Készült: 2024.03.28.20:06:14 Dinamikus lap

Bizottságok által tárgyalt irományok 2018-2022

Bizottság: Igazságügyi bizottság
Igazságügyi bizottság által tárgyalt irományok
  Irományszám Irománycím Benyújtók Bizottsági
állapot
Kijelölés
dátuma
1 C/18404 Országos népszavazási kezdeményezés "Egyetért-e Ön azzal, hogy az álláskeresési járadék folyósításának leghosszabb időtartama 270 nap legyen?" című kérdésről a Nemzeti Választási Bizottság elnöke tárgyalásra vár 2022.03.25.
2 C/18403 Országos népszavazási kezdeményezés "Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról, a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról szóló 2021. évi LXXXI. törvényt?" című kérdésről a Nemzeti Választási Bizottság elnöke tárgyalásra vár 2022.03.25.
3 B/18284 Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2021 alapvető jogok biztosa tárgyalásra vár 2022.04.01.
4 H/18249 A Völner-üggyel összefüggésben megállapítható kormányzati felelősséget feltáró eseti bizottság létrehozásáról Arató Gergely (DK), Csárdi Antal (LMP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Nunkovics Tibor (Jobbik), Szabó Timea (Párbeszéd) tárgyalását befejezte 2022.02.21.
5 T/18205 Az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény és egyéb törvények módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva 2022.02.16.
6 T/18132 A közhatalmat gyakorló politikusok és közpénzekkel gazdálkodók vagyonnyilatkozat-tételi szabályainak átalakításáró Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Csárdi Antal (LMP), Demeter Márta (LMP), Hohn Krisztina (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Ungár Péter (LMP) tárgyalását befejezte 2022.02.04.
7 H/18130 A közhatalmat gyakorlók, valamint a közbeszerzések nyerteseinek vagyonosodásának átláthatóságáról Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) tárgyalását befejezte 2022.02.04.
8 T/18101 Magyarország Alaptörvényének tizedik módosítása Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Arató Gergely (DK), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dudás Róbert (Jobbik), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóth Csaba (MSZP) tárgyalását befejezte 2022.02.04.
9 B/18074 A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság Beszámolója a 2021. évi tevékenységéről Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság tárgyalásra vár 2022.04.01.
10 H/18046 Javaslat a végrehajtási eljárások egyes részletszabályainak módosítására Székely Sándor (független) tárgyalását befejezte 2022.02.04.
11 H/17921 Az önálló bírósági végrehajtói tevékenység nonprofit jellegűvé alakításáról Dr. Apáti István (független) tárgyalását befejezte 2022.02.04.
12 H/17904 A végrehajtási eljárások azonnali hatályú felfüggesztéséről Dr. Apáti István (független) tárgyalását befejezte 2022.02.04.
13 B/17876 Országgyűlési beszámoló a Nemzeti Emlékezet Bizottsága 2020. évi tevékenységéről Nemzeti Emlékezet Bizottsága tárgyalását befejezte 2022.02.04.
14 H/17846 A közélet tisztaságát veszélyeztető bűncselekménnyel vádolt politikai felsővezetők juttatásairól szóló szabályok módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP)
2022.02.18.: Dr. Varga László (MSZP)
tárgyalását befejezte 2021.12.10.
15 H/17733 Országos népszavazás elrendeléséről Igazságügyi bizottság tárgyalás lezárva  
16 C/17694 Országos népszavazási kezdeményezés "Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg?" című kérdésről a Nemzeti Választási Bizottság elnöke tárgyalását befejezte 2021.11.25.
17 T/17671 A veszélyhelyzettel összefüggő egyes szabályozási kérdésekről kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva 2021.11.24.
18 T/17657 A nők érdekeinek hatékonyabb védelme érdekében a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény és a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény módosításáról Dr. Gurmai Zita (MSZP)
2021.11.29.: Tordai Bence (Párbeszéd)
2021.11.29.: Dr. Tóth Bertalan (MSZP)
tárgyalását befejezte 2021.11.24.
19 H/17651 Az Isztambuli Egyezményhez való halaszthatatlan csatlakozásról Hohn Krisztina (LMP) tárgyalását befejezte 2021.11.22.
20 H/17604 Javaslat az alkohol ellenőrzés bevezetésére Székely Sándor (független) tárgyalását befejezte 2021.11.19.
21 H/17600 Az Országos Bírósági Hivatal elnöke 2020. évi beszámolójának elfogadásáról Igazságügyi bizottság tárgyalás lezárva  
22 C/17598 Országos népszavazási kezdeményezés "Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül mutassanak be?" című kérdésről a Nemzeti Választási Bizottság elnöke tárgyalását befejezte 2021.11.25.
23 C/17597 Országos népszavazási kezdeményezés "Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak?" című kérdésről a Nemzeti Választási Bizottság elnöke tárgyalását befejezte 2021.11.25.
24 H/17578 Az országgyűlési képviselők kötelező oltásáról Bencsik János (független) tárgyalását befejezte 2021.11.15.
25 C/17553 Országos népszavazási kezdeményezés "Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek?" című kérdésről a Nemzeti Választási Bizottság elnöke tárgyalását befejezte 2021.11.15.
26 T/17531 A kötelező erőszakkezelésről Hohn Krisztina (LMP) tárgyalását befejezte 2021.11.15.
27 T/17443 Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 2021. évi C. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti rendelkezésekről, valamint egyes, az ingatlan-nyilvántartással területrendezéssel, településrendezéssel kapcsolatos és kulturális tárgyú törvények módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva 2021.11.03.
28 T/17438 Egyes büntetőjogi tárgyú és ehhez kapcsolódóan egyéb törvények módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva 2021.11.03.
29 T/17434 Az állatok védelme érdekében szükséges egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról Kocsis Máté (Fidesz), Ovádi Péter (Fidesz)
2021.11.04.: Nyitrai Zsolt (Fidesz)
2021.11.05.: Gyopáros Alpár (Fidesz)
2021.11.05.: Balla György (Fidesz)
2021.11.08.: Böröcz László (Fidesz)
2021.11.09.: Dr. Tiba István (Fidesz), Vigh László (Fidesz)
tárgyalás lezárva 2021.11.03.
30 H/17391 A Kúria 2020. évi tevékenységéről a jogegység biztosítása és az önkormányzati normakontroll körében címmel benyújtott beszámoló elfogadásáról Igazságügyi bizottság tárgyalás lezárva  
31 H/17390 Az ügyészség 2020. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról Igazságügyi bizottság tárgyalás lezárva  
32 B/17332 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2020. évi beszámolója az Országos Bírósági Hivatal elnöke tárgyalás lezárva 2021.10.27.
33 H/17327 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat módosításáról Székely Sándor (független) részletes vitára vár 2021.10.22.
34 T/17282 Egyes igazságügyi tárgyú, valamint kapcsolódó törvények módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva 2021.10.13.
35 T/17280 A tőkeegyesítő társaságok határokon átnyúló átalakulásáról, egyesüléséről, szétválásáról és egyéb jogharmonizációs célú törvénymódosításról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva 2021.10.13.
36 T/17279 A veszélyhelyzettel összefüggő átmeneti szabályokról szóló 2021. évi XCIX. törvény hatálybalépéséről kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva 2021.10.13.
37 T/17277 Az Adatváltozás-kezelési szolgáltatás bevezetésével, továbbá az állampolgárok adminisztratív terheinek csökkentésével összefüggő egyes törvények módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva 2021.10.13.
38 T/17265 Egyes választási tárgyú törvények módosításáról Volner János (független) tárgyalás lezárva 2021.10.13.
39 T/17188 A Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény végrehajtásáról kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva  
40 T/17147 Egyes közjogi tárgyú törvények módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva 2021.09.22.
41 T/17068 Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről, valamint az állampárti vezetők és a diktatúra állambiztonsága hivatásos állományának egyes közhivatalok viseléséből való kizárása érdekében szükséges törvénymódosításokról Dr. Keresztes László Lóránt (LMP)
2021.11.03.: Csárdi Antal (LMP)
tárgyalását befejezte 2021.09.15.
42 T/17053 A koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló 2021. évi I. törvény módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva 2021.09.15.
43 T/17040 Az egyéni körzetben megválasztott képviselők választókerületük elhanyagolása miatti fizetéscsökkentéséről Szabó Timea (Párbeszéd) tárgyalását befejezte 2021.09.14.
44 T/17039 Magyarország Alaptörvényének tizedik módosításáról Molnár Gyula (MSZP) tárgyalását befejezte 2021.09.14.
45 H/17022 A katolikus egyházon belüli, kiskorúakat érintő szexuális visszaélések átfogó vizsgálatára létrehozott kormányzati vizsgálóbizottság felállításáról Dr. Vadai Ágnes (DK), Arató Gergely (DK) tárgyalását befejezte 2021.09.10.
46 T/17004 Az országos népszavazási eljárás módosításáról Szabó Timea (Párbeszéd)
2021.11.08.: Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd)
tárgyalás lezárva 2021.09.06.
47 T/17000 A bejelentők védelméről és a közérdekvédelmi eljárásról Tordai Bence (Párbeszéd), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) tárgyalását befejezte 2021.09.06.
48 T/16999 A korrupcióellenes ügyészségről Tordai Bence (Párbeszéd), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) tárgyalását befejezte 2021.09.06.
49 T/16998 Magyarország Alaptörvényének tizedik módosítása Tordai Bence (Párbeszéd), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) tárgyalását befejezte 2021.09.06.
50 B/16954 Az ügyészség 2020. évi tevékenységéről legfőbb ügyész tárgyalás lezárva 2021.10.06.
51 B/16704 A Kúria elnökének országgyűlési beszámolója a Kúria 2020. évi tevékenységéről a jogegység biztosítása és az önkormányzati normakontroll körében a Kúria elnöke tárgyalását befejezte 2021.09.06.
52 T/16591 A pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról szóló 2021. évi... törvény hatálybalépés előtti módosításáról Dr. Vadai Ágnes (DK), Arató Gergely (DK) tárgyalását befejezte 2021.09.06.
53 T/16497 A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatósága érdekében szükséges törvénymódosításokról Gyurcsány Ferenc (DK), Arató Gergely (DK), Bősz Anett (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Hajdu László (DK), Sebián-Petrovszki László (DK), Varga Zoltán (DK), Varju László (DK) tárgyalását befejezte 2021.06.08.
