Készült: 2024.03.28.16:14:39 Dinamikus lap

Képviselő által benyújtott indítványok 2018-2022


Paraméterek:
Képviselő: Szabó Timea

Önálló indítványok
Iromány Cím Benyújtók Benyújtva
K/18421 Mikor lép fel a saját soraiban ülő pedofilok ellen a kormány és a Fidesz-KDNP? Szabó Timea (Párbeszéd) 2022.03.23
K/18420 Mikor lép fel a saját soraiban ülő pedofilok ellen a kormány és a Fidesz-KDNP? Szabó Timea (Párbeszéd) 2022.03.23
K/18419 Mikor lép fel a saját soraiban ülő pedofilok ellen a kormány és a Fidesz-KDNP? Szabó Timea (Párbeszéd) 2022.03.23
K/18360 Önálló intézmény lesz-e a Szent Margit Kórház? Szabó Timea (Párbeszéd) 2022.03.07
S/18310 Ajánlóív a 2022. évi köztársaságielnök-választáshoz (Róna Péter Zsolt) Ungár Péter (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Gyurcsány Ferenc (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Arató Gergely (DK), Tordai Bence (Párbeszéd), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Csárdi Antal (LMP), Demeter Márta (LMP), Hohn Krisztina (LMP), Varga Zoltán (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Hajdu László (DK), Varju László (DK), Dr. Bősz Anett (DK), Hiszékeny Dezső (MSZP), Sebián-Petrovszki László (DK), Dr. Varga László (MSZP), Balczó Zoltán (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Rig Lajos (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Kálló Gergely (Jobbik), Csányi Tamás (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Nunkovics Tibor (Jobbik), Jakab Péter (Jobbik), Molnár Gyula (MSZP), Dudás Róbert (Jobbik) és 10 képviselőtársuk. 2022.03.01
H/18295 Az Ukrajna elleni orosz katonai agresszió elítéléséről Arató Gergely (DK), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Schmuck Erzsébet (LMP), Szabó Timea (Párbeszéd) 2022.02.25
K/18282 Hogy áll a Gödény-féle kamupárttal szemben indított nyomozás? Szabó Timea (Párbeszéd) 2022.02.22
K/18281 Hogy áll a Gödény-féle kamupárttal szemben indított nyomozás? Szabó Timea (Párbeszéd) 2022.02.22
H/18249 A Völner-üggyel összefüggésben megállapítható kormányzati felelősséget feltáró eseti bizottság létrehozásáról Arató Gergely (DK), Csárdi Antal (LMP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Nunkovics Tibor (Jobbik), Szabó Timea (Párbeszéd) 2022.02.18
K/18242 Milyen lépéseket tesz a kormány a világszínvonalon teljesítő sakkozóink megbecsülése érdekében? Szabó Timea (Párbeszéd) 2022.02.18
K/18149 Mit vizsgáltak és milyen eredményt hoztak a Völner-Schadl botrány miatt tartott minisztériumi házkutatások? Szabó Timea (Párbeszéd) 2022.02.02
K/18148 Mit vizsgáltak és milyen eredményt hoztak a Völner-Schadl botrány miatt tartott minisztériumi házkutatások? Szabó Timea (Párbeszéd) 2022.02.02
K/18129 Miért nincsen V4-álláspont a kialakult orosz-ukrán helyzetre? Szabó Timea (Párbeszéd) 2022.02.01
K/18121 Miért lett alacsonyabb a védőnők bére az állítólagos béremelés után? Szabó Timea (Párbeszéd) 2022.01.31
K/18110 Milyen személyes felelősség terheli a korrupciós helyzet romlásában? Szabó Timea (Párbeszéd) 2022.01.28
K/18109 Milyen személyes felelősség terheli a korrupciós helyzet romlásában? Szabó Timea (Párbeszéd) 2022.01.28
K/18108 Mikor fogja a kormány vizsgálni a szabálytalan kilakoltatásokat? Szabó Timea (Párbeszéd) 2022.01.28
T/18101 Magyarország Alaptörvényének tizedik módosítása Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Arató Gergely (DK), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dudás Róbert (Jobbik), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóth Csaba (MSZP) 2022.01.27
K/18097 Egyezetett-e Ön Schadl Györggyel kétes ügyeikben? Szabó Timea (Párbeszéd) 2022.01.27
K/18080 Hogyan fordulhatott elő, hogy Bús Balázs hosszú időn át törvényt sértett? Szabó Timea (Párbeszéd) 2022.01.26
K/18076 Miért foglalkoztatja a minisztérium Bartos Mónikát? Szabó Timea (Párbeszéd) 2022.01.24
K/18033 Változatlanul az alapítványi rendszert tartja-e kívánatosnak a felsőoktatásban? Szabó Timea (Párbeszéd) 2022.01.18
K/18032 A Völner-Schadl-ügyben milyen bűncselekmények megvalósulását vizsgálják? Szabó Timea (Párbeszéd) 2022.01.18
K/18021 Hogy áll a 3. kerületi pedofil ügye? Szabó Timea (Párbeszéd) 2022.01.14
K/17847 Miért ad a magyar kormány vízumot diktátorok bizalmasainak? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.12.10
K/17818 Nyilvánosságra hozza-e a propagandamédiában tapasztalható tiltott, tűrt és támogatott témák listáját? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.12.07
K/17815 Mit tesz a kormány az óvodapedagógus-hiány csökkentése érdekében? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.12.07
K/17810 Adott-e a kormány a szolgálatoknak utasítást arra vonatkozóan, hogy országgyűlési képviselőket megfigyeljenek? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.12.06
K/17809 Hány Szputnyik vakcinát nem használtunk fel azért, mert lejárt a szavatossági ideje? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.12.06
K/17807 Mit tesz a belügyminisztérium a politikusok megfigyelése ellen? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.12.06
A/17799 Mi folyik itt? Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd) 2021.12.06
K/17712 Az adófizetők állják a sokmilliárdos cechet a Teniszszövetség előző vezetése okozta hiánya miatt? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.11.26
K/17711 Az adófizetők állják a sokmilliárdos cechet a Teniszszövetség előző vezetése okozta hiánya miatt? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.11.26
K/17710 Milyen írásos garanciát kaphatnak az óbudaiak, hogy a vagyonkezelő alapítványok a Római-parton nem valósítanak meg szálloda- vagy lakásépítési fejlesztést? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.11.26
K/17699 Ki a felelős a kidobott PCR tesztekért? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.11.25
K/17594 Biztosít-e segítséget a kormány a most hazaküldött betegeknek, illetve hozzátartozóinak? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.11.16
K/17593 Hogyan kíván a kormány gátat szabni a negyedik hullámnak? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.11.16
K/17588 Visszamondja-e a kormány a Fudan-projektet a kínai egyetem legutóbbi lépésének fényében? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.11.15
K/17585 Egyetért-e az ön stratégiai partnere, a Kínai Kommunista Párt döntésével, és ön is engedélyezi-e, hogy Magyarországon is létesüljön transznemű gyermekek kezelését célzó kórházi osztály? 2021.11.15.-2021.11.15.: Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.11.15
A/17490 Mi folyik itt? Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd)
2021.11.15.: Burány Sándor (Párbeszéd)
2021.11.08
K/17362 Tervezi-e a kormány a közgyógyellátásban részesülők körének bővítését? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.10.22
K/17361 Hogyan pótolja a kormány, a koronavírus miatt elmaradt szűrővizsgálatokat? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.10.22
K/17360 Miért űzi el a kormány a még meglévő egészségügyi dolgozókat? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.10.22
K/17359 Hogyan pótolja a kormány az Óbudai Egyetem által megpályázott Uniós támogatást? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.10.22
K/17358 Mit tesz a kormány a koronavírus-járvány megfékezése érdekében? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.10.22
K/17357 Mikor kapják meg a szakdolgozók a beígért béremelésüket? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.10.22
A/17222 Mi folyik itt? Szabó Timea (Párbeszéd), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd)
2021.10.18.: Tordai Bence (Párbeszéd)
2021.10.04
K/17189 Hány idős embernek folyósítanak 250 000.-Ft alatti összegű nyugdíjat Budapesten? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.09.29
H/17154 A közösségi közlekedés díjmentes használatáról a 14 év alattiak számára Pest megyében Szabó Timea (Párbeszéd)
2021.10.14.: Burány Sándor (Párbeszéd)
2021.09.22
A/17112 Mi folyik itt? Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd) 2021.09.20
K/17097 Hány családon belüli tragédiának kell még megtörténnie ahhoz, hogy a kormány végre cselekedjen? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.09.17
K/17049 Mi a kormány álláspontja arról, hogy egy súlyos milliárdokkal támogatott gyár embertelen módon kívánja szabályozni a dolgozói viselkedését, némaságra kényszerítve őket? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.09.14
T/17040 Az egyéni körzetben megválasztott képviselők választókerületük elhanyagolása miatti fizetéscsökkentéséről Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.09.13
H/17016 Az olimpiai és a paralimpiai versenyzői pénzjutalom kiegyenlítéséről Szabó Timea (Párbeszéd)
2021.09.08.: Burány Sándor (Párbeszéd)
2021.09.07
K/17006 Mennyibe került és ki állta a miniszterelnök családjának római útját? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.09.06
K/17005 Mennyibe került és ki állta a miniszterelnök családjának római útját? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.09.06
T/17004 Az országos népszavazási eljárás módosításáról Szabó Timea (Párbeszéd)
2021.11.08.: Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd)
2021.09.06
T/17000 A bejelentők védelméről és a közérdekvédelmi eljárásról Tordai Bence (Párbeszéd), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.09.03
T/16999 A korrupcióellenes ügyészségről Tordai Bence (Párbeszéd), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.09.03
T/16998 Magyarország Alaptörvényének tizedik módosítása Tordai Bence (Párbeszéd), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.09.03
T/16956 A Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról, a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról szóló 2021. évi LXXXI. törvény hatályon kívül helyezéséről Kunhalmi Ágnes (MSZP), Csárdi Antal (LMP), Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.08.27
K/16923 A magyar kormány miért nem csatlakozik a Kínában koncepciós vádak miatt önkényesen fogva tartott magyar állampolgár megmentéséért szerveződött nemzetközi tiltakozáshoz? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.08.16
K/16911 Hajlandóak-e lépni egy kanadai-magyar kettős állampolgár bosszúból történő kínai elítélése miatt? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.08.13
K/16898 Hány dolgozó nem írta alá az új törvény alapján született szerződését? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.08.12
K/16828 A magyar-szerb határ őrizeténél történt-e létszámváltozás az utóbbi időszakban? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.07.26
K/16710 Miért nem tesznek valamit, hogy ne tűnjön el 2,2 milliárd forint közpénz a kisvárdai lówellness meg nem valósuló beruházása miatt? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.07.08
K/16708 Miért nem tesznek valamit, hogy ne tűnjön el 2,2 milliárd forint közpénz a kisvárdai lówellness meg nem valósuló beruházása miatt? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.07.08
H/16683 A Sinopharm-oltottak védettségre vonatkozó ingyenes teszteléséről és a harmadik oltásról Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.07.01
K/16682 Mi a minisztérium állásfoglalása a városi méhlegelők kialakításával kapcsolatban? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.07.01
K/16672 Mennyit fizetett a Magyar Állam a Milipol Zrt. részvényeiért? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.06.29
K/16596 Mit követett el Bus Szilveszter, amiért hazarendelte őt a kormány? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.06.18
K/16534 Valóban tervezi a kormány a vidéki kórházi ellátások felszámolását? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.06.10
K/16533 Miért kellene akár 50-70 kilométert utazni a szülés miatt? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.06.10
H/16515 A védőnői szolgálatok bértámogatásáról Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.06.09
K/16514 Mi lesz a fel nem használt 13 ezer lélegeztetőgép sorsa? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.06.09
K/16493 Milyen katonai együttműködést szeretne Kínával a magyar kormány? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.06.07
K/16457 Mi a kormány megoldása azoknak, akik két Sinopharm oltás után sem rendelkeznek megfelelő mennyiségű antitesttel? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.06.03
K/16448 Mennyi támogatás visszaszerzése várható a Gődény-féle párttól? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.06.03
K/16447 Mikor tervezik behajtani Gődény Györgyék adósságát? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.06.03
T/16442 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény a szexuális bűncselekmények elleni hatékony fellépés érdekében történő módosításáról Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd) 2021.06.02
K/16425 Mit követett el a Bangkokból hazarendelt nagykövet? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.06.01
K/16360 Mikor kapnak fizetésemelést a vasúti dolgozók? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.05.25
A/16348 Mi folyik itt? Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd) 2021.05.25
K/16322 Milyen vakcinát fognak gyártani a Nemzeti Oltóanyaggyárban? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.05.21
