Bizottsági arcképcsarnok

Készült: 2021.05.19.02:09:21 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

225. ülésnap (2017.05.18.), 142. felszólalás
Felszólaló Mesterházy Attila (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 29:00


Felszólalások:  Előző  142  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselő asszony néhány első mondatával nem vitatkoznék. Nem hallotta, hogy Molnár Ágnes képviselő asszony miről beszélt, ezért a vita egyenlőtlen volna, hiszen ön nem volt itt, én pedig igen. Ezen túl is lépnék.

Egy-két olyan pontot megismételnék azért, mert a vita elején ugyan sokszor elhangzottak ezek kritikaként, de úgy látom, hogy nem termékeny talajra hullottak. Hiszen több olyan fideszes hozzászólás is volt a mai napon, egy ilyen termelési értekezlet keretében, amik pont ellentétesek voltak a tényekkel és azokkal a problémákkal, amit ez a mostani költségvetés sem fog megoldani, miközben ezekre a kérdésekre azért sokkal nagyobb figyelmet kellene szánni. És talán ezek azok a kérdések, amelyekben egy nemzeti konszenzusnak is lenne helye, hiszen a költségvetés az egyik legfontosabb olyan törvény, amelynek segítségével bizonyos társadalmi, gazdasági és egyéb más problémákat a leghatékonyabban lehetne orvosolni; még akkor is, ha tudjuk, hogy nem volt még olyan költségvetése az országnak, amit az ellenzék elfogadott volna. De ezen a politikai kritikán és vitán túl is talán van értelme meghallgatni egymás véleményét.

Azért engedje meg, államtitkár úr, tudom, hogy ön is sokat kritizálta az általam elmondottakat, de mégis csak megismételném őket, hátha jobban megértjük egymást. Korábban egy fideszes képviselőtársam arról beszélt, hogy Magyarország versenyképessége jelentősen javult az elmúlt évben. Hát, a Világgazdasági Fórum legutóbbi jelentése alapján hat helyet rontott Magyarország, és a 69. helyen áll. Megítélésünk szerint Magyarország versenyképessége nem javult, hanem romlott az elmúlt években.

Azért is merem ezt ilyen határozottan kijelenteni, mert a minisztériumot vezető miniszter, Varga Mihály az éves meghallgatásán egyébként számos önkritikai gondolatot fogalmazott meg, hogy min kell még javítani, mit kell még tenni a sok fantasztikus sikeren túl, amit elért a kormányzat. Na de az egyik ilyen terület, amit ő kritikaként fogalmazott meg, a versenyképesség területe volt, hogy bizony itt Magyarország nem jól teljesít, hogy a fideszes szlogent idézzem, és hogy van még mit tenni ezen a területen. Arról is beszélt akkor miniszter úr, hogy mindenféle, nem tudom, tán fehér könyvet vagy valamilyen intézkedési sort fognak készíteni a Versenyképességi Tanáccsal.

Ha jól értettem a mai sajtóhíreket, miniszter úr arról beszélt ennek a tanácskozásnak a végén, hogy sikerült is valamilyen intézkedési tervet elkészíteni. Én csak a sajtóban tudtam utánanézni egyelőre, hogy milyen intézkedéseket javasol a tanács és a minisztérium. Úgy gondolom, van még ott mit tenni, még akkor is, ha sok minden egészen biztosan szolgálja a magyar versenyképesség fejlesztését. Hiszen alapvetően három olyan nagy pontot hadd emeljek ki, ami a magyar versenyképességet jelentősen befolyásolja egészen biztosan.

Ez a jogbiztonság hiánya, tehát Magyarországon a külföldi vagy éppen hazai vállalkozói szektor megítélése alapján nincs jelentős vagy szilárd jogbiztonság. Hiszen számos esetben azzal szembesülnek gazdasági szereplők, akár egy-egy szektor, hogy ha megtetszik egy fideszes oligarchának egy adott szektor vagy egy adott üzleti lehetőség, akkor képes a fideszes többség akár törvényt is módosítani, hogy ezt a szektort adott esetben be tudják kebelezni. Tehát magyarul, nemhogy jogbiztonság lenne, hanem joggal való visszaélés van. Egyszerűen fegyverként használják a parlamenti többségüket bizonyos gazdasági szereplők megerősítése érdekében, hogy minél nagyobb profitra tehessenek szert azok a fideszes háttéremberek, akik Orbán Viktor és a kormány hatalmát próbálják ezáltal megszilárdítani vagy erősíteni.