54 T/16442 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény a szexuális bűncselekmények elleni hatékony fellépés érdekében történő módosításáról Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd) tárgyalását befejezte 2021.06.02.
55 H/16380 Az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2020. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról Igazságügyi bizottság tárgyalás lezárva  
56 T/16379 Magyarország Alaptörvényének tizedik módosítása Molnár Gyula (MSZP)
2021.08.09.: Gyurcsány Ferenc (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Arató Gergely (DK), Bősz Anett (DK), Sebián-Petrovszki László (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Hajdu László (DK), Varga Zoltán (DK), Varju László (DK)
tárgyalását befejezte 2021.05.26.
57 T/16367 A veszélyhelyzettel összefüggő átmeneti szabályokról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva 2021.05.26.
58 T/16365 A pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról Kocsis Máté (Fidesz), Dr. Selmeczi Gabriella (Fidesz)
2021.05.26.: Nacsa Lőrinc (KDNP)
2021.05.26.: Gyopáros Alpár (Fidesz)
2021.05.26.: Bánki Erik (Fidesz)
2021.06.14.: Dunai Mónika (Fidesz)
tárgyalás lezárva 2021.05.26.
59 T/16242 Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény módosításáról Szabó Timea (Párbeszéd)
2021.05.25.: Burány Sándor (Párbeszéd)
tárgyalását befejezte 2021.05.14.
60 T/16222 A pártalapítványokat érintő egyes törvények módosításáról Dr. Bajkai István (Fidesz) tárgyalás lezárva 2021.05.12.
61 T/16218 A polgári peres eljárás elhúzódásával kapcsolatos vagyoni elégtétel érvényesítéséről kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva 2021.05.12.
62 T/16212 A természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV. törvény módosításáról Harrach Péter (KDNP)
2021.05.13.: Nacsa Lőrinc (KDNP)
tárgyalás lezárva 2021.05.12.
63 T/16207 A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva 2021.05.12.
64 T/16206 A jogi személyek nyilvántartásáról és a nyilvántartási eljárásról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva 2021.05.12.
65 T/16205 A kényszertörlési eljárásra és a felszámolási eljárásra vonatkozó és kapcsolódó egyes törvények módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva 2021.05.12.
66 T/16200 A nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény módosításáról Magyarországi nemzetiségek bizottsága tárgyalás lezárva 2021.05.12.
67 H/16182 A képviselő-testületek "újranyitásáról" Bencsik János (független) tárgyalását befejezte 2021.05.10.
68 T/16142 A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény rendelkezéseinek veszélyhelyzet ideje alatti eltérő alkalmazásáról Tordai Bence (Párbeszéd), Csárdi Antal (LMP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Szél Bernadett (független), Z. Kárpát Dániel (Jobbik) tárgyalását befejezte 2021.05.05.
69 T/16118 Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva  
70 H/16091 A kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról Z. Kárpát Dániel (Jobbik) tárgyalását befejezte 2021.04.30.
71 T/16058 Magyarország Alaptörvényének tizedik módosítása a köztársasági elnök közvetlen választásának bevezetése érdekében Dr. Brenner Koloman (Jobbik) tárgyalását befejezte 2021.04.28.
72 T/16044 A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvénynek a Magyarországon állandó lakcímmel rendelkező, a szavazás napján külföldön tartózkodó választópolgárok levélben történő szavazását biztosító módosításáról Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Bencsik János (független) tárgyalását befejezte 2021.04.26.
73 T/15997 A koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló 2021. évi I. törvény módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva 2021.04.21.
74 T/15993 A szerkezetátalakításról és egyes törvények jogharmonizációs célú módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva 2021.04.21.
75 T/15991 A közélet befolyásolására alkalmas tevékenységet végző civil szervezetek átláthatóságáról és az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva 2021.04.21.
76 T/15990 A fővárosi és megyei kormányhivatalok elektronikus ügyintézésével, valamint a kormányhivatali adatszolgáltatással összefüggő egyes törvények módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva 2021.04.21.
77 T/15972 Egyes törvényeknek a kézbesítéssel és az igazságügyi ágazati szabályozással összefüggő módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva 2021.04.21.
78 T/15969 Az ingatlan-nyilvántartásról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva 2021.04.21.
79 T/15967 A szülői felelősséget érintő nemzetközi igazságügyi együttműködésről kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva 2021.04.21.
80 T/15903 Magyarország Alaptörvényének tizedik módosítása Molnár Gyula (MSZP)
2021.04.29.: Mesterházy Attila (MSZP)
2021.05.03.: Székely Sándor (független)
2021.05.03.: Dr. Gurmai Zita (MSZP)
2021.05.10.: Dr. Szakács László (MSZP)
tárgyalását befejezte 2021.04.16.
81 T/15798 A Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011. évi CCII. törvénynek az állami kitüntetések visszavonhatóságához szükséges módosításáról Dr. Szél Bernadett (független) tárgyalását befejezte 2021.04.09.
82 T/15710 A közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva 2021.04.01.
83 T/15703 Az egyes szerzői jogi törvények jogharmonizációs célú módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva 2021.04.01.
84 T/15702 A védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. törvény módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva 2021.04.01.
85 T/15699 Az egyes hatósági eljárásokat érintő egyszerűsítések érdekében szükséges törvénymódosításokról kormány (belügyminiszter) tárgyalás lezárva 2021.04.01.
86 T/15582 Az engedély nélküli járművezetés elleni fellépés érdekében a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény, valamint a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosításáról Dr. Molnár Zsolt (MSZP) tárgyalás lezárva 2021.03.23.
87 H/15576 A politikára szüksége van a sportnak, de a politikusra nincs Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Dr. Varga László (MSZP), Tordai Bence (Párbeszéd), Varju László (DK) tárgyalását befejezte 2021.03.23.
88 T/15396 A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvénynek a koronavírus okozta gazdasági és szociális válság enyhítése érdekében szükséges módosításáról Dr. Szél Bernadett (független) tárgyalását befejezte 2021.03.11.
89 B/15278 Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2020 alapvető jogok biztosa tárgyalás lezárva 2021.04.01.
90 T/15229 Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvénynek az országgyűlési képviselők javadalmazásának veszélyhelyzettel összefüggő eltérő szabályaival kapcsolatos módosításáról Dr. Szél Bernadett (független), Dr. Hadházy Ákos (független), Szabó Szabolcs (független)
2021.03.01.: Mesterházy Attila (MSZP)
tárgyalását befejezte 2021.03.02.
91 T/15201 A kiemelt közbizalmat igénylő tisztségek betöltéséről Demeter Márta (LMP), Csárdi Antal (LMP), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Hohn Krisztina (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Ungár Péter (LMP) tárgyalását befejezte 2021.02.26.
92 T/15189 Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről, valamint az állampárti vezetők és a diktatúra állambiztonsága hivatásos állományának egyes közhivatalok viseléséből való kizárása érdekében szükséges törvénymódosításokról Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Csárdi Antal (LMP), Demeter Márta (LMP), Hohn Krisztina (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Ungár Péter (LMP) tárgyalását befejezte 2021.02.26.
93 T/15161 Az alapvető jogok biztosa hivatalának bővítéséről Dr. Brenner Koloman (Jobbik) tárgyalását befejezte 2021.02.22.
94 T/15160 Magyarország Alaptörvényének tizedik módosításáról Jakab Péter (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Csányi Tamás (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Nunkovics Tibor (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Balczó Zoltán (Jobbik), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dudás Róbert (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Kálló Gergely (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik) tárgyalását befejezte 2021.02.22.
95 T/15159 Magyarország Alaptörvényének tizedik módosításáról Dr. Brenner Koloman (Jobbik) tárgyalását befejezte 2021.02.22.
96 T/14949 A nemzeti adatvagyonról kormány (innovációért és technológiáért felelős miniszter) tárgyalás lezárva 2021.02.10.
97 H/14890 A közhatalmat gyakorlók, valamint a közbeszerzések nyerteseinek vagyonosodásának átláthatóságáról Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) tárgyalását befejezte 2021.02.10.
98 T/14858 Az országgyűlési képviselők, a Kormány tagjai és az államtitkárok kötelező vagyongyarapodási vizsgálatáról, valamint - a vagyonnyilatkozat-tételi eljárás szigorításával - vagyonuk átláthatóságának a növeléséről Csányi Tamás (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik) tárgyalását befejezte 2021.02.05.
99 T/14800 A koronavírus-világjárvány elleni védekezésről kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva 2021.02.05.
100 T/14797 A közhatalmat gyakorló politikusok és közpénzekkel gazdálkodók vagyonnyilatkozat-tételi szabályainak átalakításáról Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Csárdi Antal (LMP), Demeter Márta (LMP), Hohn Krisztina (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Ungár Péter (LMP) tárgyalását befejezte 2021.02.05.
101 T/14788 Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény módosításáról Bencsik János (független) tárgyalását befejezte 2021.02.05.
102 H/14728 A koronavírus-járvány kormányzati kezelésének hibáit feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Szilágyi György (Jobbik), Dr. Vadai Ágnes (DK), Szabó Timea (Párbeszéd), Schmuck Erzsébet (LMP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Varju László (DK), Mesterházy Attila (MSZP), Jakab Péter (Jobbik), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dudás Róbert (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Csányi Tamás (Jobbik), Nunkovics Tibor (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Balczó Zoltán (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Kálló Gergely (Jobbik), Gyurcsány Ferenc (DK), Sebián-Petrovszki László (DK), Dr. Oláh Lajos (DK) és 12 képviselőtársuk. tárgyalását befejezte 2021.02.05.
103 H/14723 Az Európai Gyógyszerügynökség által nem engedélyezett kínai koronavírus vakcina beszerzésével és engedélyezésével kapcsolatos kormányzati tevékenységet feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Szilágyi György (Jobbik), Szabó Timea (Párbeszéd), Schmuck Erzsébet (LMP), Gyurcsány Ferenc (DK), Sebián-Petrovszki László (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Varju László (DK), Bősz Anett (DK), Arató Gergely (DK), Varga Zoltán (DK), Hajdu László (DK), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Csányi Tamás (Jobbik), Nunkovics Tibor (Jobbik), Jakab Péter (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Dudás Róbert (Jobbik), Balczó Zoltán (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Kálló Gergely (Jobbik), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) és 10 képviselőtársuk. tárgyalását befejezte 2021.02.05.
