Bizottsági arcképcsarnok

Készült: 2024.04.20.06:50:48 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

93. ülésnap (2019.11.18.), 127. felszólalás
Felszólaló Dr. Gyüre Csaba (Jobbik)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka képviselő elutasította a választ
Videó/Felszólalás ideje 1:06


Felszólalások:  Előző  127  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen államtitkár úrnak a válaszát, de azt nem tudom elfogadni. Majd akkor fogom elfogadni, amennyiben tényleg meg is valósulnak azok az ígéretek, amelyek itt már minden évben elhangzottak folyamatosan. Annak örülök, hogy államtitkár úr elmondta, hogy egységesen kell kezelni a bíróságot és az ügyészséget, és nem szabad különbséget tenni, mi is ezt mondjuk, lám, mégsem ez történik.

Az OBH javaslatait említette, hogy kiemelten kezelte. Handó Tünde már bérkalkulátort is tett fel az OBH honlapjára, mégsem valósult meg ebből semmi, mert sajnos az Igazságügyi Minisztérium vagy a kormány mindezt nem támogatta.

Azt sem tudjuk elfogadni, hogy a magyar bírák az utolsó helyen legyenek az Európai Unióban a bérek tekintetében, mindaddig, amíg minden szakmai vezető azt hangoztatja, hogy kiemelkedő a magyar bíróságok szakmai felkészültsége, munkájuk gyorsasága és a döntések megalapozottsága.

Nincs olyan jogállam Európában, az Európai Unióban, ahol az ügyészek bére meghaladná a szakmai csúcsot jelentő bírákét. Szerintem nincsen. Nem tudom elfogadni a választ. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)




Felszólalások:  Előző  127  Következő    Ülésnap adatai