyen programokat, fejlesztéseket érint a Bizottság döntése? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.04.01
K/9895 A kaszinókra mikor terjesztik ki a pénztárgépek használatát? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.04.01
K/9858 Mennyi rászoruló gyerek részesült étkeztetésben a tavaszi szünetben? Mennyi pénzt kellett ennek biztosítására az önkormányzatoknak saját forrásából hozzátenniük? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.03.31
V/9837 A magyar egészségügy jelenéről és jövőjéről. Dr. Lukács László György (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Szabó Szabolcs (független), Novák Előd (Jobbik), Kész Zoltán (független), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Kiss László (MSZP), Fodor Gábor (független), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Dr. Schiffer András (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Volner János (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dúró Dóra (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Szabó Timea (független), Dr. Józsa István (MSZP), Tukacs István (MSZP), Schmuck Erzsébet (LMP), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Kónya Péter (független), Vona Gábor (Jobbik), Lukács Zoltán (MSZP) 2016.03.29
K/9791 Mennyi rászoruló gyerek vette igénybe a szünidei étkezést a tavaszi szünetben? Mennyi pénzt kellett ennek biztosítására az önkormányzatoknak saját forrásból hozzátenniük? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.03.24
K/9789 Miért kap 50 millió forintot a korábban már elbukott Mozaik Múzeumtúra matricagyűjtő program? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.03.24
K/9780 Milyen arányban és miért növekszik a császármetszések száma ma Magyarországon? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.03.23
I/9759 Egyéves évforduló - avagy meddig hazudnak még M4-es ügyben, és ki a felelős, a több mint százmilliárdos színjátékért? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.03.23
K/9687 A propaganda minisztérium mindenről gondoskodik? Avagy miért hiszik azt, hogy ha óriásbetűkkel hirdetik, hogy "A Magyar Reformok Működnek Otthonteremtési Program", akkor attól működni fog ez a program? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.03.17
A/9666 Önök szerint is csak a csepeli szülők a hibásak? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.03.16
H/9628 A letelepedési államkötvényekkel kapcsolatos visszaéléseket vizsgáló bizottság felállításáról Gyöngyösi Márton (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Tóth Csaba (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Kiss László (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Teleki László (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Schiffer András (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP) és 11 képviselőtársuk. 2016.03.10
H/9620 A Magyar Nemzeti Bank és alapítványai gazdálkodását, közpénzfelhasználását vizsgáló vizsgálóbizottság létrehozásáról Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Novák Előd (Jobbik), Gőgös Zoltán (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Kiss László (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Teleki László (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Farkas Gergely (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Demeter Márta (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP) és 4 képviselőtársuk. 2016.03.09
K/9616 Mikor és milyen intézkedéseket kíván tenni a kormány annak érdekében, hogy megszüntesse a reprodukciós eljárásokkal kapcsolatos súlyos visszásságokat? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.03.09
K/9592 Ön szerint is a szülők herdálják el a közpénzeket? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.03.08
H/9582 A népszavazási kezdeményezésekkel kapcsolatos eljárási jogsértéseket vizsgáló bizottság felállításáról Novák Előd (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Volner János (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Schmuck Erzsébet (LMP), Dr. Schiffer András (LMP), Ikotity István (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Kiss László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP) és 16 képviselőtársuk. 2016.03.07
H/9581 A népszavazási kezdeményezésekkel kapcsolatos eljárási jogsértéseket vizsgáló bizottság felállításáról Novák Előd (Mi Hazánk), Vona Gábor, Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Farkas Gergely, Rig Lajos, Mirkóczki Ádám, Szilágyi György, Dr. Kepli Lajos, Dúró Dóra (Mi Hazánk), Dr. Staudt Gábor, Bana Tibor, Hegedűs Lorántné, Dr. Gyüre Csaba, Ander Balázs (Jobbik), Kulcsár Gergely, Dr. Apáti István (Mi Hazánk), Volner János, Gyöngyösi Márton, Egyed Zsolt, Magyar Zoltán, Szávay István, Dr. Lukács László György (Jobbik), Vágó Sebestyén, Schmuck Erzsébet, Dr. Schiffer András, Ikotity István, Sallai R. Benedek, Dr. Szél Bernadett, Tóbiás József, Dr. Bárándy Gergely, Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Lukács Zoltán, Dr. Hiller István (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tukacs István, Dr. Legény Zsolt, Gúr Nándor, Dr. Kiss László, Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre, Gőgös Zoltán és 13 képviselőtársuk.  
H/9573 Az Országos Roma Önkormányzat által igénybe vett támogatásokkal kapcsolatos visszaéléseket vizsgáló bizottság felállításáról Szilágyi György (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Volner János (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Korózs Lajos (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Tukacs István (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Teleki László (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP) és 5 képviselőtársuk. 2016.03.07
K/9507 Minden utazás élmény lesz a MÁV-val? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.03.04
K/9331 Mi történt Kabán? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.02.24
K/9330 Mi történt Kabán? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.02.24
H/9329 A munkaerőpiaci szempontból hátrányos helyzetben lévő munkavállalók védelme érdekében Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.02.24
H/9327 Az Első Magyar Környezettudatos Szociális Országos Szövetkezet (ESZOSZ) munkavállalóinak megsegítéséről Tóbiás József (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.02.24
I/9321 A magyar reformok így működnek? Avagy hogyan lett a magáncsőd a KDNP és a Kormány csődje!? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.02.24
K/9310 Mi lesz a következménye a Terézvárosban történt választási csalásnak? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.02.24
K/9202 A gazdagoknak CSOK, a szegényeknek meg CSÁÓ? Avagy miért nem támogatja a kormány a már gyermekeiket nevelő családok lakhatását is? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.02.19
V/9122 A közoktatás állapotáról Tóbiás József (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Teleki László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Farkas Gergely (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Ikotity István (LMP) és 1 képviselőtársuk. 2016.02.15
T/9121 Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvénynek a terrorizmus elleni fellépés fokozása érdekében szükséges módosításáról Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Varga László (MSZP) 2016.02.15
H/9120 A Magyar Honvédség létszámhiányának megszűntetéshez szükséges halaszthatatlan intézkedésekről Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Varga László (MSZP) 2016.02.15
K/9088 Mennyi a tartozása a Püspökladányi Tankerületi KLIK-nek? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Kiss László (MSZP) 2016.02.12
K/9087 Mennyi a tartozása a Nyíradonyi Tankerületi KLIK-nek? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Kiss László (MSZP) 2016.02.12
K/9086 Mennyi a tartozása a Hajdúszoboszlói Tankerületi KLIK-nek? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Kiss László (MSZP) 2016.02.12
K/9085 Mennyi a tartozása a Hajdúnánási Tankerületi KLIK-nek? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Kiss László (MSZP) 2016.02.12
K/9084 Mennyi a tartozása a Hajdúhadházi Tankerületi KLIK-nek? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Kiss László (MSZP) 2016.02.12
K/9083 Mennyi a tartozása a Hajdúböszörményi Tankerületi KLIK-nek? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Kiss László (MSZP) 2016.02.12
K/9082 Mennyi a tartozása a Derecskei Tankerületi KLIK-nek? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Kiss László (MSZP) 2016.02.12
K/9081 Mennyi a tartozása a Berettyóújfalui Tankerületi KLIK-nek? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Kiss László (MSZP) 2016.02.12
K/9080 Mennyi a tartozása a Balmazújvárosi Tankerületi KLIK-nek? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Kiss László (MSZP) 2016.02.12
K/9077 Mennyi a tartozása a Debreceni Tankerületi KLIK-nek? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Kiss László (MSZP) 2016.02.12
I/8827 A "családbarát kormány" családellenes intézkedéseiről... avagy mi az, amiről az állami propaganda nem beszél?! Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.02.09
K/8743 Hol tart a lombikprogrammal kapcsolatos ágazatközi egyeztetés? Meddig kell még várni arra, hogy minél több gyermek születhessen? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.02.03
K/8715 Botrányos felvételi eljárás, ahol már egy bélyegre sincs pénz a KLIK-ben? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.02.01
K/8714 A belügyminisztérium és a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó vállalat között az elmúlt két évben létrejött szerződéskötései? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.02.01
K/8713 Az emberi erőforrások minisztérium és a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó vállalat között az elmúlt két évben létrejött szerződéskötései? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.02.01
K/8712 A földművelésügyi minisztérium és a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó vállalat között az elmúlt két évben létrejött szerződéskötései? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.02.01
K/8711 A honvédelmi minisztérium és a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó vállalat között az elmúlt két évben létrejött szerződéskötései? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.02.01
K/8710 Az igazságügyi minisztérium és a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó vállalat között az elmúlt két évben létrejött szerződéskötései? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.02.01
K/8709 A külgazdasági és külügyminisztérium és a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó vállalat között az elmúlt két évben létrejött szerződéskötései? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.02.01
K/8708 A miniszterelnökség és a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó vállalat között az elmúlt két évben létrejött szerződéskötései? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.02.01
