Készült: 2024.04.19.20:08:44 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

191. ülésnap (2021.04.26.), 222. felszólalás
Felszólaló Schanda Tamás János
Beosztás Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka Előadói válasz
Videó/Felszólalás ideje 9:29


Felszólalások:  Előző  222  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Nagyon szépen köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm egyrészt először is Héjj Dávid Ádám képviselő úrnak, hogy kiválóan összefoglalta a törvényjavaslatnak a célját, és azt, hogy miért is gondoltuk azt, hogy ennek a törvényjavaslatnak az Országgyűlés előtt van a helye. Én az idő kímélése érdekében nem is ismételném meg képviselő úrnak a szavait, aki, mondom, kiválóan összefoglalta, hogy mi ennek a törvényjavaslatnak a célja.

Ráadásul erről a törvényjavaslatról egy hosszú vitát folytattunk itt a plenáris vita során, és sajnálom, hogy akkor többek között Keresztes képviselő úr sem volt itt, így az LMP-frakció álláspontját nem volt lehetőségünk megismerni a plenáris vita során. Örülök annak, hogy legalább így, most a második olvasat során van lehetőségünk egymással beszélgetni erről a valóban fontos kérdésről. Egy olyan kérdésről, aminek, én azt gondolom, hogy nagy jelentősége van, hiszen világos és egyértelmű, hogy mi a kormányzat célja. Azt szeretnénk, hogy egy olyan intézményrendszer jöjjön létre, amelyik megerősíti a fogyasztóvédelmi hatósági ellenőrzési és felügyeleti jogköröket, és a köz érdekét szolgáló erős és egységes szabályozó állami szerepvállalást biztosít egy olyan hatóságnak a felállításával és létrehozásával, amelyik képes lesz gyorsabban és hatékonyabban reagálni a társadalmi és gazdasági folyamatokra. Ráadásul mindezt úgy, hogy közben valódi bürokráciacsökkentés is megvalósul, hiszen mind az állampolgárok, mind pedig a vállalkozások számára egy transzparensebb és egységesebb jogi környezet jön létre, átláthatóbb folyamatokkal.

Bevallom őszintén, azt a politikai megközelítést is nehezen tudom érteni, amit képviselő úr itt felhozott. Ritka az olyan ellenzék, amelyik azt teszi ki a táblára, hogy „több kormányt, kevesebb Országgyűlést”, hiszen itt valójában arról van szó, hogy kormányzattól átkerülnek jogkörök egy Országgyűlés alá rendelt hatósághoz. Önök pedig csak azért, hogy ebben az esetben is ellentmondjanak a kormánynak, csak azért is, hogy ne támogassanak egy kormányzati javaslatot, még azt a világon soha nem látott helyzetet is előidézték, hogy több kormányzati befolyást, több kormányzati hatáskört követelnek. Én bevallom őszintén, hogy nem értem ezt az ellenzéki magatartást, de természetesen elfogadom.

Az a kérésem, hogy máskor is biztassanak bennünket arra, hogy több hatáskörrel és több jogosítvánnyal rendelkezzünk, vagy legalább, amikor veszélyhelyzet van, akkor adják meg az ehhez szükséges felhatalmazást, hogy a kormány rendelkezzen a megfelelő hatáskörökkel. Ezt az egyet kérem, hogy amikor veszélyhelyzet van, akkor is ugyanígy gondolkozzanak, hogy a kormány kapjon meg minden hatáskört, amire a döntéshozatalhoz szükség van. Erre a következő időszakban lesz lehetőségük, hogy ezt bizonyítsák.

Másrészt azt is látom, tisztelt képviselő úr, Keresztes frakcióvezető úr és Z. Kárpát képviselő úr, hogy olvasták Schiffer András publicisztikáját; úgy látszik, hogy abból készültek is, itt a mélyállammal kapcsolatos elképzeléseiket megosztották. Ez egy intellektuálisan izgalmas olvasmány volt, és érdemes lenne róla valóban intellektuális vitát folytatni, talán alaposabban és mélyebben, mint ahogy frakcióvezető úr ezt itt megfogalmazta. De azt gondolom, hogy Schiffer volt képviselő úr írásai mellett érdemes például Pokol Bélát is olvasni, és érdemes más olyan írásokat is olvasni, amelyek világosan és egyértelműen bemutatják, hogy semmifajta összefüggése nincsen egyébként a mélyállami létezésnek és egyébként az Országgyűlés alá rendelt hatóság létrehozásának. Ez világos és egyértelmű. Elvi lehetetlenség egyébként, hogy a kormányzat és az Országgyűlés többsége akarjon létrehozni mélyállami struktúrát. Ugyanis a mélyállam nem ezt jelenti. Az valami egészen mást jelent, amiről én szívesen folytatok önökkel politikafilozófiai vitát, de lehet, hogy ezt nem ennek a törvényjavaslatnak a vitája kapcsán érdemes lefolytatni.