A másik, hogy magas a korrupció hányada. Ebben is Magyarország évről évre ront a különböző listákon. Nem kell ehhez azért nemzetközi listákat nézni, elég, ha az ember olvassa a híreket, vagy éppen nézi, hogy mi történik az országban. Az látható, hogy számos esetben közbeszerzéseket kikerülnek, világosan előre meg lehet mondani, hogy egy-egy közbeszerzésen ki indul el, és akkor ki fog ott nyerni. Értem, hogy mindig mindenki azt mondja, hogy persze, tegyünk feljelentést, meg nem panaszolta be senki sem a Közbeszerzési Döntőbizottságon ezt, azt vagy amazt a pályázatot. Ez is annak a politikának tulajdonítható, amit önök folytatnak, ami a megfélemlítés politikája. Ez arról szól, hogy effektíve nem mernek a gazdaság szereplői szembemenni a fideszes többséggel, mert úgy gondolják, hogy ők maguk fognak ráfaragni.

Magyarul, a jogbiztonság hiánya, a magas korrupciós ráta egészen biztosan rontja Magyarország versenyképességét, és jelentős a politikai kockázat pont ezekből kifolyólag. Tehát nem egy európai állam szintjén van a magyarországi politikai kockázat, hiszen ezeket a kiszámíthatatlan politikai döntéseket nagyon nehéz közép- vagy hosszú távú gazdasági tervezéssel lekövetni.

(19.10)

És itt nemcsak az adótörvényekre gondolok, hanem sok minden más olyan jogszabályra, amelyet képes a kormány egyik pillanatról a másikra megváltoztatni, és ezáltal akár szektorok vagy bizonyos cégek profitabilitását vagy egyáltalán működőképességét is veszélyeztetni tudják. Tehát ezért én azt mondom, hogy a versenyképességről érdemes lenne józan szakmai vitát folytatni, amiben egészen biztosan volna értelme egyfajta nemzeti minimumot vagy valamilyenfajta konszenzust keresni, és esetleg minimum kompromisszumot találni.

A másik az, hogy itt önök folyamatosan, a mai vita során más se történt, mint hogy állandóan a 2006 és 2010 közötti időszakkal hasonlítgatják össze a mostani, a 2014 utáni időszakot. Csak azért csodálkozom ezen, mert az egyik oldalról azt halljuk az összes fideszes politikustól, hogy micsoda nagy bajban volt az ország 2010 előtt, milyen rossz volt a költségvetés helyzete, mennyi probléma volt, s a többi, s a többi ‑ akkor egy ilyen nehéz helyzetben lévő költségvetést hogyan lehet összehasonlítani egy mostani konjunktúrában, sokkal kedvezőbb nemzetközi pénzügyi feltételek mellett működő költségvetéssel?

A másik oldalról pedig, ha csak szakmailag nézem, egy gazdasági világválsággal küzdő ország költségvetését nem lehet összehasonlítani egy konjunktúrában lévő ország költségvetésével. Félreértés ne essék, nem önöket vádolom, ez nem minősítés, egyszerűen ténymegállapítás. Ha 2008-9-10-ben gazdasági válság volt Magyarországon, akkor természetesen a kormánynak más típusú intézkedéseket kellett hoznia, máshogy kellett a költségvetést összeállítania, mint adott esetben a 2018-as költségvetés esetében.

Ezzel még azt is lehet mondani, van egy csomó olyan dolog, amit adott esetben a kormány jól csinált az elmúlt időszakban, csak arra szeretnék inkább utalni, hogy az összehasonlítás alapja egyszerűen nem állja meg a helyét, hiszen teljesen más nemzetközi gazdasági körülmények között kellett a magyar gazdaságnak helytállnia vagy a válságot menedzselnie. Az államtitkár úr is azt mondta valamikor, ha jól emlékszem, az egyik válaszában, hogy Magyarország nem tudott hitelt felvenni a pénzpiacokról, és akkor próbáltam bekiabálni udvariatlanul, hogy Németország se kapott ezekben az időszakokban sok esetben, tehát nemcsak Magyarország nem kapott, volt még számos olyan ország, amelyik nem kapott hitelt. Magyarul, nem egy unikális állapotról van szó, hanem arról, hogy adott esetben egy nemzetközi gazdasági válság közepette sokkal küzdelmesebb ezeket a feladatokat megoldani.

