Bizottsági arcképcsarnok

Készült: 2019.11.15.11:30:40 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

134. ülésnap (2004.03.23.), 229. felszólalás
Felszólaló Dr. Hende Csaba (MDF)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka vezérszónoki felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 20:22


Felszólalások:  Előző  229  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. HENDE CSABA, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A T/9132. számot viselő, hangzatos és hosszú nevű törvényjavaslat láttán az ember bizony vakarja a fejét. Azonnal felismeri, hogy a szakmai zsargonban salátatörvénynek nevezett jogi torzszülöttel állunk szemben - olyan mint a Fradi-leves, mindent bele!

Töredelmesen illik ilyenkor bevallani, hogy a szükség, vagyis az idő szűke, illetve a parlament szűk törvényáteresztő képessége bizony minket is rávitt olykor-olykor erre az elvileg nem helyeselhető útra. Azonban a dolgok normális rendje mégiscsak az, hogy egy-egy törvényjavaslatban a kormány egymással szorosan összetartozó, de legalábbis összefüggő kérdések szabályozására tegyen indítványt. Aztán az illetékes bizottságaiban, majd plénumán a vita során beszéljük meg egymással, aztán a többség döntsön az ily módon áttekinthető ügyekben. Ekkor ugyanis még remélhetjük, hogy a polgárok figyelemmel kísérik, mert képesek megérteni a törvényhozás működését, vagy erre legalábbis elvi esélyük van. Minderre az Alkotmánybíróság is nyomatékkal intette már a jogalkotót, amint azt Salamon képviselőtársunk már pontosan idézte.

Ezzel szemben most megint azt látjuk, hogy a kormány egymással köszönő viszonyban sem lévő, a tárgyi összefüggés nyomát sem mutató ügyeket ömleszt elénk. Ráadásul olyan, eleddig példátlan és zavarba ejtő mennyiségű, éppen 150 izmos paragrafusból álló joganyagot kéne megtárgyalnunk, amelynek az áttekintése szinte-szinte meghaladja az edzettebb képviselők kapacitását is. Aki azt mondja, hogy egyaránt otthon van az ügyészségre, a fegyveres testületekre, a mérésügyre, a munkaügyre, a közszolgálatra, az igazságügyi szervezetre, a kőolaj-készletezésre, a gumiabroncsokra, a tűzvédelemre, a menekültügyre, az idegenrendészetre, a külföldi oklevelek hazai elismerésére, az agrárpiaci rendtartásra, a polgári eljárásjogra, az államigazgatási eljárásra, a büntetés-végrehajtásra, az egyesülési és gyülekezési jogra, az illetékekre, a terhesgondozásra, a szakképzésre, a honvédelemre, az állatorvoslásra, a személyes adatok kezelésére, az atomenergiára, a társadalombiztosításra, a hulladékgazdálkodásra, a devizára és az uniós költségvetési támogatások ellenőrzésére vonatkozó joganyagban, szóval, hogy mindezekben otthon van, hogy csak a legfontosabb témákat emeljem ki, ezért azután kompetens módon tud hozzászólni minden egyes témához az előttünk fekvő törvényjavaslat kapcsán, nos, az az illető képviselőtársunk bizonyára legalábbis túloz.

A kormány persze készen áll lehetetlen eljárásának indokolásával. Mint a törvényjavaslat indokolásaként kifejtik, a csatlakozási szerződést kihirdető törvényhez szükségszerűen kapcsolódó, ugyanakkor egyben technikai jellegű törvénymódosításokról van szó. Államtitkár úr is erre utalt expozéjában, ha jól jegyzeteltem, akkor talán idézhetem is. Ez a törvény azért nem salátatörvény, mert rendelkezései között egyértelmű tartalmi kohéziót teremt a csatlakozásból fakadó jogharmonizációs kényszer. Ezt tetszett néhány perccel ezelőtt mondani, államtitkár úr.

Nos, ha így volna, bizony egy szavunk sem lehetne. Azonban ez az a pont, ez az az árulkodó mondat, tisztelt Ház, amikor az egyszeri képviselő gyanakodni kezd, és nekilát tüzetesen átnézni a javasolt új szabályokat abból a szempontból, hogy vajon tényleg csupa olyasmit szeretne a kormány és a képviseletében eljáró igazságügy-miniszter elfogadtatni, amelyek egyrészt valóban elengedhetetlenek hazánk uniós csatlakozásának zökkenőmentes véghezviteléhez, másrészt pedig valóban pusztán technikai jellegű ügyekről van-e szó.

