Bizottsági arcképcsarnok

Készült: 2024.04.19.21:14:47 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

112. ülésnap (2020.03.16.), 28. felszólalás
Felszólaló Arató Gergely (DK)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka napirend előtti felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 5:09


Felszólalások:  Előző  28  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ARATÓ GERGELY (DK): Tisztelt Ház! Mint már az előző válaszomban is ezt jeleztem, ez most valóban nem az az időszak, amikor az éles belpolitikai csatározásoknak, küzdelmeknek van helye, hanem éppen egy olyan kihívással nézünk szembe, ahol minden erőnek, így minden politikai erőnek az együttműködésére is szükség lesz. Éppen ezért szeretném jelezni, hogy nem belpolitizálás, nem sunyiság, nem pánikkeltés  csak hogy az önök által az elmúlt időszakban mondott jelzőket mondjam  az, ha egy ellenzéki párt ilyen helyzetben arra törekszik, hogy felhívja a figyelmet a problémákra és javaslatokat tegyen. Ez a dolgunk. Hiszen a kormány kapott meg minden lehetőséget és minden felhatalmazást ahhoz, hogy kezelje a helyzetet, és kezelje a járványt, az ellenzék pedig azt tudja megtenni, hogy ott segítsen, ott tegyen javaslatokat, és ott hívja fel a figyelmet a megoldandó problémákra, ahol erre lehetősége van.

Említettem már, a Demokratikus Koalíció az elmúlt hetekben 38 javaslatot tett, korábban azt mondtam, hogy ebből fél tucatot fogadtak meg, ha most a maiakat is beleszámolom, akkor már jóval többet, de még mindig van egy sor olyan javaslatunk, amelyre várjuk, hogy a kormány érdemben válaszoljon, hogy érdemben elbírálja ezeket, és főleg, hogy bevezesse őket, vagy találjon ki jobbat akár, ha képes.

De persze az, hogy tisztában vagyunk a felelősségünkkel, nem jelenti azt, hogy vakok, süketek és némák vagyunk azzal kapcsolatban, ami az országban történik. Nem jelenti azt, hogy becsukjuk a szemünket, amikor a kormány védőfelszerelés, maszk és kesztyű nélkül küldi az orvosokat és ápolókat, az egészségügyi dolgozókat a koronavírus elleni harcba. Nem jelenti azt, hogy befogjuk a fülünket, amikor azt halljuk, hogy a kormány potenciális koronavírus-fertőzötteket, sőt kontaktszemélyeket sem hajlandó tesztelni. Nem jelenti azt, hogy befogjuk a szánkat, amikor azt látjuk, hogy hetek óta nem sikerül megoldani, hogy az embereknek legyen maszkja, legyen védőfelszerelése és legyen kézfertőtlenítője.

Azt mondta a miniszterelnök úr, hogy az önkormányzatok gondoskodjanak arról, hogy az idős emberek ellátása megoldott legyen. Hozzáteszem: ugyanilyen fontos az is, hogy azoknak a gyerekeknek az ellátása megoldott legyen, akik eddig az iskolai étkezés során kaptak csak meleg ételt. De ehhez az kell, hogy legyen az önkormányzati dolgozóknak vagy azoknak az önkénteseknek, akik részt vesznek ebben a munkában  szerintem nagyon sokan lennének ilyenek  védőfelszerelése, mert egyébként ők maguk jelentenek fertőzésveszélyt. Azt értjük, hogy a kormány néha bemondja azt, hogy milyen nagyszámú maszk áll rendelkezésre, csak sajnos ebből nem jut el az emberekhez szinte semmi.

Az a helyzet, hogy az persze rendben van, hogy a kormány számít ránk, arra, hogy támogatjuk az intézkedéseit, de mi felelősséggel tartozunk az orvosoknak, az ápolóknak, a kórházi dolgozóknak, a rendőröknek és katonáknak is, akiknek mi is köszönjük a munkáját, és hálásak vagyunk azért, amit tesznek. De éppen ezért az is a dolgunk, hogy felhívjuk a figyelmet a védelmükre; felhívjuk a figyelmet arra, hogy több támogatásra, több segítségre van szükségük; hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy ők jelentik az első védvonalat a vírus elleni küzdelemben, és ezért az ő védelmük fontos. És ez nemcsak azt jelenti, hogy védőfelszerelésük legyen  azt is -, hanem azt is, hogy a kormány vegye végre komolyan a szervezeteiket, ne csak most legyenek fontosak az egészségügyi dolgozók vagy a rendőrök, hanem az érdekegyeztetésben vagy éppen a bértárgyalásokon is.

Az is világos, hogy a járványt nem fogják egyedül a kórházak megállítani. Szükség van arra, hogy csökkentsük a társadalmi érintkezések számát, ezt szolgálja az iskolabezárás, ezt szolgálják a ma bejelentett intézkedések is. Ugyanakkor az kevés, ha a kormány ilyenkor azt mondja, hogy na, és akkor a családok oldják meg a gyerekeik felügyeletét. Ezt akkor tudják megtenni, és akkor nem a nagymamát vagy a nagyszülőket kell igénybe venniük, ha biztosított a megélhetésük; ha segítünk nekik abban, hogy nem veszítik el a munkájukat; ha segítünk nekik abban, hogy otthon maradhassanak nyugodtan. Ehhez a kormánynak garantálnia kell azt, hogy ne lehessen senkit kirúgni azért, mert a gyerekére vigyáz, és garantálnia kell azt, hogy ezek az emberek is megkapják a teljes jövedelmüket. Erre is tettünk javaslatokat. Azt várjuk, hogy ezeket támogassák itt a parlamentben is majd, és támogassa majd a kormány is.

Tisztelt Ház! Ahogy szükség lesz a kórházainkra, egészségügyi dolgozóinkra, szükség lesz az emberek fegyelmezett viselkedésére, szükség lesz arra is, hogy mindannyian betartsuk ezeket a szabályokat. Ezért a Demokratikus Koalíció is azt kéri mindenkitől, hogy tartson be minden járványvédelmi előírást, minden tanácsot, mert ezen múlik a legtöbb, az emberek tehetik a legtöbbet. Nemcsak saját egészségünk múlik ezen, hanem szeretteink és honfitársaink egészsége is. Tegye tehát a kormány a dolgát, és mindannyian tegyünk meg mindent azért, hogy ezt a járványt vissza lehessen szorítani! Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)




Felszólalások:  Előző  28  Következő    Ülésnap adatai