Készült: 2024.03.28.20:48:43 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

10. ülésnap, 98. felszólalás
Felszólaló Dr. Latorcai János (KDNP)
Felszólalás oka Országgyűlés a tárgysorozatba vételt elutasította
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás ideje 33:54

Felszólalások:  <<  98  >>    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK : Köszöntöm képviselőtársaimat. Folytatjuk az ülést a 15 órára meghirdetett határozathozatalok résszel. Kérem, foglalják el helyüket, ellenőrizzék, hogy a kártyájukat megfelelően elhelyeztéke a szavazógépben, hogy ne legyen semmi akadálya annak, hogy megfelelően le tudják adni szavazatukat.Soron következik a Magyarország Kormánya és a Szingapúri Köztársaság Kormánya közötti légiközlekedési megállapodás kötelező hatályának elismerésére adott felhatalmazásról és kihirdetéséről szóló T/387. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk.

Tisztelettel kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/387. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 192 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

Most soron következik az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság közötti stabilizációs és társulási megállapodás, valamint az ahhoz csatolt jegyzőkönyvek kihirdetéséről szóló T/396. számú törvényjavaslat zárószavazása. Az előterjesztő T/396/2. számon kiigazítást nyújtott be, amely a Ház informatikai hálózatán elérhető. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a benyújtott törvényjavaslat kiigazított szövegéről határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/396. számú törvényjavaslatot a kiigazítással együtt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a kiigazított törvényjavaslatot 192 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

Most soron következik az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről az Egyiptomi Arab Köztársaság közötti társulást létrehozó Euro-mediterrán Megállapodás, valamint az ahhoz csatolt jegyzőkönyvek kihirdetéséről szóló T/397. számú törvényjavaslat zárószavazása. Az előterjesztő T/397/2. számon kiigazítást nyújtott be, amely a Ház informatikai hálózatán elérhető. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a benyújtott törvényjavaslat kiigazított szövegéről határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/397. számú törvényjavaslatot a kiigazítással együtt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a kiigazított törvényjavaslatot 192 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

Soron következik az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről az Üzbég Köztársaság közötti partnerséget létrehozó partnerségi és együttműködési megállapodáshoz a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásának figyelembevétele céljából készült jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló T/398. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/398. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 183 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 9 tartózkodás mellett elfogadta.

(15.10)

Soron következik az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről az Orosz Föderáció közötti partnerség létrehozásáról szóló partnerségi és együttműködési megállapodáshoz a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásának figyelembevétele céljából készült Jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló T/399. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/399. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 180 igen szavazattal, 9 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik az egyrészről az Európai Közösség és tagállamai, másrészről a Chilei Köztársaság közötti társulási megállapodás, valamint az ahhoz csatolt jegyzőkönyvek kihirdetéséről szóló T/401. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/401. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 183 igen szavazattal, 8 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Tisztelt Ház! Soron következik az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény jogharmonizációs célú módosításáról szóló T/335. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a benyújtott törvényjavaslat szövegéről határozunk.

Felhívom szíves figyelmüket, hogy a törvényjavaslat sarkalatossági rendelkezése meghatározza a minősített többséget igénylő rendelkezések körét. Ezek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Erre figyelemmel a zárószavazásra két részletben kerül sor.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/335. számú törvényjavaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak a jelenlévők kétharmadával! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit 190 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő részeiről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/335. számú törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit 190 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Ház! Soron következik a Magyarország Alaptörvényének hetedik módosítása című T/332. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/332/11., összegző jelentését pedig T/332/12. számon terjesztette elő.

Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján a Jobbik képviselőcsoportja a 2., 3. és 6. számú módosító javaslatok fenntartását indítványozta. Ezekről határozunk először.

A 2. számú módosító javaslat Gyöngyösi Márton és képviselőtársai indítványa. Felhívom szíves figyelmüket, hogy ennek elfogadásához az országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartjae a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 26 igen szavazattal, 137 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.

A 3. számú módosító javaslat is Gyöngyösi Márton és képviselőtársai indítványa. Felhívom szíves figyelmüket, hogy ennek elfogadásához az országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 27 igen szavazattal, 137 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem tartotta fenn.

A 6. számú módosító javaslat is Gyöngyösi Márton és képviselőtársai indítványa. Most is felhívom figyelmüket, hogy ennek elfogadásához az országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 35 igen szavazattal, 136 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.