K/8707 A nemzetgazdasági minisztérium és a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó vállalat között az elmúlt két évben létrejött szerződéskötései? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.02.01
K/8706 A nemzeti fejlesztési minisztérium és a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó vállalat között az elmúlt két évben létrejött szerződéskötései? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.02.01
K/8682 Mennyien vették eddig igénybe a magáncsőd intézményét? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.01.29
K/8681 A kormány szerint, aki éhezik, az haljon éhen? A kormány végleg lemond a gondozásra szoruló idősekről? Avagy mit jelent az, hogy "nincs befogadható kapacitás"? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.01.29
K/8622 Mekkora a Hajdú-Bihar megyei kórházak adóssága? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.01.28
K/8617 Hányan dolgoznak, és mennyit túlóráznak a Hajdú-Bihar megyei kórházakban? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.01.28
K/8544 Magáévá teszi-e a kormány a KDNP ötleteit? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.01.20
K/8423 Miért stadionokra költik a gyermekétkeztetésére szánt költségvetési keretet? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.01.08
K/8422 Készült-e hatásvizsgálat a kormány új lakástámogatási intézkedéseiről? Mi támasztja alá, hogy több százezer családnak jelent ez segítséget? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.01.08
K/8421 Miért vettek el a családi pótlék költségvetési soráról 2,2 milliárd forintot? Ön szerint igazságos az, hogy a családok támogatása helyett a minisztérium magára költi az adófizetők pénzét? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.01.08
K/8420 Miért vettek el a családi pótlék költségvetési soráról 2,2 milliárd forintot? A családok helyett inkább az egyházakat támogatják? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.01.08
K/8419 A meddő pároknak is büntetőkamatot kell fizetniük? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.01.08
K/8288 Lombikbébiprogram: kin múlik a folytatás? Hova lett a beígért 2 milliárd forint? 2. Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.12.16
H/8285 A lakosság számára vissza nem térítendő energiahatékonysági célú fejlesztési források biztosítása érdekében szükséges egyes kormányzati intézkedésekről Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Kiss László (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Teleki László (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Varga László (MSZP) 2015.12.15
A/8237 Ez így rendben van, Miniszter Úr? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.12.14
T/8131 Egyes törvényeknek a véleménynyilvánítás szabadságának érvényesülése érdekében szükséges módosításáról Tóbiás József (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Kiss László (MSZP), Tukacs István (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP) 2015.12.07
K/8040 Mire elég 2 millió forint a gyermekjóléti központoknak? Tehet-e majd bármit is a gyermekes családokért a "sima" gyermekjóléti szolgálat az átalakítás után? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.12.01
K/8039 Lombikbébiprogram: kin múlik a folytatás? Hova lett a beígért 2 milliárd forint? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.12.01
K/7817 Törvénysértések az állami erdőgazdaságoknál? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.11.23
K/7816 Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára Tasó László úr miért nem tudott részt venni a Szajol-Püspökladány vasútvonalszakasz ünnepélyes átadásán? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.11.23
K/7815 Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára Tasó László úr miért nem tudott részt venni a Szajol-Püspökladány vasútvonalszakasz ünnepélyes átadásán? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.11.23
K/7814 Jövőre miért tüntetik el a gyorsvonatokat a MÁV menetrendjéből? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.11.23
K/7813 A most életbelépő új MÁV menetrend következtében hány nemzetközi járat szűnik meg? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.11.23
K/7812 A 2010 után újranyitott vasúti mellékvonalakon a most életbelépő új MÁV menetrend életbelépését követően mennyien utaznak majd? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.11.23
K/7811 Miért vártak az utolsó pillanatig az új vasúti menetrend megjelentetésével? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.11.23
K/7810 A vasútvonalakon december 13-tól megszűnő járatok mely időpontokban és mekkora kihasználtsággal működnek jelenleg? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.11.23
K/7809 Mivel és hogyan pótolják a MÁV új menetrendjének életbelépésével megszűnő járatokat? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.11.23
K/7808 Új vasúti menetrend és megszűnő járatok. Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.11.23
A/7508 Orbán Viktornak kisvasút, Önnek különvonat? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.11.16
T/7440 A táplálkozás-egészségügyi előírások érvényesítése érdekében az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény módosításáról Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Heringes Anita (MSZP) 2015.11.11
I/7425 A fűtött stadion fontosabb, mint az éhező gyerekek és a nélkülöző családok? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.11.11
K/7382 Valaki nem mond igazat, avagy hányszor biztosítja ma Magyarországon az állam a gyermekeknek az étkezést? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.11.10
K/7381 Lesz-e a pénz a szegénységben élő gyermekek szünidei étkeztetésére, vagy ezt is az önkormányzatok nyakába varrják, mint a segélyezést? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.11.10
H/7374 A Honvéd Egészségpénztár önhibájukon kívül kárt szenvedett tagjainak megsegítéséről Demeter Márta (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Tukacs István (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Kiss László (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Teleki László (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Velez Árpád (MSZP) 2015.11.09
A/7345 Orbán Viktornak kisvasút, Önnek különvonat? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.11.09
K/7263 Budapesten a MÁV-nál hogyan alakul jegyvizsgálók és mozdonyvezetők létszáma? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.11.04
K/7262 Békés megyében a MÁV-nál hogyan alakul jegyvizsgálók és mozdonyvezetők létszáma? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.11.04
K/7261 Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a MÁV-nál hogyan alakul jegyvizsgálók és mozdonyvezetők létszáma? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.11.04
K/7260 Baranya megyében a MÁV-nál hogyan alakul jegyvizsgálók és mozdonyvezetők létszáma? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.11.04
K/7259 Bács-Kiskun megyében a MÁV-nál hogyan alakul jegyvizsgálók és mozdonyvezetők létszáma? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.11.04
K/7257 Az elmúlt években hogyan alakult a MÁV-nál a munkaerő fluktuáció? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.11.04
K/7256 Zala megyében a MÁV-nál hogyan alakul jegyvizsgálók és mozdonyvezetők létszáma? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.11.04
K/7255 Veszprém megyében a MÁV-nál hogyan alakul jegyvizsgálók és mozdonyvezetők létszáma? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.11.04
K/7254 Vas megyében a MÁV-nál hogyan alakul jegyvizsgálók és mozdonyvezetők létszáma? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.11.04
K/7253 Tolna megyében a MÁV-nál hogyan alakul jegyvizsgálók és mozdonyvezetők létszáma? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.11.04
K/7252 A MÁV cégcsoportnál mennyien dolgoztak az elmúlt években? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.11.04
K/7251 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a MÁV-nál hogyan alakul jegyvizsgálók és mozdonyvezetők létszáma? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.11.04
K/7250 Komárom megyében a MÁV-nál hogyan alakul jegyvizsgálók és mozdonyvezetők létszáma? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.11.04
K/7249 Somogy megyében a MÁV-nál hogyan alakul jegyvizsgálók és mozdonyvezetők létszáma? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.11.04
K/7248 Jász-Nagykun-Szolnok megyében a MÁV-nál hogyan alakul jegyvizsgálók és mozdonyvezetők létszáma? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.11.04
K/7247 Heves megyében a MÁV-nál hogyan alakul jegyvizsgálók és mozdonyvezetők létszáma? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.11.04
K/7246 Hajdú-Bihar megyében a MÁV-nál hogyan alakul jegyvizsgálók és mozdonyvezetők létszáma? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.11.04
K/7245 Pest megyében a MÁV-nál hogyan alakul jegyvizsgálók és mozdonyvezetők létszáma? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.11.04
K/7244 Győr-Moson-Sopron megyében a MÁV-nál hogyan alakul jegyvizsgálók és mozdonyvezetők létszáma? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.11.04
K/7243 Fejér megyében a MÁV-nál hogyan alakul jegyvizsgálók és mozdonyvezetők létszáma? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.11.04
K/7242 Nógrád megyében a MÁV-nál hogyan alakul jegyvizsgálók és mozdonyvezetők létszáma? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.11.04
K/7241 Csongrád megyében a MÁV-nál hogyan alakul jegyvizsgálók és mozdonyvezetők létszáma? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.11.04
T/7228 A gyermekéhezés felszámolásának megalapozása érdekében a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény módosításáról Tóbiás József (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Kiss László (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Teleki László (MSZP), Tukacs István (MSZP), Velez Árpád (MSZP)
2015.11.04.: Dr. Varga László (MSZP)
2015.11.04.: Hiszékeny Dezső (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP)
2015.11.03
K/7164 Ön is úgy gondolja-e, hogy nem hagyható magára 60 kabai család? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.11.03
V/7011 A növekvő mértékű korrupció visszaszorításáról és a korrumpálódott politikusok elszámoltatásáról. Vona Gábor (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Volner János (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Dr. Schiffer András (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Ikotity István (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Heringes Anita (MSZP) és 7 képviselőtársuk. 2015.10.28
H/6938 A közétkeztetés minőségének javításához szükséges intézkedésekről Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.10.26