T/16318 A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvénynek a rabszolgatörvénnyel összefüggésben megállapított alkotmányellenesség megszüntetése miatt szükséges módosításáról Szabó Timea (Párbeszéd), Ander Balázs (Jobbik), Arató Gergely (DK), Balczó Zoltán (Jobbik), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Bősz Anett (DK), Csányi Tamás (Jobbik), Csárdi Antal (LMP), Demeter Márta (LMP), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Szél Bernadett (független), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Varga László (MSZP), Dudás Róbert (Jobbik), Gyurcsány Ferenc (DK), Hajdu László (DK), Hiszékeny Dezső (MSZP), Hohn Krisztina (LMP), Jakab Péter (Jobbik), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Kálló Gergely (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Mesterházy Attila (MSZP) és 14 képviselőtársuk. 2021.05.21
K/16299 Másfél év alatt milyen lépések történtek az Óbudai Gázgyár kármentesítése kapcsán? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.05.19
T/16242 Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény módosításáról Szabó Timea (Párbeszéd)
2021.05.25.: Burány Sándor (Párbeszéd)
2021.05.13
K/16231 Mit tesz a kormány a mélyszegénységben élők átoltottságáért? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.05.12
K/16214 Milyen adatokon alapszik a kormány vakcinatáblázata, ha most vizsgálják a vakcinák hatékonyságát? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.05.11
A/16132 Mi folyik itt? Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd) 2021.05.03
K/16130 Milyen eredménnyel zárultak a kormányzati honlapok támadásai kapcsán indított vizsgálatok és nyomozások? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.05.03
K/16120 Ki végzi a 12 hónapos antitestvizsgálatot? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.04.30
K/16102 Mi a véleménye a Pfizer vezérigazgatójának harmadik oltásra vonatkozó nyilatkozatával kapcsolatban? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.04.29
K/16078 Milyen állásfoglalás alapján és miért nem lehet érdekvédelmi eljárást lefolytatni egy magyar állampolgár esetében? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.04.28
K/16067 Valóban azt kérte az egyházaktól, hogy szombaton és vasárnap is legyenek temetések? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.04.27
K/16023 Miért kell rendőrségi megbízhatósági vizsgálat alá vonni a kórházi dolgozókat? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.04.22
H/16022 A klímaváltozás megfékezését szolgáló intézkedésekről Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd) 2021.04.22
H/15964 Az árvaellátás megemeléséről és a kegyeleti támogatásról Tordai Bence (Párbeszéd)
2021.04.30.: Szabó Timea (Párbeszéd)
2021.04.20
K/15962 Megvédi-e a kormány Magyarország szuverenitását a Kínai Népköztársasággal szemben a Fudan Egyetem kapcsán? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.04.20
K/15960 Megvédi-e a kormány Magyarország szuverenitását a Kínai Népköztársasággal szemben a Fudan Egyetem kapcsán? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.04.20
K/15954 Mely kutatás alapján állapította meg Miniszter úr, hogy 99%-a teljesen védett azoknak, akik megkapták a koronavírus ellen védő oltások valamelyikét? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.04.20
K/15908 Miért kell felfüggeszteni az onkológiai népegészségügyi szűrővizsgálatokat? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.04.17
K/15905 A felmerült nemzetközi tapasztalatok alapján mi az oka annak, hogy a magyar kormány nem teszteli azt a több mint félmillió embert, akit a Sinopharm vakcinájával oltottak be? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.04.16
K/15878 Miről tárgyaltak a kínai védelmi miniszter látogatása során? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.04.14
K/15862 Vizsgálja-e a kormány a Sinopharm vakcina hatásossága kapcsán felmerült problémákat és következményeit? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.04.13
K/15861 Vizsgálja-e a kormány a Sinopharm vakcina hatásossága kapcsán felmerült problémákat és következményeit? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.04.13
H/15858 A hitelmoratórium miatt felszámított többletkamatterhek viseléséről Szabó Timea (Párbeszéd)
2021.04.29.: Burány Sándor (Párbeszéd)
2021.04.13
H/15853 A koronavírus elleni védettséget igazoló igazolvánnyal kapcsolatos szabályok módosításáról Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.04.12
K/15850 Tervezi-e a kormány lehetővé tenni az AstraZenecával már beoltottak számára, hogy második dózisként Pfizert vagy Modernát választhassanak? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.04.12
K/15816 Olcsó lakhatás és zöld beruházások vagy kínai befolyásszerzés? Mi fontosabb a kormánynak? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.04.09
K/15791 Hogyan készül fel a magyar egészségügy a koronavírus szövődményeitől szenvedők tömeges kezelésére? Milyen intézkedéseket tesznek a nagyszámú és megfelelő szűrés, valamint az ellátás érdekében? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.04.08
H/15764 A járvány elleni védekezésben kiemelt feladatot ellátó Szabolcs utcai kórház zavartalan működésének biztosításáról 2021.04.07.-2021.05.21.: Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.04.07
K/15757 Miért értékesítették 2017-ben áron alul a Zrínyi u. 3. sz. alatti ingatlant az OGYÉI "alól"? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.04.06
K/15742 Az Országos Kórházi Főigazgatóság vezetőjeként biztosítja a Szabolcs utcai kórház változatlan feltételekkel való további működését? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.04.02
K/15741 Milyen intézkedéseket tervez a kormány az embertelen és megalázó gyakorlatot folytató szociális intézmény ügye kapcsán? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.04.02
K/15740 Milyen díjazási rendszer vonatkozik az egészségügyben dolgozók önként vállalt többletmunkájára? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.04.02
K/15739 Miért nem a nagycsaládosok újautó vásárlási kedvezményéhez hasonlóan ésszerű és rugalmas a fogyatékkal élők újautó vásárlási kedvezménye? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.04.02
K/15691 Mikor tervezi a kormány a szociális ágazatban dolgozók beoltását? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.03.31
K/15690 Mi indokolja, hogy a szigorítások feloldását, illetve az "ország nyitását" 2,5 millió beoltotthoz kötik? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.03.31
K/15688 Akkor most jó, ha egy külföldi vállalat kiviszi az országból a profitot vagy rossz? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.03.31
K/15686 Az Ön által vezetett minisztérium munkatársai közül hányan kapták meg az oltás legalább első dózisát? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.03.31
K/15646 Vannak-e ellátásbeli problémák a Sinopharm vakcinák esetében? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.03.26
K/15645 Hány adag Indiában gyártott CoviShield vakcinára tervez szerződni a kormány, és mikorra számítanak ezeknek az érkezésére a bejelentett indiai exporttilalom fényében? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.03.26
K/15633 Vásárolt-e a külügy a kétes minőségű maszkokból? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.03.26
K/15625 Miért titkolta a kormány a kínai védelmi miniszter látogatását? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.03.25
K/15623 Mi a kormány terve az egészségügyi intézményrendszer alulfinanszírozottságának orvoslására? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.03.25
K/15622 Ki a felelős a megtévesztő minősítésű maszkok vásárlásáért? 2021.03.25.-2021.03.26.: Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.03.25
K/15596 Mit tesz a kormány annak érdekében, hogy a pekingi kémügy tárgyalása során biztosítva legyen egy magyar állampolgár tisztességes eljáráshoz való joga? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.03.23
K/15593 Elkezdik-e beoltani koronavírus ellen a várandós nőket? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.03.23
K/15592 Milyen intézkedéseket tervez a Kormány a külföldi tulajdonú élelmiszeráruház-láncokkal kapcsolatban? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.03.23
K/15591 Tervezi-e a kormány valamilyen nemzetközi segítség igénybevételét annak érdekében, hogy a magyar egészségügy ellátási minősége ne romoljon, így a betegek túlélési esélye ne csökkenjen? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.03.23
K/15590 Hazudnak az orvosok, vagy tényleg kapacitáshiány van a Covid-osztályokon? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.03.23
K/15589 Miért vállalja Magyarország a koronavírus-világjárvány harmadik hullámának kellős közepén nemzetközi sportrendezvények megtartását? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.03.23
K/15584 Ki a felelős azért, hogy a járványvédekezés alapjául szolgáló elektronikus egészségügyi adatbázisok megfelelőek legyenek? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.03.23
K/15568 Kik a tagjai a Vakcina Bizottságnak, milyen feladatkörei vannak, milyen döntéseket hoz? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.03.22
A/15560 Mi folyik itt? Szabó Timea (Párbeszéd), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) 2021.03.22
K/15546 Valóban tervezik a HÉV szerelvények közbeszerzésének módosítását hogy az orosz Transmashholding is jó esélyekkel indulhasson rajta? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.03.19
K/15544 Ön, illetve államtitkára megkapta már a koronavírus elleni oltást? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.03.19
K/15543 Ön, illetve államtitkára megkapta már a koronavírus elleni oltást? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.03.19
K/15542 Ön, illetve államtitkára megkapta már a koronavírus elleni oltást? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.03.19
K/15541 Ön, illetve államtitkára megkapta már a koronavírus elleni oltást? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.03.19
K/15540 Ön, illetve államtitkára megkapta már a koronavírus elleni oltást? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.03.19
K/15539 Ön, illetve államtitkára megkapta már a koronavírus elleni oltást? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.03.19
K/15537 Ön, illetve államtitkára megkapta már a koronavírus elleni oltást? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.03.19
K/15536 Ön, illetve államtitkára megkapta már a koronavírus elleni oltást? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.03.19
K/15534 Ön, illetve államtitkára megkapta már a koronavírus elleni oltást? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.03.19
K/15533 Ön, illetve államtitkára megkapta már a koronavírus elleni oltást? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.03.19
K/15532 Ön, illetve államtitkára megkapta már a koronavírus elleni oltást? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.03.19
K/15531 Ön, illetve államtitkára megkapta már a koronavírus elleni oltást? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.03.19
K/15530 Ön, illetve államtitkára megkapta már a koronavírus elleni oltást? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.03.19
K/15529 Ön, illetve államtitkára megkapta már a koronavírus elleni oltást? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.03.19
T/15513 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény módosításáról, a mentődolgozók egyszeri bérkiegészítéséről Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.03.19
T/15512 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény módosításáról, a humán-egészségügyben és a szociális ágazatban dolgozók egyszeri bérkiegészítéséről Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.03.19
K/15479 Letiltotta-e az oligarcháit a luxusutazásokról? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.03.18
K/15476 Mennyi támogatást kaptak az iskolák informatikai eszközök beszerzésére az elmúlt egy évben? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.03.18
K/15399 A koronavírus elleni vakcinák közül mennyit adtak be és mennyi van raktáron? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.03.11
K/15387 Mikor kapnak oltást a szociális alapellátásban dolgozók? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.03.10
K/15360 Tervezi-e a Kormány a korábbi ÁNTSZ jogállásához hasonló hatás- és jogkörrel rendelkező járványügyi intézményrendszer létrehozását? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.03.09
K/15359 Tervezi-e a Kormány visszahívni a felmondott orvosokat és ápolókat, hogy segítsenek a telített intenzív osztályokon, lélegeztetőgépeknél, a koronavírus harmadik hulláma miatt a kórházakra nehezedő terhelés csökkentésében, és ha igen, milyen feltételekkel? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.03.09
H/15355 A gazdasági válság kezelése érdekében szükséges azonnali intézkedésekről Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Varju László (DK)
2021.03.09.: Szabó Timea (Párbeszéd)
2021.03.10.: Z. Kárpát Dániel (Jobbik)
2021.04.09.: Csárdi Antal (LMP)
2021.03.09
H/15353 A koronavírus-járvány elleni oltások beadása kapcsán kialakult káosz megszüntetéséről Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Hohn Krisztina (LMP), Jakab Péter (Jobbik), Szabó Timea (Párbeszéd), Varga Zoltán (DK) 2021.03.08
K/15311 Az újabb korlátozások bevezetésével, és az iskolabezárások kiterjesztésével tervezi-e a Kormány az ingyenes internet-hozzáférés kedvezmény kiterjesztését? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.03.05
