Bizottsági arcképcsarnok

Készült: 2024.04.20.13:08:41 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

95. ülésnap (2019.11.20.), 483. felszólalás
Felszólaló Z. Kárpát Dániel (Jobbik)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 12:14


Felszólalások:  Előző  483  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen, hogy ellenzéki képviselőtársaim kitartanak, ennek köszönhetően az éjszakán átnyúló módon ezt a napot is végig fogja kísérni ez a vita. Igen, nem tehetik meg a kormányzó pártok azt, hogy beterjesztik ezt a történelmi szemetet, hátradőlnek, majd egyszer megszavazzák, úgy vannak vele, hogy lábon kihordják azt a két-három támadó cikket, amit emiatt kapnak, aztán majd megy minden tovább egy új rendszerben. Ilyen nem lesz Magyarországon, képviselőtársaim! Mégpedig azért nem lesz, mert azt kellene végiggondolniuk, hogy néhány év, és önök ellenzékben lesznek. (Bencsik János: Így van!) Nem vagyok jós, nem tudom azt mondani, hogy ez 2022-ben lesz, lehet, hogy ’26-ban, lehet, hogy a kettő között valamikor, de az biztos, hogy megfelelő mértéktartással hozzáállva ebben a teremben vélhetően mindannyian sokat vagyunk életünkben ellenzékben. Vannak olyan szerencsések, akik aztán kormányzati pozícióba kerülnek, de bizony a széljárás jön-megy, és egyáltalán nem biztos, hogy amit önök most kidolgoznak, beterjesztenek, amivel ellenzéki jogosítványokat akarnak megnyirbálni, annak az áldozatai nem pont önök maguk lesznek. A helyzet az, hogy kellő mértéktartással lehetne ezen változtatni, és én arra kapacitálom önöket, hogy változtassanak ezen, most, az utolsó pillanatban, amikor még lehet. Ezt a javaslat visszavonásával lehet megtenni és érdemi vita indításával.Kezdjük akkor talán azzal, amiben meg tudunk egyezni. Szatmáry Kristóf képviselőtársamhoz fordulok  az ellenzékiek lehet, hogy most megdobálnak kövekkel vagy sziklákkal , én megvédem Szatmáry Kristófot abban az ügyben, amit ő felhozott. Tehát én azt vallom, hogy ha ön személyesen valamit elkövetett volna, persze, azért feleljen, számoljon el vele, de ha ilyen nem történt, akkor sem a családtagjai tettei miatt, sem a baráti köre esetleges praktikái vagy becsületes hozzáállása miatt, sem más ügyben, önt ne hurcolja meg senki.

És pontosan ez az alap szerintem, amikor odáig kéne eljutnunk, hogy nem a családtagok, nem a barátok, nem a távolabbi értelemben vett környezet tettei alapján ítéljük meg egymást vagy hurcoljuk meg a másikat, hanem feltételezzük a másik emberről, hogy jogkövető, becsületes polgára ennek az országnak, jót akar ennek az országnak. Éppen ezért teszem felelőssé önöket.

Éppen ezért mondom azt, hogy gusztustalannak tartom, amikor az önök csicskasajtója az én nagymamám feje fölé drónt küld, és elkezd kamerázni. Gusztustalannak tartom az önök tetteit, amikor megírják rólam, hogy a Csúcshegyen egy 800 milliós villában lakom, amikor talán turistaként sem jártam arra életemben. Hölgyeim és uraim, önök egy nettó bolsevik, házmestertípusú, langyos lábvízszagú, undorító hazugsággyárat üzemeltetnek évek óta! Hát miért csodálkozik, képviselőtársam, hogyha ilyen esetek után arra kapacitálja magát, nem hozzám közel álló, általam nem ismert, mondjuk, ellenzéki újságíró, aktivista, ügynök, hogy ugyanezt a viselkedésmintát átvegye?

