Készült: 2024.03.28.16:01:16 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

65. ülésnap, 58. felszólalás
Felszólaló Lezsák Sándor (Fidesz)
Felszólalás oka Országgyűlés a tárgysorozatba vételt elutasította
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás ideje 27:24

Felszólalások:  <<  58  >>    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK : (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.  Szabó Timea, dr. Gurmai Zita, Kunhalmi Ágnes, Tordai Bence és dr. Szél Bernadett fehér pólót visel, amelyen Pócs János fotója és a „Pócs János mondjon le!” felirat látható.) Tisztelettel köszöntöm képviselőtársaimat. Most a napirend szerinti határozathozatalokkal folytatjuk munkánkat. Kérem, foglalják el helyüket, és ellenőrizzék, hogy a kártyájukat elhelyeztéke a szavazógépben.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény módosításáról szóló T/5565. számú törvényjavaslat zárószavazása. Emlékeztetem önöket, hogy tegnapi döntésünknek megfelelően a törvényjavaslatot kivételes eljárásban tárgyalja az Országgyűlés. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/5565. számú törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 116 igen szavazattal, 53 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Soron következik a Magyarország és Románia között a minősített adatok kölcsönös védelméről szóló egyezmény kihirdetéséről szóló T/4358. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. (Kunhalmi Ágnes: Elnök úr, érvénytelen a kártyám! Egy kártyát szeretnék!) Mivel tetszett szavazni? Igennel vagy nemmel? (Kunhalmi Ágnes: Bárcsak tudtam volna, de nemmel!) Nemmel szavazott. Köszönöm szépen. Ezt hozzátesszük akkor. Köszönöm szépen. Most már működik? (Zaj.  Az elnök csenget.  Kunhalmi Ágnes: Nem működik!) Nem működik. Kérem szépen ezt figyelembe venni majd!

A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/4358/6. számon, összegző jelentését pedig T/4358/7. számon terjesztette elő. (Kunhalmi Ágnes új kártyát kap a Terembiztos Szolgálat munkatársától.) Most az összegző módosító javaslatról döntünk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a Törvényalkotási bizottság T/4358/6. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 164 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 8 tartózkodás mellett… Kérdezem Kunhalmi Ágnes képviselő asszonyt, működike a gépe. (Kunhalmi Ágnes: Kaptam kártyát, elnök úr.) Kapott kártyát, akkor rendben van. Köszönöm szépen.

Tisztelt Országgyűlés! Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/4358/8. számú egységes javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 172 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

Soron következik a sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról szóló T/5243. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/5243/10. számon, összegző jelentését pedig T/5243/11. számon terjesztette elő.

Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján a Jobbik képviselőcsoportja az 5. sorszámú módosító javaslat fenntartását indítványozta. Először erről határozunk. Az 5. sorszámú módosító javaslat Steinmetz Ádám és Szilágyi György képviselő urak indítványa.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartjae a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 56 igen szavazattal, 116 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem tartotta fenn.

(12.40)

Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fenn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a Törvényalkotási bizottság T/5243/10. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 149 igen szavazattal, 17 nem ellenében, 6 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/5243/13. számú egységes javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 151 igen szavazattal, 15 nem ellenében, 6 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik a Televíziós Film Mecenatúra 2019. évi költségvetéséről szóló T/5220. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/5220. számú törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 118 igen szavazattal, 15 nem ellenében, 40 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló T/5234. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/5234/5. számon, összegző jelentését pedig T/5234/6. számon terjesztette elő. Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy a házszabály 48. § (2) bekezdése alapján a Párbeszéd az összegző módosító javaslat 2., az MSZP az összegző módosító javaslat 2. és 5. pontjairól külön szavazást kezdeményezett. Először ezekről döntünk, majd ezt követően határozunk az összegző módosító javaslat további pontjairól.

Most az összegző módosító javaslat Párbeszéd és az MSZP által külön szavazásra kért 2. pontjának elfogadásáról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/5234/5. számú összegző módosító javaslat 2. pontját. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosítójavaslat-pontot 165 igen szavazattal, 6 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Most az összegző módosító javaslat MSZP által külön szavazásra kért 5. pontjának elfogadásáról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/5234/5. számú összegző módosító javaslat 5. pontját. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosítójavaslat-pontot 143 igen szavazattal, 25 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az összegző módosító javaslat további pontjairól döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a Törvényalkotási bizottság T/5234/5. számú összegző módosító javaslatának további pontjait. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat további pontjait 122 igen szavazattal, 16 nem ellenében, 34 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/5234/7. számú egységes javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 127 igen szavazattal, 16 nem ellenében, 29 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény és a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény módosításáról szóló T/5239. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/5239/5. számon, összegző jelentését pedig T/5239/6. számon terjesztette elő.

Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a Törvényalkotási bizottság T/5239/5. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 118 igen szavazattal, 22 nem ellenében, 33 tartózkodás mellett elfogadta.

