Bizottsági arcképcsarnok

Készült: 2024.03.29.12:17:22 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

140. ülésnap (2004.04.06.), 102. felszólalás
Felszólaló Kovács Tibor (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 2:13


Felszólalások:  Előző  102  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Valóban, ezt a vitát be kellene fejezni, hogy most elégségesek-e a források, vagy nem. Nyilvánvalóan az előző években, mióta ez az állami támogatási rendszer működik, gyakorlatilag elmondhatjuk, hogy mindig sokkal jelentősebbek voltak az igények, mint amit a költségvetés vállalni tudott. Nyilván ebben az évben sincs ez alól kivétel.

Amit én szeretnék elmondani: örvendetes, hogy a hátrányos helyzetű térségekben, így Borsod megyében is jelentős beruházások valósulhatnak meg és folytatódhatnak két területen is. Az egyik a kultúra és a sport területe. Itt különösen két beruházást emelnék ki, a Miskolcon megvalósuló kulturális központ, illetve a sportcsarnok rekonstrukciója, amelyre bizony már igen ráfér egy felújítás, olyan állapotba került.

A másik terület a vízrendezés kérdésköre. Olyan nagy volumenű és nagy jelentőségű szennyvízberuházás kezdődhet el, mint Tállya és a Tállya környéki települések szennyvízberuházása, illetve két más területen, a vízrendezés kérdéskörében. Gondolom, képviselőtársaim is tisztában vannak azzal, hogy különösen a Tisza környezetében és a Tisza környékén, árvízveszélyes területeken van nagy jelentősége annak, hogy ilyen vízrendező beruházások megvalósulhatnak. Így különösen örülök annak, hogy Tiszakesziben elindulhat egy belterületi vízrendezési projekt, amelyet a település már évek óta kezdeményez, és a tervek gyakorlatilag elkészültek. Ez azt jelenti, hogy a településen rendezett felszíni vízelvezető rendszer épülhet ki. Ezzel gyakorlatilag a település teljes infrastrukturális ellátottsága megvalósul. Természetesen más területeken, így Cigánd környékén is elindulhat egy olyan beruházás, aminek a helyiek örülnek. Köszönöm szépen.




Felszólalások:  Előző  102  Következő    Ülésnap adatai