A felszólalás szövege:

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A Jobbik véleménye szerint a bűnözőknek börtönben a helye, legyenek akármilyen származásúak. A cigány-magyar együttélést megmérgező, a becsületes, törvénytisztelő cigány embereknek viszont rengeteget ártó Rafael Leándrosz-féle amnesztiapetíciónak a szemeteskosárban van a helye. Akkor, amikor árad a bűn, nem közkegyelemre van szükség. Akkor, amikor hazánkban egyre szaporodnak a no-go zónák, akkor társadalom elleni merénylet lenne a magyar emberek nyakába zúdítani több mint 7 ezer börtöntölteléket.

Sajnálatos módon egyébként ezt a köznyugalmat megzavaró amnesztiapetíciót olyan ember fogalmazta meg, aki nem azokra a köztiszteletben álló cigány emberekre tekintett etalonként, akik bizony nem a rajoskodó, szabadulóbulikban látták a sztárságot, hanem arra büszkék, amikor gyermekeik szakmát szereznek, érettségit szereznek, és az ő iskolai ballagásukra büszkék. Ilyen ember a dél-dunántúli beások nagy öregje, Kalányos István is, akinek már 2008-ban volt bátorsága megírni egy újságcikkben azt, hogy „nem barátom a bűnöző roma”, vagy ilyen a jászsági Láso dromot megalapító Illés Tibor is, aki azt tűzte zászlajukra, hogy kitagadják, kitaszítsák maguk közül a bűnözőket.

Sajnálatos módon kétszáznál is több roma nemzetiségi önkormányzat csatlakozott ehhez a petícióhoz. Nem mi etnicizáljuk, tehát nem a Jobbik etnicizálja ezt a problémát, hanem megtették ők, amikor ehhez a felelőtlen kezdeményezéshez csatlakoztak.

Ezek alapján kérdezem önöket ott, a kormánypárti oldalon, hogyan értékelik a hazai integrációt, mennyire sikeres, amikor százszámra csatlakoznak roma nemzetiségi önkormányzatok ehhez, ahelyett egyébként, hogy mondjuk, a „Biztos kezdet” gyerekházak vagy éppen a Tanoda-program támogatásáért gyűjtenének aláírásokat egy olyan helyzetben, amikor iszonyatosan magas a roma fiatalok korai iskolaelhagyása. Kérdezem azt, hogy terveznek‑e amnesztiát. Igen vagy nem? Várom a választ. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiból.)

ANDER BALÁZS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nézzük akkor a jogot, mi az, ami ebben a tekintetben, mondjuk, a Jobbik frakcióját is orientálni fogja. Az Alkotmánybíróság 2008. évi 75. határozata rögzítette, hogy a gyülekezési jog szorosan kapcsolódik a véleménynyilvánítás szabadságához ‑ a gyülekezési jog ezek szerint a szabad véleménynyilvánítás alapvető módja és garanciája. Csakhogy az Alaptörvény I. cikkének (3) bekezdése szerint „Az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható.” A XVI. cikk (1) bekezdése szerint „Minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, és biztosítja a hazánk alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést.”

Nos, akkor mégis hogyan priorizáljunk? Számunkra a válasz egyértelmű, és visszautalnék egy 1992-es alkotmánybírósági határozatra, amely ezt írta, így fogalmazták meg: „A vélemény szabadságával szemben mérlegelendő korlátozó törvénynek nagyobb a súlya, ha közvetlenül másik alanyi alapjog érvényesítésére és védelmére szolgál.”

Számunkra tulajdonképpen jogi értelemben ennek az egész vitának akkor itt van a vége, itt tehetnénk erre pontot, de azért ezt némileg nyilvánvalóan cizellálni fogom, és, gondolom, akkor nem árultam el azzal nagy titkot, hogy a Jobbik frakciója ezt a javaslatot támogatni fogja, el fogjuk fogadni, már csak azért is, mert én magam is úgy vagyok választókerületi elnökként, amely választókerületben nyolc szervezet, Jobbik-szervezet működik, hogy szeretem kikérni a tagság véleményét, a szervezeti vezetők véleményét, és ezt a közvélemény-kutatást bizony ezzel a kérdéssel kapcsolatban is elvégeztem. És szeretném akkor itt fölolvasni az egyik, talán legmoderáltabb véleményt ezzel kapcsolatosan. Azt mondja egy szervezeti vezetőnk:

Az én véleményem szerint maga a Pride vagy melegfelvonulás árt a melegeknek. Nagyon sokszor a szélsőséges elemek jelennek meg a felvonuláson, és ez alapot adhat mások megbélyegzésére is, olyan meleg párokéra, emberekére, akik nyugodt, úgymond sablonos hétköznapokat élnének szeretetben. Az itt megjelenő exhibicionista elemek melegágyat képeznek az ellenszenvnek ‑ és akkor nagyon finoman fejeztem ki magam. Nem az LMBTQ-közösség valós elfogadását segítik elő, mindez kontraproduktív.

(11.20)

Igen, így van, kontraproduktív, különösen ha azt a sok-sok provokációt is tekintetbe vesszük bizony, ami az elmúlt évtizedekben megfigyelhető volt.

És akkor tegyük fel azt a kérdést is, hogy a Pride a véleménynyilvánítást jeleníti‑e meg, azt szimbolizálja‑e, vagy pedig valamiféle egészen más célt is szolgál. Véleményünk szerint itt nem csupán véleménynyilvánításról van szó, hanem bizony egy identitáspolitikai térfoglalásról, egy meglehetősen agresszív, progresszív nyomulásról is szó van. Azt is mondhatnánk, hogy sok esetben amit ott tapasztalni lehet, az a pszichiátriai kezelésre való gondolatok gyűjteménye; gondoljunk csak arra, amikor száz nemről beszélnek, vagy éppen a kamaszok, gyermekek esetében nemváltó műtétekről, Drag Queenek ‑ ilyet látunk bizony a haladó, fejlett Nyugaton ‑ óvodákban való szerepléséről. Szóval ezeket a gondolatokat nem lenne szabad normalizálni. Itt viszont azt látjuk, hogy a tűréshatárt terjesztik vagy próbálják meg kiterjeszteni. És akkor szeretnék hivatkozni egy általam nagy-nagy tiszteletben tartott, Kanadában élő zsidó konzervatív gondolkodóra, Gad Saadra, aki egy pszichológus, ő mondta azt, hogy nincs az a szatíra, ami bizony versenyre kelhet a progresszív kreténséggel. Sok esetben ezt tapasztaljuk, éppen ezért fogjuk ezt a javaslatot elfogadni, de vannak kritikáink.

Az egyik ilyen kritika a digitális megfigyelő államnak a terjedése, kiterjesztése. Ennek a digitális szörnyállamnak bizony már látjuk az ébredezését, a születését Kínában, ahol bevezették ‑ igaz, hogy nem általánosságban, csak néhány városban, kísérleti jelleggel ‑ a társadalmi kreditrendszert, ami valami egészen elképesztő és orwelli államot fog létrehozni. És most már azt is hallani, arról is olvasni, ezzel kapcsolatban is vannak egyébként fejlesztések, és próbálják bevezetni, hogy nemcsak arcképfelismerő szoftvereket alkalmaznak majd az állampolgárok megfigyelésére, hanem bizony az érzelmeiket is kívánják monitorozni. És ez lesz az a pillanat, amikor nemcsak azt kell mondani, amit a Nagy Testvér hallani akar, hanem bizony szeretni is kell majd a Nagy Testvért. És ne legyenek kétségek: azért a kormánypárti oldalon bizony megvan erre bizonyos politikusokban a hajlandóság, és a represszió, a politikai ellenfeleknek a letaposása egy komoly veszély lehet, tisztelt kormánypárti képviselőtársak, az önök részéről.

Szeretnék föltenni egyébként egy kérdést is, ha már ilyen hevesen Pride-ellenessé váltak. A Jobbik egyébként a kezdetektől fogva azt képviselte, hogy ezt ne tartsák meg, ne vigyék ki a közterületekre. Mindenki úgy éli a magánéletét, ahogy akarja, de ennek ilyen formában nincs a közterületeken a helye. Mi lesz azokkal, akik, mondjuk, korábban tiltakoztak és emiatt büntetést kaptak? Őket rehabilitálni fogják? Vagy ha van esetleg még folyamatban lévő ügy ‑ kérném tisztelettel, hogy akkor erre is válaszoljanak ‑, mi lesz ezekkel az emberekkel, akik gyakorlatilag korábban képviselték azt, amit most a kormány is képviselni akar?

Azt is kimondhatjuk, hogy sok esetben a Pride, ami jogvédelemre hivatkozik, nem mássá vált, mint egy identitáspolitikai jófej-fesztivállá, bizony, egy multicéges jóemberkedéssé, egy ‑ úgy is fogalmazhatunk -indoktrinációs agymosássá, amikor bizonyos cégek, hatalmasságok krokodilkönnyeket hullajtanak az emberi egyenlőségért, ahelyett egyébként, hogy a saját házuk táján sepregetnének, és a gyermek-rabszolgamunkát korlátoznák ott, ahol a portékáikat előállítják, hogy azon aztán iszonyatos mennyiségű extraprofitot kaszáljanak. Ilyenkor viszont tudják mutatni ezt a jóemberkedő attitűdöt, ami mélységesen álságos és végtelenül aljas. Emlékeztetnék arra, hogy ’19-ben például 120 multicég magyarországi felsővezetője írta alá azt a nyilatkozatot, amiben ilyen álságos módon a tolerancia és a nyitottság mellett tették le a garast.

Arról is kell egyébként beszélni, hogy maga a Pride az elmúlt években többször vált a magyar szuverenitásnak gyakorlatilag a megtiprásává azáltal, hogy olyan politikai aktorok kapcsolódtak be és vonultak fel a menet elején ‑ gondolok itt egyébként az amerikai nagykövetre, a demokrata adminisztráció amerikai nagykövetére itt Magyarországon ‑, akik ezeket a célokat, amelyeket egyébként jóemberkedően emlegetni szoktak, egészen biztos, hogy kontrakarikírozták. Egészen másról volt itt szó sok esetben ‑ igen, ezt mi is elismerjük ‑, ez ellen a fellépés teljesen jogos, éppen ezért is támogatjuk ezt a javaslatot. Viszont azt is megkérdezném, hogy hogyan is van akkor a gyermekvédelemmel.

Tehát a gyermekvédelmet önök attól teszik függővé, hogy visszahívnak egy nagykövetet vagy sem? Ez volna akkor a nagyon határozott szuverenista hozzáállás és a hazai gyermekvédelem? Nyilván nem, tehát azért megbicsaklik itt az önök magyarázata is, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim. Aztán egy mellékszálként nyilván behozhatjuk ide, hogy az egész történet az önök számára is egy identitáspolitikai polgárháborús játszma része, túl azokon az egyébként általunk is támogatandó célokon, amelyeket fölsoroltam, de mégiscsak egy identitáspolitikai polgárháború része.

Nos, ha már gyermekvédelem, hiszen önök is erre hivatkoznak, akkor újfent csak szeretném elmondani, hogy a Jobbik véleménye szerint a legjobb gyermekvédelem a harmonikusan működő hagyományos családok rendszere lenne, ahol ‑ igen ‑ az apa férfi, az anya pedig nő. És újra meg újra el kell mondani, hogy a felelős gyermekvállalás, a tudatos családtervezés egyáltalán nem lehet valamiféle szélsőjobboldali fantazmagóriának bélyegezve. Ezt szem előtt kellene tartani önöknek, kormánypárti többségnek, és a magyar államnak, a mindenkori magyar államnak éppen ezért kellene sokkal-sokkal jobban odafigyelnie a gyermekvédelemre, pénzt, paripát és fegyvert megadni ahhoz, hogy ne fordulhassanak elő olyan esetek, amely tragikus esetektől hangos volt egyébként a sajtó és amelyek megdöbbentettek minden jóérzésű embert. Akkor, amikor, mondjuk, Ócsán egy 17 éves anya második gyermekét ‑ az apukának egy másik kapcsolatból már volt három gyermeke ‑ patkányok rágták össze; vagy akkor, amikor Tiszaviden a nevelőapa a két gyermeket, 4 és 5 éves kislányt és kisfiút ‑ az anyukával egyébként közösen ‑ éheztette, verte, az apuka pedig rendszeresen erőszakolta őket; vagy, mondjuk, az az eset, amikor a 17 éves anyukától elvették a gyermekét, nevelőszülőhöz került, és ott meghalt ez a kicsi.

Azt a kérdést is fel kell tenni, hogy a nevelőszülői hálózat kapcsán önök elkövettek‑e mindent, hogy valóban olyan emberek kerüljenek oda, akik ‑ van egy ilyen fogalom, hogy öregezés ‑ ne a gyerekezésben lássák a megélhetésük kulcsát, hanem valóban szívvel-lélekkel csinálják ezt a hivatást, ezt a nagybetűs hivatást, hogy mentsék azokat a gyermekeket, akiket a magyar gyermekvédelmi rendszernek valóban ki kellett emelni a bűnözői családokból, azokból a családokból, ahol adott esetben prostitúcióra kényszerítették őket, ahol kábítószereztek. Szóval ezekre kellett volna és kellene sokkal-sokkal jobban koncentrálni, és föltenni azt a kérdést, hogy milyen lehet egyébként az a közösség, ahol eltűrik azt, szó nélkül tűrik, hogy egy 17 éves gyermeklánynak már három gyereke legyen. Ennek a kislánynak egyébként az iskolapadban lett volna a helye, nem pedig egyfajta szülőgéppé degradálni a rokonság vagy a családtagjai által, hogy egyfajta megélhetésforrásként tekinthessenek a gyermekekre.

(11.30)

Teljesen elképesztő, horrorisztikus történet; azt mondom, hogy egyébként már nem is a csiszoltkő-korban, hanem sokkal-sokkal korábbi időkben lehetett, mondjuk, csak ilyen elképesztő, döbbenetes barbarizmussal találkozni.

Nos, ez lenne a feladata a magyar állami gyermekvédelemnek, hogy ezeket az eseteket minél előbb szűrje ki, és mentse meg azokat a kicsiket. Erre volnának egyébként jók többek közt a „Biztos kezdet” gyermekházak, ez az intézményrendszer. Mi mindig támogattuk ezeknek a felállítását, én magam évről évre költségvetési módosító javaslataimban el szoktam mondani, hogy a magyar állam egyébként akkor cselekedne a legbölcsebben, ha minél korábbi időpontra figyelne, oda koncentrálna, és akkor próbálná ezeket a halmozottan hátrányos helyzetű családokba született gyermekeket megmenteni, mert akkor talán még lehet velük valamit kezdeni, akkor talán még egyenesbe hozható az ő életük. Nézzék meg, kormánypárti képviselőtársaim, hogy erre a 177 „Biztos kezdet” gyermekházra éves vonatkozásban mennyit költ a magyar állam: 2-3 milliárdot. Elég ez? Egy olyan országban, ahol 3200 település van? Ne vicceljünk már!

Szóval, én elfogadom az önök érveit. Látták, hallották, elmondtam, hogy támogatni fogjuk a javaslatot. Önök viszont válaszolják már meg azt a kérdést, hogy az ilyesféle javaslatokat, amelyek egyébként mindenféle pártpolitikát mellőznek, és nem döntenék romba a magyar költségvetést, miért nem lehet elfogadni, ha valóban olyan fontos a hazai gyermekvédelem. Szerintem azért egy őszinte választ ez a kérdés is megérne.

A másik. Tudják önök, hogy mondjuk, a gyermekvédelemben, adott esetben egy többdiplomás, alapellátásban dolgozó szociális munkatárs mennyit keres? Fizetése nem éri el a bruttó 450 ezer forintot. Csodálkozunk akkor, hogy iszonyatos az elvándorlás a területről, hatalmas a fluktuáció, hatalmas a munkaerőhiány? Nyilván ne csodálkozzunk rajta, de ez ellen önök tudnának tenni! És úgy lenne egyébként hiteles az egész beterjesztett törvényjavaslatuk, ha amellett, amit ott megfogalmaztak, ezekre a kérdésekre is sokkal-sokkal jobban ügyelnének.

Nagyon szépen köszönöm, én ennyit szerettem volna elmondani.

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az EU-n belül az egyik legtöbbet dolgozó, ezzel szemben az egyik legkevésbé megbecsült munkavállalók a magyarok. Sokan a hetedik bőrt is lenyúznák róluk, és még ez sem elég. Nem olyan régen egy szociopata vállalati vezér azt nyilatkozta: azért kell behozni migránsmunkásokat, mert azoknak legalább nincsenek kölykeik, és többet túlóráznak.

Nos, nem kell csodálkozni ezen az egész hozzáálláson, hiszen a módszerváltás óta ez a neoliberális, vadkapitalista szemlélet érvényesült Magyarországon, és miniszterelnök úr erre gyakorlatilag rá is tett még egy lapáttal tíz évvel ezelőtt Szaúd-Arábiában, amikor egy rijádi gazdasági konferencián azzal akarta ide becsábítani az arab befektetőket, hogy a minőségéhez képest meglepően olcsó a magyar munkaerő, a munka törvénykönyve pedig rendkívül rugalmas.

(Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Lefordítom akkor ezt a kormánypárti oldalon ülők számára. Ez a logika azt jelenti a gyakorlatban a magyar dolgozók vonatkozásában, hogy sok esetben fát lehet vágni a hátukon, megalázóan alacsony bérekért.

Ezt tetézi még egy igazságtalanság, az, hogy a hölgyekkel ellentétben a férfi munkavállalók 40 év munkaviszony után nem vonulhatnak nyugdíjba. 40 százalékuk egyébként meg sem éri a mostani nyugdíjkorhatárt, egyetlenegy percet nem tud pihenni, hiszen a munkából gyakorlatilag a temetőbe viszik. Kormánypárti oldalról rendre lesöprik a Jobbik azon javaslatát, hogy ezt az igazságtalan helyzetet orvosolják, és igen, járjon 40 év munkaviszony után a nyugdíj a magyar férfiaknak is.

Lenne egy áthidaló javaslatunk, miniszterhelyettes úr. Ez pedig úgy nézne ki, hogy azok a férfi munkavállalók, akik becsülettel, keményen ledolgoztak négy évtizedet, legalább szja-mentességben részesülhessenek. Ezért tisztelettel kérdezem, hogy tervezi‑e a kormány kiterjeszteni az szja-mentességet a 40 év munkaviszonnyal rendelkező férfi munkavállalókra is. Igen vagy nem? Köszönöm. Várom a választ.

ANDER BALÁZS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha már elhangzott itt igényként, hogy a drogellenes küzdelemben tisztázzuk az alapállást, hiszen ez valóban egy harc, akkor ezt meg fogom tenni most azonnal a Jobbik frakciójának részéről. Mi igenis hiszünk a zéró tolerancia hatékonyságában. Ez nem jelenti egyébként azt, hogy ne tartanánk fontosnak a prevenciós lépéseket. Magam is éltem egyébként javaslattal évről évre mind a büntetőjogi szigorítás, mind pedig a prevenciós intézkedések terén, csak hogy kerek legyen a kép. Igen, hiszek egyébként a törvényes megtorlásnak a visszatartó erejében is.

