A felszólalás szövege:

SCHMIDT FERENC, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bizottságunk május 11-i ülésén tárgyalta az előttünk lévő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának a 2003. évi tevékenységéről szóló beszámolóját. Itt is szeretném megállapítani, hogy a beszámoló a törvényi előírásoknak megfelelően, jól szerkesztett formában és jó fejezeti tagolásban került összeállításra, az előző évekhez hasonlóan nagyon jó színvonalon. A kisebbségi ügyek problémahalmazát sikerült jól csoportosítani, olyan tekintetben, hogy az évről évre ismétlődő problémákat elkülönítve az újonnan felmerülőkről is hű tükörképet nyerhessünk.

Ügyfélforgalmát tekintve elmondhatjuk, hogy a 40 százalékos panaszszám-növekedés egy része változatlanul a legnagyobb lélekszámú kisebbséghez kapcsolódik. Számunkra, az Országgyűlés szempontjából különösen fontosnak tartjuk a biztos úr különböző törvényjavaslatokkal kapcsolatos jogi szakvéleményeit, illetve az úgynevezett országos nyilvánosságot kapott nagy ügyekkel összefüggő ajánlásait, melyek a beszámoló függelékében kaptak helyet. Ezek kapcsán állapítja meg beszámolójában a biztos úr is, hogy rendkívül sajnálatos, sőt aggodalomra ad okot ajánlásainak nem megfelelő, esetleges késedelmes, sőt néha sértődött fogadtatása.

Szóbeli kiegészítésben került terítékre a kisebbségi törvény módosításának hosszabb ideje elhúzódó ügye is, mely remélhetőleg a már benyújtott törvénymódosítással nyugvópontra juthat, amennyiben a törvényjavaslat elfogadásra kerül, és végre a nemzetiségek képviselői saját jogukon keresztül is képviselethez juthatnak, ahogy ezt már 1993-ban megígérték nekik.

A benyújtott törvénymódosítás alapján remélhetjük, hogy az országgyűlési biztos úr ajánlásának megfelelően a kisebbségi önkormányzati rendszer működésével kapcsolatos ma még fennálló problémák csökkenthetők lesznek, a kisebbségek nyelvi és kulturális autonómiája, nyelvhasználata és médiája erősödhet, valamint a nemzeti kisebbségek közötti hátrányos megkülönböztetések felszámolására is gondot lehet fordítani.

A beszámolóban felvázolt problémák bemutatását, valamint a még előttünk álló problémák megoldására váró feladatokat is jól szemléltető beszámolót bizottságunk egyhangúlag támogatja, és az Országgyűlésnek elfogadásra ajánlja.

Köszönöm szépen. (Taps.)

SCHMIDT FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Választókörzetemben ez évben több alkalommal katasztrófa sújtotta településsé vált Bakonycsernye község, ahol az elmúlt héten ön is helyszíni szemlét tartott. A május 2-ai és 6-ai, valamint a múlt heti esőzések komoly károkat okoztak a lakóházakban és a település kommunális berendezéseiben. Az akkori felmérések és a katasztrófavédelem igazolása alapján az elszenvedett kár értéke eléri a 28 millió forintot, melyet a mai napig nem kapott meg a helyi önkormányzat, tekintettel arra, hogy a megyei katasztrófaalap kiürült.

Az utóbbi napok viharai újból komoly gondot okoztak a településnek és más településeknek is, melyet a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat segélyszolgálatának azonnali beavatkozása enyhített ugyan, de a település a helyreállítás munkálatait pénzügyi fedezet hiányában megrendelni nem tudja, hiszen még az előző kár helyreállítására szánt összegből, a 28 millió forintból is - ahogy miniszter asszony említette - csak 6,2 millió forintot sikerült átutalni. Tekintettel arra, hogy a lakosság lakhatósági életkörülményeit a településnek minden körülmények között biztosítania kell, ezért kérem a tisztelt Belügyminisztériumot, hogy soron kívül biztosítsa a még hiányzó forrást a település önkormányzatának, egyetértve miniszter asszonynak azzal a kijelentésével - amiről ma már szó volt -, hogy kétszer ad, aki gyorsan ad. Szeretném megkérdezni, hogy a 28 millióból átutalt 6,2 millión túl a hiányzó 22 millióra miért kell még mindig, egy hónapon túl is várni. Ez a gyors adakozás? Köszönöm.

