Felszólalás adatai

DR. GÁL ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kénytelen vagyok egy közhelyszerű igazsággal kezdeni, nevezetesen azzal, hogy korunk egyik legnagyobb kihívása a bűnözés. Ilyen kihívássá tette a bűnözést a nagyságrendje, struktúrájának a változása, nemzetköziesedése, valamint az, hogy az elmúlt évtizedekben egy sor országban kormányok buktak meg azért, mert a társadalom értékítélete szerint nem helyes választ adtak a bűnözésre, és politikai pártok kerültek kormányra a bűnözés megszüntetésének csalóka és soha nem teljesített ígéretével.

Ezek után jogos a kérdés, hogy mit is tudunk a XXI. század elején a bűnről és a bűnözésről. Véleményem szerint sokat tudunk és keveset. Sokat tudunk, mert elméletek sokasága próbálja magyarázni a bűn okait, a racionális választás elméletétől a kontrollelméleten át a pszichológia módszerével végzett kutatások alapján felállított teóriákig, de minden józan szakértő - azt hiszem, ezt az élet is igazolja - mindig arra a következtetésre jut, hogy egyetlenegy elmélet sem képes átfogóan és empirikusan is igazolható módon magyarázni a bűn okait.

Sokat tudunk a bűnözésről és a bűnről, de azoknak a szakértőknek van igazuk, akik azt mondják, igazából azt sem tudjuk pontosan megmondani, hogy milyen lesz a jövőben a bűnözés, és milyen lesz annak a nagyságrendje. Természetesen készülnek nagyon megalapozott prognózisok, ezek egy részét a valóság igazolja, de sokszor nem igazolja. Hogy csak egy példát mondjak az előbb elmondottakra: az Amerikai Egyesült Államokból indult viszonylagos sikerútjára például a zéró tolerancia elmélete, amelynek nyomán egyes helyeken csökkent a bűnözés. Mások vitatják, hogy ennek az elvnek az alkalmazása miatt csökkent volna a bűnözés, más szakértők pedig azt mondják, hogy az Amerikai Egyesült Államok egy bűnözési hullám elé néz, mert megnövekszik azoknak a korosztályoknak a száma, amelyek tagjai között a bűnelkövetés - az eddigi tapasztalatok szerint - gyakoribb.

De érdemes Magyarországra is hivatkozni, hiszen itt is készültek prognózisok. Váratlanul érte a társadalmat az 1990-es évek elején bekövetkezett robbanásszerű bűnözésnövekedés, bár bizonyos szakértők már a hetvenes évek végén és a nyolcvanas években a bűnözés növekedéséről beszéltek. S készültek prognózisok nem is olyan régen, amelyek egyelőre igazolódni látszanak, hiszen Magyarországon a bűnözés mértéke elérte az európai átlagot, és úgy tűnik - egyelőre legalábbis -, hogy ezen a viszonylag magas szinten stabilizálódni látszik. De azt hiszem, igazából egyetlenegy komoly szakértő sem teheti a kezét a szívére és esküdhet meg, hogy ez így is lesz és így is marad. Hozzátartozik az előbb elmondottakhoz és igazolja azokat, hogy az elmúlt jó évtized során a bűnözés és az arra adandó válaszok nálunk is politikai viták tárgya volt.

Tudjuk továbbá a bűnözésről azt is, hogy sokba kerül. Sokba kerül az általa okozott kár - Magyarországon tudomásom szerint közel 100 milliárd forint körül van a bűnözés által okozott kár -, és sokba kerül az ellene való küzdelem is. Sokba kerülnek a bűnüldöző szervek, sokba kerül az igazságszolgáltatás, és sokba kerülnek a börtönök. Az is tény, hogy az államok - legalábbis a tapasztalatok szerint - egyre többet próbálnak költeni a bűnözés elleni harc jegyében a bűnözés ellen, és ez alól Magyarország sem kivétel.

(12.40)

Ugyanakkor tudjuk nagyon jól, hogy erre a bűnözés elleni harcra fordított társadalmi és állami eszközök közel sem mutatkoznak elegendőnek, és joggal teszik szóvá mind a bűnüldözők, mind az igazságszolgáltatásban dolgozók az anyagi megbecsülésüket, és egyáltalán azoknak a technikai eszközöknek a minőségét és mennyiségét, amelyekkel a modern kori bűnözés ellen, a siker reményében egyáltalán a harcot fel lehet venni.

