Bizottsági arcképcsarnok

Készült: 2024.03.28.17:10:00 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

134. ülésnap (2004.03.23.), 221. felszólalás
Felszólaló Kósáné Dr. Kovács Magda (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka vezérszónoki felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 17:13


Felszólalások:  Előző  221  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Azt hiszem, hogy aki a mai vitában felszólal, különösen az első körben, mindenki nehéz helyzetben lesz. Hiszen én nem tudok most utánaszámolni, hogy a benyújtott törvénycsomag hány törvényjavaslatot érint, és abból mennyi a kétharmados. Hajlok arra, hogy Wiener képviselő úr számait fogadjam el, mert az álmoskönyv szerint tények és adatok tekintetében Wiener képviselő úrral vitába keveredni nem jelez jót. Akármennyi is, biztos, hogy mindenképpen sok; és biztos, hogy annyi tématerületet érint, hogy nincs közöttünk az a polihisztor, aki ezekben a tématerületekben egyforma szakszerűséggel tudna véleményt nyilvánítani.

Éppen ezért aggódom, hogy ez a mai vita megint át fog csúszni valamiféle gasztrofilozófiai elmélkedésbe a salátaság lényegéről, ez pedig rajtunk nem segít. Számomra rendkívül érdekes, hogy Nagy Kálmán képviselőtársam volt az, aki egy bölcs mondattal áthidalta ennek a salátaságról szóló vitának az elterjedését, és ha úgy tetszik: hidat vert a különböző nézeteket vallók között. Mert nem jó az, hogyha a parlament olyan törvényjavaslatot tárgyal, amelyik egyszerre egy seregnyi más törvényt érint, de van, amikor elkerülhetetlen. És ön mondta, képviselő úr, hogy vannak történelmi pillanatok. Történelmi pillanat volt az, amikor ez az ország az államcsőd szélére jutott; és történelmi pillanat az, amikor az európai uniós csatlakozás véghajrájában, ha úgy tetszik, az utolsó simításokat kell elvégezni, amikor némi romeltakarítási munka is a feladatunk, de elsősorban természetesen az építkezésre kell gondolnunk, és olyan téglák kicserélésére, amelyek nélkül az Unió tagországaként a jogi alapjaink esetleg itt-ott repedezhetnének vagy nem lennének tökéletesek.

A bizottsági véleményeket figyelemmel hallgattam. Nem lepett meg, hogy Salamon képviselő úr most is kérlelhetetlen volt - ő általában kérlelhetetlen szokott lenni. De a keménység ebben az esetben politikai üzenet is, hiszen egy sereg kétharmados törvényt is érint ez a csomag, és itt is hajlok arra, hogy a Wiener képviselő úr által mondott számot fogadjam el. Márpedig az a keménység, ahogy Salamon képviselő úr azt mondta, hogy ez a törvénycsomag az ellenzék számára tárgyalhatatlan és elfogadhatatlan, egyben azt is előre jelzi, hogy nyitva hagyta a lehetőséget, az esélyt arra, hogy az ellenzék a kétharmados törvények megszavazásában esetleg nem lesz a kormánypárti többség partnere. Ezt pedig az adott esetben rendkívüli felelősségű elhatározásnak tartom, és csak azt remélem, hogy egy, a ma délutáninál sokkal higgadtabb és nyugodtabb vitában sikerül egymást meggyőznünk arról, hogy a kétharmados törvények egy részében a most megtörténő, azonnali módosítás elkerülhetetlen. És természetesen én nem tudom elég határozottan mondani azt, hogy mindegyikben, mert ismétlem, nem vagyok polihisztor, de biztos vagyok abban, hogy vannak olyan kétharmados törvények, amelyeknél egymás álláspontjának kölcsönös mérlegelése és a döntési javaslat elfogadása elengedhetetlen feltétele az uniós csatlakozásunknak, a zökkenőmentes csatlakozásnak.

Tisztelt Képviselőtársaim! Én mindössze két törvény módosításáról és egyetlen témakörről szeretnék beszélni, amelyikről viszont meg vagyok győződve, hogy az uniós csatlakozási folyamatnak rendkívül fontos tárgyköre: ez a menekültügyi és a külföldiek bevándorlásáról, letelepedéséről szóló törvény - a rövidítés szerint is idegenrendészeti törvény - módosítását célzó része a benyújtott törvénycsomagnak. Mentségem, hogy bár csak két törvényről beszélek, ez terjedelmében az egész törvénycsomagnak közel az egyharmada.

