Készült: 2024.03.28.11:10:39 Dinamikus lap

Bizottságok által tárgyalt irományok 2010-2014

Bizottság: Honvédelmi és rendészeti bizottság
Honvédelmi és rendészeti bizottság által tárgyalt irományok
  Irományszám Irománycím Benyújtók Bizottsági
állapot
Kijelölés
dátuma
1 J/13477 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveleteiben történő magyar katonai szerepvállalásról szóló 2186/2008. (XII.29.) Korm. határozat módosításáról kormány (honvédelmi miniszter) az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta  
2 J/13476 Az Európai Uniónak a szomáliai biztonsági erők kiképzésére irányuló missziójához ("EUTM Somalia") történő további magyar katonai hozzájárulásról szóló 1915/2013. (XII.11.) Korm. határozatban foglalt döntéséről kormány (honvédelmi miniszter) az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta  
3 J/13401 A honvédelmi feladatok 2012. évi megvalósításáról, a Magyar Honvédség felkészítéséről, állapotáról és fejlesztéséről (TITKOS) kormány (honvédelmi miniszter) az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta  
4 T/13217 Az egyes igazságügyi, jogállási és belügyi tárgyú törvények módosításáról kormány (közigazgatási és igazságügyi miniszter) módosítók tárgyalása befejezve  
5 T/13096 A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról kormány (közigazgatási és igazságügyi miniszter) kapcs. módosítóra vár  
6 T/13091 Egyes törvényeknek a gyermekek védelme érdekében történő módosításáról kormány (közigazgatási és igazságügyi miniszter) kapcs. módosítóra vár  
7 T/13057 A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény, valamint a szabálysértési eljárásokkal összefüggő egyes törvények módosításáról Ágh Péter (Fidesz)
2013.11.18.: Dr. Vas Imre (Fidesz)
bizottsági tárgyalás befejezve  
8 T/12824 Egyes törvényeknek az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépésével összefüggő módosításáról kormány (közigazgatási és igazságügyi miniszter) kapcs. módosítók tárgyalása befejezve  
9 T/12617 Egyes büntetőjogi tárgyú és ehhez kapcsolódó más törvények módosításáról kormány (közigazgatási és igazságügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
10 T/12615 Egyes törvényeknek a katasztrófák elleni védekezés hatékonyságának növelésével összefüggő módosításáról kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
11 T/12614 A nemzeti utas-adat információs rendszer létrehozása érdekében szükséges, valamint a rendőrséget érintő és egyes további törvények módosításáról kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
12 H/12573 Budapest Főváros XXIII. kerület rendőrkapitányságának létrehozásáról Vona Gábor (Jobbik), Volner János (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik) ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
13 T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről kormány (nemzetgazdasági miniszter) kapcs. módosítók tárgyalása befejezve  
14 H/12341 A társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiájáról szóló 115/2003. (X. 28.) OGY határozat hatályon kívül helyezéséről kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
15 T/12002 A Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény végrehajtásáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
16 H/11520 A 2013. június 10-én kihirdetett veszélyhelyzet meghosszabbításához történő hozzájárulásról kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
17 T/11512 A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény módosításáról Hegedűs Lorántné (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik) bizottsági tárgyalás befejezve  
18 H/11476 A 2013. június 4-én kihirdetett veszélyhelyzet meghosszabbításához történő hozzájárulásról kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
19 J/11389 A honvédelmi feladatok 2011. évi megvalósításáról, a Magyar Honvédség felkészítéséről, állapotáról és fejlesztéséről (TITKOS) kormány (honvédelmi miniszter) ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
20 T/11207 Egyes rendészeti tárgyú törvények módosításáról kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
21 T/11201 A honvédségi adatkezelésről, az egyes honvédelmi kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos katonai igazgatási feladatokról kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
22 T/11109 Az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról kormány (nemzeti fejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
23 T/11106 A körözési nyilvántartási rendszerről és a személyek, dolgok felkutatásáról és azonosításáról kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
24 T/11103 Egyes rendészeti tárgyú törvények módosításáról kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
25 T/10749 A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvénynek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