Ha kell hozzá egy kis történet, akár nemzetközi példa is: hol volt, hol nem volt, volt egyszer, illetve van egy kicsiny ország, úgy hívják, hogy Salvador. Annak elnöke, Bukele megelégelte azt a bűnözési hullámot, ami elöntötte azt az alig 6 milliós országot, ahol egyébként 100 ezer főre vetítve éves viszonylatban több mint 100 gyilkosság történt ‑ betudhatóan leginkább a drogbandáknak, az ottani kartelleknek ‑, és igen kemény fellépéssel rendet rakott néhány év alatt. Ezt a 100 gyilkosság/100 ezer főre vetített értéket az ötvenedére csökkentette, ami már majdnem közelíti egyébként a magyarországi szintet. Igen, 80 ezer embert, 80 ezer mocskos bűnözőt csukott börtönbe. Ha az kell, hogy a társadalom békében éljen, és a törvénytisztelő, békés állampolgároknak a mindennapi nyugalma meglegyen, és a jövő biztosított legyen, akkor, ha kell, akkor ilyen drasztikus eszközökhöz kell folyamodni. Ez történt ott. Nem fértek be a börtönökbe? Hát, egy terrorellenes börtönközpontot hozott létre, 40 ezer ilyen semmirekellő drogos banditát zártak oda be.

Tisztelt Kormánypárti Képviselők! Én már nem tudom, hogy hányszor elmondtam ‑ egyszer talán majd lesz kedvem, előkeresem a jegyzőkönyvekből ‑, én magam kifejtettem azt, hogy nem fogok, nem fogunk a Jobbik frakciójának részéről liberális jogvédőkhöz futni, ha ezeket a dílereket, ezeket a mocskos gazembereket beletapossák a rendőrök, a speciális kábítószer-ellenes rendőrségi alakulatok a betonba. Semmi gond nem lesz ezzel. Tegyék meg! Viszont igenis hadd hangsúlyozzam még egyszer azt a jogot, hogy azért a kritikákat, amit előterjesztői részről úgy éreztem itt az expozéban, hogy némileg zokon vesznek, újfent és most is hangsúlyozzam, mert kritikák bizony vannak, elsősorban azzal kapcsolatban, hogy miért csak most.

Igen, fölvetette képviselőtársam itt kérdésként, hogy majd az ellenzék részéről ez lesz itt az egyik fő fegyver gyakorlatilag ezzel az egész törvényjavaslattal kapcsolatosan, hogy miért csak most. Gyorsan kikerestem, pontosan hat évvel ezelőtt volt az egyik olyan felszólalásom, amelyben zombiapokalipszisről beszéltem. És nem azért, mert én olyan okos vagyok, meg vidékről jöttem, és egyébként nap mint nap én is szembesülök ezzel az iszonyatos drogpandémiával, és nemcsak azért, mert korábban, mondjuk, pontosan egy olyan vidéki szakképző iskolában tanítottam, ahol bizony előfordultak olyan fiatalok, olyan gyerekek, akik ezeknek a pancsolt, kotyvasztott mérgeknek az áldozatává váltak, hanem azért, mert hallgattam azokra, akikre adott esetben a kormánypárti padsorokban nem annyira.

’19 elején volt egy dizájnerdrog-ellenes, gettódrogellenes konferencia a Jezsuita Roma Szakkollégium, a Református Cigány Szakkollégium vezetésével, Székely János szombathelyi megyés püspök fővédnökségével, ahol elmondták, világosan kifejtették, hogy a 24. órában vagyunk, és a második Trianon fenyegeti Magyarországot, és ezt a Trianont most nem a szomszédos államok fogják elhozni, hanem a nemtörődöm hozzáállás, az, hogy árad a bűn, árad a gettódrog vidéken. Ha lemondanak járásnyi nagyságú területekről, lemondanak a perifériákról, akkor ott a roncstársadalmi összeomlás a mélybe fogja rántani azokat a halmozottan hátrányos helyzetűvé nyomorodott térségeket. Erről beszéltem. Megvolt rá nyilván a cinikus válasz: mindent megteszünk, minden nagyon szép, minden nagyon jó, mit beszél az ellenzék. Azóta is jó néhányszor elmondtam a magamét, akkor meg ön, ugye, válaszként: merthogy Márki-Zay Péter, az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje mit mondott. Nem érdekel, hogy mit mondott, illetve igen, ha ilyet mondott, akkor az hatalmas nagy szégyen.

Még valamit itt hozzátennék, nemcsak a jegyzőkönyv kedvéért, hanem az igazság kedvéért. A közös ellenzéki program, amihez mi adtuk a nevünket, semmiféle ilyen drogliberalizációt nem tartalmazott. Tehát, ha Márki-Zay Péter fejében megfordult valami ‑ sok minden fölbukkant ott, azért ezt tegyük hozzá ‑, akkor én azért nem fogok felelősséget vállalni. Én azért tudok felelősséget vállalni, amit aláírtunk, amiben megállapodtunk, és ha ilyen szerepelt volna ott, akkor azt mondtuk volna, mint sok ökörségre egyébként, hogy köszönjük szépen, ebből nem kérünk, akkor ebből nem lesz konszenzusos program. Ennyit arról, hogy a Jobbiknak milyen az alapállása ezzel az egész kérdéskörrel kapcsolatosan. Azt hiszem, nagyon világosan megfogalmaztam.

Szóval, nem olyan régen voltam egyébként az Igazságügyi Bizottság előtt is. Visszaköszönnek azok a javaslatok, amelyeket ott előtártam. Ilyen például, amit mi úgy neveztünk, hogy a közösségi távoltartás intézménye, mert ezeket a gazembereket, akik megmérgezik a saját közösségüket, elveszik a fiatalok jövőjét, megmérgezik a holnapot, igen, ki kell rekeszteni, mondjuk ki ilyen keményen, ki kell rekeszteni; oda többé ne térhessenek vissza, ahol csak pusztítottak. Mi volt erre a válasz? Semmi! Tényleg semmi. Tehát legalább valamiféle konstruktivitást mutathattak volna, és legalább egy kicsit vitatkozhattunk volna. Vagy azt mondták volna, hogy képviselő úr, nyugodjon meg, rajta vagyunk az ügyön. Semmi ilyen nem történt, nézzék vissza a jegyzőkönyvekből. Úgy, ahogy van, szó nélkül ment a javaslat a kukába. Egyetlenegy szó nélkül megtörtént a szavazás, és kész. De örülök neki egyébként, hogy így utólag idehozták. Én ezért nem fogok óvodás hülye gyereket játszani, és óbégatni, hogy mi nem szavazzuk meg, mert ilyen meg olyan a kormány.

(10.50)

A célt nézzük, még akkor is egyébként, ha vannak kritikáink itt a módszerrel kapcsolatosan. A cél pedig valóban szent: megmenteni ezt az országot, azon belül pedig megmenteni legfőképpen azokat a vidéki térségeket, régiókat, ahonnét én magam is érkeztem. Ezért ezt támogatni fogjuk, tehát még egyszer leszögezve itt a nagy plénum előtt.

A következő ilyen kritikaként hangzott el, képviselőtársam ‑ engedje meg, de ön mondta ‑, hogy ne keressük a prevenciót ebben a javaslatban. Elfogadom, hogy ebben nincsen benne. Támogatni fogjuk így is, hogy nincs benne prevenciós intézkedési csomag, de ettől függetlenül azt még továbbra is hiányoljuk. És nemcsak szigorítással mentem, mondjuk, az Igazságügyi Bizottság elé, hanem volt tanáremberként itt rendre föl szoktam állni, mondjuk, egy-egy költségvetési vita során, és akkor mindig elmondom, hogy milyen kiegészítő intézkedésekre lenne szükség ahhoz, hogy a lassan Atlantiszként elsüllyedő és a második Trianon által fenyegetett, zömmel vidéki térségeket megmentsük.

A korai beavatkozás hihetetlenül fontos lenne, hiszen az egy alapigazság, hogy minél korábbi időszakban történik meg ez a beavatkozás, az annál olcsóbb és annál hatékonyabb. Mert főleg a halmozottan hátrányos helyzetű térségekben, illetve társadalmi csoportok esetében, ha ez a beavatkozás későn történik meg, akkor annak a hatékonysága valami iszonyatos módon hanyatlik, tehát már csak költségvetési szempontból is sokkal értelmesebb lenne egyébként. 177, ezzel szokott államtitkár úr válaszolni, hogy 177 „Biztos kezdet” gyerekház van, tök jó, hogy van 177, azonban szomorú, hogy nem 1770 darab „Biztos kezdet” gyerekház van Magyarországon.

Ha valamihez csoportosítanának pluszforrásokat, akkor egészen biztos, hogy nem mi vagyunk azok, akik erre nemet mondanánk, mert igen, szükséges lenne a vidék Magyarországán már a legfiatalabb korban elkezdeni a családoknak a szemléletformálását. És akkor talán az, ami egyébként balliberális oldalról is elhangzott, tehát az a sok esetben megfigyelhető nihil, az, amikor ‑ ezt meg államtitkár úr mondta ‑ nincsen gondoskodó szülői háttér, talán valahogyan orvosolható lenne. De meg kell nézni, hogy a magyar állam mennyit fordít „Biztos kezdet” gyerekházakra éves szinten, vagy mennyit ad a 180 tanodára.

Nagyon jó a tanodaprogram. Mi nem azt kritizáljuk, hogy ilyen van, amiatt vagyunk szomorúak, hogy kevés. És ha önök, mondjuk, a következő évi költségvetésben azt szerepeltetnék, hogy ezekre a területekre, amit most elmondtam, háromszor, négyszer, ötször, tízszer annyi állami pénzt fordítanának, akkor mi ezt lelkesen meg fogjuk szavazni, mert azt mondjuk, hogy igen, akkor nemcsak a büntetőjogi szigorítást látjuk, hanem a szoft része is megvan a dolognak, a prevenció, ami valójában ezt az egészet orvosolhatná a gyökerénél, ahol kellene.

De ettől függetlenül ez a törvényjavaslat még jó. Ez a törvényjavaslat mindezektől függetlenül még támogatandó. Jobb későn, mint soha. Igen, van, aki azt mondja, hogy késő bánat, ebgondolat. Mi nem helyezkedünk erre a platformra, inkább azt mondjuk, hogy jobb későn, mint soha, mert úgy tekintjük, hogy a konstruktivitás és a normalitás, még akkor is, ha esetlegesen sérelmek vannak bennünk a korábbi hozzáállásukkal kapcsolatosan, mégiscsak fontosabb lenne.

És ha már itt hivatkozott erre képviselőtársam is, a francia belügyminiszter ’24 őszén mondta azt, hogy attól fél, hogy Franciaország Mexikóvá válik, pontosan a droghelyzet miatt, akkor hadd kérdezzek vissza: önök nem féltek attól ’24-ben meg ’23-ban meg ’20-ban, meg mondjuk ’19-ben, amikor én nem saját kútfőből vagy nemcsak abból merítve, hanem Székely János megyés püspökre hivatkozva és erre az egész áldatlan helyzetre, ami a drogpandémia kapcsán Magyarországon elharapódzott, megpróbáltam fölhívni a tisztelt kormánypárti többség figyelmét, hogy kérem szépen, itt óriási baj van?

Tehát akkor ilyenformán igenis van, van bizony egy hatalmas jogalapja annak, ha ellenzéki részről ‑ és akkor ilyen attitűddel, amit én próbálok képviselni, amit a Jobbik frakciója próbál képviselni ‑ ezeket önöknek szegezzük, és várnánk azért ezzel kapcsolatosan némi kis önkritikát. Tehát ha valaki ezt, mondjuk így, felteheti, akkor azok talán mi vagyunk.

Ha nem komplexitásában szemlélik, és most azt mondjuk, hogy ez tűzoltás jelleggel teljesen rendjén való dolog, de ha azokat az elemeit ennek a javaslatcsomagnak, amit rendre előtárunk, el fogják felejteni, akkor marad az a helyzet, amit a megyés püspök úr ’19-ben felvázolt, nevezetesen, hogy ezek a hazai no-go zónák második Trianonnal fenyegetik hazánkat. Mert higgyék el, hogy ahol ez a kérdés, ez a drogpandémia leginkább pusztít, azok a szegregátumok kinövik magukat, gettófalvakká válnak, ott normális ember, származásra való tekintet nélkül nem fog maradni, mert menekül onnét magyar, menekül onnét cigány, aki normális jövőt szeretne a gyermekének, aki még hisz abban, hogy a tanulás meg a munka érték, és csak azok maradnak ott, akik semmiféle munkavállalói kompetenciával, szakképzettséggel nem rendelkeznek.

Egy öngerjesztő örvény lesz az, ami ezeket a településeket magával rántja, és ezek a települések aztán lassan-lassan összeérnek, egész járásokat fognak alkotni, és beteljesül ez a hihetetlenül szomorú prófécia, ami a második Trianon eljöveteléről szól. Ne várjuk meg, és kövessünk el mindent ennek megakadályozása érdekében. Szerintem azok a költségvetési források, amelyek, mondjuk, ehhez szükségeltetnek, nagyon-nagyon-nagyon kevesek ahhoz képest, hogy mekkora lehet az a kár, ami a magyar nemzetet az elkövetkező években vagy évtizedekben érheti.

Képviselőtársaim! Az első 15 perc szerintem lejárt, de lelkesen jegyzeteltem itt a megszólalások kapcsán. Szeretnék majd még hozzászólni, egyelőre ennyi lenne. Köszönöm szépen a figyelmüket.

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A gettódrogok terjedése, a kábítószerjárvány és ez a bűnáradás, ami megfigyelhető, kéz a kézben járnak egymással. Hétéves csúcson van a bűncselekmények száma hazánkban. Egy országot rázott meg egyébként az a hihetetlenül fölháborító, elképesztő hír, amikor egy fiatal drogos vadállat egy téglával vert agyon Öcsödön nem olyan régen egy 85 éves idős bácsit, vagy éppen most nem oly régen a fonói gyilkosság Somogy megyében, ebben a bájos, 280 lelkes kicsiny faluban. Egyébként a nagyatádi március 15-ei rendezvényről egyből odasiettem, és elmondtam ott a helyszínen is ‑ amellett, hogy részvétemet fejeztem ki az áldozat hozzátartozói felé ‑ a Jobbik álláspontját.

Mi is a Jobbik álláspontja? Bizony az, hogy ezeket az agresszív erőembereket, akik hölgyeket vernek agyon az utcán egy husánggal, tényleg, mint valami ősember, ezeket meg kell fékezni. És hogyan lehetne megfékezni? Többek közt úgy, hogy azt a rendőri létszámhiányt, amiről itt is szó volt, például az a budapesti 40 százalékos hiányt, ami megfigyelhető vidéken is a körzeti megbízottak hiányában, ezt meg kell szüntetni. Létszámában, valamint jogköreiben meg kell erősíteni a rendőrséget, a rendőrségi állományt pedig meg kell becsülni fizetés tekintetében is, hogy ne meneküljenek el onnét azok az agilis fiatalok, akik igenis védeni akarják a törvényeket, védeni akarják a magyar állampolgárokat, a törvénytisztelő, becsületes magyar állampolgárokat, és az ilyen bűnöző, drogos gazemberek, akik az ilyen gyilkosságokat elkövetik, meg az összes többi ilyen bűncselekményt, ami a drog áradásával kapcsolatos, azok igenis rettegjenek. Ha ezért visítoznának a liberális jogvédők, akkor kormánypárti képviselőtársaim figyelmébe ajánlom Churchill szavait: soha ne engedjetek, soha, soha, soha, mert ebben igenis itt van az igazság. Ezeket a patkányokat meg kell fékezni! Köszönöm.

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök asszony. Minden normális emberbe beleégett annak az iszonyata, amikor nem olyan régen Törökszentmiklóson várandós anyukák ‑ mondjuk, én ezeket a lényeket más jelzővel illetném ‑ csoportosan kábítószereztek. Rohammentő lett a vége, meg császármetszés, a megmentett magzatoknak, csecsemőknek pedig élethosszig tartó károsodás lett ennek az egésznek az eredménye.

Versenden, Baranya megyében ‑ nincs ezerfős az a település ‑ a független polgármester szerint 150-200 ember napi használója ezeknek a kotyvasztott gettómérgeknek. Legalább 50 családról van szó. Ezekben a családokban a gyerekek gyakrabban találkoznak ezekkel a drogokkal egyébként, mint meleg étellel. Így annyi lesz az integrációnak; ha nem fékezik meg ezt a drogpandémiát, ez az utolsó szög lesz az integráció koporsójában, annyi lesz az együttélésnek, és higgyék el, nem lesz hova menekülni ebben az országban, mert utolér a pusztulás mindenkit sajnos.

Ne hallgassanak egyébként a liberális kreténségekre ‑ gondolom, hogy ettől nem fognak meginogni ‑ nem kellenek a belövőszobák, viszont igenis szükség van a szigorú föllépésre, a rendészeti fellépésre, a kínálati oldalnak az elfojtására, a dílerek betonba taposására. Rettegjenek csak ezek a bűnözők! Viszont hallgassanak miránk, mert szükség van azért másra is, például szükség van az iskolai mentálhigiéné kiterjesztésére. A Jobbik részéről egyébként ebben az évben is be fogjuk nyújtani azt a költségvetési módosító javaslatot, amely ezt támogatná meg, mert szükség van rá, hiszen ezeknek a fiataloknak a fele még 16 éves kora előtt szokik rá ezekre a mérgekre.

És hadd olvassak föl valamit, Forgács Istvántól, a kiváló cigány integrációs szakembertől vannak az alábbi sorok: Senki nem vitathatja, hogy elsősorban vidéken több tízezer, többségében kis cigány gyerek hiszi azt, hogy ez a flow, ez a vágy, ez a minden, és az élet valóban csak ennyit adhat. Pusztulat minden ‑ ezt a legkönnyebb mondani. És szaladgálnak az olcsó drog után, lopnak, fenyegetnek, ütnek, néha gyilkolnak is (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), aztán úgy tesznek, mint akik nem értenek semmit. A drog öl, erőszakot szül, és elsüllyeszt egy olyan korosztályt, amelyre amúgy is komoly feladat várt volna, hogy felzárkózzon. Köszönöm a türelmet.

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Sokmilliós, méregdrága ruhaköltemény, 80 millió forintnyi ékszer, 120 millió forintos, gyémántokkal kirakott krokodilbőr táska. Egy ilyen váltásszettnek az összértéke nagyobb, mint amit egy becsülettel dolgozó, átlagos magyar család egész élete folyamán vagyon formájában, beleértve autót, családi házat, fel tud halmozni. Nem azzal van a probléma, ha valaki a becsülettel megkeresett pénzét luxizásra költi, a magyar emberek azért dühösek, ha a megmagyarázhatatlan és pofátlan gazdagodást még pofátlanabb rongyrázás követi.

2016-ig volt arra lehetőség, hogy bárki gyakorlatilag a NAV-hoz fordulhatott, és kérhetett vagyonosodási vizsgálatot. Ezt aztán megszüntették, jelen állás szerint a dolog úgy néz ki, hogy gyakorlatilag büntetőeljárás szükségeltetik ahhoz ‑ és a nyomozó hatóságnak kell kutakodnia ‑, hogy a NAV is elkezdje ezt a vizsgálatot. Nyilvánvaló módon a nagy halak esetében ilyesmire hiába is várunk.

Viszont lehetne önkéntes alapon kérni ezt a NAV-vizsgálatot, a vagyonosodási vizsgálatot, és éppen ezért kérdezem önöket: tényleg elegük van a luxizásból, tényleg úgy gondolják, hogy nemcsak az a baj, ha a 120 millió forintos táska készült krokodilbőrből, hanem más is? És betelt most már a pohár önöknél, és akkor első körben, mondjuk, megkérik Rogánékat, hogy ők forduljanak személyesen a NAV-hoz, és kérjék azt, hogy egy ilyen, a köznyelvben vagyonosodási vizsgálatnak nevezett eljárást levezényeljenek ellenük? És azt is kérdezném, ha netalántán ez megtörténne, akkor az a NAV, amelynek a vezetője ezer szállal szorosan kapcsolódik a NER-hez, és jó kapcsolatot ápol, mondjuk, akkor Tiborcz testvérével is, képes lenne egy pártatlan eljárás lefolytatására, vagy pedig marad a NER-kullancsok pofátlan luxizálása? Köszönöm és várom a választ. (Taps a Jobbik soraiból.)