Tisztelt Országgyűlés! Igyekezetünk nem marad eredménytelen, nem kell csalódnunk, mert egykettőre rájövünk, hogy kormányunk ismét a nagy átverés show-t mutatja be nekünk. A törvényjavaslat ugyanis számos olyan rendelkezést tartalmaz, amelyeknek semmi közük az uniós csatlakozáshoz, de mert nagyon is vitathatóak, belerejtik őket a paragrafustengerbe, hátha elcsúszik, hátha nem veszi észre senki. A biztonság kedvéért az indokolásban is elfelejtenek szót ejteni az ilyen rendelkezésekről. Vagy ha úgy tetszik, eszi, nem eszi, nem kap mást alapon, árukapcsolással próbálják akaratukat valójában illegitim és inkorrekt módon az ellenzékre rákényszeríteni. És persze, erkölcsi, politikai jellegű nyomást is gyakorolnak, amikor az ilyen eljárás ellen rúgkapáló ellenzéki képviselőket az EU-csatlakozás akadályozásával próbálják meg megvádolni.

Így van ez mindjárt a javaslat 9. §-ával is, hogy csak néhány példát szemezgessünk. Itt az úgynevezett politikai tanácsadók és politikai főtanácsadók jogállásának újraszabályozása történik. Ők azok a félig politikus, félig köztisztviselő munkavállalók, szóval afféle kentaurok, akiket a minisztériumokban leginkább csak úgy hívnak, a csókos regiment.

(19.10)

Kérdésem volna, államtitkár úr: milyen összefüggése van az uniós csatlakozással ennek a módosításnak? Valamint: miért nem magyarázták meg az állítólagos összefüggést sem az általános, sem a részletes indokolásban?

Vagy vegyünk egy másik gyöngyszemet, erről ma már elég sok szó esett: a hatályba léptető rendelkezések között a 149. § (1) bekezdés a) pontjának a legvégén szerényen megbújik a betűtengerben a gyülekezési jogról szóló '89. évi III. törvény egészen kardinális módosítása. Már esett róla szó, hogy a hatályos szabályozás szerint a rendőrségnek joga van megtagadni az olyan rendezvény tudomásul vételét - magyarul betilthatja azokat a tüntetéseket -, amelyek a közlekedés rendjének aránytalan sérelmével járnak. (Dr. Szent-Iványi István közbeszól.) Ez a hatályos szabályozás, képviselő úr. A kormány javaslata egy laza csuklómozdulattal, bármiféle megindokolás vagy érvelés nélkül, tehát mindenfajta indokolás nélkül a kétharmados törvényhelyet akként javasolja módosítani, hogy a jövőben a betiltás akkor legyen lehetséges, ha a tüntetés az adott település közlekedésének megbénulásával járna.

Ismert, hogy a gyülekezési jog gyakorlásának önkényes hatósági értelmezése milyen alkotmányos visszásságokra, a jellemzően ellenzéki tüntetők emberi jogainak milyen súlyos és sorozatos lábbal tiprásához vezetett az elmúlt másfél évben. Ezeket az eseteket a Szabadság Kis Köre emberjogi polgári kör rendszeres jelentéseiben a közvélemény elé tárta. Itt ragadom meg az alkalmat, hogy örömömet fejezzem ki azért, mert a kormány köreiben láthatóan figyelmesen olvassák jelentéseinket. A számos dicstelen hatósági fellépés közül is kiemelkedett a 2003. december 1-jén a Medgyessy Péter miniszterelnök háza elé tervezett demonstráció, ahol a tüntetők egyébként amiatt kívánták tiltakozásukat kifejezni, hogy Medgyessy Péter Adrian Năstase román miniszterelnökkel éppen egy évvel azelőtt, 2002. december 1-jén, Erdély Romániához csatolásának évfordulóján Budapesten, a Kempinski Hotelben koccintgatott.

