Bizottsági arcképcsarnok

Készült: 2024.03.29.02:08:44 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

64. ülésnap (2019.04.01.), 223. felszólalás
Felszólaló Dr. Rétvári Bence (KDNP)
Beosztás Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kérdés megválaszolva
Videó/Felszólalás ideje 2:12


Felszólalások:  Előző  223  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Arra törekedtünk az elmúlt években is, hogy pedagógusok, orvosok, ápolók, szociális dolgozók egyaránt többet keressenek, és évről évre tudjanak előrelépni. 2014-ben először ágazati bérpótlékot vezettünk be, majd a következő évben ágazati bérkiegészítést, ezt ön nagyon jól ismeri, majd pedig összevont bérpótlékkal igyekeztünk továbbra is növelni a jövedelmeket. Nyilván sok mindenkire kiterjedt a szakmunkás-minimálbérnek is a nagymértékű emelése, így összességében 60 százalék körüli jövedelememelkedésről beszélhetünk a szociális szférában is.Miért veszélyes az a javaslat, amit ön mond? Ha betartottuk volna azt, amit önök követeltek már a béremeléskor is, hogy az alapbérbe tegyük be a bérpótlék, bérkiegészítés összegét, akkor hiába emelkedett volna az meg, tevődött volna rá a korábbi fizetésre, annak egy részét a szakmunkás-minimálbér emelkedése akár eltüntette volna, hiszen az alapbérbe építve ez nem rakódott volna rá pótlékként. Azzal, hogy ezt pótlékként rátettük, tízezer vagy több tízezer forintos előnyben is vannak ma a szociális dolgozók ahhoz képest, amit önök mondanak, mert ha az alapbérben lenne, akkor összecsúszna a pótlékosok bére és a szakmunkás-minimálbéres bér; de természetesen mi azt szeretnénk, ha mind a kettő a továbbiakban is emelkedne.

Amit ön mond, tisztelt képviselő úr, hogy egészségügyi végzettséggel rendelkező személyek másként keresnek akkor, ha a szociális szférában dolgoznak, mint ha az egészségügyben dolgoznának: körülbelül bő háromezer ember van, aki egészségügyi végzettséggel, egészségügyi munkakörben dolgozik a szociális szférában, ők nem is a szociális bértábla alatt vannak, hanem a körülbelül 2-3 évvel ezelőtt hozott döntésünk révén ők átkerültek az egészségügyi bértáblába. Ha tehát egészségügyi végzettséggel, egészségügyi munkakörben is dolgozik valaki a szociális szférában, akkor az egészségügyi bértábla szerint keres.

De természetesen arra fogunk törekedni, amit ön is mondott, hogy a továbbiakban is emelkedjenek a bérek. Emlékszünk a 2010 előtti időszakra, az önök újdonsült szövetségeseinek az időszakára, amikor egyhavi bért csökkentettek, a szociális szférában is elvettek az emberektől egyhavi bért (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), mi pedig az elmúlt időszakban igyekeztünk minél nagyobb béremelésre. 60 százalékra futotta eddig, szeretnénk többet is, erre fogunk törekedni a következő években. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)




Felszólalások:  Előző  223  Következő    Ülésnap adatai