Bizottsági arcképcsarnok

Készült: 2024.03.29.06:01:26 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

29. ülésnap (2002.10.30.), 30. felszólalás
Felszólaló Püski András (MDF)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 9:10


Felszólalások:  Előző  30  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

PÜSKI ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő törvényjavaslat a Magyar Köztársaság polgári törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény, valamint egyes törvények fogyasztóvédelemmel összefüggő jogharmonizációs célú módosításáról szól.

Reményeink szerint Magyarország több mint ezeréves történelmének egy igen nagy horderejű, sorsdöntő jelentőségű eseményéhez érkezik a 2004. év folyamán, amikor tagjává válunk az Európai Uniónak, ami kihatással lesz mindannyiunk életére, a magyar állampolgárok mindennapjaira.

A Magyar Demokrata Fórum megalakulásától kezdve azt tartotta egyik legfontosabb küldetésének, hogy visszavezesse Magyarországot a nyugati demokráciák körébe. Lépéseinket kezdettől fogva a nyugodt erő és a kiszámíthatóság jellemezte, és jellemzi ma is. Hosszú utat kellett megtennünk ahhoz, hogy eljussunk arra a pontra, ahonnan visszatekintve a folyamat már visszafordíthatatlannak tűnik. A Magyar Demokrata Fórum már a rendszerváltozás hajnalán szívügyének tekintette Magyarország euroatlanti integrációjának előmozdítását. Azt, hogy most az európai uniós csatlakozás előestéjén vagyunk, nem kis mértékben köszönhetjük néhai miniszterelnökünknek, Antall Józsefnek, aki áldásos tevékenységével elindította országunkat a csatlakozás útján.

 

(10.50)

 

A lezajlott társadalmi és gazdasági változások arra sarkallták a mindenkori törvényhozást, hogy a megváltozott viszonyoknak megfelelő és a közeljövőben várható európai uniós hatások figyelembevételével, új és modern jogi szabályokkal segítse a piacgazdaság kiteljesedését hazánkban. Nem elhanyagolható szerepe volt ebben Dávid Ibolya korábbi igazságügy-miniszter asszonynak sem, aki szakértelmének, elkötelezettségének köszönhetően nagyot lendített a jogharmonizáció folyamatán. Csatlakozásunk feltételeinek megteremtése mindazonáltal nem pusztán egy elérendő cél, egy teljesítendő feltétel, hanem egyúttal történelmi felelősségünk is.

Tisztelt Képviselőtársaim! A szóban forgó törvényjavaslat célja négy közösségi irányelv és egy közösségi ajánlás átültetése a magyar jogrendszerbe, azaz a fogyasztóvédelem területén még hátralévő törvényi szintű jogalkotási feladatok véghezvitele, illetve a kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó fizetési késedelem leküzdéséről szóló közösségi jogszabállyal való összhang megteremtése. E módosítások egyszer fogyasztóvédelmi célúak, másszor a fogyasztóvédelem polgári jogi eszközeit határozzák meg, de nem terjedtek ki a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi törvény átfogó felülvizsgálatára.

Elsőként említeném a fogyasztói adásvételről, vagyis a szavatossági jogokról szóló közösségi irányelvet, amelynek kapcsán az összhang megteremtése érdekében a polgári törvénykönyv kötelmi jogi szabályai kerülnek módosításra. Az irányelv a fogyasztók és a kereskedők közötti adásvétel tekintetében szabályozza a hibás teljesítés egyes vonatkozásait, és a szabályozás kedvezményezettje a fogyasztó.

A második a termékfelelősségi irányelvet tekintve a termékfelelősségi törvény módosítása, ami szintén egy anyagi jogi kérdés. A termékfelelősségi törvény 1993-ban, már az európai közösségi normákat is figyelembe véve került megalkotásra, így a javaslat célja a teljes jogharmonizáció megteremtése.

A harmadik átültetésre váró közösségi irányelv az úgynevezett jogsértéstől eltiltó határozatokról szóló irányelv, eljárásjogi tárgyú, célja, hogy a különböző fogyasztóvédelmi szervezeteknek biztosítson határon átnyúló eljáráskezdeményezési jogokat. Lényege, hogy a fogyasztók hatékony védelmének nélkülözhetetlen eleme a jogaik kikényszeríthetősége. Szeretném megjegyezni, hogy a Magyar Demokrata Fórum véleménye szerint talán célszerű és hasznos lett volna a fogyasztóvédelmi törvény átfogó módosítását is a jelen törvénymódosítás kapcsán előrehozni.