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Május 1-je, a munka ünnepe felé közeledve egyre aktuálisabb kellene, hogy legyen az a parancsolat, amely úgy szól, hogy tiszteletet a magyar munkavállalóknak. Azoknak a magyar munkavállalóknak, akik az európai uniós statisztikák szerint igenis sokat dolgoznak, ezzel szemben azonban keveset keresnek. Azoknak a magyar munkavállalóknak, akik a hátukon cipelik ezt az országot, sajnos mégis sokszor érzik úgy, hogy cselédnek, biorobotnak, bérrabszolgának tekintik őket.

Tisztelt Kormánypárti Képviselőtársaim! Kérem, adjanak tanácsot, mit mondjak annak a férfi munkavállalónak, aki azzal a jogos panasszal keresett meg, hogy 15 éves kora óta dolgozik, és nem egy klimatizált irodában, hanem egy sokszor fűtetlen, poros, zajos üzemcsarnokban, és már 48 éve húzza az igát. 48 éve, és még vissza van neki két év ahhoz, hogy betöltse a 65-öt. Meddig robotoljon? Amíg belepusztul? Valósítsa meg az út a munkából a temetőbe programot? Mindene fáj, belefáradt a munkába. A Jobbik véleménye szerint, aki négy évtizeden keresztül építette a hazát, annak igenis joga lenne, joga van megpihenni és pihenni benne.

Képviselőtársaim, miről beszélek? Két filozófia csap itt össze. Egy neoliberális, vadkapitalista felfogás, ami egy ország, egy nemzet versenyképességét az olcsó és kiszolgáltatott munkavállalókban látja ‑ ezt fogalmazta meg Orbán Viktor jó tíz évvel ezelőtt Szaúd-Arábiában, amikor azt mondta, hogy a minőségéhez képest meglepően olcsó a magyar munkavállaló, a munka törvénykönyve pedig rendkívül rugalmas ‑, és ezzel szemben áll egy másik felfogás, amit 1891-ben a Rerum novarumban XIII. Leó pápa úgy írt le, hogy rút és embertelen dolog embertársainkat a puszta haszonszerzés eszközének tekinteni. A Jobbik nem valamiféle komcsi utópiát követ, nem ezt követeljük, csupán szeretnénk visszanyesegetni a vadkapitalista vadhajtásokat és egy kicsivel több emberséget, keresztényszociális szemléletet biztosítani a magyar munkavállalók számára.

1960 táján mintegy 70 ezer fiúcsecsemő jött világra Magyarországon. Ebből a 70 ezer honfitársunkból alig 40 ezren élnek, ugyanis 40 százalékuk nem érte meg a nyugdíjkorhatárt, a 65 évet. Aki pedig mégis eljutott odáig, az a statisztikák szerint négy évvel kevesebb pihenésre számíthat, mint nyugat-európai társai, hiszen eddigre elhasználódott, éppen ezért idő előtt el fog halálozni. Nem luxusigényekről beszélünk, hanem becsületről, arról a becsületről, amit minden tisztességgel ledolgozott élet megérdemelne. Arról a pihenésről beszélünk, ami nemcsak a luxizó elit tagjainak jár, hanem az átlag magyar munkavállalóknak is, akik férfiemberként sokszor nem vágynak másra, csak azt szeretnék látni, hogy megtanul biciklizni az unokájuk, még tudnak vele egy kicsit focizni, az unokák pedig nem a ravatal mellett akarnak találkozni a nagyapjukkal.

Tisztelt Képviselőtársaim! Önök kormánypárti oldalon ennek ellenére rendre lesöprik azt a jobbikos javaslatot, hogy 40 becsülettel ledolgozott év után a férfi munkavállalók is nyugdíjba mehessenek. Sőt, azt az alternatív javaslatot sem fogadták el, hogy ha megvan a 40 év munka, de nem engedik őket nyugdíjba, akkor legalább szja-mentességben részesülhessenek. A Jobbik viszont azt mondja, hogy 40 év verejtékes munkája, amit leraktak a nemzet asztalára, igenis megérdemelné azt, hogy ezek az emberek nagyobb megbecsültségben részesedjenek, joggal követelnek maguknak legalább anyagi értelemben könnyebb és tisztességesebb öregkort. Ez nem politika kérdése, nem politikai kérdés, hanem egész egyszerűen becsület kérdése. Igazságtalan az a helyzet, hogy negyven év munka után gyakorlatilag nulla hála jár ezeknek a férfi munkavállalóknak.

S itt lenne a harmadik javaslatunk, ami arról szól, hogy ha a kétezer órányi túlmunka megvan, az számítson plusz egy évet a nyugdíjjogosultsághoz. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, ezek a főleg veszélyes, illetve fizikai munkakörben dolgozó férfi honfitársaink elhasználódnak eddigre, és igenis megilletné őket az, hogy legalább ennyivel, néhány évvel közelebb kerüljenek a nyugdíjhoz.

Képviselőtársaim, mi tiszteletet adnánk a munkának! A kérdés roppant egyszerű: önök megbecsülik‑e a magyar munkavállalókat, vagy kiszolgáltatják őket azoknak, akik csupán kizsákmányolják őket? Így május 1-jéhez közeledve várom a megtisztelő választ. Köszönöm a figyelmüket.

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A magyar munkavállalók sokat dolgoznak, még sincsenek kellő mértékben megbecsülve. Sőt, a férfi munkavállalók 40 százaléka el sem jut a nyugdíjig, hiszen sajnos idő előtt elhalálozik. És ha meg is van a 40 év munkaviszony, akkor a kormány nem engedi őket nyugdíjba vonulni, pedig 40 év alatt egy vasból készült gép is elhasználódik, elkopik, nem beszélve az emberi szervezetről.

Ez egy társadalmi igazságossági kérdés, ezért a Jobbik hosszú évek óta hangsúlyozza, hogy módosítani kell a kormány „embertelen munkából a temetőbe” programját. S azt is mondjuk, hogy aki többet dolgozik, az bizony joggal vár el többet, ezért azt kezdeményezzük, hogy a túlmunkában ledolgozott időt vegyék tekintetbe a nyugdíj számításakor. Ezért azt javasoljuk, hogy minden ledolgozott 200 óra túlmunka egy hónapnyi plusz időt adjon hozzá a nyugdíjjogosultsághoz, így aki rendszeresen és sokat túlórázik, az végül néhány évvel közelebb kerülhet a nyugdíjhoz. Így becsülnénk meg azt, aki nemcsak ledolgozza a rá kirótt éveket, hanem bizony azt túl is húzza.

Igaz, hogy a túlmunkát pótlékokkal díjazzák, de ez messze nem fedezi a több fáradságot, a kevesebb időt, az idő előtti elhasználódást fizikai és mentális értelemben. Amellett pedig a magyar állampolgároknak, honfitársaink egy jelentős részének alapvető élménye a rabszolgatörvény óta az, hogy hiába dolgoznak, túlóráznak, tesznek bele mindent, a nyugdíjba vonuláskor ez nem sokat fog számítani. Mi viszont ezzel a javaslattal megtisztelnénk a munkát, tiszteletet adnánk a munkának, hiszen nemcsak a ledolgozott éveket számítanánk, hanem azt is, amit időközben ebbe többletként beleraktak. Érdeklődöm államtitkár úrtól, hogy gondolkodnak‑e egy ilyen módosításon. Köszönöm és várom a válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Koppány egykori földjéből, Somogyország déli részéből Latin-Amerikát csináltak. A nagybirtok uralma kiteljesedett, és bárhogy is mosolyog képviselőtársam, ez bizony megöli a vidéket. A földbirtokmegoszlás igazságtalanabb, mint amilyen a XX. század elején volt. Eddig majd félezer felszólalásomban nagyon sokszor figyelmeztetni próbáltam önöket arra, hogy a 15 év meg a kétharmad minden ígéretének dacára az ország szerencsésebb régiói közt és az olyan halmozottan hátrányos helyzetűvé nyomorított perifériák közt, mint amilyen Dél-Somogy is, egyre nő a szakadék.

Az a helyzet, tisztelt képviselőtársaim, hogy a népességmegtartó erő sok mindent elárul. Megmutatja, hogy milyen egy térség jelene és milyen jövőre számíthat. Márpedig 15 év alatt Dél-Somogy lakossága 15 százalékkal fogyott, és ez háromszorosa az országos átlagnak. A számok nem hazudnak, ezek azt mondják, hogy ezt a térséget elárulták és letörölték a térképről. Akkor is ezt mondtam, amikor még nem voltam országgyűlési képviselő, és számos jobbikos földvédelmi razzián tiltakoztunk amiatt, hogy az olasz divatmogul, divatcézár, Carlo Benetton több ezer hektár dél-somogyi földre tehette rá a kezét, az egykori Széchenyi uradalomra ott Dél-Somogyban, ahol maholnap egyébként valósággá válik a Bánk bánból Tiborc panasza: „Szép földeinkből vadászni berkeket csinálnak, ahová nekünk belépni sem szabad”.

(15.00)

Nos, az önök Tiborczának viszont ilyen panaszra nincsen oka, hiszen gyakorlatilag a semmiből vált az ország egyik leggazdagabb emberévé, olyannyira, hogy nem olyan régen sok-sok milliárdért megvásárolhatta a Benetton-örökösöktől ezt a hajdani Széchenyi-uradalmat kastéllyal, 5 ezer hektárral, tokkal-vonóval. A hírek pedig arról szólnak, hogy az édesanyja és a felesége, úgymond a saját lábán álló Orbán Ráhel is több száz millióért vásárol arrafelé Dél-Somogyban földeket.

Nem gondolják, hogy a magyar vidéknek nem külföldi, illetve budapesti agrároligarchákra van szüksége, hanem helyben élő, az állam által támogatott valódi kis- és közepes gazdálkodókra? Miért? Mert ők alkothatnák a vidék megmaradását, annak a gerincét, azt a magabíró réteget, amire alapozni lehetne.

Tudják, hogy mi volt az álma a jeles dél-somogyi első paraszti származású országgyűlési képviselőnek, a legendás agrárminiszternek, Nagyatádi Szabó Istvánnak? A földosztás. Nyilván nem az olyan földosztás, mint amilyen most is folyik, amikor egy szűk elit a saját maga számára osztja szét a földeket. Tudják, miről volt még híres? Arról, hogy ugyanakkora volt a vagyona halálakor, mint amikor miniszter lett: 20 hektár, és nem több.

Mégis hogyan magyarázzák azt, hogy az önök uralma alatt a majd’ 300 ezer családi gazdaság gyakorlatilag a felére csökkent, ezzel párhuzamosan pedig a NER-es új arisztokrácia ilyen ütemben gyarapodik? Várom a választ. (Taps a Jobbik soraiban.)

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm szépen. A választ nyilvánvalóan nem tudom elfogadni. 1500 milliárd forintot adtak zömmel külföldi tulajdonban álló akkugyárak építésére Magyarországon, beáldozva termőföldeket, ivóvízkincset, holott ezt a pénzt például lehetett volna arra is fordítani, hogy fellendítsék azokat a kis- és közepes gazdaságokat Magyarországon, amikről beszéltem, és próbáltam fölvillantani a Somogyi Imre, illetve Németh László által megfogalmazott kert-Magyarország vízióját. Nagyon sajnálom, államtitkár úr, hogy ez nem jött át.

Egyébként pontosan az önök kormánya volt az, amelynek idején az ön által említett belga família ezer hektár dél-somogyi földet vásárolhatott 1 milliárd forintért az állami földárveréseken. No, biztos, hogy ez nem az a jövőkép, amit mi elképzelünk arrafelé. Mi azt szeretnénk, hogy Magyarország ne élelmiszeripari szemétlerakója legyen Európának, hanem Európa éléskamrája. De ezzel a módszerrel, amit most látunk, amit most tapasztalunk ott a vidéken, sajnos ez nem fog működni. A választ nem tudom elfogadni. Köszönöm.

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A magam nevében, illetve a Jobbik frakciójának nevében bátran merem kijelenteni, azzal teljes mértékben egyet tudunk érteni, hogy a pénzt valóban ne Ukrajna kapja meg. Azzal viszont már nem tudunk egyetérteni, hogy önök ott a kormánypárti oldalon ezt a pénzt nem a halmozottan hátrányos helyzetűvé nyomorított, leszakadt perifériákra irányítják, hanem sok esetben azt látjuk, hogy állami megrendeléseken, túlárazott projekteken keresztül a saját oligarcháikat hizlalják. Nézzük már meg, hogyan járt, mondjuk, az a Mészáros Lőrinc, akinek a vagyona 2015 óta megkétszázszorozódott, és csak a tavalyi évben a vagyonnövekménye 430 milliárd forintot tett ki.

(12.40)

Ezek a pénzek iszonyatos módon hiányoznak az olyan térségekből, mint ahonnét én is érkeztem. Nagyon sokszor elmondtam, hogy ezeknek a térségeknek egy hazai, egy magyar Marshall-tervre lenne szüksége. George Marshall amerikai külügyminiszter volt az, aki 1947-ben híres harvardi beszédében meghirdette a háborúban lerombolt európai államok számára azt a segélyprogramot, amely valóban felvirágoztatta Nyugat-Európát. A kommunisták sajnos eltiltottak minket attól, hogy ebben a programban Magyarország is részt vegyen.

Nos, egy ilyen hazai segélyprogramra lenne szükségük az olyan vidéki perifériáknak is, mint amilyen, mondjuk, Dél-Somogy. Ha megnézzük az európai uniós régiók rangsorát, akkor Dél-Dunántúl régiója a maga három megyéjével masszívan ott szerepel a 242 európai uniós régió legszegényebb húszas, béka hátsója alatti bolyában. Ha azt is megnézzük, hogy a három dél-dunántúli megye közül melyik van a legrosszabb helyzetben ‑ Somogy megye egyébként ‑ és kivonnánk a képletből, mondjuk így, a Dél-Dunántúlhoz valamit érdemben hozzáadó Balaton-partot, vagy éppen a Tolna megyei Paksot, akkor iszonyatosan kevés maradna, és döbbenetes lenne az a statisztika, amit ilyenformán láthatnánk. Ezek a statisztikák meg is mutatkoznak például az elvándorlásban, megmutatkoznak a népességmegtartó erőben.

Somogy megye lakossága 2010 óta, az akkori 320 ezer főről, mostanra 290 ezer főre csökkent. Ahogy megyünk délre, a problémák egyre fokozódnak. Délen a helyzet valósággal katasztrofális, és nyugodtan kijelenthetnénk azt is, hogy olyan ez a terület, mintha valami háború sújtotta térség lenne. Nem véletlenül hoztam ezt a párhuzamot a Marshall-féle segélytervvel. Ez a térség bizony megszenvedte az elmúlt évtizedeket. Félreértés ne legyen, soha nemcsak a mostani regnáló kormányzatot szoktam ezért kárhoztatni, az egész rendszerváltás gyakorlatilag egyik legnagyobb vesztesének számít ez a vidék, és ezt bizonyítja az a 15 százalékos népességfogyás is, ami 2010 óta, háromszoros mértékben meghaladva az országos, szintén tragikus, döbbenetesen rossz mutatókat, nálunk ott, Dél-Somogyban megfigyelhető.

Ezen kellene javítani, de az úgy nem fog működni, hogy a kormányzat elvárja ettől a térségtől, hogy mint valami Münchhausen báró saját magát ebből a mocsárból, amibe nem saját magát kormányozta, a hajánál fogva kirángassa. Ha nem lesz központi segítség ‑ és ez a központi segítség az önök felelőssége ‑, akkor erre a térségre, szeretett szűkebb pátriámra iszonyatos jövő fog várni.

Onnét, ahonnét érkeztem, Barcs városából, a polgármesterrel konzultálva, az ő felkérésére nyújtottam be azokat a költségvetési módosító javaslatokat, amelyek ennek a járásszékhelynek, Barcsnak az érdekét szolgálnák. Nincsen sok kitörési lehetőség. Az egyik ilyen lenne egyébként a turizmus, a gyógyvizekre alapozott turizmus, de ehhez a fürdőt fejleszteni kellene, hiszen az idők során leamortizálódott. Oda kellene figyelni arra, hogy ne csak egy üres szlogen legyen az, hogy Barcs a Dráva fővárosa, hanem aknázzuk ki azt a természeti kincset, ami ennek a kristálytiszta vizű folyónak a képében ott van. De ehhez programbővülés kellene. Ehhez az infrastruktúrát a folyóparton bővíteni kellene, hogy legyen miért odajönniük a turistáknak. Benyújtottam a költségvetési módosító javaslatokat, és kérem, hogy ezeket támogassák.

De más tekintetben is szüksége lenne Barcs városának a központi segítségre, hiszen egy elöregedő térség, járás székhelye. Sok az idős polgár. Ezeknek az idős polgároknak viszont létszükséglet lenne a helyi szociális központ bővítése. Ugyancsak fontos lenne a járóbeteg-ellátó központ eszközfejlesztése, hiszen ezt önerőből nem tudják megtenni. Ez mind-mind olyan igény, ami szerintem teljes mértékben jogos és teljes mértékben támogatást kellene hogy élvezzen a kormánypárti oldalról is.

Évtizedeken át, most már lehet azt mondani, hogy évtizedeken át vagy ciklusokon keresztül elhanyagolták a horvát oldallal való partnerséget. Most valami talán elkezdődött, ahhoz azonban, hogy az esetlegesen megnyíló pályázati forrásokat oda lehessen csatornázni, és a barcsi, a Barcs környéki emberek érdekében fel lehessen használni, szükség lenne egy fejlődésösztönző iroda megnyitására is. Kormánypárti képviselőtársaim láthatják, hogy ez nem igényelne olyan összegeket, amelyek romba döntenék a 2026-os költségvetést, ezért tisztelettel kérem a barcsi emberek nevében, hogy támogassák ezeket a felvetéseket is.

Illetve kérdeznék azzal kapcsolatban is, ha van itt olyan illetékes, aki tud erre válaszolni, hogy Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter bejelentése szerint a 100 helyett 150 gyárat építenek. Hajrá, legyen így! De mennyiben fogja ez érinteni Dél-Somogy térségét, jön‑e valami Nagyatád térségébe, Nagyatádra a veszni hagyott cérnagyár helyett például, jön‑e valami Csurgóra, és jön‑e valami Barcsra? Ugyanis, ha nem lesz gyárépítés, ha nem lesznek viszonylag normálisan fizető munkahelyek, akkor azok a folyamatok, amelyeket ott tapasztalhatunk, be fognak gyorsulni. Az elvándorlás még nagyobb lesz, s ilyenformán ennek a térségnek a jövője megpecsételődik. Tehát én tisztelettel kérnék választ arra nézvést is, hogy számíthat‑e a gyárépítések kapcsán Dél-Somogy bármiféle előrelépésre.

Nos, a másik, amiről beszélni szeretnék a helyi illetőségű programpontokon kívül, az a Jobbik régi követelése, ami egy végtelenül igazságtalan társadalmi helyzetet kívánna rendezni, a „Férfi 40” program bevezetése. Az nem járja, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, hogy Magyarországon a férfi munkavállalók csaknem 40 százaléka el sem jut a nyugdíjig, hiszen idő előtt elhalálozik. Egyetlenegy percük nem marad ezeknek az embereknek arra, hogy egy kicsit pihenjenek. Márpedig, mi azt mondjuk, 40 év alatt egy vasból készült gépezet is elhasználódik, nem ám annak az embernek a szervezete, aki kemény fizikai munkát végez, vagy éppen veszélyes körülmények között kell hogy teljesítse a hivatását!