Tisztelt Ház! Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fenn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Felhívom szíves figyelmüket, hogy ennek elfogadásához az országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/332/11. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 160 igen szavazattal, 5 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Most a zárószavazás következik.

(15.20)

Ismét felhívom a szíves figyelmüket, hogy az Alaptörvény S) cikk (2) bekezdése alapján az Alaptörvény módosítására irányuló javaslat elfogadásához az országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges.

Kérdezem ezért a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Magyarország Alaptörvényének hetedik módosításáról szóló T/332/14. számú egységes javaslatot. Kérem, szavazzanak a nagy kétharmad minősítése szerint! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a javaslatot 159 igen szavazattal (Taps a kormánypártok soraiban.), 5 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Tisztelt Ház! Soron következik az egyes törvényeknek a jogellenes bevándorlás elleni intézkedésekkel kapcsolatos módosításáról szóló T/333. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/333/8. számon, összegző jelentését pedig T/333/9. számon terjesztette elő.

Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján a Párbeszéd képviselőcsoportja a 2. számú, a Jobbik képviselőcsoportja pedig a 3. számú módosító javaslat fenntartását indítványozta. Először ezekről határozunk.

A 2. számú módosító javaslat Szabó Timea indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 26 igen szavazattal, 159 nem ellenében és 1 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.

A 3. számú módosító javaslat Mirkóczki Ádám és Gyöngyösi Márton indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 26 igen szavazattal, 152 nem ellenében és 1 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.

Tisztelt Ház! Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fenn, most az összegző módosító javaslatról döntünk.

Tájékoztatom Önöket, hogy a házszabály 48. § (2) bekezdése alapján a Fidesz képviselőcsoportja a T/333/8. számú összegző módosító javaslat összefüggő 1., 3., 10., 13. és 14. pontjairól, illetve a szintén összefüggő 7. és 8. pontjairól külön szavazást kezdeményezett.

Először határozunk az összegző módosító javaslat külön szavazásra kért pontjairól, majd a további részeiről. Ennek megfelelően az összegző módosító javaslat külön szavazásra kért 1. pontjának elfogadásáról határozunk.

Felhívom a figyelmüket arra, hogy ennek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/333/8. számú összegző módosító javaslatának minősített többséget igénylő 1. pontját. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat 1. pontját 160 igen szavazattal, 19 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Most az összegző módosító javaslat 1. pontjával összefüggő, egyszerű többséget igénylő 3., 10., 13. és 14. pontjairól határozunk. Ennek megfelelően kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/333/8. számú összegző módosító javaslatának egyszerű többséget igénylő 3., 10., 13. és 14. pontjait. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat pontjait 160 igen szavazattal, 18 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Most az összegző módosító javaslat külön szavazásra kért, egyszerű többséget igénylő, összefüggő 7. és 8. pontjairól határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/333/8. számú összegző módosító javaslatának egyszerű többséget igénylő 7. és 8. pontjait. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat pontjait 160 igen szavazattal, 19 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Most az összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő további, 2. pontjáról határozunk. Felhívom a szíves figyelmüket, hogy ennek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/333/8. számú összegző módosító javaslatának minősített többséget igénylő 2. pontját. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat 2. pontját 160 igen szavazattal, 19 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Most az összegző módosító javaslat 2. pontjával összefüggő, egyszerű többséget igénylő 4. és 5. pontjairól határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/333/8. számú összegző módosító javaslatának egyszerű többséget igénylő 4. és 5. pontjait. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat pontjait 160 igen szavazattal, 19 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Most az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjairól határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/333/8. számú összegző módosító javaslatának egyszerű többséget igénylő további pontjait. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslat további pontjait 159 igen szavazattal, 19 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Most a zárószavazás következik. Felhívom a szíves figyelmüket arra, hogy a T/333/12. számú egységes javaslat sarkalatossági rendelkezése meghatározza a minősített többséget igénylő rendelkezések körét. Ezek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Erre figyelemmel a zárószavazásra két részletben kerül sor.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/333/12. számú egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit 160 igen szavazattal, 18 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Most az egységes javaslat egyszerű többséget igénylő részeiről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/333/12. számú egységes javaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egyszerű többséget igénylő rendelkezéseket 159 igen szavazattal, 19 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Tisztelt Ház! Soron következik a Magyarország Kormánya és a Kínai Népköztársaság Kormánya között a diplomáciai célú ingatlanok vásárlásáról szóló Egyetértési Megállapodás kihirdetéséről szóló T/402. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk.