104 H/14655 A gazdasági válság kezelését ellenőrző vizsgálóbizottság létrehozásáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Szilágyi György (Jobbik), Dr. Vadai Ágnes (DK), Szabó Timea (Párbeszéd), Schmuck Erzsébet (LMP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Jakab Péter (Jobbik), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dudás Róbert (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Csányi Tamás (Jobbik), Nunkovics Tibor (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Balczó Zoltán (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Kálló Gergely (Jobbik), Gyurcsány Ferenc (DK), Sebián-Petrovszki László (DK), Dr. Oláh Lajos (DK) és 12 képviselőtársuk. tárgyalását befejezte 2021.02.05.
105 B/14647 A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság Beszámolója a 2020. évi tevékenységéről Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság tárgyalását befejezte 2021.04.01.
106 H/14356 A kormánytagok, valamint az országgyűlési képviselők droghasználatának ellenőrzéséről Dudás Róbert (Jobbik), Nunkovics Tibor (Jobbik) tárgyalását befejezte 2021.02.05.
107 T/14343 Az egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2020. évi ... törvény egyes rendelkezéseinek a nemi identitáson és a szexuális orientáción alapuló diszkrimináció megelőzése érdekében szükséges hatályba nem léptetéséről Hohn Krisztina (LMP) tárgyalását befejezte 2020.12.15.
108 T/14341 Magyarország Alaptörvényének kilencedik módosítása Dúró Dóra (független) tárgyalását befejezte 2020.12.15.
109 T/14338 Magyarország Alaptörvényének kilencedik módosításáról Szilágyi György (Jobbik) tárgyalás lezárva 2020.12.15.
110 B/14315 Országgyűlési beszámoló a Nemzeti Emlékezet Bizottsága 2019. évi tevékenységéről Nemzeti Emlékezet Bizottsága tárgyalását befejezte 2021.02.05.
111 T/14257 A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosításáról Dr. Vadai Ágnes (DK), Arató Gergely (DK), Sebián-Petrovszki László (DK)
2020.12.09.: Dr. Oláh Lajos (DK)
tárgyalását befejezte 2020.12.09.
112 T/14256 A várakozási díj veszélyhelyzet idején történő alkalmazása érdekében egyes törvények módosításáról Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Tóth Csaba (MSZP)
2020.12.09.: Hiszékeny Dezső (MSZP)
tárgyalását befejezte 2020.12.09.
113 T/14252 Magyarország Alaptörvényének kilencedik módosítása Szabó Timea (Párbeszéd), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd) tárgyalását befejezte 2020.12.09.
114 T/14159 A nők esélyegyenlőségét szolgáló egyes törvények módosításáról Gyurcsány Ferenc (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Arató Gergely (DK), Bősz Anett (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Hajdu László (DK), Sebián-Petrovszki László (DK), Varju László (DK), Varga Zoltán (DK) tárgyalását befejezte 2020.12.01.
115 T/13981 A kötelező erőszakkezelésről Hohn Krisztina (LMP) tárgyalását befejezte 2020.11.27.
116 T/13954 A börtönzsúfoltság miatti kártalanítási eljárással összefüggő visszaélések megszüntetése érdekében szükséges egyes törvények módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva 2020.11.25.
117 H/13952 A Kúria elnökének országgyűlési beszámolója a Kúria 2019. évi tevékenységéről a jogegység biztosítása és az önkormányzati normakontroll körében címmel benyújtott beszámoló elfogadásáról Igazságügyi bizottság tárgyalás lezárva  
118 H/13947 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2019. évi beszámolója elfogadásáról Igazságügyi bizottság tárgyalás lezárva  
119 H/13930 Az ügyészség 2019. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról Igazságügyi bizottság tárgyalás lezárva  
120 T/13928 Az országgyűlési képviselőcsoport által nyújtható támogatásról szóló 2020. évi XXVII. törvény módosításáról Kocsis Máté (Fidesz)
2020.11.25.: Böröcz László (Fidesz)
2020.11.26.: Pogácsás Tibor (Fidesz)
2020.11.30.: Dr. Simicskó István (KDNP)
tárgyalás lezárva 2020.11.25.
121 T/13911 Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 2011. évi CCIII. törvény módosításáról Szabó Timea (Párbeszéd)
2021.02.15.-2021.02.15.: Burány Sándor (Párbeszéd)
tárgyalás lezárva 2020.11.25.
122 T/13679 Egyes választási tárgyú törvények módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva 2020.11.11.
123 T/13674 Az ügyfelek számára adminisztratív terheket tartalmazó egyes törvények módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva 2020.11.11.
124 T/13670 Az anyakönyvi eljárások egyszerűsítéséről és elektronizálásáról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva 2020.11.11.
125 T/13669 A közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva 2020.11.11.
126 T/13656 MAGYARORSZÁG ALAPTÖRVÉNYÉNEK KILENCEDIK MÓDOSÍTÁSA Dr. Szél Bernadett (független)
2020.11.11.: Dr. Hadházy Ákos (független)
tárgyalását befejezte 2020.11.11.
127 T/13648 Az egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva 2020.11.11.
128 T/13647 Magyarország Alaptörvényének kilencedik módosítása kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva 2020.11.11.
129 P/13637 A kereszténység védelmében Dúró Dóra (független) tárgyalását befejezte 2020.11.11.
130 T/13631 Egyes törvényeknek az egyenlő bánásmód követelménye hatékonyabb érvényesítését biztosító módosításáról Igazságügyi bizottság tárgyalás lezárva 2020.11.11.
131 H/13572 A vallási gyűlölet szítására alkalmas karikatúrák készítésének és terjesztésének betiltásáról Stummer János (Jobbik) tárgyalását befejezte 2020.11.06.
132 T/13571 A koronavírus világjárvány második hulláma elleni védekezésről kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva 2020.11.06.
133 T/13563 Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről, valamint az állampárti vezetők és a diktatúra állambiztonsága hivatásos állományának egyes közhivatalok viseléséből való kizárása érdekében szükséges törvénymódosításokról Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Csárdi Antal (LMP), Demeter Márta (LMP), Hohn Krisztina (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Ungár Péter (LMP) tárgyalását befejezte 2020.11.06.
134 T/13558 A büntető törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvénynek a gyermekpornográfia áldozatai sértetti minőségének elismeréséhez szükséges módosításáról Demeter Márta (LMP), Csárdi Antal (LMP), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Hohn Krisztina (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Ungár Péter (LMP) tárgyalását befejezte 2020.11.06.
135 B/13547 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2019. évi beszámolója az Országos Bírósági Hivatal elnöke tárgyalás lezárva 2020.11.06.
136 T/13537 Az engedély nélküli járművezetés elleni fellépés érdekében a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosításáról Dr. Molnár Zsolt (MSZP)
2020.11.03.: Dr. Tóth Bertalan (MSZP)
2020.11.04.: Dr. Hiller István (MSZP)
2020.11.04.: Dr. Gurmai Zita (MSZP), Molnár Gyula (MSZP)
2020.11.04.: Kunhalmi Ágnes (MSZP)
2020.11.04.: Szabó Sándor (MSZP)
tárgyalás lezárva 2020.11.03.
137 T/13471 A Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományának jogállásáról kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva 2020.10.28.
138 T/13469 A Kormányzati Személyügyi Döntéstámogató Rendszerről kormány (belügyminiszter) tárgyalás lezárva 2020.10.28.
139 T/13467 Egyes törvényeknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományának jogállásáról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő módosításáról kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva 2020.10.28.
140 T/13262 Egyes törvényeknek nyilvántartásokkal és elektronikus ügyintézéssel összefüggő módosításáról kormány (belügyminiszter) tárgyalás lezárva 2020.10.14.
141 T/13257 A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva 2020.10.14.
142 T/13098 A Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről szóló 2018. évi L. törvény végrehajtásáról kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva  
143 T/12975 Magyarország Alaptörvényének kilencedik módosításáról Dúró Dóra (független) tárgyalását befejezte 2020.09.23.
144 T/12964 A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról Szabó Timea (Párbeszéd)
2020.10.20.: Tordai Bence (Párbeszéd)
tárgyalását befejezte 2020.09.23.
145 T/12916 Egyes törvényeknek a közhatalmat gyakorló és a közpénzek felett rendelkező személyeknek nyújtott nagy értékű ingyenes juttatások korlátozásához szükséges módosításáról Dr. Szél Bernadett (független)
2020.10.02.: Szabó Szabolcs (független)
2020.10.02.: Dr. Hadházy Ákos (független)
tárgyalását befejezte 2020.09.21.
146 T/12892 A tizennyolcadik életévüket be nem töltött áldozatok sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények elévülési idejének növeléséről Tordai Bence (Párbeszéd)
2020.10.09.: Szabó Timea (Párbeszéd)
tárgyalását befejezte 2020.09.17.
147 H/12804 A szexuális bűncselekmények megelőzése és megakadályozása érdekében szükséges egyes büntetőjogi szabályozások szigorításáról Ander Balázs (Jobbik) tárgyalását befejezte 2020.09.09.
148 B/12207 Az ügyészség 2019. évi tevékenységéről legfőbb ügyész tárgyalás lezárva 2020.10.09.
149 T/12091 A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosításáról Dr. Fülöp Erik (független) tárgyalását befejezte 2020.09.09.
150 H/11467 A koronavírus (COVID-19) okozta humánjárvány miatt az állami vezetők juttatásainak csökkentéséről, valamint a többségi állami tulajdonú gazdasági társaságoknál a bérplafon bevezetésének szükségességéről Jakab Péter (Jobbik) tárgyalás lezárva 2020.09.09.
151 H/11301 A gépjárműadóval kapcsolatos feladatok átvállalásáról Nunkovics Tibor (Jobbik), Dudás Róbert (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik) tárgyalás lezárva 2020.09.09.
152 H/11296 A Hagia Sophia mecsetté alakítása elleni tiltakozásról Bencsik János (független) tárgyalását befejezte 2020.09.09.
153 T/11246 A gyermekek védelme érdekében a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosítása Ander Balázs (Jobbik) tárgyalását befejezte 2020.09.09.
154 H/11245 A pedofília miatt elítélt személyek nyilvántartási rendszerének bevezetéséről Ander Balázs (Jobbik) tárgyalását befejezte 2020.09.09.
