Felszólalás adatai

ERDŐS NORBERT (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Felszólalásomban emlékezni szeretnék a 2. magyar hadsereg 1943 januárjában elesett sok ezer katonájára. Az emlékezés, a tisztelet minden elesettnek kijár, de a gyász és az emlékezés még fontosabb az élőknek.

Egy-egy nemzet polgárai csak akkor tekinthetik magukat közösségnek, ha számon tartanak mindenkit, aki közéjük tartozik, és ha valaki távozik, nem felejtik el. Ha pedig valami nagy tragédia során sok-sok társukat veszítik el, nemcsak emlékeznek, hanem levonják a tanulságokat, és azokat beépítik a közösségi emlékezetbe.

(21.40)

A 2. hadsereg szörnyű szenvedések közt elpusztult katonái hosszú ideig nem kaphatták meg a kötelező tiszteletet. Családjaik tragédiája ettől még nagyobb. Az akkori országvezetés súlyos tévedése kényszerítette őket arra, hogy otthonuktól távol, idegen érdekek szolgálatában haljanak meg.

Mi történt valójában? Miután a szovjet csapatok 1941 végén megállították a német előrenyomulást, Hitler úgy látta, nagyobb részvételre kell szorítania a közép-európai országokat. Nyomásgyakorlással, a Magyarország és Románia közötti ellentétek manipulálásával elérte, hogy a magyar kormány nagyobb háborús terheket vegyen magára. Többek között vállalta, hogy jelentős harcoló haderőt küld ki az orosz frontra. Az első alakulatok 1942 áprilisában indultak el kelet felé. Az egész országból sorozott hadsereg létszáma meghaladta a 200 ezer főt. A hiányosan felszerelt hadsereg egységeit már júniusban bevetették, részt vettek a németekkel együtt az őszig tartó előrenyomulásban. A harcokban kimerült magyar katonák a tél beálltakor hiába reménykedtek leváltásban, ott hagyták őket a 200 kilométeres arcvonal védelmére.

Az orosz offenzívát a hadvezetés nem várta, s érvényben volt a visszavonulást megtiltó parancs, ami a seregtestek ésszerű mozgatását megakadályozta. Az első három nap a katonák, életükért harcolva mindaddig kitartottak, amíg működött a vezetés és volt mivel kitartani. Megfelelő vezetéssel, ésszerű döntések mellett jóval kisebb veszteségek árán végre lehetett volna hajtani a visszavonulást. Nem így történt. Márciusban, a hadsereg maradványainak számbavételekor majdnem 150 ezer fős veszteséget regisztráltak, a veszteségből mintegy 60 ezren estek hadifogságba. Az 50 ezer főnyi munkaszolgálatosból mindössze 6-7 ezer ember tért haza, a többiek elestek, fogságba kerültek.

A nagy számok talán el is fedik az egyes ember szenvedéseit és reménytelenségét. Hogy a katonák mit éltek át 1942-43 telén, azt talán jobban felidézi egy kórházvonaton szolgáló mezőberényi orvos, Bak Mihály, aki részese volt a front összeomlásának: “A fronton lévő katona csak azt látta, hogy megoldhatatlan, pokoli helyzetbe került, a tágabb összefüggéseket, az erőviszonyokat nem ismerhette. Fegyverzetük elavult volt vagy nem is volt, téli ruházatukat nem kapták meg, sokszor élelmüket sem. A visszavonulást a teljesen reménytelen helyzetben sem engedélyezték nekik, azt nem szervezték meg, ezért vagy elpusztultak, vagy fejvesztetten menekültek, segítség sehonnan sem jött. Mi, katonák vak eszközei voltunk felsőbb elvakult hatalmaknak.ö

A hosszú időn át sajgó személyes tragédiákat talán már az idő enyhítette, de a nagyobb közösségnek, a nemzetnek pontosan kell emlékeznie. Nem szabad elfeledkezni arról, hogy azon politikusok számára, akik a 200 ezer embert a frontra küldték, mennyire kézenfekvő döntés volt ez. Ellenállás nélkül elfogadták, hogy Magyarország politikai cselekvésének terét egy idegen hatalom jelölje ki. Nem mérlegelték kellőképpen, hogy mi a nemzet érdeke, nem tartottak készenlétben más kidolgozott alternatívákat, így azután, amikor a tragédia már láthatóvá vált, nem volt cselekvési terv, ami legalább a veszteséget csökkenthette volna.

Az emlékezés mellett éppen ez a legfontosabb: hányszor adódtak történelmünkben és adódnak jelenünkben olyan helyzetek, amikor azt sugallják, a döntésnek nincs alternatívája.

A valóságban ilyen politikai szituáció nincs, a nemzet érdekeit szem előtt tartva mindig mérlegelni kell, alternatívákat kell kidolgozni, éppen azért, hogy később ne a jóvátehetetlen tragédiákra kelljen emlékezni.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)