26 T/10683 A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvénynek a közúti közlekedés biztonságának javítása érdekében szükséges módosításáról Dr. Harangozó Tamás (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
27 J/10648 Az ügyészség 2012. évi tevékenységéről legfőbb ügyész ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
28 H/10645 A Magyar Honvédség részletes bontású létszámáról kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
29 T/10622 A közveszély színhelyén elkövetett lopás szigorúbb büntetőjogi szankcionálásáról Dr. Gulyás Gergely (Fidesz), Dr. Kocsis Máté (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
30 J/10403 Az Európai Unió Mali Kiképző Műveletében ("EUTM Mali") történő magyar katonai szerepvállalásról kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
31 J/10126 Az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2012. évi tevékenységéről alapvető jogok biztosa ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
32 T/10102 A nemzetbiztonsági ellenőrzés új szabályainak megállapításáról Dr. Kocsis Máté (Fidesz)
2013.02.21.: Csampa Zsolt (Fidesz)
bizottsági tárgyalás befejezve  
33 J/10049 Az Európai Uniónak a szomáliai biztonsági erők kiképzésére irányuló missziójához ("EUTM Somalia") történő további magyar katonai hozzájárulásról szóló 1227/2011. (VII. 4.) Korm. határozat módosításáról szóló 1001/2013. (I. 2.) Korm. határozatban foglalt döntésről kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
34 T/10048 A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény módosításáról kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
35 T/9924 A Magyar Köztársaság területén szolgálati céllal tartózkodó külföldi fegyveres erők, valamint a Magyar Köztársaság területén felállított nemzetközi katonai parancsnokságok és állományuk nyilvántartásáról, valamint jogállásukhoz kapcsolódó egyes rendelkezésekről szóló 2011. évi XXXIV. törvény és a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosításáról kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
36 H/9506 A közösségi rendőrség létrehozásának szükségességéről Dr. Dorosz Dávid (LMP) bizottsági tárgyalás befejezve  
37 T/9354 A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény módosításáról Dúró Dóra (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik) bizottsági tárgyalás befejezve  
38 T/9241 Egyes szolgálati jogviszonnyal összefüggő törvények módosításáról kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
39 T/9234 A honvédek jogállásáról kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
40 H/9114 A hadigondozottak elmaradt juttatásainak igazságos kompenzálásáról Dr. Staudt Gábor (Jobbik) bizottsági tárgyalás befejezve  
41 J/8719 Az egy magyar vezetésű afganisztáni tartományi újjáépítési csoport létesítéséről és működésének előkészítéséről szóló 2115/2006. (VI.29.) Korm. határozat módosításáról szóló 1406/2012. (IX.28.) Korm. határozatról kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
42 T/8572 A Schengeni Információs Rendszer második generációja keretében történő információcseréről, továbbá egyes rendészeti tárgyú törvények ezzel, valamint a Magyary Egyszerűsítési Programmal összefüggő módosításáról kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
43 T/8481 A létfontosságú rendszerek és létesítmények azonosításáról, kijelöléséről és védelméről kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
44 T/8439 A visszaélésszerű rendőri intézkedések megakadályozása érdekében szükséges törvények módosításáról Vona Gábor (Jobbik), Korondi Miklós (Jobbik), Rubi Gergely (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Bertha Szilvia (Jobbik) bizottsági tárgyalás befejezve  
45 J/8238 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveleteiben történő magyar katonai szerepvállalásról szóló egyes kormányhatározatok módosításáról kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
46 T/8196 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény végrehajtásáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
47 H/8156 A hagyományőrző eszközök kulturális rendezvényeken történő viseléséről és használatáról Mirkóczki Ádám (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Pörzse Sándor (Jobbik) bizottsági tárgyalás befejezve  
48 T/7961 A nemzetbiztonsági ellenőrzés új szabályainak megállapításáról Dr. Kocsis Máté (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
49 J/7847 Az Európai Uniónak a szomáliai biztonsági erők kiképzésére irányuló missziójához ("EUTM Somalia") történő további magyar katonai hozzájárulásról szóló 1227/2011. (VII. 4.) Korm. határozat módosításáról szóló 1192/2012. (VI. 15.) Korm. határozatban foglalt döntésről kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
50 T/7772 Az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről, valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
51 T/7677 A Magyarország 2013. évi központi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