Tudjuk továbbá, hogy korunkban a biztonság iránti vágy az emberekben erősebbé vált a korábbi időszakhoz képest, ami talán abból a helyzetből fakad, hogy ez a globálissá váló, modern kori kapitalizmus a természetes mozgásával egyébként is viszonylagossá tesz minden állandóságot és stabilitást. Itt nálunk az átalakulás egyébként is jelentős mértékben megrendítette az emberek szociális biztonságát, s ebben a helyzetben természetesnek kell tekintenünk, hogy az emberek a tényleges helyzetnél is, ha szabad így fogalmazni, érzékenyebben reagálnak a bűnözésre; talán nagyobb félelemben érzik magukat, mint ahogy a bűnözés tényleges nagyságrendje ezt indokolná. A szubjektív biztonságérzet rossz, az emberek félnek.

Tudjuk továbbá a bűnözésről azt is - és erről viták vannak, a miniszter úr az expozéjában is érintette ezt a témát -, hogy ez korunkban bizonyos értelemben áruvá vált, nevezetesen: mivel az emberek tudják és érzik, hogy az állam csak korlátozott mértékben tudja őket a bűnözéstől megvédeni, és a vagyoni különbségek lehetővé teszik egyesek számára, hogy megvegyék a saját biztonságukat, míg mások ezt nem tudják megtenni, ezért kiszolgáltatottabbá válnak, vagy ilyennek érzik magukat, és ez a bizonyos szubjektív biztonságérzetük gyengébb. Márpedig azt hiszem, el kell fogadnunk azt, hogy a biztonsághoz való jog emberi jog, és megillet mindenkit, vagyoni helyzetétől függetlenül. Ebben az értelemben azt kell mondani, hogy a biztonsághoz való jog garantálása és lehetőség szerinti mindenki számára való biztosítása az esélyegyenlőség biztosításának az egyik nagyon lényeges összetevője és feltétele.

Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, hosszan lehetne még itt sorolni a bűnözéssel kapcsolatos véleményeket, nézeteket, de úgy gondolom, talán az elmondottak is elegendőek voltak ahhoz, hogy meg merjem kockáztatni azt az állítást, hogy ha mindez igaz és elfogadható, amiről én az előbb beszéltem, akkor nem marad más hátra, mint megpróbálni a bűnt megelőzni. Ebben az értelemben azt lehet mondani, hogy a bűnmegelőzés egyszerre kényszer a számunkra és egyszerre lehetőség. És ha elfogadjuk az előbb elmondottakat, azt hiszem, logikus az a következtetés is, hogy eredményesen megelőzni a bűnt csak úgy lehet, hogyha beleavatkozunk a társadalmi folyamatokba, beleavatkozunk, ahogy a stratégia melléklete több helyen is fogalmaz: a társadalom azon szöveteibe, amelyek összességében, sokszor sok áttétel után szülik a bűnt, termelik a bűnt. Tehát sikeres bűnmegelőzés ebből következően csak az esélyegyenlőség és a társadalmi szolidaritás értékeire támaszkodva alakítható ki.

Szó volt az expozéban arról, hogy ez a bűnmegelőzés három területet fog át: a bűnokok csökkentését, a bűnalkalmak csökkentését és egyfajta társadalmi szolidaritást azok iránt, akik a bűncselekmények sértettjeivé vagy áldozataivá válnak. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ne tegyünk az eddiginél is nagyobb erőfeszítéseket a bűnüldözés hatékonyságának javításáért, hiszen a sikeres bűnüldözés kapcsán - bár maga a bűnüldözés mindig a már elkövetett, megtörtént bűncselekményekre való reagálást jelenti - a gyors és jó reagálás maga is egyfajta megelőzés. Tehát kötelességünk mindent megtenni annak érdekében, hogy ez a bűnüldözés hatékonyabb legyen, és a bűnüldöző szervek a maguk eszközeivel a bűnmegelőzésben is részt vegyenek.

Úgy gondolom, hogy az elmúlt időszakban e tekintetben pozitív változások indultak meg; megindult egyfajta gondolkodás a rendőrségnél, amely megpróbál közösségi szolgáltató szervezetté válni. Növekedett a rendőrség létszáma is, augusztus óta mintegy 1500-zal több rendőr van jelen, és ezt a pluszerőt a lakossághoz legközelebb álló rendőri szervezetek mozgatják, vagyis a rendőrség nagyobb mértékben jelen van a közterületeken. Azt hiszem, ez a bűnmegelőzésnek egy rendkívül fontos eszköze, s ezt a fajta törekvést, tendenciát és erőfeszítést a továbbiakban is folytatnunk kell.

