Bizottsági arcképcsarnok

Készült: 2020.09.29.18:23:16 Dinamikus lap

Képviselő által benyújtott indítványok 2018-

Paraméterek:
Képviselő: Dr. Varga László (MSZP)

Önálló indítványok
Iromány Cím Benyújtók Benyújtva
H/13097 Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2019/1158 irányelvében megfogalmazott négy hetes apasági szabadság magyar jogrendbe történő átültetésének érdekében tett intézkedések végrehajtásáról Dr. Gurmai Zita (MSZP), Bősz Anett (DK), Csárdi Antal (LMP), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Vadai Ágnes (DK), Hohn Krisztina (LMP), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Varga Zoltán (DK)
2020.09.29.: Dr. Varga László (MSZP)
2020.09.28
H/11290 A szociális dolgozók egyszeri rendkívüli juttatásáról és bérfejlesztéséről Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP)
2020.07.13.: Dr. Gurmai Zita (MSZP)
2020.07.13.: Szabó Sándor (MSZP)
2020.07.13.: Tóth Csaba (MSZP), Molnár Gyula (MSZP)
2020.07.10
K/11185 Mikor ültetik át a magyar jogrendbe a tíznapos apai pótszabadságot? Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Varga László (MSZP) 2020.06.29
H/11182 A koronavírus-járvány kezelésével kapcsolatos kormányzati döntések helyénvalóságát vizsgáló bizottság létrehozásáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Ander Balázs (Jobbik), Arató Gergely (DK), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Bősz Anett (DK), Csárdi Antal (LMP), Demeter Márta (LMP), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Varga László (MSZP), Gyurcsány Ferenc (DK), Hajdu László (DK), Hiszékeny Dezső (MSZP), Hohn Krisztina (LMP), Jakab Péter (Jobbik), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Kálló Gergely (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Nunkovics Tibor (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Sebián-Petrovszki László (DK) és 7 képviselő társa. 2020.06.29
K/11179 Mikor ültetik át a magyar jogrendbe a tíznapos apai pótszabadságot? Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Varga László (MSZP) 2020.06.29
K/11134 A kormányzat miként kívánja meggátolni, hogy a győri Audi-gyár vezetése alkalmazza a munkavállalókkal szemben a termelésingadozások miatt felhalmozódó mínusz munkaórákra eső bérek visszakövetelésének gyakorlatát? Dr. Varga László (MSZP) 2020.06.25
K/11133 A győri Audi-gyár 2011. és 2020. évek között milyen típusú és mekkora összegű adó és egyéb járulékkedvezményben részesült? Dr. Varga László (MSZP) 2020.06.25
K/11132 Mi a valódi helyzet a győri Audi-gyárban a munkahelyek kapcsán? Dr. Varga László (MSZP) 2020.06.25
K/11131 Az elmúlt tíz évben a győri Audi-gyár csaknem 2 000 milliárd forintnyi adózott profitot termelt idehaza az anyavállalatnak, mégis további állami támogatásra szorul? Dr. Varga László (MSZP) 2020.06.25
K/11130 2011-től 2020. júniusáig munkahelymegtartásra, munkahelylétesítésre, képzési támogatásokra, technológiai fejlesztésekre, kutató-fejlesztői munkahelyek létesítésére és fenntartására mekkora összegű állami támogatásban részesült a győri Audi-gyár? Dr. Varga László (MSZP) 2020.06.25
K/11129 Lehetséges, hogy a magyar munkahelyek kerültek veszélybe a győri Audi-gyárban? Dr. Varga László (MSZP) 2020.06.25
K/11128 A miniszterelnöki bejelentés kapcsán mekkora összegű állami támogatást kívánnak nyújtani a győri Audi gyárnak? Dr. Varga László (MSZP) 2020.06.25
A/10821 Hogyan tovább? Dr. Varga László (MSZP) 2020.06.02
A/10695 Hogyan tovább? Dr. Varga László (MSZP) 2020.05.25
T/10606 A rendeleti kormányzás megszüntetése érdekében szükséges intézkedésekről Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2020.05.18
H/10304 Az otthoni ápolást végző személyek és a betegek fokozott támogatása érdekében szükséges intézkedésekről Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2020.04.28
A/10068 Miért vesznek el forrásokat az önkormányzatoktól? Dr. Varga László (MSZP) 2020.04.14
H/10026 A társasági adónak - a koronavírus (COVID-19) okozta humánjárvány miatt az egészségügyi ellátórendszer megerősítése céljából - az állami fenntartású egészségügyi intézmények számára történő felajánlás lehetőségének megteremtéséről Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Varga László (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) 2020.04.07