A/6929 Mészáros Lőrinc lesz a Fidesz földesura? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.10.26
K/6825 Miért szüntetik meg a családi napköziket és miért nem támogatja tovább az állam a három éven felüli gyermekek napközbeni felügyeletét? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.10.22
A/6755 Mégis ki a fontos? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.10.19
H/6724 A Nemzeti Minimum Programjáról Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Csöbör Katalin (Fidesz), Dúró Dóra (Jobbik), Fodor Gábor (független), Szabó Timea (független), Szelényi Zsuzsanna (független), Dr. Szél Bernadett (LMP), Varju László (független) 2015.10.16
A/6606 Több ezer ember továbbra is kilátástalan helyzetben az ESZOSZ kapcsán Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.10.12
V/6541 Az állami tulajdonban levő termőföldek magántulajdonba adásáról Tóbiás József (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Teleki László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Kiss László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik) és 7 képviselőtársuk. 2015.10.07
T/6507 Az időskori létbiztonság megteremtése érdekében a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról Tóbiás József (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Kiss László (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Teleki László (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Varga László (MSZP) 2015.10.05
K/6446 Megoldhatatlan feladat a kulturált mindennapi testnevelés? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.10.01
K/6443 Valóban állampolgárságot kapott ezer keleti keresztény család vagy Miniszter Úr csak jobb színben akarta feltüntetni a Kormány menekültpolitikáját 2.? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.09.30
I/6427 Mikor fogunk tisztán látni az M4-es ügyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.09.30
K/6416 Mennyibe kerülnek az Erzsébet táborban kiosztott ajándékok 2.? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.09.30
K/6415 Mitől csődölt be a családi csődvédelem, és mennyibe került az előkészítése? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.09.30
K/6405 Hogy áll a választási csalás miatt indított büntetőeljárás? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.09.29
K/6404 Hogyan költsünk el félmilliárd forintot egy hét alatt? Avagy újabb zavaros pénzosztásra készül a kormány a szociális szövetkezeteken keresztül? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP) 2015.09.29
K/6401 Hogy áll a választási csalás miatt indított büntetőeljárás? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.09.29
K/6395 Volt-e szerződésük az ESZOSZ-szal? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.09.29
A/6356 Mindenki annyit ér, amennyije van! Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.09.28
K/6302 Milyen arányban részesülnek gyógyszeres illetve pszichoterápiás kezelésben a gyermekvédelmi gondoskodásban nevelkedő gyermekek? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.09.23
H/6257 A közös európai határvédelem és menekültügyi rendszer kialakításáról Tóbiás József (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Kiss László (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Teleki László (MSZP), Tukacs István (MSZP), Velez Árpád (MSZP) 2015.09.21
K/6160 Hogy halad a tornaterem és az uszodaépítés? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.09.14
K/6159 Mennyi testneveléstanár hiányzik az oktatási rendszerből? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.09.14
K/6128 Valóban állampolgárságot kapott ezer keleti keresztény család vagy Miniszter Úr csak jobb színben akarta feltüntetni a Kormány menekültpolitikáját? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.09.11
K/6127 Mennyibe kerülnek az Erzsébet táborban kiosztott ajándékok? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.09.11
K/6126 Mennyibe kerül a menzarendelet kampánya? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.09.11
K/6115 Legalább a kísérő nélkül érkezett menekült gyerekekről gondoskodik az állam? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.09.10
K/6114 Hova járjanak a fogyatékossággal élő gyermekek? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.09.10
K/6113 Mekkora lyuk tátong a gyermekétkeztetési kasszán? Minden arra jogosult gyerek hozzájut az ingyenes étkeztetéshez? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.09.10
K/6112 Miért nem könnyítik meg az iskolakezdést a rászoruló családok számára? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.09.10
K/6035 Annál jobb itt, minél rosszabb? Avagy miért számít kevésbé rossz helyzetűnek az a település, ahol több a közfoglalkoztatott? Miként alakult ez Pest megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.09.01
K/6034 Annál jobb itt, minél rosszabb? Avagy miért számít kevésbé rossz helyzetűnek az a település, ahol több a közfoglalkoztatott? Miként alakult ez Nógrád megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.09.01
K/6033 Annál jobb itt, minél rosszabb? Avagy miért számít kevésbé rossz helyzetűnek az a település, ahol több a közfoglalkoztatott? Miként alakult ez Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.09.01
K/6032 Annál jobb itt, minél rosszabb? Avagy miért számít kevésbé rossz helyzetűnek az a település, ahol több a közfoglalkoztatott? Miként alakult ez Jász-Nagykun-Szolnok megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.09.01
K/6031 Annál jobb itt, minél rosszabb? Avagy miért számít kevésbé rossz helyzetűnek az a település, ahol több a közfoglalkoztatott? Miként alakult ez Zala megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.09.01
K/6030 Annál jobb itt, minél rosszabb? Avagy miért számít kevésbé rossz helyzetűnek az a település, ahol több a közfoglalkoztatott? Miként alakult ez Tolna megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.09.01
K/6029 Annál jobb itt, minél rosszabb? Avagy miért számít kevésbé rossz helyzetűnek az a település, ahol több a közfoglalkoztatott? Miként alakult ez Veszprém megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.09.01
K/6028 Annál jobb itt, minél rosszabb? Avagy miért számít kevésbé rossz helyzetűnek az a település, ahol több a közfoglalkoztatott? Miként alakult ez Somogy megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.09.01
K/6027 Annál jobb itt, minél rosszabb? Avagy miért számít kevésbé rossz helyzetűnek az a település, ahol több a közfoglalkoztatott? Miként alakult ez Fejér megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.09.01
K/6026 Annál jobb itt, minél rosszabb? Avagy miért számít kevésbé rossz helyzetűnek az a település, ahol több a közfoglalkoztatott? Miként alakult ez Csongrád megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.09.01
K/6025 Annál jobb itt, minél rosszabb? Avagy miért számít kevésbé rossz helyzetűnek az a település, ahol több a közfoglalkoztatott? Miként alakult ez Hajdú-Bihar megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.09.01
K/6024 Annál jobb itt, minél rosszabb? Avagy miért számít kevésbé rossz helyzetűnek az a település, ahol több a közfoglalkoztatott? Miként alakult ez Heves megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.09.01
K/6023 Annál jobb itt, minél rosszabb? Avagy miért számít kevésbé rossz helyzetűnek az a település, ahol több a közfoglalkoztatott? Miként alakult ez Komárom-Esztergom megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.09.01
K/6022 Annál jobb itt, minél rosszabb? Avagy miért számít kevésbé rossz helyzetűnek az a település, ahol több a közfoglalkoztatott? Miként alakult ez Győr-Moson-Sopron megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.09.01
K/6021 Annál jobb itt, minél rosszabb? Avagy miért számít kevésbé rossz helyzetűnek az a település, ahol több a közfoglalkoztatott? Miként alakult ez Borsod-Abaúj-Zemplén megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.09.01
K/6020 Annál jobb itt, minél rosszabb? Avagy miért számít kevésbé rossz helyzetűnek az a település, ahol több a közfoglalkoztatott? Miként alakult ez Békés megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.09.01
K/6019 Annál jobb itt, minél rosszabb? Avagy miért számít kevésbé rossz helyzetűnek az a település, ahol több a közfoglalkoztatott? Miként alakult ez Baranya megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.09.01
K/6018 Annál jobb itt, minél rosszabb? Avagy miért számít kevésbé rossz helyzetűnek az a település, ahol több a közfoglalkoztatott? Miként alakult ez Vas megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.09.01
K/6017 Annál jobb itt, minél rosszabb? Avagy miért számít kevésbé rossz helyzetűnek az a település, ahol több a közfoglalkoztatott? Miként alakult ez Bács-Kiskun megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.09.01
K/6016 Mikor biztosítja végre az állam az év minden napján a rászoruló gyermekek étkeztetését? Miért nem törődik a kormány azokkal a gyermekekkel, akik télen és nyáron is éheznek? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.09.01
I/5949 Szövetkezeti mutyi - avagy lopni mindent, ami "mozdítható"?! Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.08.26
K/5799 Hogyan, milyen szempontrendszerek szerint döntenek EU-s pályázatokról? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.07.30
K/5797 Hol a munka, hol a pénz? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.07.30
K/5796 Munkahelyteremtés Fidesz módra? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.07.30
K/5750 Nem rehabilitálható, tehát ellátásra sem jogosult? Miért kényszerítenek nyomorba több évtizede megrokkant embereket? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.07.24
K/5748 Mikor oldja meg a kormányzat azt, hogy a kórházban lévő gyermekek mellett a szüleik gond nélkül ott lehessenek? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.07.24
T/5746 Az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény módosításáról Kunhalmi Ágnes (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP)
2015.10.13.: Teleki László (MSZP)
2015.07.24
K/5628 Minden mutatót és elnevezést átírnak, csak hogy kevesebbnek tűnjön a szegénységben élők száma? Valóban a szegregációt akarták leplezni a halmozottan hátrányos helyzetű fogalom módosításával? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.07.13
K/5627 Azért nem számítják ki többet a létminimumot, mert egyre többen élnek alatta? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.07.13
K/5626 Anya csak egy van ... anyakönyv egy se? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.07.13
K/5496 Jön a "családbarát" plakátkampány? Miért propagandára költi a kormány a közpénzt, miért nem a családok támogatására? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.07.03
K/5495 Jön a "családbarát" plakátkampány? Mire költik már megint az adófizetők pénzét? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.07.03
