Bizottsági arcképcsarnok

Készült: 2024.03.29.11:27:13 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

49. ülésnap (2018.12.11.), 48. felszólalás
Felszólaló Dr. Bajkai István (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka Előadói válasz
Videó/Felszólalás ideje 3:12


Felszólalások:  Előző  48  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. BAJKAI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Mindenekelőtt szeretném megköszönni a hozzászólóknak azt a támogatását, amely az egyes hozzászólásokból kiderült. Röviden és összefoglalóan úgy fejezhetném ki, hogy ez a törvényjavaslat megvalósítja azt, amit a történelmünk során a tetteinkkel tulajdonképpen meg is valósítottunk, azt, hogy ez a két nép olyan szoros barátságban, olyan minőségben és olyan lelkiségben együvé tartozik, és együttesen küzdötte végig az évszázadokat, amit ezzel a törvényjavaslattal, ennek a törvénynek az elfogadásával szentesíthetünk is.

Föltehetjük magunknak azt a kérdést is  bár ez nyilván meghaladja az időkeretet és a parlament lehetőségeit is , hogy vajon miért alakult ez így. Én erre próbáltam a saját magam számára is egyfajta választ adni. A hitünk, a küzdelmeink? A keletről nyugatra érkező folyamatos hódítási kísérletek, a szenvedéstörténetünk? Az, hogy volt időszak, amikor az országainkat elveszítettük, vagy az ország egy része folyamatosan más fennhatóság alatt élt? Vajon mi volt az? S arra a következtetésre jutottam, hogy mindezek természetesen fontos szerepet játszottak, de talán  ahogy arra az előadásomban, az expozémban is kitértem  van a két nép között egy nemzetközi egyezményeket, jogi kategóriákat, politikai egyezményeket meghaladó olyan szint, olyan erkölcsiség, amit nem lehet csak pusztán és kizárólag a történelmi eseményekből levezetni. Sokkal inkább, fogalmazhatunk így is, és lehet, hogy ez egyszer még a genetika tudományával ki is fog derülni, van közöttünk rokonság, olyan rokonság, amit a mindennapjaink megélésével, a döntéseinkkel talán nem is tudunk mindig azonosítani. Ez a lelki közösség, ez a lelki és szerintem természetes rokonság és körülmény olyan szövetségessé tett bennünket, ami, azt gondolom, valóban példátlan itt Európában, és szinte példa nélkül áll az egész világ történelmében.

Ennek megfelelően köszönöm még egyszer a felszólalás lehetőségét, és azt, hogy mindenki, aki ma jelen volt itt a Házban, hozzászólásával támogatta a törvényjavaslatot, amely mindannyiunkat, az egész magyarságot, az egész lengyelséget és egész Közép-Európát szolgálni fogja, és példát is mutat  ahogy az elhangzott itt a felszólalásokban  Európa népeinek, s megerősíti ezt a régiót. Remélhetőleg a lengyel-magyar barátság egy olyan évszázadot vetít elénk, amelyben a népeink fejlődni fognak, ez a régió erősödni fog, s még nagyobb biztonságban és boldogságban élhetünk a szülőföldünkön. Köszönöm szépen. (Taps.)




Felszólalások:  Előző  48  Következő    Ülésnap adatai