T/9838 A koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklése, a magyar családok, vállalkozások és munkavállalók megsegítése érdekében egyes törvények módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2020.03.25
T/9822 A koronavírus elleni védekezés érdekében a veszélyhelyzetben bevezetett rendkívüli intézkedések megerősítéséről és hatályának meghosszabbításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2020.03.23
H/9656 A koronavírus magyarországi terjedésének megelőzése, a koronavírus-járvány társadalmi és gazdasági hatásainak mérséklése érdekében a magyar embereket védő intézkedések végrehajtásáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2020.03.16
T/9600 A kormányzat által indokolatlanul magasan tartott energiaárak igazságos csökkentése érdekében a rezsicsökkentések végrehajtásáról szóló 2013. évi LIV. törvény módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2020.03.12
I/9484 Új utakon! Szabó Sándor (MSZP), Dr. Varga László (MSZP) 2020.03.04
H/9464 A munkavállalói jogok kötelező oktatásával összefüggő intézkedésekről Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2020.03.03
T/9450 Az üzemanyagok után fizetett jövedéki adó útfenntartási célú felhasználása érdekében a jövedéki adóról szóló 2016. évi CLXVIII. törvény módosításáról Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2020.03.02
H/9354 A nők és férfiak közötti bérszakadék mérsékléséről Dr. Gurmai Zita (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP)
2020.02.25.: Kunhalmi Ágnes (MSZP)
2020.02.27.: Szabó Timea (Párbeszéd)
2020.03.05.: Tordai Bence (Párbeszéd)
2020.09.21.: Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd)
2020.09.25.: Burány Sándor (Párbeszéd)
2020.09.25.: Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd)
2020.02.24
A/9339 Ugye nem akar tovább rontani az emberek életminőségén az önkormányzati források csökkentésével? Dr. Varga László (MSZP), Szabó Sándor (MSZP) 2020.02.24
A/9238 Már megint az önkormányzatoktól akarnak elvenni? Dr. Varga László (MSZP) 2020.02.17
T/9218 Az Alkotmánybíróság 27/2019. (X.22.) AB határozatában és 30/2019. (XI. 4.) AB határozatában foglaltak végrehajtása érdekében a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2020.02.14
H/9216 A rokkantsági nyugdíjak rendezéséről Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2020.02.14
A/8340 Hogyan kívánják támogatni a helyi közösségi közlekedést? Dr. Varga László (MSZP) 2019.12.02
A/8241 Hogyan kívánják támogatni a helyi közösségi közlekedést? Dr. Varga László (MSZP) 2019.11.25
H/8191 A munkavállalók szociális biztonságának megerősítéséről és a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek érvényre juttatásáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Arató Gergely (DK), Balczó Zoltán (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Bencsik János (Jobbik), Bősz Anett (független), Csányi Tamás (Jobbik), Csárdi Antal (LMP), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Gréczy Zsolt (DK), Gyurcsány Ferenc (DK), Hajdu László (DK), Hiszékeny Dezső (MSZP), Jakab Péter (Jobbik), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Nunkovics Tibor (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Schmuck Erzsébet (LMP), Sneider Tamás (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Szabó Szabolcs (független), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Szilágyi György (Jobbik) és 2 képviselő társa. 2019.11.20
T/8190 A rabszolgatörvény hatályon kívül helyezése Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Arató Gergely (DK), Balczó Zoltán (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Bencsik János (Jobbik), Bősz Anett (független), Csányi Tamás (Jobbik), Csárdi Antal (LMP), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Gréczy Zsolt (DK), Gyurcsány Ferenc (DK), Hajdu László (DK), Hiszékeny Dezső (MSZP), Jakab Péter (Jobbik), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Nunkovics Tibor (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Schmuck Erzsébet (LMP), Sneider Tamás (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Szabó Szabolcs (független), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd) és 3 képviselő társa. 2019.11.20
