Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

ANDER BALÁZS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha már elhangzott itt igényként, hogy a drogellenes küzdelemben tisztázzuk az alapállást, hiszen ez valóban egy harc, akkor ezt meg fogom tenni most azonnal a Jobbik frakciójának részéről. Mi igenis hiszünk a zéró tolerancia hatékonyságában. Ez nem jelenti egyébként azt, hogy ne tartanánk fontosnak a prevenciós lépéseket. Magam is éltem egyébként javaslattal évről évre mind a büntetőjogi szigorítás, mind pedig a prevenciós intézkedések terén, csak hogy kerek legyen a kép. Igen, hiszek egyébként a törvényes megtorlásnak a visszatartó erejében is.

Ha kell hozzá egy kis történet, akár nemzetközi példa is: hol volt, hol nem volt, volt egyszer, illetve van egy kicsiny ország, úgy hívják, hogy Salvador. Annak elnöke, Bukele megelégelte azt a bűnözési hullámot, ami elöntötte azt az alig 6 milliós országot, ahol egyébként 100 ezer főre vetítve éves viszonylatban több mint 100 gyilkosság történt ‑ betudhatóan leginkább a drogbandáknak, az ottani kartelleknek ‑, és igen kemény fellépéssel rendet rakott néhány év alatt. Ezt a 100 gyilkosság/100 ezer főre vetített értéket az ötvenedére csökkentette, ami már majdnem közelíti egyébként a magyarországi szintet. Igen, 80 ezer embert, 80 ezer mocskos bűnözőt csukott börtönbe. Ha az kell, hogy a társadalom békében éljen, és a törvénytisztelő, békés állampolgároknak a mindennapi nyugalma meglegyen, és a jövő biztosított legyen, akkor, ha kell, akkor ilyen drasztikus eszközökhöz kell folyamodni. Ez történt ott. Nem fértek be a börtönökbe? Hát, egy terrorellenes börtönközpontot hozott létre, 40 ezer ilyen semmirekellő drogos banditát zártak oda be.

Tisztelt Kormánypárti Képviselők! Én már nem tudom, hogy hányszor elmondtam ‑ egyszer talán majd lesz kedvem, előkeresem a jegyzőkönyvekből ‑, én magam kifejtettem azt, hogy nem fogok, nem fogunk a Jobbik frakciójának részéről liberális jogvédőkhöz futni, ha ezeket a dílereket, ezeket a mocskos gazembereket beletapossák a rendőrök, a speciális kábítószer-ellenes rendőrségi alakulatok a betonba. Semmi gond nem lesz ezzel. Tegyék meg! Viszont igenis hadd hangsúlyozzam még egyszer azt a jogot, hogy azért a kritikákat, amit előterjesztői részről úgy éreztem itt az expozéban, hogy némileg zokon vesznek, újfent és most is hangsúlyozzam, mert kritikák bizony vannak, elsősorban azzal kapcsolatban, hogy miért csak most.

Igen, fölvetette képviselőtársam itt kérdésként, hogy majd az ellenzék részéről ez lesz itt az egyik fő fegyver gyakorlatilag ezzel az egész törvényjavaslattal kapcsolatosan, hogy miért csak most. Gyorsan kikerestem, pontosan hat évvel ezelőtt volt az egyik olyan felszólalásom, amelyben zombiapokalipszisről beszéltem. És nem azért, mert én olyan okos vagyok, meg vidékről jöttem, és egyébként nap mint nap én is szembesülök ezzel az iszonyatos drogpandémiával, és nemcsak azért, mert korábban, mondjuk, pontosan egy olyan vidéki szakképző iskolában tanítottam, ahol bizony előfordultak olyan fiatalok, olyan gyerekek, akik ezeknek a pancsolt, kotyvasztott mérgeknek az áldozatává váltak, hanem azért, mert hallgattam azokra, akikre adott esetben a kormánypárti padsorokban nem annyira.

’19 elején volt egy dizájnerdrog-ellenes, gettódrogellenes konferencia a Jezsuita Roma Szakkollégium, a Református Cigány Szakkollégium vezetésével, Székely János szombathelyi megyés püspök fővédnökségével, ahol elmondták, világosan kifejtették, hogy a 24. órában vagyunk, és a második Trianon fenyegeti Magyarországot, és ezt a Trianont most nem a szomszédos államok fogják elhozni, hanem a nemtörődöm hozzáállás, az, hogy árad a bűn, árad a gettódrog vidéken. Ha lemondanak járásnyi nagyságú területekről, lemondanak a perifériákról, akkor ott a roncstársadalmi összeomlás a mélybe fogja rántani azokat a halmozottan hátrányos helyzetűvé nyomorodott térségeket. Erről beszéltem. Megvolt rá nyilván a cinikus válasz: mindent megteszünk, minden nagyon szép, minden nagyon jó, mit beszél az ellenzék. Azóta is jó néhányszor elmondtam a magamét, akkor meg ön, ugye, válaszként: merthogy Márki-Zay Péter, az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje mit mondott. Nem érdekel, hogy mit mondott, illetve igen, ha ilyet mondott, akkor az hatalmas nagy szégyen.

