Készült: 2024.04.19.20:43:30 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

198. ülésnap, 35. felszólalás
Felszólaló Dr. Latorcai János (KDNP)
Felszólalás oka módosító javaslat fenntartása elutasítva
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás ideje 24:23

Felszólalások:  <<  35  >>    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm szépen. Most az esküokmányok aláírására kerül sor. Felkérem Móring József Attila jegyző urat, hogy aláírásra készítse elő az esküokmányokat, a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriuma megválasztott tagját pedig kérem, hogy azokat kézjegyével lássa el. (Megtörténik.  Tirts Tamás Attilának elsőként Kövér László, Orbán Viktor, dr. Semjén Zsolt, Kocsis Máté és dr. Simicskó István gratulál.  Az esküokmányt aláírató Móring József Attila gratulál Tirts Tamás Attilának, és átadja az aláírt esküokmány egyik példányát.)

Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy a megválasztott tisztségviselőnek az Országgyűlés és a magam nevében gratuláljak, munkájához sok sikert, Isten áldását kívánom. (Taps.  Varga Mihály és Németh Szilárd István gratulál Tirts Tamás Attilának, aki távozik a teremből.)

Folytatjuk a munkánkat. (Az ellenzéki képviselők visszatérnek a terembe.) Soron következik az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának 2021. évi magyar elnökségéről szóló P/16238. számú politikai nyilatkozatra vonatkozó javaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a politikai nyilatkozat benyújtott szövegéről határozunk. Felhívom szíves figyelmüket, hogy a politikai nyilatkozat elfogadásához az országgyűlési képviselők több mint felének igen szavazata szükséges.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a P/16238. számú politikai nyilatkozatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a politikai nyilatkozatot 151 igen szavazattal, 11 nem[footnoteRef:2] szavazat ellenében, 22 tartózkodás mellett elfogadta. [2: Demeter Márta (LMP) és Ungár Péter (LMP) tévesen szavazott.]

Soron következik a Magyarország Kormánya és Románia Kormánya között a Mátészalka  Csenger (H) és Oar (Óvári)  Satu Mare (Szatmárnémeti) (RO) közötti gyorsforgalmi úti kapcsolat létesítéséről szóló Megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat zárószavazása. (Moraj.) Képviselőtársaim, foglalják el helyüket, és figyeljenek!

Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/15965. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 183 igen szavazattal, 1 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Soron következik a Magyarország Kormánya és a Kirgiz Köztársaság Kormánya között a nemzetközi közúti személyszállításról és árufuvarozásról szóló Megállapodás kihirdetéséről szóló T/15968. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/15968. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 182 igen szavazattal, 1 nem[footnoteRef:3] szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta. [3: Dr. Varga László (MSZP) tévesen szavazott.]

Soron következik a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló 2021. évi I. törvény módosításáról szóló T/15997. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/15997/7. számon, összegző jelentését pedig T/15997/8. számon terjesztette elő.

Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a Törvényalkotási bizottság T/15997/7. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 128 igen szavazattal, 58 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

(11.00)

Most a zárószavazás következik. Arra figyelemmel, hogy az imént az Országgyűlés elfogadta az összegző módosító javaslatot, elhagyásra kerültek a benyújtott törvényjavaslat minősített többséget igénylő részei. Ezért a zárószavazás során az egyszerű többség szabályai szerint döntünk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/15997/9. számú egységes javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 128 igen szavazattal, 57 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Soron következik az egyes hatósági eljárásokat érintő egyszerűsítések érdekében szükséges törvénymódosításokról szóló T/15699. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/15699/6. számon, összegző jelentését pedig T/15699/7. számon terjesztette elő.

Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a Törvényalkotási bizottság T/15699/6. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 127 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 55 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/15699/8. számú egységes javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 127 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 56 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik az egyes köznevelést érintő törvények módosításáról szóló T/15708. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/15708/10., összegző jelentését pedig T/15708/11. számon terjesztette elő.

Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a Törvényalkotási bizottság T/15708/10. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 128 igen szavazattal, 2 nem szavazat ellenében, 54 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/15708/12. számú egységes javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 127 igen szavazattal, 1 nem szavazat ellenében, 55 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény és a Nemzeti Kulturális Tanácsról, a kultúrstratégiai intézményekről, valamint egyes kulturális vonatkozású törvények módosításáról szóló 2019. évi CXXIV. törvény módosításáról szóló T/15988. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/15988. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 145 igen szavazattal, 1 nem szavazattal, 37 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény és a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról szóló T/15982. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/15982/5., összegző jelentését pedig T/15982/6. számon terjesztette elő.

Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a Törvényalkotási bizottság T/15982/5. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 148 igen szavazattal, 2 nem szavazat ellenében, 33 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/15982/7. számú egységes javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 149 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 34 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik a Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény módosításáról szóló T/15974. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés. A Költségvetési bizottság összegző módosító javaslatát T/15974/8., összegző jelentését pedig T/15974/9. számon terjesztette elő.

Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján a DK képviselőcsoportja a 3. számú módosító javaslat fenntartását indítványozta. Először erről határozunk.

A 3. számú módosító javaslat Varju László képviselő úr és képviselőtársai indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartjae a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 59 igen szavazattal, 121 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.

Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fenn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a Költségvetési bizottság T/15974/8. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 124 igen szavazattal, 58 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! A Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény és a határozati házszabály rendelkezései alapján az Országgyűlés elnöke az előterjesztő által benyújtott T/15974/10. számú egységes költségvetésitörvény-javaslatot megküldi a Költségvetési Tanács elnökének. A tanács 3 napon belül tájékoztatja az Országgyűlés elnökét a stabilitási törvény 25. § (3) bekezdés szerinti véleményéről. A zárószavazásra várhatóan későbbi ülésünkön kerül sor.

Most soron következik az áruknak TIR-igazolvánnyal történő nemzetközi fuvarozására vonatkozó, Genfben, 1975. november 14-én kelt vámegyezmény módosításának kihirdetéséről szóló T/15970. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/15970/5., összegző jelentését pedig T/15970/6. számon terjesztette elő.

Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a Törvényalkotási bizottság T/15970/5. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 182 igen szavazattal, 1 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

(11.10)

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/15970/7. számú egységes javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 182 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

Soron következik a pénzügyi és egyéb szolgáltatók azonosítási feladatához kapcsolódó adatszolgáltatási háttér megteremtéséről és működtetéséről szóló T/15996. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/15996/5. számon, összegző jelentését pedig T/15996/6. számon terjesztette elő.

Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a Törvényalkotási bizottság T/15996/5. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 146 igen szavazattal, 7 nem szavazat ellenében, 32 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/15996/7. számú egységes javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 146 igen szavazattal, 7 nem szavazat ellenében, 31 tartózkodás mellett elfogadta.

Most soron következik az Unió területére belépő, illetve az Unió területét elhagyó készpénz ellenőrzéséről és az 1889/2005/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2018/1672 európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásáról szóló T/15994. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/15994/5. számon, összegző jelentését pedig T/15994/6. számon terjesztette elő.

Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a Törvényalkotási bizottság T/15994/5. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 187 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/15994/7. számú egységes javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 185 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

Soron következik az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló T/15992. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/15992/4. számon, összegző jelentését pedig T/15992/5. számon terjesztette elő.

Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a Törvényalkotási bizottság T/15992/4. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 131 igen szavazattal, 2 nem szavazat ellenében, 53 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/15992/6. számú egységes javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 131 igen szavazattal, 2 nem szavazat ellenében, 53 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik az egyes törvényeknek a megújuló energiaforrásokból előállított energia használatának előmozdításáról szóló irányelvvel összefüggő módosításáról szóló T/15998. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/15998/7. számon, összegző jelentését pedig T/15998/8. számon terjesztette elő.

Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján az LMP képviselőcsoportja a 2. és 3. számú módosító javaslatok fenntartását indítványozta. Először ezekről határozunk.

A 2. számú módosító javaslat Keresztes László Lóránt frakcióvezető úr indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartjae a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 62 igen szavazattal, 122 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.

A 3. számú módosító javaslat is Keresztes László Lóránt frakcióvezető indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartjae a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 67 igen szavazattal, 115 nem szavazat ellenében, 2 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.

Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fenn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a Törvényalkotási bizottság T/15998/7. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 146 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 38 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/15998/10. számú egységes javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 149 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 36 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik az Európai Unió Bírósága C-66/18. számú ítéletének végrehajtása érdekében a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény módosításáról szóló T/15909. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/15909/6. számon, összegző jelentését pedig T/15909/7. számon terjesztette elő.

Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a Törvényalkotási bizottság T/15909/6. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 124 igen szavazattal, 4 nem szavazat ellenében, 54 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/15909/8. számú egységes javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 125 igen szavazattal, 4 nem szavazat ellenében, 54 tartózkodás mellett elfogadta.

Megköszönöm együttműködésüket, a határozathozatalok végére értünk. Most kétperces technikai szünetet tartunk. (Számos képviselő elhagyja az üléstermet.)

(Szünet: 11.19  11.22)

(Elnök: dr. Latorcai János

Jegyzők: dr. Tiba István és dr. Steinmetz Ádám)

Felszólalások:  <<  35  >>    Ülésnap adatai