Másrészt engedjék meg, hogy Z. Kárpát képviselő úrnak arra is felhívjam a figyelmét, hogy amikor hitelmoratóriumról meg kilakoltatásról beszél, akkor azért egy csekély önvizsgálatot, legalább egyszer, képviselő úr, meg lehetne tartani. Ugyanis önnek februárban volt lehetősége arra, hogy segítse a magyar családokat és támogassa a hitelmoratóriumot  és ön mit csinált? Nyomott egy hatalmas nagy nemet. (Z. Kárpát Dániel közbeszól.)

(18.40)

Képviselő úr, ön mondott egy hatalmas nagy nemet. Ha ön és az ön frakciója van hatalmon meg az a baloldali katyvasz, amibe bekéredzkedtek, akkor, tisztelt képviselő úr, nem lenne hitelmoratórium. Nem lenne hitelmoratórium, ez a helyet. Ez a helyzet!

Tehát minden olyan hozzászólás, amikor ön a hitelmoratóriumról meg a kilakoltatásról beszél, akkor én föl fogok állni, és el fogom mondani azt, hogy szégyellje magát, mert legalább öntől, ha mástól nem is, öntől a Jobbik-frakcióban vártuk volna azt a karakánságot (Z. Kárpát Dániel: Tőlünk kaptátok az ötletet.), hogy azt mondja Jakab Péter frakcióvezetőnek, hogy ezt nem, ezt azért már ne csináljuk, és megnyomja a gombot, és támogatja a hitelmoratórium fenntartását. Ezt öntől egyébként elvártuk volna; sajnos még ön sem merte ezt a bátorságot a baloldali kórusból kiénekelve megtenni.

Másrészt engedje meg, képviselő úr, hogy arra is fölhívjam a figyelmét, hogy ugyan színpadias volt, ahogy arról beszélt, hogy a sorsjegyek miatt a kaszinók előtt sorok álltak, csak az a probléma, hogy ön is tisztában lehetne, csak nem nézett utána, meg jobbnak tűnt ilyen teátrális módon itt az Országgyűlésben felszólalni, hogy a kaszinókban nem árulnak sorsjegyet. Tehát az egészen biztos, hogy sorsjegyért nem álltak sorba, tisztelt képviselő úr, mert az ön állításával ellentétben egy darab sorsjegyet nem lehet kapni semmilyen kaszinóban, sem járvány alatt, sem járványon kívül.

Tehát jól látszódik, hogy ön egy színpadi pillanatért képes volt egy teljes képtelenséget állítani itt az országgyűlési vitában. Engedje meg, hogy arra is fölhívjam a figyelmet, hogy a vezetők kinevezésében semmifajta különleges dologról nincs szó. Az Országgyűlésnek most is vannak olyan, az Országgyűlés alá rendelt hatóságok és szervezetek, amelyek hasonlóak lesznek ennek az új hatóságnak a felállításával, ahol pontosan ugyanezek a szabályok érvényesülnek, pontosan ugyanezek. Szó szerint ugyanezek szerepelnek.

Tehát, tisztelt képviselő úr, az a helyzet, hogy megint csak azt kell hogy mondjam, hogy nincsen semmi látnivaló, nincsen semmi különleges helyzet. Pontosan azt a szabályozást valósítjuk meg, mint minden más esetben is.

A végrehajtók kapcsán pedig még egy mondatot engedjen meg, tisztelt képviselő úr. Az a helyzet, hogy a jelenlegi szabályozásnak sem tárgyi, sem alanyi, sem eljárási szempontból nem tárgya eljárási szabályok megváltoztatása, tehát itt igazából ilyen típusú változtatás a törvényjavaslatra nem irányul. Azt egy másik vita során érdemes lehet természetesen lefolytatni.

Azt remélem, hogy minden kérdésre válaszoltam, azokra is, melyek itt most elhangoztak, azokra a kérdésekre is, amelyek a plenáris vitán nem kerültek elő, ezért aztán nem tudtuk részletesen megvitatni, és abban bízom, hogy bár érzékelem azt, hogy nem minden frakció tökéletesen elégedett és teljes mértékben támogató álláspontot foglalt el a törvényjavaslattal kapcsolatban, de egyrészt reménykedem abban, hogy sikerült eloszlatnom a felmerült kételyeket, és ezt követően a képviselő urak és a frakciók tudják támogatni a benyújtott törvénymódosítást.

Másrészt pedig azt is látom, hogy semmifajta egyéni képviselői módosító indítvány nem érkezett a törvényjavaslathoz, ami, azt remélem, hogy azt mutatja, pont amit Z. Kárpát képviselő úr mond itt a hátam mögött, hogy ami tökéletes, azt nem érdemes kijavítani. Tehát alapvetően jól mutatja, hogy alaposan kidolgozott és széles konszenzussal támogatható javaslatról hozhat az Országgyűlés döntést.

Éppen ezért, elnök úr, arra kérem már csak a képviselő hölgyeket és urakat, hogy a zárószavazáson támogassák majd a benyújtott törvényjavaslatot. Köszönöm a szót. (Taps a kormánypárti padsorokban.)




Felszólalások:  Előző  222  Következő    Ülésnap adatai