Ezenkívül létezik még egy közösségi ajánlás, amely a bíróságon kívüli vitarendezést lebonyolító fórumokra, azaz a békéltető testületekre vonatkozó szabályozást érinti. Az ajánlás hét alapkövetelményt fogalmaz meg az ilyen eljárásoknál: a függetlenség, az átláthatóság, az ellenérdekűség, a hatékonyság, a jogszerűség, a szabadság és a képviselet követelményeit, mégpedig a magas színvonalú fogyasztóvédelem megvalósítása érdekében.

Végül, de nem utolsósorban essen szó a fizetési késedelemről szóló, kamatszabályokra vonatkozó közösségi irányelvről, ami ismételten a polgári törvénykönyv módosítását igényli. A jelenlegi magyar szabályozás szerint a kamat mértékét az éves költségvetési törvényben kell meghatározni, ezt hivatott a javaslat az irányelv szerinti számítási móddal felváltani, vagyis a kamat mértékét a Magyar Nemzeti Bank által irányadó kamatként megállapítandó jegybanki alapkamathoz kell kötni. Az irányelv csak a kereskedelmi szerződésekre vonatkozik.

Szeretném felhívni figyelmüket arra, hogy az európai uniós csatlakozás kapcsán fel kell készülnünk, hogy talán a jelenleginél is nagyobb árudömping fogja ellepni piacainkat. Ezért is fontos, hogy jelen jogszabály-módosítás keretében is védjük a hazai fogyasztókat. Mivel Magyarország csatlakozását követően a fogyasztóvédelem várhatóan a jelenleginél is fontosabb lesz, és mivel a jogharmonizáció megkerülhetetlen követelmény, ezért a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja indokoltnak találja a törvényjavaslatot, és elfogadásra javasolja a tisztelt Országgyűlésnek.

Tisztelt Képviselőtársaim! A jelenleg tárgyalt módosítások többnyire technikai jellegűek, amelyek tehát elengedhetetlenek ahhoz, hogy az Európai Unió teljes jogú majdani tagjaként mi, magyarok valamennyi tagállam polgáraihoz hasonló jogvédelemben részesülhessünk. Tudvalévőleg igen szűk a mozgásterünk, hiszen a szavatossági határidő növekedése vagy éppen a kamat meghatározása esetében a vonatkozó uniós irányelvek leképezése történik a módosító javaslat során.

Ugyanakkor óriási a felelősségünk abban a tekintetben, hogy amennyiben támogatni fogjuk a törvényjavaslatot a szavazás alkalmával, egyúttal gondoskodnunk kell a változtatások nyomán keletkező új jogok és kötelezettségek széles körű megismertetéséről. Meggyőződésünk, hogy a magyar lakosság legszélesebb rétegeit érintően kell tájékoztatást adni az Európai Unióval kapcsolatos valamennyi reánk váró változásról. Nem szabad elhallgatnunk semmit: sem az előnyöket, a könnyebbségeket, sem az esetleges nehézségeket és hátrányokat. A vásárlóknak, a fogyasztóknak tudniuk kell, hogy milyen jogok illetik meg őket teljes jogú tagságunk esetén itthon és az Unióban egyaránt. A vállalkozóknak és kereskedőknek szintén tisztában kell lenniük a pontos jogi szabályozással, annak lehetséges értelmezéseivel.

Tisztelettel kérem tehát a kormányt, hogy a megfelelő szakmai fórumokon, a legszélesebb körben tájékoztassa a közvéleményt a fogyasztók jogainak megváltozásáról, kibővüléséről, és készüljön fel a jelen törvény végrehajtása során jelentkező és ebből adódó többletfeladatok elvégzésére.

A Magyar Demokrata Fórum tehát mindezen elhangzott tények és érvek mellett az előttünk fekvő törvényjavaslatot támogatja, hiszen a Fórum megalakulása óta töretlenül küzd a mindannyiunk számára élhető Magyarországért, azért a Magyarországért, amely biztos jövőt jelent gyermekeinknek - az európai Magyarországért. Ahogyan Csengey Dénes mondta: "Európába, de mindahányan!"

Köszönöm szépen. (Taps.)

 




Felszólalások:  Előző  30  Következő    Ülésnap adatai