Készült: 2024.03.29.06:16:41 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

169. ülésnap (2020.11.19.), 24. felszólalás
Felszólaló Demeter Márta (LMP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 7:02


Felszólalások:  Előző  24  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DEMETER MÁRTA (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Zsigmond képviselő úrnak a külügyi területet érintő megjegyzéseire nem szeretnék reagálni, mert látszik, hogy  nem tudom  nem beszélget a Külügyminisztérium munkatársaival, nem figyeli feltétlenül ezt a területet, azt viszont nagyon javaslom önnek, hogy beszéljen azokkal, akik a külképviseleteken dolgoznak, és kérdezze meg, hogy mit gondolnak egyébként erről a törvényről, amelynek a vitája folyik éppen itt a Ház előtt, és hogy az ő életüket nagyjából milyen irányba terelte, merthogy nagyjából az ingatlan-bérbeadástól az -adásvételen át mindennel foglalkoznak, csak egyébként külügyi képviseletre lényegében nem is marad idejük. Úgyhogy érdemes lenne velük beszélgessen. Viszont ha már idekerült a járvány elleni védekezés, azt azért hangsúlyozni kell, hogy most úgy van ennek a törvénynek a vitája itt a parlamentben, és úgy dolgoztak a minisztériumban vagy isten tudja, hol ezen a törvényen, hogy ide behozzák ezeket az apró-cseprő technikai módosításokat, amiket egyébként nem is kellene törvényi szinten szabályozni, hogy egyébként a kormánynak abszolút nem ezzel kellene foglalkoznia, hanem a járvány elleni védekezéssel. És ez az egész hét azért borzasztó, és azt mutatja meg, hogy egyébként mennyire érdekli a magyar emberek sorsa a kormányt, mert közel száz, és sajnos voltak napok, amikor több mint száz ember halt meg a koronavírus-járvány miatt, és ahelyett, hogy a kormány egyébként ezzel lenne elfoglalva, hogy hogyan lehet minél több magyar embert megmenteni, hogyan lehet mind az egészségügyben, mind a gazdaságban olyan lépéseket tenni, hogy megkönnyítsék az emberek helyzetét, hogy biztosítsák az egészségüket, a lehető legjobb ellátást és a legtöbbet, amit meg lehet tenni egy ilyen helyzetben, mert tényleg veszélyhelyzetről, vészhelyzetről beszélünk, ahelyett idehozzák a parlament elé egyébként ezt a törvényjavaslatot.

Eleve semmi keresnivalója itt, de most aztán pláne nincs sem az alaptörvény-módosításnak, sem a választásitörvény-módosításnak, semminek, még akkor sem, hogyha egyébként iszonyatosan félnek attól, hogy 2022-ben elvesztik a hatalmukat. Akkor talán az emberekért kellene dolgozni, nem pedig törvényekkel megpróbálni buherálni; és pláne nem ebben az időszakban, merthogy ezeknek sajnos semmi köze nincsen a járvány elleni védekezéshez.

És hogyha a járvány elleni védekezésről beszélünk, akkor viszont amihez van a Külügyminisztériumnak kapcsolata, államtitkár úrnak, miniszterhelyettes úrnak szeretném mondani, például a gazdasági intézkedések. Itt van a ThyssenKrupp. Ön adta át a magyarországi leánycég ügyvezetőjének 2020. május 25-én a támogatási szerződést, amellyel próbálnák mérsékelni a koronavírus-járvány gazdasági hatásait, nyilvánvalóan megpróbálták volna azt elérni, hogy egyébként kevesebb ember legyen elbocsátva. Hát, nagyon úgy néz ki, hogy ez nem működik, meglátjuk.

