Bizottsági arcképcsarnok

Készült: 2024.03.29.12:19:58 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

95. ülésnap (2019.11.20.), 31. felszólalás
Felszólaló Halász János (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka vezérszónoki felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 9:17


Felszólalások:  Előző  31  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

HALÁSZ JÁNOS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igen, ahogy az hagyomány a Házban, amikor az Országgyűléssel kapcsolatos (Szabó Timea: SZDSZ!) szabályokról és törvények módosításáról van szó, akkor a kormány nem vesz részt a vitában, ez így volt korábban is, most is egy egyéni indítványról, illetve többünk indítványáról van szó, nyilván ezért van így ez most is. Az előttünk fekvő javaslatok célja az Országgyűlésről szóló törvény és a házszabály rendelkezéseinek a módosítása annak érdekében, hogy elejét tudjuk venni a Ház falain belül a további rendbontásnak. Ezt a Fidesz-frakció támogatja.

21 éve vagyok országgyűlési képviselő, 1998 óta veszek részt a Ház munkájában (Korózs Lajos közbeszól.), és az elmúlt 21 év alatt sokat változott a világ, és ennek megfelelően a jogszabályi környezetet is sokszor kellett az élethez igazítanunk. Sokszor módosítottuk a parlamenti munkát szabályozó jogszabályokat is (Közbeszólások az ellenzék soraiból.  Az elnök csenget.), hol konszenzussal, hol többségi döntéssel. Az előttünk fekvő javaslatokat azonban nem az élet kényszerítette ki, hanem egyes ellenzéki képviselők felháborító, az Országgyűlés tekintélyét lejárató és a törvényhozási munkát (Tordai Bence közbeszól.) ellehetetleníteni akaró magatartása. Mert mit láttunk az elmúlt hónapokban az ellenzéktől? Akadályozták a levezető elnököt a munkájában, a miniszterelnököt fenyegették, egymást múlták felül trágár megszólalásaikkal, szirénával próbálták ellehetetleníteni a normális munkavégzést, a felszólalásokat és az ülés levezetését.

Öt, tíz vagy húsz éve is voltak viták, kemény, heves, indulatos viták, azonban a parlamenti képviselők mégiscsak elfogadták a választók döntését, elfogadták, ha a szavazás során nem az ő álláspontjuk kapta a többséget. Nem játszott senki anarchistát, nem volt agresszió és félelemkeltés.

Mi, fideszesek demokraták vagyunk (Felzúdulás, taps az ellenzék soraiban.), akkor is elfogadjuk a választók döntését, ha ellenzékben kell dolgoznunk, és akkor is, amikor kétharmados felhatalmazással újjá kell építeni az országot. És most is demokrataként törvénymódosítások benyújtásával fogjuk visszaterelni a magyar parlamentarizmus hagyományaihoz és a magyar emberekhez méltó mederbe az Országgyűlés munkáját. Ehhez a házszabály vonatkozásában főként a részletszabályok szakmai alapú pontosítására, az eljárások zárt és koherens rendszerének megerősítésére kerül sor, míg az Országgyűlésről szóló törvényt nagyobb jelentőségű szabályozás érinti annak érdekében, hogy a fegyelmi szabályokat szigorítani tudjuk.

Miért szükséges ez? Ahogy már hallhatták, azért, mert minden jóérzésű magyar embert felháborítanak azok a durvaságok, melyek az elmúlt időszakban történtek a magyar Országgyűlés épületében; azért, mert a magyar parlament is egy munkahely; azért, mert az Országgyűlésben az ocsmány, trágár beszéd és a rendbontás helytelen, elfogadhatatlan dolog. Véget ért az a kor, amikor szótlanul tűrjük ezeket.

Tisztelt Ház! Az új szabályozás elsődleges célja az Országgyűlés hatékony és zavartalan működésének biztosítása, valamint az Országgyűlés tekintélyének és méltóságának megőrzése.