155 H/11237 A pedofília, gyermekpornográfia és a kiskorúak kihasználásának üldözéséről, határozott büntetéséről, a közbizalom helyreállításáról, valamint az ehhez a szükséges intézkedésekről Dr. Szakács László (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP) tárgyalását befejezte 2020.09.09.
156 H/11182 A koronavírus-járvány kezelésével kapcsolatos kormányzati döntések helyénvalóságát vizsgáló bizottság létrehozásáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Ander Balázs (Jobbik), Arató Gergely (DK), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Bősz Anett (DK), Csárdi Antal (LMP), Demeter Márta (LMP), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Varga László (MSZP), Gyurcsány Ferenc (DK), Hajdu László (DK), Hiszékeny Dezső (MSZP), Hohn Krisztina (LMP), Jakab Péter (Jobbik), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Kálló Gergely (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Nunkovics Tibor (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Sebián-Petrovszki László (DK) és 7 képviselőtársuk. tárgyalását befejezte 2020.09.09.
157 T/11135 A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvénynek a koronavírus okozta gazdasági és szociális válság enyhítése érdekében szükséges módosításáról Dr. Szél Bernadett (független) tárgyalását befejezte 2020.09.09.
158 H/11093 Az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2019. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról Igazságügyi bizottság tárgyalás lezárva  
159 T/11058 A külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló 2017. évi LXXVI. törvénynek az Európai Unió jogának való megfelelés érdekében történő hatályon kívül helyezéséről Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP)
2020.06.23.: Szabó Timea (Párbeszéd)
részletes vitára vár 2020.09.09.
160 B/11035 A Kúria elnökének országgyűlési beszámolója a Kúria 2019. évi tevékenységéről a jogegység biztosítása és az önkormányzati normakontroll körében a Kúria elnöke tárgyalás lezárva 2020.09.09.
161 T/11020 A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosításáról Schmuck Erzsébet (LMP)
2021.02.26.: Hohn Krisztina (LMP)
tárgyalását befejezte 2020.06.15.
162 T/10990 A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva 2020.06.15.
163 T/10953 A hozzátartozók sérelmére elkövetett súlyos személy elleni erőszakos bűncselekmények áldozatainak fokozottabb védelme érdekében egyes törvények módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva 2020.06.10.
164 H/10952 A hatékonyabb állatvédelem érdekében hozott intézkedésekről Tordai Bence (Párbeszéd)
2020.10.12.: Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd)
tárgyalását befejezte 2020.06.10.
165 T/10860 A bűncselekménnyel okozott kár, illetve sérelemdíj megtérítése iránt indított gyorsított perről kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva 2020.06.03.
166 T/10755 Egyes törvények Csongrád megye névváltozásával összefüggő módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva 2020.05.28.
167 T/10748 A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és az egészségügyi készenlétről kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva 2020.05.27.
168 T/10747 A veszélyhelyzet megszüntetéséről kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva 2020.05.27.
169 T/10744 Egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva 2020.05.27.
170 T/10710 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva  
171 T/10606 A rendeleti kormányzás megszüntetése érdekében szükséges intézkedésekről Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) tárgyalását befejezte 2020.05.18.
172 T/10595 Köszönet, tisztelet és elismerés Szabó Timea (Párbeszéd) tárgyalását befejezte 2020.05.18.
173 T/10594 A koronavírus elleni védekezésről szóló 2020. évi XII. törvény hatályon kívül helyezéséről Gyurcsány Ferenc (DK), Arató Gergely (DK), Bősz Anett (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Hajdu László (DK), Sebián-Petrovszki László (DK), Varga Zoltán (DK), Varju László (DK) tárgyalását befejezte 2020.05.18.
174 T/10592 A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosításáról Arató Gergely (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Sebián-Petrovszki László (DK) tárgyalását befejezte 2020.05.18.
175 T/10549 A Büntető Törvénykönyv módosításáról Szabó Timea (Párbeszéd)
2020.05.14.: Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd)
2020.05.14.: Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd)
2020.05.14.: Tordai Bence (Párbeszéd)
2020.05.14.: Burány Sándor (Párbeszéd)
tárgyalását befejezte 2020.05.15.
176 H/10534 Az adósságcsapdába került személyek megsegítéséről Z. Kárpát Dániel (Jobbik) tárgyalását befejezte 2020.05.13.
177 T/10528 A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény és a börtönzsúfoltsági kártalanításokkal kapcsolatos visszaélések megszüntetése érdekében szükséges haladéktalan intézkedésekről szóló 2020. évi IV. törvény módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva 2020.05.13.
178 P/10393 A gyermekek és nők védelmének fontosságáról, valamint az Isztambuli Egyezményhez való csatlakozás elutasításáról Dr. Vejkey Imre (KDNP), Juhász Hajnalka (KDNP), Nacsa Lőrinc (KDNP)
2020.05.04.: Hollik István (KDNP)
tárgyalás lezárva 2020.05.04.
179 T/10316 Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva 2020.04.29.
180 T/10309 Egyes törvényeknek a polgárok biztonságát erősítő módosításáról kormány (belügyminiszter) tárgyalás lezárva  
181 T/10307 Az országgyűlési képviselőcsoport által nyújtható támogatásról Kocsis Máté (Fidesz), Böröcz László (Fidesz), Dr. Vejkey Imre (KDNP), Harrach Péter (KDNP) tárgyalás lezárva 2020.04.29.
182 T/10303 A nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény módosításáról Magyarországi nemzetiségek bizottsága tárgyalás lezárva 2020.04.29.
183 T/10298 Magyarország Alaptörvényének kilencedik módosításáról Bencsik János (független) tárgyalását befejezte 2020.04.29.
184 P/10232 Magyarország demokratikus rendszerének harminc évvel ezelőtti újjáalakításáról Jakab Péter (Jobbik), Dr. Brenner Koloman (Jobbik) tárgyalás lezárva 2020.04.24.
185 P/10189 Magyarország népképviseleti rendszerének harminc évvel ezelőtti visszaállításáról Orbán Viktor (Fidesz), Kövér László (Fidesz), Harrach Péter (KDNP), Kocsis Máté (Fidesz), Kósa Lajos (Fidesz), Varga Mihály (Fidesz), Németh Zsolt (Fidesz), Dr. Hörcsik Richárd (Fidesz) tárgyalás lezárva 2020.04.20.
186 T/10154 A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosításáról a koronavírus-járvány idején elkövetett csalások és információs rendszer elleni egyes bűncselekmények visszaszorítása érdekében Bencsik János (független) tárgyalását befejezte 2020.04.20.
187 T/10148 Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvénynek az országgyűlési képviselők javadalmazásának veszélyhelyzettel összefüggő eltérő szabályaival kapcsolatos módosításáról Dr. Szél Bernadett (független), Dr. Hadházy Ákos (független), Szabó Szabolcs (független) tárgyalását befejezte 2020.04.20.
188 H/10131 A kiemelt állami javadalmazásban részesülő vezetőknek a koronavírus-járvány elleni védekezésbe történő bevonásáról Bencsik János (független)
2020.04.17.: Bana Tibor (független)
tárgyalását befejezte 2020.04.17.
189 T/9952 A végrehajtási eljárások szüneteltetéséről Tordai Bence (Párbeszéd) tárgyalását befejezte 2020.04.03.
190 T/9934 Egyes közigazgatási tárgyú törvények módosításáról, valamint ingyenes vagyonjuttatásról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva 2020.04.01.
191 T/9918 A büntetőeljárásról szóló törvény és más kapcsolódó törvények módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva 2020.04.01.
192 T/9865 A koronavírus elleni védekezésről Dr. Hadházy Ákos (független), Dr. Szél Bernadett (független), Szabó Szabolcs (független) tárgyalását befejezte 2020.03.30.
193 T/9850 Magyarország Alaptörvényének kilencedik módosításáról Dr. Szél Bernadett (független) tárgyalását befejezte 2020.03.30.
194 T/9849 A 2020. március 11-én kihirdetett veszélyhelyzet időszakában a Kormány tájékoztatási kötelezettségeiről, valamint az Országgyűléssel való együttműködés különleges szabályairól Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) tárgyalását befejezte 2020.03.27.
195 T/9840 A koronavírus elleni védekezésre való felhatalmazásról Szabó Timea (Párbeszéd), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd) tárgyalás lezárva 2020.03.26.
196 H/9835 A lakhelyelhagyási korlátozásról Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd) tárgyalás lezárva 2020.03.25.
197 T/9827 A koronavírus elleni védekezésről Gyurcsány Ferenc (DK), Arató Gergely (DK), Bősz Anett (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Hajdu László (DK), Sebián-Petrovszki László (DK), Varga Zoltán (DK), Varju László (DK) tárgyalását befejezte 2020.03.25.
198 H/9824 A 2020. március 11-én kihirdetett veszélyhelyzet, valamint a veszélyhelyzet alatt kihirdetett kormányrendeletek meghosszabbításához történő hozzájárulásról Jakab Péter (Jobbik), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik)
2020.03.23.: Balczó Zoltán (Jobbik)
2020.03.23.: Nunkovics Tibor (Jobbik)
tárgyalás lezárva 2020.03.25.
199 T/9822 A koronavírus elleni védekezés érdekében a veszélyhelyzetben bevezetett rendkívüli intézkedések megerősítéséről és hatályának meghosszabbításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) tárgyalását befejezte 2020.03.23.
200 T/9790 A koronavírus elleni védekezésről kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva 2020.03.23.
201 T/9677 Egyes törvényeknek a különleges jogállású szervekről és az általuk foglalkoztatottak jogállásáról szóló 2019. évi CVII. törvény hatálybalépésével összefüggő, valamint jogharmonizációs célú módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva 2020.03.19.
202 T/9473 A származási hely feltüntetése érdekében a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény és az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény módosításáról Gyopáros Alpár (Fidesz), Kocsis Máté (Fidesz), Tasó László (Fidesz)
2020.03.06.: Nagy Csaba (Fidesz)
2020.03.11.: Vigh László (Fidesz)
tárgyalás lezárva 2020.03.04.
203 H/9465 A Magyarország területén élő nemzetiségek helyzetéről (2017. január - 2018. december) címmel benyújtott beszámoló elfogadásáról Igazságügyi bizottság tárgyalás lezárva  
204 T/9458 A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvénynek a szabadnapokkal történő visszaélések visszaszorítása érdekében szükséges módosításáról Csárdi Antal (LMP), Demeter Márta (LMP), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Hohn Krisztina (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP) tárgyalását befejezte 2020.03.04.