H/7582 A nyugdíjasok megbecsülésének és az idősek szociális biztonságának megteremtése érdekében szükséges intézkedésekről Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2019.10.01
T/7575 A helyi önkormányzatok pénzügyi függetlenségének helyreállítása érdekében egyes központi költségvetésről szóló törvények módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2019.09.30
H/7296 A külföldről érkező szennyvíziszap hazánkban történő lerakásának körülményeit feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról Nunkovics Tibor (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Balczó Zoltán (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Bencsik János (Jobbik), Burány Sándor (Párbeszéd), Csányi Tamás (Jobbik), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Hiszékeny Dezső (MSZP), Jakab Péter (Jobbik), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Magyar Zoltán (Jobbik), Mesterházy Attila (MSZP), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Molnár Gyula (MSZP), Pintér Tamás (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Szilágyi György (Jobbik) és 1 képviselő társa. 2019.09.04
H/7269 Az egyes kormányzati szoftverlicensz beszerzések körülményeinek tisztázására, valamint az ezekkel kapcsolatos korrupció feltárását szolgáló vizsgálóbizottság létrehozásáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Arató Gergely (DK), Balczó Zoltán (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Bencsik János (Jobbik), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. László Imre (DK), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Gréczy Zsolt (DK), Gyurcsány Ferenc (DK), Hajdu László (DK), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Molnár Gyula (MSZP), Nunkovics Tibor (Jobbik), Pintér Tamás (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd) és 2 képviselő társa. 2019.09.02
K/6466 Betartja-e a Magyar Suzuki Zrt. a rendezett munkaügyi kapcsolatokra vonatkozó előírásokat? Dr. Varga László (MSZP) 2019.06.12
A/6152 Mit kívánnak tenni Észak-Magyarország fejlesztéséért? Dr. Varga László (MSZP) 2019.05.16
K/6022 Mikor újítják fel az Avasi Gimnázium tornatermének tetőszerkezetét? Dr. Varga László (MSZP) 2019.05.06
H/5551 A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól szóló szabályozás felülvizsgálatához szükséges intézkedésekről Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóbiás József (MSZP)
2019.04.01.: Tóth Csaba (MSZP)
2019.03.29
A/5464 Tiszta levegőt! Dr. Varga László (MSZP) 2019.03.25
K/5426 Hogyan hat a beruházások drágulása az önkormányzatok pénzügyi helyzetére?" Dr. Varga László (MSZP) 2019.03.21
K/5380 Mennyi pénzébe került eddig a magyar adófizetőknek a MOL Petrolkémia Zrt. területén vegyesvállalati formában létesülő műgumi üzem üzembe helyezésének késése? Dr. Varga László (MSZP) 2019.03.19
H/5359 "Gyerek, család, lakhatás" programról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Varga László (MSZP) 2019.03.18
K/4572 Melyik évben fog végre elkezdődni a 26-os főút elkerülő szakaszának építése, és mikorra várható annak átadása? Jakab Péter (Jobbik)
2019.02.26.: Dr. Varga László (MSZP)
2019.02.15
I/4520 Növekszik a sztrájkhangulat az országban! Dr. Varga László (MSZP) 2019.02.13
K/4126 Mikor és hogyan tud segíteni a kormány a kárt szenvedett dél-borsodi lakosoknak? Dr. Varga László (MSZP) 2019.01.08
H/3731 A magyar állami szerveknek a volt macedón miniszterelnök jogerős bírósági ítélet előli Magyarországra szökésében történő közreműködését és érintettségét feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról Szabó Timea (Párbeszéd), Demeter Márta (LMP), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Jakab Péter (Jobbik), Stummer János (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Dr. Brenner Koloman (Jobbik), Dr. Kepli Lajos (Jobbik), Dr. Steinmetz Ádám (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Pintér Tamás (Jobbik), Dr. Varga-Damm Andrea (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Csárdi Antal (LMP), Ungár Péter (LMP), Hohn Krisztina (LMP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP) és 11 képviselő társa. 2018.11.26