K/5466 Mennyien kapnak ápolási díjat? Mikor emelik az ápolási díj alapösszegét? Korózs Lajos (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.07.02
K/5465 Mennyien kapnak foglalkoztatást helyettesítő támogatást? Mikor emelik az ellátás alapösszegét jelentő nyugdíjminimumot? Korózs Lajos (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.07.02
K/5464 Mennyien kapnak egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatást? Korózs Lajos (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.07.02
K/5463 Milyen feladatokat lát el Szekeres Pál a fogyatékos emberek társadalmi integrációjával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos? Korózs Lajos (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.07.02
K/5462 Milyen feladatokat lát el dr. Guller Zoltán a Nemzeti Táboroztatási Koncepció kialakítására, valamint az Erzsébet-program fejlesztési irányainak meghatározására kinevezett miniszteri biztos? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP) 2015.07.02
K/5461 Eddig hány szegénységben élő embertől vették el a támogatását? Mennyi embertől vették el eddig a közgyógyellátást? Korózs Lajos (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.07.02
K/5460 Eddig hány szegénységben élő embertől vették el a támogatását? Mennyi embertől vették el eddig az ápolási díjat? Korózs Lajos (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.07.02
K/5459 Eddig hány szegénységben élő embertől vették el az ellátását? Mennyi családtól vették el eddig az adósságcsökkentési támogatást? Korózs Lajos (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.07.02
K/5458 Eddig hány szegénységben élő embertől vették el az ellátását? Mennyi családtól vették el eddig a lakásfenntartási támogatást? Korózs Lajos (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.07.02
I/5446 Az Önök keze a legkisebb településre is elér?? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.07.01
K/5435 Az önkormányzatok hány munkahelyet szüntetnek meg a központi költségvetés támogatásával? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.06.30
K/5396 Ki mit fejleszt? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.06.26
K/5323 Baranya megyében 2014. évben hány közfoglalkoztatottat dolgozott? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.06.22
K/5322 Bács-Kiskun megyében 2014. évben hány közfoglalkoztatottat dolgozott? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.06.22
K/5321 Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2014. évben hány közfoglalkoztatottat dolgozott? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.06.22
K/5320 Békés megyében 2014. évben hány közfoglalkoztatottat dolgozott? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.06.22
K/5319 Budapesten 2014. évben hány közfoglalkoztatottat dolgozott? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.06.22
K/5318 Csongrád megyében 2014. évben hány közfoglalkoztatottat dolgozott? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.06.22
K/5317 Fejér megyében 2014. évben hány közfoglalkoztatottat dolgozott? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.06.22
K/5316 Győr-Moson-Sopron megyében 2014. évben hány közfoglalkoztatottat dolgozott? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.06.22
K/5315 Hajdú-Bihar megyében 2014. évben hány közfoglalkoztatottat dolgozott? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.06.22
K/5314 Heves megyében 2014. évben hány közfoglalkoztatottat dolgozott? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.06.22
K/5313 Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2014. évben hány közfoglalkoztatottat dolgozott? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.06.22
K/5312 Komárom-Esztergom megyében 2014. évben hány közfoglalkoztatottat dolgozott? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.06.22
K/5311 Nógrád megyében 2014. évben hány közfoglalkoztatottat dolgozott? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.06.22
K/5310 Pest megyében 2014. évben hány közfoglalkoztatottat dolgozott? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.06.22
K/5309 Somogy megyében 2014. évben hány közfoglalkoztatottat dolgozott? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.06.22
K/5308 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 2014. évben hány közfoglalkoztatottat dolgozott? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.06.22
K/5307 Tolna megyében 2014. évben hány közfoglalkoztatottat dolgozott? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.06.22
K/5306 Vas megyében 2014. évben hány közfoglalkoztatottat dolgozott? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.06.22
K/5305 Veszprém megyében 2014. évben hány közfoglalkoztatottat dolgozott? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.06.22
K/5304 Zala megyében 2014. évben hány közfoglalkoztatottat dolgozott? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) 2015.06.22
K/5233 Mi az oka, annak, hogy tavaly közel 30%-kal költött kevesebbet az állam a jövedelempótló segélyekre, mint amennyit betervezett? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.06.16
K/5232 Valóban átadják az egyházaknak a még állami fenntartású intézményeket? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.06.16
A/5222 Kihez tartozik? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.06.15
H/5087 A MET Csoport magyar energiapiaci szerepének nemzetgazdasági következményeit vizsgáló bizottságról Dr. Schiffer András (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Ikotity István (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Farkas Gergely (Jobbik), Volner János (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Tóbiás József (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Gúr Nándor (MSZP) és 16 képviselőtársuk. 2015.06.04
I/5055 Ki védi meg a gyermekeinket? Ön elfogadhatónak tartja, hogy politikusok óvodákban illetve óvodásokkal kampányoljanak? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.06.02
K/4965 Hol, kitől, mennyiért és mióta bérelnek ingatlanokat a kormányhivatalok? Honnan kapott még pénzt Bróker Marcsi cége? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.05.27
K/4964 Mióta és mennyiért pénzelte a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal Bróker Marcsi cégét? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.05.27
K/4880 Be kell zárni az autista központot? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.05.20
K/4879 Önök szerint modellprogram, a törvény szerint kötelező! Avagy miért nem biztosítják mindenhol a rászorult személy napi egyszeri étkeztetését? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.05.20
K/4878 Titkos brüsszeli levél mellé titkos vizsgálati eredmény? Meddig rejtegetik az igazságot az M4-es ügyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.05.20
K/4877 Igaz vagy sem, hogy a MÁV-nál jelenleg csak azok a munkavállalók számíthatnak nagyobb bérnövekedésre, akik legalább 35 éve dolgoznak a vállaltnál? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.05.20
I/4868 "Aki hazudik az csal, aki hazudik az lop..." Avagy hányszor verik még át a szociális dolgozókat azzal, hogy emelik a bérüket? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.05.20
V/4855 A magyar egészségügy helyzetéről Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Teleki László (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Tukacs István (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Kiss László (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Ikotity István (LMP), Gyurcsány Ferenc (független), Dr. Vadai Ágnes (független), Varju László (független), Dr. Oláh Lajos (független), Fodor Gábor (független), Kónya Péter (független), Dr. Schiffer András (LMP) 2015.05.19
H/4848 Az Európa Tanács nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló Egyezménye kötelező hatályának elismeréséhez és kihirdetéséhez szükséges intézkedések megtételéről Tóbiás József (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.05.19
H/4840 A mindennapos testnevelés feltételeinek biztosításához szükséges intézkedésekről Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP) 2015.05.19
A/4830 Önök a halált választották? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.05.19
K/4783 Összesen mennyi családi pótlékot vettek el a családoktól a hiányzások miatt? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.05.15
T/4770 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról Gúr Nándor (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Kiss László (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Teleki László (MSZP), Tukacs István (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP) 2015.05.14
K/4749 Hol vannak a Tanuszodák? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP) 2015.05.13
K/4732 Jól hangzó ígéret marad a meddőségi kezelések támogatásának megduplázása? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.05.12
T/4600 A 2015. évi költségvetés módosításának megalapozása érdekében egyes törvények módosításáról Korózs Lajos (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.04.30
K/4577 Elveszik-e a Püspökladányiak iskoláját? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.04.30
K/4547 Mindennapos testnevelés a fejlesztések tükrében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.04.28
K/4546 Mindennapos testnevelés számokban 2. ?! Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.04.28
K/4541 Hol és milyen mértékben változott az iskolai hiányzások száma? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.04.28
K/4531 Hány büntetőeljárás indult választási csalás miatt? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.04.27
P/4478 Az alapvető egyéni és közösségi jogok, valamint az euroatlanti értékek melletti kiállásról Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Varga László (MSZP)
2015.04.22.: Kiss László (MSZP)
2015.04.21
K/4408 Meddig hazudnak még M4-es ügyben? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.04.17
K/4390 Egyetért Ön Semjén Zsolt állításával, miszerint ugyanolyan támogatást kapnak az egyházi és a nem egyházi fenntartású közfeladatott ellátó intézmények? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.04.15
K/4389 Ön szerint is nőtt a segélyekre szánt kiadások mértéke vagy csak a területért felelős államtitkár gondolja így? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.04.15
H/4375 A minimálbér emelés, a 2016. évi központi költség megalapozása és a dolgozói szegénység megszüntetése érdekében Gúr Nándor (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Kiss László (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Teleki László (MSZP), Tukacs István (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP) 2015.04.14
K/4344 Ön szerint itthon meg lehet élni 47 ezer forintból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.04.10
K/4343 Mindenhol gond nélkül zajlott a segélyezés átalakítása? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.04.10