A másik. Folyamatosan egy önálló, unikális magyar útról, magyar sikertörténetről beszélnek, ami egyedülálló az Európai Unióban. Mindig elgondolkodik az ember, hogy mitől egyedülálló. Ha egy másik összehasonlítási alapot veszünk, és egy kicsit kitekintünk itt a Parlament falai közül, akkor azt látjuk, hogy ’17-ben, ’18-ban, ha a régió többi országához hasonlítjuk a magyarországi gazdasági adatokat, akkor már talán nem ennyire fényes vagy csillogó ez a magyar siker, hiszen azt látjuk, hogy ebben az évben is, a tavalyi évben is és még a jövő évben is van számos olyan ország, amelyik jobban teljesít, mint Magyarország.

Ettől még persze örülünk annak, ha minél nagyobb a GDP-növekedés Magyarországon, csak azt állítani, hogy ez unikális, egyedülálló és tulajdonképpen a világ bennünket kell hogy másoljon és a Matolcsy-féle unortodox gazdaságpolitikát, túlzónak érzem, hiszen Magyarország GDP-je lassabban növekedett az elmúlt időszakban, mint a környező országok GDP-je, így Magyarország azért folyamatosan lemarad a régiós országokhoz képest. 2015-16-ban Bulgária, Csehország, Lengyelország, Románia és Szlovákia gazdasága is gyorsabb ütemben fejlődött, mint a magyar gazdaság.

A harmadik. Az államadósság százalékos üteme egyre lassabban csökken, és ezért mondjuk, hogy azért a jövő évi költségvetés mégiscsak egy választási költségvetés, hiszen nem láttuk azt, hogy a ’17-es költségvetés például ilyen módon készült volna, nem láttuk azt, hogy a kormány eddig a deficitcélt is, az államadósságcélt is ennyire másképpen fogalmazza meg érdekes módon a választás évében, egy kicsit lazábban tervez, még akkor is, ha azt el kell ismerni, hogy ezek a tendenciák nem fogják kiütni a biztosítékot sehol sem, hiszen max nem felel meg néhány magyarországi jogszabálynak, vagy éppen az Alaptörvénynek vagy a stabilitási törvénynek, de tény és való, hogy valamilyen szempontból még mindig azokon a paramétereken belül van, mint amit az Európai Unió is éppen kívánatosnak tart. De ettől függetlenül ez még egy választási költségvetés lesz, hiszen, ahogy az imént is mondtam, az államadósság százalékos üteme egyre lassabban csökken, miközben annak az összege a 2010-es 20 ezer milliárd forintról 2018-ra majdnem 50 százalékkal növekedett, és a korábbi hiányt is csak a magánnyugdíjpénztári vagyon egyszeri nagy elvételével tudták 3 százalék alá vinni.

Aztán a negyedik ilyen fontos pont, hogy a szegénység Magyarországon nőtt. Értem meg hallom, hogy itt minden költségvetési sorban azt mondják, hogy több pénz van, több pénz van, de ha megnézzük a jóléti kiadásokat, akkor a jóléti kiadások összességében csökkennek a GDP-hez mérten, tehát magyarul ‑ és ezt nem mi állítjuk, minden egyes hírben megjelent ez a tényadat ‑ ez azt jelenti, hogy nemhogy nőnének a jóléti kiadások, amelyeket rendszerszemléletben a teljes magyarországi társadalomra szeretnénk és kell is értelmezni, hanem bizony csökkennek a jóléti kiadások a GDP-hez mérten a magyar költségvetésben 2018-ban. Tehát ez azt jelenti, hogy a növekedést a mi megítélésünk szerint nem megfelelően osztja szét a következő évi költségvetés.

Mi azt gondoljuk, hogy a növekedés hasznát a társadalom egészére kell értelmezni, nemcsak a kiváltságos kevesekre. Értem én, hogy önök mindig kiválasztanak egy speciális családtípust, egy speciális témakört, ahol a statisztika kiállja a próbát, és a tény igaz, de nemcsak két szülővel, két fizetéssel, két gyermekkel rendelkező családok vannak Magyarországon, hanem ennél azért színesebb Magyarországon a család fogalma. Éppen ezért azt kell mondjam, hogy más alapokon is lehet megközelíteni ezt.