Itt iparszerűen folyik évek óta a hazugsággyár mindenféle üzelme. Több mint kettőszáz sajtópert vesztettek el csak jobbikosokkal szemben, és én nem vesztettem el sajtópert, mert nem indítok senkivel szemben ilyen hadjáratokat, nem jelentetek meg cikkeket róluk. Tehát úgy gondolom, hogy ha az akcióra adott reakciót kifogásolja, és joggal kifogásolja  tehát én mindig meg fogom védeni ebben a kérdésben, ezt most itt jegyzőkönyvbe mondom , az a kérésem, hogy legalább gondolkozzanak el azon, hogy érdemese a magyar közbeszéd szintjét lezülleszteni egy hazugsággyár működtetésével, idős családtagok vegzálásával. És persze, a sajtópereket mi megnyerjük. Azt is tudjuk, hogy a helyesbítések valahol a „b” oldalon mínuszos hírként megjelennek, minket ez különösebben nem vigasztal, meg én se szeretek bíróságra járni, de kérem szépen, itt azért egy példátlan lejárató kampányt üzemeltető hazugsággyár működik évek óta. Tehát amikor egy Ripost és egy Lokál egyenrangú sajtótermékként egyáltalán megjelenhet Magyarországon, ez egészen elképesztő! (Bencsik János: Sajtóterméknek hívják magukat…)

Sajtóterméknek hívják magukat ezek, pedig főprofilszerűen közpénzből ellenzéki szereplők lejáratására jöttek létre ezek a termékek feltételezhető módon. Éppen ezért én meg fogom védeni Szatmáry Kristófot ebben a kérdésben minden tekintetben, de van itt egy eredője ennek a dolognak, ez pedig a közbeszéd lezüllesztése. Ezzel szemben pedig mindannyiunknak küzdeni kellene, olyan módon például, hogy ezt a hazugsággyárat, annak a működtetését befejezik.

Egyébként, képviselőtársaim, ez itt a parlamentben oly módon is működik, hogy itt egy államtitkár ne álljon fel, és ne mondja azt, hogy bevándorláspárti Jobbik, mert ilyenkor direkt és tételesen, cáfolható módon hazudik. Elő kell szedni két-három szavazási jegyzőkönyvet, ahonnan kiderül, hogy a honvédség csak azért lehet a fizikai határzárnál, kétharmados döntés volt, mert a Jobbik a szavazataival biztosította ezt a kétharmadot. Ezek után ha feláll egy államtitkár, és hazudik, miért csodálkoznak azon, ha a parlamenti közbeszéd szintje folyamatosan züllik, amikor züllesztik ezt?

És a parlament méltóságát sérti álláspontom szerint az is, hogy csomagban szavaznak, meg vetnek el ellenzéki javaslatokat, mint ahogy az utolsó költségvetési vitánál több mint ötszáz jobbikos módosító javaslatot. Ezerszámra tehetők azok az ellenzéki ötletek, amelyekről azért nehezen feltételezhető, hogy minden esetben nettó marhaságokat fogalmaztak volna meg.

Nézzük meg, hogy miket szavaztak le önök csomagban, és hogy ha a Ház méltóságáról beszélünk, akkor ezeket érdemes szerintem ízlelgetni. Leszavazták csomagban a lombikbébiprogram felső korlátok nélküli támogatását, pedig mélyen egyetértünk abban, hogy a legfontosabb megoldandó kérdés a demográfiai kérdéskör Magyarországon. Leszavazták a ritka betegségben szenvedők teljes körű támogatását, a lakáscélú előtakarékosság állami támogatását; leszavazták a bérlakásprogramot; leszavazták a kilakoltatások teljes körű leállítását.

