Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

PÁNCZÉL KÁROLY, a Nemzeti összetartozás bizottságának elnöke: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Olyan örömteli azt mondani, hogy nem nagyon tudok vitatkozni önökkel, hiszen a bizottság által idehozott határozati javaslattal mindenki egyetértett és azt támogatta.

Többször elhangzott az, hogy milyen fontos, hogy ha legalább nemzetpolitikai kérdésekben konszenzus van, az milyen jó dolog. Szerencsére már ez azért nem az első eset, hiszen a nemzeti kisebbségvédelmi kezdeményezés is volt már itt a Ház előtt, és a képviselők nagy többsége akkor is támogatta. A székely nemzeti régiók ügye hónapokkal ezelőtt volt itt, és szintén a magyar Országgyűlés nagy többsége támogatta; de ha egy kicsit régebbre megyek vissza, akkor az ukrán nyelvtörvény elleni tiltakozás is sok-sok frakció támogatását élvezte, úgyhogy szerencsére tudunk mondani most már több példát, ami egy nemzeti minimum, és konszenzus van.

Elhangzott itt a mai vitában ‑ idézőjelben mondom, hogy vitában ‑ a nemzeti önazonosság védelme többször. Talán emlékeznek rá képviselőtársaim, hogy tavaly fogadtunk el egy politikai nyilatkozatot, amelynek pontosan ez volt a címe: A nemzeti önazonosság védelme. Akkor erősítettük meg azt, hogy amiről tulajdonképpen ma is beszélünk, hogy a kultúrát, az anyanyelvet, a hagyományokat megörökölni az őseinktől, továbbadni a gyermekeinknek, unokáinknak, és a szülőföldön jól érezni magunkat ‑ amiről Zsigmond Barna képviselő úr is beszélt, hogy ha a szülőföldön jól érzi magát az ember és ott boldogul, akkor ott béke van, stabilitás van, jólét van ‑ ezekben a nemzetiségi régiókban, az használ az állam többségének is, és akkor azt is mondtuk, hogy ez is európai ügy. Mert azt gondoljuk, hogy ez megillet Európában mindenkit, sőt azt mondtuk, hogy alapvető emberi jog kellene hogy legyen a nemzeti önazonossághoz való jog, és ez a két ügy, a nemzeti kisebbségvédelmi kezdeményezés vagy az önazonosság védelme szorosan összetartozik.

Úgy tűnik, hogy az Európai Bizottságban ezt nem európai ügynek tartották, hanem magyar ügynek, és ezért jólesett egy jó nagyot belénk rúgni. Én azt gondolom, hogy egyébként hibát követtek el. Amekkora felzúdulás van ma Európában Frízföldtől Venetóig vagy Székelyudvarhelytől Valenciáig, szerintem itt az Európai Bizottság ebben a tekintetben is nagyon-nagyon nagy hibát követett el, sok-sok szövetségest találtunk magunknak pillanatokon belül. És politikailag nagyobb felzúdulást hozott ez a mindent elutasító döntés, mint ha látszólag elfogadtak volna két-három semmitmondó intézkedést. Valami álmos észak-olasz kisvárosban létrehoztak volna egy nemzetiségi nyelvek központját, hoztak volna egy-két látszatintézkedést, kiszúrhatták volna a szemünket; vitatkozhatnánk rajta, hogy ez nagyon kevés, ők meg azt mondhatták volna, hogy de kérem szépen, mi támogattuk a polgári kezdeményezés több pontját. Azt mondom, politikailag még szerencsésebb helyzetben vagyunk így, hogy mindent elutasítottak, és ez valóban legyen ‑ ahogy Balczó képviselő úr fogalmazott ma is találóan ‑ nemhogy az Európai Bizottság kudarca, hanem legyen ez az ő szégyenük.

Nagyon szépen köszönöm a nemzetiségi bizottság támogatását is, és köszönöm azt is, hogy ismét, mondjuk így, a magyar ügy mellé álltak, bár azt gondolom erről, hogy egy magyarországi szerbnek is ‑ nagyon helyesen, ahogy Alexov Lyubomir is teszi ‑ a saját nemzettársai felé is kell fordulni például abban az esetben, ha egy szerbnek a szülőföldje, mondjuk, a mai Horvátország területén van vagy Temesvár környékén, vagy egy bolgár szülőföldje, hazája, mondjuk, Görögország területére esik vagy Romániába; közös érdekünk és egy közös európai ügy az őshonos nemzetiségi kisebbségek ügye.

Úgyhogy köszönöm szépen. Remélem, három hét múlva, amikor szavazásra kerül a sor, itt mi is elmondhatjuk, hogy ugyanúgy egybehangzó igennel szavaztunk, mint a Bundestag, és elmondhatjuk, hogy ebben az ügyben konszenzus van Magyarországon. Köszönöm szépen. (Taps.)