Bizottsági arcképcsarnok

Készült: 2024.03.28.11:47:17 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

29. ülésnap (2002.10.30.), 22. felszólalás
Felszólaló Dr. Eörsi Mátyás (SZDSZ)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka vezérszónoki felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 14:49


Felszólalások:  Előző  22  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. EÖRSI MÁTYÁS, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Előttem felszólalt két frakció vezérszónoka, a Magyar Szocialista Párté és Fideszé, és egyben felszólalt két ügyvéd, akik pontosan ismerik ezt a problémát az ügyvédi gyakorlatukból. Én pedig felszólalok mint a Szabad Demokraták Szövetségének a képviselője és egyben mint volt ügyvéd. Én most már ügyvédi praxist nem folytatok, de az hiszem, ebben a parlamentben egyedül vagyok, aki mediátor vagyok. Én ezt a törvényjavaslatot és a mögötte levő életet személyes tapasztalatból elég jól ismerem, és engedjék meg, hogy kicsit ilyen szemüvegen keresztül is foglalkozzam ezzel a kérdéssel.

A felszólalásomat két részre osztanám: beszélnék a mediálásról, majd beszélnék ezt követően a törvényjavaslatról. Úgy érzem, hogy a kettő kicsikét elválik egymástól, persze nem szükségszerűen.

Kezdeném azzal, hogy a mediálás jó dolog-e. Erről képviselőtársaim - ügyvéd kollégáim, ha tetszik - beszéltek. Én egyetértek velük: a mediálásra nagy szükség van. Az én fejemen is átment, hogy helyes-e ezt mediálásnak hívni, vagy pedig jó egy magyar szót találni, ahogy fideszes vezérszónok kollégám ezt javasolta. Azt mondom, hogy mind a kettő mellett szólnak érvek. Azt sem szeretném, ha a mediálás, az érdek megtalálásának a művészete a közvélemény szemében kicsit, mondjuk, az ingatlanközvetítésre süllyedne, ahol közvetítői tevékenység folyik, egyszerűen a kereslet-kínálat összehozásával megtalálni az eladót és a vevőt. Ennél egy kicsikét másról van szó. Ez a fajta közvetítés, a mediálás egy szakma, egy művészet, mégpedig az egyezség létrehozatalának a művészete.

Nem megismételve sok mindent, amit képviselőtársaim mondtak, pereskedni rossz. Nemcsak az ügyfélnek, de még az ügyvédnek is rossz a pereskedés. Ügyvéd képviselőtársaim vagy azok az ügyvédek, akik hallgatják ezt a parlamenti vitát, pontosan tudják, hogy mennyire nehéz, amikor valaki, akinek követelése van, megkeresi az ügyvédet, és azt mondja, hogy ügyvéd úr vagy ügyvédnő, hogy látja, milyenek az esélyeim. Az ügyvéd azt mondja, ha becsületes, hogy kérem szépen, nem tudom megmondani, mik az esélyek, hacsak nem egy fekete-fehér ügyről van szó, ahol meg lehet mondani. Ott, ahol valóságos vita van, nehéz megmondani. Azt mondja az ügyvéd, hogy ha X. bíróhoz kerül, akkor jobb az esélye, ha Y.-hoz, akkor rosszabb, mert Magyarországon még a bírói gyakorlat nem kellően kikristályosodott sok tekintetben, főleg ahol új jogterületek vannak. De azt tudja az ügyvéd mondani az ügyfelének, hogy kérném szépen, ez az eljárás évekig fog tartani, nagyon sok pénzt föl fog emészteni, rengeteg energiájába fog kerülni, és nem tudom megmondani, hogy fog befejeződni.

 

 

(10.10)

 

 

Úgyhogy ezt elkerülni, azt hiszem, minden ügyfélnek, minden igazságát, jogát kereső polgárnak és vállalkozónak nagyon is indokolt, és a másik oldal is, akivel szemben követeléseket megfogalmaznak, jobban teszi, hogyha megpróbálja elkerülni a bírósági procedúra összes nehézségét, fáradalmát, és megpróbálnak ketten dűlőre jutni egymással.