És az a helyzet, hogy ha a Ház méltóságát valami sérti, akkor pontosan ez sérti, hogy érdemi viták sem alakulhatnak ki ezekről a kérdésekről, márpedig itt nem ellenzéki képviselőknek a különböző hóbortjairól vagy passzióiról van szó, mögöttünk ugyanúgy szavazók állnak, és ezt érezni fogják, amikor ellenzékben lesznek, hogy önöknek is jár majd az a tisztelet, ami az önök mögött álló szavazótömegnek is kell hogy járjon, hiszen mi itt képviseljük azokat a jogokat, amelyeket több százezer ember fogalmaz meg akkor, amikor rászavaz egy adott politikai közösségre vagy pártra.

Mélyen megrendít engem, hogy 2010 óta nemhogy szinten maradás, egy zuhanás következett be a közbeszéd tekintetében, ebben egyetértünk. Igyekszem azt megfogni, amiben egyetértünk. De ezt egy bolsevik típusú házmestertörvénnyel megoldani, megváltoztatni véleményem szerint lehetetlen, nemcsak azért, mert el fog vérezni számtalan fórumon ez a javaslat azáltal, hogy választott képviselők jogait csorbítja, mert itt nem az egyes képviselőkről van szó. Amikor ezeket a jogokat értelmezzük, mindig a mögöttünk álló szavazótömeg jogainak a csorbítása felől kell hogy megközelítsük ezeket a dolgokat, és az megengedhetetlen.

Tilki képviselőtársam, amíg itt volt, említette, hogy tanáremberként fontosnak tartja azt, hogy mintát adjunk a közbeszéd tekintetében  mélyen egyetértek ezzel. Kérem akkor, hogy kezdjék el ezt a mintaadást, például azzal, hogy egy államtitkár ne álljon fel, és ne hazudozzon, amikor azt mondja, hogy a Jobbik bevándorláspárti, és ilyen marhaságokat mond következmény nélkül.

Kérem azt is, hogy a NAV elnöke, a Mezőkövesd elnöke és egyben államtitkár, ne álljon fel, és ne mondja azt, hogy: „ne szakmaizzál, te!”, mert engem ez baromira nem sért meg emberileg, a tegező viszony sem, hiszen egyáltalán nem áll tőlem távol. Ezzel nem engem bánt meg, én nem vagyok egy annyira érzékeny lélek, hanem a mögöttünk álló szavazók tömegeit. És lehet itt persze számháborúzni, hogy kire hányan szavaztak Magyarországon, de ez a legszánalmasabb elemi iskolás 1.0-s érv, mert ettől még valakinek nem lesz igaza. Attól sem, hogy sokan szavaztak rá, és attól sem, hogy kevesen. Mi itt képviselőként behozunk impulzusokat kívülről, nem itt a Házban kell Magyarország nagy dolgairól dönteni, maximum fizikailag, de az impulzusokat kívülről kell befogadni, és amikor bennünket nem tisztelnek, a mögöttünk álló szavazókat nem tisztelik. Ha egy ellenzéki önöket nem tiszteli, ez fordítva ugyanúgy igaz.

A helyzet az, hogy amikor hét fideszes képviselő fizikai erőszakot alkalmaz azzal a Hadházy képviselőtárssal szemben, akinek a táblájával én magam sem tudok azonosulni, akkor elgondolkodom a kettős mérce milyenségén, hiszen nem látom azokat a retorziókat, amelyeket ez a politikai közösség, a Fidesz-KDNP a saját képviselői ellen foganatosított volna; 50 ezer forintos büntetést talán ne nevezzünk annak. Hogy emberileg mi a véleményem arról, sportokban jártas emberként, hogy milyen az, amikor hét rámegy egyre, azt most hagyjuk, mert ez nem parlamenti kategória. Nagyon szívesen elmesélem bárkinek a büfében, de az ülésterembe nem való az erről szóló véleményem. Viszont szerintem Szatmáry képviselőtársam kimondta a lényeget: igen, családtagok, rokonok, ismerősök, barátok tettei miatt ne hurcoljanak meg senkit, tudatos lejárató kampányok ne folyjanak senki ellen politikai okokból. Mindig számítson az, ami történt, és ami valóban megtörtént, tehát az igazság, és ha idáig el tudnánk jutni, akkor lehetne mintaadásról is beszélni.

