Bizottsági arcképcsarnok

Készült: 2024.03.29.06:09:26 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

77. ülésnap (2003.06.03.), 151. felszólalás
Felszólaló Márton Attila (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 5:20


Felszólalások:  Előző  151  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azokhoz a módosító javaslatokhoz szeretnék hozzászólni, amelyek az 5., 9., 12. pontban találhatók - illetve az 1. pontban, amelyről most ugyan nem vitatkozunk, mert az a törvény megnevezését módosítaná. De az 5., 9., 12. pontban foglalt képviselői indítványokat a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Hajdú-Bihar megyei képviselőivel közösen nyújtottuk be.

Ma délelőtt, amikor a gazdasági bizottság vitája volt, akkor az egyik kormánypárti képviselőtársam azt kérdezte, hogy kerül a csizma az asztalra, merthogy látszólag ezek a módosító javaslatok nem ehhez a törvényjavaslathoz csatlakoznak. Neki is elmondtam, és itt is szeretném elmondani, hogy mi úgy gondoltuk, amikor ezt a képviselői módosító indítványt benyújtottuk, hogy igenis, ha egy ilyen nagy volumenű és nagy értékű beruházásról van szó, akkor mindenképpen helye van egy ilyen módosító javaslatnak, szükséges egy ilyen módosító javaslat. Miért? Úgy gondoljuk, hogy a 4-es metró ügye nemcsak Budapest, hanem az ország ügye, és az elnök úr nagyon helyesen jelezte, hogy nem a budapesti közgyűlésben, hanem az Országgyűlésben vagyunk, hiszen ez valóban országos ügy.

Mi ezzel a módosító javaslattal, amelyet képviselőtársaimmal közösen beadtunk, szeretnénk rávilágítani egy olyan problémára, ami elsősorban a Pénzügyminisztérium figyelmét, de talán valamennyi képviselőtársam figyelmét is és a kormány figyelmét is fel kell hogy hívja nagyon komoly problémákra. Hiszen itt most ennek a törvényjavaslatnak a kapcsán 154 milliárd forintos állami kötelezettségvállalásról beszélünk. 154 milliárd forintról, amely 154 milliárd forint infrastrukturális fejlesztésre és beruházásra megy.

Előre szeretném bocsátani, hogy valamennyien, akik aláírtuk ezeket a módosító javaslatokat, támogatjuk azt, hogy Budapest közlekedésének fejlesztésére sor kerüljön, hogy a közlekedési infrastruktúra bővüljön.

Mindenképpen azt szeretnénk elérni, és ez volt a célunk, hogy egyébként már akár az előző kormányzati ciklusban is betervezett és már előkészítés alatt álló, környezetvédelmi engedéllyel is rendelkező, egy országrészre is kiható infrastrukturális fejlesztéseket a kormány ne söpörhessen le az asztalról, mint ahogy ezt megtette. Hiszen egy olyan projektet tartalmaz ez a módosító javaslat, amelyet szeretnénk beemelni mintegy pluszként a meglevő törvényjavaslatba, amelynek, mégy egyszer mondom, már az előkészítése is megtörtént. Hiszen úgy gondoljuk, ha 154 milliárd forintos kötelezettségvállalást törvényben rögzíthet a kormány, akkor arra a körülbelüli számítások szerinti 20-25 milliárd forintos kiadásra, amely itt a közúthálózat fejlesztéséről szól, mindenképpen szükség lenne szintén ugyanígy, pontosan azért, hogy egy megye és egy országrész infrastrukturális fejlesztése ne maradhasson le.

Meggyőződésünk szerint ez a módosító javaslat, ha már ilyen kiemelt összegekről és hosszú távú kötelezettségvállalásokról beszélünk, mindenképpen helyet kell hogy kapjon egy törvényjavaslatban, mindenképpen kiemelten szeretnénk ezzel a fejlesztéssel is foglalkozni. Módosító javaslatunk benyújtásakor egyébként az volt a célunk, hogy a kormány ne csak Budapesten vállaljon kötelezettséget a már elkezdett infrastrukturális beruházásokra, hanem vidéken is, és különösen szeretném aláhúzni a már elkezdett és tervezés, engedélyeztetés alatt álló infrastrukturális beruházásokat, amelyek - meggyőződésünk, vidéki képviselők meggyőződése szerint - ott, abban a körzetben, abban a megyében ugyanolyan kiemelt jelentőséggel bírnak, mint amekkorával Budapest esetében a metró fejlesztése. Hiszen ahogy Budapest számára létfontosságú a metró megépítése, ugyanolyan létfontosságú a közlekedési infrastruktúra javítása, mondjuk a keleti országrészben, különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy milyen mértékben csökkentek mind a területfejlesztési, mind az infrastruktúra fejlesztésére fordítható források a 2003. esztendőben.

Ezért szeretnénk azt elérni módosító javaslatunkkal, hogy 2004. és 2008. között valósulhassanak meg mindazok az infrastrukturális fejlesztések, amelyeknek az előkészítése már megkezdődött, és a kormány törvényben vállaljon kötelezettséget arra, hogy ezeket a feladatokat végre fogja hajtani. Ráadásul ezek - mint ahogy a módosító javaslat szövegében is olvashatók - nem egyszeri költségvetési kiadást jelentenek, hanem a mai, folyó áron számolt 20-25 milliárd forintos beruházás a keleti országrészben 4-5 évre lebontva valósulna meg (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és a költségvetésben jó előre és jól tervezhető kiadást jelentene.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)




Felszólalások:  Előző  151  Következő    Ülésnap adatai