Bizottsági arcképcsarnok

Készült: 2025.11.15.13:19:08 Dinamikus lap

Bizottságok által tárgyalt irományok 2022-

Bizottság: Külügyi Bizottság
Külügyi Bizottság által tárgyalt irományok
  Irományszám Irománycím Benyújtók Bizottsági
állapot
Kijelölés
dátuma
1 T/13083 A Magyarország Kormánya és az Egyesült Nemzetek között az Egyesült Nemzetek Egyeteme a béke, a biztonság, valamint az átalakító technológiák kérdéseiben a jövőértés és az előrelátás módszertanainak alkalmazására összpontosító felsőfokú intézetének a jogállásával kapcsolatos megállapodás kihirdetéséről kormány (kultúráért és innovációért felelős miniszter) részletes vitára vár  
2 T/13044 Az Európa Tanács Számítástechnikai Bűnözésről szóló Egyezményéhez csatolt, a megerősített együttműködésről és az elektronikus bizonyítékok átadásáról szóló második kiegészítő jegyzőkönyv kihirdetéséről kormány (igazságügyi miniszter) részletes vitára vár  
3 T/13011 A globális minimumadóval kapcsolatos információk cseréjéről szóló, illetékes hatóságok közötti többoldalú Megállapodás kihirdetéséről kormány (nemzetgazdasági miniszter) részletes vitára vár  
4 T/13010 A Magyarország Kormánya és a Sierra Leone-i Köztársaság Kormánya között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodás kihirdetéséről kormány (külgazdasági és külügyminiszter) részletes vitára vár  
5 T/13009 A Magyarország Kormánya és Kuvait Állam Kormánya között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodás kihirdetéséről kormány (külgazdasági és külügyminiszter) részletes vitára vár  
6 T/13008 Magyarország Kormánya és a Pakisztáni Iszlám Köztársaság Kormánya között a diplomata-útlevéllel rendelkező állampolgáraik kölcsönös vízummentességéről szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (külgazdasági és külügyminiszter) részletes vitára vár  
7 T/13007 Magyarország és a Kínai Népköztársaság között a kiadatásról szóló szerződés kihirdetéséről kormány (igazságügyi miniszter) részletes vitára vár  
8 T/13006 A Magyarország Kormánya és a Szerb Köztársaság Kormánya között a közúti, a vasúti és a vízi határforgalom ellenőrzéséről szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (belügyminiszter) részletes vitára vár  
9 T/13005 A Magyarország Kormánya és az Angolai Köztársaság Kormánya közötti légiközlekedési megállapodás kihirdetéséről kormány (építési és közlekedési miniszter) részletes vitára vár  
10 T/12800 A külképviseletekről és a tartós külszolgálatról szóló 2016. évi LXXIII. törvény módosításáról kormány (külgazdasági és külügyminiszter) részletes vitára vár 2025.10.15.
11 T/12679 A Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről szóló 2023. évi LV. törvény végrehajtásáról kormány (nemzetgazdasági miniszter) részletes vita tárgyalása lezárva  
12 T/12519 A pénzügyi számlákkal kapcsolatos információk automatikus cseréjéről szóló, illetékes hatóságok közötti többoldalú Megállapodás kiegészítésének kihirdetéséről kormány (nemzetgazdasági miniszter) tárgyalás lezárva  
13 T/12490 A digitális platformokról származó jövedelemre vonatkozó automatikus információcseréről szóló illetékes hatóságok közötti többoldalú Megállapodás kihirdetéséről kormány (nemzetgazdasági miniszter) tárgyalás lezárva  
14 T/12489 A kriptoeszközökre vonatkozó adatszolgáltatási keret alapján történő automatikus információcseréről szóló illetékes hatóságok közötti többoldalú Megállapodás kihirdetéséről kormány (nemzetgazdasági miniszter) tárgyalás lezárva  
15 T/11864 Magyarország 2026. évi központi költségvetéséről kormány (nemzetgazdasági miniszter) tárgyalás lezárva  
16 T/11678 A Magyarország Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya között a Magyarország Kormányának a magyarországi atomerőmű építésének finanszírozásához nyújtandó állami hitel folyósításáról szóló, 2014. március 28-án kelt megállapodás módosításáról szóló 2. számú jegyzőkönyv kihirdetéséről kormány (külgazdasági és külügyminiszter) tárgyalás lezárva  
17 T/11449 Az Egyesült Nemzetek Diplomáciai Konferenciája által, a Nemzetközi Büntetőbíróság Rómában, 1998. július 17-én elfogadott Statútumának, és a Nemzetközi Büntetőbíróság kiváltságairól és mentességeiről szóló, New Yorkban, 2002. szeptember 10-én elfogadott Megállapodás felmondásáról kormány (külgazdasági és külügyminiszter) tárgyalás lezárva  