Arról nem is beszélve, hogy a legszegényebb és a leggazdagabb felső és alsó tized közötti különbség ma nyolcszoros Magyarországon. Ez utoljára az én ismereteim szerint a rendszerváltás utáni egy-két évben fordult elő, és ez a romló tendencia pedig egyre gyorsabb ütemet is mutat. Tehát magyarul nem sikerül azt a társadalmi jövedelmi ollót szűkíteni, ami kívánatos lenne ahhoz, hogy Magyarországon valóban jobban élhessenek az emberek, ráadásul egy frissebb kutatás alapján pedig már a magyarok 36 százaléka él a létminimum alatt, ami szintén egy rendkívül magas szám.

Éppen ezért mondjuk mi azt, hogy az önök társadalompolitikai intézkedései sokkal inkább a kiváltságos kevesek vagy a gazdagabbak érdekeit szolgálják, ami mögött biztos van egy választási matematika és megfontolás. Önök azt gondolják, hogy ezek a társadalmi csoportok azok, amelyek mobilabbak, akik inkább adott esetben a Fidesz szavazói táborát gazdagítják, mi pedig azt mondjuk, hogy nemcsak pártpolitikai szempontok vannak egy társadalompolitikában, sőt csak nemzeti szempontok, össztársadalmi érdekek lehetnek.

Tehát ez azt jelenti, hogy igenis az egész társadalomra vonatkozóan kellene ezeket az intézkedéseket meghozni, és nem ezt a perverz társadalompolitikát folytatni, ami arról szól, hogy ha a kiváltságos kevesek vagy a jómódúak még jobb módúak lesznek, ak­kor majd ez a jólét lecsorog a társadalom egzisztenciális értelemben vett alacsonyabb rétegei irányába.

Ilyen társadalompolitika sehol nem működik a világon, ez egészen biztosan az egyenlőtlenségek növelését szolgálja, azt a célt szolgálja, hogy jobban ketté vagy akár több irányba szakadjon a magyar társadalom. Látszik, hogy nemcsak elvándorlás van Magyarországról, tehát nemcsak külföldre távozás van a jobb élet reményében, sok esetben egzisztenciális okokból, hanem látható az országon belüli migráció is, amit azt mutatja, hogy Kelet-Magyaror­szág­ról Nyugat-Magyarországra mennek az emberek, vándorolnak az emberek a jobb életlehetőség szempontjából. Azt hiszem, Sopron lakosságszáma az elmúlt években, ha jól emlékszem, 15 ezer fővel nőtt, pont azért, mert Kelet-Magyarországról mennek oda az emberek.

Magyarul a társadalmi mobilitás lehetősége korlátozott, és ez azt mutatja, hogy a társadalom mind társadalmi szempontból, mind pedig földrajzi szempontból szétszakított országot jelent, és ezeknek a különbségeknek, ezeknek az egyenlőtlenségeknek a csökkentésére ez a mostani költségvetés egészen biztosan nem ad megoldást.

A másik az, hogy ma nagyon sok szó volt a keresetekről, a fizetésekről, az átlagkeresetekről. Csak azért, hogy más mérés is legyen vagy más viszonyítási alap, mint amit önök használnak: az átlagkereseteket tekintve Magyarország a V4-országok közül az utolsó helyen áll. Azért gondoltam, hogy a V4-or­szágokhoz hasonlítjuk, hiszen a külpolitikában mást se hallok ‑ a Külügyi bizottságnak is a tagja vagyok ‑, mint hogy mi magunkat milyen módon, mennyire, hogyan hasonlítjuk és illesztjük a V4-ekhez. Gondoltam, akkor nézzük meg ezt az összehasonlítást.

(19.20)

Tehát, magyarul az átlagkeresetek tekintetében Magyarország a V4-országok közül az utolsó helyen áll. Csak kis színesként jegyzem meg, hogy a magyar diplomaták fizetése is a legalacsonyabb egyébként a V4-országok közül.

A minimálbér vásárlóereje csak tavaly érte el a 2010-es szintet. Így lehet azért azt mondani, hogy egy elvesztegetett hat évről beszélünk. És egészen vicces volt ma több felszólalásban azt hallgatni, hogy az elmúlt nyolc év, mert az elmúlt nyolc év lassan önökre igaz. Ezért minden olyan kritika, amit az ellenzék megfogalmazott, az ma már arról szól, hogy az önök elmúlt nyolc évében milyen lehetőségeket, esélyeket mulasztottak el, vagy milyen rossz kormányzati döntések születtek, aminek máig ható vagy még a jövőbe mutató negatív hatásai is lesznek Magyarországra, a magyar nemzetre nézve.

