Bizottsági arcképcsarnok

Készült: 2021.09.17.11:26:45 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

225. ülésnap (2017.05.18.), 108. felszólalás
Felszólaló Dr. Hiller István (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 20:11


Felszólalások:  Előző  108  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Urak! Képviselő Urak! Mert képvi­selő asszonyokat nem tudok megszólítani, hiszen nincsenek a teremben. (Dr. Staudt Gábor jelzésére:) Bocsánatot kérek jegyző asszonytól külön.

Egy költségvetés vizsgálható az egyes szakterületek szempontjából, vizsgálható akár földrajzi egységek, egy város, egy tájegység fejlődése, fejlesztése szempontjából, és vizsgálható egy másik irányból is. Én ezt szeretném választani, történetesen, hogy kidomborítja-e azt a karaktert, amit az adott kormány saját politikájában elismer és vall. Hiszen nem történik más, mint megteremti saját elhatározása szerint a financiális alapokat ahhoz, amit a hétköznapokban hirdet, prioritásokat és kevésbé előrehozott területeket nevez meg, hosszú száz oldalakon a számok nyelvén arról beszél; hallgattam az elmúlt másfél-két napban államtitkár urakat, ahogy erről ellenzéki és kormánypárti felszólalók véleményére reagáltak.

(Hegedűs Lorántnét a jegyzői székben
Szávay István váltja fel.)

Nos, én a megközelítésben azt szeretném kihozni, hogy nem egyszerűen csak úgy lehet vizsgálni egy költségvetést, hogy az mit tartalmaz, hanem milyen nézőponti különbségek vannak a jelenlegi kormányzat és például a jelenlegi ellenzék, az én képviselőcsoportom világlátása között. Ezért ez egy sajátos kritika és megközelítés kíván lenni, mert nemcsak arról kívánok beszélni, hogy önök a költségvetésben mit és hogyan tesznek, hanem abbéli meggyőződésemet is szeretném elmondani, és már most szeretném azt aláhúzni, hogy sem önöknek nem kötelező egyetérteni velem, sem én nem fogok önökkel egyetérteni, mert egy parlamentáris demokráciában azért vannak különböző pártok és nézetek, hogy ott vélemények ütköznek. Ennek, mondjuk, alapfeltétele, hogy legyen vélemény.

Ha ilyenek vannak, akkor meg lehet különböztetni világlátásokat. Ezért szeretném bemutatni, hogyan látom én az országunk érdekét a költségvetés egy fontos szegmensén keresztül, ez pedig a felsőoktatás, a tudomány világa, mindaz, amit a szakirodalom world of learningnek, tanult világnak nevez és tart. Értelemszerűen, mivel költségvetésről van szó, azért mégis ragaszkodjunk a számokhoz, és bár nyilvánvalóan, ahogy önök, én is tudok milliárdokat és százmilliókat vagy éppen milliókat mondani, de helyesebb a pontos megértés kedvéért, ha itt arányokról beszélünk: hogyan aránylik az elmúlt évekhez, hogyan aránylik egy korábbi időszakhoz, és hogyan aránylik mindez a lehetőségekhez.

A magyar felsőoktatás GDP-arányú állami költségvetési támogatása az önök által beterjesztett 2018-as javaslatban a GDP 0,7 százaléka. Arról beszélek tehát, hogy itt nem a saját bevételekkel együttesen, hanem a központi költségvetés által biztosított, GDP-arányú állami támogatásról. Ez az elmúlt évben 0,1 százalékkal magasabb volt, 2016-ban ennél alacsonyabb, 0,6 százalék, 2010-ben 0,8 százalék volt. Javaslom, hogy a vitát, mert erre szeretném önöket invitálni, ne az egytized százalékon folytassuk. Ne azon folytassuk, hogy most akkor ilyen nagyságrendben 2 milliárddal több vagy 2 milliárddal kevesebb, hanem azt a megközelítést vitatom, amikor önök azt mondják, nyilván megalapozva, hogy a gazdasági növekedés az önök gazdaságpolitikájának eredményeként ilyen és ilyen eredményeket tud felmutatni, akár ebben az évben, akár a terveik szerint a következő évben.