Még valamit itt hozzátennék, nemcsak a jegyzőkönyv kedvéért, hanem az igazság kedvéért. A közös ellenzéki program, amihez mi adtuk a nevünket, semmiféle ilyen drogliberalizációt nem tartalmazott. Tehát, ha Márki-Zay Péter fejében megfordult valami ‑ sok minden fölbukkant ott, azért ezt tegyük hozzá ‑, akkor én azért nem fogok felelősséget vállalni. Én azért tudok felelősséget vállalni, amit aláírtunk, amiben megállapodtunk, és ha ilyen szerepelt volna ott, akkor azt mondtuk volna, mint sok ökörségre egyébként, hogy köszönjük szépen, ebből nem kérünk, akkor ebből nem lesz konszenzusos program. Ennyit arról, hogy a Jobbiknak milyen az alapállása ezzel az egész kérdéskörrel kapcsolatosan. Azt hiszem, nagyon világosan megfogalmaztam.

Szóval, nem olyan régen voltam egyébként az Igazságügyi Bizottság előtt is. Visszaköszönnek azok a javaslatok, amelyeket ott előtártam. Ilyen például, amit mi úgy neveztünk, hogy a közösségi távoltartás intézménye, mert ezeket a gazembereket, akik megmérgezik a saját közösségüket, elveszik a fiatalok jövőjét, megmérgezik a holnapot, igen, ki kell rekeszteni, mondjuk ki ilyen keményen, ki kell rekeszteni; oda többé ne térhessenek vissza, ahol csak pusztítottak. Mi volt erre a válasz? Semmi! Tényleg semmi. Tehát legalább valamiféle konstruktivitást mutathattak volna, és legalább egy kicsit vitatkozhattunk volna. Vagy azt mondták volna, hogy képviselő úr, nyugodjon meg, rajta vagyunk az ügyön. Semmi ilyen nem történt, nézzék vissza a jegyzőkönyvekből. Úgy, ahogy van, szó nélkül ment a javaslat a kukába. Egyetlenegy szó nélkül megtörtént a szavazás, és kész. De örülök neki egyébként, hogy így utólag idehozták. Én ezért nem fogok óvodás hülye gyereket játszani, és óbégatni, hogy mi nem szavazzuk meg, mert ilyen meg olyan a kormány.

(10.50)

A célt nézzük, még akkor is egyébként, ha vannak kritikáink itt a módszerrel kapcsolatosan. A cél pedig valóban szent: megmenteni ezt az országot, azon belül pedig megmenteni legfőképpen azokat a vidéki térségeket, régiókat, ahonnét én magam is érkeztem. Ezért ezt támogatni fogjuk, tehát még egyszer leszögezve itt a nagy plénum előtt.

A következő ilyen kritikaként hangzott el, képviselőtársam ‑ engedje meg, de ön mondta ‑, hogy ne keressük a prevenciót ebben a javaslatban. Elfogadom, hogy ebben nincsen benne. Támogatni fogjuk így is, hogy nincs benne prevenciós intézkedési csomag, de ettől függetlenül azt még továbbra is hiányoljuk. És nemcsak szigorítással mentem, mondjuk, az Igazságügyi Bizottság elé, hanem volt tanáremberként itt rendre föl szoktam állni, mondjuk, egy-egy költségvetési vita során, és akkor mindig elmondom, hogy milyen kiegészítő intézkedésekre lenne szükség ahhoz, hogy a lassan Atlantiszként elsüllyedő és a második Trianon által fenyegetett, zömmel vidéki térségeket megmentsük.

A korai beavatkozás hihetetlenül fontos lenne, hiszen az egy alapigazság, hogy minél korábbi időszakban történik meg ez a beavatkozás, az annál olcsóbb és annál hatékonyabb. Mert főleg a halmozottan hátrányos helyzetű térségekben, illetve társadalmi csoportok esetében, ha ez a beavatkozás későn történik meg, akkor annak a hatékonysága valami iszonyatos módon hanyatlik, tehát már csak költségvetési szempontból is sokkal értelmesebb lenne egyébként. 177, ezzel szokott államtitkár úr válaszolni, hogy 177 „Biztos kezdet” gyerekház van, tök jó, hogy van 177, azonban szomorú, hogy nem 1770 darab „Biztos kezdet” gyerekház van Magyarországon.