18 T/11423 A Magyarország és a Szerb Köztársaság között a polgári ügyekben nyújtandó jogsegélyről szóló szerződés kihirdetéséről kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva  
19 T/11421 Az Európa Tanács labdarúgó-mérkőzések és egyéb sportrendezvények biztonságához, biztosításához és az ott nyújtott szolgáltatásokhoz kapcsolódó integrált megközelítésről szóló Egyezménye kihirdetéséről, valamint az Európa Tanács sporteseményeken, különösen a labdarúgó mérkőzéseken megnyilvánuló nézői erőszakról és nem megfelelő viselkedésről szóló Egyezménye felmondásáról kormány (honvédelmi miniszter) tárgyalás lezárva  
20 T/11420 A nemzeti joghatóságon kívül eső területek tengeri biológiai sokféleségének megőrzéséről és fenntartható hasznosításáról szóló, az ENSZ Tengerjogi Egyezménye keretében létrejövő Megállapodás kihirdetéséről kormány (agrárminiszter) tárgyalás lezárva  
21 T/11145 Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, és másrészről az Afrikai, Karibi és Csendes-óceáni Államok Szervezetének tagjai közötti partnerségi megállapodás kihirdetéséről kormány (külgazdasági és külügyminiszter) tárgyalás lezárva  
22 T/11144 Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről a Kirgiz Köztársaság közötti Megerősített Partnerségi és Együttműködési Megállapodás kihirdetéséről kormány (külgazdasági és külügyminiszter) tárgyalás lezárva  
23 T/11135 A nemzetközi polgári repülésről Chicagóban, az 1944. évi december hó 7. napján aláírt Egyezmény Annex 1. és Annex 2. módosításainak kihirdetéséről kormány (építési és közlekedési miniszter) tárgyalás lezárva  
24 T/10870 A Magyarország és az Osztrák Köztársaság közötti, a magyar-osztrák államhatárral összefüggő egyes nemzetközi szerződési rendelkezéseknek a schengeni vívmányok magyarországi bevezetéséből fakadó megszűnésével kapcsolatos intézkedésekről kormány (belügyminiszter) részletes vitára vár  
25 H/10763 Az Egyesült Nemzetek Diplomáciai Konferenciája által, a Nemzetközi Büntetőbíróság Rómában, 1998. július 17-én elfogadott Statútumának és a Statútum 8. cikkére vonatkozó kampalai módosításának kihirdetése érdekében szükséges intézkedésekről Dr. Vadai Ágnes (DK), Arató Gergely (DK), Sebián-Petrovszki László (DK) tárgyalását befejezte 2025.02.12.
26 P/10296 A Georgiában tartott parlamenti választások tisztaságát súlyosan érintő körülményekről Gyurcsány Ferenc (DK), Arató Gergely (DK), Barkóczi Balázs (DK), Dr. Dávid Ferenc (DK), Dr. Komáromi Zoltán (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Földi Judit (DK), Gréczy Zsolt (DK), Gy. Németh Erzsébet (DK), Hegedüs Andrea (DK), Kálmán Olga (DK), Sebián-Petrovszki László (DK), Varga Ferenc (független), Varga Zoltán (DK) tárgyalását befejezte 2024.12.13.
27 T/10261 A Magyarország és a Kolumbiai Köztársaság között az ideiglenesen munkát vállaló turisták programjáról szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (belügyminiszter) tárgyalás lezárva  
28 T/10260 A Magyarország Kormánya és Románia Kormánya között a Magyar Köztársaság Kormánya és Románia Kormánya között a határokat átlépő bűnözés megelőzése és leküzdése érdekében folytatott együttműködésről szóló, Szegeden, 2008. október 21-én aláírt megállapodás módosításáról szóló megállapodás kihirdetéséről kormány (belügyminiszter) tárgyalás lezárva  
29 T/10007 Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről a Kirgiz Köztársaság közötti Megerősített Partnerségi és Együttműködési Megállapodás kihirdetéséről kormány (külgazdasági és külügyminiszter) tárgyalás lezárva  
30 T/10006 A Magyarország Kormánya és a Bahreini Királyság Kormánya között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodás kihirdetéséről kormány (külgazdasági és külügyminiszter) tárgyalás lezárva  
31 T/9894 Magyarország 2025. évi központi költségvetéséről kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva  
32 B/9725 A Hungary Helps Ügynökség Nonprofit Zrt. 2023. évi tevékenységéről és működéséről kormány (külgazdasági és külügyminiszter) tárgyalás lezárva 2024.10.30.
