Bizottsági arcképcsarnok

Készült: 2024.10.12.04:35:44 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

71. ülésnap (2023.06.13.), 132. felszólalás
Felszólaló Dr. Dukai Miklós
Beosztás Belügyminisztérium államtitkára
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 1:54


Felszólalások:  Előző  132  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. DUKAI MIKLÓS belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen Molnár képviselő asszonynak a fölszólalást, aki a költségvetés egészségügyi részéhez szólt hozzá; úgy is kértem szót, mint a Belügyminisztérium képviselője, ahova tartozik az egészségügyi terület.

Először is: tudom, hogy a képviselő hölgyek és urak ma már megemlékeztek, de én is szeretném itt hangsúlyozni, hogy ma van a magyar védőnők napja. Ezt a napot 108 évvel ezelőtt alapították, amikor megalakult Magyarországon a Magyar Védőnők Szövetsége. Annyira fontos ez a szolgálat és a védőnők annyira fontosak a kormányzatnak, hogy néhány évvel ezelőtt, illetve  bocsánat a kifejezésért  az idén hungarikummá is nyilvánítottuk a védőnői szolgálatot egyrészről; másrészről úgy, ahogy a képviselő asszony is elmondta, a kormányzat kiemelt prioritásként kezeli az egészségügy területét.

Nem véletlenül fogalmaz így a kormány, hogy Magyarország nemzeti kormánya kiemelt értékként tekinti az embert és az emberi egészséget. A jó egészség jelentős egyéni és társadalmi érték és erőforrás, amelynek megőrzése és fejlesztése nemzeti érdek. Például ezt szolgálja az „Egészséges Magyarország 2021-2027” stratégia és a jövőkép is, amiben a kormányzat kormányzati prioritásként rögzítette az egészségügyi alapellátás új alapokra helyezését, a prevenciós tevékenység erősítését, a járóbeteg-szakellátás megerősítését, valamint egy fenntartható, jól működő intézményrendszer kialakítását.

(20.50)

Azt gondolom, hogy a most előttünk lévő költségvetés tervezete ezeket a célokat szolgálja, úgyhogy kérem tisztelettel a képviselőket, hogy majd támogassák a költségvetést. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)




Felszólalások:  Előző  132  Következő    Ülésnap adatai