Ehhez képest én azt mondom, azt állítom, hogy önöknek a tudás világa, a felsőoktatás, a tudomány, a kultúra nemhogy nem kiemelt terület, hanem valami olyan furcsa, gyanús, amibe ha pénzt raknak, akkor sem jönnek az eredmények, állandó problémák vannak vele, nem tudják kezelni. Semmiképpen sem gondolom, hogy ezt hagyományos értelemben kiemelt területnek, szakkifejezéssel prioritásnak kezelnék. Ötvenféle prioritás nem létezik egy költségvetésben. Ha egy költségvetésben ötvenféle prioritás van, annak az ég adta egy világon semmilyen karaktere nincsen, az inkább csak hablaty.

Teljes mértékben elismerem, hogy egy költségvetésnek három, maximum négy kiemelt területe lehet, akkor tudja megadni azt a karaktert, amellyel egy kormány a céljait megvalósítani tudja. Az, hogy a tudás világa, ezen belül a felsőoktatás nem tartozik ezek közé, ezt én nagyon súlyos kritikaként szeretném önöknek fölróni. Úgy gondolom, hogy ez az országunk érdekeinek nem megfelelő.

Azzal kívánom ezt alátámasztani, hogy miközben önök a munkaalapú társadalom kifejezést évek óta használják, nem hajlandók belátni, de ha belátják, sem hajlandóak a politikájukban elismerni, hogy valódi munka, valódi, színvonalas munka csak akkor létezik, ha annak a bázisa a megtanult és használható tudás. Nem egyszerűen valamiféle helyi könyöradomány, nem egyébként megteremtett ilyen-olyan lehetőség, hanem tudásalapú munkahely. Olyan munkahely, amely egyébként színvonalas, hosszú távon képes jövedelmet biztosítani, egzisztenciát adni, a felemelkedés lehetőségét biztosítani, és nem tudásalapú, ilyen a XXI. században nincs. Ezért erőteljesen értetlenségemnek kell hangot adnom, hogy hogyan nevezhetik önök a politikájuk egészét egy munkaalapú társadalom politikájának, hogyan nevezhetik a költségvetésüket az elmúlt napokban többször hallott kifejezéssekkel, amikor ennek semmilyen módon nem látom az intellektuális, tudásalapú bázisát.

(16.10)

Azt állítom tehát, és azt kritizálom ‑ ebben javaslom önökkel a vitát ‑, hogy a lehetőséghez képest, amiről önök sokat beszélnek ‑ lásd gazdasági növekedés ‑, nem helyezik azt a szférát előtérbe, amelyik egyébként már középtávon is az országunk érdekét szolgálja. Hadd ne menjek bele abba, hogy az országunk milyen adottságokkal rendelkezik; ha képesek bebizonyítani, hogy az Alföld alatt egy nagy, összefüggő kőolajmező van vagy a Mátra egy egységes aranytömb, akkor hajlandó vagyok az érvelésemen módosítani, de amíg ezt csekély eredménnyel tudják csak képviselni, addig, javaslom, hogy a humán erőforrásban a magyarok tehetségébe, szorgalmába és képzésébe tegyünk energiát és pénzt.

Ezért kérem, vitassuk meg azt a kérdést, hogy a lehetőségekhez, az önök által hangsúlyozott, megteremtett gazdasági lehetőséghez képest miért nem prioritás önöknek a felsőfokú oktatás, a tudomány világa. Miért van az, hogy az egyetemeink és főiskoláink világára sokkal inkább az óvatos megtartás, semmint a szellemi beruházás a jellemző? Külön szeretnék arra magyarázatot találni ‑ erről nem hallottam a vitában az elmúlt két napban ‑, hogy a Magyar Tudományos Akadémia költségvetését miért csökkentik 13 százalékkal, a működési kiadások miért csökkennek a Magyar Tudományos Akadémia esetében 3 százalékkal.