Viszont hogyha ön itt van, akkor szeretném ezúton is megkérni  ez mai hír egyébként, hogy a ThyssenKrupp ötezer fős leépítést hajt végre azon a hatezren felül, amit már egyébként bejelentettek, és még nem lehet tudni, hogy a magyarországi leányvállalatnál mennyi embert fognak elküldeni , hogy tegyenek meg mindent, államtitkár úr, hogyha innen kimegy, akkor az legyen az első dolga, hogy mindent megtesz azért, hogy ne bocsássanak el itt, Magyarországon embereket ettől a cégtől, hiszen önök adtak ennek a cégnek pénzt, nem is keveset. És egyébként ez már nem az első alkalom, hogy megint a multi cégeket, megint a nemzeti nagytőkéseket támogatják meg, mint ahogy  már tényleg én unom előhozni  muszáj megemlítsem Mészáros Lőrincet, aki úgy kapott közel húszmilliárd forintot, hogy 850 embert elküldött a tavaszi koronavírusjárvány-hullám kellős közepén, elbocsátotta ezeket az embereket, és közel húszmilliárd forinttal díjazták, plusz egyébként a multi cégeket. Nem ez a helyes politika. Nem ez a helyes politika!

Az embereket kell támogatni, a kis- és közepes vállalkozásokat kell támogatni, amelyek egyébként most szenvednek a járvány alatt, és borzasztó veszélybe kerül ezeknek a kisebb cégeknek, egyéni vállalkozóknak a működése. Tudjuk azt, hogy bizonyos régiókban, hiába települ oda egy multi cég, hiába teremt ötszáz-hatszáz munkahelyet, ami persze nagyon jól hangzik így egyben, és bizonyára vannak is helyben, akik örülnek ennek, ez tény, az az ötszáz-hatszáz ember ott el tud helyezkedni, csak egyrészt ezek nem válságálló munkahelyek, és megint itt vagyunk egy válságnak a kellős közepén, és látszik az, hogy egyébként sajnos ilyen a XXI. század, egyelőre legalábbis, hogy válság válságot ér, erre fel kell készülni; akkor olyan gazdasági szerkezetet kell csinálni, abba kell tenni a pénzt, amivel igenis ténylegesen meg lehet védeni a munkahelyeket.

De az igazi megtartóerő ezekben a régiókban nem ez a pár, úgymond csomókban, frekventáltan elhelyezkedő munkahely, hanem pontosan a kis- és közepes vállalkozások lennének, hogy a fiatalokat ott tartsuk azokban a megyékben, régiókban, ők ott tudjanak családot alapítani, ott tudjanak dolgozni, ott tudjanak más embereket foglalkoztatni, ne kelljen még öt vagy hat településsel, faluval se arrébb utazni valakinek ahhoz, hogy lehessen munkahelye. Kapjanak hozzá megfelelő szakképzést, legyen megfelelő iskola, a multi cégek vállaljanak szerepet a képzésben! Feltételhez kötötték ezt, államtitkár úr. Amikor a ThyssenKrupp állami támogatást kapott, akkor milyen feltétellel kapta, mit vártak el ettől a cégtől, milyen feltételeket szabtak?

(9.40)

Mert igenis lehet feltételeket szabni ezeknek a nagy cégeknek, sőt kutya kötelessége a XXI. században egy kormánynak az emberek érdekében szabni feltételeket. Úgyhogy, ha a járvány elleni védekezésről beszélünk, ott is sajnos borzasztó nagy hiányosságok vannak. Óriási a felelőssége a kormánynak, hogy egyébként x időt azzal töltöttek például, hogy ezt a külügyi, már nem is tudom, miről szóló törvényt  mert egyébként tényleg technikai dolgoknak a gyűjteménye, lexikona ez, és semmilyen gyakorlati dologra nem jó  megalkossák vagy módosítsák, ezzel töltötték az időt, és nem pedig azzal, hogy még hatékonyabb legyen a járvány elleni védekezés.

Úgyhogy, államtitkár úr, arra kérem, hogy a magyar emberek érdekében ebben a konkrét esetben is, amit említettem, a ThyssenKrupp esetében, de az összes többi esetben, ahol megtámogattak ilyen nagy multi cégeket, vagy pedig fognak támogatni, mert biztos, hogy a továbbiakban is ez lesz a kormánynak a prioritás  gondolom, ez az ára valami másnak , legalább annyit várjanak el, ha nem változtatnak ezen, mert úgy látszik, nem változtatnak, majd másfél év múlva, azt gondolom, lesz lehetőség változtatni ezen, és fogunk is, de addig is igenis feltételeket szabjanak, és akadályozzák meg, hogy ez a cég konkrétan magyarokat küldjön el. Köszönöm. (Bősz Anett tapsol.)




Felszólalások:  Előző  24  Következő    Ülésnap adatai