Számtalanszor felhoztuk ezt a problémát itt a tisztelt Ház előtt. Minduntalan lesöprik, márpedig ezt az igazságtalan helyzetet kezelni kellene. Ha azt is hozzátesszük, hogy azok az emberek, akik érettségivel nem rendelkeznek, hanem mondjuk, az igazi, kétkezi munkás szakikról beszélünk, ők nemhogy 60 százalékban érnék el a nyugdíjkorhatárt, hanem a felük el sem jut odáig. Ezt a mérhetetlenül felháborító, egyfajta neoliberális szemléletet tükröző gazdaság- és társadalompolitikát is, gyakorlatilag nyugodtan lehet annak bélyegezni, el kell törölni. Ezen javítani kell! Egészen addig jogtalannak látjuk, hogy halálukig dolgoztassák a magyar férfiakat, gyakorlatilag a munkából a temetőbe kerülve, amíg ilyen mortalitási és egészségügyi mutatókkal rendelkezik az ország. Majd akkor nem látjuk jogtalannak a nyugdíjkorhatárt, ha nagy tömegében éveket tudnak pihenni, amit egyébként kiérdemeltek és nem valamiféle könyöradományról van itt szó, a munka után, ha azt a nyugdíjkorhatárt lehetőség szerint minél nagyobb számban, egészségben tudják megélni.

Zárójelben szeretném megjegyezni, hogy mondjuk, egy svéd munkavállaló a magyar társával szemben még legalább 10-11 egészségben eltöltött évre számíthat. Ezek a számadatok szerintem bizonyítják azokat a horrorisztikus állapotokat, amelyekkel Magyarországon a munkavállalóknak szembesülniük kell. De tegyük hozzá azt is, hogy miért dolgoztatják őket! Ha megnézzük az Eurostat legfrissebb statisztikáit arra vonatkozóan, hogy az egy órára eső munkaerőköltség mekkora, látjuk, hogy Magyarországon ez alig haladja meg a 14 eurót, még Szlovákiában is 17,5 euró környékén mozog, az EU 27-ek átlagát tekintve pedig 30 euró fölött van ez a szám, nem beszélve az olyan szerencsésebb sorsú államokról, mint mondjuk, Ausztria, ahol 40 euró fölötti összeggel találkozhatunk. Ez azt mondatja velünk, hogy így sokkal kevesebb lesz egyébként itt, Magyarországon is az az összeg, amit bér formájában ő el tud költeni, vagy ami éppen adó formájában a magyar államhoz befolyik, és amiből aztán azokat a humántőke-képző rendszereket tudná fejleszteni a mindenkori kormányzat, amelyekre égető szükség lenne.

Miért is van ez így? Azért, mert a rendszerváltás óta egy olyan antihumánus gazdaság- és társadalompolitika érvényesül Magyarországon, amely egyébként ‑ és ezt nem én mondom, hanem Orbán Viktor korábbi tanácsadója, Parragh László mondta ki ‑ az olcsósággal kívánt versenyezni.

(12.50)

Ő mondta, ő fogalmazta meg, hogy Magyarország versenyelőnyét az alacsony bérek jelentik. Ez bizony nem más, mint egy vegytiszta neoliberális, társadalomgyilkos, szociopata felfogás, amit el kellene törölni. Kezdeti lépésnek ez az eltörlés jelenthetné azt is, hogy legalább a Jobbiknak azt a költségvetési módosító javaslatát elfogadják, amiben a „Férfi 40”-et szeretnénk bevezetni.

A korábbiakban egyébként próbáltunk itt alternatívákat, egyfajta áthidaló megoldásokat javasolni ezzel kapcsolatosan, hogy ha már ledolgozták ezek az emberek a negyven évüket becsülettel, akkor legalább szja-mentességet kaphassanak a férfi munkavállalók. Legalább ezzel honorálják és tiszteljék meg azt a munkát, amivel ezt az országot, ezt a társadalmat építik, és benne gyakorlatilag mindenkit, minket, politikusokat is eltartanak. Nem fogadták el.

Azt is kértük, hogy legalább a túlórát, amikor valaki nemcsak ledolgozza a rá kirótt éveket, hanem túl is húzza, legalább a túlórát számítsák be majd a nyugdíjjogosultságba, hiszen az nem járja, hogy valaki hosszú-hosszú éveken keresztül, adott esetben sok száz túlórát produkált, és ezt őneki majd a későbbi nyugdíj folyamán nem fogják elszámolni, nem számít be a ledolgozott időbe. Nagyon kérem kormánypárti képviselőtársaimat, ezen gondolkodjanak el, és próbálják egy kicsit humánusabbra formálni ezt a jövő évi költségvetést legalább néhány ilyen, konstruktív, ellenzéki, jobbikos javaslat elfogadásával. Köszönöm a figyelmüket.

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A gazdaság van az emberért, és nem fordítva, szólna az alaptétel minden normálisan működő országban, de ott, ahol gyakorlatilag a módszerváltás óta egy neoliberális, újfeudális, szociopata versenyképességi paradigma érvényesül, amely szerint a versenyképességét az országnak az alacsony fizetések és a munkavállalói kiszolgáltatottság jelentik, sokkal nagyobb figyelmet kellene fordítania a mindenkori kormányzatnak a humántőke-képző rendszerek egyik legfontosabbikára, a szociális szférára. Mert higgyék el, kormánypárti képviselőtársaim, a legjobb befektetés, a legbiztosabban megtérülő befektetés, ha önök a magyar emberekbe ruháznak.

Csakhogy mit tapasztalunk? Azt, hogy önök 15 éve vannak hatalmon, de a szociális terület munkavállalóinak a jövedelmi viszonyai még mindig gyalázatosan alacsonyak. A legfiatalabbakat gondozó, a legidősebb honfitársainkat ápoló és a legelesettebbeket segítő szociális szakembereknek csak a máról holnapra való nyomorúságos vegetálást is alig biztosító bérezés maradt.

(12.50)

A permanens kormányzati mulasztás brutálisan érezteti a hatását a szociális szféra területén. Az itteni több mint 90 ezer dolgozó joggal érzi magát elárulva, becsapva és megalázva. Nem véletlenül volt kénytelen elismerni Pintér Sándor nem oly régen, hogy a gyermekvédelem területén is nagy az emberhiány, és hozzátehetjük: nemcsak ott, hanem az idősellátásban, és sajnos lehetne még sorolni ezeket az emberhiánnyal, szakemberhiánnyal küszködő területeket.

Tekintettel tehát a szociális dolgozók szociális válsághelyzetére, a Jobbik úgy gondolja, hogy ideje lenne egy érdemi bérfejlesztésnek, be is nyújtottuk a költségvetési módosító javaslatunkat. Tisztelettel érdeklődöm, hogy a kormány meghallja‑e végre a segítő hivatásban dolgozók segítségkérését. Várom a választ. (Szórványos taps az ellenzéki padsorokból.)

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Rengeteg, önhibáján kívül válságban vergődő településnek volt és lesz is szomorúan keserves a költségvetése. Nem úgy, mondjuk, Mészáros Lőrincnek, aki az elmúlt tíz évben megkétszázszorozta a vagyonát, és csak az elmúlt esztendőben a vagyongyarapodása mintegy 430 milliárd forintnyi összegre rúgott.

Az arányok szemléletes érzékeltetése végett hadd számoljak arról be, hogy a „Versenyképes Járások” programra 65 milliárd forintot szánnak, a jövő évi büdzsében pedig 25 milliárdot irányoztak elő a „Magyar falu” programra. Ez összesen 90 milliárd forint, szemben 430 milliárddal. De ne irigykedjünk, hiszen, mondjuk, akkor a luxizni szerető NER-elitnek valóban most már kinéz akkor egy új luxusjacht a valóban csoffadt és csak 40 milliárdos Rose d'Or helyett, de talán majd a korán kelő és keményen dolgozó magyar munkavállalók is jutnak valamihez. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter ugyanis április 30-án bejelentette, hogy nemsokára közzéteszik azt a listát, hogy hol épül fel majd a kormány által beígért 150 új gyár.

Nem csoda, ha az olyan forráshiánytól fuldokló és halmozottan hátrányos helyzetűvé nyomorított térségek megörültek a hír hallatán, ilyen egyébként Dél-Somogy is, és reménykednek benne, hogy lesz annyi bölcsesség majd a döntéshozókban, hogy nem Debrecenbe meg nem Győrbe irányítják ezeket az új gyárakat, hanem az ilyen válságrégiókba, ahonnét menekülnek az emberek, ahonnét 50 meg 60 kilométerekre járnak ingázni; feltéve csak akkor egyébként, ha nem valami rákkeltő szennyeződést kibocsátó förmedvényt telepítenek a nyakukba, ahol majd migránsmunkások dolgoznak. Szóval, érdeklődöm, hogy is áll ez a „150 új gyár” program, és milyen módon kívánják elérni azt, hogy az országon belül meglévő szakadékok a szerencsésebb sorsú régiók és az ilyen halmozottan hátrányos perifériák között valahogyan mégiscsak csökkenjenek. Várom a választ. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiból.)

ANDER BALÁZS, a Költségvetési Bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Jobbik elsősorban abból a szempontból vizsgálja a költségvetést, hogy az mennyire segíti a magyar emberek szülőföldön maradását, a saját hazájukban való boldogulását. A költségvetésben sajnos nem találunk olyan pontot, amely a kényszerből kivándorló honfitársaink hazahívását célozná, de nem látjuk azokat az elemeket sem, amelyek legalább felvillantanák, hogy majd valamikor, még ha nem is 2030-ra, de megközelítjük Ausztriát.

Mi soha nem voltunk ellendrukkerei a rezsicsökkentésnek vagy a családtámogatási rendszer kiszélesítésének, de rá kell világítanunk, hogy a tavalyi születési számok, amikor is mindössze 77 500 gyermek jött világra, továbbá a termékenységi arányszám legrosszabb, balliberális időket mutató visszaesése híven tükrözi, hogy ha a célok jók is, de azok megvalósításába valahol hiba csúszott. A kormány történelmi mulasztása volt, hogy a Ratkó-unokák generációját engedte érdemi családpolitikai lépések nélkül kifutni, most pedig itt vagyunk a legnagyobb nemzeti tragédiát jelentő demográfiai katasztrófa közepén.

Ugyan most duplázódik a családi adókedvezmény, de ne feledjük el, hogy annak értéke menet közben elinflálódott, így most azt csak a nullpontra hozzák vissza. Ezért fontos lenne a családi pótlék megduplázása is, de a Jobbik véleménye szerint ezt csak családi kártyára lehetne folyósítani, hogy az valóban a gyermekek érdekét szolgálja. Továbbá nagyon rossznak tartjuk annak szimbolikáját, de a konkrét hatását is a családok büdzséjére vonatkozóan, hogy egész Európában nálunk fizetik a legnagyobb adóterheket a gyermekneveléshez szükséges cikkek után. Számtalanszor javasoltuk már, hogy ezek áfáját el kell törölni, ha a kormány érdemben támogatni kívánja a gyermeket vállalókat.

Tisztelt Képviselőtársaim! Szükség volna egy átfogó lakhatási program bevezetésére, egy állami hátterű bérlakásépítési program elindítására a szűkös és éppen ezért árdrágító piaci kínálati oldal enyhítésére s nyilván az általános depresszív hangulat megszüntetésére is ahhoz, hogy valódi fordulatot sikerüljön elérni a társadalmi kollapszussal fenyegető demográfiai csődhelyzet kapcsán.

Noha a kormány szeret szuverenitásról beszélni, de közben nem biztosított védőpajzsot a magyarságnak, így a nagy nemzetközi hálózatok szabadon letarolhatták Magyarországot, legyen szó bankokról, multikról, vagy éppen a fővárosi albérletpiacot iszonyatos mértékben megdrágító Airbnb-ről. Mert amíg egy fiatal pár esetében a lakhatási ‑ rezsicsökkentés ide vagy oda ‑ és rezsiköltségekre megy el az egyikük fizetése, addig sajnos azon sem kell csodálkozni, ha nem mernek gyermeket vállalni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Arról sem feledkezhetünk meg, hogy a zömmel itthoni piacokra termelő hazai kis- és közepes vállalkozások rezsije a kétszeresére-háromszorosára nőtt, az így megugró termelési költségeket végső soron pedig a magyar embereknek, a magyar családoknak kellett megfizetniük.

A kormány 266 forintos euróárfolyammal vette át 2010-ben a kormányrudat, most pedig örülhetünk, ha ez olykor 400 alatt van. Nemcsak a költségvetés tervezhetősége a gond ezzel, hanem az a döbbenetes kitettség is, ami az egész mögött felsejlik. Regionális szinten is kiugró, hogy mennyit veszített a devizánk az értékéből. Ez mintegy ezermilliárdos pluszköltséget jelent a magyar társadalom számára. A kormány és az MNB egymásra mutogat, a számlát viszont a legvégén a magyar polgárok állják.

Ha pedig osztogatnak, akkor annak is meglesz a böjtje. Most csaknem 9000 milliárd forintnyi áfabevételt várnak, de jól emlékszünk még arra, amikor egy 40 százalékos élelmiszerár-robbanásnak betudhatóan realizáltak 900 milliárdos pluszbevételt. Elképesztő tehát az emberek kiszolgáltatottsága, és ezt a pénzügyi fogyasztóvédelem felháborító anomáliáinak kapcsán is ezerszer elmondtuk.

Miközben családi pótlékra 300 milliárdot fordítanak, s az emelés előtti családi adókedvezmény összege is ekkora, van egy terület Magyarországon, ahol ennek a sokszorosát kaszálják. A bankrendszer éves profitja eléri a 2000 milliárd forintot, ami brutálisan, irritálóan magas. Ugyan a 2026-os költségvetési tervezetben azt látjuk, hogy pénzügyi tranzakciós illeték formájában 605 milliárd forintot fizet majd a bankrendszer, amivel nekünk semmi problémánk nincs, azzal viszont annál inkább, hogy a bankok mindezt egy az egyben a lakosságra terhelik, az utolsó fillérig a fogyasztókra hárítják, a kormány pedig ezzel szemben nem tesz semmit.

Ráadásul a hazánkban ténykedő pénzintézetek Európa legdrágábban működő bankrendszerével hatalmas összegeket húznak le az ügyfelekről. Azért, hogy az emberek a már leadózott pénzt forgathassák, azért, hogy a sajátjukhoz a polgárok egyáltalán hozzájuthassanak ‑ szembemenve akár a nemzetközi iránymutatásokkal is ‑, a bankrendszer pofátlan sarcot vet ki a magyar társadalomra. Ezért a Jobbik az átlagbérig az alapműveletek tekintetében ingyenes bankolást követel, sőt a munkavállaló jogának tartjuk, hogy ha akarja, akkor a fizetését készpénzben kapja meg.

Marczingós László fáradhatatlan küzdelmének köszönhetően most újranyílt a devizahiteles dosszié, Magyarország legdurvább fogyasztóvédelmi rémálma, rengeteg honfitársunk kálváriája talán véget érhet. A kormány történelmi felelősséggel tartozik, hogy annak idején nem a hitelkárosultak, hanem a bankok oldalára állt, paktumot kötött a Bankszövetséggel, továbbá a felvételkori árfolyam helyett a piaci árfolyammal forintosított, és elképesztő részvétlenséggel végigasszisztálta 35 ezer magyar család elhelyezés nélküli kilakoltatását, és végigasszisztálta a követeléskezelői, valamint a végrehajtói embertelenségeket is. Most pedig, amikor az Európai Unió Bírósága döntésének betudhatóan végre léphetne, rendezni lehetne a helyzetet, arra kárhoztatja a hitelkárosultak tömegeit, hogy várjanak a Kúriára, vagy forduljanak bírósághoz.

A Jobbik részéről viszont haladéktalanul benyújtottuk a kilakoltatási és végrehajtási moratóriumról szóló javaslatot, továbbá a lex Marczingóst, illetve kezdeményeztünk egy parlamenti vizsgálóbizottságot annak céljából, hogy megvizsgáljuk, a törvényhozás miként tudja segíteni azt, hogy az Európai Unió Bírósága kedvező ítélete meg tudjon jelenni a hazai dimenzióban is. Véleményünk szerint a kormány nem küldhet olyan üzenetet a piacnak, hogy egy olyan pénzügyi szemetet, mint amilyen a devizahitelezés volt, végig lehet csinálni büntetlenül Magyarországon, mert akkor jön a következő hasonló visszaélés. Üzenjük inkább azt a nagy nemzetközi hálózatoknak, hogy igenis vannak következményei az ilyesféle lépéseiknek, mert ez volna az igazi nemzeti szuverenitás.

Tisztelt Képviselőtársaim! A digitalizáció és a mesterséges intelligencia előretörése miatti kihívásokat sem érzi vagy kívánja kezelni a kormány, de a Jobbik elkötelezett annak tekintetében, hogy a világméretű, elképesztően gyors változások miatt fenyegetett mintegy 37 százaléknyi hazai munkavállalót meg tudjuk védeni, ezért még időben szólunk, szükségét látjuk egy magyar munkahelyvédelmi alap létrehozásának.

Támogatni kellene a hazai kis- és közepes vállalkozásokat, hogy ne temesse őket maga alá az AI-forradalom, hiszen nem engedhetjük, hogy magyarok százezrei kerüljenek a perifériára. Fontosnak tartanánk annak deklarálását is, hogy a nagy foglalkoztatóknál bevezessék a magyar kvótát, tehát multi úgy ne kaphasson a magyar adófizetők által megteremtett költségvetési forrásokból támogatást, hogy az üzemében legalább 95 százalékban nem hazai munkavállalókat alkalmaz.

(15.30)

Tisztelt Képviselőtársaim! A gazdaság van az emberért és nem fordítva ‑ szólna minden normális országban az alapelv; sajnos nem látjuk ezt a szemléletet a 2026-os költségvetési javaslatban sem. Abban az országban, ahol minimum a rendszerváltás óta az a neoliberális, újfeudális versenyképességi paradigma érvényesül, hogy a kiszolgáltatottság és az alacsony bérek jelentik a versenyelőnyt, ott rendkívül fontos volna a humántőkeképző-rendszer egyik alappillérére, a szociális szférára jobban koncentrálni. Mert a Jobbik álláspontja szerint az egyik legjobb, leginkább megtérülő beruházás, ha a magyar emberekbe, a magyar társadalomba fektetnek be.

Szégyen, hogy a szociális területen munkát vállalóknak a jövedelmi viszonyai még mindig gyalázatosan alacsonyak. A legfiatalabbakat gondozó, a legidősebb honfitársainkat ápoló, a legelesettebbeket segítő szociális szakembereknek csak a máról holnapra való nyomorúságos vegetálást is alig biztosító bérezés marad. A permanens kormányzati mulasztás ‑ ami jól kiviláglik a jövő évi büdzséből is ‑ brutálisan érezteti a hatását a szociális szféra területén. Az itteni csaknem százezer dolgozó joggal érezheti magát becsapva, elárulva, valamint megalázva. Nem véletlenül volt kénytelen elismerni Pintér Sándor, hogy jelentős emberhiány van a gyermekvédelemben is; de hozzátehetjük: az idősgondozásban és még sok egyéb területen is.

Tekintettel a szociális dolgozók szociális válsághelyzetére, az ágazat munkavállalóinak sanyarú bérezésére, az évek óta tartó egzisztenciális elnyomorodására, a hosszú ideje halogatott bérrendezésre, szükségét látjuk egy valóban érdemi fizetésemelésnek, ezért a Jobbik be is nyújtotta költségvetési módosító javaslatát. Csak az arányok érzékeltetése végett: a 40 milliárdos NER-es luxusjacht, a Rose d’Or, valamint a 14 milliárdos NER-es manhattani luxuslakás értéke akkora, amekkorából a szociális szféra dolgozói számára biztosítani lehetne egy 50 százalékos béremelést. Köszönöm a figyelmüket.