52 T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről kormány (nemzetgazdasági miniszter) kapcs. módosítók tárgyalása befejezve  
53 T/7415 A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti rendelkezésekről és törvénymódosításokról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
54 T/7357 A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény módosításáról Dr. Aradszki András (KDNP), Balla György (Fidesz), Koszorús László (Fidesz), Rogán Antal (Fidesz)
2012.05.30.: Dr. Kupcsok Lajos (Fidesz)
bizottsági tárgyalás befejezve  
55 T/7286 A Rendőrség hivatásos állományú tagjainak egyszeri kárpótlásáról Dr. Harangozó Tamás (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
56 J/7223 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveleteiben történő további magyar katonai szerepvállalásról szóló 2186/2008. (XII. 29.) Korm. határozat módosításáról szóló 1126/2012. (IV. 25.) Korm. határozatban foglalt döntésről kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
57 J/7036 A dr. Balsai István, a 2006-os őszi erőszakos rendőri fellépést vizsgáló miniszterelnöki megbízott jelentése elfogadásáról szóló 17/2012. (III.14.) OGY határozatban foglaltak végrehajtásáról kormány (belügyminiszter) az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta  
58 T/6958 A Büntető Törvénykönyvről kormány (közigazgatási és igazságügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
59 H/6877 Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság jelentésének elfogadásáról Emberi jogi bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
60 J/6851 Az ügyészség 2011. évi tevékenységéről legfőbb ügyész ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
61 J/6574 Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság jelentése Egyenruhás bűnözés eseti bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
62 H/6392 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról Lázár János (Fidesz), Dr. Gulyás Gergely (Fidesz)
2012.03.20.: Harrach Péter (KDNP)
2012.04.02.: Dr. Szűcs Lajos (Fidesz)
bizottsági tárgyalás befejezve  
63 T/6391 Az Országgyűlésről Lázár János (Fidesz), Dr. Gulyás Gergely (Fidesz)
2012.03.20.: Harrach Péter (KDNP)
2012.04.02.: Dr. Szűcs Lajos (Fidesz)
bizottsági tárgyalás befejezve  
64 T/6390 A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról, valamint a katasztrófavédelemmel kapcsolatos egyes törvényi rendelkezések módosításáról kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
65 T/6352 A földmérési és térképészeti tevékenységről kormány (vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
66 J/6102 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről 2011 alapvető jogok biztosa ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
67 T/6046 A Független Rendészeti Panasztestület eljárásának hatékonyabbá tételéhez szükséges törvénymódosításokról Dr. Dorosz Dávid (LMP), Szabó Timea (LMP) bizottsági tárgyalás befejezve  
68 T/5948 Egyes migrációs tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
69 T/5358 A lőfegyverekről és a lőszerekről szóló 2004. évi XXIV. törvény módosításáról kormány (miniszterelnök-helyettes), kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
70 J/5271 Megszüntetve - A kisebbségi ombudsman összegzése nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
71 J/5033 A Független Rendészeti Panasztestület Beszámolója a 2008-2010. évi tapasztalatairól Független Rendészeti Panasztestület bizottsági tárgyalás befejezve  
72 T/5004 Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
73 T/5001 Egyes törvények Alaptörvénnyel összefüggő módosításáról kormány (közigazgatási és igazságügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
74 T/5000 A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról kormány (nemzeti erőforrás miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
75 T/4998 A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény közszolgálati életpályák összehangolásával összefüggő, valamint egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
76 T/4992 A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény és más törvények szolgálati viszonnyal kapcsolatos módosításáról kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
77 T/4991 Az egyes honvédelmi kötelezettségek teljesítéséről, az azokkal kapcsolatos katonai igazgatási feladatokról, a hadköteles nyilvántartás vezetése, a gazdasági és anyagi szolgáltatások biztosítása érdekében teljesítendő adatszolgáltatásokról és a honvédelmi ágazatban használt igazolványokkal kapcsolatos adatkezelésről kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
78 T/4988 Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről Dr. Semjén Zsolt (KDNP), Dr. Rubovszky György (KDNP), Dr. Latorcai János (KDNP), Pálffy István (KDNP)
2011.12.14.: Móring József Attila (KDNP)
bizottsági tárgyalás befejezve  