33 T/9710 Az Egyetemes Postaegyesület Egyetemes Postaegyezményének a 2023. évi rijádi kongresszuson aláírt Első Pótjegyzőkönyve és Zárójegyzőkönyve kihirdetéséről kormány (nemzetgazdasági miniszter) tárgyalás lezárva  
34 T/9699 A nemzetközi polgári repülésről, Chicagóban, az 1944. évi december hó 7. napján aláírt Egyezmény Annex 1. és Annex 2. módosításainak kihirdetéséről kormány (építési és közlekedési miniszter) tárgyalás lezárva  
35 T/9519 A Magyarország Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között az országonkénti jelentések cseréjéről szóló megállapodás kihirdetéséről kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva  
36 T/9517 2024. évi törvény kormány (külgazdasági és külügyminiszter) tárgyalás lezárva  
37 T/9515 A Magyarország és a Svájci Államszövetség között a jövedelem- és vagyonadók területén a kettős adóztatás elkerüléséről szóló, Budapesten, 2013. szeptember 12-én aláírt Egyezmény módosításáról szóló Jegyzőkönyv kihirdetéséről kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva  
38 T/9513 A Magyarország Kormánya és Georgia Kormánya között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodás kihirdetéséről kormány (külgazdasági és külügyminiszter) tárgyalás lezárva  
39 T/9511 Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről a Chilei Köztársaság között létrejött Magas Szintű Keretmegállapodás kihirdetéséről kormány (külgazdasági és külügyminiszter) tárgyalás lezárva  
40 T/9509 A Magyar Köztársaság és a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság között a kettős adóztatás elkerüléséről a jövedelem- és a vagyonadók területén Budapesten, 2001. június 20-án aláírt Egyezmény módosításáról szóló Jegyzőkönyv kihirdetéséről kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva  
41 T/9346 A Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről szóló 2022. évi XXV. törvény végrehajtásáról kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva  
42 T/9265 A Magyarország Kormánya és az Osztrák Köztársaság Kormánya közötti határon átnyúló mentőszolgálati együttműködésről szóló keretmegállapodás kihirdetéséről kormány (belügyminiszter) tárgyalás lezárva  
43 T/9264 A Magyarország Kormánya és Ukrajna Miniszteri Kabinetje között, a Magyarország Kormánya és Ukrajna Miniszteri Kabinetje között a közúti és vasúti határforgalomnak a határátkelőhelyeken történő ellenőrzéséről szóló Megállapodás módosításáról szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (belügyminiszter) tárgyalás lezárva  
44 T/9251 A Magyarország Kormánya és az Osztrák Szövetségi Kormány között a magyar M80 gyorsforgalmi út és az osztrák S7 fürstenfeldi gyorsforgalmi út magyar-osztrák államhatárnál történő összekötéséről szóló megállapodás kihirdetéséről kormány (építési és közlekedési miniszter) tárgyalás lezárva  
45 T/9250 A Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének tagállamai, valamint az Európai Unió és tagállamai közötti átfogó légiközlekedési megállapodás kihirdetéséről kormány (építési és közlekedési miniszter) tárgyalás lezárva  
46 T/8585 A Magyarország és Kanada Ontario tartománya között a vezetői engedélyek kölcsönös elismeréséről és cseréjéről szóló együttműködési megállapodás kihirdetéséről kormány (építési és közlekedési miniszter) tárgyalás lezárva  
47 T/8584 A Magyarország Kormánya és Mongólia Kormánya közötti Légiközlekedési Megállapodás kihirdetéséről kormány (építési és közlekedési miniszter) tárgyalás lezárva  
48 H/8465 A Külgazdasági és Külügyminisztérium informatikai rendszerét ért orosz kibertámadás elítéléséről és az ennek következtében szükséges lépések megtételéről Tordai Bence (Párbeszéd)
2024.05.21.: Szabó Timea (Párbeszéd)
2024.05.21.: Szabó Rebeka (Párbeszéd)
2024.05.21.: Jámbor András Imre (Párbeszéd)
2024.05.21.: Berki Sándor (Párbeszéd)
2024.05.21.: Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd)
tárgyalását befejezte 2024.05.24.
