Bizottsági arcképcsarnok

Készült: 2024.03.29.10:25:55 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

134. ülésnap (2004.03.23.), 49. felszólalás
Felszólaló Mádi László (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka vezérszónoki felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 7:38


Felszólalások:  Előző  49  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

MÁDI LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Mint ahogy a bizottsági előadók felszólalásaiból is kiderült, a benyújtott törvényjavaslat, a céljától eltérően, számos olyan módosítást tartalmaz, amely nem az európai uniós jogharmonizáció miatt született. Három ilyen rész is megfogalmazható. Az egyik az úgynevezett telefonadó, a másik a Sulinet-program, a harmadik pedig, ami az idős embereket és a kisgyerekes családokat is leginkább érinti, a gyógyszerárak kérdése, a hatósági gyógyszerár bevezetése, illetve az azzal kapcsolatos jogi szabályozás.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ha a szocialista kormány pénzügyi törvénycsomagjának rövid összefoglalását szeretnénk megtenni, akkor három szóval, illetve három gondolattal lehet ezt megtenni. Az első az adóemelés; az adóemelés, amely leginkább a telefonadó bevezetésével és kiterjesztésével érhető tetten. A második, hogy sajnálatos módon mindenfajta deklarációval szemben a bonyolultabb, áttekinthetetlenebb adórendszer jegyeit véljük felfedezni egyértelműen a Sulinet adókedvezményének tervezett változtatásával kapcsolatosan. A harmadik pedig szintén a deklarációkkal, szocialista vágyakkal és ígéretekkel szemben a versenyképesség csökkenése, leginkább az adóemeléseken túlmutatóan a telefonadó sokkal magasabb szintű megfogalmazásában és az információs társadalmat ért hátrányokban fogalmazható meg.

Rogán Antal képviselőtársammal megosztottuk a vezérszónoklat idejét. Ő fogja részletezni azokat a rendkívül fontos és az egész információs társadalmat, mind a vállalkozókat, mind pedig a polgárokat és családokat érintő adónöveléseket, amelyeket a későbbiek folyamán kívánunk elmondani. Jómagam elsősorban a Sulinet-program tervezett változtatásának hatásait elemezném.

A Sulinet-programot ez a kormány indította el, a cél maga rendkívül dicséretes, az informatika hozzáférését, a családok informatikai bekapcsolódását, az információs társadalomban való fokozottabb részvételét segíti elő. Ám látni kell, hogy ez az adókedvezmény a tavalyi évben, szakértői számítások alapján - sajnos ezt sem tartalmazza a törvényjavaslat, ezért igazából nem is lehetne a parlament előtt tárgyalni, mint ahogy azt bizottsági felszólalás keretében már jeleztük, ez az adókedvezmény - mintegy 15-17 milliárdos kihatással bír. Hogy összehasonlításképpen lássuk, az egész otthonteremtési restrikciós csomagot a kormány feleennyi pénzért vezette be. Tehát ebben az évben, 2004-ben feleekkora költségvetési kiadáscsökkenést reméltek abból az otthonteremtési támogatási restrikciós lépéssorozatból, amelyet a szocialista kormány tett az elmúlt év folyamán.

Tehát ez az adókedvezmény most megváltoztatásra kerülne, és július 1-jével egy új adókedvezmény-változat lép előtérbe, amely jelentős változtatásokat hoz a korábbi év gyakorlatához képest. Ilyen körülmények közepette különösen problémás az, hogy év közbeni adóváltoztatás történik, és egy bonyolultabb rendszer lép életbe. Ugyanis nem lehet tisztán igénybe venni a beszerzési értéknél egy az egyben az adókedvezményt, hanem pusztán annak 50 százalékát, tehát az ár, a beszerzett informatikai eszköz árának csak 50 százaléka erejéig és maximum 60 ezer forintig lehet az adókedvezménnyel élni.

Ez egyértelműen szembemegy azzal a korábban megfogalmazott szocialista elképzeléssel, hogy a rászorultsági elvet érvényesíteni akarja a különböző állami juttatásoknál. Hiszen kik azok, tisztelt képviselőtársaim, akik ilyen körülmények közepette elesnek az adókedvezménytől, vagy nehezebben jutnak hozzá az adókedvezményekhez? Nyilvánvalóan azon családok és azon polgárok, akiknek az eddigi 60 ezer helyett most 100 ezer forint értékű beszerzést kellene eszközölniük a tekintetben, hogy igénybe vehessék a 60 ezer forint adókedvezményt. Azon családok, amelyek nehezebb helyzetben vannak szociálisan, nem fognak tudni 100 ezer forintos beszerzést produkálni, és nem fognak tudni 60 ezer forint önrészt bevállalni, hogy igénybe tudják venni azt az adókedvezményt, amelyet egyébként tavaly teljes egészében, önrész nélkül igénybe tudtak venni.

(11.40)

Ez tehát a szocialista rászorultság, hogy a nehezebb helyzetben élő családok ennek az intézkedésnek a keretében - ami egyébként azzal, hogy az adókedvezményt szűkítem, adóteher-növekedést jelent azon családok számára, akik a tavalyi évben is és ez évben is jogosultak erre az adókedvezményre -, tehát a szocialista szólamok a rászorultságról szólnak, miközben nehezedik az adókedvezményhez való hozzájutás azon családok szempontjából, akik, mondom, a tavalyi évben is igénybe tudták venni ezt a kedvezményt, és ez évben is igénybe tudják venni.

Az kétségtelen, és ilyen szempontból méltányosan kell fogalmazni, hogy kiterjesztés történik az alanyok tekintetében, tehát ez a hozzájutást bővíti, ám látni kell azt is, hogy azzal, hogy bonyolultabbá teszem ezt a rendszert, nyilvánvalóan azok számára nyitom meg a lehetőségeket, akik ezt az 50 százalékot is ki tudják olyan módon használni, hogy esetleg nem a saját alanyi jogosultságukon keresztül, hanem más olyan család vagy magánszemély jogosultsági kedvezményét használják ki, akik esetleg nem tudnak élni ezzel a kedvezménnyel, mert nem tudják az önrészt finanszírozni. Ez tehát lényegében azt jelenti, hogy egy-egy személy esetleg több ismerősén keresztül igénybe tudja venni ezt a kedvezményt: a szürkegazdaságot, a feketegazdaságot erősíti egy bonyolult, áttekkinthetetlenebb adórendszerrel a kormány. Nagyon furcsa tehát az, amikor deklarálom, hogy áttekinthető adórendszer, és a beterjesztett törvényjavaslat egyértelműen egy bonyolultabb, áttekinthetetlenebb adórendszer irányába tolja el a jelenlegi szabályozást.

Összefoglalóan tehát azt tudjuk mondani, tisztelt képviselőtársaim - mielőtt Rogán Antalnak átadnám a szót -, hogy adóemelés; bonyolultabb, kiszámíthatatlanabb adórendszer irányába tett lépések; a magyar gazdaság szereplői tekintetében pedig versenyképesség-romlás következik be az adótörvénynek ebben a csomagban történő elfogadása esetén. Ennek a magyar kis- és középvállalkozások a legnagyobb kárszenvedői és az egész magyar informatikai ágazat; és itt adnám át a szót Rogán Antalnak.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)




Felszólalások:  Előző  49  Következő    Ülésnap adatai