(12.10)

A helyzet az, hogy a hatalom egy nagyon furcsa dolog. Önök ezt 2010-ben megkapták, és sokszor elmondtam, hogy az ember igazi arca akkor kezd látszani, amikor hatalmat kap a kezébe. Ez igaz egy osztálykiránduláson, ez igaz egy munkahelyen, és ez igaz a magyar parlamentben is. Tehát az a szellemi-lelki defekt- és torzulástömeg, ami ebben a parlamentben 2010 óta felhalmozódott, az egészen elképesztő, és hosszan tudnám sorolni azokat a kormánypárti képviselőtársakat, akik viszont tiszták tudtak maradni ebben a dologban.

Simicskó volt miniszter úr, államtitkár úr előttem mintaadó, mindig egy visszafogott úriember. Sorolhatnám, de nem akarom bajba keverni azokat, akiket dicsérek, tehát inkább hosszú lajstromot nem kezdek és névsorolvasást nem tartok, de azt látom, hogy 10-20 százalék a kormánypárti padsorokban megmaradt kifogástalan úriembernek, úrihölgynek, és semmiféle probléma vagy kritika nem érheti a viselkedését. Pontosan itt jutunk el a lényegig, hogy a hatalom birtokában, ami átmeneti, tünékeny, illékony, kiderül az ember valódi arca.

Én nem értem önöket, őszintén. Nem értem azt, hogy mondjuk, egy kétharmados többséggel miért nem gyakorolnak némi eleganciát. Hozzáteszem, ennek politikai hozadéka is lenne önök számára, de egy-egy ellenzéki javaslat befogadása, mondjuk, a lombikbébiprogram abszolút korlátok nélküli támogatása, állítom önöknek, hogy a Fidesz-KDNP profilját, ami nem túl tiszta, masszívan tisztítaná. Ha el tudnának jutni oda, hogy ebből a kicsinyes, önsorsrontó, primitív, „nem fogadjuk be a külső véleményt” hozzáállásból egy kicsit engednének, és eleganciát gyakorolnának azzal, hogy legalább nemzeti sorskérdésekben befogadóvá válnának, és egy lombikbébiprogramot, egy SMA-betegekről szóló javaslatot vagy akár egy demográfiai célú csomagot támogatnának, átvennének, nemcsak plagizálva, hanem mondjuk, az összes párt hozna egy döntést arról, hogy ez vagy az jó, higgyék el, hogy az önök profilja is sokat tisztulna.

Én arra számítottam ettől a vitától, hogy ha a Fidesz-KDNP döntéseiben nem is jut el ide, hiszen van frakciófegyelem, talán egy-egy képviselőt el tudok gondolkodtatni azt illetően, hogy van egy vállalhatósági határa mindennek, ugyanígy ellenzéki képviselők esetében is. Szerintem a táblán lévő trágár szöveg már nem vállalható, egy pulpitusfoglalás a földtörvény kapcsán pedig egy tisztességes, becsületes történelmi kiállás volt. Nálam itt a választóvonal. Én nagyon szeretném, ha kormánypárti képviselőtársaimnál is lenne egy ilyen választóvonal, és azt tudnák mondani egy bizonyos pont után, hogy amikor beteg gyermekekről van szó vagy a magyar jövőről, akkor is kiállnak, ha a politikai családjuk adott esetben ezt nem nézi jó szemmel. Maximum kifizetik azért is a büntetést, de derék, becsületes hazafiként bizony ki kell állni olyan nemzetstratégiai kérdésekben, ahol nem szabad, hogy számítson pártfegyelem vagy pártzászló, pártlogó vagy pártszín. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)




Felszólalások:  Előző  483  Következő    Ülésnap adatai