Mi folyamatosan mondtuk évek óta, hogy béremelésre van szükség. Önök folyamatosan ezt lesöpörték az asztalról. Ha jól emlékszem, három évvel ezelőtt kezdtünk egy kampányba, ami a béremelésekért kampányolt Magyarországon. Ez nem nagyon érintette meg az önök ingerküszöbét. Mint ahogy az sem, hogy most már, nem is tudom, legalább négy éve azt javasolja az MSZP a kormánynak, számos javaslatot tettünk erre a parlamentben is, hogy például az áfacsökkentés szempontjából az alapvető élelmiszerek áfáját csökkenteni kellene. Sőt, bővíteni kellene az alapvető élelmiszerek körét is, hiszen a 27 százalékos áfa az Európai Unió legmagasabb áfa­kulcsa.

Az áfát szokták a szegények adójának is hívni, tehát magyarul, egy ilyen magas áfakulcs rendkívül erősen és kellemetlenül érinti a kisebb keresetű magyar családokat. Ebből kifolyólag egészen biztosan szükség lenne ezen alapvető élelmiszerek áfájának a csökkentésére. Talán nem annyira ötletszerűen, ahogy ezt a kormány csinálja, hanem sokkal inkább a szakmai szervezetekkel közösen átgondolva, egy vi­szony­lag szélesebb körre meghatározva ezt végigcsinálni. A Jobbiknak is vannak hasonló kezde­mé­nye­zé­sei, ott inkább, ha jól értettem, a családhoz, neveléshez, gyermekneveléshez kötődő. Szerintem ez egy érdekes és jó javaslat, amit érdemes lenne szin­tén megfontolnia a kormánynak, még akkor is, ha ez rövid távon költségvetésibevétel-kieséssel jár, de közép- és hosszú távon egészen biztosan ez kom­pen­zálódik. Valószínűleg a kormány is tudja ezt, hiszen ezért kezdett ő maga is ugyanilyen lopakodó meg lépésről lépésre való áfacsökkentésbe.

A munkabérből, főleg minimálbérből, illetve garantált bérminimumból élők adóterhei sem fognak csökkenni. Tehát még továbbra is, ha az EU-s vagy pedig az OECD-térségbeli összehasonlítását nézem, akkor továbbra is a legmagasabbak közé fog tartozni. Márpedig ez hozzátartozik a magyar gazdaság ver­seny­képességéhez is.

Még egy pontot hadd mondjak: a forint 17 szá­za­lék­kal gyengébb, mint 2010-ben volt. Értem meg lát­tam, hallottam, hogy Matolcsy úr azt vizionálta, hogy egy 350 forintos euró mennyire jó euróárfolyam lenne. Lehet, hogy neki jó volna, de aztán senki másnak itt Magyarországon, aki itt él. Ráadásul talán ebben a különböző gazdasági elemzők és a gazdaság főszereplői sikert értek el, és meg tudták neki ma­gyarázni, hogy még a gazdaságnak sem lenne jó egy ennyire gyenge forintárfolyam.

A magyar gazdaságot, látjuk, az uniós források tartják alapvetően életben. Az tapasztalható, hogy uniós források nélkül szinte nem tudott volna a ma­gyar gazdaság növekedni az elmúlt években. Az is látszik, hogy az uniós forrásoknak ma már egy kiszo­rító hatása is van, hiszen a cégek nem invesztálnak, nem vesznek föl hitelt, hiszen úgy számolnak, hogy a vissza nem térítendő uniós forrássokkal oldják meg a különböző gondjaikat, már akinek erre van lehe­tő­sége a politikai kapcsolatai okán.

Ez egészen biz­to­san nem készíti föl a magyar cégeket arra a ver­seny­helyzetre, amikor az uniós források talán már nem rendelkeznek majd ekkora nagyságrenddel. 2022 után egészen biztosan át fog rendeződni ez a támo­ga­tá­si struktúra, és azzal kell számoljunk, hogy Ma­gyarország számára kevesebb gazdaságélénkítésre fordítható forrás áll majd ren­delkezésre.