SCHMIDT FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Jómagam is szeretném köszönteni a megjelent kisebbségi vezetőket, és mint kisebbségi képviselő szeretnék egy-két dolgot hozzáfűzni ehhez a törvénytervezethez.

Azt hiszem, nincs még egy olyan törvénytervezet, amit az országban élő kisebbségek oly nagy reménnyel várnak. Tehát az Országgyűlésnek igenis nagy felelőssége van, hogy ez a törvénytervezet valóra váljék, és úgy érzem, hogy nekünk, kisebbségi képviselőknek is nagy a felelősségünk abban, hogy a frakciókban a megfelelő álláspontokat, hogy úgy mondjam, közvetítsük. Teszem ezt azért is, mert másként éli meg az a képviselő, aki kisebbségi képviselőként, hogy úgy mondjam, a terepen is együtt él a kisebbségekkel, és másképp éli meg az, aki csak erről a távolból tárgyal, ha szabad ezt így kifejeznem.

Jómagam is a törvénytervezet tárgyalásánál két olyan pontot látok, amelyre mindenféleképpen célszerű felhívni a saját frakciójuk figyelmét. Az egyik a választói névjegyzék, amit - itt már többször elhangzott - több kisebbség nem tud támogatni. Jómagam, aki még, hogy úgy mondjam, az 1941-es összeírás egyik szenvedőjeként a következményeinek, az '47-48-as kitelepítésnek az elszenvedője voltam, másképp élem meg ennek a választói névjegyzéknek az újbóli bevezetését, mint az, aki erről nem is tudott.

Itt szeretnék csatlakozni Csapody képviselőtársamhoz, aki ezt egy, hogy úgy mondjam, lekezelő tényként elhessintette magától, hogy majd megoldódik. Nem, én szeretném, ha ezt igen komolyan vennénk, mert ha csak a mai kor könnyed politikai stílusával egy slágermondattal szeretném ezt jellemezni, akkor azt szeretném mondani, hogy oly távol van ez, és mégis közel.

(16.30)

Tehát mi ezt másképp éljük meg, és másképp érezzük.

A választói névjegyzékkel kapcsolatban van a frakcióknak módosító javaslatuk, amelyet, azt hiszem, a kormány beterjesztése alapján valószínű, hogy támogatni is kell.

A másik ilyen pont, amit itt már több képviselőtársam említett, a megyei szervezet. Ha arra gondolok, ami a törvénytervezetben van, hogy a fővárosban lehetővé teszi, hogy úgynevezett területi önkormányzatot létrehozzanak, akkor kérdezem én, hogy vidéken, a megyéknél ezt a lehetőséget miért nem lehet megadni. A törvénytervezetben amúgy is benne van, hogy ez csak ott indokolt, ahol megfelelő lélekszámú kisebbség él. Szeretném azt mondani, hogy eddig sem volt arra példa, hogy ahol csak egy-két kisebbség volt, ott az eddigi szokásnak megfelelően az ilyen területi szövetségeket megalakították volna. Csak ott éltek ezzel a lehetőséggel, ahol most is elegendő lélekszámú kisebbség él. Ezért én szeretném ismételten javasolni, hogy ha nem akarunk különbséget tenni főváros és vidék között, akkor ez is egy indok arra, hogy a megyék összefogásait, illetve a megyei önkormányzatokat is létre lehessen hozni.

A következő, amit államtitkár úr is említett, hogy az EU-csatlakozás fel fogja vetni a regionális szinteket. Tudom, hogy ez nem mostani téma, de ha mi most a megyei önkormányzatokat megvalósítjuk, ez egy lépés annak elősegítéseképpen, hogy majdan ezeket a régiós központokat is meg tudjuk valósítani. Ezért kérem én ennek a pontnak is a figyelembevételét, és kérem valamennyi képviselőtársamat, hogy tényleg most valósuljon meg az, hogy rólunk, de ne nélkülünk szavazzon az Országgyűlés.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

SCHMIDT FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Vannak helyzetek, amikor az ember önmagával viaskodik, amikor különböző kötődései között keletkezik konfliktus. Így vagyok ezzel most én is, hiszen képviselőként üdvözölnöm kell a kisebbségi törvény módosítása kapcsán kialakult kompromisszumot, és őszintén örülök is neki. Annak is örülnöm kellene, hogy a kompromisszumos javaslatokban a saját frakcióm álláspontját is viszontlátom, azonban az örömbe keserű ürömcseppek is kerültek, olyan megoldások, amelyekkel sem magyarországi németként, sem egy kisebbségek által lakott körzet képviselőjeként nem tudok azonosulni.