(15.30)

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/402. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 176 igen szavazattal, 8 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Most soron következik a Magyarország Kormánya és a Finn Köztársaság Kormánya között a minősített adatok kölcsönös védelméről szóló egyezmény kihirdetéséről szóló T/407. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/407. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 187 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

Most soron következik a Magyarország Kormánya és a Svéd Királyság Kormánya között a minősített adatok cseréjéről és kölcsönös védelméről szóló egyezmény kihirdetéséről szóló T/408. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/408. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 181 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

Soron következik a Magyarország Kormánya és a Litván Köztársaság Kormánya között a minősített adatok cseréjéről és kölcsönös védelméről szóló egyezmény kihirdetéséről szóló T/409. számú törvényjavaslat zárószavazása. Az előterjesztő T/409/2. számon kiigazítást nyújtott be, amely a Ház hálózatán elérhető. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a benyújtott törvényjavaslat kiigazított szövegéről határozunk.

Ezért kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/409. számú törvényjavaslatot a kiigazítással együtt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a kiigazított törvényjavaslatot 186 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

Most soron következik az Európai Unió és tagállamai, valamint a Moldovai Köztársaság között a közös légtér létrehozásáról létrejött megállapodásnak a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz való csatlakozásának figyelembevétele céljából történő módosításáról szóló Jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló T/410. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/410. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 184 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

Most soron következik az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről a Jordán Hásimita Királyság között létrejött euromediterrán légi közlekedési megállapodásnak a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozása figyelembevétele érdekében történő módosításáról szóló Jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló T/411. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/411. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 184 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

Tisztelt Ház! Most soron következik az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Grúzia között a közös légtér létrehozásáról szóló megállapodásnak a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz való csatlakozása figyelembevétele céljából történő módosításáról szóló Jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló T/412. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/412. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 183 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

Most előterjesztések tárgysorozatba vételéről döntünk. Emlékeztetem önöket, hogy hétfőn ezek tárgyalását már lefolytatta az Országgyűlés.

Kérdezem önöket, tárgysorozatba veszik-e a Gyöngyösi Márton jobbikos frakcióvezető és képviselőtársai által „Magyarország Alaptörvényének hetedik módosításáról” címmel T/20. számon előterjesztett törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 24 igen szavazattal, 133 nem ellenében, 17 tartózkodás mellett nem vette tárgysorozatba.

Kérdezem önöket, tárgysorozatba veszik-e a Tóth Bertalan MSZP-s frakcióvezető és képviselőtársai által „A pénzügyi intézmények deviza alapú és forint fogyasztói kölcsönszerződésein alapuló végrehajtási eljárásokról” címmel T/13. számon előterjesztett törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 54 igen szavazattal, 130 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem vette tárgysorozatba.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalok végére értünk. Most kétperces technikai szünetet tartunk. Köszönöm megértésüket. (Rövid szünet.)

Igen tisztelt Képviselőtársaim! Arra kérem mindazon képviselőtársaimat, akik most távoznak, hogy azt a lehető leggyorsabban tegyék, akik maradni akarnak, azok pedig foglalják el helyüket, hogy folytatni tudjuk munkánkat. (Számos képviselő távozik az ülésteremből.)

Tisztelt Ház! Folytatjuk munkánkat. Mivel mai napirendi pontjainkat befejeztük, magától értetődően napirend utáni felszólalások következnek. Még egyszer tisztelettel arra kérem képviselőtársaimat, hogy aki itt akar maradni a napirend utáni témakörnél, azokat kérem, hogy foglalják el helyüket, akik pedig más halaszthatatlan, fontos hivatali feladatuk ellátása miatt távoznak, azok pedig most már a lehető leggyorsabban tegyék meg.

(15.40)

Képviselőtársaim, most a napirend utáni felszólalások következnek. Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Székely Sándor képviselő úr, a DK-frakcióból: „Ez már a munkaalapú társadalom?” címmel. Székely Sándor képviselő úré a szó. Parancsoljon, képviselő úr! Képviselőtársaimat pedig arra kérem, hogy csöndben hallgassák végig a napirend utáni felszólalást. Parancsoljon, képviselő úr!

Felszólalások:  <<  98  >>    Ülésnap adatai