Jelen lévő képviselőtársaim között van olyan, aki az emberi jogi bizottság tagjaként, hogy úgy mondjam, harcostársam volt az elmúlt esztendőkben a menekültügyi joganyag többszöri módosításában. A legfontosabb módosításokat tekintve mindig összejött a kétharmados többség, mert az 1997-től hatályos törvény a gyakorlat próbáját nem mindenben állta ki, és éppen az európai uniós csatlakozási folyamat hívta fel a figyelmünket arra, hogy a menedékjogban és az idegenrendészeti eljárásokban nem teljesítjük az európai követelményeket. Én akkor a vitákban, itt a plenáris ülésen is többször elmondtam, hogy először el kellene döntenünk, mi a mi menedékügyi politikánk fő iránya és fő célja, mit akarunk kezdeni azokkal az emberekkel, akiket vagy a politikai, vagy a vallási fundamentalista üldözés elűzött, elkergetett otthonról, vagy egyszerűen csak a nyomorúság elől menekültek el, és próbálnak emberi életet találni valahol, a hazájuktól távol. El kell döntenünk - beszéltünk erről évek óta, sokszor -, hogy ezeket az embereket őrizni akarjuk-e; hogy az irántuk érzett felelősség legfontosabb kifejezése vajon a szögesdrót-e, amely mögé becsukjuk őket. Vagy tovább gondolkodunk, és azt mondjuk, hogy ezek az emberek emberi életet, új hazát keresnek, és megpróbáljuk megtalálni a befogadásuk módját és lehetőségét, hogy hasznos, új állampolgárai lehessenek a maguk által választott, új hazának.

Én azt gondolom, hogy ez a kérdés eldőlt, mára már a kényszerű őrzés idejét a minimálisra szorítottuk le. Nem a szögesdrót, hanem a nyelvtanulás, a szakma megtanítása, a munkaerőpiacra való belépés lehetőségeinek a biztosítása a közösségi felelősség kifejeződése, tehát a kényszerből választott új haza kezet nyújt azoknak, akik védelmet, menedéket kérnek. És ha eldöntöttük, hogy nem szögesdrót, hanem befogadás, akkor nem tehetünk mást, mint hogy a szabályainkat hozzáillesztjük az ugyancsak befogadáspárti európai szabályokhoz.

(18.20)

Ebben a törvénycsomagban ez a finomillesztés történik meg.

Bár az előző vitában kicsit elvesztettem a bátorságomat - egy képviselőtársam azzal vádolt meg, hogy európai tapasztalatokkal oktatom ki a nemzeti parlament képviselőit; nem volt szándékomban, és nincs szándékomban most sem -, szeretném hangsúlyozni, hogy az Európai Parlament nem olyan régen, mondjuk, két hónappal ezelőtt fogadott el egy olyan ajánlást, amelyik az imént a „ befogadásö szóval jelölt utat tartja európai útnak. Rendkívül érdekes, hogy ez az előterjesztés a mi kintlétünk óta - most már több mint tíz hónapja - az első olyan előterjesztés volt a plenáris ülés előtt, amelyiknek a sorsát nem lehetett előre biztosan tudni. Tehát megnyugtatom képviselőtársaimat és azokat, akik érdeklődnek a menekültügy problémái iránt, hogy konfliktusos probléma ez az Európai Parlamentben is, és mégis, az Európai Parlament a befogadáspárti menekültpolitika mellett döntött, a munkavégzés lehetőségének felajánlása mellett döntött, és úgy döntött, hogy még állampolgárság nélkül is a menedéket kérők a helyi választásokon választójoggal rendelkeznek, tehát akár állampolgári jogokat is kaphatnak. Örülök, hogy ez a tervezet ezen az úton viszi tovább a magyar jogrendet.

Mi történik az európai irány elérése érdekében? Négy kérdést szeretnék kiemelni.

Az egyik, hogy meg kell tenni a finomigazításra a jogharmonizációs lépéseket. Itt még egyszer azt kell mondanom - nem keményen, kérőleg -: aki ezt megakadályozza, kétharmados szabályokról lévén szó, az nem méri fel tettének következményeit. Hiszen az Európai Unió Tanácsának hatályos rendelkezései írják elő például, hogy a menedékkérőnek az ügyét mindig abban az országban kell intézni, ahol az ügye keletkezett, tehát ahol először kért védelmet, és az azonosítása egyetlen eszközt ismer: az ujjlenyomattal történő azonosítást. Mi történik, ha nem illesztjük be az ujjlenyomat vételének lehetőségét a mi szabályaink közé? Tessék végiggondolni, hogy mi fog történni! Törnek a fogaskerekek, és egyszerűen nem illeszkedünk az európai uniós rendszerhez. Vagy mi történik, ha nem vesszük jogszabályban tudomásul, hogy az Európai Tanácsnak is joga van megmondani, hogy egy adott esetben menedékesnek kell nyilvánítani egy veszélyeztetett és védelmet kérő embercsoportot? Természetesen ez nem veszi el a mi kormányunk jogát ahhoz, hogy hasonló intézkedést hozzon, de az Európai Tanácsnak a döntését akkor is tudomásul kell vennünk.

