Bizottsági arcképcsarnok

Készült: 2024.03.29.07:12:07 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

90. ülésnap (2003.09.29.), 221. felszólalás
Felszólaló Dr. Csáky András (MDF)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 11:43


Felszólalások:  Előző  221  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elnök asszony az első szakaszt illetően azokra a módosító javaslatokra utalt, amelyek a jogállást szabályozzák. Időközben azonban változás történt ebben az ügyben, és kérdés, hogy ez jogállás, de ez már a második szakaszhoz tartozó kérdés.

A Magyar Demokrata Fórum a törvényjavaslathoz 11 módosító javaslatot nyújtott be. Engedjék meg, hogy a frakció nevében ezeket nagyon röviden indokoljam.

Az ajánlás 2. pontjában szeretnénk a törvényjavaslat gyógyszertárakkal kapcsolatos jogállási részét megváltoztatni. A benyújtott javaslat a II. és III. fejezet hatálya alól kiveszi a közforgalmú gyógyszertárakat személyi jog alapján működtető gyógyszerészeket. Az indoklás szerint erre azért van szükség, mert ez a speciális jogviszony a személyes közreműködési kötelezettség hiányában nem illeszthető be az egészségügyi tevékenység rendszerébe. A Gyógyszerész Kamara, illetve a jogászok véleménye szerint ez így nem áll összhangban a '94. évi LIV. törvény rendelkezéseivel, mely szerint a közforgalmú gyógyszertárat a személyi jog jogosultja vezeti, tehát ténylegesen munkát végez. Színesíti a képet, hogy időközben az országgyűlési biztosi hivatal 4231/2002. számú jelentése és állásfoglalása lényegében ehhez ad még argumentációt, hogy a 2. § mindenféleképpen vonatkozzon ezen gyógyszerészekre is. Úgyhogy ezt a javaslatunkat változatlanul fenntartjuk.

A Magyar Demokrata Fórum javasolja - és bizottsági ülésen kiderült, hogy a kormány, az előterjesztő ezt akceptálja, amit köszönünk -, hogy az egészségügyi törvényhez, illetve a magzatvédelmi törvényhez hasonlóan az egészségügyi dolgozóknak, illetve az egészségügyben dolgozóknak is legyen meg az a joga, hogy megtagadhassák a tevékenységet abban az esetben, ha az erkölcsi felfogásukkal, lelkiismereti vagy vallási meggyőződésükkel ellentétes. Természetesen ez csak abban az esetben lehetséges, amennyiben ez a beteg életét nem veszélyezteti, illetve egészségét tartósan nem károsítja.

Úgy tűnik, szintén meghallgatásra talál a Magyar Demokrata Fórum azon javaslata, hogy az egészségügyi tevékenységet végzők felsorolásába mint önálló jogviszony az egyházi személyek is bekerüljenek, hisz ez egy teljesen különálló státus a megítélésünk szerint. Így a papok, szerzetesek, apácák tevékenységüket egyházi személyként egyházuk szolgálatában látják el, vagyis ez a törvényben lévő felsorolásba nem illeszthető be, és teljesen más jellegű tevékenységről van szó adott pillanatban, mint amit az “önkéntes segítőö megfogalmazás takar. De, hangsúlyozom és köszönjük, úgy tűnik, hogy ezt a módosító javaslatot az előterjesztő elfogadja.

Változatlan a véleményünk, miszerint ahogy az élet más területén a törvények előírják, hogy ha az állam valamit kötelezettségként akár intézményeknek, önkormányzatoknak, akár személyeknek előír, akkor ezen kötelezettségek teljesítéséhez forrásokat is biztosítania kell. Ez egy általános elv. Úgy gondoljuk tehát, miután az egészségügyön belül teljesen jogosan az egészségügyi dolgozók, esetenként egészségügyben dolgozók számára kötelező jelleggel továbbképzést ír elő a törvény, nemcsak itt, hanem más helyeken is, akkor ennek a finanszírozási része is legyen megoldva, vagyis a kötelező jelleggel előírt továbbképzések költségeit a dolgozók számára meg kell téríteni. Kérem a kormányzatot, hogy ezt gondolják végig. Nem azt mondom, hogy ez a módosító javaslat, amelyet a Magyar Demokrata Fórum ebben az ügyben benyújtott, teljes mértékig lefedi ezt a kérdéskört vagy jogilag teljesen korrekt, de úgy gondolom, hogy mindenféleképpen igazságosnak tekinthető, és nagy segítséget jelentene az ágazatban dolgozók számára.