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszterhelyettes Úr! A magyar munkavállalók sokat dolgoznak, de keveset keresnek. Ez nemcsak a mostani kormány bűne, hiszen a balliberális elődök is nyakig sárosak ebben az ügyben. Nem csoda egyébként, ha ezt látjuk, mert a módszerváltás óta itt egy olyan embertelen, társadalomgyilkos, neoliberális versenyképességi modell érvényesült, amely szerint itt a versenyképességet az alacsony bérek jelentik.

(20.00)

A Jobbik viszont a kezdetektől támadta a magyar munkavállalók kizsákmányolását. Éppen ezért követeltük, és kérjük most is költségvetési módosító javaslatunkban például a „Férfi 40” program bevezetését. Magyarán, ne csak a negyven év munkaviszonnyal rendelkező hölgyek vonulhassanak nyugdíjba, hanem a negyven évet ledolgozott férfiak is, akiknek a jelentős része el sem jut a nyugdíjig, hiszen munkából mintegy 40 százalékukat gyakorlatilag egyenesen a temetőbe viszik. Azt is kértük egyébként, hogy ha már túldolgoztatják ezeket az idős férfi munkavállalókat, akkor legalább szja-mentességben részesítsék őket, illetve a túlórák számítsanak bele a nyugdíjjogosultságba.

Sajnos a kormány mindegyik felvetést elutasította. Pedig a korán kelő, keményen dolgozó magyar munkavállalók rákényszerülnek a túlórára, ha el akarják tartani a családjukat, vagy pedig maga a munkáltató zsarolja meg őket azzal, hogy ha sokat ugrálnak, akkor le lesznek cserélve migránsmunkásokra. Emlékeztetnék arra, hogy volt olyan szociopata vállalati vezér, aki azzal érvelt a migránsmunkások mellett, hogy azok azért jobbak a hazai magyar munkavállalóknál, mert nincsenek kölykeik, és többet túlóráznak.

Éppen ezért kérdezem, miniszterhelyettes úr: nem gondolják, hogy igazságos lenne ezeknek az embereknek, akik túlórára kényszerülnek, legalább a túlóráját szja-mentessé tenni? Hiszen nem hobbiból, nem jókedvükből túlóráznak. Várom a választ. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! 15 év, 15 százaléknyi népességfogyás. Abban a térségben, ahonnét érkeztem, Dél-Somogyban, ez a szám nagyon jól megmutatja az önök ténykedését, vidékfejlesztő, -visszafejlesztő politikáját, illetve a népességmegtartó erőnek azt a döbbenetes gyengeségét, ami azt eredményezi, hogy a fiatalok menekülnek, a térség pedig egyre inkább elöregszik.

(17.00)

Tudják, ez az a vidék, Dél-Somogy, ahol óriási szükség lett volna azokra a költségvetési módosító javaslatokra, illetve azok elfogadására, amelyeket a kormánypárti többség volt olyan kedves, és úgy, ahogy volt, lesöpört. Márpedig ez az a vidék, ahol nagyon sok olyan család van, ahol hetente költenek annyit élelmiszerre, mint amennyibe, mondjuk, a Matolcsy Ádika által bevedelt együvegnyi Château cheval blanc kerül, tehát az a 40-50 ezer forint, ebből egy pohár ilyen árat kóstál, ott sok családnak az egyheti megélhetését jelenti.

Ezekben a térségekben egyébként iszonyatos fontossággal bírna az iparfejlesztés, az az iparfejlesztés, amit nem látunk sehol. Amikor önök „Versenyképes járások” programról beszélnek, akkor például a Barcsi járásra is 250 millió forintot szánnak. Húszezer ember él ebben a járásban, ha osztunk-szorzunk, 12 500 forintot jelent állami részről ez az úgynevezett segítség, amellyel önök versenyképes járást akarnak teremteni.

Nos, ha már Matolcsy Ádámról volt szó, akkor kanyarodjunk vissza, és az arányok érzékeltetése végett beszéljünk arról is, hogy mondjuk, a Magyar Nemzeti Banknál mekkora aranytartalékról van szó, amiről, ugye, nem tudjuk, hogy egyáltalán megvan-e. A jegybank új elnöke mondta, hogy három hónap alatt ő maga sem látta, elindította ugyan a vizsgálatot, hogy megvan‑e az a 110 tonnányi, 110 ezer kilogrammnyi arany, amely a magyar nemzeté, de nem tudjuk, hogy megvan-e. Éppen ezért, ha nincs meg, ha az is eltűnt adott esetben, mint ahogy az alapítványokból az az 500 milliárd forint, amit valahova elkezelgettek, akkor még nagyon komoly meglepetés lehet, és az a költségvetés, amit voltak kedvesek itt jó két órával ezelőtt elfogadni, adott esetben össze is omolhat.

Nos, 38 ezer forint egy gramm arany. 110 ezer kilogrammról van szó, 110 millió grammról ‑ fejenként, minden magyar állampolgárra vonatkoztatva 11-12 grammnyi összegről beszélünk, ez 440 ezer forint ‑, jó 4000 milliárd forintnyi összeg. Hol van? ‑ tesszük fel a kérdést, már csak annak kapcsán is, hogy amikor azt kérjük önöktől, hogy fejlesszék ezeket a halmozottan hátrányos helyzetűvé nyomorodott, a térképről letörölt térségeket, akkor arra mindig az a válasz, hogy nincsen forrás. Ha egyáltalán van válasz, akkor azt szokták mondani, hogy legyenek türelemmel az ott élő emberek, majd ’26-ban vagy ’27-ben, majd az isten tudja, mikor jut elegendő forrás arra, hogy javítsák az infrastruktúrát, a valóban keréktörő, tengelytörő kátyúkkal tarkított 68-as vagy éppen 6-os utat, ami összeköti Pécs városát Barccsal, hogy csak a térségről beszéljek. Vagy ha a 68-as útról teszek említést, akkor a Balaton partját a Dráva partjával. Tehát a somogyi, a dél-somogyi térség számára lényegbevágó, fontos kérdésekről lenne szó, de ezeket a kormánypárti többség nem volt hajlandó meghallani. Mint ahogyan egyébként azt sem, amit Barcs városa kért volna, azokat a fejlesztési lehetőségeket, amelyek a turizmust érintették ‑ és ne is beszéljünk, mondjuk, a járóbeteg-ellátó központ vagy éppen a szociális központ fejlesztéséről ‑, vagyis, amelyek a Dráva partját, illetve a helyi gyógyfürdőt érintették; azokat a fejlesztéseket is voltak kedvesek lesöpörni.

Ha nincsen meg ezeknek a kivéreztetett önkormányzatoknak a pénzügyi önállósága, szabadsága, amellyel saját erőből ezt fejleszteni tudnák, akkor kihez tudnak fordulni, ha nem a mindenkori kormánypárti többséghez? Jó lenne, ha meghallanák. Illetve dehogyis! Tudják önök egyébként pontosan azt, amit annak idején Friedrich Wilhelm Raiffeisen, a bivalyerős szövetkezetibank-modell megalapítója állított, mondott: azt, hogy a pénzügyi önállóság a szabadság első lépcsője. Ezek azok az önkormányzatok abból a szerencsétlen sorsú térségből is, ahonnét én érkeztem, amelyek erről a pénzügyi önállóságról nem is álmodhatnak, viszont jó lett volna, ha meghallják az ott élő emberek jajkiáltását. Sajnos nem történt meg. (Dr. Lukács László György tapsol.)

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az elsődleges, a valódi gyermekvédelem a családoknál kezdődik, és egy olyan időszakban, amikor a globalista korszellem nehéztüzérséggel támadja a családot mint intézményt, akkor nekünk meg kell szívlelni azt, amit anno II. János Pál pápa mondott, nevezetesen, hogy a szeretet civilizációjának központja és szíve nem más, mint a család. De igazat mondott a borsodi cigányvajda, Lakatos Attila is, amikor azt mondta, hogy a gyermek nem állat, hanem felelősség. Éppen ezért mondjuk azt, hogy a tudatos családtervezés és a felelős gyermekvállalás nem egy szélsőjobboldali eretnek gondolat, és aki esetleg mégis megsértődik ezen valamiféle érzékenység miatt, és azt mondja, hogy ez politikailag nem korrekt, az tegyen így, mi ezzel nem tudunk törődni.

Nemcsak a családoknak és nemcsak a szülőknek van egyébként felelőssége, hanem a mindenkori kormányzatnak és az államhatalomnak is. Nézzük, hogy a gyermekvédelem kapcsán mit nyilatkoztak most a kormánypárti nagyok. A miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy a pedofiloknak az ideális büntetés a felnégyelés lenne. A közlekedési miniszter azt mondta egy lakossági fórumon, hogy a gyermekeket megerőszakolóknak gyakorlatilag a halálbüntetés lenne az igazság, és ezeket a pedofilokat a börtönben kell elrohasztani, ezeket ki kell herélni, és ezt be kell vezetni. Egyet tudunk érteni ezekkel a gondolatokkal, csak azon csodálkozom, hogy amikor én azt mondtam itt néhány esztendővel ezelőtt, hogy az aberrált Kaletát nem kellett volna suttyomban hazamenteni Peruból, hanem hagyni kellett volna ott egy limai börtön mélyén megrohadni, akkor pont a levezető elnök volt az, aki amiatt korholt, hogy nem túl magasztos és nem tisztességes ez a hozzáállás, ez a stílus. Jó lenne eldönteni akkor az önök hozzáállását!

Aztán azt sem értem, hogy ha ennyire szigorításpártiak ‑ mi ezt támogatjuk egyébként ‑, akkor évről évre miért söpörték le a Jobbiknak azokat a kezdeményezéseit, amelyek pontosan ezt célozták 2010 óta. 2020-ban, ’21-ben én magam terjesztettem be az európai mintákon alapuló kémiai kasztrációs javaslatot, ami az önök hozzáállása miatt ment a kukába. Remélem, hogy elő fogják venni, és most végre lépnek ebben az ügyben.

Én nem fogok „Zsolti bácsizni”. (Rétvári Bence: Mégis kimondtad!) Hiszek abban, hogy aki alaptalanul a legocsmányabb bűncselekménnyel vádol meg valakit, annak nincs helye a közéletben, ugyanis az ártatlan áldozatok szenvedését fölhasználni alantas politikai játszmákra, az maga a kútmérgezés. S mi itt a Jobbiknál pontosan tudjuk, milyen az, amikor beindul a hatalom propagandagépezete és lejáratnak minket. Ennek ellenére vagyok ezen az állásponton. Mindig konstruktívan viszonyultunk a gyermekvédelem kérdéseihez. Emlékezzenek rá, hogy 2021-ben az ellenzéki frakciók közül a Jobbik volt az egyetlen, amelyik elfogadta a gyermekvédelmi törvényt, és hiába fenyegetőztek liberális oldalról, hogy ha ezt megteszitek, akkor nem lehettek majd az Európai Néppárt tagja ‑ kit érdekel? Engem biztos, hogy nem.

(13.30)

Aztán amikor bevezették az iskolaőrséget, emlékeznek, hogy milyen cirkusz volt emiatt? Hogy majd itt a fasiszta egyenruhások gumibottal fogják ütlegelni a tudásszomjas diákokat. Mi a valóságból kiindulva azt mondtuk, hogy vannak olyan intézmények, ahol ennek az intézménynek a bevezetésére szükség van. De azt is hozzátettük konstruktív alapon, hogy ne csak a biztonsági őröket vigyék az iskolákba, hanem gyermekjóléti szakembereket is ‑ legyen erre is pénz. És akkor sem ágáltunk, amikor a gyermekvédelemben dolgozók kapcsán fölmerült, előjött, bevezették a kifogástalanéletvitel-vizsgálatot, bár annyit hozzátettünk, hogy a politikai elit jó példával járhatna elöl, és akkor kezdjük magunkon egyébként ezt az átvilágítást. Mi szívesen felvállalnánk akár a havonta kötelező jellegű drogteszteket is. Pontosan ennek az intézkedésnek volt betudható, köszönhető az, hogy most bilincs kattant a Szőlő utcai gazember igazgató, Juhász Péter Pál csuklóján. Reméljük egyébként, tényleg ott fog elrohadni a börtönben, és csicseregni fog majd arról is, hogy ki állhatott mögötte, aki sok-sok éven keresztül fedezte az ő üzelmeit.

Képviselőtársaim a kormánypárti oldalon! Mindig támogattuk a szigorítást, most is támogatni fogjuk, de hozzá szoktuk tenni, hogy ez nem elég. Ugyanis a meggyalázott, a pedofil szörnyetegek által meggyalázott gyerekeknek a boldog gyerekkorát ez már nem fogja visszaadni ‑ sem a halálbüntetés, sem semmilyen egyébként jogos megtorlás. A Miskén meggyilkolt 22 hónapos kislánynak az életét sem fogja semmilyen halálbüntetés visszaadni. Szükség lenne éppen ezért ‑ és a most benyújtott határozati javaslatunk erről szól ‑ a hatékony megelőzésre, a korai beavatkozásra; arra, hogy az áldozatsegítés valóban olyan legyen Magyarországon, ami ezeknek az áldozatoknak az érdekét szolgálja. Ehhez azonban meg kell erősíteni és anyagilag, erkölcsileg végre el kellene ismerni a gyermekvédelemben és a szociális területen dolgozó szakembereknek a munkáját. Ha ezt nem teszik meg, és most is elsikkad ez a pillér, akkor azt kell hogy mondjam: az önök részéről az egész történet nem szólt másról (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), mint csak arról, hogy néhány hangzatos és kemény mondattal (Az elnök ismét csenget.) gyakorlatilag lenyugtassák a felzaklatott közvéleményt. Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

ANDER BALÁZS (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Szeretjük, amikor Lázár miniszter úr eredendően jobbikos javaslatokat propagál, úgyhogy megvárnám a személyes választ. Köszönöm. (Szórványos taps a Jobbik padsoraiból.)

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Ön megdobogtatta a szívünket, amikor Sopronban, a 17. Lázárinfón jobbikos hangvétellel fogalmazva azt mondta, hogy aki gyermekek ellen bűncselekményt, illetve erőszakot követ el, annak az esetében a halálbüntetés lenne az igazság. Így van! Aztán olyan ősrégi jobbikos követeléseket is fölelevenített, mint hogy a pedofilok a börtönben rohadjanak meg, illetve kasztrálni kell őket.

2010 óta konzekvensen ezt az álláspontot képviseljük. 2020-ban, ’21-ben magam nyújtottam be az erre vonatkozó határozati javaslatot, amit a kormánypárti többség gyakorlatilag szó nélkül lesöpört; most azonban ezt újra beadtam, még akkor is, hogyha néhány érzékeny lelkű liberális azt mondja, hogy ez nem túl européer dolog. Viszont normális ember szerintünk egyetlenegy könnycseppet nem hullat az emberi közösségből saját magukat kiíró pedofil szörnyetegekkel és szexuális erőszaktevőkkel kapcsolatosan, és nemzetközi példák mutatják, hogy ez jó gyakorlat, tehát a kémiai kasztrálás működik, hogyha már az érzékeny korszellem miatt fizikai kasztrálásról sajnos nem lehet szó. Aztán hogyha egy dühöngő elmebeteget is kényszergyógyszerezésre ítélhetnek, akkor miért ne lehetne ezt megtenni egyébként ezekkel a szexuális ragadozókkal és pedofil állatokkal kapcsolatosan? És hogyha egyébként elfogadták volna azt a javaslatot, amelyet korábban benyújtottunk, akkor talán megmenekülhetett volna az a 12 esztendős dunaújvárosi kisfiú is, akit nemrégiben egy frissen szabadult, többszörösen visszaeső ilyen pedofil gazember gyalázott meg.

Miniszter úr, kérdezem, hogy hogyan áll az a határozati javaslat, amelyről ön is beszélt, és a kormányzat egyik erős embereként milyen olyan egyéb intézkedéseket tartana fontosnak, amelyekkel meg tudnánk erősíteni a hazai gyermekvédelmet. Várom a választ. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a választ, miniszter úr, kívánom, hogy így legyen. A Jobbik konstruktívan állt és áll ehhez a kérdéshez, emlékeztetném önöket ott, a kormánypárti oldalon arra, hogy egyetlen ellenzéki frakcióként a gyermekvédelmi törvényt is elfogadtuk 2021-ben. Most sem fogunk ellenállni, várjuk egyébként ezeket a javaslatokat. De azért amellett, hogy a büntetési tételeket szigorítsuk, és vezessék be akkor a kasztrálásnak az ilyen vagy olyan formáját, lenne még itt néhány dolog.

A gyermekvédelmi rendszerben dolgozók kellő megbecsülése sajnos mind a mai napig várat magára. Iszonyatos az elvándorlás arról a területről, hatalmas a fluktuáció, a szakemberhiány, ez pedig anélkül, hogy költségvetési oldalról is megalapoznánk, és ne 10 vagy 20 százalékos emeléssel, mondjuk úgy, hogy tolják meg az ő bérüket, és ismerjék el egyébként azt az áldozatos munkát, amelyet a szociális szektor magára hagyott és elárult dolgozói végeznek; máshogy egyébként elképzelhetetlen lenne vagy lesz (Az elnök csenget.), hogy ott érdemi javulás történjen. Én azt is vártam volna, hogy erről is beszélnek (Az elnök csenget.), és komolyabban veszik a béremelést. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

ANDER BALÁZS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Teljesen egyértelmű, hogy ezt a határozati javaslatot a Jobbik frakciója támogatni fogja, hiszen ha van ügy, amely nem lehet pártpolitika áldozata, akkor valóban a fogyatékosságügy az hazánkban, ami az egyik ilyen téma kell hogy legyen. Az 1998. évi XXVI. esélyegyenlőségi törvény, a 2007-ben ratifikált ENSZ-határozat, illetve a fogyatékosságügyről szóló 2021-es európai uniós bizottsági stratégia szellemében azt kell mondjuk, hogy az azokban leírtak, az azok által megfogalmazott dolgok mind-mind arra intenek minket, hogy támogassuk ezt a határozati javaslatot, és ez így is lesz.

Viszont akárhogyan alakulnak majd a ’26-os választások, a mindenkori kormányzatnak és a mindenkori ellenzéknek azért megvan a maga feladata. A mindenkori kormány feladata az lesz, hogy amit megfogalmaztak ebben a határozati javaslatban, azt kőkeményen végrehajtsák, és a maximumot hozzák ki belőle. A mindenkori ellenzék pedig igenis kérje számon az itt leírt dolgokat, hiszen ezekkel maximálisan azonosulni tudunk. Szerintem nincs olyan épeszű ember Magyarországon, aki azt mondaná az itt megfogalmazott alapelvekre és célokra, hogy azok nem jók, azokat bármilyen okból el kellene utasítani. Egy a probléma: amikor a végrehajtásról beszélünk, akkor sokszor azt látjuk, hogy bizony ezek a szép elvek, ezek a magasztos célok megbicsaklanak, és amit önök leírnak az ilyen határozati javaslatokban, a valóság majd máshogy fogja ezt mind-mind bemutatni, illetve a valóságban máshogy fog ez festeni.

Amikor arról beszélnek, arról beszélünk, hogy a fogyatékossággal élő honfitársaink élethelyzetét javítani kell, az önálló életvitelüket támogatni kell, vagy hogy a teljes körű közösségi részvételüket fokozzuk minél inkább, az egy támogatandó cél. S az az alapelv, amelyet olyan sokan és sokszor elmondtak, a „Semmit rólunk nélkülünk!”, az valóban egy élő gyakorlat legyen Magyarországon, és ebben az esetben úgy néz ki, hogy valóban meghallgatták az illetékes szervezeteket, illetve a fogyatékosságügyi szervezetek képviselőit.