V/15298 A 2021-27 évi ciklus EU-s forrásainak felhasználásáról Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Demeter Márta (LMP), Csárdi Antal (LMP), Hohn Krisztina (LMP), Ungár Péter (LMP), Stummer János (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Jakab Péter (Jobbik), Nunkovics Tibor (Jobbik), Dudás Róbert (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Balczó Zoltán (Jobbik), Kálló Gergely (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Csányi Tamás (Jobbik), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Gyurcsány Ferenc (DK), Arató Gergely (DK), Varju László (DK), Bősz Anett (DK), Sebián-Petrovszki László (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Varga Zoltán (DK), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd) és 3 képviselőtársuk. 2021.03.04
K/15290 Van-e információjuk róla, hogy átlagosan mennyivel nőttek az egyes szakrendelésekre a várólisták? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.03.03
K/15289 Mi indokolja, hogy a Sinopharm vakcina használata esetében nem vezettek be olyan korlátozásokat, mint más vakcinatípusoknál? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.03.03
K/15288 Hogyan tervezi a háziorvosok bevételcsökkenését, kiadásnövekedését, többletfeladatait a Kormány kompenzálni? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.03.03
K/15287 Tervezi-e a Kormány egy szakmai irányítás alatt álló független népegészségügyi szolgálat felállítását, a korábbi ÁNTSZ mintájára, a mostani és az esetleges későbbi járványvédekezés hatékonyságának növeléséhez? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.03.03
K/15286 Tervezi-e a Kormány háziorvos szakértők meglátásait figyelembe véve javítani az oltási folyamat hatékonyságán? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.03.03
K/15285 Mi indokolja, hogy a háziorvosi ellátás átalakítását is egy globális világjárvány közepén sebtében kell intéznie a kormányzatnak? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.03.03
T/15253 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény módosításáról, a budapesti II. és III. kerületek orvosi szakrendelőinek támogatásáról Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd) 2021.03.01
K/15110 Hogyan kívánja orvosolni a kormány az új keresőképtelenségi nyomtatvány bevezetésével összefüggő problémákat? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.02.19
K/15109 Mikor kapják meg a koronavírus elleni oltást azok, akiknek valamiért elmaradt a vakcinációja? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.02.19
K/15092 A Szent Margit Kórház dolgozóinak beígért többletjuttatásra miért nincs pénz, ha Semjén Zsolt vadászkiállítására van 64 milliárd forint, és harcászati járművek beszerzésére van 323 milliárd forint? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.02.18
A/15037 Mi folyik itt? Szabó Timea (Párbeszéd), Burány Sándor (Párbeszéd) 2021.02.15
K/14979 Ki és milyen célból utazott az OE-LEM lajstromszámú repülőgéppel Dubajba vagy más célállomásra 2021. február 10-én? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.02.10
K/14978 Ki és milyen célból utazott az OE-LEM lajstromszámú repülőgéppel Dubajba vagy más célállomásra 2021. február 10-én? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.02.10
K/14977 Ki és milyen célból utazott az OE-LEM lajstromszámú repülőgéppel Dubajba vagy más célállomásra 2021. február 10-én? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.02.10
K/14976 Ki és milyen célból utazott az OE-LEM lajstromszámú repülőgéppel Dubajba vagy más célállomásra 2021. február 10-én? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.02.10
K/14975 Ki és milyen célból utazott az OE-LEM lajstromszámú repülőgéppel Dubajba vagy más célállomásra 2021. február 10-én? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.02.10
K/14974 Ki és milyen célból utazott az OE-LEM lajstromszámú repülőgéppel Dubajba vagy más célállomásra 2021. február 10-én? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.02.10
K/14973 Ki és milyen célból utazott az OE-LEM lajstromszámú repülőgéppel Dubajba vagy más célállomásra 2021. február 10-én? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.02.10
K/14972 Ki és milyen célból utazott az OE-LEM lajstromszámú repülőgéppel Dubajba vagy más célállomásra 2021. február 10-én? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.02.10
K/14971 Ki és milyen célból utazott az OE-LEM lajstromszámú repülőgéppel Dubajba vagy más célállomásra 2021. február 10-én? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.02.10
K/14970 Ki és milyen célból utazott az OE-LEM lajstromszámú repülőgéppel Dubajba vagy más célállomásra 2021. február 10-én? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.02.10
K/14969 Ki és milyen célból utazott az OE-LEM lajstromszámú repülőgéppel Dubajba vagy más célállomásra 2021. február 10-én? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.02.10
K/14968 Ki és milyen célból utazott az OE-LEM lajstromszámú repülőgéppel Dubajba vagy más célállomásra 2021. február 10-én? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.02.10
K/14967 Ki és milyen célból utazott az OE-LEM lajstromszámú repülőgéppel Dubajba vagy más célállomásra 2021. február 10-én? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.02.10
K/14966 Ki és milyen célból utazott az OE-LEM lajstromszámú repülőgéppel Dubajba vagy más célállomásra 2021. február 10-én? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.02.10
K/14842 Mi lett a sorsa a tavaly beszerzett több ezer lélegeztetőgépnek? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.02.03
K/14827 Megkaphatják-e hamarabb a koronavírus elleni védőoltást a terhes nőkkel egy háztartásban élők? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.02.02
H/14728 A koronavírus-járvány kormányzati kezelésének hibáit feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Szilágyi György (Jobbik), Dr. Vadai Ágnes (DK), Szabó Timea (Párbeszéd), Schmuck Erzsébet (LMP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Varju László (DK), Mesterházy Attila (MSZP), Jakab Péter (Jobbik), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dudás Róbert (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Csányi Tamás (Jobbik), Nunkovics Tibor (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Balczó Zoltán (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Kálló Gergely (Jobbik), Gyurcsány Ferenc (DK), Sebián-Petrovszki László (DK), Dr. Oláh Lajos (DK) és 12 képviselőtársuk. 2021.01.25
H/14723 Az Európai Gyógyszerügynökség által nem engedélyezett kínai koronavírus vakcina beszerzésével és engedélyezésével kapcsolatos kormányzati tevékenységet feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Szilágyi György (Jobbik), Szabó Timea (Párbeszéd), Schmuck Erzsébet (LMP), Gyurcsány Ferenc (DK), Sebián-Petrovszki László (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Varju László (DK), Bősz Anett (DK), Arató Gergely (DK), Varga Zoltán (DK), Hajdu László (DK), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Csányi Tamás (Jobbik), Nunkovics Tibor (Jobbik), Jakab Péter (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Dudás Róbert (Jobbik), Balczó Zoltán (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Kálló Gergely (Jobbik), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) és 10 képviselőtársuk. 2021.01.25
H/14655 A gazdasági válság kezelését ellenőrző vizsgálóbizottság létrehozásáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Szilágyi György (Jobbik), Dr. Vadai Ágnes (DK), Szabó Timea (Párbeszéd), Schmuck Erzsébet (LMP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Jakab Péter (Jobbik), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dudás Róbert (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Csányi Tamás (Jobbik), Nunkovics Tibor (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Balczó Zoltán (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Kálló Gergely (Jobbik), Gyurcsány Ferenc (DK), Sebián-Petrovszki László (DK), Dr. Oláh Lajos (DK) és 12 képviselőtársuk. 2021.01.22
K/14654 Önálló intézmény marad-e a Szent Margit Kórház a veszélyhelyzet után? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.01.22
K/14641 Hogy állnak az orosz Szputnyik V vakcina klinikai vizsgálatai? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.01.20
K/14609 Mennyibe kerülne az államnak egy ember beoltása a Sinopharm által fejlesztett koronavírus vakcinával? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.01.18
K/14605 Hol tart a kínai vakcina engedélyezési eljárása? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.01.18
K/14598 Biztonságosak-e a kínai fejlesztésű vakcinák? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.01.15
H/14597 A Covid-19 elleni oltások engedélyezéséről és választhatóságáról Szabó Timea (Párbeszéd)
2021.02.23.: Korózs Lajos (MSZP)
2021.01.15
K/14594 Milyen szakmai szempontok indokolták, hogy a Honvédelmi Minisztérium fizette a miniszterelnök fiának brit katonai kurzusát? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.01.15
K/14549 Hogyan zajlik a koronavírus elleni oltásra jelentkezők rangsorolása? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.01.12
K/14548 Hogyan és mikor kaphatnak oltást, akik valamilyen ok miatt sem online, sem pedig papíron nem regisztrálnak? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.01.12
H/14535 A Covid-19 elleni oltással kapcsolatos intézkedésekről Szabó Timea (Párbeszéd)
2021.02.23.: Korózs Lajos (MSZP)
2021.01.11
K/14519 Milyen képviselete marad a klímaváltozás ügyének a magyar kormányban? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.01.08
K/14502 Miért veszik el az óbudai szakrendelők fejlesztésére szánt pénzeket? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.01.07
K/14496 Miért veszik el az óbudai szakrendelők fejlesztésére szánt pénzeket? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.01.07
K/14482 Várható-e, hogy az idős, krónikus betegek az otthonukban kapják meg a koronavírus elleni oltást? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.01.06
K/14481 Miért lett a Szent Margit Kórház az Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő része januártól, és a veszélyhelyzet után önálló marad-e az intézmény? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.01.06
K/14480 Milyen szempontok szerint döntik el, hogy mely orvosok kaphatnak a jelenleg rendelkezésre álló koronavírus elleni védőoltásból? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.01.06
K/14468 Miért zajlik lassan az egészségügyi dolgozók oltása? Szabó Timea (Párbeszéd) 2021.01.04
A/14331 Mi folyik itt? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.12.14
T/14252 Magyarország Alaptörvényének kilencedik módosítása Szabó Timea (Párbeszéd), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd) 2020.12.08
H/14199 A koronavírus elleni védekezésről Szabó Timea (Párbeszéd)
2021.02.23.: Korózs Lajos (MSZP)
2020.12.04
H/14195 A fogyatékossággal élő emberek ellátásáról Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd)
2020.12.03.: Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd)
2021.02.23.: Korózs Lajos (MSZP)
2020.12.03
K/14194 Mely vakcina kerül forgalomba hazánkban, és mikor lesz nyilvános a Nemzeti Átoltási Terv? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.12.03
K/14181 Mivel magyarázható a kórházban fekvő és a lélegeztetőgépen lévő betegek számának stagnálása? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.12.02
K/14180 Mikor biztosít a kormány költségvetési forrást a békásmegyeri HÉV-állomás akadálymentesítésére? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.12.02
K/14179 Mikor tervezi megvalósítani a kormány a békásmegyeri HÉV-állomás akadálymentesítését? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.12.02
K/14176 Miért csak 917 lélegeztetőgépet szállítottak ki a tavasszal megvásárolt 17 402 darabból? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.12.01
K/14175 Hány idősotthonban jelent meg a koronavírus? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.12.01
T/13911 Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 2011. évi CCIII. törvény módosításáról Szabó Timea (Párbeszéd)
2021.02.15.-2021.02.15.: Burány Sándor (Párbeszéd)
2020.11.24
H/13868 A gyermekek védelméről Szabó Timea (Párbeszéd)
2021.02.23.: Korózs Lajos (MSZP)
2020.11.20
H/13853 A koronavírus miatti temetkezési többletköltségek támogatásáról Szabó Timea (Párbeszéd)
2021.02.19.: Tordai Bence (Párbeszéd)
2020.11.19
K/13832 Tervezi-e a kormány a lejáró szakorvosi javaslatok meghosszabbítását? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.11.17
K/13689 Készülnek-e külön szabályok a fogyatékossággal élő emberek, az autizmus spektrumzavarral élők, az értelmi sérültek maszkhasználatával kapcsolatban? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.11.11
K/13635 Egyeztetnek-e az Európai Unió hivatalos szerveivel az orosz vakcina EU-tagországon belüli engedélyezéséről, használatáról és terjesztéséről? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.11.10
K/13634 Mikor lesz újra elérhető a tüdőgyulladás elleni védőoltás? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.11.10
K/13633 Hány egészségügyi dolgozó fertőződött meg koronavírussal? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.11.10
