Bizottsági arcképcsarnok

Készült: 2024.04.19.21:27:03 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

95. ülésnap (2019.11.20.), 159. felszólalás
Felszólaló Mesterházy Attila (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 1:58


Felszólalások:  Előző  159  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Dakujem, že ste krátke, pán prezident. Fordítanám: nagyon szépen köszönöm, hogy ilyen rövid volt, elnök úr. Én egy problémára szeretném felhívni a figyelmet ebben a két percben  erről már volt itt szó, de talán érdemes még egyszer megemlíteni , nevezetesen: a nemi szegregációra a szakközépiskolákban vagy a szakképzésben. Minden felmérés azt mutatja, a legutóbbi, amit én olvastam, az egy kicsit korábbi, egy 2017-es felmérés volt, amely arról szólt, hogy vannak tipikusan férfi és női szakmák, és bizony ezáltal az is meghatározódik vagy meghatározásra kerül a választással tulajdonképpen, hogy ki milyen módon tud elhelyezkedni, ráadásul ilyen módon általában az is meghatározottá válik, hogy milyen fizetést tud kapni az adott illető, aki elvégezte a szakközépiskolát. Na most, ebből a felmérésből az derült ki, hogy a szakközépiskolát végzett nőknek jelentősen kisebb az esélye a foglalkoztatottságra, és nagyobb a munkanélküliségre, mint a szakközépiskolát végzett férfiaknak, illetve az átlagos fizetésük is alacsonyabb, ráadásul ugye, ehhez hozzájárul az is, hogy a nők jóval nagyobb arányban választanak kevésbé piacképes szakmákat.

Éppen ezért erre szeretném felhívni az államtitkár úrnak a figyelmét, hogy bizony ezzel a kérdéssel érdemes foglalkozni, hiszen ez hosszú távon határozza meg a nők munkaerőpiaci helyzetét és lehetőségét, és talán már itt is érdemes küzdeni az ellen az egyenlőtlenség ellen, amit minden felmérés mutat, hogy egyébként szinte bármilyen szakmában is kevesebbet keresnek a hölgyek, a nők, mint a férfiak. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP és az LMP soraiban.)




Felszólalások:  Előző  159  Következő    Ülésnap adatai