79 T/4985 A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény módosításáról Dr. Dorosz Dávid (LMP) bizottsági tárgyalás befejezve  
80 T/4979 Az Európai Hagyományos Fegyveres Erőkről szóló Szerződés és kiegészítő dokumentumai Oroszországi Föderáció viszonylatában való részleges felfüggesztéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
81 J/4924 A honvédelmi politika 2010. évi megvalósításáról, a Magyar Honvédség felkészítéséről, állapotáról és fejlesztéséről (TITKOS) kormány (honvédelmi miniszter) ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
82 H/4915 Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság felállításáról szóló 34/2011. (VI. 7.) OGY határozat módosításáról Dr. Kocsis Máté (Fidesz)
2011.11.14.: Berényi László (Fidesz), Csenger-Zalán Zsolt (Fidesz), Dr. Karakó László (Fidesz), Básthy Tamás (KDNP), Móring József Attila (KDNP)
bizottsági tárgyalás befejezve  
83 T/4886 A polgárőrségek működőképességének megőrzése érdekében szükséges egyes törvények módosításáról Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
84 T/4865 A polgárőrségről és a polgárőri tevékenység szabályairól kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
85 T/4863 A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
86 H/4834 A közúti közlekedés biztonságának növelése érdekében a sebességmérő készüléket jelző vagy zavaró eszközök betiltásának kezdeményezéséről Farkas Gergely (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Volner János (Jobbik) bizottsági tárgyalás befejezve  
87 T/4816 A nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény katonai nemzetbiztonsági szolgálatok összevonásával kapcsolatos módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
88 T/4663 A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról kormány (nemzeti erőforrás miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
89 T/4657 Az egyes büntető vonatkozású törvények módosításáról kormány (közigazgatási és igazságügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
90 T/4656 Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
91 T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
92 J/4277 Dr. Balsai István a 2006-os őszi erőszakos rendőri fellépést vizsgáló miniszterelnöki megbízott jelentése kormány (miniszterelnök) bizottsági tárgyalás befejezve  
93 T/4122 A Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról kormány (közigazgatási és igazságügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
94 T/3927 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetésének végrehajtásáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
95 J/3838 Az Európai Uniónak a szomáliai biztonsági erők kiképzésére irányuló missziójához ("EUTM Somalia") történő további magyar katonai hozzájárulásról szóló 1227/2011. (VII.4.) Korm. határozatban foglalt döntésről kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
96 H/3837 A Magyar Honvédség részletes bontású létszámáról szóló 106/2007. (XII.6.) OGY határozat módosításáról kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
97 T/3759 A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvénynek a zaklató jellegű reklámterjesztés bírságolhatósága érdekében szükséges módosításáról Novák Előd (Jobbik) bizottsági tárgyalás befejezve  
98 T/3637 A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény módosításáról Bertha Szilvia (Jobbik) bizottsági tárgyalás befejezve  
99 T/3525 A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény módosításáról Wintermantel Zsolt (Fidesz), Dr. Kocsis Máté (Fidesz), Kovács Péter (Fidesz), Riz Levente (Fidesz), Németh Szilárd István (Fidesz), Dr. Bácskai János (Fidesz), Rogán Antal (Fidesz), Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz), Menczer Erzsébet (Fidesz), László Tamás (Fidesz), Ughy Attila (Fidesz), Dr. Vas Imre (Fidesz)
2011.07.04.: Csizi Péter (Fidesz)
bizottsági tárgyalás befejezve  
100 T/3499 A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
101 T/3481 Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény, a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény, a közúti közlekedési előéleti pontrendszerről szóló 2000. évi CXXVIII. törvény, valamint a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény módosításáról kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
102 T/3480 A sporthuliganizmus jelensége elleni fellépés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
103 T/3478 A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
104 T/3450 A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény módosításáról Bertha Szilvia (Jobbik), Volner János (Jobbik) bizottsági tárgyalás befejezve  
105 T/3449 A polgárőrségek működésének biztosítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról Dr. Apáti István (Jobbik), Rubi Gergely (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik) bizottsági tárgyalás befejezve  