Nem tudok azonosulni azzal, hogy a törvény személyi hatálya csak a magyar állampolgárokra terjed ki. Mert miközben értem azt a szándékot, amely az őshonos kisebbségek védelmére irányul, magam előtt látom azokat a gyerekként nemzetiségük miatt 1948-ban családjukkal együtt Baden-Württembergbe kitelepített embereket, akik immár nyugdíjasként ismét szülővárosunkban élnek, részt vesznek rendezvényeinken, támogatják programjainkat, és a hét végén azt kérdezték tőlem: hogy is van ez, akkor azért zavartak el bennünket, mert magyarországi németek voltunk, most meg nem lehetünk azok? Ha szükség van ránk, akkor jók vagyunk, de szavaznunk mégsem szabad?

Nehezen tudom felfogni azt is, hogy a javaslat szerint a jövőben csak társadalmi szervezetek állíthatnak jelöltet, mert olyanokat is kizárunk ezzel a kisebbségi önkormányzatiságból, akik ilyen vagy olyan okból meg akarják őrizni függetlenségüket.

(15.50)

De ettől még hasznos tagjai lehetnek közösségüknek, arról nem is beszélve, hogy egy egyesület bírósági nyilvántartásba-vétele az egyes bíróságok eltérő joggyakorlata miatt hosszú hónapokig, sőt évekig is eltarthat. Nem mindenki kívánja és tudja e jogi procedúrát végigcsinálni, sőt ha még arra gondolok, hogy a meglévő egyesületek problémáját is felsorolom, amelyek közhasznú egyesületekké alakultak át, és törölni voltak kénytelenek alapszabályukból, hogy a politikai életben… (Az elnök kikapcsolja a szónok mikrofonját.)

SCHMIDT FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Visszatérve a Hargitai képviselőtársam által említett csapdahelyzetre, teljes mértékben egyetértek azzal, miszerint megnehezítjük a kisebbségeink jelöltállítási lehetőségét, ugyanakkor tisztában vagyok azzal is, hogy ennek egyetlen célja az, hogy az etnobizniszt is elkerülhessük, bizonyos mértékig korlátok közé szorítsuk. De!

Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy pontosan ezeknél a jelölő szervezeteknél előfordulhat az, amit az előzőekben már nem tudtam elmondani, hogy vannak olyan meglévő egyesületek, amelyek közhasznúvá alakultak át, és ügyészi felszólításra ki kellett venni az alapszabályukból azt, hogy bármely politikai szervezetben, a politikai életben részt vehetnek, vagyis jelöltet állítanak. Tehát a meglévő jelölő szervezeteink is ilyen szempontból kétfelé csoportosulnak, maguk a szervezetek is kisebb létszámban vehetnek részt. Erre is majd később kerül sor, lehet, hogy 2007-ben, de felhívom a figyelmet, hogy itt is módosítani kellene.

Végezetül, de nem utolsósorban szeretném mondani a névjegyzék körüli anomáliákat, amelyekről úgy érzem, hogy azok. Tisztában vagyok vele és érzem, hogy nem lehet megtartani a képviselő-választást valamiféle névjegyzék nélkül, azonban úgy látom, hogy ha ezt az érintettek tudomásul is veszik, elsősorban az ő számukra nem mindegy az, hogy a kisebbségi választói névjegyzék összeállítása, kezelése, megsemmisítése milyen garanciális feltételek mellett történik. Ezt én nem tudom úgy elképzelni, hogy a felsorolt folyamatokban ez az érintettek, valamilyen kisebbségi közösség ellenőrzése nélkül folyjék, tehát hogy ezekben a folyamatokban valamilyen kisebbségi, önkormányzati kisebbségi képviselő ne vehessen részt.

Tudom, hogy a nehezen kialakult kompromisszum sérülékeny, és rendkívüli módon szűkíti a mozgásterünket, mégis fontosnak tartottam ezeket megosztani, és remélem, hogy ezeket a későbbiekben, a törvény kialakításánál figyelembe is veszik. Köszönöm a figyelmüket.