(14.30)

A szubszidiaritás elve szintén nagyon fontos, viszont a valóságban erről szintén meg szoktak feledkezni ott, a kormánypárti oldalon, és a hátrányos megkülönböztetés tilalma egy olyan alapelv kell hogy legyen, amely át kell hogy hassa az egész törvénykezésünket e tekintetben.

Örvendetesnek tartjuk a Jobbik részéről is azt a komplex szemléletet, amelyet a határozati javaslatban olvashattunk, tehát hogy egy, a korábbiakban csupán egészségügyi problémaként kezelt kérdést sokkal komplexebben, összetettebb módon közelítenek meg, és végre felismerték azt, hogy itt ez nem csupán, nemcsak egy egészségügyi kérdés, hanem bizony be kell vonni a kora gyermekkori integráció ügyét, a foglalkoztatáspolitikát, az önálló életvitelt, a komplex rehabilitációnak az egész intézményrendszerét. De beszélhetünk itt a közlekedésügyről (Gy. Németh Erzsébet felé:), a képviselő asszony a pulpitusról horrorisztikus számokat sorolt itt azzal kapcsolatosan, hogy a valóságban ez az esélyegyenlőség, mondjuk, hogyha a MÁV-ot nézzük, akkor hogyan valósul, illetve nem valósul meg hazánkban.

Aztán bizony azt is tartalmazza ez a komplex szemlélet, hogy a sport, a kultúra és a közlekedés terén is meg kell adni az egyenlő hozzáférés lehetőségét a fogyatékossággal élő honfitársainknak. Ezzel mind-mind egyet tudunk érteni, viszont amikor ténylegesen a megvalósításról lesz majd szó, vagy volt eddig szó, akkor mindig olyan problémákra mutattunk rá, és nem azért, mert ellenzéki oldalról mi a kákán is csomót akarunk keresni, amelyek sok százezer honfitársunknak okoznak égő mindennapi problémát és megoldhatatlan gondot.

Már a preambulumban is van egy vészjósló idézet. A realitásoktól nyilvánvalóan nem lehet elszakadni, de amikor önök úgy fogalmaznak, hogy a mindenkori költségvetési lehetőségek figyelembevételével kell majd ezt a hihetetlenül összetett kérdéskört rendezni és intézni, akkor azért úgy felvillannak a vörös fények, hiszen nagyon sok kezdeményezésünkkel kapcsolatosan, amelyek szerintem valóban pártpolitika fölött kell hogy álljanak, mindig az az elutasítás indoka kormánypárti részről, hogy nincsen pénz, vagy ez felborítaná a hazai költségvetést.

Az is egy vészjósló dolog, bár nyilvánvalóan bele kell foglalni, hogy önök felkérik az önkormányzatokat, hogy tegyenek meg mindent a program céljainak megvalósulásáért, de ilyenkor elfelejtik hozzátenni azt, hogy a hazai önkormányzati szektort a végletekig kivéreztették. Az a forráselvonás, amely az önkormányzatoknál megfigyelhető, mondatja velünk azt a jogos kérdést, hogy hogyan tudják ezek a kivéreztetett önkormányzatok támogatni majd ezeket az amúgy támogatandó célokat.

Van olyan pozitív kezdeményezés, illetve fölhívás itt a továbbiakban, amely szintén kontrakarikírozva van a valóság által, mert amikor azt írják, hogy a tömegtájékoztatási szervek szintén tegyenek meg mindent a fogyatékossággal élő magyar honfitársaink érdekében, az ő jobb befogadásuk érdekében, akkor ezzel teljes mértékben azonosulni tudunk, csak az NMHH éves jelentései mind-mind arról szólnak, hogy gyakorlatilag egy olyan eltüntetendő törpe minoritásként kezelik ezt a több százezres vagy inkább többmilliós népcsoportot, populációt Magyarországon, amelyről jobb nem is szót ejteni, akiket nem kell bemutatni. Szeretném még egyszer elmondani: nem én mondom, ellenzéki képviselő, hanem az NMHH éves jelentései, hogy ezeknek az embereknek, a fogyatékossággal élő magyar állampolgároknak a médiabeli reprezentációja bizony gyalázatosan alacsony.

És itt szeretnék egy ilyen ellentétet vonni aközött, hogy bizonyos woke-ideológiák által megkreált mesterséges társadalmi csoportok milyen rivaldafénybe vannak állítva Magyarországon, szemben egyébként azokkal az emberekkel, akik önhibájukon kívül megrokkannak, beteg gyermeknek adnak életet, és őt minden erőfeszítésükkel próbálják úgy nevelni, úgy gondozni, hogy valóban egy olyan hasznos tagja legyen a magyar társadalomnak, akinek a hozzáférése ezekhez az itt lefektetett dolgokhoz minél szélesebb. Szóval, jó lenne, hogyha ez nemcsak egy írott malaszt maradna, ha nemcsak beszélnénk erről, hanem valamikor majd akkor az aktuális kormányzat ezt kőkeményen számon is kérné azoktól a szervektől, amelyeket most felhív arra, hogy erre jobban ügyeljenek.

Szó esett itt a demográfiáról is, hogy a 2022-es népszámlálás szerint hazánk lakossága immáron alig éri el a 9,5 millió főt, és hogyha a különféle metodikák szerint megnézzük, mennyien vallották magukat fogyatékossággal élőnek, akkor azt látjuk, hogy meredeken csökkent a számuk: a 2001-es 577 ezer főről 2022-re 274 ezer főre, de ha egy más szemlélet szerint vizsgáljuk ezt a kérdéskört, akkor azt látjuk, hogy valamiféle korlátozottsággal élő magyar emberből 2,5 millió van ebben az országban. Tehát a társadalom, a populáció több mint egynegyede közéjük tartozik; igaz ugyan, hogy közülük csak 1 millió 800 ezer olyan ember van, aki mérsékelten, valamilyen mértékben korlátozott, de a súlyos korlátozottsággal élők száma is bőven 600 ezer fölött van, ami két és félszeresen haladja meg a hivatalos statisztikában foglalt számadatokat, a nagy részük idős ember.

És akkor egy olyan problémára szeretnék itt megint csak utalni, amelyet kormánypárti oldalról rendre le szoktak söpörni, ez pedig a „férfiak 40” kérdése. Magyarországon tíz férfiből négy nem is jut el a nyugdíjkorhatárig, egy percet nem tud élvezni az egyébként jogosan megérdemelt nyugdíjából, mert idő előtt elhalálozik; és akik el is érnek a nyugdíjig, ezeknek a férfi honfitársainknak a további 40 százaléka krónikus betegséggel küszködik. Tehát hogyha ezeket a számokat is idevesszük, és megnézzük ezt a végtelenül elszomorító és igazságtalan állapotot, azt a helyzetet, amelyet mi úgy szoktunk felvázolni, hogy gyakorlatilag a munkából a temetőbe viszik ezeket a férfiembereket, és egy percet nem tudnak pihenni, a hobbijuknak szentelni vagy éppen a családjukkal törődni, unokázni, és mellé rakjuk azt, amit a határozati javaslatban leírtak, akkor azt kell hogy mondjam, hogy amikor az előbbiekben itt elmondtam, hogy a szép szavakat rendre felülírja a valóság, akkor, azt hiszem, igazat kell hogy adjanak.

Van egy másik terület is, amellyel kapcsolatosan én magam is szintén nagyon sokszor felszólaltam. A ’24/25-ös tanév adatai szerint 1 millió 464 ezer gyermek vagy fiatalkorú vesz részt a köznevelési rendszerben, 7 százalékuk SNI-s, tehát 109 ezer óvodásról, illetve diákról beszélhetünk. Tegyük mellé, képviselőtársaim, ott a kormánypárti oldalon, hogy mondjuk, akkor „Biztos kezdet” gyermekházból mennyi van! Mi soha nem az intézményt támadtuk, hogyha mi kritikát fogalmaztunk meg, akkor az mindig azzal volt kapcsolatos, hogy a meglévő problémákhoz képest azok a megoldási, és egyébként sokszor jó megoldási javaslatok, amelyekkel önök előálltak, nagyon kevesek. Tehát 174 településen találhatunk „Biztos kezdet” gyermekházat ‑ ez az anyagban is benne van ‑, tanodával 151 településen találkozhatunk. Több mint 3 ezer település van Magyarországon. Akkor a többi településen minden rendben van, ott nincsen gond? Dehogyis nincsen! És hogyha azt is megvizsgáljuk, hogy mondjuk, micsoda költségvetési tételeket igényelne, hogy teszem azt, évről évre megduplázzák a „Biztos kezdet” gyermekházak számát vagy az azok működésére fordított összeget, akkor azt látjuk, hogy ez összesen 2 milliárd forint lenne. Hát, hogyha valami nem dönti romba a magyar költségvetést, akkor, azt hiszem, pontosan ez vagy az ilyesféle tételek lennének.

És van még egy nagyon-nagyon súlyos kérdés, ez pedig nem más, mint a segítő hivatásban dolgozóknak a segítségkérése. Tehát beleírhatnak akármit az ilyesféle határozati javaslatokba ‑ és még egyszer szeretném jelezni: amit beleírtak, az mind jó, mind támogatandó, azt el fogjuk fogadni ‑, de hogyha figyelmen kívül hagyják azt az egészen triviális tényt, hogy van egy majdnem százezres ágazat Magyarországon, a szociális szféra dolgozóiról beszélek, akiknek az elsődleges feladata az volna, hogy pontosan az ilyen bajba jutott embereknek segítsenek, az ő mindennapi életüket próbálják megkönnyíteni a korai felismerésben részt véve, a komplex rehabilitációban működve, próbálják segíteni azt, hogy a lefektetett célok és alapelvek a gyakorlatban is működjenek, akkor föl kell tenni a kérdést, hogy hogyan lehet eltűrni azokat az állapotokat, amelyek, mondjuk, az ő bérezési viszonyaikat jellemzik Magyarországon.

(14.40)

Tehát a segítő hivatásban dolgozó százezernyi emberről beszélek, akik joggal érzik magukat elárulva, becsapva és a kormányzat részéről magukra hagyva.

Nézzük meg, hogy mondjuk, 2020 környékén mekkora volt az a bértömeg, amit ezekre az emberekre fordítottak, és a mostani költségvetés szerint mekkora bérben részesülnek! És az, amit itt tegnap a miniszterelnök úr elmondott, hogy nahát, akkor majd a következő ilyen megmentett ágazat a szociális szféra lesz a maga 10-20 százalékos béremelésével, önök sem gondolják komolyan, hogy kihúzza a területet a bajból. Maga a belügyminiszter ismerte el egyébként, hogy hatalmas a szakemberhiány, hiszen az elvándorlás, a fluktuáció óriási, menekülnek a szakemberek erről a területről, mert a bérezésük egészen egyszerűen a szociális vegetálásra elég.

Ha ezzel önök nem szembesülnek, nem hajlandók ezt a tényt fölismerni, és egy neoliberális logikától hajtva nem teszik mellé azokat a költségvetési forrásokat az ilyen határozati javaslatokhoz, amelyek ahhoz szükségeltetnek, hogy az egész ne csak egy papírra leírt szép fogalmazványgyűjtemény legyen, hanem a mindennapokban megvalósulva a fogyatékossággal élő honfitársaink boldogulását szolgálhassa, akkor azt hiszem, hogy fölöslegesen beszéltünk itt most bármiről.

El fogjuk fogadni ezt a határozati javaslatot, kívánjuk, hogy abból minél több valósuljon meg, de ha ezzel a brutális ténnyel, amit a szociális dolgozók elnyomorodása jelent Magyarországon, nem szembesülnek a kormánypárti padsorokban, akkor azt hiszem, hogy az egész gyakorlatilag mehet majd a kukába, és semmi nem fog megvalósulni azokból a szép célokból, amiket megfogalmaztak. Köszönöm a figyelmet.

Várnék egyébként az ágazat dolgozóinak a nevében valamiféle biztató ígéretet arra vonatkozóan, hogy az a 10-20 százalékos béremelés, amit tegnap a miniszterelnök úr elmondott, inkább csak ilyen nyelvbotlás volt, mert inkább 40-50 százalékban gondolkodnak, és hozzáteszem, az sem lenne egyébként egy akkora összeg, amivel igazándiból bemutatná a kormányzat, hogy megbecsüli ezeknek az embereknek azt az áldozatos munkáját (Az elnök csenget.), amit a mindennapokban folytatnak a fogyatékossággal élő honfitársaink érdekében. Köszönöm a figyelmüket és köszönöm a türelmet.

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Urak! Hazánk legritkábban lakott vármegyéje Somogy. Ennek déli területein a Barcsi, a Csurgói és a Nagyatádi járásban a népsűrűség alig éri el a 30 fő/négyzetkilométert.

Iszonyatos az elvándorlás, elképesztően brutális a népességfogyás. Az elmúlt 15 esztendőben a lakosság legkevesebb 15 százaléka eltűnt ebből a térségből. Nem csoda, hiszen az átlagbérek, illetve a foglalkoztatottsági mutatók tekintetében bizony a hátsó szegmensben kullog ez a térség. Ha viszont minden így megy tovább, akkor egykettőre el fogunk jutni ahhoz az állapothoz, ami a török kiűzését követően jellemezte ezt a vidéket: egy vadvizek és vadak által járt őserdővé válik a Dráva mente. Ennek legfeljebb csak néhány sötétzöld fog örülni, meg egy-két, vadászszenvedélyének ott hódoló politikus, de a lakosság annyira nem. Ugyanis megfelelő életlehetőségek hiányában ezek az emberek a lábukkal fognak szavazni, és kiürül ez az egész környék.

Éppen ezért minduntalan föltesszük a kérdést, hogy mire lenne szükség. Elsőként is jó infrastruktúrára ‑ a 6-os és a 68-as út felújítására, amit már rengetegszer ígértek, hiszen ezeknek az utaknak a mostani állapota riasztja a potenciális befektetőket ‑, valamint normális megélhetést biztosító munkahelyekre.

A kormány meghirdette a „100 új gyár”, illetve a „150 új gyár” programot. Többször kérdeztem, hogy mire számíthat a térképről letörölt, halmozottan hátrányos helyzetűvé züllesztett, de egyébként szebb jövőre érdemes Somogy megye déli része. Érdemi választ eddig sajnos nem kaptam, pedig az ott élők szeretnék tudni, hogy milyen üzemek fognak a térségbe telepedni, vagy pedig csak porhintés volt az egész.

Éppen ezért kérdezem a miniszterhelyettes urat, hogy végre meghallják‑e a periféria segítségkiáltását, vagy pedig ez a térség, Somogy déli része süllyedő Atlantiszként arra ítéltetett, hogy eltűnjön a magyar történelemből. Ne várjuk meg! Várom a választ. Köszönöm.

ANDER BALÁZS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mivel államtitkár úr volt olyan kedves és többször egybemosta a komplett ellenzéket, ezért a legelején szeretném tisztázni a Jobbik alapvetését ebben a kérdésben, a gyermekvédelmi kérdéskört illetően. El fogom mondani, hogy mi az, amiben mindig számíthatnak ránk, mert konstruktívan viszonyulunk ehhez az ügyhöz, és mi az, amiben nem fogunk asszisztálni önöknek.

Nos, államtitkár úr azt mondta, hogy az ellenzék nem fogadta el a gyermekvédelmi törvényt. A Jobbik elfogadta 2021-ben a gyermekvédelmi törvényt, mert igenis valljuk azt, hogy mindenféle obskúrus alaknak nem kell az iskolákba mennie, hogy ott woke elmebetegséggel szexualizálják a gyerekeket. Ez így van, ez fix. Semmi keresnivalójuk ott. Viszont azt is elmondtuk, hogy jó lenne egy iskolai mentálhigiénés hálózat, mert sajnos nagyon rossz helyzetben vannak a magyar gyerekek, fiatalok, és önök erre a területre sajnálták a pénzt.

Azt mondtuk, hogy minden iskolában, minden intézményben legyen főállású mentálhigiénés szakember, ne csak a pedagógusok vállát nyomja az a rengeteg gond és teher, ami ebben az ügyben megnyilvánul. Elfogadtuk az iskolaőr intézményének a bevezetését, és nem visítoztunk miatta. Emlékeznek ugye, hogy mekkora volt a botrány? Mindenféle ökörség jött ‑ már elnézést ‑ azzal kapcsolatosan, hogy majd jönnek a gumibotos fasiszták, és ütik-vágják szegény gyerekeket az iskolákban. Azt mondtuk, hogy nem, szükség van az iskolaőri intézmény bevezetésére, mert rengeteg olyan iskola van, amely gyakorlatilag a pokol tornácává vált, elszabadultak az indulatok, és ha ez kell, akkor tűzoltás jelleggel vezessék be. De azt is mondtuk, hogy szükség lenne a „Biztos kezdet” gyerekházak hálózatának kiterjesztésére. Hány szegregátum van Magyarországon? Rengeteg. Mennyi „Biztos kezdet” gyerekház? 171. Kellene még? Bizony kellene! Mennyit áldoz erre az állam? Néhány milliárd forintot éves szinten. Hát nehogy ettől a területtől sajnáljuk a pénzt! Igenis edukálni kell a szülőket is, bevonni őket abba a szent küldetésbe, hogy azok a gyerekek, akik oda születtek, legyenek hasznos tagjai a magyar társadalomnak.

Aztán amikor az iskolai mobilkorlátozásról volt szó, akkor is ment az őrület, hogy ezzel visszakatapultálják Magyarországot a középkorba. Szeretném jelezni, hogy a Jobbik nem állt bele ebbe a kreténségbe. Elmondtuk, hogy szükség van erre a korlátozásra, mert iszonyatos az a pusztítás mind a szociális kompetenciák tekintetében, mind a kognitív készségek fejlődésének terén, amit ezek a kütyük, az úgynevezett okostelefonok művelnek a fiataljainkkal. De azt is elmondtuk akkor ‑ ha egy párhuzamot kellene még melléraknunk ‑, hogy édeskevés az a 150 tanoda, ami Magyarországon működik. Tehát ha önök ennyire figyelnek a fiatalokra, akkor ne csak úgymond restrikciót alkalmazzanak, hanem figyeljenek arra, hogy van olyan terület, amit viszont pluszban meg kellene tolni forrásokkal.

Aztán amikor jött a droggal kapcsolatos szigorítás, amit szerintem mi dobtunk be elsőként a politikai közbeszédbe, akkor nem tiltakoztunk miatta. Elmondtam én magam is számtalan alkalommal, hogy a dílereket tapossák bele a betonba, mert méregkeverők, akik egész generációk életét teszik tönkre. Mint a gyomot, tövestől, gyökerestől kell őket kiirtani. Így van! Viszont azt is elmondtuk, hogy nagyon kevés a jelenlétpont. Nem lehetne ezeknek a hálózatát is fejleszteni? Dehogynem. Romba döntené a magyar költségvetést? Egyáltalán nem. S azt is hozzátettük, hogy bizony kevés a körzeti megbízott. A vidéki rendőrséget meg kellene erősíteni, ha komolyan gondolják azt, hogy a zombidrogok terjedésével kapcsolatosan ‑ amelyek egész területeket, járásokat, kistérségeket taszítanak bele a roncstársadalmi összeomlás örvényébe ‑ valamit kezdeni akarnak.