(12.50)

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/5239/7. számú egységes javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 118 igen szavazattal, 28 nem ellenében, 27 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik az egyes klímapolitikai tárgyú törvények módosításáról szóló T/5240. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/5240/6. számon, összegző jelentését pedig T/5240/7. számon terjesztette elő.

Tájékoztatom önöket, hogy a Házszabály 48. § (4) bekezdése alapján az MSZP képviselőcsoportja a 2. számú módosító javaslat fenntartását indítványozta. Először erről határozunk.

A 2. számú módosító javaslat Tóth Bertalan és Varga László képviselő urak indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartjae a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 20 igen szavazattal, 119 nem ellenében, 34 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.

Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a Törvényalkotási bizottság T/5240/6. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 126 igen szavazattal, 15 nem ellenében, 33 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/5240/9. számú egységes javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 124 igen szavazattal, 8 nem ellenében, 41 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Most előterjesztések tárgysorozatba vételéről döntünk. Emlékeztetem önöket, hogy tegnap ezek tárgyalását már lefolytatta az Országgyűlés.

Kérdezem önöket, tárgysorozatba veszike a Gyurcsány Ferenc képviselő úr, DK, és képviselőtársai által „Az Európai Unió közösségéhez tartozó magyar családokért” címmel, T/5354. számon előterjesztett törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 28 igen szavazattal, 119 nem ellenében, 25 tartózkodás mellett nem vette tárgysorozatba.

Kérdezem önöket, tárgysorozatba veszike a Tóth Bertalan, MSZP, és képviselőtársai által „A ’Gyerek, család, lakhatás’ programról” címmel, H/5359. számon előterjesztett határozati javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a határozati javaslatot 49 igen szavazattal, 117 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett nem vette tárgysorozatba.

Kérdezem önöket, tárgysorozatba veszike a Jakab Péter jobbikos képviselő úr által „Az ’egyenlő munkáért egyenlő bér’ elvének gyakorlati megvalósítása érdekében szükséges intézkedésekről” címmel, H/4782. számon előterjesztett határozati javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a határozati javaslatot 55 igen szavazattal, 114 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem vette tárgysorozatba.

Kérdezem önöket, tárgysorozatba veszike a Mirkóczki Ádám és Varga-Damm Andrea jobbikos képviselők által „Az állambiztonsági múlt nyilvánosságáról” címmel, T/5339. számon előterjesztett törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 53 igen szavazattal, 112 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett nem vette tárgysorozatba.

Kérdezem önöket, tárgysorozatba veszike a Stummer János jobbikos képviselő úr által „A munkavállalókra vonatkozó magyar kvótáról” címmel, T/5133. számon előterjesztett törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 33 igen szavazattal, 118 nem ellenében, 18 tartózkodás mellett nem vette tárgysorozatba.

Kérdezem önöket, tárgysorozatba veszike a Mirkóczki Ádám jobbikos képviselő úr által „A Magyarország területén tartózkodásra jogosító okmánnyal rendelkező nem magyar állampolgárok nemzetbiztonsági átvilágításának elrendeléséről” címmel, H/5043. számon előterjesztett határozati javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a határozati javaslatot 43 igen szavazattal, 124 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem vette tárgysorozatba.

Kérdezem önöket, tárgysorozatba veszike a Szabó Timea, Párbeszéd, képviselő asszony által „A gyermekvállalás támogatásáról” címmel, H/4992. számon előterjesztett határozati javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a határozati javaslatot 28 igen szavazattal, 116 nem ellenében, 25 tartózkodás mellett nem vette tárgysorozatba.

Kérdezem önöket, tárgysorozatba veszike a Keresztes László Lóránt, LMP, képviselő úr és képviselőtársai által „A közművezeték-adó vízügyi ágazatban történő kivezetése érdekében a közművezetékek adójáról szóló 2012. évi CLXVIII. törvény módosításáról” címmel, T/5298. számon előterjesztett törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 52 igen szavazattal, 115 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem vette tárgysorozatba.

Tisztelt Országgyűlés! Személyi javaslatról való döntésre a mai napon nem kerül sor.

A határozathozatalok végére értünk. Köszönöm együttműködésüket. Most kétperces technikai szünetet rendelek el. (Rövid szünet.  Számos képviselő távozik az ülésteremből.)

(13.00)

Tisztelettel kérem képviselőtársaimat, hogy aki nem vesz részt a munkában, fáradjon ki a folyosóra. (Az elnök többször csenget.  Folyamatos zaj.) Ismételten kérem képviselőtársaimat, hogy aki nem vesz részt a parlament munkájában, fáradjon ki a folyosóra. Köszönöm szépen.

Tisztelt Országgyűlés! A mai napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk. Most a napirend utáni felszólalások következnek.

Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Z. Kárpát Dániel képviselő úr, a Jobbik-képviselőcsoportból: „Meddig még?” címmel. Öné a szó, képviselő úr.

Felszólalások:  <<  58  >>    Ülésnap adatai