Bizottsági arcképcsarnok

Készült: 2024.03.29.13:49:51 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

116. ülésnap (2003.12.08.), 329. felszólalás
Felszólaló Kósa Ferenc (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 6:08


Felszólalások:  Előző  329  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

KÓSA FERENC (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. A vitának ebben a szakaszában két dologra szeretnék utalni. Az egyik, hogy tökéletesen egyetértek Halász János képviselőtársamnak azzal az igényével, hogy jó törvényt kell alkotnunk. Fontos az, hogy legyen törvény, fontos az, hogy hamar legyen, időben legyen, ha már ennyit késlekedett, de fontos, hogy a lehető legjobbat alkossuk meg, és lehetőleg úgy, hogy a szakmával is egyetértésre jussunk, és egymással is, hogy világos legyen a kölcsönös bizalom és a szakszerűség.

(22.10)

Mármost ha ebből a szempontból vizsgálom ezt az úgynevezett garanciacsomagot, amelyet Farkas Imre képviselőtársunk, illetve Keller László képviselőtársunk ismertetett, akkor a következőt érzékeltük a munkacsoportunkban: ez a garanciacsomag összhangban van a kormány kormányprogramjával. Itt van, ki is kerestem: a kormányprogram 3. bekezdésének 3. szakaszában világos hangsúllyal van érzékeltetve a filmtörvénnyel kapcsolatosan a közpénzek ellenőrzésének és ellenőrizhetőségének a követelménye.

Ami a szocialista frakció kulturális munkacsoportjában hosszú vita után kialakult, az néhány határozott elvi álláspont. Semmilyen formában és semmilyen mértékben nem szabad megsérülnie magának a művészi szabadságnak, a filmszakma saját, önálló szakmai döntési rendszerének. Ezt semmilyen áttétellel, semmilyen fondorlattal nem szabad, mert ez alapja annak, hogy becsületes törvényt hozzunk. Ugyanakkor és egyidejűleg viszont érvényesíteni kell a közpénzek törvényes elosztásának és ellenőrzésének is az intézményrendszerét.

Felmerült a kérdés már az általános vitában, vajon elegendő-e az, ha az alapítvány csak a saját belső szakmai ellenőrzési rendszerét működteti, és időnként az Állami Számvevőszék, amikor erre éppen ideje van. Én magam is elmondtam, a mi frakciónk szívesen támogatna valamilyen kezdeményezést a kétszintű ellenőrzésről. Ha saját magát ellenőrzi szakmailag a megfelelő szakmai fórumokon és ellenőrzési rendszereken az alapítvány, akkor az szakmailag rendben lesz, elnyúlik a produkciókhoz, csak kellene még egy lépcső, amelyik nem sérti sem az alapítvány szuverenitását, sem semmi mást.

Ezt a javaslatunkat elő is adtuk. Azt hittük, ez konszenzusra talál, ezért nekünk semmi különösebb fönntartásunk nem volt az úgynevezett garanciacsomaggal kapcsolatban. Megmondjuk őszintén, azt az ellenérvet kaptuk, hogy ez az alapítványra vonatkozó polgári törvénykönyvbeli rendelkezésekkel ellentétes, mert ott nagyon erős a közalapítványok szuverenitása, és valamit fölérendelni e szuverenitásnak más törvényeket sérthet. Mivel nem akartunk sem erőszakoskodni, sem beleszólni, mert nem volt ilyen szándék, ezért valahogyan itt megállt és megakadt ez a törekvés. Szeretném mondani, hogy tisztességes törekvések voltak mindkét oldalon, vagy minden vitapartner jól érzékelte ezt a helyzetet.

Itt jegyezném meg azt a személyes véleményemet, amelyet már szintén többször érintettünk, de szeretném itt és most is elmondani. Van itt egy furcsa helyzet a közalapítvány működésében. Olyan most a belső szerkezete, hogy a szakkollégiumokban olvassák a forgatókönyveket, de nem dönthetnek a forgatókönyvek sorsáról, az úgynevezett kuratórium viszont nem olvassa a forgatókönyveket, vakon dönt, és csak egy végső igent mond rá. Az én józan eszem szerint meg a szakmám szerint is tudom, nem lehet úgy szakszerűen és felelősséggel százmilliókról dönteni, ha valaki nem ismeri azt, hogy miről dönt. Itt tehát a döntések szétosztásának van egy irracionális gyakorlata, és így elsikkadhat a személyes felelősség. Senkit nem akarok felelősségre vonni, nem erről van szó, de érzik képviselőtársaim, miről beszélünk.

Tehát nem akarnánk beleavatkozni, beletenyerelni, beletolakodni sem törvénnyel, sem törvény nélkül a közalapítvány szakszerű, szuverén és önálló működésébe, de ugyanakkor szeretnénk, ha valamilyen személyes felelősség, szakszerűség, pontosság érvényesülne, és megtalálnánk azt a szerkezetet, amelyikben nem sikkadhatnak el ezek a felelősségek.

A válasz az volt, a jogi szakértőink azt mondták, ezt meg lehet majd találni közmegegyezéssel az alapító okiratban, a támogatási szabályzatban, és ha ott jó hangsúlyokkal, pontos szövegekkel, teljes szakmai egyetértéssel meg tudjuk ezt valósítani, akkor ez segíthet ezeknek a hiányoknak a bepótlásában. Itt tartunk most a munkában. Még van néhány napunk.

A szocialista képviselőcsoport nevében mondom, hogy az ezzel a területtel foglalkozó képviselőtársaimmal bármilyen hivatalos vagy nem hivatalos eszmecserén szívesen részt veszünk, mert valóban jó lenne, őszintén kívánnám önmagunknak, hogy jó törvényt hozzunk, és jussunk teljesen közös nevezőre a szakmával is és egymás közt is.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)




Felszólalások:  Előző  329  Következő    Ülésnap adatai