A mediálás tehát nem más, mint az egyezség létrehozatalának a művészete, azonban azt tudnunk kell, hogy a mediátornak vagy a közvetítőnek - szívesen elfogadom ezt a kifejezést is - az égadta világon semmilyen hatalma a felek fölött nincsen. Nagyon jól tette fideszes képviselőtársam, hogy az alternatív jogvita-eldöntési mechanizmusok között megemlítette, hogy van a bíróság és a mediálás között középutas megoldás. Itt van például a választottbíróság, amely valamelyest már egyszerűbb, kevésbé formális, mint a rendes bírósági eljárás, de azért a végén ott is ott van az állami akarat, ha a választottbíróság ítéletet hoz, akkor azt már végre lehet hajtani az állami intézményrendszer segítségével. A mediációnál semmi ilyen nincsen.

Emlékeznek a rendőrviccre, hogy hány rendőr kell a villanykörte becsavarásához. Van ennek egy pszichológus változata, amely úgy hangzik, hogy hány pszichológus kell egy villanykörte becsavarásához; az a válasz, hogy egy is elég, de az is kell, hogy a villanykörte is akarja. Ez kicsit hasonló a mediációval is, a mediáció csak akkor lehet sikeres, hogyha az abban részt vevő felek óhajtják a mediálást, és óhajtanak megállapodásra jutni. Ha ez bármelyik fél esetében hiányzik, akkor a mediálás esélye borzasztóan kevés. Saját tapasztalatomról tudok beszámolni, nagyon sokan félreértik, a mediálásról azt gondolják, hogy egyfajta adósságbehajtó tevékenység. De itt szó sincs erről, tényleg akkor működik, ha a felek akarják.

Elhangzott, Kovács László képviselőtársam elmondta az előnyöket, és csak meg tudom ismételni, amiket ő mondott. Ő azt mondta, hogy az időbeli eltérés óriási, és - felírtam magamnak -: 467 nap kontra 653 napig tartanak bírósági eljárások. De tudjuk, hogy vannak olyan ügyek, és minél inkább elmérgesült egy ügy a felek között, annál nagyobb az esélye annak, hogy még ezt is bőven meghaladja, és tudunk arról, hogy négy-öt, néha még hat éven keresztül is el tudnak perek tartani. Ehhez képest, tisztelt képviselőtársaim, tapasztalatból mondom, hogy egy mediációs eljárás maximum három hónap, nem több mint három hónap. Hogyha három hónap alatt nem sikerül létrehozni az egyezséget, nyugodtan abba lehet hagyni, menjenek a bírósághoz, ki lehet jelenteni, hogy a dolog nem sikerült.

Szó volt a költségekről. A tegnapi napon is nagy vita folyt a parlamentben az illeték növelésével kapcsolatosan a perlési költségek növekedéséről. Az igazi költségek nem az illetékek. Az igazi költségek egy bírósági eljárásban: ügyvédnek kifizetett honorárium. Többnyire óránként számolnak persze, de ha mindez évekig elhúzódik, ezt a bíróság soha nem ítéli meg, és ez az, ami a feleknek igazából egy vissza nem térülő hatalmas költség.

Szó volt erről, de hadd emeljem ki a felek kontrolljának a kérdését. Amikor a felek bíróság elé mennek, elmennek a bírósághoz, egy hatalmas épületnek hatalmas folyosóján már elvesztik az önbizalmukat. Bemennek egy tárgyalóterembe, ott a bíróság, többnyire morcos, pattogó utasításokat ad ki, és már úgy érzi, hogy minden kikerült a keze közül. Ezzel szemben a mediálási eljárásban az eljárás minden eleme a felek kezében van, bármelyik fél bármivel nem ért egyet, akkor az nem történik. Tehát a felek sokkal inkább úgy érzik, hogy urai ennek az eljárásnak, nem érzik úgy, hogy egy hatalmas állami gépezetnek vannak kiszolgáltatva. Tessék belegondolni, hogy mennyivel könnyebb azonosulni azzal az eljárással, amelynek végig az ura tudok maradni, szemben azzal, amikor rögtön az elején kiderül, hogy egy kis porszem vagyok egy hatalmas gépezetben.

