Bizottsági arcképcsarnok

Készült: 2024.03.28.11:36:10 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

77. ülésnap (2003.06.03.), 93. felszólalás
Felszólaló Fogarasiné Deák Valéria (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 5:34


Felszólalások:  Előző  93  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

FOGARASINÉ DEÁK VALÉRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretnék szigorúan a vita első szakaszában érintett paragrafusoknál, illetve ajánlási pontoknál maradni azzal együtt, hogy az ebédszünet előtti vitában képviselőtársaink ettől gyakorlatilag folyamatosan eltértek. Nem igazán tudom, nincs-e eszköze a Ház elnökének, illetve az aktuális levezető elnöknek, hogy ebben rendet tegyen - ha szabad ezt a kifejezést használnom.

Tehát én is ahhoz a négy kérdéskörhöz szeretnék röviden szólni, amit már többen említettek. Az egyik annak a bizonyos működési támogatás arányának a kérdése, a második az alapprogram pénzügyi forrása, a harmadik pedig a kedvezményezettek köre. A működési támogatás arányához kétféle módosító javaslat érkezett: egyfelől voltak képviselőtársaink, akik növelni, másfelől voltak képviselőtársaink, akik csökkenteni szerették volna ezt. Erre egy kézenfekvő válasz lehetne, hogy ezek szerint vélhetőleg az előterjesztő jól számolta ki azt az arányt, amit a civil szervezetek működési támogatására kell ebből a pénzösszegből minimum fordítani. De nem tudnám le csupán ennyivel, hanem arra szeretnék emlékeztetni, amit mi az alapprogram két fő elemének mondtunk. Az egyik az, hogy döntően működési támogatásra fordítódik, a másik pedig az, hogy a döntési szabadságot minél nagyobb arányban átadja a civil szervezetek által létrehozott testületeknek. Azt hiszem, hogy a 60 százalék az, ami leginkább megfelel ennek a célkitűzésnek, a 60 százalék több mint a fele, tehát több pénz adható működésre. Legalább 60 százalékról van szó, tehát lehet akár 80-90 százalék is, amiről a civil szervezetek többségével bíró testületek dönthetnek. Tehát azt javaslom, hogy maradjunk az eredeti indítványnál, és ez a 60 százalék is megfelel annak a kívánalomnak, amit ugyancsak rendre hangsúlyoztunk, hogy nagyságrenddel nagyobb támogatás jut a civileknek, hiszen ha csak a minimum 60 százalékot számoljuk, ez 3,12 milliárd forint, ami a 400 milliónál valóban nagyságrenddel több.

A másik az alapprogram pénzügyi forrása, ebben Lénárt László képviselőtársam már megelőzött. Többen is említették, egyetértünk azzal, hogy az állampolgárok által felajánlott 1 százalék számítási alap legyen, és ennek megfelelő összeggel duplázza meg kvázi a költségvetés a civil szervezetnek nyújtható támogatást, azzal együtt is, hogy ez kezdetben kevesebb pénz, mint az szja fél százaléka. Viszont mi is támogattuk, a kormány is támogatta azt a módosító indítványt, amely szerint mindaddig, amíg nem éri el ezt az összeget, ezt az arányt a felajánlott szja, addig egészítse ki a költségvetés a támogatást.

A harmadik pedig egészen röviden Halász János képviselő úr módosító indítványához, ami arról szólt, hogy ne kelljen, ne legyen szükséges már legalább egyéves működés a civil szervezetek, társadalmi szervezetek és alapítványok esetében ahhoz, hogy támogatáshoz juthassanak. Itt is két érvet szeretnék mondani. Az egyik tekinthető talán kicsit rosszhiszeműnek - ne vegyék ezt tőlem ilyennek, de szeretnénk megakadályozni, megelőzni azt, hogy csupán a pénz reményében jöjjenek létre civil szervezetek. A másik érv ennél lényegesen érdemibb, ugyanis szeretném önöket emlékeztetni arra, hogy az a bizonyos passzus nemcsak azt mondja ki, hogy olyan civil szervezetek juthatnak támogatáshoz, amelyek legalább már egy éve működnek - mondom leegyszerűsítve -, hanem azt is kimondja, hogy amelyek a létesítő okiratuknak megfelelő tevékenységüket ténylegesen folytatják. Ezt a feltételt egy tegnap megalakult szervezetnél nem lehet érdemben vizsgálni, nem lehet megítélni. Márpedig ha ettől egy tegnap alakult szervezetnél el lehet tekinteni, akkor milyen alapon nem lehet eltekinteni a többinél? Azt hiszem, hogy ez egy komoly ellentmondása volna a törvénynek, amit mindenképpen el kell kerülnünk.

Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy én valóban a vita első szakaszában érintett pontokhoz kértem szót. Köszönöm szépen.




Felszólalások:  Előző  93  Következő    Ülésnap adatai