(11.30)

Az előbb elhangzottak mellett mindenképpen megemlítendő, hogy a benyújtott javaslat az érdemi módosítások mellett egyes, jogtechnikai pontosítás körébe tartozó változásokat is tartalmaz.

A vélemények kifejezése egy közel kétszáz fős testületben, mint amilyen az Országgyűlés, csak szabályozott formában mehet végbe. A vélemények kifejezése nem akadályozhatja meg az intézmény működését, valamint a többségi döntések meghozatalát, mivel azzal az Országgyűlés funkciószerű működése lehetetlenülne el. Felolvasom önöknek a Velencei Bizottság idevonatkozó, az ellenzéknek a demokratikus parlamentben betöltött szerepéről szóló jelentését (Szabó Timea: Jaj!), idézet: „A politikai ellenzék alapvető kötelessége, hogy funkcióját a jogszabályok, többek között a nemzeti alkotmány, a polgári és büntetőjog, valamint a parlament eljárásrendje szerint lássa el. Az ellenzéki pártok javasolhatják a jogszabályok módosítását, de a módosításig ugyanúgy tiszteletben kell tartaniuk a hatályos törvényt, mint mindenki másnak.” Képviselőtársaim, mint mindenki másnak!

A módosító javaslat szövege szerint a korábbiakhoz hasonlóan a plenáris ülés „zavartalan lefolytatásának biztosítása és az Országgyűlés tekintélyének megőrzése az ülést vezető elnök feladata”, ezen jogkör most kiegészítésre kerül azzal, hogy az elnököt „az ülés vezetésében közreműködő jegyző, valamint az általa a tárgyalási rend fenntartására felkért bármely, az ülésteremben tartózkodó jegyző, alelnök és háznagy is” támogatja ennek biztosításában. (Dr. Varga-Damm Andrea: Ez az igazi! Ez az igazi!)

Tisztelt Képviselőtársaim! A fegyelmi jogba ütköző magatartások körét a javaslat áttekinthető rendszerbe foglalja. Az egyes jogsértő cselekmények súlya szerint differenciálva határozza meg az alkalmazandó, alkalmazható jogkövetkezményeket, mindezt a fokozatosság elvét szem előtt tartva teszi. A szankcióalkalmazást annyiban teszi lehetővé, amennyiben az elkövetett cselekmény alkalmas a tárgyalási rend megzavarására, az intézmény tekintélyének a megsértésére vagy más személyek joggyakorlásába ütköző beavatkozásra. Vagyis aki nem játszik anarchistát, aki nem akadályozza a munkát, az nem kap büntetést.

Szeretném az ellenzék figyelmébe ajánlani, hogy az említett gyakorlat nem ismeretlen az európai parlamenti jogban, erről a frakcióvezető úr részletesen beszélt. Mind a német Bundestag, mind pedig az Európai Parlament eljárási szabályzatában is szerepelnek hasonló dolgok.

Egyébként az itt a tisztelt Ház asztalán fekvő javaslat újításként bevezetni szándékozik a kizárás jogkövetkezményét. Más parlamentek szabályaihoz hasonlóan akként rendelkezik, hogy a kizárt képviselő köteles az üléstermet a vele szóban közölt döntést követően haladéktalanul elhagyni. De erre is csak akkor kerül sor, ha egy képviselő azt a magatartást, azt a munkát sértő magatartást követi el, mint amit itt önök már megtettek korábban. (Közbeszólások a Jobbik soraiból.)

A javaslat a fegyelmi jogkörre vonatkozó szabályok módosítása mellett az Országház kapcsán pontosítja a jelkép fogalmát  erről is volt már szó , egyértelművé teszi azt, hogy az Országház stilizált képe mellett a sziluettje is védelem alá esik; két módját különbözteti meg ennek a felhasználásnak: a szabad felhasználást, az előzetes hozzájáruláson alapuló jelképhasználatot. Erről csak azért érdemes beszélni, mert ez a két törvénymódosítás igen szerteágazó, és sok részletet is tartalmaz.