Ismételten áttekintettük jogi szakértőinkkel a munkaidő kérdését. Jelen törvényjavaslat úgy fogalmaz, hogy hat hónapos időtartamon belül az egészségügyi dolgozó, illetve az egészségügyben dolgozó hetente 48 óránál több munkavégzésre nem kötelezhető. Elfogadva azt, hogy a folyamatos ellátás biztosítása érdekében a munka világának más területeihez képest indokolt lehet adott esetben kötelező jelleggel pluszmunkára kérni az egészségügyi dolgozókat, változatlanul úgy értelmezzük, hogy ehhez megfelelő javadalmazás is jár, ugyanúgy, mint ahogy az önként vállalt munka esetében ez a törvényben szerepel. Változatlanul az a véleménye a Magyar Demokrata Fórumnak, hogy jelen esetben a 48 órát 40 plusz 8 órára kell szétválasztani, mint ahogy ez a 10., illetve a 12. ajánlási pontban található módosító javaslatunkban szerepel.

 

(18.00)

 

A bizottsági vita során ismételten áttekintettük azt a kérdést, hogy megfelelő munkajogi védelmek vannak-e ebben a törvényben. A munka törvénykönyve az ügyeleti szolgálatot a rendkívüli munka világába utalja, és a rendkívüli munka kapcsán mondja ki, hogy milyen esetekben nem lehet igénybe venni a munkavállalót: a nők áldott állapotuk megállapításától gyermekük egyéves koráig, vagy ha a szülő egyedül neveli a gyermeket, akkor egyéves korig, és ott ez fel van sorolva. A mi megítélésünk szerint - mivel ez a törvény az ügyeletet lényegében átteszi az önként vállalt többletmunka fogalma alá - szükséges, hogy ezek a munkajogi védelmek ezekben a szituációkban ebbe a törvénybe is bekerüljenek. A kormányzat részéről ott lévő osztályvezető úr azt mondta, hogy ez a munka törvénykönyvében szabályozva van. Nos, ismételten áttekintettük, és többen állítják, hogy miután az ügyeleti szolgálat munkajogi besorolásában változás történik, szerencsésebb és egyértelműbb a munkavállalók számára, ha ebbe a törvénybe is bekerülnek ezek a védelmi rendszerek. Ezért kérjük, hogy ezt próbálják felülvizsgálni.

Megvallom őszintén, tanácstalan vagyok, mert a bizottsági vita során a kormányzat képviselője elfogadta és korrektnek tartotta a Magyar Demokrata Fórumnak a 14. ajánlási pontban szereplő, az ügyeleti idő munkaviszonyba történő beszámításának kérdésével foglalkozó módosító javaslatát. Csak azoknak a képviselőtársaimnak a kedvéért mondom, akik nem tagjai az egészségügyi bizottságnak, hogy az Európai Bíróság ezzel kapcsolatban az elmúlt hónapokban precedens értékű ítéletet hozott. A Magyar Demokrata Fórumnak az a véleménye, hogy miután a törvénynek ez a része eredetileg jövő év május 1-jével, tehát a tényleges uniós tagságunkkal egy időben lép hatályba, mindenképpen ennek az európai uniós bírósági döntésnek megfelelően kell szabályozni a kérdést. Az ellenérv az volt, hogy a kormányzat másmilyen elgondolásokat kezdett el kidolgozni, és a későbbiek folyamán más jogi formában kívánja ezt a kérdést szabályozni. Szerintem ez nem indokolja azt, hogy ne az európai normáknak megfelelően szabályozzuk most ezt a kérdést. Ha időközben elkészül a kormányzatnak egy ilyen terve, azt behozza a parlament elé, és azt a parlament megtárgyalja, akkor azzal egy időben ezeket a részeket módosítani lehet.

Változatlanul úgy gondoljuk, nagyon rossz üzenet az, hogy amikor jogszabályt alkotunk, és tisztában vagyunk azzal, hogy ez az európai norma, akkor ezzel nem teljesen szinkronban lévő jogszabályt fogadunk el. Habár bizonytalan vagyok, mert a napokban azt olvastam egy internetes portálon - sajnálom, hogy miniszter úr nincs itt -, hogy a miniszter úr egy találkozón azt nyilatkozta, az egészségügyi bizottság döntött abban a kérdésben, hogy a törvénynek ezt a részét kivesszük a javaslatból. Nem emlékszem rá, hogy erről döntöttünk volna, úgyhogy nem tudom, hogy itt egy kormányzati álláspont-módosulás van-e. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

Még két dolgot hadd mondjak nagyon röviden. A többletmunkáról már szó volt. Úgy tűnik, hogy kapcsolódó módosító javaslattal a rendkívüli módon elrendelhető egészségügyi alkalmassági vizsgálatot illetően megállapodásra tudunk jutni.

Kérem szépen képviselőtársaimat és a kormány képviselőit is, hogy gondolják végig a Magyar Demokrata Fórum módosító javaslatait, és akceptálják azokat.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki soraiban.)

 




Felszólalások:  Előző  221  Következő    Ülésnap adatai