205 H/9446 Az Isztambuli Egyezményhez való halaszthatatlan csatlakozásról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bősz Anett (DK), Demeter Márta (LMP), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Dr. Szél Bernadett (független), Dr. Vadai Ágnes (DK), Gyurcsány Ferenc (DK), Hohn Krisztina (LMP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd)
2020.03.02.: Dr. Gurmai Zita (MSZP)
tárgyalását befejezte 2020.03.03.
206 T/9356 Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről, valamint az állampárti vezetők és a diktatúra állambiztonsága hivatásos állományának egyes közhivatalok viseléséből való kizárása érdekében szükséges törvénymódosításokról Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Csárdi Antal (LMP), Demeter Márta (LMP), Hohn Krisztina (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Ungár Péter (LMP) tárgyalását befejezte 2020.02.25.
207 T/9284 A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról Gulyás Gergely (Fidesz), Böröcz László (Fidesz), Dr. Bajkai István (Fidesz), Nacsa Lőrinc (KDNP) tárgyalás lezárva 2020.02.19.
208 T/9280 Az emberkereskedelem áldozatainak kizsákmányolása elleni fellépés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva 2020.02.19.
209 T/9268 Az országgyűlési képviselői tekintély visszaállításáról Gyurcsány Ferenc (DK), Arató Gergely (DK), Bősz Anett (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Hajdu László (DK), Sebián-Petrovszki László (DK), Varju László (DK) tárgyalását befejezte 2020.02.19.
210 T/9241 A börtönzsúfoltsági kártalanításokkal kapcsolatos visszaélések megszüntetése érdekében szükséges haladéktalan intézkedésekről kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva 2020.02.17.
211 T/9226 A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosításáról Schmuck Erzsébet (LMP), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP)
2020.02.19.: Demeter Márta (LMP)
tárgyalását befejezte 2020.02.18.
212 T/9218 Az Alkotmánybíróság 27/2019. (X.22.) AB határozatában és 30/2019. (XI. 4.) AB határozatában foglaltak végrehajtása érdekében a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) tárgyalását befejezte 2020.02.17.
213 T/9150 Az országgyűlési képviselők, a Kormány tagjai és az államtitkárok kötelező vagyongyarapodási vizsgálatáról, valamint - a vagyonnyilatkozat-tételi eljárás szigorításával - vagyonuk átláthatóságának a növeléséről Csányi Tamás (Jobbik)
2020.02.12.: Szilágyi György (Jobbik)
tárgyalását befejezte 2020.02.12.
214 T/9148 A nők elleni és a családon belüli erőszak elleni intézkedésekről Dr. Vadai Ágnes (DK), Arató Gergely (DK), Bősz Anett (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Gyurcsány Ferenc (DK), Hajdu László (DK), Sebián-Petrovszki László (DK), Varju László (DK) tárgyalását befejezte 2020.02.12.
215 H/9029 Az országgyűlési képviselők droghasználatának ellenőrzéséről Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik)
2020.02.14.: Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik)
tárgyalását befejezte 2020.02.07.
216 T/9015 A közhatalmat gyakorló politikusok és közpénzekkel gazdálkodók vagyonnyilatkozat-tételi szabályainak átalakításáról Csárdi Antal (LMP), Demeter Márta (LMP), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Hohn Krisztina (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Ungár Péter (LMP) tárgyalását befejezte 2020.02.05.
217 T/9013 A közvélemény-kutatás adatainak közérdekből nyilvános adattá nyilvánításáról Arató Gergely (DK) tárgyalását befejezte 2020.02.05.
218 H/8991 A közhatalmat gyakorlók, valamint a közbeszerzések nyerteseinek vagyonosodásának átláthatóságáról Tordai Bence (Párbeszéd), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) tárgyalását befejezte 2020.02.05.
219 B/8988 A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság Beszámolója a 2019. évi tevékenységéről Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság tárgyalását befejezte 2020.04.01.
220 H/8966 Az ügyészség napja megünneplésének ideiglenes felfüggesztéséről Dr. Vadai Ágnes (DK) tárgyalását befejezte 2020.02.05.
221 T/8930 Az önálló zöld csúcsminisztérium felállításáról Szabó Timea (Párbeszéd), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd) tárgyalását befejezte 2020.02.05.
222 T/8913 A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvénynek a gyermekek biztonsága érdekében szükséges módosításáról Dr. Szél Bernadett (független) tárgyalását befejezte 2020.02.05.
223 B/8769 Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2019 alapvető jogok biztosa tárgyalás lezárva 2020.04.01.
224 H/8593 A közpénzek családi kapcsolatokra tekintettel történő kifizetésének korlátozásáról Stummer János (Jobbik) tárgyalását befejezte 2020.02.05.
225 T/8587 A felügyeleti jog megszüntetésének átalakitásáról Szabó Timea (Párbeszéd)
2021.02.25.: Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd)
tárgyalás lezárva 2020.02.05.
226 B/8551 Országgyűlési beszámoló a Nemzeti Emlékezet Bizottsága 2018. évi tevékenységéről Nemzeti Emlékezet Bizottsága tárgyalását befejezte 2020.02.05.
227 T/8445 A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény módosításáról a polgármesterek szabadságolási szabályainak átalakítása érdekében Nunkovics Tibor (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik)
2019.12.11.: Dudás Róbert (Jobbik)
tárgyalását befejezte 2019.12.10.
228 H/8443 Az Isztambuli Egyezményhez való halaszthatatlan csatlakozásról Dr. Gurmai Zita (MSZP), Bősz Anett (DK), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Vadai Ágnes (DK), Gyurcsány Ferenc (DK), Hohn Krisztina (LMP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd)
2019.12.10.: Dr. Lukács László György (Jobbik)
2019.12.10.: Dr. Szél Bernadett (független)
2019.12.16.: Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik)
2020.02.17.: Kunhalmi Ágnes (MSZP)
tárgyalását befejezte 2019.12.10.
229 B/8429 A Nemzeti Választási Bizottság elnökének beszámolója a Nemzeti Választási Bizottságnak a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek és a nemzetiségi önkormányzati képviselők 2019. október 13-án megtartott választásán végzett tevékenységéről a Nemzeti Választási Bizottság elnöke tárgyalását befejezte 2019.12.09.
230 B/8428 A Nemzeti Választási Bizottság elnökének beszámolója a Nemzeti Választási Bizottságnak az Európai Parlament tagjainak 2019. május 26-án megtartott választásán végzett tevékenységéről a Nemzeti Választási Bizottság elnöke tárgyalását befejezte 2019.12.09.
231 B/8394 A Nemzeti Választási Iroda elnökének beszámolója a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők 2019. október 13-án megtartott választásával kapcsolatos állami feladatok megszervezéséről és lebonyolításáról a Nemzeti Választási Iroda elnöke tárgyalását befejezte 2019.12.05.
232 B/8393 A Nemzeti Választási Iroda elnökének beszámolója az Európai Parlament tagjainak 2019. május 26-án megtartott választásával kapcsolatos állami feladatok megszervezéséről és lebonyolításáról a Nemzeti Választási Iroda elnöke tárgyalását befejezte 2019.12.05.
233 T/8375 A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény módosításáról Arató Gergely (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Gréczy Zsolt (DK), Hajdu László (DK), Varju László (DK) tárgyalását befejezte 2019.12.04.
234 B/8328 A Magyarország területén élő nemzetiségek helyzetéről (2017. január - 2018. december) kormány (tárca nélküli miniszter) tárgyalás lezárva 2019.12.02.
235 T/8192 A közigazgatási bíróságok felállításáról szóló szabályozás jogrendszerből történő kivezetéséről Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik) tárgyalását befejezte 2019.11.21.
236 T/8044 Az Országgyűlés működését és a képviselők jogállását érintő egyes törvények módosításáról Kocsis Máté (Fidesz), Böröcz László (Fidesz), Dr. Bajkai István (Fidesz), Dr. Vejkey Imre (KDNP), Halász János (Fidesz), Harrach Péter (KDNP), Hende Csaba (Fidesz), Nacsa Lőrinc (KDNP)
2019.11.21.: Bányai Gábor (Fidesz), Csenger-Zalán Zsolt (Fidesz), Boldog István (Fidesz), Nagy Csaba (Fidesz)
2019.11.21.: Szatmáry Kristóf (Fidesz)
2019.11.21.: Héjj Dávid Ádám (Fidesz)
2019.11.21.: Riz Gábor (Fidesz), Koncz Ferenc (Fidesz)
2019.11.21.: Czunyiné Dr. Bertalan Judit (Fidesz)
2019.11.21.: Dr. Salacz László (Fidesz)
tárgyalás lezárva 2019.11.13.
237 H/8042 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat módosításáról Kocsis Máté (Fidesz), Böröcz László (Fidesz), Dr. Bajkai István (Fidesz), Dr. Vejkey Imre (KDNP), Halász János (Fidesz), Harrach Péter (KDNP), Hende Csaba (Fidesz), Nacsa Lőrinc (KDNP)
2019.11.21.: Bányai Gábor (Fidesz), Csenger-Zalán Zsolt (Fidesz), Boldog István (Fidesz), Nagy Csaba (Fidesz)
2019.11.21.: Szatmáry Kristóf (Fidesz)
2019.11.21.: Héjj Dávid Ádám (Fidesz)
2019.11.21.: Riz Gábor (Fidesz), Koncz Ferenc (Fidesz)
2019.11.21.: Czunyiné Dr. Bertalan Judit (Fidesz)
2019.11.21.: Dr. Salacz László (Fidesz)
tárgyalás lezárva 2019.11.13.
238 T/8023 Egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva 2019.11.13.
239 T/8020 A különleges jogállású szervekről és az általuk foglalkoztatottak jogállásáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva 2019.11.13.
240 T/8019 A kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény, valamint egyes törvényeknek a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvénnyel kapcsolatos módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva 2019.11.13.
241 T/8017 A fővárosi és megyei kormányhivatalok működésének egyszerűsítése érdekében egyes törvények módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva 2019.11.13.
242 T/8016 Az egyes törvényeknek az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével összefüggő módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva 2019.11.13.
243 T/8008 A Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011.évi CCII. törvény módosításáról Szilágyi György (Jobbik), Bencsik János (Jobbik) tárgyalását befejezte 2019.11.13.