K/13531 Megkapják-e a négykomponensű influenza elleni oltásból az igényelt mennyiséget a házi gyermekorvosok? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.11.02
K/13530 Mely vakcinák fognak rendelkezésre állni 2021 januárjától? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.11.02
H/13494 A koronavírus-járvány elleni küzdelemről Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.10.29
K/13449 Mikor érkeznek meg a gyermekorvosi rendelőkbe a négykomponensű influenza elleni oltások? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.10.27
H/13441 A koronavírus-járvány elleni küzdelemről 2020.10.27.-2020.10.28.: Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.10.27
K/13439 Valóban leállt-e a sebészeti ellátás a Semmelweis Egyetemen? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.10.27
T/13404 A táppénz összegének emelése érdekében a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény módosításáról Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.10.26
H/13403 A koronavírus-járvány elleni küzdelemről 2020.10.26.-2020.10.26.: Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.10.26
K/13372 Kik kapnak a kormány által a piacról felvásárolt influenza elleni oltásokból? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.10.22
A/13218 Mit gondol Miniszterelnök Úr? Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd) 2020.10.12
T/13147 A családok és a nyugdíjasok fokozott támogatása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd)
2020.11.24.: Korózs Lajos (MSZP)
2020.10.02
T/13146 A kormányzat által indokolatlanul magasan tartott energiaárak igazságos csökkentése, valamint a mindenki számára megfizethető ivóvíz és energia mennyiség, mint alapvető szolgáltatás biztosítása érdekében a rezsicsökkentések végrehajtásáról szóló 2013. évi LIV. törvény módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd)
2020.11.06.: Dr. Szakács László (MSZP)
2020.10.02
T/13145 Az ingyenes koronavírus szűrés biztosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd)
2020.11.24.: Korózs Lajos (MSZP)
2020.10.02
T/13144 A koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklése, a magyar munkavállalók és vállalkozások megsegítése érdekében szükséges egyes törvények módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd)
2020.10.27.: Bangóné Borbély Ildikó (MSZP)
2020.10.27.: Molnár Gyula (MSZP)
2020.10.02
H/13143 A munkavállalói jogok kötelező oktatásával összefüggő intézkedésekről Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd)
2020.11.11.: Dr. Hiller István (MSZP)
2020.10.02
H/13097 Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2019/1158 irányelvében megfogalmazott négy hetes apasági szabadság magyar jogrendbe történő átültetésének érdekében tett intézkedések végrehajtásáról Dr. Gurmai Zita (MSZP), Bősz Anett (DK), Csárdi Antal (LMP), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Vadai Ágnes (DK), Hohn Krisztina (LMP), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Varga Zoltán (DK)
2020.09.29.: Dr. Varga László (MSZP)
2020.10.09.: Dr. Szél Bernadett (független)
2020.09.28
K/12982 Hol lesznek felállítva a Rétvári Bence Államtitkár Úr által említett mintavételi pontok? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.09.23
K/12981 Miért nem lehet kiváltani a karantént két negatív PCR-teszttel? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.09.23
T/12964 A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról Szabó Timea (Párbeszéd)
2020.10.20.: Tordai Bence (Párbeszéd)
2020.09.21
H/12963 A hódmezővásárhelyi szagártalom csökkentése érdekében Szabó Timea (Párbeszéd)
2020.10.09.: Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd)
2020.09.21
A/12938 Mi folyik itt? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.09.21
A/12930 Mi folyik itt? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.09.21
T/12892 A tizennyolcadik életévüket be nem töltött áldozatok sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények elévülési idejének növeléséről Tordai Bence (Párbeszéd)
2020.10.09.: Szabó Timea (Párbeszéd)
2020.09.16
H/12873 A Kormánynak a főváros gazdasági szereplői megsegítésével kapcsolatos halaszthatatlan feladatairól Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd)
2020.10.09.: Tordai Bence (Párbeszéd)
2020.10.13.: Molnár Gyula (MSZP)
2020.09.15
T/12846 Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény módosításáról, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség oktatási intézményeinek támogatásáról Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.09.10
K/12830 Miért engedélyezik az iskoláknak, hogy külsős cégek vegyék igénybe a tornatermeket? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.09.09
K/12829 Köze volt-e a Miniszterelnök Úr főtanácsadójának a lélegeztetőgépek beszerzéséhez? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.09.09
K/12814 Mennyibe került a magánrepülő-út és a luxusjachton töltött horvátországi nyaralás? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.09.08
K/12813 Mikor vonja vissza a kormány a 302/2019. (V. 27.) Korm. határozatot az Óbudai (Hajógyári)-sziget árvízvédelmi rendszere megvalósításának előkészítéséhez szükséges forrás biztosításáról? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.09.08
K/12779 Hány PCR-labornak van működési engedélye a magyarországi egészségügyi rendszerben? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.09.06
K/12778 Hány PCR-vizsgálat elvégzésére alkalmas gép van a laboratóriumokban? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.09.06
K/12777 Mennyi az elméleti maximális kapacitása a PCR-laboratóriumoknak? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.09.06
K/12776 Hány PCR-vizsgálat elvégzésére alkalmas laboratórium van más állami (pl. NÉBIH), egyetemi vagy kutatóintézetekben, ahol járványügyi célból a vizsgálatokat el lehetne végezni - egy gyors akkreditációt követően? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.09.06
K/12775 Mennyi PCR-vizsgálatot lehetne maximálisan naponta elvégezni Magyarországon, amennyiben minden vizsgálóhely csak ezeket a vizsgálatokat végezné? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.09.06
K/12774 A PCR-vizsgálatok esetében milyen segédanyagból, reagensből van hiány, és milyen intézkedéseket tett vagy tesz a kormányzat a hiány megszüntetésére? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.09.06
K/12773 Mit tesz a kormány a koronavírus-járvány megfékezéséért? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.09.06
H/12571 Az Óbudai (Hajógyári)-sziget árvízvédelmi rendszere megvalósításának előkészítéséhez szükséges forrás biztosításáról szóló kormányhatározat hatályon kívül helyezéséről Szabó Timea (Párbeszéd)
2020.10.13.: Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd)
2020.09.02
H/12243 A koronavírus-járvány elleni küzdelemről Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.08.31
K/12210 Pontosan mely kórházakban ápolnak koronavírusos betegeket? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.08.27
K/12193 Repült-e a nyáron miniszter vagy államtitkár az OE-LEM lajstromjelű Bombardier magángéppel? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.08.25
K/12191 Miért nem használják a Honvéd Kórházban lévő PET CT-készülékeket? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.08.25
H/12190 A koronavírus-járvány elleni hatékonyabb védekezés érdekében az új tesztelési protokollról és a kontaktuskutatás kibővítéséről 2020.08.25.-2020.08.31.: Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.08.25
K/12092 Milyen protokoll alapján készítenek koronavírustesztet a magyar kórházakban? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.08.12
K/12034 Miért nem szállítják a koronavírusos betegeket a kiskunhalasi járványkórházba? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.08.05
K/11374 Mi lesz a sorsa a kiskunhalasi járványkórháznak a koronavírus-járvány után? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.07.17
K/11373 Mi lesz a sorsa a kiskunhalasi járványkórháznak a koronavírus-járvány után? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.07.17
K/11372 Miért Kiskunhalason épült meg a járványkórház? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.07.17
K/11371 Miért Kiskunhalason épült meg a járványkórház? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.07.17
K/11370 Mennyibe került a kiskunhalasi járványkórház megépítése? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.07.17
K/11369 Mennyibe került a kiskunhalasi járványkórház megépítése? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.07.17
K/11368 Mennyibe kerültek a kiskunhalasi járványkorház berendezései? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.07.17
K/11367 Mennyibe kerültek a kiskunhalasi járványkorház berendezései? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.07.17
T/11232 A mindenki számára ingyenes internet-hozzáférés biztosításáról Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.07.06
K/11230 Milyen intézkedéseket tesz a kormány a gyermekorvosi ellátás megerősítése érdekében? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.07.06
K/11229 Miért engedélyezik a beutazást Szerbiából? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.07.06
K/11193 Mi az alapja annak a feltételezésnek, hogy az érintett önkormányzatok térítésmentesen fogják átadni Hajógyári-sziget tervezett beépítésére kiszemelt területetek? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.07.01
K/11192 Számolnak-e azzal, hogy a Hajógyári-szigetre tervezett védműrendszer miatt egy esetleges árvíz eláraszthatná a Római-partot és az észak-budai partszakaszt? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.07.01
K/11191 Mi az oka annak, hogy a kajak-kenu akadémiát a Hajógyári-szigetre tervezik, amikor az országban más, már eleve alkalmas vízparti helyek is volnának a kialakítására? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.07.01
K/11190 Mi indokolja a védműrendszer kialakítását a Hajógyári-sziget észak-keleti részén? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.07.01
H/11182 A koronavírus-járvány kezelésével kapcsolatos kormányzati döntések helyénvalóságát vizsgáló bizottság létrehozásáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Ander Balázs (Jobbik), Arató Gergely (DK), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Bősz Anett (DK), Csárdi Antal (LMP), Demeter Márta (LMP), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Varga László (MSZP), Gyurcsány Ferenc (DK), Hajdu László (DK), Hiszékeny Dezső (MSZP), Hohn Krisztina (LMP), Jakab Péter (Jobbik), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Kálló Gergely (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Nunkovics Tibor (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Sebián-Petrovszki László (DK) és 7 képviselőtársuk. 2020.06.29
K/11136 Mi indokolta 16 ezer lélegeztetőgép beszerzését? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.06.26
H/11075 A közfinanszírozott egészségügyben dolgozó orvosok bértáblájáról Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.06.19
H/11065 A közfinanszírozott egészségügyben dolgozó orvosok bértáblájáról 2020.06.19.-2020.06.19.: Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.06.19
T/11058 A külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló 2017. évi LXXVI. törvénynek az Európai Unió jogának való megfelelés érdekében történő hatályon kívül helyezéséről Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP)
2020.06.23.: Szabó Timea (Párbeszéd)
2020.06.19
K/11050 Az újraindult szűrővizsgálatok esetében átlagosan mennyit kell várniuk a betegeknek a vizsgálatok elvégzésére? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.06.18
K/11048 Mi a helyzet a lówellness-központtal? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.06.18
K/11041 Miért nincs benne a jövő évi költségvetésben a praxisközösségek kialakításának támogatása? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.06.17
K/11040 Csatlakozik-e Magyarország a Europe's Inclusive Vaccines Alliance (IVA) nevű együttműködéshez? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.06.17
H/11039 A klímaváltozás egészségügyi kockázatainak mérsékléséről Szabó Timea (Párbeszéd)
2020.10.09.: Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd)
2020.06.17
H/11038 A közfinanszírozott egészségügyben dolgozó orvosok bértáblájáról 2020.06.17.-2020.06.19.: Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.06.17
K/11037 Milyen vizsgálat folyik a zimbabwei kormányzat ügyében? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.06.17
K/11030 Hogyan alakulnak az európai országútépítések átlagos, egy kilométerre vonatkozó árai? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.06.16
K/11029 Miért osztogat a kormány 2,6 milliárdos kilométerenkénti költségen épülő autóútra megrendeléseket a járvány alatt? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.06.16
K/10966 Kinek lesz kötelező a koronavírus elleni védőoltás? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.06.11
K/10955 Kinek lesz kötelező a koronírus elleni védőoltás? 2020.06.10.-2020.06.11.: Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.06.10
K/10931 Mikor szűnik meg az egészségügyben dolgozók külföldre utazásának korlátozása? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.06.08