Szó volt már arról - azt hiszem, ezt is Kovács László képviselő úr mondta -, hogy a bírósági eljárás egy győztes-vesztes játszmát jelent, szemben a mediálással, amely egy győztes-győztes játszmát. Hadd egészítsem ki azzal, hogy szerintem a bírósági eljárás egy vesztes-vesztes játszma. Ügyvédi gyakorlatom alapján mondom, hogy én gyakorlatilag boldog ügyféllel nem találkoztam még egy peres eljárás végén, még akkor sem, hogyha megnyerte a pert, mert mindig az az 5 százalék - amit elveszít a végén vagy valamit nem ítélnek meg - hosszú évek kemény munkája után úgy érzi, hogy valamilyen igazságtalanság történt. Tehát az esetek túlnyomó többségében ki lehet jelenteni, hogy mind a két fél vesztesen hagyja el a bírósági tárgyalót.

Miután a mediálási eljárásban csak akkor van egyezség, hogyha a felek is azt akarják - ehhez segíti őket hozzá a mediátor, a közvetítő, hogy akarják a megállapodást -, ha az ő akaratuknak is megfelel, akkor két boldog ember hagyja ott a színteret. Nem mindegy, hogy egy hosszú éveken keresztül tartó elkeseredett, gyilkos küzdelem végén a felek kimerülten valamilyen ítéletet kézhez kapnak, vagy pedig mind a ketten úgy hagyják el ezt a vitát, hogy kérem szépen, én is jól jártam, a másik fél is jól járt, és lehet koncentrálni a jövőre.

Az üzleti életben rendkívül fontos, hogy kooperatív; én nem tudom elképzelni azt, hogy két vállalat, amely éveken keresztül egy gyilkos küzdelmet folytat, a bírósági eljárás végén tudjon egymással üzletet kötni; szemben a mediálással, ahol ez gyorsan rendeződik, megértik egymás érdekeit, szívesen figyelembe veszik egymás érdekeit, majd megállapodnak, és folytatják üzleti tevékenységüket. Tehát már ők is rögtön jól járnak ebben.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tehát csak előnyökről tudok beszámolni, kérdés, hogy van-e hátránya a mediálási eljárásnak. Akárhogy töröm a fejem, nincsen. Nincsen, mert ha kiderül, mondjuk, három hónap elteltével, hogy a mediálás nem vezet eredményre, akkor a felek még mindig fordulhatnak bírósághoz, erről a képviselőtársaim beszéltek. Ha egy átlagos vagy akár három-négy éves bírósági eljárásban elvesztenek a felek két-három hónapot, az semmi ahhoz képest, hogy megadták az esélyét a békés megállapodásnak.

Arra a kérdésre, hogy mire alkalmas a mediálás, azt kell hogy mondjam, majdnem mindenre alkalmas. Vannak olyan ügyek, ahol kevésbé, vannak olyan ügyek, ahol jobban alkalmas. Amire különösen alkalmas - és csak megemlíteném, erről is volt már szó -: családjogi ügyek, válóperek, gyerekelhelyezési ügyek. Gondoljanak bele, nem mindegy egy családban, amikor megállapodnak, hogy az a kisgyerek hányszor láthatja a papát vagy a mamát, hogy ez egy olyan eljárás végén születik meg, ahol a felek meggyűlölik már egymást, vagy pedig olyan eljárás végén, ahol a felek jó hangulatban, egymással kooperálva tudnak megállapodni; apa, anya, gyermek, mindenki jól jár egy ilyen eljárással, szemben a küzdelemmel.

Hogy mennyire terjedt el: az Egyesült Államokban rendkívüli módon, általában az angolszász országokban, Japánban és az Európai Unióban jön föl; nem eléggé terjedt még el, de azért jön föl. Úgy gondolom - és örülök, hogy az államtitkár úr említette ezt az expozéjában -, hogy az Egyesült Államok néhány tagállamában vannak olyan polgári eljárásjogi törvényi kikötések, hogy a felek csak akkor fordulhatnak bírósághoz, ha igazolták, hogy előtte megpróbálkoztak ezzel a mediációs eljárással. Ha ezt nem teszik meg, a bíróság el is küldi őket, hogy tessék először megpróbálni megállapodni. Úgy gondolom, hogy ez egy bölcs dolog. Elfogadom azt az érvet, hogy talán még egy kicsit idő előtti, de azért ezen érdemes gondolkodni, hogy mikor lehetne a felperesi legitimáció feltételeként szabni - elnézést a csúnya jogászi szakkifejezésért -, hogy a felek forduljanak bírósághoz.