Ez azonban természetesen nem jelentheti azt, hogy ne keressük az ehhez képesti direkt, közvetlen bűnmegelőzés eszközeit. Szó volt itt már arról, hogy nem teljesen a nulláról indulunk. A magyar társadalom, ha nem is azonnal, de fokozatosan rámozdult a bűn elleni harcra, egy sor szervezet, mozgalom indult meg. Ebből a szempontból, azt hiszem, mindenki által ismert, és talán az egyik leglátványosabb és leghasznosabb forma a polgárőrségek tevékenysége, de a jogvédő szervezeteken keresztül sokfajta civil mozgalom, egyház próbál azokban a társadalmi szövetekben megjelenni, ahol a bűnözés okait meg lehet találni, és ahol meg lehet előzni. Összességében mégis el kell mondanunk, hogy ez ideig ez nem vált átütő társadalmi mozgalommá. Fontos ebből a szempontból azt is elmondani, hogy az állam próbálkozott a bűnmegelőzés hatékonyságát növelni és jelen lenni, de ez igazándiból nem vált kormányzati politikává, nem vált átfogó rendszerré, sok-sok kis csatornán zajlott, és ebből következően talán nem volt eléggé hatékony.

A nemzeti stratégia mindezeken változtatni kíván, és sikeres végrehajtása esetén biztos vagyok benne, hogy változtatni is fog. Ebben az értelemben azt mondhatjuk, hogy egy olyan társadalompolitikai programról van szó, amely, mint ahogy említettem, az esélyegyenlőség és a szolidaritás jegyében fordulatot irányoz elő a bűnmegelőzésben.

(12.50)

Fordulatot abban az értelemben, hogy másként kezeli a bűnmegelőzésben is az állami felelősséget; átfogóvá és koordinálttá teszi az állami tevékenységet. Fordulat állhat be a végrehajtás esetén abban az értelemben is, hogy a társadalmi felelősség mennyisége és minősége megváltozik, széles körűvé válik. Fordulat következik be abban az értelemben is talán, hogy egy hosszú távú program alakul ki, amely kormányzati ciklusokon átnyúló módon lesz képes ezekhez a folyamatokhoz viszonyulni, bizonyos állandóságot, folyamatosságot mutatva, és ezzel minden bizonnyal a hatékonyságot biztosítani.

Fordulat áll be talán abban az értelemben is - mint ahogy a bizottsági jelentésekből elhangzott, és remélem, hogy a vezérszónokok ezt nem fogják cáfolni -, hogy a dolog lényegét tekintve egyetértés van a magyar politikai erők között, legalábbis addig, hogy nagy társadalmi erőfeszítést, nagy állami koncentrálást kíván, hogy a bűnmegelőzés erőteljesebbé válik, és ez fordulat sok máshoz képest. Remélem, hogy ez fenn fog maradni.

Befejezésül, tisztelt Országgyűlés, felvetődhet, hogy ami önök elé került - ugye, van egy nagyon rövid kis határozati javaslat, és sok oldalon nagyon okos fejtegetések, hogy mi a bűn, meg hogy kell ellene harcolni -, talán nem megfogható ez a program. De úgy hiszem, hogy ha valaki végignézi azt a cselekvési programot, amely az öt prioritás végrehajtásához megfogalmazódott - én 230-nál hagytam abba -, ezeknek a konkrét cselekvési programoknak, amelyekben oktatási szemléletváltozástól kezdve konkrét törvényalkotási feladatok fogalmazódnak meg, tehát, ha ezeknek a konkrét programoknak a végrehajtása megtörténik, akkor úgy hiszem, hogy az a kritika, hogy ez egy elvont okoskodás, igazándiból nem állja meg a helyét.

Nekünk az a feladatunk itt az Országgyűlésben, hogy folyamatosan nyomon kísérjük, és a mindenkori kormányt arra késztessük, hogy ezt a hosszú távú programot, annak egyes elemeit nagyon következetesen végrehajtsa, végrehajtsa a költségvetés előkészítésekor, végrehajtsa a törvényhozás, törvényalkotás, -kezdeményezés során, végrehajtsa az államapparátus irányítása során, és akkor ez, azt hiszem, olyan társadalmi erővé válik, amely ténylegesen hatékonyan befolyásolja Magyarországon az emberek biztonságérzetét, és amelynek következtében remélem, hogy mi is és főleg gyerekeink egy biztonságosabb Magyarországon fognak élni.

A határozati javaslathoz, azt hiszem, majd adunk be módosítást, pontosan azért, hogy ez a végrehajtás egészen világossá és konkréttá váljon, határidőhöz köthető legyen bizonyos tekintetben. Egyébként pedig tisztelettel javaslom az Országgyűlésnek a szocialista frakció nevében, hogy támogassa a stratégiát, mert ahogy említettem, mindnyájunk kötelessége és érdeke, hogy egy biztonságosabb Magyarországot teremtsünk.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)