K/10927 Hogyan kapják meg az egyszeri bérkiegészítést a vállalkozóként dolgozó háziorvosok? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.06.08
H/10926 A közfinanszírozott egészségügy és a magánegészségügy dolgozóinak, valamint a gyógyszerészeknek, továbbá a szociális szféra dolgozóinak egyszeri bérkiegészítéséről Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.06.08
A/10825 Mi folyik itt? Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd) 2020.06.02
A/10824 Mi folyik itt? Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd) 2020.06.02
H/10800 A praxisközösségekről, valamint a csoportpraxisokról Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.06.01
K/10799 Az újraindult szűrővizsgálatok esetében átlagosan mennyit kell várniuk a betegeknek a vizsgálatok elvégzésére? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.06.01
K/10763 Igényelt-e bérkiegészítő támogatást a Hunguest Hotels, mielőtt elbocsátott 850 embert? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.05.28
K/10761 A beszerzett egészségügyi védőeszközök közül melyek nem rendelkeznek CE-minősítéssel? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.05.28
K/10751 Mire költi a kormány az elhalasztott Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra szánt forrásokat? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.05.27
T/10595 Köszönet, tisztelet és elismerés Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.05.16
T/10549 A Büntető Törvénykönyv módosításáról Szabó Timea (Párbeszéd)
2020.05.14.: Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd)
2020.05.14.: Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd)
2020.05.14.: Tordai Bence (Párbeszéd)
2020.05.14.: Burány Sándor (Párbeszéd)
2020.05.14
T/10533 Az ápolók béremeléséről, Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény módosításáról Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.05.13
K/10520 Visszahelyezi a leváltott székesfehérvári igazgatót? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.05.12
K/10519 Ki ellenőrzi itthon a beszerzett lélegeztetőgépek minőségét? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.05.12
K/10511 Mi az oka a kétes minőségű lélegeztetőgépek beszerzésének, és hogyan képesek érvényesíteni a minőségbiztosítási szempontokat? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.05.12
K/10507 Pontosan milyen egészségügyi célt szolgál a koronavírussal fertőzött betegek Budapestre szállításáról szóló rendelkezés? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.05.12
A/10484 Mi folyik itt? Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd) 2020.05.11
A/10483 Mi folyik itt? Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd) 2020.05.11
K/10473 Van-e bármilyen szigorítás a vérplazma-exporttal kapcsolatban? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.05.08
K/10472 Megjelent-e a koronavírus fertőzés a gyermekotthonokban? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.05.08
K/10471 Hogyan segíti a kormány az egészségügyi szolgáltatókat? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.05.08
K/10434 Hogyan zajlik a koronavírus tesztek minőségellenőrzése? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.05.05
K/10433 A szakrendelőkbe, kórházakba vizsgálatokra érkező betegek hol tudnak koronavírus tesztet csináltatni? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.05.05
K/10426 Milyen védőeszköz beszerzések történtek a veszélyhelyzet kihirdetése óta? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.05.05
K/10341 Mi lesz a felnőtt fogyatékos otthonok lakóival és gondozóival? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.04.30
K/10340 Miért bánnak méltatlanul az átvezényelt egészségügyi dolgozókkal? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.04.30
K/10339 Ki lesz a felelős azért, ha egy hazaküldött beteg meghal? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.04.30
K/10338 Ki ellenőrzi a külföldről vásárolt védőfelszerelések minőségét? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.04.30
K/10337 Mikor kapják meg az egészségügyi dolgozók a beígért bruttó 500 ezer forintos juttatást? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.04.30
K/10336 Hogyan tudja ellátni a jövőben a feladatait a Fejér Megyei Szent György Kórház? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.04.30
K/10335 Az ágyfelszabadítások során pontosan, számszerűen hány embert küldtek haza az intézmények? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.04.30
K/10334 Lesz-e tömeges tesztelés Magyarországon? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.04.30
K/10333 Mikorra várja a kormány a járvány tetőzését? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.04.30
K/10332 A vérplazma-terápián kívül milyen kezelési módszerekkel kísérleteznek a hazai intézményekben? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.04.30
K/10331 Milyen támogatást kapnak az egészségügyben dolgozók az egyszeri bruttó 500 ezer forinton kívül? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.04.30
K/10330 Miért volt szükség minden kórházban ágyfelszabadításra, ha közben épült járványkórház? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.04.30
K/10329 Miért a szülőnek kell igazolnia, hogy az óvodába vagy bölcsődébe járó gyermeke nem fertőzött? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.04.30
K/10285 Az önkormányzati szakszolgálatoktól behívott egészségügyi szakemberek és az őket foglalkoztató önkormányzatok számíthatnak-e a kormány segítségére? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.04.27
K/10249 A vadászati kiállítás költségei helyett miért nem a járványügyi alapot növelte a kormány 1,677 milliárddal? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.04.24
K/10248 Milyen pénzbeli támogatást tervez nyújtani a kormány a bevétel nélkül maradt önfoglalkoztatók jövedelempótlása érdekében? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.04.24
K/10247 Milyen pénzbeli támogatást tervez nyújtani a kormány a gyesben részesülő anyáknak és apáknak? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.04.24
K/10214 Az akkreditált laboratóriumokban melyik nap hány koronavírus-fertőzéssel kapcsolatos vizsgálatot végeztek? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.04.21
A/10164 Mi folyik itt? Szabó Timea (Párbeszéd), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) 2020.04.20
A/10163 Mi folyik itt? Szabó Timea (Párbeszéd), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) 2020.04.20
K/10142 Tervezi-e a kormány, hogy segítsen azon szülőknek, akiknek az otthoni munkavégzését a munkáltatója nem engedélyezi? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.04.17
K/10141 A veszélyhelyzet elrendelése óta mennyivel nőtt a táppénzes állományban lévők száma a legfrissebb adatok szerint, összehasonlítva elmúlt év hasonló időszakához képest? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.04.17
K/10140 Hogyan kívánja segíteni a kormány azokat a dolgozókat, akiket nem érint a szűkre szabott bértámogatási programja és a már meglévő egyéb pénzbeli támogatások? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.04.17
K/10137 A civil szektorban dolgozó 40 ezer munkavállalót miért nem akarja megmenteni a kormány? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.04.17
T/10110 A válságkezelő alapjövedelem bevezetéséről Tordai Bence (Párbeszéd), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.04.15
T/10109 A félmilliárd forintot meghaladó vagyonnal rendelkezőket érintő szolidaritási járványadóról Tordai Bence (Párbeszéd), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.04.15
K/10108 Miért kell felszabadítani a kórházi ágyak 60 százalékát? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.04.15
A/10065 Mi folyik itt? Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd) 2020.04.14
K/9968 Miért kell a panaszosnak tájékoztatást adnia arról a Szent Imre kórház előszűrésén, hogy állt-e kezelés alatt az intézmény sebészeti vagy érsebészeti részlegén az előszűrést megelőző két hétben? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.04.02
A/9868 Mi folyik itt? Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd) 2020.03.30
T/9840 A koronavírus elleni védekezésre való felhatalmazásról Szabó Timea (Párbeszéd), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd) 2020.03.25
H/9835 A lakhelyelhagyási korlátozásról Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd) 2020.03.24
H/9792 A Társadalomvédelmi Akciótervről Szabó Timea (Párbeszéd), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd) 2020.03.21
A/9549 Mi folyik itt? Szabó Timea (Párbeszéd), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) 2020.03.09
H/9446 Az Isztambuli Egyezményhez való halaszthatatlan csatlakozásról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bősz Anett (DK), Demeter Márta (LMP), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Dr. Szél Bernadett (független), Dr. Vadai Ágnes (DK), Gyurcsány Ferenc (DK), Hohn Krisztina (LMP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd)
2020.03.02.: Dr. Gurmai Zita (MSZP)
2020.03.02
H/9359 A családon belüli erőszak megelőzéséről Szabó Timea (Párbeszéd), Bősz Anett (DK), Demeter Márta (LMP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Vadai Ágnes (DK), Hohn Krisztina (LMP), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Schmuck Erzsébet (LMP), Tordai Bence (Párbeszéd) 2020.02.25
H/9354 A nők és férfiak közötti bérszakadék mérsékléséről Dr. Gurmai Zita (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP)
2020.02.25.: Kunhalmi Ágnes (MSZP)
2020.02.27.: Szabó Timea (Párbeszéd)
2020.03.05.: Tordai Bence (Párbeszéd)
2020.09.21.: Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd)
2020.09.25.: Burány Sándor (Párbeszéd)
2020.09.25.: Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd)
2020.02.24
K/9292 Hány ideiglenes távoltartásról szóló határozatot hozott a rendőrség az elmúlt négy évben? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.02.19
H/9247 A légszennyezettség esetén elrendelt füstköd-riadó terv (szmogriadó) szigorításával összefüggő intézkedésekről Szabó Timea (Párbeszéd)
2020.04.24.: Tordai Bence (Párbeszéd)
2020.02.17
A/9225 Mi folyik itt? Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd) 2020.02.17
K/9106 Támogatja-e a Miniszterelnök a "Becsület napja" nevű neonáci rendezvényt? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.02.10
K/9012 Milyen megfontolások alapján vetették el a levegő minőségét javító intézkedéseket? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.02.03
K/8965 Hányszor rendelt el a rendőrség azonnali távoltartást 2019-ben? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.01.29
K/8958 Milyen megállapításai vannak Szent Margit Kórházban lefolytatott vizsgálatnak? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.01.29
K/8936 Hogy áll az Óbudai Gázgyár kármentesítése? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.01.27
T/8930 Az önálló zöld csúcsminisztérium felállításáról Szabó Timea (Párbeszéd), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd) 2020.01.27
K/8929 Miért menesztették a Szent Margit Kórház igazgatóját? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.01.27
T/8920 A Közszolgálati Kódexnek közmédiában való érvényesítéséről, valamint a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény módosításáról Szabó Timea (Párbeszéd)
2020.05.29.: Tordai Bence (Párbeszéd)
2020.01.24
K/8901 Változik-e az M0-ás gyorsforgalmi útjának nyomvonala? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.01.23
K/8900 Mi lesz a sorsa az Óbudai-sziget műemlékeinek? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.01.23
K/8899 Miért támogatja a kormány a hálapénzt? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.01.23
K/8879 Pontosan hány ember vesztette életét kihűlés miatt országosan? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.01.20
K/8878 Kifizeti-e a kormány a kórházak adósságállományát? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.01.20
H/8831 A szélerőművek létesítésének korlátozásának feloldásáról Szabó Timea (Párbeszéd)
2020.02.21.: Tordai Bence (Párbeszéd)
2020.01.15
K/8807 Várható-e, hogy amint a megegyezésre jutnak a tagállamok és az Európai Bizottság a 2021-2027 közötti uniós finanszírozási időszak költségvetése kapcsán, a magyar kormány nem tervez majd támogatást allokálni budapesti fejlesztésekre? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.01.14
K/8784 Mit tesz a kormány a fagyhalálok elkerülése érdekében? Szabó Timea (Párbeszéd) 2020.01.13
T/8587 A felügyeleti jog megszüntetésének átalakitásáról Szabó Timea (Párbeszéd)
2021.02.25.: Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd)
2019.12.17
K/8558 Veszélyben van-e a biztonságos betegellátás a szabadságolások és sorozatos felmondások miatt? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.12.16
H/8443 Az Isztambuli Egyezményhez való halaszthatatlan csatlakozásról Dr. Gurmai Zita (MSZP), Bősz Anett (DK), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Vadai Ágnes (DK), Gyurcsány Ferenc (DK), Hohn Krisztina (LMP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd)
2019.12.10.: Dr. Lukács László György (Jobbik)
2019.12.10.: Dr. Szél Bernadett (független)
2019.12.16.: Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik)
2020.02.17.: Kunhalmi Ágnes (MSZP)
2019.12.09
K/8442 Mikor emeli a kormány a háziorvosok mellett dolgozó szakemberek bérét? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.12.09