Tehát a mediáció dicsérete után hadd foglalkozzam egy kicsit a törvényjavaslattal, amelyet - ahogy többen felhívták a figyelmet - az Orbán-kormány terjesztett elő egy korábbi változatban. Úgy gondolom, hogy ennek megfelelően én egy kicsikét óvatosabban kezeltem volna a jelenlegi kormányzat részéről. A törvényjavaslat általában támogatandó, úgy érzem, egy kicsikét etatista szemléletű, egy kicsikét túl centralizáló. Van egy olyan probléma, hogy ha egy intézmény még nincs bevezetve, akkor azt gondoljuk - és ezt hányszor halljuk -, hogy akkor ennek az intézménynek egy törvény kell. Nem vagyok arról meggyőződve, hogy mindenképpen egy törvény kell ahhoz, hogy egy tevékenység elterjedjék, maga a törvényjavaslat indokolása is írja, hogy ezzel magasabb rangra emelődik a mediálás. Nem hiszem, hogy a törvényekkel kellene egy tevékenységnek marketinget végezni. Nem tiltakozom az ellen, hogy így történik, csak többet kellene foglalkozni ezzel, és ha nemcsak ez a vita, hanem a sajtó, amely ezt a vitát nézi, egyébként többet ismertetné a mediálást, az persze helyes lenne.

Egy kicsit a szemléletbeli problémákra felhívnám a figyelmet, erről beszélt fideszes képviselőtársam is. Van egy strukturális probléma: egy kicsit olyan, mint az ügyvédi törvény, kezdődik azzal, hogy szervezeti feltételek, ki hogyan lehet mediátor, ha rosszul végzi, akkor milyen fegyelmi eljárás. Úgy gondolom, erre mind nincsen szükség, jobb lenne, ha a törvény lényegében magára a mediálásra koncentrálna, és ezekkel kevesebbet foglalkozna. Úgy vélem, hogy ezek a szervezeti, nyilvántartási, fegyelmi ügyek nem annyira fontosak. Ha egy mediátor jól végzi a munkáját, van eredménye, ha nem, akkor meg nincsen, a fegyelem szerintem itt nem nagyon merülhet fel.

 

 

(10.20)

 

Nekem nem tetszenek a mediátorrá válás feltételeit meghatározó szabályok. Kérem, gondoljanak bele, hogy egy kis faluban van egy öreg bácsi, akit mindenki tisztel, a vitában hozzá fordulnak, és ő mindig segít nekik, hogy hogyan találjanak megoldást - nos, ő nem fog megfelelni ennek a törvénynek, de azért most miért ne végezze ezt a tevékenységét? Vagy kérem, gondoljanak bele abba, hogy a magyar törvények szerint annak, hogy valaki választottbíró legyen, tehát ítélettel tudjon eldönteni dolgokat, nincs semmifajta feltétele; ha a felek megállapodnak abban, hogy X. Y. választottbíró, akkor az illetőből bíró lesz, ítéleteket hoz - és akkor a mediátornál, aki csak hozzásegíti őket ehhez, feltételeket szabunk.

Én azt javasolnám a kormányzatnak, hogy kicsit fogadja el a lazító módosító indítványokat, tehát azokat, amelyek ezt a túlkötöttséget kicsit fellazítják; bízzanak abban, hogy ez a jogintézmény Magyarországon sikeres lesz, leveszi a bíróságokról a terhet, mint ahogy erre felhívták a figyelmet, és a magyar polgároknak, vállalkozóknak is lehetővé teszi azt, hogy egyszerűen boldogan, jó hangulatban, kooperatívan hagyjanak maguk mögött olyan vitákat, amelyek korábban küzdelmet, néha gyilkos és sokba kerülő küzdelmet eredményeztek számukra.

Ennek jegyében, hogy magam is tervezem ennek megfelelően módosító javaslatok benyújtását, azt fogom kérni a Háztól, hogy támogassa ezt a hasznos törvényjavaslatot.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)




Felszólalások:  Előző  22  Következő    Ülésnap adatai