T/3667 A hitelkárosultak igényérvényesítésének támogatása érdekében a költségmentesség és a költségfeljegyzési jog polgári és közigazgatási bírósági eljárásban történő alkalmazásáról szóló 2017. évi CXXVIII. törvény módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP)
2018.11.28.: Mesterházy Attila (MSZP)
2018.12.04.: Dr. Varga László (MSZP)
2018.11.22
A/3569 Tiszta levegőt! Dr. Varga László (MSZP) 2018.11.19
K/3565 Mikorra biztosítanak végre megfelelő minőségű ivóvizet Tiszagyendán? Dr. Varga László (MSZP) 2018.11.16
H/3464 A rokkantsági nyugdíjasok azonnali kártérítéséről Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2018.11.13
T/3463 A nyugdíjprémium igazságossá tétele érdekében a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2018.11.13
H/3462 Az ivóvízhez való hozzáférés biztosítása, az öntözés elősegítése és a vízkészlet védelme érdekében teendő összehangolt intézkedésekről Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2018.11.13
A/3108 Miért nem azt a térséget segítik, amelynek igazán fontos lenne? Dr. Varga László (MSZP) 2018.10.29
H/2959 Az Oktatási Minimum Programról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Arató Gergely (DK), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Bősz Anett (független), Csárdi Antal (LMP), Demeter Márta (LMP), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Keresztes László Lóránt (LMP), Dr. László Imre (DK), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Oláh Lajos (DK), Dr. Szél Bernadett (független), Dr. Vadai Ágnes (DK), Dr. Varga László (MSZP), Gréczy Zsolt (DK), Gyurcsány Ferenc (DK), Hajdu László (DK), Hiszékeny Dezső (MSZP), Hohn Krisztina (LMP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Schmuck Erzsébet (LMP), Szabó Szabolcs (független), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Székely Sándor (DK), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Ungár Péter (LMP), Varju László (DK) 2018.10.24
I/1670 Hiányzik az orvos, hiányzik a nővér, a Kormány mégis hallgat. Miért? Dr. Varga László (MSZP) 2018.09.26
T/1513 A demokrácia helyreállítása érdekében a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény módosításáról Szabó Timea (Párbeszéd), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2018.09.18
T/1512 A demokrácia helyreállítása, a tiszta politikai közélet megteremtése és a bírói önigazgatás erősítése érdekében a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2018.09.18
T/1511 A demokrácia helyreállítása érdekében az országgyűlési képviselők jogállami követelményeknek eleget tevő választásáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2018.09.18
T/1510 A demokrácia helyreállítása érdekében az Összefogás a Fűtött Otthonokért Alap létrehozásáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2018.09.18
H/1509 A demokrácia helyreállítása érdekében Magyarországnak az Európai Ügyészség létrehozásában való részvételéről Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2018.09.18
H/1508 A demokrácia helyreállítása és a menekültválság kezelése érdekében szükséges intézkedésekről Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2018.09.18
H/1507 A demokrácia helyreállítása érdekében az igazságos és méltányos nyugdíjrendszer megteremtéséhez szükséges intézkedésekről Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2018.09.18
H/1506 A demokrácia helyreállítása és a munkavállalói jogok érvényesülésének biztosításához szükséges intézkedésekről Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2018.09.18
H/1505 A demokrácia helyreállítása, a társadalmi esélyegyenlőség előmozdításáért és a munkanélküliség csökkentéséért Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2018.09.18
T/1504 A demokrácia helyreállítása érdekében a családi pótlék emeléséről valamint az iskolakezdéshez nyújtott egy havi külön juttatás bevezetéséről Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2018.09.18
H/1503 A demokrácia helyreállítása érdekében az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2018.09.18
T/1502 A demokrácia helyreállítása és a tiszta politikai közélet megteremtése érdekében az ügyészségről szóló 2011. évi CLXIII. törvény és a legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról szóló 2011. évi CLXIV. törvény módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2018.09.18
