Bizottsági arcképcsarnok

Készült: 2024.03.29.11:45:42 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

84. ülésnap (2003.09.09.), 129. felszólalás
Felszólaló Dr. Dobó László (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 2:20


Felszólalások:  Előző  129  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DOBÓ LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Én Iváncsik államtitkár úr hozzászólására szeretnék egyetlenegy mondatban reagálni.

Tisztelt Államtitkár Úr! Az elég szomorú, hogy nem lehet olyan szöveget kialakítani, nem tudnak olyan határozati javaslatot hozni, mely megfelelne. Ez talán a kellő figyelem hiányának is felróható, hiszen most is azt mondta, elég hosszú ideje hallgatja ezt a vitát, és igazándiból semmi konkrétumot nem mondtunk. Én azt gondolom, elég sok konkrétumról beszéltünk e három szakaszból álló alkotmánymódosítás kapcsán.

Tehát azt szeretném kérni, hogy legalább kisebb odafigyeléssel azokat a konkrétumokat, amelyek majd a későbbi, az igazságügy-miniszter által benyújtott alkotmánymódosításnál valószínűleg ugyanúgy fel fognak merülni, érdemes előre megfontolni és a kormány részéről is figyelembe venni.

 

(17.30)

 

Ami pedig azt illeti, hogy a szövetségeseink sarkallnak minket, és próbálnak ösztönözni arra, hogy az alkotmányt módosítsuk ebben a tárgyban, nemrég - azt hiszem, tegnap - tárgyaltunk a nemzetközi büntetőbíróság létrehozásáról, ahol történetesen tudjuk jól, hogy az Egyesült Államok semmilyen úton-módon nem hajlandó ezt a nemzetközi szerződést aláírni, csatlakozni hozzá. Tehát itt azért lehet pró és kontra találni olyan nemzetközi szerződéseket, vélt vagy valós kötelezettségeket, amelyeket föl lehet róni. Azt hiszem, hogy ez rossz útra fog minket terelni. Azt gondolom, a magyar alkotmánynak, a magyar alkotmánytörténetnek megvan a saját maga arca, ami valószínűleg a jövőben is tovább fog alakulni, természetesen figyelembe véve különböző körülményeket, amik lehetnek szövetséges országok véleményei is.

Tehát azt kérem öntől is és Pál Tibor úrtól is, akik most, jelen pillanatban a kormány részéről vannak itt, hogy hasonló erővel és odaadással biztassák például az Egyesült Államok kormányát, hogy csatlakozzon a nemzetközi büntetőbíróság statútumához, és írja alá ezt a szerződést. Vagy például ne csak a magyar katonát, hanem az Irakban esetleg népirtást elkövető amerikai katonát is ugyanúgy felelősségre lehessen vonni. Tehát ennyit ezekről az ösztönzésekről. Azt gondolom, hogy minden éremnek két arca van. Köszönöm.




Felszólalások:  Előző  129  Következő    Ülésnap adatai