SCHMIDT FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Wekerle Sándor, az 1867-es kiegyezés utáni időszak első polgári származású miniszterelnöke, államférfi 1848. november 14-én, tehát 157 évvel ezelőtt született a Fejér megyei Mór városában. Wekerle Sándor ama boldog kevesek egyike volt, akik még életükben megvalósulni láthatták eszméiket és emberbaráti céljaikat, akiket koruk a legmesszebbmenő tisztelettel vett körül, és akiknek az érdemeit csak a hálátlan utókor nem becsüli eléggé.

A képviselők már az 1880-as évek közepe óta megszokhatták, hogy Wekerle Sándorra érdemes odafigyelni, ha megszólal a tisztelt Házban. Pénzügyi államtitkárként, majd miniszterként is nagyszabású törvényjavaslatok fűződtek a nevéhez. Hivatalnoki pályafutása kezdetén még csak pénzügyi és közgazdasági téren csillogtatta fényes tehetségét, amelyről később kétségtelenül kiderült, hogy az ország politikájának vezetésére sem méltatlan. 1886-tól államtitkárként a pénzügyek teljes irányítója, az államhitel, a vasút és a költségvetés kiváló szakértője. Az államháztartás egyensúlyának helyreállításában, valamint egy sor további törvényjavaslat előkészítésében és a parlamentben való képviseletében kiemelkedő szerepe volt, többek között a magyar államhitelnek a külföldi nagy pénzügyi csoportok körében való növeléséről, az államadósságok konverziójáról - mai szóhasználattal élve: az átváltásról, átalakításról -, a cukor-, a szesz- és a fogyasztási adókról, valamint a dohányjövedékekről szólóan.

Az 1887. évi választások alkalmával, érdemi munka jutalmául képviselői mandátumot szerzett, országgyűlési képviselő lett, kitűnő szónokként és erős vitázóként vált ismertté. 1889. április 9-én pénzügyminiszterré nevezték ki, majd 1892. november 17-én lett először miniszterelnök, Magyarország első polgári származású miniszterelnöke. Kétéves miniszterelnöksége után, 1894-ben állt föl a bársonyszékből, amikor a főrendi ház a képviselőházban már elfogadott polgári házassági törvényjavaslatát elutasította. Ekkor már olyan politikai hagyatékot mondhatott magáénak, mint az államháztartás egyensúlyának helyreállítása, a költségvetési deficit megszüntetése, megadva ezzel a lehetőséget az ország páratlan gazdasági felvirágoztatására.

1906-ban, egy alkotmányos válság lezárásaként Wekerle ismét miniszterelnöki megbízást kap. Szakmai rátermettsége alapján akkor sem tagadta meg önmagát, amikor 1908-ban újabb törvényjavaslattal állt a Ház elé. Az 1908. évi XXIX. törvény indoklásában közel egy évszázad múltán is modernnek mondható társadalomelméletet vázolt fel, amelyet még ma is érdemes tanulmányozni. E törvényjavaslat nyomán épült fel az akkor még Kispest község határában az úgynevezett Wekerle-telep, ahol 1930-ban már 23 ezer ember élt.

Nemzeti érzéseinket ápolandó, miniszterelnökségének első terminusában Kossuth apánk hamvait, a második időszakban pedig a másik nagy számkivetett, Rákóczi fejedelem hamvait hozták haza. 1917-ben, amikor kezdetét vette a Monarchia bomlása, ismételten, immáron harmadszor őt nevezték ki miniszterelnöknek. Óriási politikai tekintélyével, töretlen népszerűségével ő volt az egyetlen, aki még mindig minden parlamenti erővel szót tudott érteni. Hiába próbálta megakadályozni a Monarchia felborulását, ám a forrongó hullámot már ő sem volt képes lecsillapítani. 1918. október 23-án benyújtotta lemondását, utat engedve Károlyi Mihálynak. Talán jobb lett volna, ha a sors az országot is és Wekerlét is megkímélte volna ettől az epizódtól.

Ady Endre Wekerle Sándor munkásságának elismeréseként a következő szavakat használta: “A legnépszerűbb magyar kormányelnök volt, feje a nagy Polgárkabinetnek.ö

Emlékét őrizze meg köztársaságunk parlamentje! Emlékét őrzi lakóhelyem, Mór városa is.

Köszönöm. (Taps.)