244 H/8006 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2018. évi beszámolója elfogadásáról Igazságügyi bizottság tárgyalás lezárva  
245 T/7991 Magyarország Alaptörvényének nyolcadik módosításáról, az önálló közigazgatási bíráskodás megszüntetéséről Szabó Timea (Párbeszéd), Burány Sándor (Párbeszéd), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd) tárgyalás lezárva 2019.11.12.
246 H/7961 Az új Fővárosi Közgyűlés által elfogadott átláthatósági rendelkezések érvényesítéséről a magyarországi önkormányzatoknál Szabó Timea (Párbeszéd)
2019.11.22.: Tordai Bence (Párbeszéd)
2019.11.25.: Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd)
tárgyalás lezárva 2019.11.11.
247 T/7951 Az adósságcsapdába került személyek megsegítéséről Z. Kárpát Dániel (Jobbik) tárgyalás lezárva 2019.11.07.
248 H/7916 Az ügyészség 2018. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról Igazságügyi bizottság tárgyalás lezárva  
249 H/7915 A Kúria elnökének országgyűlési beszámolója a Kúria 2018. évi tevékenységéről a jogegység biztosítása és az önkormányzati normakontroll körében címmel benyújtott beszámoló elfogadásáról Igazságügyi bizottság tárgyalás lezárva  
250 T/7844 A törvényszéki végrehajtással összefüggő egyes törvények módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva 2019.10.30.
251 T/7770 Az országgyűlési sajtótudósítás biztosításáról Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) tárgyalását befejezte 2019.10.25.
252 T/7701 A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosításáról a kilakoltatási moratórium meghosszabbítása érdekében Z. Kárpát Dániel (Jobbik) tárgyalás lezárva 2019.10.16.
253 T/7693 Az ingatlan-nyilvántartást, valamint egyes közigazgatási hatósági eljárásokat érintő egyes törvények módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva 2019.10.15.
254 T/7690 Egyes eljárások egyszerűsítése és elektronizálása érdekében szükséges törvénymódosításokról kormány (belügyminiszter) tárgyalás lezárva 2019.10.15.
255 T/7611 Egyes törvényeknek az állatvédelem megerősítése érdekében szükséges módosításáról Schmuck Erzsébet (LMP), Csárdi Antal (LMP), Demeter Márta (LMP), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Hohn Krisztina (LMP), Ungár Péter (LMP) tárgyalását befejezte 2019.10.04.
256 T/7556 A Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről szóló 2017. évi C. törvény végrehajtásáról kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva  
257 T/7553 Egyes törvényeknek a közszolgálati tisztviselők pártpolitikai tevékenységének hatékonyabb korlátozásához szükséges módosításáról Ungár Péter (LMP) tárgyalását befejezte 2019.09.26.
258 T/7523 A Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011. évi CCII. törvény módosításáról Bencsik János (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik) tárgyalás lezárva 2019.09.20.
259 B/7481 Az ügyészség 2018. évi tevékenységéről legfőbb ügyész tárgyalás lezárva 2019.10.14.
260 T/7453 A polgármesterek összeférhetetlenségének megállapításáról Dr. Lukács László György (Jobbik) tárgyalását befejezte 2019.09.20.
261 H/7296 A külföldről érkező szennyvíziszap hazánkban történő lerakásának körülményeit feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról Nunkovics Tibor (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Balczó Zoltán (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Bencsik János (Jobbik), Burány Sándor (Párbeszéd), Csányi Tamás (Jobbik), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Hiszékeny Dezső (MSZP), Jakab Péter (Jobbik), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Magyar Zoltán (Jobbik), Mesterházy Attila (MSZP), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Molnár Gyula (MSZP), Pintér Tamás (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Szilágyi György (Jobbik) és 1 képviselőtársuk. tárgyalását befejezte 2019.09.20.
262 H/7269 Az egyes kormányzati szoftverlicensz beszerzések körülményeinek tisztázására, valamint az ezekkel kapcsolatos korrupció feltárását szolgáló vizsgálóbizottság létrehozásáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Arató Gergely (DK), Balczó Zoltán (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Bencsik János (Jobbik), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. László Imre (DK), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Gréczy Zsolt (DK), Gyurcsány Ferenc (DK), Hajdu László (DK), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Molnár Gyula (MSZP), Nunkovics Tibor (Jobbik), Pintér Tamás (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd) és 2 képviselőtársuk. tárgyalás lezárva 2019.09.20.
263 B/7208 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2018. évi beszámolója az Országos Bírósági Hivatal elnöke tárgyalás lezárva 2019.10.30.
264 T/7193 Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről, valamint az állampárti vezetők és a diktatúra állambiztonsága hivatásos állományának egyes közhivatalok viseléséből való kizárása érdekében szükséges törvénymódosításokról Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Csárdi Antal (LMP), Demeter Márta (LMP), Hohn Krisztina (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Ungár Péter (LMP) tárgyalás lezárva 2019.09.20.
265 T/7082 Az állatkínzókkal szembeni hatékony fellépés megteremtése érdekében a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosításáról Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik)
2019.10.28.: Stummer János (Jobbik)
tárgyalás lezárva 2019.09.20.
266 T/6699 A gazdasági érdekérvényesítés nyilvánosságáról és a lobbisták nyilvántartásáról, a korrupciós finanszírozási illetékről, valamint egyes törvények antikorrupciós tárgyú módosításáról Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Csárdi Antal (LMP), Demeter Márta (LMP), Hohn Krisztina (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Ungár Péter (LMP) tárgyalását befejezte 2019.09.20.
267 B/6665 A Kúria elnökének országgyűlési beszámolója a Kúria 2018. évi tevékenységéről a jogegység biztosítása és az önkormányzati normakontroll körében a Kúria elnöke tárgyalás lezárva 2019.09.17.
268 H/6659 Állatkínzásért elítélt személyek adatbázisának létrehozásáról Stummer János (Jobbik) tárgyalását befejezte 2019.09.20.
269 H/6545 Az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2018. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról Igazságügyi bizottság tárgyalás lezárva  
270 H/6544 Az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2017. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról Igazságügyi bizottság tárgyalás lezárva  
271 T/6475 Egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról Molnár Gyula (MSZP) tárgyalását befejezte 2019.06.13.
272 T/6455 A magyar állampolgársággal összefüggő egyes törvények módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva 2019.06.12.
273 T/6449 A közszolgálati tisztviselői illetményalap emeléséhez szükséges törvénymódosításokról Demeter Márta (LMP), Csárdi Antal (LMP), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Hohn Krisztina (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Ungár Péter (LMP) tárgyalását befejezte 2019.06.12.
274 H/6417 Az emberi és kisebbségi jogokról és az ezeket fenyegető szervezetekről Gyurcsány Ferenc (DK), Arató Gergely (DK), Dr. László Imre (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Gréczy Zsolt (DK), Hajdu László (DK), Varju László (DK) tárgyalás lezárva 2019.06.11.
275 T/6361 Magyarország 2020. évi központi költségvetésének megalapozásáról kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva  
276 T/6353 Egyes közszolgálati tárgyú törvények módosításáról kormány (külgazdasági és külügyminiszter) tárgyalás lezárva 2019.06.06.
277 T/6322 Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva  
278 H/6307 Orbán Viktor miniszterelnök felelőssége a magyar média külföldiek által segített felvásárlásának ügyében és az ehhez kapcsolódó korrupciós ügyletekben Gyöngyösi Márton (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Arató Gergely (DK), Bana Tibor (Jobbik), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Bencsik János (Jobbik), Csányi Tamás (Jobbik), Csárdi Antal (LMP), Demeter Márta (LMP), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. László Imre (DK), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Gréczy Zsolt (DK), Gyurcsány Ferenc (DK), Hajdu László (DK), Jakab Péter (Jobbik), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Magyar Zoltán (Jobbik), Mesterházy Attila (MSZP), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Molnár Gyula (MSZP), Pintér Tamás (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik) és 10 képviselőtársuk. tárgyalását befejezte 2019.06.03.
279 T/6295 A közigazgatási bíróságokról szóló törvény hatálybalépésének elhalasztásáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva 2019.05.31.
280 T/6215 A választások tisztaságának és átláthatóságának előmozdítása, valamint a szavazatszámláló bizottsági tagok egységes díjazásának megteremtése érdekében a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP) tárgyalását befejezte 2019.05.24.
281 T/6212 A képviselők mentelmi jogával összefüggésben egyes törvények módosításáról Kocsis Máté (Fidesz), Kósa Lajos (Fidesz)
2019.05.24.: Nacsa Lőrinc (KDNP)
2019.06.18.: Nyitrai Zsolt (Fidesz)
tárgyalás lezárva 2019.05.23.
282 H/6135 A közhatalmat gyakorlók, valamint a közbeszerzések nyerteseinek vagyonosodásának átláthatóságáról Tordai Bence (Párbeszéd) tárgyalás lezárva 2019.05.16.
283 T/6027 A közterületi parkolással összefüggő törvénymódosításokról Csárdi Antal (LMP), Demeter Márta (LMP), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Hohn Krisztina (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Ungár Péter (LMP) tárgyalás lezárva 2019.05.08.
284 T/5975 A kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról Z. Kárpát Dániel (Jobbik) tárgyalását befejezte 2019.04.30.
285 T/5907 A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvénynek a devizaalapú hitelszerződésekkel kapcsolatos kilakoltatások felfüggesztése érdekében szükséges módosításáról Dr. Szél Bernadett (független), Kunhalmi Ágnes (MSZP)
2019.04.29.: Szabó Timea (Párbeszéd)
tárgyalását befejezte 2019.04.24.
286 T/5869 A Büntető törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosítása Gyurcsány Ferenc (DK), Arató Gergely (DK), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. László Imre (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Szél Bernadett (független), Dr. Vadai Ágnes (DK), Gréczy Zsolt (DK), Hajdu László (DK), Varju László (DK) tárgyalását befejezte 2019.04.18.
287 T/5605 Az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény módosításáról Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik) tárgyalását befejezte 2019.04.02.
288 H/5604 A Fidesz párttagsággal rendelkező személyek által bérelt önkormányzati bérlakások szabályozásáról Stummer János (Jobbik) tárgyalását befejezte 2019.04.02.
