Készült: 2024.03.28.21:27:59 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

43. ülésnap (2018.11.26.), 262. felszólalás
Felszólaló Vécsey László (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó Törvényalkotási bizottság
Felszólalás oka Ismerteti a bizottság véleményét
Videó/Felszólalás ideje 2:50


Felszólalások:  Előző  262  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

VÉCSEY LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság a 2018. november 22-én tartott ülésén megtárgyalta az egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló T/2936. számú törvényjavaslatot. Az összegző módosító javaslatot és összegző jelentést a bizottság a házszabály 46. §-a alapján 25 igen szavazattal, 2 nem ellenében, 7 tartózkodás mellett elfogadta. Az Országgyűlés előtt fekvő javaslat koncepciója a szakmabeliek visszajelzései, valamint megfogalmazott véleményei alapján került megalkotásra. A 2017 óta hatályos ügyvédi törvény alkalmazásával kapcsolatosan felmerült igények, illetve a Magyar Ügyvédi Kamara által tett megállapítások ösztönözték arra a szakmai közösséget, hogy átfogó diskurzust folytasson le a kormánnyal.

Tisztelt Országgyűlés! A törvényalkotó kötelessége megfontolni az építő jellegű tanácsokat, és amennyiben támogatandónak találja, beépíti, beépítené azokat az adott terület működését szabályozó rendelkezésekbe. Az Országgyűlés előtt fekvő törvényjavaslatról is elmondható, hogy tartalmának kialakítása a szakmával kompromisszumban valósult meg, a mindennapi munkavégzés során felmerült gyakorlati igények meghallgatását és alapos mérlegelését követően.

A javaslat több különféle igazságügyi tárgyú törvény módosítását helyezi kilátásba. Mindennek indokául szolgál az a tény, hogy például egy újonnan hatályba lépett polgári perrendtartás, büntető eljárásjogi kódex alkalmazása vagy egy átszabályozott cég-, illetve csődeljárás során a gyakorlatban lehet szembesülni apróbb nehézségekkel. Ilyenkor hárul a jogalkotóra az a feladat, hogy a problémás rendelkezést módosítsa a gyakorlati alkalmazáskor felmerülő kérdések megválaszolása érdekében.

Tisztelt Ház! Összegzésként csupán annyit kívánok még kiemelni, hogy segítsük a szakmai munkavégzés megfelelő szintjét akként, hogy gyakorlati tapasztalatainkhoz, illetve a szakma igényeihez igazítsuk, véleményük meghallgatását követően olyan módosításokat hajtsunk végre, amelyek mindannyiunk közös érdekét szolgálják, ezáltal feloldva a javaslatban módosítani kívánt jogszabályok alkalmazásakor felmerülő nehézségeket. Ezért kérem önöket, hogy a szavazás során támogassák a törvényjavaslatot. Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)




Felszólalások:  Előző  262  Következő    Ülésnap adatai