A rendőrség azzal az átlátszóan nevetséges ürüggyel tiltotta be a tüntetést, hogy annak megtartása a közlekedés rendjének aránytalan sérelmével járna. Megalapozatlan és törvénysértő határozatával a rendőrség teret nyitott a hatósági önkénynek - örülök, hogy ez ilyen derültséget kelt, államtitkár úr -, példátlan brutalitással verték szét az alkotmányos gyülekezési jogával élni kívánó polgárok tömegét, s közülük több tucatot jogtalanul őrizetbe is vettek. (Közbeszólások a kormánypártok soraiból.) Látom, mások is örvendeznek ennek.

Világossá vált, hogy a pártállami időket felidéző módszerekkel is hajlandó a jelenlegi hatalom elfojtani az őt bíráló hangokat. A kormány fura urai bizonyságát adták, hogy a Bourbonokhoz hasonlóan semmit sem tanultak, mármint a demokratikus magatartásból, és semmit sem felejtettek a dicstelen elődpárti diktatúrából, már ami a rendőrségnek politikai rendőrségként való működtetését illeti. A rendőrség felháborító eljárásának álságos és jogtalan mivoltát később a bíróság jogerősen megállapította, tisztelt képviselőtársam; az ellen, mármint a rendőrség eljárása ellen - és ez dicséretükre legyen mondva - több kormánypárti személyiség is felemelte a szavát. Utalok Kis Jánosra, az SZDSZ egykori elnökére például. (Közbeszólások a kormánypártok soraiból.)

Feltéve, hogy a javasolt törvényszöveg lett volna tavaly decemberben hatályos, első pillantásra úgy tűnik, hogy a rendőrség akkor nem tudta volna betiltani a Medgyessy Péter háza előtti tüntetést, hiszen a mérlegelést engedő fogalom a közlekedés rendjének aránytalan sérelme helyett egy látszólag objektívebb kategória, a település, vagyis egész Budapest közlekedésének megbénulása tette volna csak lehetővé a tüntetés betiltását, utóbbiról pedig nyilván nem lehet szó, hiszen a Stromfeld Aurél utca és környéke lezárása nyilvánvalóan nem bénította volna meg a fővárost.

Lehetséges tehát, hogy ha az ember kutakodik vagy gondolkozik azon, hogy vajon hogyan kerül a záró rendelkezések, a hatályba léptető rendelkezések közé elbújtatva egy ilyen rendkívüli fontosságú és hihetetlen politikai érzékenységet jelző rendelkezés, alapvetően két változat jut eszünkbe. Lehetséges, hogy e módosítási javaslatban a kormány józan és realista erőinek keze van. Ők bizonyára felismerhették eszerint, hogy a pártállami hálózatokba bekötött rendőrségi vezetés jogállamivá nevelődésében nem lehet bízni. Nem lehet tehát abban bízni, hogy a mérlegelést engedő törvényhellyel korrekten, az emberi jogokat előnyben részesítve fognak élni. Ezért tehát magát a mérlegelési jogot kell a rendőri vezetéstől megvonni. (Dr. Wiener György közbeszól.) Lehetséges persze, Wiener képviselő úr, egy másik változat is. Az ember csak találgat, hiszen a törvényjavaslat nem tartalmaz e tekintetben egy hang, egy szó indokolást sem. Lehetséges a másik változat is, mely szerint a rendőri vezetés önvédelmi akciója e kardinális törvénymódosítás puccsszerű becsempészése. Lehet, hogy a tábornok és ezredes urak unták meg azt, hogy a kormánypolitikusok az ellenzéki tüntetések betiltása végett szoktak netán rájuk nyomást gyakorolni, ugyan mérlegeljék már úgy, legyenek szívesek, hogy az ellenzéki tüntetés a közlekedés rendjének aránytalan sérelmével járna.

Akárhogy is történt, tisztelt államtitkár úr, kell-e ecsetelnem, hogy mennyire méltatlan húzás egy ilyen alapvető jelentőségű, az állampolgárok legfontosabb politikai jogainak gyakorlását gyökeresen új feltételek közé helyező törvénymódosítást összezagyválni a gumiabroncsok meg az uniós tisztviselők munkajogi helyzetének ügyével (Derültség.), s eközben, a vonatkozó 149. § részletes indokolásában meg sem említve külön a gyülekezési jog módosítását, azt állítani, hogy itt csupán - idézem - technikai módosításokról van szó? Érdekes és figyelemreméltó az expozé azon megállapítása is, ahol ebben az összefüggésben és úgy általában apró, ám elengedhetetlen módosításokról beszél az államtitkár úr. S már csak egy kérdés: mi köze is van az EU-csatlakozáshoz ennek a módosításnak, tisztelt államtitkár úr? Mégis mi köze?