49 T/7969 A Magyarország Kormánya és az Egyesült Arab Emírségek Kormánya közötti gazdasági együttműködésről szóló megállapodás kihirdetéséről kormány (külgazdasági és külügyminiszter) tárgyalás lezárva  
50 T/7955 Egyes külügyi tárgyú törvények módosításáról kormány (külgazdasági és külügyminiszter) tárgyalás lezárva 2024.03.28.
51 T/7952 A Magyarország Kormánya és az Európai Unió Bűnüldözési Képzési Ügynöksége (CEPOL) közötti Székhely-megállapodás kihirdetéséről kormány (belügyminiszter) tárgyalás lezárva  
52 T/7951 Az Egészségügyi Világszervezet Nemzetközi Egészségügyi Rendszabályai módosításának kihirdetéséről kormány (belügyminiszter) tárgyalás lezárva  
53 T/7728 Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank létrehozásáról szóló Megállapodást módosító, a Bank Kormányzótanácsa által 2023. május 18-án meghozott, és a tagállamok által elfogadott 259. és 260. számú határozatok kihirdetéséről kormány (nemzetgazdasági miniszter) tárgyalás lezárva  
54 T/7726 Az Európai Hagyományos Fegyveres Erőkről szóló Szerződés és kiegészítő dokumentumai felfüggesztéséről kormány (külgazdasági és külügyminiszter) tárgyalás lezárva 2024.03.13.
55 T/7725 A Magyarország Kormánya és a Török Köztársaság Kormánya között a polgári veszélyhelyzetek terén folytatott együttműködésről szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (belügyminiszter) tárgyalás lezárva  
56 T/7724 A Magyarország Kormánya és a Vietnámi Szocialista Köztársaság Kormánya között a nemzetközi és szervezett bűnözés elleni küzdelemben és megelőzésben való együttműködésről szóló megállapodás kihirdetéséről kormány (belügyminiszter) tárgyalás lezárva  
57 P/7390 Alekszej Navalnij haláláról Szabó Timea (Párbeszéd), Berki Sándor (Párbeszéd), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Jámbor András Imre (Párbeszéd), Szabó Rebeka (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd) tárgyalását befejezte 2024.02.26.
58 T/6069 A Hungary Helps Programról kormány (külgazdasági és külügyminiszter) tárgyalás lezárva 2023.11.15.
59 T/5880 A felsőoktatást érintő képesítések elismeréséről szóló globális egyezmény kihirdetéséről kormány (kultúráért és innovációért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
60 T/5879 A Magyarország Kormánya és az Üzbég Köztársaság Kormánya közötti légiközlekedési megállapodás kihirdetéséről kormány (építési és közlekedési miniszter) tárgyalás lezárva  
61 T/5876 A konzuli védelemről szóló 2001. évi XLVI. törvény módosításáról kormány (külgazdasági és külügyminiszter) tárgyalás lezárva 2023.11.02.
62 P/5731 A terrorizmus elítéléséről és az áldozatok melletti kiállásról Kocsis Máté (Fidesz), Dr. Simicskó István (KDNP)
2023.10.24.: Nacsa Lőrinc (KDNP)
2023.10.24.: Németh Zsolt (Fidesz)
2023.10.25.: Illés Boglárka (Fidesz)
tárgyalás lezárva 2023.10.24.
63 T/5658 Magyarország Kormánya és Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága Kormánya között a minősített adatok védelméről szóló egyezmény kihirdetéséről kormány (Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter) tárgyalás lezárva  
64 T/5654 Az Egyesült Nemzetek kiváltságairól és mentességeiről New Yorkban, 1946. évi február hó 13. napján kelt nemzetközi egyezményben biztosított kiváltságoknak, mentességeknek és könnyítéseknek a World Aquatics Magyarországon működő intézményeire való kiterjesztéséről kormány (külgazdasági és külügyminiszter) tárgyalás lezárva 2023.10.18.
65 T/5653 A Magyarország Kormánya és a Ruandai Köztársaság Kormánya közötti Légiközlekedési Megállapodás kihirdetéséről kormány (építési és közlekedési miniszter) tárgyalás lezárva  
66 H/5599 Az Izrael elleni példátlan támadás elítéléséről Gyurcsány Ferenc (DK), Arató Gergely (DK), Barkóczi Balázs (DK), Dr. Dávid Ferenc (DK), Dr. Komáromi Zoltán (DK), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Földi Judit (DK), Gréczy Zsolt (DK), Gy. Németh Erzsébet (DK), Hegedüs Andrea (DK), Kálmán Olga (DK), Sebián-Petrovszki László (DK), Varga Ferenc (független), Varga Zoltán (DK), Varju László (DK) tárgyalását befejezte 2023.10.16.