Ami pedig a házszabály módosítását illeti, kiemelném, hogy a javaslat részletes rendelkezést kíván alkotni az Országgyűlés plenáris és annak bizottságai üléséről való képviselői távollét szabályozására, a távolmaradás bejelentésének, igazolásának rendjét és a képviselői tiszteletdíj ezen esetben való csökkentése végrehajtásának szabályait immár a Házbizottság hatásköréből házszabályi szintre emelve. A módosítás célja a képviselői jelenlét garantálásán keresztül az Országgyűlés és az országgyűlési bizottságok feladat- és hatáskörei gyakorlásának elsődleges feltételét jelentő határozatképesség biztosítása. Vagyis az Országgyűlésben nemcsak hőzöngeni, hanem dolgozni is kell. (Szabó Timea: Jaaj!  Dr. Varga-Damm Andrea: Nektek is! Nektek is!)

Az új szabályozás a nemzetiségek képviseletét ellátó nemzetiségi képviselő és a nemzetiségi szószóló, valamint a nemzetiséget képviselő bizottság számára biztosítja azokat a jogosítványokat, amelyek tevékenységük ellátásához szükségesek, ezáltal kerül intézményesítésre a nemzetiségi tárgyú interpelláció jogintézménye is, amely egy nagyon fontos lépés, és a frakciónk ezt is támogatja.

Tisztelt Képviselőtársak! A törvényjavaslat részleteiről az előterjesztő kielégítően beszámolt a tisztelt plénumnak. Az előttünk fekvő javaslat olyan megoldásokat tartalmaz, amelyek az Országgyűlés hatékony és demokratikus működését szolgálják az alkotmányos alapon nyugvó jogállamban. Arra kérjük a pártokat, hogy vegyenek részt a közbeszéd normalizálásában és az Országgyűlés tekintélyének megőrzésében. Annak ellenére mondom ezt, hogy szinte előre hallom majd az itt következő ellenzéki félrevezetést, kitiltásról, kizárásról panaszkodnak majd, diktatúrázni fognak (Tordai Bence: És milyen igazunk lesz!  Közbeszólás a Jobbik soraiból.), a szólásszabadság korlátozásáról beszélnek majd. (Szabó Timea: Majd mindjárt elmondjuk!) Igen, kitiltásról, kizárásról panaszkodnak, majd meg fogjuk hallani, pedig csak nem kéne akadályozniuk önöknek a munkát. Diktatúrázni fognak; de akkor önök szerint Németország vagy az Európai Unió is diktatúra, ahol hasonló a szabályozás? (Korózs Lajos: Egyik országban sem nyújtottak be rabszolgatörvényt, János! Miről beszélsz?!  Az elnök csenget.) Meg majd a szólásszabadság korlátozásáról is fognak beszélni, pedig most is itt szabadon kiabálnak, szabadon és hangosan kiabálnak, és mindjárt fel is fognak szólalni. (Közbeszólások az ellenzék soraiból.  Az elnök csenget.) Ráadásul mi egy frakció vagyunk, önök meg öten fogják elmondani azt, amit majd itt meghallgatunk. Pedig egyébként senki nem korlátozza itt magukat (Szabó Timea: Nem, á, nem!), senki nem korlátozza a szólásszabadságot. (Tordai Bence közbeszól.)

Mi csak azt kérjük önöktől, hogy a munkahelyükön dolgozzanak, tisztelettel, tisztességesen és normálisan, az országgyűlési képviselői esküjükhöz híven tegyék a dolgukat. (Közbeszólások az ellenzék soraiból.  Az elnök csenget.) Köszönöm a figyelmet, a Fidesz-frakció támogatja a javaslatot. (Taps a kormánypártok soraiban.  Tordai Bence közbeszól.)




Felszólalások:  Előző  31  Következő    Ülésnap adatai