Ha valamihez csoportosítanának pluszforrásokat, akkor egészen biztos, hogy nem mi vagyunk azok, akik erre nemet mondanánk, mert igen, szükséges lenne a vidék Magyarországán már a legfiatalabb korban elkezdeni a családoknak a szemléletformálását. És akkor talán az, ami egyébként balliberális oldalról is elhangzott, tehát az a sok esetben megfigyelhető nihil, az, amikor ‑ ezt meg államtitkár úr mondta ‑ nincsen gondoskodó szülői háttér, talán valahogyan orvosolható lenne. De meg kell nézni, hogy a magyar állam mennyit fordít „Biztos kezdet” gyerekházakra éves szinten, vagy mennyit ad a 180 tanodára.

Nagyon jó a tanodaprogram. Mi nem azt kritizáljuk, hogy ilyen van, amiatt vagyunk szomorúak, hogy kevés. És ha önök, mondjuk, a következő évi költségvetésben azt szerepeltetnék, hogy ezekre a területekre, amit most elmondtam, háromszor, négyszer, ötször, tízszer annyi állami pénzt fordítanának, akkor mi ezt lelkesen meg fogjuk szavazni, mert azt mondjuk, hogy igen, akkor nemcsak a büntetőjogi szigorítást látjuk, hanem a szoft része is megvan a dolognak, a prevenció, ami valójában ezt az egészet orvosolhatná a gyökerénél, ahol kellene.

De ettől függetlenül ez a törvényjavaslat még jó. Ez a törvényjavaslat mindezektől függetlenül még támogatandó. Jobb későn, mint soha. Igen, van, aki azt mondja, hogy késő bánat, ebgondolat. Mi nem helyezkedünk erre a platformra, inkább azt mondjuk, hogy jobb későn, mint soha, mert úgy tekintjük, hogy a konstruktivitás és a normalitás, még akkor is, ha esetlegesen sérelmek vannak bennünk a korábbi hozzáállásukkal kapcsolatosan, mégiscsak fontosabb lenne.

És ha már itt hivatkozott erre képviselőtársam is, a francia belügyminiszter ’24 őszén mondta azt, hogy attól fél, hogy Franciaország Mexikóvá válik, pontosan a droghelyzet miatt, akkor hadd kérdezzek vissza: önök nem féltek attól ’24-ben meg ’23-ban meg ’20-ban, meg mondjuk ’19-ben, amikor én nem saját kútfőből vagy nemcsak abból merítve, hanem Székely János megyés püspökre hivatkozva és erre az egész áldatlan helyzetre, ami a drogpandémia kapcsán Magyarországon elharapódzott, megpróbáltam fölhívni a tisztelt kormánypárti többség figyelmét, hogy kérem szépen, itt óriási baj van?

Tehát akkor ilyenformán igenis van, van bizony egy hatalmas jogalapja annak, ha ellenzéki részről ‑ és akkor ilyen attitűddel, amit én próbálok képviselni, amit a Jobbik frakciója próbál képviselni ‑ ezeket önöknek szegezzük, és várnánk azért ezzel kapcsolatosan némi kis önkritikát. Tehát ha valaki ezt, mondjuk így, felteheti, akkor azok talán mi vagyunk.

Ha nem komplexitásában szemlélik, és most azt mondjuk, hogy ez tűzoltás jelleggel teljesen rendjén való dolog, de ha azokat az elemeit ennek a javaslatcsomagnak, amit rendre előtárunk, el fogják felejteni, akkor marad az a helyzet, amit a megyés püspök úr ’19-ben felvázolt, nevezetesen, hogy ezek a hazai no-go zónák második Trianonnal fenyegetik hazánkat. Mert higgyék el, hogy ahol ez a kérdés, ez a drogpandémia leginkább pusztít, azok a szegregátumok kinövik magukat, gettófalvakká válnak, ott normális ember, származásra való tekintet nélkül nem fog maradni, mert menekül onnét magyar, menekül onnét cigány, aki normális jövőt szeretne a gyermekének, aki még hisz abban, hogy a tanulás meg a munka érték, és csak azok maradnak ott, akik semmiféle munkavállalói kompetenciával, szakképzettséggel nem rendelkeznek.

Egy öngerjesztő örvény lesz az, ami ezeket a településeket magával rántja, és ezek a települések aztán lassan-lassan összeérnek, egész járásokat fognak alkotni, és beteljesül ez a hihetetlenül szomorú prófécia, ami a második Trianon eljöveteléről szól. Ne várjuk meg, és kövessünk el mindent ennek megakadályozása érdekében. Szerintem azok a költségvetési források, amelyek, mondjuk, ehhez szükségeltetnek, nagyon-nagyon-nagyon kevesek ahhoz képest, hogy mekkora lehet az a kár, ami a magyar nemzetet az elkövetkező években vagy évtizedekben érheti.

Képviselőtársaim! Az első 15 perc szerintem lejárt, de lelkesen jegyzeteltem itt a megszólalások kapcsán. Szeretnék majd még hozzászólni, egyelőre ennyi lenne. Köszönöm szépen a figyelmüket.