Magyarul, a versenyképességhez is egy kicsit visszatérve, és az uniós források rendkívül erős túl­súlyára, azt kell mondjam, hogy a kormány nem tesz semmit annak érdekében, hogy a magyar cégeket felkészítsék az uniós források utáni időszakra is. Az mindenféleképpen egy jó hír, hogy az európai uniós források 60 százalékát szeretnék gazdaságélénkítésre vagy a gazdaságra fordítani, csak nagyon nem mindegy, hogy ezt hogyan teszik meg, és hogy a szlo­ge­neken túl mennyire tudnak majd konkrét lé­pé­seket is tenni.

Egy beruházást hadd hozzak ide, államtitkár úr, csak azért, mert ezt az elmúlt napokban olvastam, és a parlamentben is volt róla szó. Ez a Belgrád–Budapest-vasútvonal. Kínában járt a miniszterelnök úr, és elmondta, hogy ez számunkra egy nél­kü­löz­he­tet­len beruházás, illetőleg, ha jól emlékezem, talán Kósa frakcióvezető úr is arról beszélt, hogy ez egy megtérülő beruházás lesz. Rajta kívül valószínűleg senki nem mondja azt, hogy ez egy megtérülő beru­házás. Ez egy olyan beruházás, amelyik soha nem fog megtérülni.

Ráadásul csak és kizárólag kínai ér­de­ke­ket, gazdasági és politikai, stratégiai érdekeket szol­gál. Ez még nem lenne feltétlenül baj, de az már inkább, hogy a magyar adófizetőknek kell majd meg­fizetni ennek a költségét, miközben a kínai fél nem garantálja azt, hogy ez áruval lesz megtöltve. A sze­mélyforgalom szempontjából ‑ ugyan még nincs meg teljesen a nyomvonal, de láthatóan ‑ nem egy átütő személyforgalmat fog bonyolítani. Az is furcsa, és erre a minisztérium államtitkára sem tudott vála­szol­ni a vita során, hogy kik fogják építeni ezt a vasút­vonalat. Hiszen a hírekből lehet, hogy félre­érthetően, de mégiscsak arra lehet következtetni, hogy a kínai kormány pénzéből, hiteléből kínai vállalkozók fogják ezt építeni Magyarországon.

Ilyenkor gondolkodik az ember azon, hogy a nem­zeti gazdaságpolitika, amit önök ennyiszer hivatkoznak, az akkor hova tűnik, hiszen az lenne a cél, hogy a magyar kis- és középvállalkozók be tud­ja­nak kapcsolódni beszállítóként ezekbe a projektekbe, és ne úgy legyen magyar beszállító csak, mint ahogy számos, ha jól emlékszem, autóipari cégnél is van, hogy attól magyar a beszállító, hogy a kinti né­met­országi cég, aki ott beszállít, az itt is beszáll egy ma­gyar cégbe. Magyarul, inkább ez csak egy statisztikai megfelelés a különböző, nem tudom, 30 százalékos magyar beszállítói rátának, nem valós, tényleges beszállítás. Ezen is érdemes lenne egészen biztosan gondolkodni és haladni előre, hogy ezek valós, hosszú távon valóban magyar tulajdonban lévő cégek legyenek.

Magyarul, az európai uniós források egészen biztosan ma egy hatalmas lehetőséget jelentenek, de pont a kiszorító hatás miatt később komoly ver­seny­hát­rányt is okozhatnak. Amikor ezt miniszter úrtól megkérdeztem a Költségvetési bizottság ülésén, akkor azt mondta, hogy szerinte már ma a magyar cé­gek föl vannak erre készülve, és kellően ver­seny­képesek ahhoz, hogy ezt a hiátust majd kompenzálni tudják. Azt gondolom, hogy ebben miniszter úr túl optimista, hogy udvariasan fogalmazzak. Szerintem ez ma még nem igaz sajnos a magyar gazdasági szereplőkre, vagy úgy mondanám, hogy egészen biz­tosan nem mindenkire, sokkal inkább csak kevés cégre igaz ez.

Aztán amit még szeretnék a vitában exponálni, hogy a GDP arányában mért közterhek 37,5 szá­za­lék­ról 39 százalék fölé nőttek 2010 óta. Az adó­rendszer pedig a mi megítélésünk szerint a gazdagok érdekeit szem előtt tartva változott, és az egykulcsos adórendszer egészen biztosan csak a magasabb fizetésűek, az átlagfizetés feletti foglalkoztatottak számára jelent valós előrelépést. Az átlagkereset alatt foglalkoztatott embereknek, és ebből viszonylag sok van a vidék Magyarországán, bizony sokkal inkább problémákat és nehézségeket okoz. Éppen ezért mondtuk azt, hogy ezen is érdemes változtatni, és egy sokkal igazságosabb adórendszert kellene Ma­gyarországon megalkotni, mert ez szolgálná egészen biztosan a nemzeti érdeket.