Egyáltalán nem látom világosan, csak legföljebb sejtem, ellenzékiként meg hadd tételezzem fel, hogy azok az elmúlt másfél évben egyre erőteljesebb nem politikai, hanem kimondottan szakmai, de a Magyar Tudományos Akadémia berkeiből származó kritikák, érjék azok ‑ magyar közoktatás fejlesztésének nem nevezhetem, hanem ‑ a magyar közoktatás változásait, amiket önök a 2011-es horrortörvényük óta művelnek, vagy legutóbb például a Közép-európai Egyetemmel kapcsolatos nagyon karakteres állásfoglalás ebben szerepet játszhatnak. Hogyan van az, hogy a kultúra GDP-arányos összes központi állami költségvetési támogatása 2010 óta, bár jelen pillanatban 0,3-ról 0,5 százalékra nőtt, de ha ebből az úgynevezett nagyberuházásokat levesszük, már amelyeket egyáltalán hajlandók a kultúrával párhuzamba vonni, akkor azt látjuk, hogy ez 0,3 százalékon stagnál?

Végezetül szeretnék fölvetni egy kérdést, amelyre egy korábbi felszólalásban államtitkár úr reagált, mert egy nagyon izgalmas vitát nyit ki. Ez arról szólt, hogy hasonlítsuk össze például az angolszász világ felsőoktatási intézményeinek finanszírozási modelljét a magyarral, milyen előnyök és milyen hátrányok vannak. Nem gondolom, hogy az angolszászok átvennék a magyar modellt, javasolom, hogy mi se vegyük egyébként az angolszász modellt, de összehasonlításra előnyök és hátrányok alapján nagyon is érdemes.

Először is, ezt a gondolatot azzal kívánom összekapcsolni, hogy van-e a szakmai hitelességnek költségvetési hatása. Én azt állítom önöknek, hogy van, hogy egy környezetet, egy szellemi környezetet, egy beruházási környezetet nem egyszerűen a számok, az előirányzatok tudnak megtervezni vagy megterveztetni, hanem az a fajta általános környezet, az a megítélés, ami egy kormányzatot, annak politikáját körülvesz. Azt kell mondjam, hogy e tekintetben nem volt még olyan mélyen a megítélés 1989 óta magyar kormánynál, mint az önökénél.

Egy költségvetés során talán hagyományos értelemben idegen aspektus az, amit beemelek, de kérem, ha önök olvassák a világ meghatározó tudományos folyóiratait, a Science-t, a Nature-t, az Oxford University Presst, hogy ne napisajtókról beszéljek, az elmúlt fél évről, arról a tevékenységről, amit plakátokon látok, nem kell hogy szakma szerint önök, mondjuk, 1951-52-es parlamenti jegyzőkönyveket ol­vas­sanak, de ha az ottani tulajdonneveket meg akkori nyelvezetet egy kicsit modernizálom, simán elmegy egy mostani kormánypárti felszólalásnak. Azt kell mondjam önöknek, hogy e tekintetben az a fajta környezet, amit önök kialakítottak és amit, hogy most ne az esetleg idegen gondolkodásúnak titulált angolszász világból merítsek, de mondjuk, a Báthory István által alapított Vilniusi Egyetem rektora, amit legutóbb írt, és amit képvisel a világ tudományossága előtt, történetesen az önök költségvetésében is megjelenített felsőoktatás-politikával szemben, az leg­alábbis felelősséggel gondolkodó kormányzati po­li­tikusokat mélyen el kell hogy gondolkoztasson arról, hogy miközben az országunk 93 030 négyzetkilométer, de ezen kívül létezik még világ, amelyik megítél, amelyik gondolkodik, amelyik befektetésre ajánl. És az egyetemi világ nemcsak saját könyvekkel és számítógépekkel teletömött szobákban magányosan üldögélő tudósokból, hanem effektíve a gazdasági termelést és fejlődést meghatározó személyekből áll.