67 B/5447 A Hungary Helps Ügynökség Nonprofit Zrt. 2022. évi tevékenységéről és működéséről kormány (külgazdasági és külügyminiszter) tárgyalását befejezte 2023.10.04.
68 T/5387 A Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről szóló 2021. évi XC. törvény végrehajtásáról kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva  
69 T/5248 A Magyarország és az Ecuadori Köztársaság között az ideiglenesen munkát vállaló turisták programjáról szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (belügyminiszter) tárgyalás lezárva  
70 T/5247 Magyarország Kormánya és a Maldív Köztársaság Kormánya között a diplomata, hivatalos és szolgálati útlevéllel rendelkező állampolgáraik vízummentességéről szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (külgazdasági és külügyminiszter) tárgyalás lezárva  
71 T/5246 A Magyarország Kormánya és a Szerb Köztársaság Kormánya között a közúti, a vasúti és a vízi határforgalom ellenőrzéséről szóló, Magyarország Kormánya és a Szerb Köztársaság Kormánya közötti Megállapodás módosításáról szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (belügyminiszter) tárgyalás lezárva  
72 T/5245 A Magyarország Kormánya és Türkmenisztán Kormánya között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodás kihirdetéséről kormány (külgazdasági és külügyminiszter) tárgyalás lezárva  
73 T/5244 A Magyarország Kormánya és Románia Kormánya között a Békéscsaba - Méhkerék - államhatár (Magyarország) és a Salonta (Nagyszalonta) - államhatár (Románia) közötti gyorsforgalmi úti kapcsolat létesítéséről szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (építési és közlekedési miniszter) tárgyalás lezárva  
74 H/5190 A Szabadság téri szovjet emlékmű eltávolításáról Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik) tárgyalását befejezte 2023.09.15.
75 T/4947 A Magyarország és a Szerb Köztársaság között a minősített adatok cseréjéről és kölcsönös védelméről szóló egyezmény kihirdetéséről kormány (Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter) tárgyalás lezárva  
76 T/4878 A légijárművek fedélzetén elkövetett bűncselekményekről és egyéb cselekményekről szóló Egyezményt módosító Jegyzőkönyv kihirdetéséről kormány (építési és közlekedési miniszter) tárgyalás lezárva  
77 P/4406 Az ukrajnai gyermekek elhurcolásáról Tompos Márton Kristóf (Momentum), Bedő Dávid (Momentum), Fekete-Győr András (Momentum), Gelencsér Ferenc (Momentum), Hajnal Miklós (Momentum), Lőcsei Lajos (Momentum), Orosz Anna (Momentum), Sebők Éva (Momentum), Szabó Szabolcs (Momentum), Tóth Endre (Momentum) tárgyalását befejezte 2023.09.11.
78 T/4181 Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva  
79 T/4023 Az egyének védelméről a személyes adatok gépi feldolgozása során, Strasbourgban, 1981. január 28. napján kelt Egyezményt módosító Jegyzőkönyv kihirdetéséről kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva  
80 T/4022 A 2007. évi XXI. törvénnyel kihirdetett, a nagy távolságra jutó, országhatárokon átterjedő levegőszennyezésről szóló 1979. évi Genfi Egyezményhez csatolt, a nehézfémekről szóló, Aarhusban, 1998. június 24-én elfogadott Jegyzőkönyvnek az Egyezmény végrehajtó szerve 31. ülésén 2012. december 13-án elfogadott 2012/5. számú és 2012/6. számú határozatban foglalt módosításának kihirdetéséről kormány (energiaügyi miniszter) tárgyalás lezárva  
81 T/4021 A környezetben tartósan megmaradó szerves szennyezőanyagokról szóló, a nagy távolságra jutó, országhatárokon átterjedő levegőszennyezésről szóló 1979. évi egyezményhez csatolt jegyzőkönyv és módosításai kihirdetéséről kormány (energiaügyi miniszter) tárgyalás lezárva  
82 T/4020 Magyarország Kormánya és a Horvát Köztársaság Kormánya között a Magyar Köztársaság Kormánya és a Horvát Köztársaság Kormánya között a határokat átlépő bűnözés elleni harcban történő együttműködésről szóló Megállapodás módosításáról szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (belügyminiszter) tárgyalás lezárva  
83 T/3519 A Magyarország Kormánya és Bosznia-Hercegovina Minisztertanácsa között a minősített adatok cseréjéről és kölcsönös védelméről szóló egyezmény kihirdetéséről kormány (Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter) tárgyalás lezárva  
84 T/3515 Egyes külügyi tárgyú törvények módosításáról kormány (külgazdasági és külügyminiszter) tárgyalás lezárva 2023.04.05.