T/1501 A demokrácia helyreállítása, a tiszta politikai közélet megteremtése és a bírói önigazgatás erősítése érdekében a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2018.09.18
H/1500 A demokrácia helyreállítása érdekében a civil szervezetek önkényes, hátrányos vagy ésszerűtlen megkülönböztetésének megszüntetéséről Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2018.09.18
T/1499 A demokrácia helyreállítása és a véleménynyilvánítás szabadságának érvényesülése érdekében szükséges törvények módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2018.09.18
H/1498 A demokrácia helyreállítása és a tiszta politikai közélet megteremtése érdekében a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség újraszabályozásának koncepciójáról. Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2018.09.18
T/1497 A demokrácia helyreállítása és a fideszes oligarchák közpénzből való gazdagodásának felszámolása érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2018.09.18
T/1496 A demokrácia helyreállítása érdekében a Lex CEU eltörléséről Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2018.09.18
T/1495 A demokrácia helyreállítása érdekében az európai uniós csatlakozással összefüggő egyes törvénymódosításokról, törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról szóló 2004. évi XXIX. törvény módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (Párbeszéd), Dr. Gurmai Zita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Mellár Tamás (Párbeszéd), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Timea (Párbeszéd), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP) 2018.09.18
K/986 Hány földműves van ma Magyarországon? Dr. Varga László (MSZP) 2018.08.01
T/961 A pénzügyi intézmények deviza alapú és forint fogyasztói kölcsönszerződésein alapuló végrehajtási eljárásokról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Tóth Csaba (MSZP)
2018.10.08.: Dr. Varga László (MSZP)
2018.07.31
K/370 Milyen lépéseket terveznek a légszennyezés csökkentése érdekében? Dr. Varga László (MSZP) 2018.06.01
K/177 Egyetért-e azzal, hogy az európai uniós támogatások, valamint a nemzeti vagyon hasznosítására vonatkozó szerződések megkötésére vonatkozó eljárások, valamint a megkötött szerződés teljes egészében nyilvános legyen? Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Varga László (MSZP) 2018.05.18
K/176 Csökkenő uniós források? Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Varga László (MSZP) 2018.05.18
K/175 Átalakítják a budapesti önkormányzati rendszert még a választások előtt? Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Varga László (MSZP) 2018.05.18
K/174 Milyen feladatokat lát el az új államtitkárság? Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Varga László (MSZP) 2018.05.18
K/173 Támogatja-e az igazságügyi rendszer átalakítását? Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Varga László (MSZP) 2018.05.18
K/172 Megszüntetik-e a választási rendszer anomáliáit? Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Varga László (MSZP) 2018.05.18
K/171 Mit kíván tenni az OLAF-fal történő hatékonyabb együttműködés érdekében? Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Varga László (MSZP) 2018.05.18
K/169 Várhatók-e további korlátozások a közérdekű adatok megismerésével kapcsolatban? Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Varga László (MSZP) 2018.05.18
K/166 Mikor fogja ratifikálni a Kormány az Isztambuli Egyezményt? Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Varga László (MSZP) 2018.05.18
K/163 Mikor kívánja nyilvánosságra hozni a legfrissebb GRECO-jelentést? Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Varga László (MSZP) 2018.05.18
K/157 Egyetért-e azzal, hogy Magyarország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez? Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Varga László (MSZP) 2018.05.18
K/154 Hogyan alakítják át az igazságügyi rendszert? Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Varga László (MSZP) 2018.05.18
T/13 A pénzügyi intézmények deviza alapú és forint fogyasztói kölcsönszerződésein alapuló végrehajtási eljárásokról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Tóth Csaba (MSZP)
2018.06.11.: Dr. Varga László (MSZP)
2018.05.09