Beszédem vége felé rátérek arra a tervezett módosításra, amely ugyan némi összefüggést mutat az uniós csatlakozás kérdésével, annak azonban nem feltétele, de távolról sem technikai ügy, hanem a legérdemibb kérdést, nemzeti identitásunkat érinti úgy, hogy az önmagában elfogadhatatlanná teszi számomra a törvényjavaslatot. A javaslat 141. §-ában látszólag az Európai Unió lobogójának használatáról van szó, valójában azonban a piros-fehér-zöld nemzeti zászlónk s mindaz ellen intéznek sunyi támadást, amit a magyar trikolor jelent nemzetünknek idehaza és a határon túl. A nemzeti jelképekről szóló '95. évi LXXXIII. törvényt a 2000. évi XXXVIII. törvénnyel azért és úgy módosítottuk, hogy a millenniumi év augusztus 20. napjától minden magyar középületen, hivatalon és laktanyán, iskolán és kórházon, éjjel és nappal, míg világ a világ, a nemzeti zászlónk fennen lobogjon, hirdesse a magyar nép hűségét őseihez, ragaszkodását hagyományaihoz, figyelmeztesse a haza iránti kötelességeire, és fejezze ki a jövőbe vetett hitét. A középületeinken elhelyezett magyar zászlók emlékeztetnek minket azokra az eleinkre, akik 1100 éve kardjukkal megszerezték, és azóta folyamatosan, vérük hullatása árán, megcsonkítva bár, de megőrizték ezt a hazát nekünk, mai magyaroknak. E háromszínű lobogó alatt küzdöttek az Árpád-házi királyaink óta a magyar hazafiak. A mohácsi síkon ugyanúgy ott lengett, biztatta, bátorította a reá felesküdött magyar férfiakat és nőket, mint Rákóczi és Kossuth csatáiban, a két világháború vérzivatarában és 1956 dicső küzdőterein.

A törvény elfogadását, tisztelt Ház - mint arra jól emlékszünk -, heves parlamenti vita előzte meg. Ebben végül konszenzus született a politikai pártok között, a Fidesztől az MSZP-n át a Kisgazdapártig és a MIÉP-ig. Egy, csak egy párt volt, amelyik elkeseredetten küzdött, itt-ott gyűlölködő hangnemben nyilatkozott nemzeti lobogónk felmagasztalásáról, és ők voltak az egyetlenek, akik pártként nem szavazták meg a törvényt. Nem is igen rejtették véka alá, hogy zavarja őket a piros-fehér-zöld zászló állandó látványa, zavarja őket mindaz, amit a kitűzés gesztusa jelent, s még inkább jelenthet a jövőben. Igen, az SZDSZ-ről van szó.

Tisztelt Ház! Mivel annak idején kétharmados törvénymódosítás született, joggal gondoltuk, hogy ez a rendkívüli jelentőségű, ám látszólag apró változás igen hosszú életű lesz.

(19.20)

Józan ésszel ki is gondolhatna arra, hogy a Magyar Országgyűlésben valaha kétharmados többségre juthatnának olyan erők, amelyek vissza tudnák csinálni azt, amit együtt elértünk. Bízhatunk abban, hogy minden gyerek, amikor reggel bemegy az iskolájába, és amikor délután kijön onnan, míg világ a világ, fel fog tekinteni a mi zászlónkra, hogy mindenki, aki bármely középületbe belép, ugyanígy átélheti: e nemzethez tartozik. És most e salátatörvény 141. §-ában anélkül, hogy erre bármiféle uniós kényszer vagy bármilyen említésre méltó ok lenne, és anélkül, hogy a kormány vagy inkább a szabad demokraták által uralt Igazságügyi Minisztérium, ezt nem tudom, a legcsekélyebb mértékben is megindokolná, suttyomban kötelezővé kívánja tenni az Európai Unió zászlajának kitűzését minden olyan középületre, ahova a piros-fehér-zöld zászlót is ki kell tűzni.