85 H/3340 Az Egyesült Nemzetek Diplomáciai Konferenciája által, a Nemzetközi Büntetőbíróság Rómában, 1998. július 17-én elfogadott Statútumának és a Statútum 8. cikkére vonatkozó kampalai módosításának kihirdetése érdekében szükséges intézkedésekről Arató Gergely (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Sebián-Petrovszki László (DK) tárgyalását befejezte 2023.03.27.
86 T/3271 Az áruknak TIR igazolvánnyal történő nemzetközi fuvarozásra vonatkozó, Genfben, 1975. november 14-én kelt vámegyezmény módosításának kihirdetéséről kormány (pénzügyminiszter) részletes vitára vár  
87 T/3268 A Magyarország Kormánya és a Török Köztársaság Kormánya közötti katonai keretmegállapodás kihirdetéséről kormány (honvédelmi miniszter) tárgyalás lezárva  
88 T/3088 A Magyarország Kormánya és a Világélelmezési Program (WFP) között a WFP Globális Üzleti Szolgáltató Központ létrehozásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (külgazdasági és külügyminiszter) tárgyalás lezárva  
89 T/3087 A Magyar Népköztársaság Kormánya és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Kormánya között Budapesten, 1986. évi november hó 24. napján aláírt, a magyar-csehszlovák vasúti forgalom szabályozásáról szóló Egyezmény megszüntetéséről kormány (építési és közlekedési miniszter) tárgyalás lezárva  
90 H/3086 Az orosz-ukrán háború egyéves évfordulójáról Kocsis Máté (Fidesz), Dr. Simicskó István (KDNP)
2023.03.03.: Nacsa Lőrinc (KDNP)
2023.03.06.: Dr. Zsigmond Barna Pál (Fidesz)
2023.03.06.: Zsigó Róbert (Fidesz)
2023.03.06.: Illés Boglárka (Fidesz)
2023.03.06.: Németh Szilárd István (Fidesz)
2023.03.06.: Halász János (Fidesz)
2023.03.06.: Kósa Lajos (Fidesz)
2023.03.06.: Dr. Varga Judit (Fidesz)
2023.03.06.: Dr. Vejkey Imre (KDNP)
2023.03.06.: Dr. Latorcai János (KDNP)
tárgyalás lezárva 2023.03.01.
91 T/3000 Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről a Thaiföldi Királyság közötti Átfogó Partnerségi és Együttműködési Keretmegállapodás kihirdetéséről kormány (külgazdasági és külügyminiszter) tárgyalás lezárva  
92 T/2999 Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Malajzia Kormánya közötti Partnerségi és Együttműködési Keretmegállapodás kihirdetéséről kormány (külgazdasági és külügyminiszter) tárgyalás lezárva  
93 T/2998 A Délkelet-európai Rendőri Együttműködési Egyezmény Felei között létrejött, a DNS-adatok, a daktiloszkópiai adatok és a gépjármű-nyilvántartási adatok automatizált cseréjéről szóló Megállapodás módosításáról szóló Jegyzőkönyv kihirdetéséről kormány (belügyminiszter) tárgyalás lezárva  
94 T/2997 A Délkelet-európai Rendőri Együttműködési Egyezmény Felei között létrejött, a DNS-adatok, a daktiloszkópiai adatok és a gépjármű-nyilvántartási adatok automatizált cseréjéről szóló Megállapodás Végrehajtási Megállapodásának kihirdetéséről kormány (belügyminiszter) tárgyalás lezárva  
95 T/2996 A Délkelet-európai Rendőri Együttműködési Egyezmény Felei között létrejött, a DNS-adatok, a daktiloszkópiai adatok és a gépjármű-nyilvántartási adatok automatizált cseréjéről szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (belügyminiszter) tárgyalás lezárva  
96 H/2619 Az Ukrajnának nyújtandó pénzügyi támogatás megtagadásáról Dúró Dóra (Mi Hazánk) tárgyalását befejezte 2023.02.07.
97 P/2573 Oroszország terrorista államnak nyilvánításáról Gelencsér Ferenc (Momentum), Bedő Dávid (Momentum), Fekete-Győr András (Momentum), Hajnal Miklós (Momentum), Lőcsei Lajos (Momentum), Orosz Anna (Momentum), Sebők Éva (Momentum), Szabó Szabolcs (Momentum), Tompos Márton Kristóf (Momentum), Tóth Endre (Momentum) tárgyalását befejezte 2023.02.07.