289 H/5430 A politikai okokból üldözött, megkínzott vagy meggyilkolt gyermekek és fiatalok emléknapjáról Bencsik János (Jobbik) tárgyalását befejezte 2019.03.26.
290 T/5339 Az állambiztonsági múlt nyilvánosságáról Mirkóczki Ádám (Jobbik)
2019.03.26.: Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik)
tárgyalás lezárva 2019.03.18.
291 T/5244 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény módosításához kapcsolódóan egyes törvények módosításáról Hende Csaba (Fidesz), Barcza Attila (Fidesz), Demeter Zoltán (Fidesz), Dr. Bajkai István (Fidesz), Dr. Vejkey Imre (KDNP), Dr. Völner Pál (Fidesz), Nacsa Lőrinc (KDNP)
2019.03.14.: Herczeg Tamás (Fidesz)
2019.03.19.: Bányai Gábor (Fidesz)
2019.03.19.: Dr. Hörcsik Richárd (Fidesz)
2019.03.19.: Dr. Simon Miklós (Fidesz), Fenyvesi Zoltán (Fidesz)
2019.03.19.: Pánczél Károly (Fidesz), Ovádi Péter (Fidesz)
2019.03.19.: Bóna Zoltán (Fidesz)
2019.03.26.: Nyitrai Zsolt (Fidesz)
2019.03.28.: Szászfalvi László (KDNP)
tárgyalás lezárva 2019.03.13.
292 T/5241 A közigazgatási bíróságok függetlenségét biztosító további garanciákról Hende Csaba (Fidesz), Dr. Völner Pál (Fidesz), Gulyás Gergely (Fidesz)
2019.03.26.: Nyitrai Zsolt (Fidesz)
tárgyalás lezárva 2019.03.13.
293 T/5237 Egyes ügyintézési folyamatok egyszerűsítéséről kormány (belügyminiszter) tárgyalás lezárva 2019.03.13.
294 H/4819 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozatnak a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény módosításáról szóló 2018. évi CXXXII. törvénnyel összefüggő módosításáról Dr. Bajkai István (Fidesz), Dr. Vejkey Imre (KDNP)
2019.02.28.: Hende Csaba (Fidesz)
2019.03.04.: Demeter Zoltán (Fidesz)
tárgyalás lezárva 2019.02.27.
295 T/4784 Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről, valamint az állampárti vezetők és a diktatúra állambiztonsága hivatásos állományának egyes közhivatalok viseléséből való kizárása érdekében szükséges törvénymódosításokról Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Csárdi Antal (LMP), Demeter Márta (LMP), Hohn Krisztina (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Ungár Péter (LMP) tárgyalás lezárva 2019.02.26.
296 T/4783 A kiemelt közbizalmat igénylő tisztségek betöltéséről Demeter Márta (LMP), Csárdi Antal (LMP), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Hohn Krisztina (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Ungár Péter (LMP) tárgyalás lezárva 2019.02.26.
297 B/4542 A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság Beszámolója a 2018. évi tevékenységéről Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság tárgyalását befejezte 2019.04.11.
298 T/4513 A vagyonkezelő alapítványokról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva 2019.02.13.
299 T/4479 Az Európai Unió adatvédelmi reformjának végrehajtása érdekében szükséges törvénymódosításokról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva 2019.02.08.
300 B/4398 Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2018 alapvető jogok biztosa tárgyalás lezárva 2019.04.10.
301 T/4396 A közhatalmat gyakorló politikusok és közpénzekkel gazdálkodók vagyonnyilatkozat-tételi szabályainak átalakításáról Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Csárdi Antal (LMP), Demeter Márta (LMP), Hohn Krisztina (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Ungár Péter (LMP) tárgyalását befejezte 2019.02.06.
302 H/4369 A közhatalmat gyakorlók, valamint a közbeszerzések nyerteseinek vagyonosodásának átláthatóságáról Tordai Bence (Párbeszéd) tárgyalását befejezte 2019.02.06.
303 T/4313 A közszolgálati tisztviselői illetményalap emeléséhez szükséges törvénymódosításokról Demeter Márta (LMP), Csárdi Antal (LMP), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Hohn Krisztina (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Ungár Péter (LMP) tárgyalását befejezte 2019.02.04.
304 H/4076 Az országgyűlési képviselők jogainak védelméről Arató Gergely (DK) tárgyalását befejezte 2019.02.04.
305 B/4006 Országgyűlési beszámoló a Nemzeti Emlékezet Bizottsága 2017. évi tevékenységéről Nemzeti Emlékezet Bizottsága tárgyalását befejezte 2018.12.14.
306 T/3897 Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvénynek a belépési engedélyek kiadásával összefüggő rendelkezéseinek a módosításáról Arató Gergely (DK), Dr. László Imre (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Gréczy Zsolt (DK), Gyurcsány Ferenc (DK), Hajdu László (DK), Székely Sándor (DK), Varju László (DK) tárgyalását befejezte 2018.12.05.
307 H/3896 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2017. évi beszámolója elfogadásáról Igazságügyi bizottság tárgyalás lezárva  
308 H/3895 Az ügyészség 2017. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról Igazságügyi bizottság tárgyalás lezárva  
309 H/3731 A magyar állami szerveknek a volt macedón miniszterelnök jogerős bírósági ítélet előli Magyarországra szökésében történő közreműködését és érintettségét feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról Szabó Timea (Párbeszéd), Demeter Márta (LMP), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Jakab Péter (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Kepli Lajos (Jobbik), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Pintér Tamás (Jobbik), Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Csárdi Antal (LMP), Ungár Péter (LMP), Hohn Krisztina (LMP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP) és 11 képviselőtársuk. tárgyalás lezárva 2018.11.27.
310 T/3697 A miniszterelnök, a miniszter, az államtitkár, a kormánybiztos, a miniszterelnöki biztos, a miniszterelnöki megbízott vagy a miniszteri biztos képviselő tiszteletdíjával kapcsolatban az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény módosításáról Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) tárgyalását befejezte 2018.11.27.
311 H/3669 Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról Dr. Gurmai Zita (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Bősz Anett (független), Dr. Szél Bernadett (független), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik), Schmuck Erzsébet (LMP), Szabó Timea (Párbeszéd) tárgyalását befejezte 2018.11.26.
312 T/3667 A hitelkárosultak igényérvényesítésének támogatása érdekében a költségmentesség és a költségfeljegyzési jog polgári és közigazgatási bírósági eljárásban történő alkalmazásáról szóló 2017. évi CXXVIII. törvény módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP)
2018.11.28.: Mesterházy Attila (MSZP)
2018.12.04.: Dr. Varga László (MSZP)
tárgyalását befejezte 2018.11.23.
313 T/3618 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva 2018.11.21.
314 T/3610 A kormányzati igazgatásról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva 2018.11.21.
315 T/3609 A 2021. évi népszámlálásról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva 2018.11.21.
316 H/3607 A Kúria elnökének országgyűlési beszámolója a Kúria 2017. évi tevékenységéről a jogegység biztosítása és az önkormányzati normakontroll körében címmel benyújtott beszámoló elfogadásáról Igazságügyi bizottság tárgyalás lezárva  
317 H/3606 A Magyarország területén élő nemzetiségek helyzetéről (2015. február - 2017. február) címmel benyújtott beszámoló elfogadásáról Igazságügyi bizottság tárgyalás lezárva  
318 T/3594 Az állatkínzókkal szembeni hatékony fellépés megteremtése érdekében a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosításáról Dr. Kepli Lajos (Jobbik) tárgyalását befejezte 2018.11.20.
319 H/3582 A magyar állami szerveknek a volt macedón miniszterelnök jogerős bírósági ítélet előli Magyarországra szökésében történő közreműködését és érintettségét feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról Demeter Márta (LMP), Csárdi Antal (LMP), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Ungár Péter (LMP) tárgyalás lezárva 2018.11.20.
320 T/3531 A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosításáról Arató Gergely (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK) tárgyalását befejezte 2018.11.16.
321 T/3456 Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény módosításáról az országgyűlési képviselők iskolai végzettségével kapcsolatos adatszolgáltatások szabályozásának érdekében Sneider Tamás (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik) tárgyalását befejezte 2018.11.14.
322 T/3387 A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosításáról Dúró Dóra (független) tárgyalását befejezte 2018.11.07.
323 T/3370 A közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva 2018.11.07.
324 T/3354 A közigazgatási bíróságokról szóló törvény hatálybalépéséről és egyes átmeneti szabályokról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva 2018.11.07.
325 T/3353 A közigazgatási bíróságokról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva 2018.11.07.
326 T/3293 Egyes törvényeknek az építészeti alkotásokra, műszaki létesítményekre és azok terveire vonatkozó szerzői jogi szabályozással összefüggő módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva 2018.11.06.
327 T/3292 Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva 2018.11.05.
328 T/3252 A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény módosításáról Hende Csaba (Fidesz)
2018.11.19.: Dr. Bajkai István (Fidesz)
tárgyalás lezárva 2018.10.31.
329 H/3232 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozatnak az Alaptörvény hetedik módosításával összefüggő módosításáról Hende Csaba (Fidesz)
2018.11.19.: Dr. Bajkai István (Fidesz)
tárgyalás lezárva 2018.10.30.
330 T/3010 Egyes törvényeknek az Országos Bírói Tanács függetlensége és hatékonyabb működése érdekében szükséges módosításáról Ungár Péter (LMP)
2018.12.04.: Demeter Márta (LMP)
tárgyalását befejezte 2018.10.25.
331 T/2941 Egyes választásokkal kapcsolatos törvények módosításáról kormány (Miniszterelnökséget vezető miniszter) tárgyalás lezárva 2018.10.24.
332 T/2939 A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvénynek az Alaptörvény hetedik módosításával összefüggő módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva 2018.10.24.
333 T/2936 Egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva 2018.10.24.
334 T/2934 Egyes büntetőjogi tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva 2018.10.24.
335 T/2930 Egyes belügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról kormány (belügyminiszter) tárgyalás lezárva  
336 T/2923 Az egyes bírósági eljárások elhúzódásával kapcsolatos vagyoni elégtétel érvényesítéséről kormány (igazságügyi miniszter) részletes vita tárgyalása lezárva 2018.10.19.
337 B/2160 A Magyarország területén élő nemzetiségek helyzetéről (2015. február - 2017. február) kormány (tárca nélküli miniszter) tárgyalás lezárva 2018.10.16.