Partnerek voltunk a maximális büntetések kiszabása terén. Egy rossz szavunk nem volt ellene, sőt mi kezdeményeztük, hogy szigorítsák a pedofil gazemberekre, aberrált szörnyekre kiszabható büntetések mértékét, s bizony 2010 óta a Jobbik az, amelyik a kémiai kasztrálás bevezetését rendre forszírozza. 2020-ban, ’21-ben magam nyújtottam be azt a határozati javaslatot, amely ezt célozta volna, csak a kormánypárti többség akkor sajnos szó nélkül lesöpörte. Mi most támogatni fogjuk. Várjuk egyébként, hogy végre előálljanak vele, és higgyék el, hogy nem a Jobbik frakciója lesz az, amelyik majd emberi jogi nem tudom, kikért fog visítozni, hogy ezt a szörnyűséget megakadályozzák Magyarországon, merthogy nem européer dolog, messze van a demokráciától. Dehogy van messze! Igenis nemzetközi kutatások bizonyítják, hogy a visszaesők arányát komolyan csökkenteni lehet ezzel az intézkedéssel, ha pedig, ahogy elmondtam, dühöngő, közveszélyes elmebetegeket lehet kényszergyógyszerezni, akkor miért ne lehetne ezt megtenni a szexuális erőszaktevőkkel és a pedofil aberráltakkal kapcsolatosan.

Szóval ebben mind-mind partnerek vagyunk, de azt is elmondjuk, hogy ezek az intézkedések édeskevesek lesznek ahhoz, hogy itt érdemben gyermekvédelemről beszélhessünk. Meg kellene támogatni a szociális szféra magára hagyott és elárult dolgozóit is, akik bizony úgy érzik, hogy a kormányzat évek óta, hosszú évek óta megalázza őket. Nézzük meg, hogy mekkora volt az elmúlt néhány év kumulált inflációja! 50 százalék? Annyit biztos elért. Mekkora béremelést akarnak most végrehajtani a szociális szféra területén? Tizenegynéhány százalékot? Elég lesz ez ahhoz, hogy az elvándorlást, a fluktuációt valahogyan megakadályozzák, vagy azt a kontraszelekciót, ami bizony jelen van, hiszen sok esetben ezek a bérek riasztják a komoly szakembereket, és önök nem tudnak kik közül válogatni? Nem megbántani akarom a szociális szféra dolgozóit, csak rávilágítok néhány anomáliára. S igen, hálás köszönet illeti őket azért az áldozatos munkáért, amit végeznek ilyen gyalázatos bérekért. Jó lenne, ha a miniszterelnök úr múlt hét elején elmondott 10-20 százalékos bérfejlesztési terve tényleg csak egy nyelvbotlás lenne. Önök inkább 40-50 százalékban gondolkozzanak úgy, ahogy azt a költségvetési módosító javaslatunk is tartalmazta. Ez sem döntené romba a magyar költségvetést.

Nos, megbeszéltük az alapállásokat, ami a Jobbikot illeti. Nem akarjuk leszűkíteni soha a gyermekvédelem ügyét a 24 ezer ellátásba vont gyermekre, hiszen 1 millió 800 ezer 18 évnél fiatalabb gyermek, illetve fiatalkorú van Magyarországon. S ha megnézzük azt is, hogy milyen okok vezetnek ahhoz, hogy gyermekvédelmi problémákról beszéljünk az ő családjuk kapcsán, akkor rendre előjön a szegénység kérdése. De hölgyek, urak ‑ és ez vonatkozik az ellenzékre is ‑, szegénységről csak akkor merjen bárki beszélni, ha azt a gyarmati berendezkedést, ami nem most kezdődött, hanem hosszú-hosszú évtizedek óta sújtja Magyarországot, kritizálni meri. A Tax Justice Network számítása szerint 1980-tól 2010-ig 242 milliárd forintot (sic!) pumpáltak ki a globalista gazdasági körök és hazai helytartó segédjeik Magyarországról. Hiányzik ez a pénz a családoktól? Hiányzik a gyermekvédelemből ez a 242 milliárd dollár? Igen, hiányzik.

(16.50)

Vagy gondoljunk, mondjuk, a bankszektornak a kaszálására! Éves szinten 1000-1200-1500 milliárd az, amivel megvágják a magyar családokat. Hiányzik ez a pénz? Igen, hiányzik. Tesz ellene valamit a kormány? Nem nagyon.

Aztán lenne itt egy tabukérdés, ez pedig a felelősség kérdése. Most is többször elmondtam, hogy az államnak komoly felelőssége lenne az intézményhálózat fejlesztésében, de konzervatív pártként, hogyha ilyen kérdés előjön, mindig el kell hogy mondjuk: igenis, a családoknak és az egyéneknek is iszonyatosan súlyos felelősségük van. És ilyenkor szoktam idézni Lakatos Attilát, a borsodi cigányvajdát, aki azt mondta, hogy a gyermek nem állat, hanem felelősség, vagy Balog Zoltán barátomat, a gyékényesi cigány kisebbségi önkormányzat elnökét, aki azt mondta: ha már bevállaltuk a gyereket, akkor neveljük fel tisztességesen, és ennek csak egy útja van, a munka. Aranyba kellene vésni ezeket a szavakat; vagy Forgács Istvánét, amikor azt mondta, hogy nyomorba, iskola nélkül, fiatalon sokat szülni nem kulturális jog és erény. Igaza van!

Biztos, hogy van, akinek nem tetszik ez a hozzáállás, de ez egy jobboldali konzervatív párt, és azt mondjuk, hogy ez lenne az az alapállás, amely talán egy kicsit javítani tudná azt a helyzetet, amit a gyermekvédelem terén tapasztalhatunk Magyarországon. Ugyanis vannak olyan családok, ahol nincsen tudatos családtervezés, nincsen felelős gyermekvállalás. Őnekik egyébként állami részről is segíteni kellene, mert nem hiszem, hogy a kriminalizáció vagy éppen a szociális megélhetés zsákutcája jelentené számukra a kiutat. Ugyanis így a nyomor, amiről sok esetben beszélnek, és mindaz a bajok forrásaként megjelenő problémahalmaz, nemhogy (Az elnök csenget.) újraszüli önmagát, hanem hatványozottan fog megjelenni. Ezek tabukérdések, és minél többet kellene nekünk itt, e falak között is őszintén beszélnünk ezekről. Köszönöm a figyelmüket.

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Teljesen természetes, hogy a Jobbik frakciója támogatni fogja ezt a javaslatot. A magyar nyugdíjasok megérdemlik a 14. havi nyugdíjat, de azért szenteljünk már annak néhány gondolatot, hogy hogyan juthattunk el abba az állapotba, hogy gyakorlatilag ez a 14. havi nyugdíj, ennek a juttatásnak a bevezetése gyakorlatilag valamiféle megoldásként tételeződik itt, minthogyha a nyugdíjas-társadalmat, két és fél millió honfitársunkat kirántaná abból a bajból, amelyben a statisztikai adatok szerint is benne van.

Ha megnézzük a legfrissebb számokat, akkor azt látjuk, hogy a mediánnyugdíj ‑ és kérem, ne bűvészkedjünk egyébként átlagnyugdíjjal, de vehetjük az átlagnyugdíjakat is, az sem túlzottan magas Magyarországon ‑ összege olyan 210 ezer forint körül mozog. Gyakorlatilag arról beszélhetünk, hogy a nyugdíjas-társadalom fele 200 ezer forintnál kevesebb juttatást kap havonta. Ha megnézzük az itteni árakat, ha megnézzük a vásárlóerő-paritást, ha megnézzük az átlagos nyugdíjas fogyasztói kosarat, akkor azt hiszem, nem kell túlzottan ragoznunk azt, hogy ez minden, csak nem az, amiről kormánypárti oldalon beszéltek, amikor arra utaltak, hogy gyakorlatilag a tisztelet és megbecsülés az, ami a kormánypárti részről a nyugdíjas-társadalmat megilleti, mert a magyar nyugdíjasok nagy tömegei nem ezzel a tisztelettel és megbecsüléssel találkoznak, hanem mindennapi megélhetési gondokkal.

És hogyan juthattunk el ide? Nyilvánvaló módon az alacsony fizetések vezetnek az alacsony nyugdíjakhoz. És miért alacsonyak térségi kitekintésben is Magyarországon a fizetések? Ez egy régi, nagyon hosszú vita itt közöttünk. Államtitkár úrral is rengetegszer volt ezzel kapcsolatosan már itt csörténk. Mi azt mondjuk, hogy Magyarországon a gazdaság- és társadalompolitikát igenis sok szempontból egy neoliberális és a globalista fősodorba, a multinacionális cégeknek megfelelő módon beilleszkedő politika vezérli.

Ezzel kellene szakítani ahhoz, hogy itt valóban tiszteletről és megbecsülésről beszélhessünk. Ezzel kellene szakítani, hogy valóban egyfajta lelkiismereti kérdés legyen. Nem én mondtam, hanem kormánypárti oldalról vetődött fel, és egyébként ebben igazuk van, valóban egy lelkiismereti, igazságossági kérdés ez az egész, mind a nyugdíjak ügye, mind pedig a magyar munkavállalók helyzete, az agyondolgoztatott, végtelenül kizsigerelt és sok szempontból valamiféle biorobotnak, cselédnek, eldobható bérrabszolgának tekintett magyar munkavállalók helyzete az, ami rendezésért kiált, ami valóban egy igazságossági kérdés kell hogy legyen, már akkor, hogyha bármit számít az önök számára is XIII. Leó pápa Rerum novarumja, az a százharminc-egynéhány esztendeje megfogalmazott szociálpolitikai alapigazság, amely olyan alaptételeket mondott ki, amelyeket jó lenne, hogyha megfogadnának, és a mindennapi politikában is bevezetnének itt, Magyarországon is.

Ehelyett azonban azt látjuk, hogy jönnek migránsmunkások. Lehet itt a statisztikával újfent csak bűvészkedni, és akkor azt mondani, hogy csak százezren vannak. Vannak olyan számok, amelyek bizony azt mondják, hogy inkább a 200 ezer felé közelít az itt lévők száma. Elfogadhatatlan az a helyzet, amikor gyakorlatilag ilyen rabszolgavadász vagy fejvadász cégek vezetői lakossági fórumokon is ki merik jelenteni azt, hogy az ide behívott vendégmunkások a hét 7 napján 12 órát dolgoznak naponta, a másikuk kijelenti azt ‑ van bőr a pofáján kijelenteni ‑, hogy ezeknek nincsenek kölykeik, és mennyit túlóráznak.

Nos, ez az a helyzet, amely elvezet ahhoz, hogy a nyugdíjak alacsonyak legyenek, és mindennek a gyökere nem most, nem az önök kormányzati ciklusa vagy ciklusai alatt elkezdődött, hanem sokkal korábban is érvényesülő neoliberális felfogás, amit Orbán Viktor annak idején, jó tíz évvel ezelőtt Rijádban úgy fogalmazott meg, hogy a minőségéhez képest meglepően olcsó a magyar munkavállaló, és rendkívül rugalmas a munka törvénykönyve. Ezerszer lefordítottuk ezt, hogy mit jelent: ez bizony egy neoliberális felfogást tükröz, amely szerint a magyar munkavállaló szabadon kizsigerelhető, agyondolgoztatható munkaerőállat. A számok, a statisztikák, a térségi összevetés sajnos egyébként ezt mutatja.

Nyilvánvaló módon nem akarok én elrugaszkodni a valóságtól és olyat követelni, amit ne lehetne megvalósítani Magyarországon. Ugye, államtitkár úr, rendre, ha ilyen követelések jönnek, vagy ilyen kéréseket tolmácsolunk önök felé, akkor mindig a gazdaság teherbíró képességére utal, még adott esetben egy szabad szenteste fölvetésével kapcsolatosan is, hogy a magyar gazdaság azt nem bírná el, holott ‑ zárójelet nyitnék, és akkor hozzátenném ‑ dehogynem, ráadásul EU-s kitekintésben eggyel kevesebb fizetett ünnepnappal rendelkeznek az itteni dolgozók, mint mondjuk, akkor az összes többi uniós munkavállaló, ráadásul hét másik uniós országban sem dőlt össze a gazdaság, mert mondjuk, akkor december 24‑e végre a családoké lehet, és Csehországban sem okozott ez nagy problémát ‑ zárójel bezárva. Szóval, ilyenkor szoktak önök GDP-re hivatkozni, meg gazdasági teherbíró képességre.

Mi meg azt mondjuk, hogy ezeket igenis, hogy teljesíteni lehetne, vagy legalább látnánk azt az ívet, amelynek során akkor ezek a követelések, ezek a teljesen jogos munkavállalói követelések végre itt megvalósulhatnának Magyarországon, és nagyon sokan nem azt éreznék, hogy ők valóban ilyen munkaerőállatok, akikről a hetedik bőrt is le lehet nyúzni, aztán ha rájuk unt a munkáltató, vagy éppen nem termel már elég hasznot, profitot a számára, akkor úgy eldobhatja, mint egy használt papír zsebkendőt.

Na, ez az a neoliberális mentalitás, ami Magyarországot a multinacionális ellátási láncok, termelési láncok aljára löki! Ebből kellene valahogy kitörnünk, elrugaszkodni a közepes fejlettség csapdájától, hogy mindaz, amiről itt most is beszélek, megvalósítható legyen, és kompatibilis egyébként azzal a kereszténydemokrata, szociálkonzervatív felfogással, amit papíron a kormánypárti padsorokban ülők is vallanak.

Mi ezért küzdünk, hogy ez ne csak írott malaszt maradjon, ne csak elmondják, elpufogtassák itt olykor, hogy lelkiismereti kérdés meg megbecsülés, meg akkor tisztelet az időseknek, és ezen keresztül nyilvánvaló módon akkor a munkavállalóknak is, hanem ezt a mindennapok gyakorlatára le lehessen fordítani. Ebben viszont óriási hiátus van, óriási szakadék tátong a valóság és az önök által elmondott szólamok közt.

Nos, hova vezet az, hogyha ilyen állapotokkal találkozunk? Sokszor ‑ és joggal egyébként ‑ utalnak a Nyugat-Európában kialakult tarthatatlan állapotokra, utalok itt akkor az előbb elmondott migránsmunkáshelyzetre, ami, úgy néz ki, hogy elszabadulni látszik, és az a Willkommenskultur, amely Németországot bizony lejtőre taszította, Magyarországon is bevezetődni látszik: hívják, hívják, és hozzák, hozzák ezeket a távol-keleti, ázsiai migránsmunkásokat, aztán hogy mikor mennek vissza, az megint egy másik kérdés.

Mivel jár mindez? A magyar bérek letörése lesz mindennek az eredménye. A magyar bérek letörése viszont egyenesen vezet alacsony nyugdíjakhoz, és akkor majd lehet bűvészkedni a 13. meg a 14., meg talán még a 15. havi nyugdíjjal is.

(14.20)

Ahelyett egyébként, és félreértés ne legyen, nem tiltakozunk, tehát nem azt mondjuk, hogy ne legyen 14. havi nyugdíj, de az alap mégiscsak az lenne, hogy GDP-arányosan a nyugdíjkifizetések valahogyan elkezdenek igazodni a nagy európai átlaghoz, és érdemi nyugdíjfejlesztés történik Magyarországon az ilyesféle ‑ hogy is mondjam csak, nem is kissé ‑ kampányízű osztogatás helyett, amit egyébként ‑ még egyszer szeretném hangsúlyozni, nehogy kiforgassák a szavaimat ‑ a magyar nyugdíjasok igenis, hogy megérdemeltek, megszolgáltak.

De hogyan lehetne akkor kitörni ebből a helyzetből, ebből a neoliberális logikából, amit mi minduntalan kárhoztatunk, és soha nem fogjuk tudni elfogadni ennek a szellemiségét? Mert azt mondjuk, hogy ez egy társadalomgyilkos hozzáállás, társadalomgyilkos ideológia, ráadásul a gazdaság fellendülését sem eredményezi és hozhatja el.

Mi azt mondjuk, hogy egy munkavállalói minimumra lenne szükség. Itt rendre ‑ államtitkár úr nyilván emlékszik rá ‑ alternatív vagy kiegészítő javaslatokkal jöttem a Jobbik frakciója részéről, mert hiszünk abban, hogy a megbecsült magyar munkavállaló lesz a nyitja, a kulcsa ennek az egész problematikának.

Nos, ha megnézzük azt, hogy mondjuk, tíz férfi munkavállalóból a statisztikák szerint négy ‑ és rengetegszer elhangzott ez itt, és nem tudnak vele mit kezdeni, nem tudnak erre egyébként érdemben mit válaszolni, tehát, ha négy ‑ munkavállaló tízből el sem jut a jól megérdemelt pihenésig, a jól megérdemelt nyugdíjig, akkor szerintem mi ezt a fennálló rendszert joggal hívhatjuk úgy, hogy ez nem más, mint „út a temetőbe” program, munkából a temetőbe. Itt lenne egy nagy igazságtalanság, és arra biztatjuk önöket, tisztelt kormánypárti képviselőtársak, hogy ne álljanak meg akkor félúton, ne álljanak meg a 14. havi nyugdíj bevezetésével, lenne itt egyébként még, ha már igazságosságról volt szó az előbb, néminemű problémát és adósságot helyre tenni, azt rendezni, az egyik ilyen a férfi munkavállalókra vonatkozó, 40 ledolgozott év után járó nyugdíj bevezetése. Annyit kérünk, hogy vonatkozzon őrájuk is ugyanaz, mint ami a hölgy munkavállalókra.

Ha nemzetközi példát kell idehozni, akkor ajánlanám az egyik szomszédunkat, és még nem is a leggazdagabbat, tehát akkor ne az legyen, hogy utópisztikus nyugat-európai példákkal jövök itt: Szlovénia esetében jövő év elejétől bevezetik a 40 év munkaviszony után járó nyugdíjat. Aztán Szlovéniában arra is van lehetőség, hogy ha ott van a nyugdíj előtt a munkavállaló, akkor ő kevesebbet dolgozzon, választhat, hogy hosszú hétvégét kíván magának, és akkor megkapja a pénteket is, vagy 6 órára csökkentik a napi munkaadagját, és akkor megmarad a hagyományos 5 plusz 2-es szerkezet hetente. Szóval, ez Szlovénia, és ezért egyébként nem a bére 80 százalékát, hanem a 90 százalékát kapja, és a járulékok 100 százalékkal minősülnek vagy számítódnak be, tehát igazándiból a későbbiekre vonatkozóan nem fog rosszul járni.

Ezeket a nemzetközi példákat is tanulmányozni kellene és beilleszteni a magyar rendszerbe, mert azt hiszem, hogy az az ordító igazságtalanság, ami ‑ még egyszer tehát ‑ statisztikai adatok és nem holmi ellenzéki gonoszkodás alapján kerül ide, önök elé, azt mutatja, hogy egy átlag magyar férfiember az 5-6-7 évvel kevesebbet él, mint nyugat-európai sorstársa. Ez eredményezi azt, hogy ilyen rengeteg, ekkora hatalmas arányban el sem jutnak a jól megérdemelt pihenésig, és 40 százalékuk a munkából a temetőbe megy. Szóval, ezen kellene akkor ilyesféle módosításokkal, ilyesféle humánus hozzáállással némileg enyhíteni.

Amiről itt előbb is szóltam, tehát ezek az alternatívák, ezek a javaslatok arra vonatkozóan, hogy hogyan lehetne enyhíteni ezt az igazságtalanságot és a magyar férfi munkavállalók helyzetét rendezni, az túl a „férfi 40” programon, mást is tartalmaz. 40 év után azt mondjuk, hogy teljes szja-mentesség illetné meg azokat, akik ledolgozták a maguk idejét. Támogatjuk egyébként azt, hogy a fiatalok 25 éves koruk alatt szja-mentességben részesülnek, de föltesszük a kérdést, hogy ez miért nem vonatkozik azokra, akik négy évtizedet keményen és becsülettel végigtoltak.