98 T/1877 A Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény végrehajtásáról kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva  
99 H/1851 Az iráni nők elleni jogsértések és jogfosztások elítéléséről Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Oláh Lajos (DK) tárgyalását befejezte 2022.11.04.
100 T/1835 A Nemzetközi Migrációs Szervezet Alapokmánya módosításának kihirdetéséről kormány (belügyminiszter) tárgyalás lezárva  
101 B/1820 A Hungary Helps Ügynökség Nonprofit Zrt. 2021. évi tevékenységéről és működéséről kormány (külgazdasági és külügyminiszter) tárgyalását befejezte 2022.11.03.
102 T/1790 Az elítélt személyek átszállításáról szóló Strasbourgban, 1983. március 21-én kelt Egyezmény, Strasbourgban, 1997. december 18-án kelt Kiegészítő Jegyzőkönyvét módosító Jegyzőkönyv kihirdetéséről kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva  
103 H/1662 A Szabadság téri szovjet emlékmű eltávolításáról Dr. Lukács László György (Jobbik)
2022.10.20.: Dr. Brenner Koloman (Jobbik)
tárgyalását befejezte 2022.10.21.
104 T/1615 A Magyarország Kormánya és a San Marino Köztársaság Kormánya között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodás kihirdetéséről kormány (külgazdasági és külügyminiszter) tárgyalás lezárva  
105 T/1613 Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Grúzia közötti, a közös légtér létrehozásáról szóló megállapodás III. mellékletének felváltásáról [2021/1132] szóló, az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Grúzia közötti, a közös légtér létrehozásáról szóló megállapodással létrehozott vegyes bizottság 2/2021 határozatának kihirdetéséről kormány (technológiai és ipari miniszter) tárgyalás lezárva  
106 T/1612 Az Európai Unió és tagállamai, valamint a Moldovai Köztársaság közötti, a közös légtér létrehozásáról szóló megállapodás III. mellékletének felváltásáról [2021/2042] szóló, az Európai Unió és tagállamai, valamint a Moldovai Köztársaság közötti, a közös légtér létrehozásáról szóló megállapodással létrehozott vegyes bizottság 2/2021 határozatának kihirdetéséről kormány (technológiai és ipari miniszter) tárgyalás lezárva  
107 T/1609 Egyes igazságügyi együttműködési tárgyú nemzetközi szerződések kihirdetéséről szóló törvények módosításáról kormány (igazságügyi miniszter) tárgyalás lezárva  
108 H/1325 A Finn Köztársaság és a Svéd Királyság Észak-atlanti Szerződéshez való csatlakozása érdekében szükséges intézkedésekről Dr. Vadai Ágnes (DK) tárgyalását befejezte 2022.09.28.
109 T/1306 Az Egyetemes Postaegyesület Alapokmánya Kilencedik, Tizedik és Tizenegyedik Pótjegyzőkönyvének, az Egyetemes Postaegyesület Egyetemes Postaegyezményének a 2012. évi dohai kongresszuson aláírt módosítása és Zárójegyzőkönyve, a 2016. évi isztambuli kongresszuson aláírt módosítása és Zárójegyzőkönyve, a 2018. évi addisz-abebai kongresszuson aláírt módosítása és Zárójegyzőkönyve, a 2019. évi genfi kongresszuson aláírt módosítása és Második Kiegészítő Jegyzőkönyve, valamint a 2021. évi abidjani kongresszuson aláírt módosítása és Zárójegyzőkönyve kihirdetéséről kormány (gazdaságfejlesztési miniszter) tárgyalás lezárva  
110 T/1207 Az 1998. évi L. törvénnyel kihirdetett, az Egyesült Nemzetek Szervezete keretében a kábítószerek és pszichotrop anyagok tiltott forgalmazása elleni, 1988. december 20-án, Bécsben kelt Egyezmény módosításának kihirdetéséről kormány (belügyminiszter) tárgyalás lezárva  
111 T/1206 Az 1979. évi 25. törvényerejű rendelettel kihirdetett, a pszichotróp anyagokról szóló, Bécsben, az 1971. évi február hó 21. napján aláírt egyezmény módosításának kihirdetéséről kormány (belügyminiszter) tárgyalás lezárva  
112 T/1205 Az 1965. évi 4. törvényerejű rendelettel kihirdetett, a New Yorkban, 1961. március 30-án kelt Egységes Kábítószer Egyezmény módosításának kihirdetéséről kormány (belügyminiszter) tárgyalás lezárva  
113 T/1204 A Magyarország Kormánya és a Norvég Királyság Kormánya között a Magyar Köztársaság Kormánya és a Norvég Királyság Kormánya között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodás megszűnéséről szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (külgazdasági és külügyminiszter) tárgyalás lezárva  