106 T/3288 Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény, valamint a fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról szóló 1997. évi CLIX. törvény módosításáról kormány (nemzeti fejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
107 H/3075 Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság felállításáról Dr. Kocsis Máté (Fidesz), Németh Szilárd István (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
108 T/2950 A polgárőrségről szóló 2006. évi LII. törvény módosításáról Dr. Harangozó Tamás (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
109 J/2879 Az ügyészség 2010. évi tevékenységéről legfőbb ügyész ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
110 J/2768 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveleteiben történő magyar katonai szerepvállalással összefüggő egyes kormányhatározatok módosításáról szóló 1078/2011. (III.30.) Korm. határozatban foglalt döntésekről kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
111 H/2567 A 2010. október 6-án kihirdetett veszélyhelyzet meghosszabbításának engedélyezéséről kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
112 H/2566 A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kihirdetett veszélyhelyzet meghosszabbításának engedélyezéséről kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
113 H/2473 A "Hazaszeretet napja megünnepléséről" Dr. Simicskó István (KDNP) az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta  
114 J/2456 A honvédelmi politika 2009. évi megvalósításáról, a Magyar Honvédség felkészítéséről, állapotáról és fejlesztéséről (TITKOS) kormány (honvédelmi miniszter) ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
115 J/2419 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának 2010. évi tevékenységéről állampolgári jogok országgyűlési biztosa ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
116 J/2418 Az adatvédelmi biztos 2010. évi tevékenységéről adatvédelmi biztos ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
117 J/2417 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának 2010. évi tevékenységéről nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
118 T/2293 A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak a szolgálatuk teljesítése során bekövetkezett kára miatti egyszeri kárpótlásáról Dr. Harangozó Tamás (MSZP)
2011.02.14.: Juhász Ferenc (MSZP)
bizottsági tárgyalás befejezve  
119 T/2230 Az államhatárról szóló 2007. évi LXXXIX. törvény módosításáról kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
120 T/2229 A Magyar Köztársaság területén szolgálati céllal tartózkodó külföldi fegyveres erők, valamint a Magyar Köztársaság területén felállított nemzetközi katonai parancsnokságok és állományuk nyilvántartásáról, valamint jogállásukhoz kapcsolódó egyes rendelkezésekről kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
121 T/2149 A személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény módosításáról Bertha Szilvia (Jobbik) bizottsági tárgyalás befejezve  
122 H/2034 A 2010. október 6-án kihirdetett veszélyhelyzet meghosszabbításának engedélyezéséről kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
123 T/1861 Az Európai Rendőrségi Hivatallal, a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenységgel, a lőfegyverrel és a pirotechnikával kapcsolatos törvények jogharmonizációs célú módosításáról kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
124 T/1746 Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról kormány (nemzeti fejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
125 J/1734 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveleteiben történő magyar katonai szerepvállalásról szóló egyes kormányhatározatok módosításáról szóló kormányhatározatban foglalt döntésekről kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
126 T/1706 A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény módosításáról Dr. Dorosz Dávid (LMP), Szabó Timea (LMP) bizottsági tárgyalás befejezve  
127 T/1705 A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény módosításáról Dr. Dorosz Dávid (LMP) bizottsági tárgyalás befejezve  
128 H/1671 A Magyar Honvédség részletes bontású létszámáról szóló 106/2007. (XII.6.) OGY határozat módosításáról kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
129 T/1667 A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény, valamint egyes törvények ezzel összefüggő módosításáról kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
130 T/1642 A katasztrófavédelmi feladatok ellátásával összefüggő egyes törvények módosításáról Rubi Gergely (Jobbik) bizottsági tárgyalás befejezve  
131 T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
132 T/1493 A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény módosításáról Kósa Lajos (Fidesz), Tarlós István (Fidesz), Dr. Kovács Zoltán (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
