Bizottsági arcképcsarnok

Készült: 2024.03.28.11:59:44 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

140. ülésnap (2004.04.06.), 180. felszólalás
Felszólaló Dr. Salamon László (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 4:56


Felszólalások:  Előző  180  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A most tárgyalt vitaszakaszban szereplő módosító javaslatok részletes elemzése nem fér bele ebbe az öt percbe, ami itt most rendelkezésre áll, de talán nem is olyan probléma ez, mert részleteit illetően olyan kérdésekről van szó, amelyek igazából a bizottságok műhelyeiben alkalmasak kellő megvitatásra és kellő megtárgyalásra. Most tehát én sem fogok az itt szereplő módosító javaslatokkal külön részletesen foglalkozni.

Egy szempont miatt azonban szót kellett kérnem, és egy szempontról beszélnem kell. Tudniillik az itt szereplő módosító javaslatok közös jellemzője az, hogy bár rendkívül fontos, lényeges kérdéseket vetnek fel, olyan kérdéseket, amelyek megoldását a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség is szükségesnek tartja, ezek a javaslatok a most előttünk álló normaszöveg formájában nem kellően kidolgozottak, és nem is oldják meg azokat a problémákat, amiket meg kellene oldaniuk.

Ha ennek a törvényjavaslatnak nem lenne olyan része, amit május 1-jéig mindenképpen meg kell alkotnunk - azaz három hét múlva kihirdetett törvénnyé kellene válnia ennek a résznek -, akkor azt mondanám, hogy van idő, halasszuk el ezeknek a kérdéseknek, egyáltalán ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalását, és próbáljunk egyeztetéssel ezekben a nyitott kérdésekben megoldásra jutni. Természetesen egyébként ezt mindentől függetlenül az elkövetkezendő néhány hétben meg lehet kísérelni, és erre partnerek vagyunk. Ha és amennyiben ez nem sikerül - és ebben a pillanatban nem látunk ezekben a kérdésekben olyan megoldást, amit jónak, tökéletesnek, a célt kellően szolgálónak és a problémát megoldónak találnánk -, ha tehát nem sikerül megoldásra jutnunk, akkor nem szabad emiatt a május 1-jén feltétlenül hatályba lépendő rendelkezések törvényerőre emelkedését megakadályozni.

Annál inkább nem szabad, mert ebben a kérdésben - és itt most az 1. szakaszra utalok, amihez a korábbi vitaszakaszban az imént hozzászóltam - konszenzus jött létre az országgyűlési pártok és a kormány között. És nem szabad azért sem, mert ebben a kérdésben, ha május 1-jéig nincs törvényes szabályozás, akkor az uniós szabályokkal kerülünk ellentétbe, illetve bent marad az alkotmányban az alkotmány és a helyhatósági választási törvény között a jogi ellentmondás. Ha tehát sikerült végre és sikerült megoldani az uniós jogharmonizáció problémáját, akkor nem szabad ezt a megoldást veszni hagyni csak azért, mert ebbe a törvénybe a kormány belevitt olyan elemeket is, amelyekre nincs meg a megfelelő megoldás.

Ezért ennek a megoldása érdekében a meg nem oldott törvényi elemek elhagyására tettünk módosító javaslatot. Sajnáljuk, hogy a bizottsági tárgyalások során a kormány javaslata ezeket a módosító javaslatokat nem tartalmazta, és veszélyt látunk ebben, mert ha ezek nem kerülnek szétválasztásra - miután megfelelően ki nem dolgozott törvényi rendelkezéseket, amelyek kétharmadosak és amelyek a választás rendszerének működése szempontjából nagyon jelentősek, nem fogunk tudni elfogadni és nem fogunk tudni megszavazni -, ez azzal a veszéllyel jár, hogy az az 1. szakasz is elvész, amiben létrejött az egyetértés, és amiben nagyon fontos, hogy a törvényjavaslat, a törvényi rendelkezés május 1-jén megszülessen.

Én tehát azt kérem tisztelt képviselőtársaimtól, hogy erre tekintettel, ebből a megfontolásból, ha nem találunk a szavazásig más megoldást, jobb megoldást, a meg nem oldott részek elhagyására irányuló fideszes javaslatot szíveskedjenek támogatni.

Köszönöm.




Felszólalások:  Előző  180  Következő    Ülésnap adatai