K/4322 Mindennapos testnevelés számokban?! Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.04.09
K/4315 Nyomkövető a szegényeken? Avagy honnan tudják, hogy ki, mikor és mire költi az Erzsébet utalványt? 2. Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.04.08
I/4306 Az Orbán-Simicska háború következő áldozata a kelet-magyarországi vasútfejlesztés lesz? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.04.08
H/4258 A befektetési szolgáltatók 1997 és 2015 közötti állami kapcsolatrendszerének, a befektetési szolgáltatók pénzügyi felügyelete hatékonyságának, a jogszabályi környezet hiányosságainak, valamint a befektetési szolgáltatóknál elhelyezett nemzeti vagyonnak a feltárására irányuló vizsgálóbizottság létrehozásáról Dr. Schiffer András (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Ikotity István (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Tóbiás József (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kiss László (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Szabó Szabolcs (független), Kónya Péter (független), Szelényi Zsuzsanna (független), Farkas Gergely (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Volner János (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik) és 9 képviselőtársuk. 2015.04.03
H/4221 Vizsgálóbizottság felállításáról a Buda-Cash és a Questor Brókerház csődjének okai, a nyomozás figyelemmel kísérése, és a felelősök - különös tekintettel a magyar Kormány tagjai és a miniszterelnök személyes felelősségére, továbbá a felügyeleti szervek esetleges mulasztásaira a közpénzek gondos kezelése és a csőd előidézése terén - beazonosítása tárgyában Szelényi Zsuzsanna (független), Szabó Timea (független), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Varju László (független), Kiss László (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Tukacs István (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Teleki László (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Gyurcsány Ferenc (független), Szabó Szabolcs (független), Kónya Péter (független), Dr. Vadai Ágnes (független), Kész Zoltán (független), Dr. Schiffer András (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP) és 1 képviselőtársuk. 2015.04.02
K/4218 Mit tesz a Kormány annak érdekében, hogy mindenki számára legyen elérhető patikai ügyelet? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.04.02
H/4216 Magyarország 2016. évi központi költségvetésének megalapozásához szükséges egyes intézkedésekről Korózs Lajos (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.04.02
K/4134 Barkács bolt lesz a műtőkből? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.03.30
K/4110 Mikor épül meg az M4-es autópálya? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP) 2015.03.27
K/4108 Folyik-e büntetőeljárás az M4-es autópálya építése körüli botrány ügyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP) 2015.03.27
K/4088 Figyelembe vették-e az ombudsman javaslatait a gyermekek étkeztetésével kapcsolatban? Mit tesz a kormány annak érdekében, hogy törvény szerinti napi háromszori étkeztetés valóban napi háromszori étkezést jelentsen a rászoruló gyermekek számára is? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.03.27
K/4087 Az Emberi Erőforrások Minisztériumának is voltak befektetései a Quaestor Csoportnál? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.03.27
A/3991 Tízmillió embert érint, hol a tanulmány? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.03.23
K/3978 Nyomkövető a szegényeken? Avagy honnan tudják, hogy ki, mikor és mire költi az Erzsébet utalványt? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.03.20
H/3964 Az Európa Tanács nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló Egyezménye kötelező hatályának elismeréséhez és kihirdetéséhez szükséges intézkedések megtételéről Tóbiás József (MSZP), Szelényi Zsuzsanna (független), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.03.20
K/3920 Mire használja fel a Kormány a Miniszterelnökség kétmilliárdos maradványát? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.03.18
K/3906 Osztályozó vizsgára fel? a vizsga amit mindenki könnyen elérhet Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Kiss László (MSZP) 2015.03.17
T/3903 A múlt megismerését szolgáló közérdekű adatok nyilvánosságának megteremtése érdekében Magyarország Alaptörvényének hatodik módosításáról Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Teleki László (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Kiss László (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP) 2015.03.17
H/3893 A dolgozói szegénység megszűntetéséhez és az új adófizető munkahelyek létrehozásához szükséges intézkedésekről Gúr Nándor (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Kiss László (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Teleki László (MSZP), Tukacs István (MSZP) 2015.03.16
K/3822 A Mozaik Múzeumtúra-projekt érdekes részleteiről?! Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.03.11
I/3796 A kormány már az idősekről is lemondott! Miért hagynak időseket, betegeket segítség és támogatás nélkül? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.03.11
H/3693 A mindennapos testnevelés feltételeinek biztosításához szükséges intézkedésekről Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP) 2015.03.05
K/3681 Mit tesz a Kormány azért, hogy ne a polgármestereken, önkormányzatokon múljon az, hogy a gyerekek részesülnek-e nyáron szociális étkeztetésben? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.03.05
K/3680 Bevásárlókocsi, tolókocsi, kerekesszék, hordágy - melyik a helyes eszköz újszülöttek kórházon belüli szállítására? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.03.05
K/3556 A bruttó az nem a nettó! Avagy miként téveszti meg hetente a választókat Rétvári Bence! Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.03.03
K/3555 Mit jelent a "tisztes szegénység"? Ön egyetért Rétvári Bence Államtitkár Úr véleményével, miszerint könnyed életforma közmunkásnak lenni? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.03.03
K/3554 Mire alapozza Rétvári Bence, hogy a szegények Mercedesszel járnak segélyért ? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.03.03
K/3488 Mit tervez a kormány a nők 40 éves jogosultsági viszonyában- különös tekintettel a felnőtt hozzátartozó ápolásával töltött idő beszámítása? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP) 2015.02.26
T/3471 Az igazságos és méltányos nyugdíjrendszer alapjainak megteremtése érdekében Magyarország Alaptörvényének hatodik módosítása Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Velez Árpád (MSZP)
2015.02.26.: Kiss László (MSZP)
2015.02.25
H/3470 A munkavállalói jogok érvényesülésének biztosításához szükséges intézkedésekről Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Velez Árpád (MSZP)
2015.02.26.: Kiss László (MSZP)
2015.02.25
H/3469 Az igazságos és méltányos nyugdíjrendszer kialakításához szükséges intézkedésekről Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Velez Árpád (MSZP)
2015.02.26.: Kiss László (MSZP)
2015.02.25
K/3399 Beszivárogtak? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.02.24
T/3355 Az Összefogás a Fűtött Otthonokért Alapról Lukács Zoltán (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.02.23
K/3319 Hányan dolgoznak, és mennyit túlóráznak a Hajdú-Bihar megyei kórházakban? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.02.20
K/3307 Mekkora a Hajdú-Bihar megyei kórházak adóssága? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.02.20
K/3277 Milyen eredmény született a kórházak közötti egyeztetések során Hajdú-Bihar megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.02.20
K/3255 Zala megyében hány fő lehet azon férfiak létszáma, akik 40 év munkaviszony után nyugdíjba vonulhatnának 2015 márciusától? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.02.20
K/3254 Veszprém megyében hány fő lehet azon férfiak létszáma, akik 40 év munkaviszony után nyugdíjba vonulhatnának 2015 márciusától? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.02.20
K/3253 Vas megyében hány fő lehet azon férfiak létszáma, akik 40 év munkaviszony után nyugdíjba vonulhatnának 2015 márciusától? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.02.20
K/3252 Tolna megyében hány fő lehet azon férfiak létszáma, akik 40 év munkaviszony után nyugdíjba vonulhatnának 2015 márciusától? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.02.20
K/3251 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében hány fő lehet azon férfiak létszáma, akik 40 év munkaviszony után nyugdíjba vonulhatnának 2015 márciusától? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.02.20
K/3250 Somogy megyében hány fő lehet azon férfiak létszáma, akik 40 év munkaviszony után nyugdíjba vonulhatnának 2015 márciusától? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.02.20
K/3249 Pest megyében hány fő lehet azon férfiak létszáma, akik 40 év munkaviszony után nyugdíjba vonulhatnának 2015 márciusától? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.02.20
K/3248 Nógrád megyében hány fő lehet azon férfiak létszáma, akik 40 év munkaviszony után nyugdíjba vonulhatnának 2015 márciusától? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.02.20
K/3247 Komárom-Esztergom megyében hány fő lehet azon férfiak létszáma, akik 40 év munkaviszony után nyugdíjba vonulhatnának 2015 márciusától? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.02.20
K/3246 Jász-Nagykun-Szolnok megyében hány fő lehet azon férfiak létszáma, akik 40 év munkaviszony után nyugdíjba vonulhatnának 2015 márciusától? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.02.20
K/3245 Heves megyében hány fő lehet azon férfiak létszáma, akik 40 év munkaviszony után nyugdíjba vonulhatnának 2015 márciusától? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.02.20
K/3244 Hajdú-Bihar megyében hány fő lehet azon férfiak létszáma, akik 40 év munkaviszony után nyugdíjba vonulhatnának 2015 márciusától? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.02.20
K/3243 Győr-Moson-Sopron megyében hány fő lehet azon férfiak létszáma, akik 40 év munkaviszony után nyugdíjba vonulhatnának 2015 márciusától? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.02.20
K/3242 Fejér megyében hány fő lehet azon férfiak létszáma, akik 40 év munkaviszony után nyugdíjba vonulhatnának 2015 márciusától? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.02.20
K/3241 Csongrád megyében hány fő lehet azon férfiak létszáma, akik 40 év munkaviszony után nyugdíjba vonulhatnának 2015 márciusától? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.02.20
K/3240 Borsod-Abaúj-Zemplén megyében hány fő lehet azon férfiak létszáma, akik 40 év munkaviszony után nyugdíjba vonulhatnának 2015 márciusától? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.02.20