133 T/1426 Egyes rendészeti tárgyú és az azokkal összefüggő törvények módosításáról kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
134 T/1415 A veszélyhelyzetben alkalmazható intézkedések hatékonyabbá tételéhez szükséges törvénymódosításokról Mesterházy Attila (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
135 T/1377 A Nemzeti Adó- és Vámhivatalról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
136 T/1334 A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény módosításáról kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
137 T/1320 Egyes migrációs tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
138 T/1127 A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény és más törvények szolgálati viszonnyal összefüggő módosításáról kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
139 H/1075 A Magyar Honvédség afganisztáni szerepvállalásának befejezéséről, a magyar katonák Afganisztánból történő hazahívásáról Vona Gábor (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik) bizottsági tárgyalás befejezve  
140 T/1062 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetésének végrehajtásáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
141 J/1057 Egyes afganisztáni katonai szerepvállalásról szóló kormányhatározatok módosításáról szóló 1171/2010. (VIII. 18.) Korm. határozatban foglalt döntésről kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
142 T/676 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról Lázár János (Fidesz), Dr. Kocsis Máté (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
143 T/649 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról Lázár János (Fidesz), Dr. Kocsis Máté (Fidesz) bizottsági tárgyalás befejezve  
144 T/616 A katonai és rendvédelmi felsőoktatási intézmények vezetőinek, oktatóinak és hallgatóinak jogállásáról szóló 1996. évi XLV. törvény módosításáról Csampa Zsolt (Fidesz), Básthy Tamás (KDNP), Borkai Zsolt (Fidesz), Dr. Simicskó István (KDNP) bizottsági tárgyalás befejezve  
145 T/580 A közbiztonság javítása érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról kormány (belügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
146 J/257 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveleteiben történő magyar katonai részvétel engedélyezéséről szóló 2113/2008. (VIII. 27.) Korm. határozat módosításáról kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
147 J/256 Az Európai Uniónak a szomáliai biztonsági erők kiképzésére irányuló missziójához ("EUTM Somalia") történő magyar katonai hozzájárulásról szóló 1100/2010. (IV. 28.) Korm. határozatban foglalt döntésről kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
148 J/254 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveleteiben történő további magyar katonai szerepvállalásról szóló 2186/2008. (XII. 29.) Korm. határozat módosításáról kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
149 J/249 A honvédelmi politika 2008. évi megvalósításáról, a Magyar Honvédség felkészítéséről, állapotáról és fejlesztéséről (TITKOS) kormány (honvédelmi miniszter) a tárgyalást még nem kezdte el  
150 J/247 A honvédelmi politika 2007. évi megvalósításáról, a Magyar Honvédség felkészítéséről, állapotáról és fejlesztéséről (TITKOS) kormány (honvédelmi miniszter) a tárgyalást még nem kezdte el  
151 J/241 A honvédelmi politika 2005. évi megvalósításáról, a Magyar Honvédség felkészítéséről, állapotáról és fejlesztéséről (TITKOS) kormány (honvédelmi miniszter) a tárgyalást még nem kezdte el  
152 J/239 A társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiája és cselekvési programja 2005. évi végrehajtásáról kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) a tárgyalást még nem kezdte el  
153 J/235 A honvédelmi politika 2004. évi megvalósításáról, a magyar fegyveres erők felkészítéséről, állapotáról és fejlesztéséről (TITKOS) kormány (honvédelmi miniszter) a tárgyalást még nem kezdte el  
154 J/234 A társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiája és cselekvési programja végrehajtásáról 2003-2004 kormány (igazságügy-miniszter) a tárgyalást még nem kezdte el  
155 J/233 A honvédelmi politika 2003. évi megvalósításáról, a magyar fegyveres erők felkészítéséről, állapotáról és fejlesztéséről (TITKOS) kormány (honvédelmi miniszter) a tárgyalást még nem kezdte el  
156 J/231 A honvédelmi politika megvalósításáról, a fegyveres erők felkészítéséről, állapotáról és fejlesztéséről (TITKOS) kormány (honvédelmi miniszter) a tárgyalást még nem kezdte el  
157 J/229 A honvédelmi politika 2006. évi megvalósításáról, a Magyar Honvédség felkészítéséről, állapotáról és fejlesztéséről (TITKOS) kormány (honvédelmi miniszter) a tárgyalást még nem kezdte el  
158 I/70 Bizonytalanság az önkormányzatokban? Tukacs István (MSZP) kapcs. módosítók tárgyalása befejezve  
159 J/3 Az ügyészség 2009. évi tevékenységéről legfőbb ügyész ált. vitára alkalmasság megállapítására vár