338 H/2159 Az orosz közösség Magyarországon honos népcsoporttá nyilvánítására irányuló kezdeményezésről Igazságügyi bizottság tárgyalás lezárva  
339 H/2158 A székelyek Magyarországon honos népcsoporttá nyilvánítására irányuló kezdeményezésről Igazságügyi bizottság tárgyalás lezárva  
340 T/1788 Egyes törvényeknek a közhatalmat gyakorló és a közpénzek felett rendelkező személyeknek nyújtott nagy értékű ingyenes juttatások korlátozásához szükséges módosításáról Szabó Szabolcs (független), Dr. Szél Bernadett (független) tárgyalását befejezte 2018.10.08.
341 T/1728 Egyes törvényeknek a magánélet védelméhez szükséges módosításáról Gyurcsány Ferenc (DK), Arató Gergely (DK), Dr. László Imre (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Gréczy Zsolt (DK), Hajdu László (DK), Székely Sándor (DK), Varju László (DK) tárgyalását befejezte 2018.10.02.
342 T/1671 A Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény végrehajtásáról kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva  
343 T/1659 Egyes iparjogvédelmi törvények módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva 2018.09.26.
344 T/1658 A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény és az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló 2008. évi XLV. törvény módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva 2018.09.26.
345 T/1606 Az Alkotmánybírósághoz való fordulás lehetőségének kibővítéséről és az Alkotmánybíróság egyes jogainak helyreállításáról Gyurcsány Ferenc (DK), Arató Gergely (DK), Dr. László Imre (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Gréczy Zsolt (DK), Hajdu László (DK), Székely Sándor (DK), Varju László (DK) tárgyalását befejezte 2018.09.25.
346 T/1605 Az országgyűlési képviselők választásáról Gyurcsány Ferenc (DK), Arató Gergely (DK), Dr. László Imre (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Gréczy Zsolt (DK), Hajdu László (DK), Székely Sándor (DK), Varju László (DK) tárgyalását befejezte 2018.09.25.
347 H/1541 A képviselők és az állami támogatásban részesülő pártok vezető testületei tagjainak, illetve a velük egy háztartásban élő hozzátartozók vagyonbevallásának újra szabályozását előkészítő eseti bizottságról Dr. Oláh Lajos (DK), Gréczy Zsolt (DK) tárgyalását befejezte 2018.09.20.
348 H/1515 Kezdeményezés az orosz közösség honos népcsoporttá nyilvánításáról a Nemzeti Választási Bizottság elnöke tárgyalás lezárva 2018.09.25.
349 T/1513 A demokrácia helyreállítása érdekében a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény módosításáról Szabó Timea (Párbeszéd), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) tárgyalását befejezte 2018.09.19.
350 T/1512 A demokrácia helyreállítása, a tiszta politikai közélet megteremtése és a bírói önigazgatás erősítése érdekében a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) tárgyalását befejezte 2018.09.19.
351 T/1511 A demokrácia helyreállítása érdekében az országgyűlési képviselők jogállami követelményeknek eleget tevő választásáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) tárgyalását befejezte 2018.09.19.
352 H/1503 A demokrácia helyreállítása érdekében az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) tárgyalását befejezte 2018.09.19.
353 T/1502 A demokrácia helyreállítása és a tiszta politikai közélet megteremtése érdekében az ügyészségről szóló 2011. évi CLXIII. törvény és a legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról szóló 2011. évi CLXIV. törvény módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) tárgyalását befejezte 2018.09.19.
354 T/1501 A demokrácia helyreállítása, a tiszta politikai közélet megteremtése és a bírói önigazgatás erősítése érdekében a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) tárgyalását befejezte 2018.09.19.
355 H/1500 A demokrácia helyreállítása érdekében a civil szervezetek önkényes, hátrányos vagy ésszerűtlen megkülönböztetésének megszüntetéséről Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) tárgyalását befejezte 2018.09.19.
356 T/1499 A demokrácia helyreállítása és a véleménynyilvánítás szabadságának érvényesülése érdekében szükséges törvények módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) tárgyalását befejezte 2018.09.19.
357 H/1498 A demokrácia helyreállítása és a tiszta politikai közélet megteremtése érdekében a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség újraszabályozásának koncepciójáról. Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) tárgyalását befejezte 2018.09.19.
358 H/1487 A Magyarország szuverenitásának megvédéséről és a Magyarországgal szembeni rágalmak visszautasításáról Kocsis Máté (Fidesz), Gulyás Gergely (Fidesz)
2018.09.24.: Böröcz László (Fidesz)
2018.09.24.: Nacsa Lőrinc (KDNP)
2018.10.09.: Halász János (Fidesz)
tárgyalás lezárva  
359 B/1483 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2017. évi beszámolója az Országos Bírósági Hivatal elnöke tárgyalás lezárva 2018.11.07.
360 T/1358 A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva 2018.09.12.
361 B/1258 Az ügyészség 2017. évi tevékenységéről legfőbb ügyész tárgyalás lezárva 2018.10.01.
362 T/1164 Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről, valamint az állampárti vezetők és a diktatúra állambiztonsága hivatásos állományának egyes közhivatalok viseléséből való kizárása érdekében szükséges törvénymódosításokról Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Csárdi Antal (LMP), Demeter Márta (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Hohn Krisztina (LMP), Ungár Péter (LMP) tárgyalás lezárva 2018.09.10.
363 T/965 A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény egyes rendelkezéseinek felfüggesztéséről Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik), Csárdi Antal (LMP), Rig Lajos (Jobbik)
2018.08.14.: Z. Kárpát Dániel (Jobbik)
tárgyalását befejezte 2018.09.10.
364 T/961 A pénzügyi intézmények deviza alapú és forint fogyasztói kölcsönszerződésein alapuló végrehajtási eljárásokról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Tóth Csaba (MSZP)
2018.10.08.: Dr. Varga László (MSZP)
tárgyalás lezárva 2018.09.10.
365 T/872 A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény módosításáról a lakcímre visszaélésszerűen történő bejelentkezések megszüntetése érdekében Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik) tárgyalás lezárva 2018.09.10.
366 T/870 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény módosítása, az Országos Bírósági Hivatal hatékonyabb parlamenti felügyeletének megteremtése érdekében Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik) tárgyalását befejezte 2018.09.10.
367 H/839 Kezdeményezés a székelyek honos népcsoporttá nyilvánításáról a Nemzeti Választási Bizottság elnöke tárgyalás lezárva  
368 B/716 A Kúria elnökének országgyűlési beszámolója a Kúria 2017. évi tevékenységéről a jogegység biztosítása és az önkormányzati normakontroll körében a Kúria elnöke tárgyalás lezárva 2018.09.27.
369 T/714 Egyes választásokkal kapcsolatos törvények módosításáról Gulyás Gergely (Fidesz), Dr. Bajkai István (Fidesz), Dr. Zsigmond Barna Pál (Fidesz), Kocsis Máté (Fidesz), Németh Szilárd István (Fidesz) tárgyalás lezárva 2018.06.28.
370 T/711 A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény módosításáról Hende Csaba (Fidesz), Dr. Bajkai István (Fidesz)
2018.07.10.: Dr. Zsigmond Barna Pál (Fidesz)
tárgyalás lezárva 2018.06.28.
371 T/707 A gyülekezési jogról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva 2018.06.27.
372 T/706 A magánélet védelméről kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva 2018.06.27.
373 T/705 A gazdasági érdekérvényesítés nyilvánosságáról és a lobbisták nyilvántartásáról, valamint egyes törvények antikorrupciós tárgyú módosításáról Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP)
2018.10.08.: Csárdi Antal (LMP)
tárgyalását befejezte 2018.09.10.
374 T/623 Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvénynek az Európai Unió adatvédelmi reformjával összefüggő módosításáról, valamint más kapcsolódó törvények módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva 2018.06.20.
375 T/618 A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény módosításáról a szavazólapon szereplő névazonos jelöltek problémájának megoldása érdekében Jakab Péter (Jobbik)
2018.10.08.: Dr. Staudt Gábor (Jobbik)
2018.10.09.: Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik)
tárgyalását befejezte 2018.09.10.
376 T/617 Egyes törvényeknek a devizaadósok védelmében szükséges módosításáról Dr. Hadházy Ákos (LMP), Csárdi Antal (LMP) tárgyalás lezárva 2018.09.10.
377 T/616 Egyes törvényeknek a közpénzből finanszírozott propagandát megtiltó, valamint az állami médiaköltések nyilvánosságát megteremtő módosításáról Dr. Hadházy Ákos (LMP) tárgyalását befejezte 2018.09.11.
378 T/615 Magyarország Alaptörvényének hetedik módosítása Dr. Hadházy Ákos (LMP) tárgyalását befejezte 2018.09.10.
379 T/503 Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva  
380 T/486 Miniszterelnöki tisztség a Soros-ösztöndíjjal való összeférhetetlenségének kimondása érdekében a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény módosításáról Szabó Timea (Párbeszéd) tárgyalását befejezte 2018.06.07.
381 B/417 Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2017 alapvető jogok biztosa tárgyalás lezárva 2018.06.06.
382 B/416 A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság Beszámolója a 2017. évi tevékenységéről Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság tárgyalását befejezte 2018.06.06.
383 T/386 Az üzleti titok védelméről kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva 2018.07.06.
384 T/335 Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény jogharmonizációs célú módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva 2018.05.30.
385 T/333 Egyes törvényeknek a jogellenes bevándorlás elleni intézkedésekkel kapcsolatos módosításáról kormány (belügyminiszter) tárgyalás lezárva 2018.05.30.
386 T/332 Magyarország Alaptörvényének hetedik módosítása kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva 2018.05.30.
387 T/20 Magyarország Alaptörvényének hetedik módosításáról Gyöngyösi Márton (Jobbik), Volner János (Jobbik)
2018.06.18.: Szilágyi György (Jobbik)
tárgyalás lezárva 2018.05.15.
388 T/19 Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény módosításáról Gyöngyösi Márton (Jobbik) tárgyalását befejezte 2018.05.11.
389 T/13 A pénzügyi intézmények deviza alapú és forint fogyasztói kölcsönszerződésein alapuló végrehajtási eljárásokról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Tóth Csaba (MSZP)
2018.06.11.: Dr. Varga László (MSZP)
tárgyalás lezárva 2018.05.11.