K/3239 Békés megyében hány fő lehet azon férfiak létszáma, akik 40 év munkaviszony után nyugdíjba vonulhatnának 2015 márciusától? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.02.20
K/3238 Baranya megyében hány fő lehet azon férfiak létszáma, akik 40 év munkaviszony után nyugdíjba vonulhatnának 2015 márciusától? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.02.20
K/3237 Bács-kiskun megyében hány fő lehet azon férfiak létszáma, akik 40 év munkaviszony után nyugdíjba vonulhatnának 2015 márciusától? Gúr Nándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.02.20
K/3236 Zala megyében hány gyermeket érint a szeptembertől kötelezővé váló óvodába járás és hogyan alakulnak az óvodai férőhelyek számai? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Gúr Nándor (MSZP) 2015.02.20
K/3235 Veszprém megyében hány gyermeket érint a szeptembertől kötelezővé váló óvodába járás és hogyan alakulnak az óvodai férőhelyek számai? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Gúr Nándor (MSZP) 2015.02.20
K/3234 Vas megyében hány gyermeket érint a szeptembertől kötelezővé váló óvodába járás és hogyan alakulnak az óvodai férőhelyek számai? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Gúr Nándor (MSZP) 2015.02.20
K/3233 Tolna megyében hány gyermeket érint a szeptembertől kötelezővé váló óvodába járás és hogyan alakulnak az óvodai férőhelyek számai? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Gúr Nándor (MSZP) 2015.02.20
K/3232 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében hány gyermeket érint a szeptembertől kötelezővé váló óvodába járás és hogyan alakulnak az óvodai férőhelyek számai? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Gúr Nándor (MSZP) 2015.02.20
K/3231 Somogy megyében hány gyermeket érint a szeptembertől kötelezővé váló óvodába járás és hogyan alakulnak az óvodai férőhelyek számai? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Gúr Nándor (MSZP) 2015.02.20
K/3230 Pest megyében hány gyermeket érint a szeptembertől kötelezővé váló óvodába járás és hogyan alakulnak az óvodai férőhelyek számai? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Gúr Nándor (MSZP) 2015.02.20
K/3229 Nógrád megyében hány gyermeket érint a szeptembertől kötelezővé váló óvodába járás és hogyan alakulnak az óvodai férőhelyek számai? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Gúr Nándor (MSZP) 2015.02.20
K/3228 Komárom-Esztergom megyében hány gyermeket érint a szeptembertől kötelezővé váló óvodába járás és hogyan alakulnak az óvodai férőhelyek számai? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Gúr Nándor (MSZP) 2015.02.20
K/3227 Jász-Nagykun-Szolnok megyében hány gyermeket érint a szeptembertől kötelezővé váló óvodába járás és hogyan alakulnak az óvodai férőhelyek számai? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Gúr Nándor (MSZP) 2015.02.20
K/3226 Heves megyében hány gyermeket érint a szeptembertől kötelezővé váló óvodába járás és hogyan alakulnak az óvodai férőhelyek számai? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Gúr Nándor (MSZP) 2015.02.20
K/3225 Hajdú-Bihar megyében hány gyermeket érint a szeptembertől kötelezővé váló óvodába járás és hogyan alakulnak az óvodai férőhelyek számai? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Gúr Nándor (MSZP) 2015.02.20
K/3224 Győr-Moson-Sopron megyében hány gyermeket érint a szeptembertől kötelezővé váló óvodába járás és hogyan alakulnak az óvodai férőhelyek számai? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Gúr Nándor (MSZP) 2015.02.20
K/3223 Fejér megyében hány gyermeket érint a szeptembertől kötelezővé váló óvodába járás és hogyan alakulnak az óvodai férőhelyek számai? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Gúr Nándor (MSZP) 2015.02.20
K/3222 Csongrád megyében hány gyermeket érint a szeptembertől kötelezővé váló óvodába járás és hogyan alakulnak az óvodai férőhelyek számai? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Gúr Nándor (MSZP) 2015.02.20
K/3221 Borsod-Abaúj-Zemplén megyében hány gyermeket érint a szeptembertől kötelezővé váló óvodába járás és hogyan alakulnak az óvodai férőhelyek számai? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Gúr Nándor (MSZP) 2015.02.20
K/3220 Békés megyében hány gyermeket érint a szeptembertől kötelezővé váló óvodába járás és hogyan alakulnak az óvodai férőhelyek számai? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Gúr Nándor (MSZP) 2015.02.20
K/3218 Baranya megyében hány gyermeket érint a szeptembertől kötelezővé váló óvodába járás és hogyan alakulnak az óvodai férőhelyek számai? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Gúr Nándor (MSZP) 2015.02.20
K/3216 Bács-kiskun megyében hány gyermeket érint a szeptembertől kötelezővé váló óvodába járás és hogyan alakulnak az óvodai férőhelyek számai? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Gúr Nándor (MSZP) 2015.02.20
K/3215 Zala megyében hány óvodaépítési projekt van folyamatban és hány közétkeztetést végző vállalkozás van a megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Gúr Nándor (MSZP) 2015.02.20
K/3214 Veszprém megyében hány óvodaépítési projekt van folyamatban és hány közétkeztetést végző vállalkozás van a megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Gúr Nándor (MSZP) 2015.02.20
K/3211 Vas megyében hány óvodaépítési projekt van folyamatban és hány közétkeztetést végző vállalkozás van a megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Gúr Nándor (MSZP) 2015.02.20
K/3210 Tolna megyében hány óvodaépítési projekt van folyamatban és hány közétkeztetést végző vállalkozás van a megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Gúr Nándor (MSZP) 2015.02.20
K/3209 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében hány óvodaépítési projekt van folyamatban és hány közétkeztetést végző vállalkozás van a megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Gúr Nándor (MSZP) 2015.02.20
K/3207 Somogy megyében hány óvodaépítési projekt van folyamatban és hány közétkeztetést végző vállalkozás van a megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Gúr Nándor (MSZP) 2015.02.20
K/3205 Pest megyében hány óvodaépítési projekt van folyamatban és hány közétkeztetést végző vállalkozás van a megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Gúr Nándor (MSZP) 2015.02.20
K/3204 Nógrád megyében hány óvodaépítési projekt van folyamatban és hány közétkeztetést végző vállalkozás van a megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Gúr Nándor (MSZP) 2015.02.20
K/3203 Komárom-Esztergom megyében hány óvodaépítési projekt van folyamatban és hány közétkeztetést végző vállalkozás van a megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Gúr Nándor (MSZP) 2015.02.20
K/3199 Jász-Nagykun-Szolnok megyében hány óvodaépítési projekt van folyamatban és hány közétkeztetést végző vállalkozás van a megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Gúr Nándor (MSZP) 2015.02.20
K/3197 Heves megyében hány óvodaépítési projekt van folyamatban és hány közétkeztetést végző vállalkozás van a megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Gúr Nándor (MSZP) 2015.02.20
K/3196 Hajdú-Bihar megyében hány óvodaépítési projekt van folyamatban és hány közétkeztetést végző vállalkozás van a megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Gúr Nándor (MSZP) 2015.02.20
K/3195 Győr-Moson-Sopron megyében hány óvodaépítési projekt van folyamatban és hány közétkeztetést végző vállalkozás van a megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Gúr Nándor (MSZP) 2015.02.20
K/3193 Csongrád megyében hány óvodaépítési projekt van folyamatban és hány közétkeztetést végző vállalkozás van a megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Gúr Nándor (MSZP) 2015.02.20
K/3192 Borsod-Abaúj-Zemplén megyében hány óvodaépítési projekt van folyamatban és hány közétkeztetést végző vállalkozás van a megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Gúr Nándor (MSZP) 2015.02.20
K/3191 Békés megyében hány óvodaépítési projekt van folyamatban és hány közétkeztetést végző vállalkozás van a megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Gúr Nándor (MSZP) 2015.02.20
K/3190 Baranya megyében hány óvodaépítési projekt van folyamatban és hány közétkeztetést végző vállalkozás van a megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Gúr Nándor (MSZP) 2015.02.20
K/3189 Bács-kiskun megyében hány óvodaépítési projekt van folyamatban és hány közétkeztetést végző vállalkozás van a megyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Gúr Nándor (MSZP) 2015.02.20
K/3156 Házasság hete után lesz együttélés hete is? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.02.18
K/3093 Mennyi ember halt meg kihűlés miatt otthonában vagy közterületen? Mit tesznek azért, hogy ez ne fordulhasson elő? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.02.13
K/3070 Egy gombnyomás fentről és a Klik máris intézkedik? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.02.12
I/3057 Mennyi ember halt meg kihűlés miatt otthonában vagy közterületen? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.02.11
I/3056 "Mikor lesz a szobatársból cellatárs?" Avagy meddig lopják tovább az országot ahelyett, hogy megoldanák a gyermekek étkeztetését? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.02.11
K/2995 Mégis kinek az érdeke? Miként lehetséges az, hogy valakitől úgy vegyék el a gyermekét, ahogyan az a kecskeméti ügyben történt? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.02.06
K/2994 Mennyien tanulnak egyházi iskolában és mennyibe kerül ez az adófizetőknek? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.02.06
K/2981 Mégsem költözik a tárca Debrecenbe? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.02.05
K/2980 Mit mutatnak a házi segítségnyújtás adatai? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP) 2015.02.05
K/2895 Ön szerint valóban a lottófeladásban merül ki a házi gondozást végzők munkája? Miért rombolja a szakma hitelét a területért felelős államtitkár? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.01.28
K/2891 Hepatitis járvány Borsodban? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.01.28
K/2889 Vége a harcnak? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.01.27
K/2868 Egyék meg, amit főztek, avagy miért halasztották el ismét az új menzarendelet bevezetését? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.01.26
K/2867 Ismét veszélyben a családi támogatások kifizetése? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.01.26
K/2822 Miért fontosabb a kormánynak a milliárdos haverok támogatása a nélkülöző gyermekek és családok támogatása helyett? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.01.22
K/2821 Mennyit fordított ténylegesen a kormány a gyermekek étkeztetésére az elmúlt években? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.01.22
K/2820 Mennyi ember halt meg kihűlés miatt? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.01.22
K/2785 Ki fizeti a számlát? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.01.19