A/8439 Mi folyik itt? Szabó Timea (Párbeszéd), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) 2019.12.09
H/8374 A fogyatékossággal élő emberek ellátásáról Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.12.03
K/8347 Tervezi-e a kormány az egészségkárosodásra vonatkozó szabályozások felülvizsgálatát? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.12.02
H/8191 A munkavállalók szociális biztonságának megerősítéséről és a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek érvényre juttatásáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Arató Gergely (DK), Balczó Zoltán (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Bencsik János (Jobbik), Bősz Anett (független), Csányi Tamás (Jobbik), Csárdi Antal (LMP), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Gréczy Zsolt (DK), Gyurcsány Ferenc (DK), Hajdu László (DK), Hiszékeny Dezső (MSZP), Jakab Péter (Jobbik), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Nunkovics Tibor (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Schmuck Erzsébet (LMP), Sneider Tamás (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Szabó Szabolcs (független), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Szilágyi György (Jobbik) és 2 képviselőtársuk. 2019.11.20
T/8190 A rabszolgatörvény hatályon kívül helyezése Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Arató Gergely (DK), Balczó Zoltán (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Bencsik János (Jobbik), Bősz Anett (független), Csányi Tamás (Jobbik), Csárdi Antal (LMP), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Gréczy Zsolt (DK), Gyurcsány Ferenc (DK), Hajdu László (DK), Hiszékeny Dezső (MSZP), Jakab Péter (Jobbik), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Nunkovics Tibor (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Schmuck Erzsébet (LMP), Sneider Tamás (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Szabó Szabolcs (független), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd) és 3 képviselőtársuk. 2019.11.20
K/8175 Megbukott a "Fertő tó komplex működése" projekt? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.11.19
A/8140 Mi folyik itt? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.11.18
K/8137 Valóban megszűnik-e több vidéki kórház aktív ellátása? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.11.18
K/8100 Mennyibe került Orbán Vikor focis videója? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.11.15
K/8004 Miért vezetett be létszámstopot az egészségügyben a kormány? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.11.12
T/7991 Magyarország Alaptörvényének nyolcadik módosításáról, az önálló közigazgatási bíráskodás megszüntetéséről Szabó Timea (Párbeszéd), Burány Sándor (Párbeszéd), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd) 2019.11.11
H/7961 Az új Fővárosi Közgyűlés által elfogadott átláthatósági rendelkezések érvényesítéséről a magyarországi önkormányzatoknál Szabó Timea (Párbeszéd)
2019.11.22.: Tordai Bence (Párbeszéd)
2019.11.25.: Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd)
2019.11.07
H/7960 Az új Fővárosi Közgyűlés által elfogadott rendelkezések magyarországi érvényesítéséről Szabó Timea (Párbeszéd)
2019.11.25.: Tordai Bence (Párbeszéd)
2019.11.07
P/7838 Az északkelet-szíriai török hadműveletről és annak következményeiről Dr. Tóth Bertalan (MSZP)
2019.10.29.: Mesterházy Attila (MSZP)
2019.10.30.: Dr. Gurmai Zita (MSZP)
2019.10.31.: Gyurcsány Ferenc (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Gréczy Zsolt (DK), Arató Gergely (DK), Varju László (DK)
2019.10.31.: Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd)
2019.11.04.: Jakab Péter (Jobbik)
2019.11.04.: Dr. Harangozó Tamás (MSZP)
2019.11.04.: Csárdi Antal (LMP), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP)
2019.11.05.: Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Burány Sándor (Párbeszéd)
2019.11.08.: Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd)
2019.10.29
A/7754 Mi folyik itt? Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd) 2019.10.21
H/7730 A szegénység felszámolásáról Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.10.18
K/7723 Mikor kezd bele a kormány a korábban már beígért kórházi fertőzések elleni fellépésbe? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.10.17
T/7698 Az olimpiai életjáradék erkölcstelen magatartás miatti megvonásáról Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.10.15
K/7673 Mennyire férnek bele a drogos orgiák és a cserébe elosztogatott közpénz a keresztény szabadságba? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.10.10
K/7670 Mennyire férnek bele a drogos orgiák és a cserébe elosztogatott közpénz a keresztény szabadságba? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.10.09
K/7633 Felmerülhet-e Ön szerint az összefonódás, kartellezés gyanúja a kézilabdacsarnokokat építő győztes cégek esetében? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.10.07
K/7551 Mi lesz a sorsa azoknak az állami bérlakásoknak, amelyeket egy kiszivárgott törvénymódosítás szerint akár turisztikai célok elérése érdekében elvehetnek a bérlőktől? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.25
K/7532 Miért nem teljesíti a kormány az orvosok követeléseit? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.23
K/7530 Milyen eszközökkel csökkentené a kormány a gyermekszegénységet? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.20
K/7529 Hogyan fejlesztené a kormány az egyre súlyosabb helyzetben lévő gyermekegészségügyi szakellátást? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.20
K/7528 Figyelembe veszi-e és végrehajtja-e a kormány a magyar civilek által készített gyermekjogi jelentés javaslatait? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.20
K/7527 Milyen tanúságokat vont le a Kormány a kisdiverz pályázatok felfüggesztése után? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.20
K/7507 Miért kényszerítik rá a kerületi önkormányzatokat, hogy megvegyék a betöltetlen háziorvosi praxisokat? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.19
K/7506 Miért árverezik el a Budai Egészségközpont épületét? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.19
K/7503 A budapesti szavazók megzsarolásával felérő kijelentéseiért tervezi a lemondását, bocsánatkérést vagy visszavonja ezeket a kijelentéseket? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.19
H/7431 Az euró magyarországi bevezetésének előkészítéséről Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd)
2019.09.12.-2019.12.02.: Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd)
2019.09.12.-2019.09.18.: Szabó Timea (Párbeszéd)
2019.09.12.-2019.12.02.: Tordai Bence (Párbeszéd)
2019.09.12
H/7380 Az éghajlatváltozási veszélyhelyzetből fakadó, halasztást nem tűrő feladatokról Schmuck Erzsébet (LMP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Hadházy Ákos (független), Dr. Szél Bernadett (független), Dr. Vadai Ágnes (DK), Nunkovics Tibor (Jobbik), Szabó Timea (Párbeszéd)
2019.12.02.: Dr. Keresztes László Lóránt (LMP)
2019.09.05
K/7376 Hogyan indult a tanévkezdés a Bajai Tankerületben? Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7375 Hogyan indult a tanévkezdés a Balassagyarmati Tankerületben? Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7374 Hogyan indult a tanévkezdés a Balatonfüredi Tankerületben? Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7373 Hogyan indult a tanévkezdés a Békéscsabai Tankerületben? Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7372 Hogyan indult a tanévkezdés a Belső-Pesti Tankerületben? Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7371 Hogyan indult a tanévkezdés a Berettyóújfalui Tankerületben? Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7370 Hogyan indult a tanévkezdés a Ceglédi Tankerületben? Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7369 Hogyan indult a tanévkezdés a Debreceni Tankerületben? Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7368 Hogyan indult a tanévkezdés a Dél-Budai Tankerületben? Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7367 Hogyan indult a tanévkezdés a Dél-Pesti Tankerületben? Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7366 Hogyan indult a tanévkezdés a Dunakeszi Tankerületben? Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7365 Hogyan indult a tanévkezdés a Dunaújvárosi Tankerületben? Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7364 Hogyan indult a tanévkezdés az Egri Tankerületben? Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7363 Hogyan indult a tanévkezdés az Esztergomi Tankerületben? Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7362 Hogyan indult a tanévkezdés az Érdi Tankerületben? Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7361 Hogyan indult a tanévkezdés az Észak-Pesti Tankerületben? Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7360 Hogyan indult a tanévkezdés a Győri Tankerületben? Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7359 Hogyan indult a tanévkezdés a Gyulai Tankerületben? Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7358 Hogyan indult a tanévkezdés a Hajdúböszörményi Tankerületben? Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7357 Hogyan indult a tanévkezdés a Hatvani Tankerületben? Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7356 Hogyan indult a tanévkezdés a Hódmezővásárhelyi Tankerületben? Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7355 Hogyan indult a tanévkezdés a Jászberényi Tankerületben? Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7354 Hogyan indult a tanévkezdés a Kaposvári Tankerületben? Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7353 Hogyan indult a tanévkezdés a Karcagi Tankerületben? Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7352 Hogyan indult a tanévkezdés a Kazincbarcikai Tankerületben? Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7351 Hogyan indult a tanévkezdés a Kecskeméti Tankerületben? Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7350 Hogyan indult a tanévkezdés a Kiskőrösi Tankerületben? Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7349 Hogyan indult a tanévkezdés a Közép-Budai Tankerületben? Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7348 Hogyan indult a tanévkezdés a Közép-Pesti Tankerületben? Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7347 Hogyan indult a tanévkezdés a Mátészalkai Tankerületben? Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7346 Hogyan indult a tanévkezdés a Mezőkövesdi Tankerületben? Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7345 Hogyan indult a tanévkezdés a Miskolci Tankerületben? Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7344 Hogyan indult a tanévkezdés a Mohácsi Tankerületben? Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7343 Hogyan indult a tanévkezdés a Monori Tankerületben? Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7342 Hogyan indult a tanévkezdés a Nagykanizsai Tankerületben? Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7341 Hogyan indult a tanévkezdés a Nyíregyházi Tankerületben? Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7340 Hogyan indult a tanévkezdés a Pápai Tankerületben? Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7339 Hogyan indult a tanévkezdés a Salgótarjáni Tankerületben? Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7338 Hogyan indult a tanévkezdés a Sárospataki Tankerületben? Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7337 Hogyan indult a tanévkezdés a Sárvári Tankerületben? Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7336 Hogyan indult a tanévkezdés a Siófoki Tankerületben? Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7335 Hogyan indult a tanévkezdés a Soproni Tankerületben? Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7334 Hogyan indult a tanévkezdés a Szegedi Tankerületben? Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7333 Hogyan indult a tanévkezdés a Székesfehérvári Tankerületben? Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7332 Hogyan indult a tanévkezdés a Szekszárdi Tankerületben? Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7331 Hogyan indult a tanévkezdés a Szerencsi Tankerületben? Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7330 Hogyan indult a tanévkezdés a Szigetszentmiklósi Tankerületben? Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7329 Hogyan indult a tanévkezdés a Szigetvári Tankerületben? Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7328 Hogyan indult a tanévkezdés a Szolnoki Tankerületben? Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7327 Hogyan indult a tanévkezdés a Szombathelyi Tankerületben? Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7326 Hogyan indult a tanévkezdés a Tamási Tankerületben? Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7325 Hogyan indult a tanévkezdés a Tatabányai Tankerületben? Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7324 Hogyan indult a tanévkezdés a Váci Tankerületben? Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7323 Hogyan indult a tanévkezdés a Veszprémi Tankerületben? Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7322 Hogyan indult a tanévkezdés a Zalaegerszegi Tankerületben? Tordai Bence (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7311 Miért nem kaphatnak a fiú tanulók is ingyenes HPV elleni védőoltást? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.05