Ez azt jelenti, hogy e feles törvény elfogadása után minden községházára, a legkisebb rendőrőrsre, határőrségi és honvédségi objektumra, börtönre, bíróságra és ügyészségre, valamennyi közhivatalra állandó jelleggel a magyar zászló mellé kötelezően el kell helyezni az EU zászlaját is. Szerény becslésem szerint ez több ezer zászlót jelent, a szükséges cserét is figyelembe véve. Azt is mondhatnánk, hogy a kormány a zászlógyártók üzletszerzőjeként jár el ez ügyben. A tetemes költségeket természetesen az érintetteknek kellene kigazdálkodniuk. Annyi engedményt azért tesz a javaslat, hogy az állam vagy a helyi önkormányzat intézményein, tehát iskolán, művelődési házakon, kórházakon s a többi, nem automatikusan, hanem csak az alapító döntése alapján kötelező a magyar mellett az EU-s zászló is. Nincs kétségem, hogy például a Fővárosi Önkormányzat hanyatt-homlok el fogja ezt rendelni, hogy ne zavarja már annyira Demszky urat a magában lobogó magyar zászló meg az a magyarkodás, amit mindez kifejez.

Tisztelt Ház! Ez az egész eljárás kísértetiesen emlékeztet a kommunizmus évtizedeire, amikor a piros-fehér-zöld zászlót nem lehetett ám csak úgy magában kitűzni, még március 15-én sem - mindjárt mellé kellett rakni a Szovjetunió megszálló hatalmát jelképező vörös zászlót. (Dr. Wiener György közbeszól.) Aki pedig le merészelte szedni a magyar mellől a vörös zászlókat, azt keményen megbüntették. (Dr. Wiener György felé:) Örülök, hogy a szocialista képviselőtársamnak ez ilyen nagyon tetszik, én ügyvédként az átkos múlt rendszerben még védője lehettem olyan fiataloknak, akiket bíróság elé állítottak a vörös zászló leszedése miatt. Örülök, hogy ez ilyen derültséget kelt. (Kovács Tibor: Mi köze ennek az Európai Unióhoz?) Nos, aki tehát le merte szedni a vörös zászlót, az bíróság elé került. A 141. § (1) bekezdése értelmében a nemzeti ünnepeken, például március 15-én a Kossuth téren katonai tiszteletadással felvonni a magyar zászlót csak akkor lehet majd, ha egyúttal az Unió zászlajának is tisztelegnek a honvédeink.

Tisztelt Ház! A javaslat nemcsak indokolatlan és - mondhatnám - otromba, de alkotmányellenes is. Az alkotmány 76. §-ának (3) bekezdése szerint a nemzeti zászló használatáról szóló törvény kétharmados többséget igényel, így is fogadtuk el a módosítást 2000-ben. Ez a javaslat valójában nem az EU-s zászló, hanem a magyar zászló használatáról szól, csak éppen mandinerből. Lényegét tekintve tehát ez a javaslat azt mondja ki: a Magyar Köztársaság zászlaját bizonyos helyeken kitűzni, vagyis használni csak az EU-s zászlóval együtt lehet - ezt pedig feles törvényben kimondani egyértelműen alkotmányellenes.

Tisztelt Országgyűlés! Mi magyarok vagyunk, a csatlakozás után is magyarok maradunk. A magyar nemzet jóval az EU megszületése előtt már létezett, és az EU alighanem már nem lesz sehol, de magyarok akkor is lesznek, zászlójuk pedig a piros-fehér-zöld lesz. Az EU-tól sok jót várunk, ezért döntöttünk a belépés mellett. Azonban látnunk kell, ez a főként gazdasági érdekeket kifejező nemzetközi szervezet nem új hazát, hanem kemény versenyt, lehetőségeket és kihívásokat jelent az egész magyar nemzetnek. Hamarosan meglátjuk, melyikből mennyi jut majd nekünk. Például a magyar gazdák sokat tudnának mesélni a kihívás és az esély arányairól az uniós csatlakozás tükrében.

Nem az Európai Unióval, még kevésbé tiszteletre méltó zászlajával van bajom (Az elnök jelzi az idő leteltét.), ám tűzze ki, aki akarja, az EU zászlaját, de ne tegyék kötelezővé. Ilyen körülmények között nem tudom támogatni a törvényjavaslatot.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)




Felszólalások:  Előző  229  Következő    Ülésnap adatai