A második olyan jellemvonása ennek a joganyagnak, amelyik az európai úton visz minket tovább - Világosi Gábor szólt erről -, az egyszerűsítés; négyfokú rendszer helyett kétfokú, államigazgatási eljárásban történő döntés, és utána bírósági jogorvoslat. Itt nagyon fontosnak tartom, éveken át harcoltunk érte, hogy ebben az eljárásban az érintettet hallgassák meg, és hadd örüljek annak, hogy most a szabályok közé bekerült az érintett meghallgatásának a kötelezettsége, magyarán a menedékkérő ember, és a hatóság és a bíróság előtt is ember.

A harmadik megjegyzésem, hogy visszalépésnek tűnhet, pedig egyszerűen ésszerűsítő intézkedésekről van szó, amikor például a vízummal kapcsolatos bírósági eljárás jogorvoslati rendje változik, és hangsúlyozni szeretném, hogy a tartózkodási vízumnál a jogsérelem elkerülése végett a bírósági jogorvoslatot változatlanul szükségesnek tartjuk. Mint ahogy ésszerűsítő eljárásnak tartom azt is, hogy ha egy menedékkérő kiskorúnak nevezi önmagát, akkor orvos szakértői vizsgálatot lehessen elrendelni. Aki velem együtt járt közösségi szálláson vagy befogadóállomáson, az tudja, hogy szakállas, apányi emberek állítják magukról azt, hogy tizenkét évesek. A különleges eljárás természetesen a joggal való visszaélésnek egy sajátos formája, még akkor is, ha kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekről van szó. És azt is fontosnak tartom, hogy az orvos szakértői eljáráson való részvétel megtagadása egyben nem jelenti a kérelem automatikus elutasítását.

Így értem a negyedik rendkívül fontos elvhez: a két törvény humánus irányba javítja, változtatja a menedékjoggal, illetve az idegenrendészeti szabályokkal kapcsolatos magyar joganyagot. Nagyon fontosnak tartom a családegyesítési célú változásokat és azt, hogy a családegyesítési célú letelepedés egyben a belépő családtag számára munkavállalási lehetőséget is jelent. Mint ahogy nem kevésbé fontos, hogy védelemben részesülnek a családtagok a már védelmet kapott menedékkérő jogán, és azt hiszem, az a lehetőség, hogy a gyermek joga a szülők számára is visszaháramlik és a védelem különleges lehetőségét adja meg, rendkívül humánus gondolkodásra utal. Mindenki emlékszik azokra az esetekre, amikor a közös gyermekre való tekintet nélkül a kiutasítást nem függesztették fel, és a családot kettészakították egy egyébként jogszerű, de embertelen hivatali eljárás során.

Végül: úgy érzem, hogy még a humanitárius elvek sem adhatnak mentséget olyan esetekben, amikor a közösség védelméről és a közösség biztonságáról van szó. Az teljesen nyilvánvaló, hogy a kiutasítás abszolút tilalma még a bűnözőkre is vonatkozik; a bűnözőt sem lehet kiadni akkor, ha halálbüntetés várja őt abban az országban, ahova kiutasítanák. De a család léte nem lehet mentség például arra, hogy terrorcselekménnyel gyanúsítható személy maradjon a védelmi körben, és a család léte sem lehet mentség arra, hogy egy nagyobb közösség biztonságát veszélyeztessük. Ezért erre az esetre - nagyon furcsa, hogy ezt én mondom - mi inkább egy szigorító módosító indítvány elfogadását fogjuk javasolni. Azt hiszem, szeptember 11-ével a hátunk mögött, a madridi eseményekkel a hátunk mögött sorolni kell az érdekek között, és a közösségi biztonság érdekét a legelső helyre helyezni.

Tisztelt Ház! Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Vállalom, hogy a törvénycsomag másik kétharmadáról igen keveset tudok, de azt remélem, hogy ezzel az első megszólalással olyan témát érintettem, amelyik mindannyiunk számára fontos, és biztos vagyok abban, hogy az elkövetkezendő időszakban egyre többször fogunk találkozni a menedékjog és az idegenrendészet problémáival, amelyeknek muszáj eurokonformnak lenniük, mert különben önmagunkkal és a nagyobb családunkkal kerülünk majd ellentmondásba.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)




Felszólalások:  Előző  221  Következő    Ülésnap adatai