K/2744 Az idén lesznek vagy sem járatritkítások, vonalbezárások, elbocsátások a MÁV-nál? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2015.01.15
K/2443 Milyen tesz a kormány az eltűnt vagy elrabolt gyermekek határokon átnyúló rendszerének kiépítésében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.12.17
H/2403 A magyar autópálya-hálózat városi elkerülő szakaszai díjmentességének biztosításáról Tóbiás József (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP)
2014.12.16.: Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Kiss László (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP)
2014.12.15
H/2390 Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról Szelényi Zsuzsanna (független), Demeter Márta (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Tukacs István (MSZP), Kiss László (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Teleki László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Ikotity István (LMP), Dr. Schiffer András (LMP), Szabó Timea (független), Dr. Vadai Ágnes (független), Dr. Oláh Lajos (független), Kónya Péter (független) és 2 képviselőtársuk. 2014.12.15
K/2389 Miért csak 2016-tól bővítik a gyermekek térítésmentes étkeztetésének rendszerét? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.12.15
K/2388 Mennyien jogosultak kedvezményes étkeztetésre? Mennyien jogosultak ma rendszeres gyermekvédelmi kezdvezményre? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP) 2014.12.15
K/2387 Bizonyára tudják, mit tesznek. Mennyien és milyen összegben kapnak lakásfenntartási támogatást ma Magyarországon? Korózs Lajos (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.12.15
K/2386 Bizonyára tudják, mit tesznek. Mennyien és milyen összegben kapnak önkormányzati segélyt ma Magyarországon? Korózs Lajos (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.12.15
K/2385 Bizonyára tudják, mit tesznek. Mennyien és milyen összegben kapnak rendszeres szociális segélyt ma Magyarországon? Korózs Lajos (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.12.15
K/2384 Bizonyára tudják, mit tesznek. Mennyien és milyen összegben kapnak foglalkoztatást helyettesítő támogatást ma Magyarországon? Korózs Lajos (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.12.15
K/2383 Bizonyára tudják, mit tesznek. Mennyien és milyen összegben kapnak adósságcsökkentési támogatást ma Magyarországon? Korózs Lajos (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.12.15
K/2382 Bizonyára tudják, mit tesznek. Mennyien és milyen összegben kapnak óvodáztatási támogatást ma Magyarországon? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP) 2014.12.15
K/2340 Azt mondták megújul a mentésirányítás, több lesz a mentőautó! A kérdés: mikor? Addig mi lesz a betegekkel? Demeter Márta (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Heringes Anita (MSZP) 2014.12.09
V/2258 A Transzatlanti Befektetési és Kereskedelmi Partnerség (TTIP) veszélyei és hatásai a fenntarthatóságra és szuverenitásra Dr. Schiffer András (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Ikotity István (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Vona Gábor (Jobbik), Volner János (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Teleki László (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Tukacs István (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kiss László (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP) és 4 képviselőtársuk. 2014.12.01
K/2247 Elkötelezett a kormány az uniós értékek és szimbólumok iránt? Demeter Márta (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Heringes Anita (MSZP) 2014.12.01
A/2154 Önnek Miniszterelnök úr volt esélye. Mit gondol, a mai gyerekeknek van? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.11.24
H/2126 A bizonyos magyar állampolgárságú magánszemélyek Amerikai Egyesült Államokba történő belépésének megtiltása okainak feltárására irányuló vizsgálóbizottság létrehozásáról Fodor Gábor (független), Lukács Zoltán (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Kiss László (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Teleki László (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Szelényi Zsuzsanna (független), Dr. Schiffer András (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Ikotity István (LMP), Dr. Hiller István (MSZP), Tukacs István (MSZP), Sallai R. Benedek (LMP), Gőgös Zoltán (MSZP), Kónya Péter (független), Mesterházy Attila (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Szabolcs (független), Dr. Szél Bernadett (LMP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Oláh Lajos (független) és 1 képviselőtársuk. 2014.11.20
I/2111 Szociálpolitikai bűntettek a jövő évi költségvetésben! Mikor tesz le a Kormány a család- és népellenes intézkedésekről? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.11.19
A/2061 Önnek Miniszterelnök úr volt esélye. Mit gondol, a mai gyerekeknek van? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.11.17
I/2003 Mikor kapnak valódi béremelést a szociális ágazat dolgozói? Meddig hitegetik még őket? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP) 2014.11.12
K/1993 Mikor kapnak valódi béremelést a szociális ágazat dolgozói? Meddig hitegetik még őket? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP) 2014.11.11
V/1925 A Magyarországról történő elvándorlás okairól és a folyamat megállításának lehetséges megoldásáról Farkas Gergely (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Volner János (Jobbik), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Kiss László (MSZP), Tukacs István (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP) és 9 képviselőtársuk. 2014.11.07
K/1912 A Minisztérium mely közhasznú alapítvánnyal vagy civil szervezettel kötött stratégiai partnerségi együttműködést? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP) 2014.11.06
K/1911 A Minisztérium mely közhasznú alapítvánnyal vagy civil szervezettel kötött stratégiai partnerségi együttműködést? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP) 2014.11.06
K/1910 A Minisztérium mely közhasznú alapítvánnyal vagy civil szervezettel kötött stratégiai partnerségi együttműködést? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP) 2014.11.06
K/1909 A Minisztérium mely közhasznú alapítvánnyal vagy civil szervezettel kötött stratégiai partnerségi együttműködést? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP) 2014.11.06
K/1908 A Minisztérium mely közhasznú alapítvánnyal vagy civil szervezettel kötött stratégiai partnerségi együttműködést? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP) 2014.11.06
K/1907 Minisztérium mely közhasznú alapítvánnyal vagy civil szervezettel kötött stratégiai partnerségi együttműködést? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP) 2014.11.06
K/1906 A Minisztérium mely közhasznú alapítvánnyal vagy civil szervezettel kötött stratégiai partnerségi együttműködést? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP) 2014.11.06
K/1905 A Minisztérium mely közhasznú alapítvánnyal vagy civil szervezettel kötött stratégiai partnerségi együttműködést? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP) 2014.11.06
K/1904 A Minisztérium mely közhasznú alapítvánnyal vagy civil szervezettel kötött stratégiai partnerségi együttműködést? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP) 2014.11.06
K/1903 Becsült adat? Avagy mekkora ma Magyarországon a korrupció? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.11.05
K/1889 Ahol az államosítás bércsökkenéssel járt: avagy miért csökken a gyógypedagógiai asszisztensek bére? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP) 2014.11.05
K/1855 Hova lettek a gyermekvédelmi felelősök, hol vannak az iskolai szociális munkások? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.11.03
K/1854 Fűre lépni tilos? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.11.03
T/1841 A részvételi demokrácia érvényesülése érdekében Magyarország Alaptörvényének hatodik módosítása Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Teleki László (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP) 2014.11.03
P/1840 A véleménynyilvánítás új közteher bevezetésével való korlátozásának kizárásáról Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Teleki László (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP) 2014.11.03
K/1801 Már az óvodás gyermekektől is el akarják venni a családi pótlékot? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.10.30
K/1800 Emelés helyett inkább átnevezik az ellátásokat? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.10.30
I/1792 Tízezreket vesznek ki százezrek zsebéből! Avagy mi is az igazság a családok terheiről? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.10.29
K/1769 Kioktatás helyett válaszolna is a családi pótlékkal kapcsolatos kérdéseimre? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.10.28
H/1758 Az állami adóhatóság áfa-csalásokkal kapcsolatos szervezeti és eljárási hiányosságait vizsgáló bizottságról Dr. Szél Bernadett (LMP), Dr. Schiffer András (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Ikotity István (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Kiss László (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Tukacs István (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Teleki László (MSZP), Farkas Gergely (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik) és 10 képviselőtársuk. 2014.10.27
K/1753 Miért titkosak a Munkácsy képekről folyó tárgyalások? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP) 2014.10.27
A/1730 Bűzlik az egész ország Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.10.27
I/1643 Ahol az államosítás bércsökkenéssel járt: avagy miért csökken a gyógypedagógiai asszisztensek bére? Korózs Lajos (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.10.17
K/1641 A vonat nem vár, avagy Ön szerint mit mutat a bukott vizsgázók magas aránya? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.10.17
K/1640 A technikai dolgozók mikor kapnak béremelést? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.10.17
K/1639 Kevesebb nevelő, több gyógyszer, avagy mi történik az állami gondozásban élő gyermekekkel? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.10.17
K/1636 Kié a felelősség, ha az iskolában verik a gyereket? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.10.17
I/1587 Mindenki érti, csak önök nem? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.10.14
A/1570 Ön mit gondol arról, hogy a KSH nem közölte a választások előtt a szegénységi adatokat? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.10.13
K/1558 Miniszter urat nem zavarta, hogy az esőben áztak a gyermekek? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.10.10
I/1486 Ön mit gondol arról, hogy a KSH nem közölte a választások előtt a szegénységi adatokat? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.10.07