Az a finanszírozási modell, amely egy ilyen környezetben előnyös, például a magánegyetemek világában, a felsőoktatás finanszírozásának ez egy fontos alapja, az azért kaphat a nem állami szférából, ahogy államtitkár úr erre utalt, igen jelentős beruházásokat, összegeket, támogatást vagy effektíve fenntartót, mert az állam egy dolgot csinál, garantálja, hogy dolgozhat. Ráadásul ezt így teszi folyamatosan 200-250, Európában meg 600 éve. Azért ad a magánszféra pénzt a felsőoktatásnak, azért tart fenn intézményt, mert egyébként biztos lehet lenne, hogy a hol földesúrnak nevezett borzalom, hol esetleg egy nem megfelelő püspök, hol egy kormány nem avatkozik abba bele, hogy ő hogyan dolgozik. Mert ha beleavatkozik, akkor a magánszféra a stabilitás hiányában nem ad ehhez pénzt.

Hogy egy konkrét példát említsek, és mivel önök­nek éppen egy Amerikában bejegyzett egyetemmel van nemzetközi szinten is vitájuk, én fölhozok egy másik magánegyetemet, a Georgetown Universityt, amelyik az amerikai, tehát az egyesült államokbeli diplomataképzés hagyományos fellegvára. A történeti földrajzot éppenséggel egy kedves ismerősöm és volt kollégám tanítja, az a kritérium a vizsgán, hogy Európában a százezer lakosú városok esetében és afölött, világviszonylatban egymillió lakosú város esetében vaktérképen a világ bármely táján 50 kilométer hatósugarú körben kell megmondani és meghatározni, hogy az a város hol van. Aztán, ha nem tudod, akkor nem lesz belőled végzett diplomata. Ezt csak azért mondom, mert ennek az intézménynek megvan az a joga, hogy vállalkozzon, és nemcsak tanít, hanem például építési vállalkozásokban az adott államban és államokban az egyik legnagyobb beruházó.

Akkor van tehát a felsőoktatásnak szabadsága, ha megvan a financiális alapja. A mi finanszírozási modellünkben, hogyha ez az arány az állami, központi költségvetésből biztos, tisztelt államtitkár úr, azt szeretném elmondani, hogy az a forrásmennyiség, amit a központi költségvetés tavaly, idén meg jövőre a magyar állami felsőoktatási intézményeknek biztosít, az arra elég, hogy ott egy szellemi vegetálás folyjék.

(16.20)

A kancellárnak pedig legyen mit ellenőrizni, egyre dagadó apparátusának munkalehetőséget biztosítani, de így a magyar felsőoktatás színvonalának megtartásához sincs esélyünk, nemhogy a növeléséhez. Más tekintetben pedig költségvetési eszközökkel és nem költségvetési eszközökkel nem biztosítják azt a stabilitást, ami egy normális szellemi munkához szükséges. Ezért bár a költségvetésben nincs benne, de minthogy felsőoktatásról beszélek, ezúton is szeretném kifejezni és követelni, hogy a felsőoktatási törvény legutóbbi módosítását, a lex CEU-nak elnevezett törvényt vonják vissza.

Összességében azt mondom, hogy az önök kormányzati költségvetési karaktere nem egy jövőbe látó, a jelen és a közeljövő fejlődő Magyarországának karakterét mutatja. Nem ismerik fel az oktatásban, ezen belül a felsőoktatásban rejlő távlatos lehetőségeket, hanem ezt tulajdonképpen költségvetési szinten einstandolták. Ez hátrány, ez az országunk számára nem jó, és azt kell mondanom, hogy egy olyasfajta karaktert domborít ki, amelyről önök az elmúlt két napban sokat beszéltek, de hogy nem egy jövőorientált, nem egy, a jelenlegi helyzethez képest a következő generáció számára az egzisztenciális és szellemi értelemben vett előrelépés lehetőségét biztosítani képes költségvetés, azt állítom, és ezt megerősítem.

Kérem, hogy a vitázzanak és érveljenek, mert a számok nyelvén és a költségvetési számok mögött meghúzódó koncepcióban én a véleményemet megalapozottnak és erősnek látom, ami az önök számára egy súlyos kritika. (Mesterházy Attila: Úgy van!)Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)




Felszólalások:  Előző  108  Következő    Ülésnap adatai