Én egyelőre ennyit szerettem volna elmondani, és aztán majd biztos a részletes vita során is még sokszor lehet érveket felsorakoztatni, de összes­sé­gé­ben, ahogy a mai ellenzéki képviselői hozzászó­lá­sok­ból a frakciónkból tapasztalhatták, számos kritikai észrevételünk van. Egészen biztosan vannak olyan kritikai észrevételek, amelyek szintén bírják a vitát, de ettől függetlenül talán érdemesek a megfon­tolásra, hiszen az ellenzéki képviselők részéről, azt gondolom, hogy eléggé konstruktívan hangzottak el különböző javaslatok a mostani költségvetéshez.

(19.30)

Mi magunk is fogunk beadni költségvetési módosító javaslatokat. Három fő területre fogunk koncentrálni: az egyik a szociális terület, hiszen az elmúlt években jelentős forráskivonás történt ezen a területen. A második az oktatás, ahol szintén komoly forráshiánnyal szembesülnek az azon a területen dolgozók és ezáltal a magyar családok. A harmadik pedig az egészségügy területe, ahol ‑ hadd ismételjem azzal, amivel kezdtem ‑ nem osztjuk azt az optimizmust, amit dr. Molnár Ágnes képviselő előadott itt a parlamentben, aminek alapján már szinte Kánaán a magyar egészségügyben dolgozni, és tulajdonképpen majdnem öröm a kórházba menni, hiszen ott olyan szolgáltatás és olyan fantasztikus lehetőségek vannak a költségvetési emelések kapcsán, hogy szinte semmilyen problémával nem lehet találkozni.

Tehát magyarul: sem várólisták nincsenek tulajdonképpen, sem gyógyszert nem kell bevinni, nincs gond az étkeztetéssel, sem a vécépapírral és sok minden más eszközzel, és ha ilyen sok forrás van, akkor egészen biztosan az ott dolgozóknak, az ezekben a szektorokban dolgozóknak a túlterheltsége is csak valamilyen városi legenda lehet. És akkor innentől kezdve persze nehéz értelmezni azt, hogy miért mennek külföldre az ezekben a szektorokban dolgozók, különösen a szociális szektorból vagy éppen az egészségügyi szektorból.

Tehát magyarul: kísérletet teszünk arra, hogy ez a költségvetés egy igazságosabb költségvetés legyen, mert azt gondoljuk, hogy a növekedés hasznát igazságosan kell elosztani a magyar társadalomban, nemcsak és kizárólag pártpolitikai érdekek alapján. Éppen ezért címkéztük mi politikai szlogenként úgy ezt a költségvetést, hogy ez az igazságtalanság és a korrupció költségvetése, hiszen az látszik, hogy a magyar költségvetésnek a Mészáros Lőrincek egészen biztosan folyamatosan haszonélvezői lesznek. Valóban, lassan én is úgy gondolom, hogy azon az egyetemen, ahová államtitkár úr és én is jártam, egészen biztosan tanítania kellene Mészáros Lőrincnek, hiszen ezt a menedzsmenttudást, ezt a képességet egészen biztosan át kellene adni a jövő közgazdászainak, hiszen ha valakinek a vagyona százmilliárd forinttal tud növekedni egy puszta év alatt, és a saját bevallása szerint a polgármester úr ‑ ahogy jól láttam egy tévéinterjúban ‑ úgy fogalmazott, hogy azért jelentősebb az ő vagyonának a gyarapodása, mint Zuckerbergé, a Facebook alapítójáé, mert lehet, hogy ő okosabb nála.

Ez az érv nekem pont nem jutott volna eszembe róla, de ettől függetlenül egészen biztosan a korrupcióval is kell valamit kezdeni a következő években is.

De ezeknek a problémáknak egyébként a legegyszerűbb és legjobb megoldása az lesz, hogyha a kormányt leváltja a magyar nép 2018-ban, és éppen ezért ez a költségvetés nemcsak az igazságtalanság és nemcsak a korrupció költségvetése, hanem az utolsó költségvetés is, amit a Fidesz-kormány bead.

Köszönöm szépen, elnök úr, a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)




Felszólalások:  Előző  142  Következő    Ülésnap adatai