Államtitkár úr, többször beszéltem arról, hogy egy vasból vagy acélból készült szerkezet is elfárad négy évtizedes igénybevétel után ‑ akkor mi a helyzet különösen egy olyan egészségügyi ellátórendszerrel rendelkező országban, mint Magyarország, a munkavállalók kapcsán? Ők sok esetben belenyomorodnak, belebetegednek, viszont betegen is, fáradtan is, megtörten is tovább kell dolgozniuk. Ha pedig valamilyen csoda folytán mégiscsak eljutnak a nyugdíjig, akkor az a helyzet, hogy abból már nem sokat fognak tudni élvezni, hiszen krónikus betegségekkel küszködve jutottak el addig.

Egyébként ez az szja-mentesség, ami egy kicsit segítené őket, ami adott esetben rekreációs célokat is szolgálhatna, vagy legalábbis a későbbi idejüket megkönnyíthetné, az a mediánbéreket figyelembe véve nyolcvan-egynéhány ezer forintot jelentene egy átlagos magyar munkavállalónál.

Aztán a túlóra legyen szja-mentes! Hiszen az idő ‑ be kell hogy lássuk ‑ a legdrágább vagyonunk és kincsünk, márpedig Magyarországon a túlóra sok esetben nem valamiféle örömmel vállalt plusztevékenység, hanem kényszer. Az abból fakadó kényszer, abból a neoliberális és kizsákmányoló logikából fakadó kényszer, amely a magyar munkavállalókat egy ilyen alulfizetett és sok esetben jogfosztott állapotban tartja. Szóval, aki pluszmunkát vállal, az a családjából, az egészségéből és a szabadidejéből áldoz erre. A Jobbik véleménye szerint ezt nem kellene hogy adó terhelje, ez nem olyan, mint a rendes munkaidő. Egészen máshogy kellene ehhez viszonyulnunk, éppen ezért mondtuk azt is, államtitkár úr, egyfajta alternatívaként akkor itt a „férfi 40” mellett, hogy ez legyen szja-mentes, mert aki többet dolgozik, annak járjon több ne csak a fáradtságból, hanem az elismerésből és az anyagi juttatásokból is, és az a pluszdíjazás, amit adott esetben a túlóráért kapnak, messze nem kompenzálja ‑ tudjuk mindannyian ‑ azt a fáradságot, azt a pluszban belerakott energiát, amit mondjuk, egy-egy ilyen munka megkövetel.

Aztán a következő, ha már ugye sokszor mondtam most is, hogy körülbelül 40 százaléka a magyar munkavállalóknak el sem jut a nyugdíjig, és sok esetben az unokák a nagyszülővel, a nagyapjukkal gyakorlatilag csak a ravatalnál tudnak majd találkozni, de nem egy közös pecázás, nem egy közös focinézés, meccsnézés közben, hanem csak ilyen tragikus körülmények közepette. Akkor mi azt mondjuk, hogy ezt becsülje meg a mindenkori magyar állam, a mindenkori kormányzat, mert most, ha valaki több túlórát vállal, tehát többet áldoz föl a saját maga egészségéből, a saját maga családi életéből, a saját maga pihenéséből, akkor ez nem számít semmit a nyugdíj szempontjából a jelenlegi rendszer szerint.

Ez viszont mélyen, végtelenül igazságtalan, és éppen ezért javasoljuk vagy javasoltuk azt, hogy minden ledolgozott 200 túlóra számítson plusz egy hónapnyi nyugdíjjogosultsági időnek. Azt hiszem, hogy ez valamit kompenzálna abból a pluszban beletett erőfeszítésből, amit a magyar munkavállalók és egyébként azon belül ‑ akkor, hogy most visszakanyarodjak ‑ a férfiak rendszeresen vállalnak. Ez tisztelgés lenne egyébként azok előtt, akik nemcsak ledolgozták azokat az éveket, amelyek szükségesek a nyugdíjhoz, hanem bizony túl is húzták azokat, sok esetben, mondjuk ki, tényleg úgy, mint valami igavonó, vérüket, verejtéküket áldozva azért, hogy el tudják tartani magukat és a családjukat.

Ez a munkavállalói minimum kiindulópont kellene hogy legyen ahhoz, hogy el tudjuk feledni azt a neoliberális és végtelenül igazságtalan hozzáállást, amit ‑ még egyszer mondom ‑ Orbán Viktor a szaúd-arábiai, rijádi konferencián és ide arab befektetőket becsalogatni szándékozó beszédében is előadott.

Mert Magyarország a Jobbik véleménye szerint csak akkor lehet erős, ha a munkából élők is azok, ha a munkából élők úgy érzik, hogy meg vannak becsülve, adják meg a munkavállalóknak azt, ami megilleti őket. Ha a dolgozók megkapják ezt az elismerést, azt a tiszteletet, azt az igazságos viszonyulást, amiről kormánypárti oldalon is előbb beszéltek, akkor, azt hiszem, hogy közelebb juthatunk ahhoz, hogy a nyugdíjkérdés is rendezve legyen.

Köszönöm, államtitkár úr, és ha van esetleg ezzel kapcsolatosan némi biztató ígérete a magyar munkavállalók, aztán majd a nyugdíjba jutó magyar férfiak számára, akkor azt örömmel fogadnánk. Köszönöm szépen.

(14.30)

ANDER BALÁZS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! „Hősvértől pirosult gyásztér … / Nemzeti nagylétünk nagy temetője, Mohács.” Teljesen természetes, hogy a Jobbik frakciója ezt a törvényjavaslatot el fogja fogadni. Én magam is Brenner Kolomannal egyetemben élvezettel hallgattam itt ‑ azt nem mondanám, hogy vitát, de ‑ mind az előterjesztői felszólalást, mind pedig képviselőtársamnak ezt a nagyívű, valóban igényes és a törvényjavaslathoz méltó felszólalását.

Egyet azért hadd említsek meg, és tényleg nem akarok ünneprontó lenni. Többször szó esett itt nemzeti összefogásról, teljesen jogosan, a témával kapcsolatosan is. Jobban örültünk volna neki, ha ez nem 11 kormánypárti képviselő, honatya előterjesztéseként jelenik meg, hanem egy kis energiát fektetnek ebbe, és mondjuk, egy előzetes egyeztetés során megpróbálják bevonni az összes többi frakciót is. Higgyék el, ha valamiben, akkor ebben egészen biztosan partnerek lettünk volna. Törekszünk egyébként arra, ezt más alkalmak kapcsán is elmondom, hogy ha megvan az az alap, amit minimumként tételezhetünk, akkor mi konstruktívan igyekszünk ezekhez hozzáállni. Ilyen ez a törvényjavaslat is. Ezért örültünk volna jobban annak, ha az itt elhangzottak szellemében mindenkit bevonnak.

Mert lettek volna kérdések, kétségek azzal kapcsolatosan, hogy mégis miként töltik ki tartalommal ezt az emlékévet. De a képviselő úr mondhatni, hogy félórás felszólalásában valóban megnyugtatóan rendezett olyan kérdéseket, amelyek önmagában nyilván egy ilyen rövid törvény-előterjesztés, törvényjavaslat formájában nem kerülhettek eddig elénk.

(11.50)

Jobb lett volna egyébként ezt a kis kételyt azzal megelőzni, hogy bevonnak és partnerként kezelnek minket egy ilyen valóban nagyon fontos emlékezetpolitikai ügyben, hiszen ezek a nemzeti sorstragédiák vagy éppen szerencsésebb esetben jeles nemzeti események, a történelmi múltunkhoz kapcsolódó, a magyarság történelmét formáló események olyanok, amelyek megérdemlik azt, hogy teljes konszenzus alakuljon ki, és még csak tudat alatt se motoszkáljon az emberben olyan, hogy pártpolitikai célokra kívánják felhasználni. De még egyszer szeretném jelezni, hogy a magunk részéről mind az előterjesztéssel, mind pedig a most feltárt tartalmával teljes mértékben egyet tudunk érteni. Ha ilyen formában meg tud valósulni ez az emlékév, akkor azt a magunktól telhető maximális módon támogatni fogjuk.

Képviselőtársaim! Nem mi vagyunk azok ‑ szeretném jelezni ‑, akikkel ne lehetne kooperálni ilyen ügyekben. Nem mi vagyunk azok, akik dülledt szemű tojószárnyasnak nevezik a turulmadarat. Nem mi vagyunk azok, akik ‑ elnézést a gyakorlatilag blaszfémiáért ‑ István király sosem hordott tökfödőjének gyalázták a Szent Koronát. Nem mi vagyunk azok, akik azt mondják (Nacsa Lőrinc: Nincsenek is itt!) ‑ így van ‑ a Szent Jobbról, elnézést tényleg, hogy rothadó tetemcafat. Éppen ezért szeretném újra megkérni önöket, hogy ha ilyen alkalmak vannak, és ilyen emlékévekről beszélünk itt, a parlamentben, akkor legalább ebben az esetben próbáljanak egy olyan nemzeti konszenzust teremteni itt, a tisztelt Ház falai között is, amire szerintem ‑ mint ahogy egyébként képviselőtársam felszólalása is ékes példa volt erre ‑ lenne nagyon sokunkban hajlandóság. Sajnos, ilyen országban élünk, hogy nem mindenkiről mondható ez el.

Visszautalhatok egészen 1919-ig, amikor valóban a Hősök tere szobrait vörös rongyokba öltöztették. Visszautalhatunk a második világháborút követő gyalázatra, amikor egy rákosista címerrel csúfították el és gyalázták meg a nemzeti lobogónkat. Utalhatnék egyébként a Regnum Marianum 1951-ben történt felrobbantására is. Tehát valóban vannak olyanok, akiknek ezek a közös múltunk és közös identitásunk alapjait jelentő dolgok semmit, de semmit nem jelentenek; de nem mi vagyunk azok.

Képviselőtársam, Hargitai Képviselő Úr! Sok sikert és erőt kívánok én is ahhoz önnek, hogy azokat, amelyeket itt megfogalmazott, célként tűzött ki, meg tudja valósítani. Valóban legyen ez egy olyan emlékév itt, Magyarországon, amely elkerüli azokat a hibákat, amelyekkel, mondjuk, mi, a Jobbik-frakciójából ‑ ki kell hogy mondjam ‑ találkoztunk a Trianon-centenárium kapcsán is. Volt itt egy lényegi vita közöttünk annak idején is: fontos a nemzeti összetartás valóban, de Trianont nem a nemzeti összetartozásnak tekintjük, hanem a legnagyobb gyásznapnak, a legnagyobb tragikus eseménynek a magyarság históriájában. Éppen ezért ott volt némi eltérés a két felfogás közt, de reményeim szerint itt most nem fogunk csalatkozni, és amit felvázoltak kormánypárti oldalról, az valóban ilyen tartalmakkal, ilyen minőségben és ilyen szellemiségben fog megvalósulni. Ehhez kívánok még egyszer sok sikert. Köszönöm. (Taps.)

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ön a német Bildnek nyilatkozva fölfedte, amit eddig tagadott, nevezetesen, hogy állampolgárságot adnának azoknak a migránsmunkásoknak, akiket egyébként zömmel a NER-hez közelálló fejvadászcégek hoznak be. Felteszem a kérdést, hogy tanulmányozták‑e, hogyan sikerült az integráció Berlin Kreuzberg negyedében. Segítek a válasszal: sehogy. Nyilvánvaló módon a céges rabszolgahajcsárok tapsikolnak, azok azt mondják, szükség van a migránsmunkásokra, hiszen ők 12 órában tolják a hét minden napján, és azt is hozzátette egy-egy ilyen vállalati pszichopata, hogy nekik nincsenek kölykeik, a magyaroknak meg vannak, s ha az a gyerek beteg, arról gondoskodni kell. Szóval ez a mentalitás dívik.

Viszont mit tehet akkor egy magyar munkavállaló, ha nem akarja a letört béreket és a kiszolgáltatottságot? Szedheti a sátorfáját, mint ahogy nagyon sokan meg is tették, és a lábukkal szavaztak több százezren, nyilvánvalóan nem kalandvágyból, hanem kényszerűségből. A Jobbik azt mondja, hogy olcsó és kizsigerelt migránsmunkások helyett végre meg kellene becsülni a magyar munkavállalókat, akik egyébként minden felmérés szerint az egyik legtöbbet dolgozzák az Unión belül, viszont az egyik leginkább alulfizetettek. Éppen ezért javasoljuk azt most már nagyon-nagyon sokadszorra, hogy be kellene vezetni a „férfiak 40” programot, ami azt jelenti, hogy véget kell vetni az „út a munkából a temetőbe” igazságtalan kormányprogramnak, mert a magyar férfiak 40 százaléka meg sem éri a nyugdíjat, valamint a túlórákat a teljes idejű foglalkoztatottság esetén szja-mentessé kellene tenni, hiszen ezek az emberek rengeteget robotolnak, és azt is javasoljuk, hogy a túlóra számítson bele a nyugdíjszerzési jogosultságba.

Kérdezem tehát, miniszterelnök úr: hajlandók‑e feladni valamit a liberális, neoliberális gazdaságpolitikájukból, és valóban egy nemzeti és keresztény szociális értékrendet követve meghallgatni ezeket a tanácsokat és követeléseket. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

ANDER BALÁZS (Jobbik): Miniszterelnök úr, 65 ezer betöltetlen álláshely, viszont kétszázezernyi álláskereső. Talán célszerű lenne megfontolni, hogy ezeket az állásokat odavigyék a nehéz helyzetben lévő, perifériára szorított vidéki régiókba is, amelyek egyébként szinte eltűnnek egyfajta gazdasági és össztársadalmi összeomlás örvényében azokon a perifériákon, ahonnét én is érkeztem.

Miniszterelnök úr, ön azt mondta még valamikor Szaúd-Arábiában, hogy a minőségéhez képest meglepően olcsó a magyar munkaerő, és rendkívül rugalmas a munka törvénykönyve. Ez nem más, mint a vegytiszta neoliberális szellemiség. Ennek jegyében adnak, mondjuk, 130 milliárd forintot a gödi Samsung-gyárnak, az akkugyárnak, és ez az, ami egy ilyen ellentétpárnak a felidézését mindenképpen igényli. A kkv-k mennyit kapnak? 80-90 milliárd forintot? Tehát ezek a számok szemléletesen jelzik azt, hogy a kormány hogyan priorizál. Ezt kellene elfelejteni és végre a hazai érdekeket valóban szem előtt tartani, nem csak kampányszlogen szintjén. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mindig voltak olyanok, akik gyengébbek szövegértésből, vagy éppen szándékosan félremagyarázzák a dolgokat, ezért megpróbálok nagyon egyértelműen fogalmazni.

Nos, nézzük legelőször is: a kiszolgáltatott gyerekeket abuzáló pedofiloknak ne legyen kegyelem, akkor sem, ha kormánypártiak, de akkor sem, ha ellenzékiek, akkor sem, ha intézményvezetők, és akkor sem, ha agyonsztárolt celebek. Éppen ezért követeli a Jobbik hosszú évek óta a kémiai kasztrálás bevezetését.

2. pont: a törvények szerint az elítélteket büntetéskiegészítés jelleggel sem lehet verni vagy undorító, aberrált alakok kezére játszani, legyenek azok stylistok, tévés személyiségek vagy akárkik, még akkor sem, ha történetesen gyilkosok, rablók vagy nemi erőszakolók. Akkor meg pláne nem, ha a bűnelkövető fiatalkorú. Azon kell munkálkodni, hogy visszaintegrálhatók legyenek a társadalomba, még akkor is, ha ez sokszor reménytelennek tűnő küzdelem. Az a nevelő pedig, aki ez ellen vét, a törvény szerint feleljen!

3. pont: jó lenne befejezni, hogy mind a kormány, mind pedig az ellenzék egy része hülyének nézi a magyar társadalmat, mert a gyermekvédelmet magában foglaló szociális szféra területén igenis komoly gondok vannak, kedves kormánypárti oldalon ülők. De ez még csak véletlenül sem a javítóintézetekben kezdődik.

A javítóintézetben lévő, súlyos bűncselekményeket elkövető fiatalkorúakat pedig úgy beállítani, kedves liberálisok, mintha őzikeszemű Pistikéről és Józsikáról lenne szó, akik a Katica ovi középső csoportos lurkóiként azért kerültek volna rácsok mögé, mert a pöttyös labdával véletlenül kirúgták Marika néni ablakát, nem más, mint az ő áldozataik arcul köpése; a fiatal, drogos gyilkosa által fél téglával agyonvert, egész életét becsülettel ledolgozó, idős, öcsödi bácsi meggyalázása; a 15 éves, pszichopata szörnyeteg által megerőszakolt, majd elevenen felgyújtott és iszonyatos kínhalált halt Pénzes Henrietta meggyalázása. Szóval álljon már meg a menet!

Aztán 4. pont: fejet lehet vagy kellene hajtani a gyakorlatilag most kollektív bűnösnek kikiáltott gyermekvédelmi szakma ‑ munkájukat becsülettel végző ‑ mindennapi hősei előtt a kormánynak is, mert semmilyen jogos követelés és baljós figyelmeztetés dacára sem becsülik meg azt az emberfeletti munkát, amit ezek az emberek végeznek.

Aztán azoknak is, akik azzal igyekeznek minél több nyomorult lájkot begyűjteni, hogy úgy állítják be, mintha itt minden gyermekvédelmi intézményben arról szólna a nappal, hogy verik a gondozottakat, és arról szólna az éjszaka, hogy ráadásul meg is erőszakolják őket. Mert ez meg a megalázóan alacsony bérekért tisztességgel helytálló szociális dolgozók meggyalázása. Ezzel csak azt érik el, hogy az is otthagyja az amúgy is emberhiánnyal és fluktuációval sújtott ágazatot, aki eddig kitartott.

Végezetül pedig az egész hazai gyermekvédelem is abba a kategóriába tartozik, ami az egyik legtisztább lakmusza annak, hogy valaki komolyan gondolja‑e a valóságot.

A Jobbik kimondja: van felelőssége az államnak, mert semelyik gyermek nem tehet arról, hogy milyen családba születik. De a családnak és az egyénnek is van felelőssége, mert tetszik vagy sem a liberális füleknek, de a gyermek nem állat, ezért csak olyan vállalja, aki nevelni is tudja és akarja. Mert valóban hatalmas igazság: jobb szülők kellenek és máris jobbá válik a gyermekvédelem. Éppen ezért a felelős gyermekvállalás nem lehet tabukérdés Magyarországon.

A fiatalkorú bűnözők körülbelül 80-90 százalékban olyan családból jönnek, ahol a bűnözés generációkon átívelő kulturális normává, státussá vált, ahol az apa nincs jelen vagy ha igen, akkor egy agresszív, részeges, drogos állat, ahol az anya meg semmilyen határt nem szab, a rokonok is bűnöznek, a törvényt megvetik, a rendőrt gyűlölik, az iskolát hülyeségnek tartják, legfeljebb kirúgják a gyereket. Aki ilyen közegben nő fel, annak valóban óriási hátránya van, de az nem determinizmus.

Ugyanebből a közegből nagyon sok olyan honfitársunk is kikerül, aki becsületes melós, katona, vállalkozó lesz. Az egyik különbség a személyes döntés. Ezt a személyes, pozitív döntést kell hogy segítse a mindenkori államhatalom minél korábbi beavatkozással, a családi életre neveléssel, megerősített szociális hálóval és szférával, és ha kell, akkor szigorú törvényekkel. Ez lenne a Jobbik által vallott normális Magyarország programja, ahol a gyermek nem állat, hanem felelősség. Mindannyiunké! Köszönöm a figyelmet.