K/7306 Hogyan indult a tanévkezdés az Észak-Budapesti Tankerületben? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.04
K/7302 Milyen eredményei vannak a "kisdiverz" pályázat kapcsán indult nyomozásoknak? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.04
K/7297 Mi lesz a Zala Megyei Szent Rafael Kórház Szívsebészeti Osztályával? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.04
H/7296 A külföldről érkező szennyvíziszap hazánkban történő lerakásának körülményeit feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról Nunkovics Tibor (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Balczó Zoltán (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Bencsik János (Jobbik), Burány Sándor (Párbeszéd), Csányi Tamás (Jobbik), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Hiszékeny Dezső (MSZP), Jakab Péter (Jobbik), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Magyar Zoltán (Jobbik), Mesterházy Attila (MSZP), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Molnár Gyula (MSZP), Pintér Tamás (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Szilágyi György (Jobbik) és 1 képviselőtársuk. 2019.09.04
K/7289 Mit tesz a kormány azért, hogy a budapesti hajózás ne szennyeze a budapesti levegőt? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.09.03
H/7269 Az egyes kormányzati szoftverlicensz beszerzések körülményeinek tisztázására, valamint az ezekkel kapcsolatos korrupció feltárását szolgáló vizsgálóbizottság létrehozásáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Arató Gergely (DK), Balczó Zoltán (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Bencsik János (Jobbik), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. László Imre (DK), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Gréczy Zsolt (DK), Gyurcsány Ferenc (DK), Hajdu László (DK), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Molnár Gyula (MSZP), Nunkovics Tibor (Jobbik), Pintér Tamás (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd) és 2 képviselőtársuk. 2019.09.02
K/7109 Hogyan kívánják megoldani, hogy hőség idején a héveken is elviselhető klímában utazhassanak az emberek? Tervezik-e új szerelvények beszerzését például a H5-ös vonalra? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.08.13
T/7021 A klímavészhelyzet kihirdetéséről Tordai Bence (Párbeszéd)
2019.11.15.: Burány Sándor (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd)
2019.08.01
K/6569 Van-e elegendő konakion készítmény az országban? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.06.20
A/6519 Mit gondol Miniszterelnök Úr? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.06.17
H/6491 Az Úzvölgyében történt provokáció és jogsértések elleni fellépésről Gyöngyösi Márton (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Bencsik János (Jobbik), Burány Sándor (Párbeszéd), Csányi Tamás (Jobbik), Csárdi Antal (LMP), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Jakab Péter (Jobbik), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Magyar Zoltán (Jobbik), Mesterházy Attila (MSZP), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Pintér Tamás (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Schmuck Erzsébet (LMP), Sneider Tamás (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Szilágyi György (Jobbik), Tordai Bence (Párbeszéd) 2019.06.13
A/6440 Mi folyik itt? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.06.11
K/6397 Epilepszia, sokkal több embert érint, mint az gondolnánk. Mennyi neurologus szakember hiányzik a rendszerből? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.06.06
K/6396 Sokkal több embert érint az epilepszia, mint azt gondolnánk! Magyarországon pontosan mennyi epilepsziás beteget tartanak számon és ebből mennyi a gyermek? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.06.06
H/6307 Orbán Viktor miniszterelnök felelőssége a magyar média külföldiek által segített felvásárlásának ügyében és az ehhez kapcsolódó korrupciós ügyletekben Gyöngyösi Márton (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Arató Gergely (DK), Bana Tibor (Jobbik), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Bencsik János (Jobbik), Csányi Tamás (Jobbik), Csárdi Antal (LMP), Demeter Márta (LMP), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. László Imre (DK), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Gréczy Zsolt (DK), Gyurcsány Ferenc (DK), Hajdu László (DK), Jakab Péter (Jobbik), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Magyar Zoltán (Jobbik), Mesterházy Attila (MSZP), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Molnár Gyula (MSZP), Pintér Tamás (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik) és 10 képviselőtársuk. 2019.05.31
K/6270 Lesz-e elegendő hatóanyag és a kijelölt határidőig eljut-e a bárányhimlő elleni oltás a házi gyermekorvosokhoz? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.05.29
K/6269 Mit akar tenni a kormány a Dunában lévő antibiotikum-mennyiség csökkentéséért? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.05.29
K/6268 Mikor rendezi a kormány a kórházak adósságait? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.05.29
K/6267 Milyen indokok alapján kapott Habony Árpád diplomata-útlevelet? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.05.29
K/6213 Mit kívánnak tenni annak érdekében, hogy a nemzeti parki védett erdőkben ne gazdasági célú fakitermelés, hanem csak természetvédelmi kezelés történjen? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.05.23
K/6175 Mi a Miniszterelnök Úr álláspontja az Óbudai-sziget beépítése kapcsán? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.05.21
K/6171 Miért törölte a kormány a világörökségi státuszra javasolt helyszínek közül az Óbudai-szigetet? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.05.20
K/6170 Miniszterelnökként elhatárolódik-e a gyűlöletkeltő és rasszista plakátoktól? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.05.20
K/6154 Valóban elhasználódtak és hiányosak a sugárvédelmi eszközök a Péterfy Kórházban? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.05.16
H/6134 Az egészségüyi dolgozók bérének európai szintre emeléséről Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.05.14
H/6112 A mentőápolók béremeléséről és munkakörülményeik javításáról Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.05.13
K/6108 Név szerint kik bírálták el a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által indított, összesen 300 milliárd forintos Kisfaludy hotel- és panziófejlesztési programra beérkezett pályázatokat? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.05.13
T/6096 Egyes törvényeknek az édesanyák támogatásához szükséges módosításáról Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.05.10
K/6095 Hány mentőápoló hiányzik budapesten és a kelet-magyarországi régióban? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.05.10
T/5907 A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvénynek a devizaalapú hitelszerződésekkel kapcsolatos kilakoltatások felfüggesztése érdekében szükséges módosításáról Dr. Szél Bernadett (független), Kunhalmi Ágnes (MSZP)
2019.04.29.: Szabó Timea (Párbeszéd)
2019.04.18
T/5905 A gyermekes családok hajléktalanságának a megelőzéséhez szükséges egyes törvénymódosításokról Szabó Timea (Párbeszéd), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd)
2019.04.23.: Szabó Szabolcs (független)
2019.04.23.: Dr. Szél Bernadett (független)
2019.04.24.: Csárdi Antal (LMP)
2019.04.18
K/5904 A devizahitelek megoldatlansága és a több százezer banki követelésből származó végrehajtási eljárásra tekintettel, az 1994 . évi LIII. a bírósági végrehajtásról szól ó törvényben foglaltak alapján, valamint a 2019 .04.30. napját követő kilakoltatási moratórium lejárta, Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.04.18
A/5566 Mit gondol Miniszterelnök Úr? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.04.01
K/5504 Miért nem foglalkozik érdemben a rendőrség az utcán heverő állati maradványok problémájával? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.03.26
K/5503 Van-e helye Pócs Jánosnak az Országgyűlésben? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.03.26
H/5471 Az otthonápolás fokozottabb elismerése érdekében szükséges egyes intézkedésekről Varju László (DK), Bősz Anett (független), Mesterházy Attila (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Ungár Péter (LMP)
2019.03.25.: Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik)
2019.03.25.: Hohn Krisztina (LMP)
2019.03.25
H/5360 A magyar lakosság egészségi állapotának javításáról és az egészségügyi rendszer fejlesztésével kapcsolatos feladatokról Dr. László Imre (DK), Bősz Anett (független), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Szél Bernadett (független), Hohn Krisztina (LMP), Korózs Lajos (MSZP), Szabó Szabolcs (független), Szabó Timea (Párbeszéd)
2019.03.22.: Arató Gergely (DK)
2019.03.18
K/5347 Mi a terve a kormánynak a Hajógyári szigettel és milyen eredménnyel zárult a pályázat ? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.03.18
K/5346 Mit kívánnak tenni annak érdekében, hogy a rekreációs és sport célú közösségi létesítmények folyamatosan, biztonságos és esztétikus állapotban a helyi lakosság és az egész budapesti közönség rendelkezésére álljanak ? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.03.18
K/5345 Hogyan kívánnak fellépni az óbudai Csúcshegyen az illegális hulladéklerakók felszámolása, a környezet megtisztítása és a további lerakások megakadályozása érdekében nagy István ? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.03.18
K/5344 Mikor várható az eddigi tapasztalatok és panaszok értékelése nyomán a térség közösségi közlekedésének felülvizsgálata és korrekciója ? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.03.18
K/5343 Mikortól és milyen formában számíthat a kerület lakossága a villamoshálózat továbbfejlesztésére vonatkozó kormányzati ígéretek teljesítésére? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.03.18
A/5338 Mit gondol Miniszterelnök Úr? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.03.18
K/5332 Megszűnt-e a gyorshajtások száma a kamerák felszerelésének következtében a Szentendrei úton? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.03.18
K/5049 Mit tesz a kormány az érsebészek számának növelése érdekében? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.03.05
A/5018 Mi folyik itt? Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd) 2019.03.04
K/4997 Miért csak a tehetős családokat támogatja a kormány? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.03.01
K/4996 Milyen garanciákat nyújt a kormány azzal kapcsolatban, hogy az anya ne veszítse el a munkahelyét a gyermeknevelés alatt? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.03.01
T/4995 Egyes törvényeknek a gyermekvállalás támogatásához szükséges módosításáról Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.03.01
T/4994 Egyes törvényeknek a gyermekvállalás támogatásához szükséges módosításáról 2019.03.01.-2019.03.01.: Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.03.01
H/4992 A gyermekvállalás támogatásáról Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.03.01
K/4845 Támogatja-e a kormány egy Budapesttől távolabb lévő új "fapados" reptér létrehozását a budapesti légiforgalom csökkentésének érdekében a diszkont légiforgalom és teherforgalom kiszolgálása céljából? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.02.27
K/4815 Mi lesz a fóti gyermekotthon lakóival? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.02.26
K/4814 Miért rúgták ki a János korház főigazgatóját? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.02.26
K/4813 Mit tesz a kormány azért, hogy az apák is kivegyék a részüket a gyermeknevelésből? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.02.26
K/4547 Mi indokolja, hogy egyszerre kívánják felbontani a Szentendrei utat és a Flórián téri felüljárót? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.02.14
K/4265 Milyen feltételek esetén mentesülhetnek a keresetplafon alól az átmeneti bányászjáradékban részesülők? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.01.21
K/4236 Felkészült-e a kormány az idei influenzaszezonra? Szabó Timea (Párbeszéd) 2019.01.17
K/3905 Miért nem alkalmazták az Európai Parlament és a Tanács 2014/17/ЕU Irányelvét (2014. február 4.) az utána elfogadott devizahiteles törvényekben? Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.12.05
T/3841 Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről szóló 2018. évi L. törvény módosítása az egészségügyi szakdolgozók bérrendezéséről Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.11.30
K/3813 Miért kellett bezárni a Honvédkórház koraszülött osztályát? Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.11.29
T/3787 December 24-e munkaszüneti nappá történő nyilvánításával összefüggő egyes törvények módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP)
2018.12.05.: Szabó Timea (Párbeszéd)
2018.12.05.: Tordai Bence (Párbeszéd)
2018.12.05.: Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd)
2018.12.05.: Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd)
2018.11.28