K/1485 Kié a felelősség, ha az iskolában verik a gyereket? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.10.07
K/1463 Milliárdos spórolás a családi pótlékon? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.10.02
K/1462 Egyetért-e Ön Navracsics Tibor kijelentéseivel? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.10.02
K/1440 Botrányos tanévkezdés Püspökladányban is, avagy mikortól közügy egy intézményvezető leváltása vagy kinevezése? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.09.30
K/1439 Mi történt Torontóban? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.09.30
A/1394 Botrányos iskolakezdés Püspökladányban Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.09.23
K/1369 Megér-e 180 milliárdot az 54. hely? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.09.22
K/1367 Megér-e 180 milliárdot az 54. hely? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.09.22
K/1366 Naponta öten mennek külföldre az egészségügyből! Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.09.22
K/1365 Tényleg hungarikum a mindennapos testnevelés? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.09.22
I/1353 Már a tények sem számítanak Önöknek? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.09.19
K/1285 Csak papíron léteznek a Matolcsy bébik? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.09.15
K/1260 Mikor készül végre el a 42-es főút Püspökladányt elkerülő szakasza? Mikor lesz végre fontos a püspökladányi emberek élete? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.09.11
K/1253 Tényleg több jut szociális gyermekétkeztetésre? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.09.11
I/1233 Önök miért nem látják vagy akarják látni azt, amit mindenki lát, hogy egyre több az éhes gyerek? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.09.10
I/1232 Elveszett a 20 százalék Miniszter Úr? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.09.10
K/1173 Így számol Ön - avagy mit mutatnak a nyári szociális étkeztetés adatai? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.09.02
K/1155 Mennyit keres az Ön tanácsadója és mennyi gyermek éhezik? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.08.29
K/1154 Igazságos-e a kormány? 2. Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.08.29
K/1137 Hol a 20 százalék Miniszter Úr? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.08.27
K/1135 Melyik gyermek mennyit is ér az Önök kormánya számára? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.08.27
K/1122 Miért nem mehettek sok ezren múzeumba 2014. augusztus 20-án? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.08.26
K/1083 A választások fontosabbak, mint a gyermekek egészsége? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP) 2014.08.15
K/1075 Ha minden gyermek egyformán számít, akkor a szegény gyermekek miért külön államtitkársághoz tartoznak? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.08.14
K/1074 Akkor most nő vagy csökken a kivándorlók száma? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.08.14
K/1073 Milyen módon segíti a Kormány a meddő párokat? 2. Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.08.14
K/1069 Mennyit ér az Ön szava Miniszterelnök Úr? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.08.13
K/1064 Vissza a jövőbe: avagy miért lassabb az új elektronikus anyakönyvi nyilvántartás, mint a régi papír alapú? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.08.13
K/1044 Sikeres-e az Ön tanácsadójának a programja? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.08.07
K/1043 Miért nem szólal meg az egészségügyért felelős államtitkár? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.08.07
K/1035 A szociális nyári gyermekétkeztetés támogatásairól Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.08.06
K/1007 Mikor ült utoljára vonaton, Miniszter Úr 2.? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.08.04
K/1006 Milyen lépéseket tettek eddig és tesznek a jövőben a fiatalok gyermekvállalása érdekében 2.? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.08.04
K/1005 Miért nem tettek semmit a Munkácsy-trilógia debreceni egyben tartásáért 2.? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.08.04
K/1004 Miért volt szükség négyezer fős leépítésre a Magyar Postánál? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.08.04
K/1003 Ki fizeti a stadiont? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.08.04
K/1002 Igazságos-e a kormány? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.08.04
K/1001 Napi egy ember a rezsipontokon 2. Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.08.04
K/982 A Népesedési Kerekasztal által kidolgozott, új nyugdíjszámítási javaslat igazságtalanságairól Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.07.31
K/981 Miért van szükség arra, hogy a botrányosan rossz rendszerben működő tankönyvkiadást a családok előre finanszírozzák? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.07.31
K/980 Mi lesz azokkal a jól és adósság nélkül gazdálkodó településekkel, akik nem jutottak fejlesztési forráshoz a kompenzációból? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.07.31
K/949 Mit tesz a Kormány azért, hogy a ne növekedjen tovább a szülőképes-korú nők kivándorlása, illetve, hogy több gyermek szülessen? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.07.25
K/948 Milyen módon segíti a Kormány a meddő párokat? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.07.25
K/944 Ön szerint jó, hogy az állam egy fillér támogatást nem tesz a gyerekek táboroztatásához? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.07.24
H/893 A társadalmi esélyegyenlőség előmozdításáért és a munkanélküliség csökkentéséért Gúr Nándor (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Teleki László (MSZP), Kiss László (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Velez Árpád (MSZP) 2014.07.21
K/867 Napi egy ember a rezsipontokon Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.07.17
K/866 Milyen lépéseket tett dr. Rétvári Bence a csepeli ketrecharcos gyermekek ügyében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.07.17
K/865 Mikor ült utoljára vonaton, Miniszter Úr? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.07.17
K/864 Milyen lépéseket tettek eddig és tesznek a jövőben a fiatalok gyermekvállalása érdekében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.07.17
K/854 Hajdú-Bihar megyében a diákmunka program keretében mennyien dolgozhatnak az idén? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.07.16
K/853 Miért nem tettek semmit a balmazújvárosi méregtelep felszámolása érdekében? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.07.16
K/849 Miért nem tettek semmit a Munkácsy-trilógia debreceni egyben tartásáért? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.07.16
K/752 Tehát a családi pótlék emelése négy évig ismét elmarad? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.07.09
K/641 A gyermektelenek rosszabb nyugdíjra számíthatnak? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.07.08
K/640 Válaszokat várunk lépfene ügyben! Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.07.08
K/548 E-anyakönyv: az elektronikus átállás újabb buktája? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.07.04
T/547 Az alapvető élelmiszerek árának csökkentése érdekében az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról Harangozó Gábor István (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.07.04
T/526 A kiskertek használati jogának további biztosítása érdekében a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény módosításáról Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP)
2014.07.04.: Harangozó Gábor István (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP)
2014.07.03
I/429 Nyáron kevesebb a rászoruló gyermek? Avagy miért csak a rászoruló gyermekek töredéke jut nyári szociális étkeztetéshez? 2. Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.06.25
K/421 A családbarát kormány újabb családokat fog szétszakítani? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.06.24
K/381 Mikor ültek utoljára vonaton? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.06.20
T/363 Egyes adótörvényeknek a gyermekéhezés felszámolása érdekében történő módosításáról Tóbiás József (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP)
2014.06.19.: Korózs Lajos (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP)
2014.09.15.: Tukacs István (MSZP)
2014.06.19
V/284 Mitől fosztja meg Magyarországot a paksi megállapodás? Dr. Schiffer András (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Ikotity István (LMP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Teleki László (MSZP), Tukacs István (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Kiss László (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Fodor Gábor (független), Kiss Péter (MSZP), Szabó Szabolcs (független), Kónya Péter (független), Szabó Timea (független), Dr. Vadai Ágnes (független), Szelényi Zsuzsanna (független) 2014.06.13
K/181 Újabb adókedvezmény kiterjesztés vagy elírás? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.06.06
I/157 Nyáron kevesebb a rászoruló gyermek? Avagy miért csak a rászoruló gyermekek töredéke jut nyári szociális étkeztetéshez? Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2014.06.03
H/121 A szélsőségesség, a rasszizmus és az idegengyűlölet egyes formái elleni határozott fellépésről szóló 46/2012. (VI.12.) OGY határozat módosításáról Mesterházy Attila (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Kiss László (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Szabó Sándor (MSZP)
2014.05.27.: Bangóné Borbély Ildikó (MSZP)
2014.05.20
T/120 A természetes személyek adósságrendezési eljárási szabályairól Mesterházy Attila (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Kiss László (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Tóth Csaba (MSZP)
2014.05.27.: Bangóné Borbély Ildikó (MSZP)
2014.05.20
T/119 Az alapvető élelmiszerek árának csökkentése érdekében az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról Mesterházy Attila (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Kiss László (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2014.05.20
T/118 Az üzemanyagok árának csökkentésével kapcsolatos törvénymódosításokról Mesterházy Attila (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Kiss László (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP)
2014.05.27.: Bangóné Borbély Ildikó (MSZP)
2014.05.20
T/117 Az igazságos rezsicsökkentéssel összefüggésben a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény és a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény módosításáról Mesterházy Attila (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Dr. Botka László (MSZP), Kiss László (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Tukacs István (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Szabó Sándor (MSZP)
2014.05.27.: Bangóné Borbély Ildikó (MSZP)
2014.05.20