114 T/1201 A Magyarország és az Andorrai Hercegség között a jövedelemadók területén a kettős adóztatás elkerüléséről és az adókijátszás és adóelkerülés megakadályozásáról szóló Egyezmény kihirdetéséről kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva  
115 T/638 A Svéd Királyságnak az Észak-atlanti Szerződéshez való csatlakozásáról szóló Jegyzőkönyv kihirdetéséről kormány (külgazdasági és külügyminiszter) tárgyalás lezárva  
116 T/637 A Finn Köztársaságnak az Észak-atlanti Szerződéshez való csatlakozásáról szóló Jegyzőkönyv kihirdetéséről kormány (külgazdasági és külügyminiszter) tárgyalás lezárva  
117 T/519 A Magyarország Kormánya és a Szerb Köztársaság Kormánya között a közúti, a vasúti és a vízi határforgalom ellenőrzéséről szóló, Magyarország Kormánya és a Szerb Köztársaság Kormánya közötti Megállapodás módosításáról szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (belügyminiszter) tárgyalás lezárva  
118 T/447 A 2021. évi LXVI. törvénnyel kihirdetett, a Magyarország Kormánya és az Egyesült Nemzetek képviseletében eljáró, az Afrikai-eurázsiai vándorló vízimadarak védelméről szóló megállapodás UNEP által ellátott Titkársága (UNEP/AEWA Titkárság) között az Afrikai-eurázsiai vándorló vízimadarak védelméről szóló megállapodásban részes felek találkozója 8. ülésének megrendezéséről (2021. október 5-9., Budapest, Magyarország) szóló megállapodás jegyzékváltással történő módosításáról szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (technológiai és ipari miniszter) tárgyalás lezárva  
119 T/287 Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről a Katari Állam közötti légiközlekedési megállapodás kihirdetéséről kormány (technológiai és ipari miniszter) tárgyalás lezárva  
120 T/286 Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, és másrészről az Örmény Köztársaság között a közös légtér létrehozásáról szóló megállapodás kihirdetéséről kormány (technológiai és ipari miniszter) tárgyalás lezárva  
121 T/210 Magyarország Kormánya és Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának Kormánya között a Magyar Népköztársaság Kormánya és Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának Kormánya között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodás, valamint e megállapodásnak a Man-szigetre, a Guernsey-i és Jersey-i Bailiwick-ekre, Gibraltárra, a Turks- és Caicos-szigetekre, valamint Bermudára történő kiterjesztéséről szóló, Budapesten, 1991. október 25-én és november 7-én a Magyar Köztársaság Kormánya és a Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának Kormánya között létrejött jegyzékváltás megszűnéséről szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (külgazdasági és külügyminiszter) tárgyalás lezárva  
122 T/209 A Magyarország Kormánya és az Ománi Szultánság Kormánya között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodás kihirdetéséről kormány (külgazdasági és külügyminiszter) tárgyalás lezárva  
123 T/208 A Magyarország Kormánya és a Visegrádi Szabadalmi Intézet közötti Székhely-megállapodás kihirdetéséről kormány (kultúráért és innovációért felelős miniszter) tárgyalás lezárva  
124 T/152 Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről kormány (pénzügyminiszter) tárgyalás lezárva  
125 T/145 Az egyrészről Kanada, másrészről az Európai Unió és tagállamai között az Átfogó Gazdasági és Kereskedelmi Megállapodás (Comprehensive Economic and Trade Agreement - CETA) kihirdetéséről kormány (külgazdasági és külügyminiszter) részletes vitára vár  
126 T/141 A Magyarország Kormánya és az Osztrák Köztársaság Kormánya között a Magyar Népköztársaság és az Osztrák Köztársaság között a beruházások elősegítéséről és védelméről szóló megállapodás megszűnéséről szóló megállapodás kihirdetéséről kormány (külgazdasági és külügyminiszter) tárgyalás lezárva  
127 T/119 Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Közép-Amerika közötti társulás létrehozásáról szóló megállapodáshoz a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásának figyelembevétele céljából készült jegyzőkönyv kihirdetéséről kormány (külgazdasági és külügyminiszter) tárgyalás lezárva