H/3731 A magyar állami szerveknek a volt macedón miniszterelnök jogerős bírósági ítélet előli Magyarországra szökésében történő közreműködését és érintettségét feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról Szabó Timea (Párbeszéd), Demeter Márta (LMP), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Jakab Péter (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Kepli Lajos (Jobbik), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Pintér Tamás (Jobbik), Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Csárdi Antal (LMP), Ungár Péter (LMP), Hohn Krisztina (LMP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP) és 11 képviselőtársuk. 2018.11.26
T/3697 A miniszterelnök, a miniszter, az államtitkár, a kormánybiztos, a miniszterelnöki biztos, a miniszterelnöki megbízott vagy a miniszteri biztos képviselő tiszteletdíjával kapcsolatban az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény módosításáról Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.11.26
A/3696 Mi folyik itt Miniszterelnök Úr? Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.11.26
A/3695 Mi folyik itt? Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.11.26
H/3669 Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról Dr. Gurmai Zita (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Bősz Anett (független), Dr. Szél Bernadett (független), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik), Schmuck Erzsébet (LMP), Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.11.23
A/3579 Mit gondol Miniszterelnök úr? Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.11.19
K/3532 Miért kell a vízfogyasztást csökkenteni az egészségügyi intézményekben? Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.11.14
K/3481 Ki hozott és milyen formában döntést arról, hogy a közigazgatás modernizációja érdekében szükséges intézkedésekről szóló 1535/2018. (X. 29.) Korm. határozat 1. pontjában elrendelt létszámcsökkentés az Agrárminisztérium egyes szervezeti egységeit hány fővel érinti? Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.11.13
K/3350 Mikor készül el az M0-s autóút északi szakasza? Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.11.06
A/3310 Mire készül a Kormány? Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.11.05
A/3111 Mi folyik itt? Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.10.29
T/3046 Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről szóló 2018. évi L. törvény módosítása az Óbudai Gázgyár kármentesítésének érdekében Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.10.25
K/2983 Miért engedélyezi az önkormányzat a debreceni MÁV-területen a terményátfejtést? Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.10.24
H/2959 Az Oktatási Minimum Programról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Arató Gergely (DK), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Bősz Anett (független), Csárdi Antal (LMP), Demeter Márta (LMP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Dr. László Imre (DK), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Szél Bernadett (független), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Varga László (MSZP), Gréczy Zsolt (DK), Gyurcsány Ferenc (DK), Hajdu László (DK), Hiszékeny Dezső (MSZP), Hohn Krisztina (LMP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Schmuck Erzsébet (LMP), Szabó Szabolcs (független), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Székely Sándor (DK), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Ungár Péter (LMP), Varju László (DK) 2018.10.24
A/2951 Miért kerül 1,7 milliárd forintba 1 darab mammográfiás szűrőbusz? Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.10.24
K/1950 Indul-e vizsgálat a Kardiológiai Intézetben történt haláleset miatt és lemond-e a miniszter? Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.10.08
A/1937 Meddig pusztítják az egészségügyet? Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.10.08
H/1936 Az állami vezetők kiemelt egészségügyi ellátásának megszüntetéséről Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.10.05
K/1770 Indít-e nyomozást Orbán Viktor repülőútjai ügyében? Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.10.02
I/1662 Hogyan lehetséges, hogy a Nagy és Trócsányi Ügyvédi iroda tevékenysége nem összeférhetetlen az Ön miniszteri megbizatásával a Miniszterelnökséggel kötött szerződés alapján? Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.09.26
K/1633 Miért áll még mindig üresen a Heim Pál gyermekkórház Gyermek téri épületegyüttese? Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.09.24
K/1517 Mi lesz a Kékestetői Szanatóriummal? Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.09.19
T/1513 A demokrácia helyreállítása érdekében a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény módosításáról Szabó Timea (Párbeszéd), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2018.09.18
T/1512 A demokrácia helyreállítása, a tiszta politikai közélet megteremtése és a bírói önigazgatás erősítése érdekében a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2018.09.18
T/1511 A demokrácia helyreállítása érdekében az országgyűlési képviselők jogállami követelményeknek eleget tevő választásáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2018.09.18
T/1510 A demokrácia helyreállítása érdekében az Összefogás a Fűtött Otthonokért Alap létrehozásáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2018.09.18
H/1509 A demokrácia helyreállítása érdekében Magyarországnak az Európai Ügyészség létrehozásában való részvételéről Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2018.09.18
H/1507 A demokrácia helyreállítása érdekében az igazságos és méltányos nyugdíjrendszer megteremtéséhez szükséges intézkedésekről Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2018.09.18
H/1506 A demokrácia helyreállítása és a munkavállalói jogok érvényesülésének biztosításához szükséges intézkedésekről Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2018.09.18
H/1505 A demokrácia helyreállítása, a társadalmi esélyegyenlőség előmozdításáért és a munkanélküliség csökkentéséért Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2018.09.18
T/1504 A demokrácia helyreállítása érdekében a családi pótlék emeléséről valamint az iskolakezdéshez nyújtott egy havi külön juttatás bevezetéséről Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2018.09.18
H/1503 A demokrácia helyreállítása érdekében az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2018.09.18
T/1502 A demokrácia helyreállítása és a tiszta politikai közélet megteremtése érdekében az ügyészségről szóló 2011. évi CLXIII. törvény és a legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról szóló 2011. évi CLXIV. törvény módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2018.09.18
T/1501 A demokrácia helyreállítása, a tiszta politikai közélet megteremtése és a bírói önigazgatás erősítése érdekében a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2018.09.18
H/1500 A demokrácia helyreállítása érdekében a civil szervezetek önkényes, hátrányos vagy ésszerűtlen megkülönböztetésének megszüntetéséről Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2018.09.18
T/1499 A demokrácia helyreállítása és a véleménynyilvánítás szabadságának érvényesülése érdekében szükséges törvények módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2018.09.18
H/1498 A demokrácia helyreállítása és a tiszta politikai közélet megteremtése érdekében a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség újraszabályozásának koncepciójáról. Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2018.09.18
T/1497 A demokrácia helyreállítása és a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2018.09.18
T/1496 A demokrácia helyreállítása érdekében a Lex CEU eltörléséről Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2018.09.18
T/1495 A demokrácia helyreállítása érdekében az európai uniós csatlakozással összefüggő egyes törvénymódosításokról, törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról szóló 2004. évi XXIX. törvény módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2018.09.18
I/1374 Ápolási díj: a hitegetésen és a hazugságokon túl mit várhatunk a Fidesz-KDNP-kormánytól? Tordai Bence (Párbeszéd)
2018.09.17.: Szabó Timea (Párbeszéd)
2018.09.12
K/1344 Miért nem készült el határidóre a Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikai Tömbjének felújítása? Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.09.10
I/1092 Mégis mikor segít a kormány a hozzátartozóikat otthon ápolók helyzetén? Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.08.14
K/878 Mikor kapják meg az érintettek a beígért nyugdíjnövelést? Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.07.23
H/841 A családsegítők napjáról Tordai Bence (Párbeszéd)
2018.10.08.: Szabó Timea (Párbeszéd)
2018.07.16
K/822 Miből finanszírozza a kormány a kórházi fertőzések visszaszorítását célzó intézkedéseit? Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.07.11
K/821 Miért nem fogad hátrányos helyzetű roma a gyerekeket a Magyar Cserkészszövetség? Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.07.11
T/486 Miniszterelnöki tisztség a Soros-ösztöndíjjal való összeférhetetlenségének kimondása érdekében a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény módosításáról Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.06.06
H/359 Az Interparlamentáris Unió Magyar Nemzeti Csoportjának megalakításáról Balla Mihály (Fidesz), Bartos Mónika (Fidesz), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Latorcai János (KDNP), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Vadai Ágnes (DK), Schmuck Erzsébet (LMP), Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.05.31
K/309 Mikor indul el végre az Európai Unió által finanszírozott vastagbélszűrési program? Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.05.25
K/308 Kapnak-e végre érdemi béremelést a szociális dolgozók? Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.05.25
K/307 Hogyan nőhetett ekkora mértékben a kórházak adósságállománya? Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.05.25
K/306 Felülvizsgálja-e a kormány a gyermekvédelmi kitagolás folyamatát? Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.05.25
K/305 Kiterjeszti-e a kormány az elhelyezés nélküli kilakoltatások tilalmát a devizahiteleseken túl minden rászoruló családra? Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.05.25
K/304 Mikor ratifikálja a kormány az Isztambuli Egyezményt? Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.05.25
K/303 Mi tesz a kormány, hogy a fogyatékkal élő és beteg gyermekek állapotát ne kelljen évről-évre felülvizsgáltatni? Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.05.25
K/302 Hogy áll a bölcsődei férőhely-bővítési projekt? Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.05.25
K/301 Tervezi-e a kormány az ápolási díj emelését, illetve az otthonápolás munkaviszonyként történő elismerését? Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.05.25
K/300 Lezárult-e a Bajcsy-Zsilinszky CT berendezéssel kapcsolatos tendere? Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.05.25
K/299 Kivizsgálták-e már a fogyatékossággal élők bércsökkenésének ügyét? Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.05.25
K/298 Miért kell a mentődolgozóknak önköltségen kötelező ápolói képzésre járniuk? Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.05.25
K/297 Milyen következményei voltak a Pető Intézet és a Semmelweis Egyetem közötti integrációnak? Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.05.25
K/260 Hogyan alakítaná át a szabadfoglalkozású orvosokra vonatkozó szabályozást? Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.05.24
K/259 Terveznek-e további béremeléseket az egészségügyben? Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.05.24
K/258 Milyen változások várhatóak az egészségügyi alapellátásban? Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.05.24
K/257 Hogyan alakítanák át a sürgősségi betegellátást? Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.05.24
K/256 Kiterjesztik-e a védőnőkre az egészségügyi szakdolgozói bértáblát? Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.05.24
K/255 Milyen intézkedések várhatóak a kórházi fertőzések visszaszorítása érdekében? Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.05.24
K/254 Módosítanak-e az innovatív gyógyszerekre vonatkozó közbeszerzési szabályokon? Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.05.24
K/253 Mi lesz a fóti gyermekvárosban élőkkel? Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.05.24
K/252 Tovább támogatja-e a kormány a magánellátást? Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.05.24
K/251 Milyen intézményi átalakítások várhatóak a rákgyógyítással kapcsolatosan? Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.05.24
K/250 Mit tesznek a rákos megbetegedések megelőzése érdekében? Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.05.24
K/249 Figyelembe veszi-e programja kialakításánál az ellenzéki pártok által elfogadott Egészségügyi Minimumprogramot? Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.05.24
K/248 Hogy áll az RSZTOP megvalósítása? Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.05.24
K/247 Tervezik-e a családi pótlék emelését és indexálását? Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.05.24
K/246 Módosít-e a kormány a véradással kapcsolatos szabályozáson? Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.05.24
K/245 Mit tesz a kormány a demográfiai krízis megállításáért? Szabó Timea (Párbeszéd) 2018.05.24